Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-08 / 56. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1983. március 8. NYUGATNÉMET VÁLASZTÁSOK A CDU-CSU biztos győzelme Egyértelmű, biztos többséget kapott az október elseje óta kor­mányzó keresztényliberális koa­líció a vasárnapi nyugatnémet választáson. A CDU—CSU 1957 óta nem szerepelt olyan jól, mint most — a kerészténydemokraták bonni székházában' érthető mó­don késő éjszakáig tartott az ün­neplés. De nem volt kisebb a boldogság a „zöldek” házatáján sem: ez a környezetvédőkből és békeaktivistákból három év alatt párttá szerveződött mozgalom, amelynek 1980-ban még alig több, mint félmillió szavazója volt, most négyszer annyi vóksot szerzett, és kivívta magának a jogot, hogy a tartományi parla­mentek többségének „bevétele” után a Bundestagba is bevonul­jon. A szociáldemokratákhoz ha­sonlóan, majd másfél millió sza­vazatot veszített, mégis győztes­nek érzi magát a liberálisok pártja, az FDP is azáltal, hogy — belső válságát kiheverve — meg tudott kapaszkodni a bonni parlamentben. A vasárnapi vá­lasztásnak tehát egyetlen igazi vesztese volt: a Szociáldemokrata Párt, amely a vártnál is nagyobb mértékben esett vissza. Az okokat ma még nem lehet teljes egészében áttekinteni. A személyes tényezőkön túlme­nően a választási eredményre valószínűleg annak lehetett a legnagyobb befolyása, hogy a külpolitikai témák ez­úttal nem játszottak olyan meg­határozó szerepet, mint 1972­ben vagy 1980-ban. Ehelyett a bel- és gazdaságpolitika, a „rend­csinálás” követelése került elő­térbe. A zöldek feltűnése az or­szágos politika porondján szin­tén az SPD-től „szívta el” a po­tenciális választók egy részét, el­sősorban a fiatal szavazókat, akiknek visszanyerése érdeké­ben Vogel olyan „balfelé” telt kompromisszumokat helyezett kilátásba programjában, ame­lyek minden bizonnyal elijesz­tették az SPD-vel szimpatizáló, középrétegek egy részét. Mind­ezek mellett feltétlenül kifejezés­re jut egyfajta konzervatív for­dulat is az általános társadalmi közhangulatban — hasonlóan ah­hoz, ami előbb Nagy-Britannia- ban és az USA-ban, majd né­hány kisebb nyugat-európai or­szágban (Norvégia, Hollandia, Dánia) volt megfigyelhető. A szo- ciálliberális koalíció a hetvenes években — a szocialista orszá­gok irányában tett, történelmi je­lentőségű külpolitikai nyitás mellett *— a belső reformok so­rozatával hozott valóban újat a nyugatnémet társadalomban. Ez feltétlenül kihívás volt a vál­tozatlanságot pártoló rétegek szá­mára — ugyanakkor végül már szinte elviselhetetlennek tűnő terhet rótt az állami költségve­tésre épp a reformok; finanszí­rozása következtében. A gaz­dasági gondokért, a növekvő munkanélküliségért, az infláció fenyegetéséért viszont a jelek szerint a keresztényliberális koa­líciónak sikerült az előző kor­mányzatot és annak vezető párt­• A boldog győztes. Helmut Kohl, a CDU vezére pártja fő­hadiszállására érkezik, miután értesült a választási győzelem­ről. (Telefotó AP—MTI—KS) ját. az SPD-t felelőssé tenni az emberek szemében. Mindazonáltal nehéz volna már most1 megjósolni: milyen irányban halad tovább a bonni politika > a következő években. Az irányváltás mértéke függ a külvilág hatásaitól, s a kormány­pártok közti koalíciós tárgyalások kimenetelétől. Annyi azonban biztos, hogy a konzervatív for­dulatot, amihez tavaly ősszel a szabaddemokrata párt „átállása” teremtett lehetőséget, a mostani választáson a nyugatnémet sza­vazók voksukkal jóváhagyták. Lipovecz Iván Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke üdvözlő táviratot küldött az el nem kö­telezett országok VII. csúcsérte­kezletének. Ebben hahgsúlyozták, hogy a Magyar Népköztársaság nagy fontosságot tulajdonít az el nem kötelezett országok mozgalmá­nak. Kifejezték reményüket, hogy a csúcsértekezlet nagy figyelmet szentel korunk nagy kérdéseinek, mint a világbéke megőrzése, a nukleáris katasztrófa veszélyé­nek elhárítása, a nemzetközi biz­tonság erősítése és a leszerelés. ■ Végül a Magyar Népköztársa­ság támogatásáról biztosították az el nem kötelezett országok mozgalmának igazságos törek­véseit. Üj bankjegyeket ad ki az MNB UJ-DELHI Megnyílt az el nem kötelezett országok csúcsértekezlete események sorokban BUDAPEST Alessandro Cortese de Bosis, az Olasz Köztársaság magyaror­szági nagykövete, aki a közeljö­vőben végleg elutazik hazánk­ból, hétfőn búcsúlátogatást tett az MSZMP KB székházában, s ez alkalommal találkozott vele Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára. BERLIN Röviden, tényszerűen ismer­tetik hétfőn az NDK lapjai a va­sárnapi nyugatnémet választá­sok eredményét, és egy-egy mon­datban idézik a bonni politikai pártok vezetőinek nyilatkoza­tait. A hírközlő eszközök egyelőre nem tértek ki a választások ered­ményének értékelésére, tartóz­kodnak a kommentálástól. A Német Demokratikus Köz­társaságban a két német állam kapcsolataiban igen nagy fon­tosságot tulajdonítanak a poli­tikai folytonosságnak. Erre hív­ta fel a figyelmet a napokban közzétett állásfoglalásában az ADN hírügynökség is. WASHINGTON Az amerikai lakosság és a vezető elit többsége egyaránt el­utasítja a Reagan-kormány fegy­verkezési politikáját — tűnik ki a Gallup Intézet felméréséből. Mintegy 1600 állampolgár mel­lett 341 kormányhivatalnoknak illetve tekintélyes üzletember­nek tettek fel kérdéseket. A vá­laszokból az derült ki, hogy a lakosság kétharmada, s a vezetők négyötöde nem hisz a szovjet ka­tonai fölény reagani állításában. LYON Vasárnap erős biztonsági fel­ügyelet mellett kórházba szállí­tották Klaus Barbiet, a lyoni hó­hér néven ismert volt Gestapo- főnököt, háborús bűnöst, akit mint ismeretes, a közelmúltban szolgáltatott ki Bolívia Francia- országnak. Az orvosi1 közlemény szerint Barbien sérvműtétet haj­tottak végre, és az operációt kö­vetően mintegy két hétig tartják még kórházban. Román nyilatkozat Román részről visszautasítot­ták Ronald Reagan amerikai el­nök nyilatkozatát arról, hogy az Egyesült Államók megszünteti a legnagyob kedvezmény elvének alkalmazását a Rómán iával foly­tatott kereskedelmében, ha a ro­mán kormány nem vonja vissza az országot végleg elhagyó sze­mélyekre vona'tkozó rendeletet. Ez a rendelet — mint ismeretes — előírja, hogy a végleg külföld­re távozó román állampolgárok kötelesek megtéríteni a román államnak azokat a költségeket, amelyeket oktatásukra fordítot­tak. A nyilatkozat kijelenti, hogy Románia megfelelő intézkedé­sekkel válaszol, ha az Egyesült Államok megszünteti a legna­gyobb kedvezmény elvének al­kalmazását. Tudjuk, a modern technika nyomán kisebbek lettek a távol­ságok, de Ausztrália, az ötödik kontinens, így is nagyon messze van. Ráadásul az ottani választá­sikat nemcsak Európában, hanem a világ nagy részén alaposan el­homályosították mind a nyugat­német. mind a francia szavazás hírei. Pedig az ausztráliai voksok összeszámlálásg igazi, mondhát- nánk, szenzációs fordulatot ho­zott: a választáson érzékeny vesz­teségeket szenvedett az 1975 óta hivatalban levő koalíció, amely­nek két tagja a liberális és a nem­zeti agrárpárt — és impozáns győ­zelmet aratott az eddigi ellenzék­ben levő munkáspárt. Ez annyit jelent, hogy Róbert James Lee Hawke munkáspárti ve­zér lesz Ausztrália új miniszterel­nöke. „Bob” Hawke személye ez­úttal a szokásosnál sokkal na­gyobb szerepet játszott az ered­mény alakulásában. A falusi lel­kész 1929-ben született fia a pati­nás angliai Oxfordban végzett (angliai tartózkodása alatt a híres Rekordok könyve tanúsága sze­rint megdöntötte a sörivás világ- bajnokságát). majd hazatérve az Ausztráliában is a munkáspárt A hétfőin délután megtartott első munikaülésen egyperces né­ma csenddel emlékeztek meg azokról, alkik életűiket áldozták a szabadságért. Felvették az el nem kötelezették mozgalmának tagjai közé a Bahama-szigeteket, Barbadóst, Vanuatut és Kolum­biát. Megfigyelői státust kapott Antigua, vendégként jelen van a tanácskozáson Dominika. A teljes ülés első felszólalója Fidel Castro volt.. Kuba állam- és kormányfője egyrészt beszá­molót' terjesztett a csúcstalálko­zó elé a ku'bai elnökség három és fél éve alatt belkövetkezett ese­ményekről, az el nem kötelezet­ték mozgalmának ezzel kapcso­latos állásfoglalásairól, lépései­ről, és kifejtette a kubai véle­ményt a legfontosabb nemzetkö­zi politikai és gazdasági kérdé­sekről. Castro beszédében nagyon ha­tározottan figyelmeztetett az el nem kötelezettek mozgalmát fe­nyegető veszélyekre, arra, hogy az imperializmus és a gyarmato­sítás erői megkísérlik a mozga­lom szétzilálását, egységének megbontását és politikájának be­folyásolását. Leszögezte: meg kell őrizni a mozgalom egységét és összetartását. A nemzetközi kérdésekről szólva a kubai ál­lamfő külön is részletesen foglal­kozott a latin-amerikai fejlemé­nyekkel. Leszögezte: azok a vál­tozások, amelyek a közép-ame­rikai térségben bekövetkeztek, nem „Moszkva, vagy Havanna valamiféle kezamunkáját jelen­tik”, hanem egyenes következ­ményei a beavatkozásnak, az el­nyomásnak. Castro az Egyesült Államokat tette felelőssé a ki­alakult veszélyes helyzetért. bázisának számító szakszervezeti tanács jogásza, később elnöke lett. Innen — 1973-ban — már csak „egy ugrás” volt a párt elnöki tisztsége, de Hawkenak akkor — és még sokáig — a markáns párt­vezér, Gough Whitlam árnyéká­ban kellett maradnia. A mind népszerűbb „Bobot” csak néhány hete. ez év februárjában(l) vá­lasztották meg pártvezérnek. Fraser eddigi kormányfő a gaz­dasági bajok szorítása elől „előre menekült”, mivel úgy érezte, a helyzet a továbbiakban rosszab­bodni fog, ráadásul a munkáspárt vadonatúj vezérének már csak ke­vés idő áll rendelkezésére „önma­ga felépítésére”, szinte puccssze­rűen előrehozta a különben csak az év végén esedékes választáso­kat. Olyan számítási hibának bi­zonyult ez, amely Frasernek nem­csak kormányfői, de pártvezéri karrierjébe került. Hawke ugyan­is, elsősorban a televízió segítsé­gével, mindössze két hét alatt óriási tömegekkel tudta elfogad­tatni a saját, kétségtelenül színes személyiségét és pártja ígéreteké­ben nem szűkölködő programját. Harmat Endre Fidel Castro beszédében rész­letesen foglalkozott a világgaz­dasági problémákkal, a fejlődő országok nyomasztó gazdasági gondjaival, és az el nem kötele­zett mozgalom feladataival a vi­lággazdaság új rendjének meg­teremtése terén. A délutáni ülésen beszédet mondott Ahmed Sékou Touré guineai elnök, majd Jiasszer Ará­ját,-eu-RESZ elnöke lépett,a szó­noki emelvényre. '♦ ; Arafat drámai beszámolót adott a csúcstalálkozó résztvevőinek a libanoni területen elkövetett iz­raeli agresszióról, a pusztulásról, Libanon népe és a palesztinok szenvedéseiről. Mint elmondotta, egyedül a szabrai és a satilai menekülttáborban elkövetett, vé­rengzésnek ötezer halálos áldo­zata volt. A palesztin nép hat­van százalékát szerte űzték a világba, negyven százaléka pedig megszállás alatt él. A PFSZ vezetője részletesen kitért arra, hogy az izraeli ag­resszió mögött az Amerikai Egye­sült Államok áll. Washington új fegyverei kísérleti terepének te­kintette a libanoni háborút, Iz­raelt pedig valamiféle sajátos gyorsan mozgó alakulatnak, kö­zel-keleti húzóerejének tartja, amelyet azonnal bevethet a Pa­lesztinái, a libanoni, a Szíriái nép, minden más nép ellen a térségben. Arafat aláhúzta: a Paleszti­náink korántsem jelentik a leg­nagyobb erőt a térségben, de 'nem adják fel küzdelmüket azért, hogy érvényre juttassák törvé­nyes jogaikat, megteremtsék a tartós, igazságos békét a Közel- Keleten, létrehozzák saját álla­mukat. Izraeli vélemények Az izraeli kormány nem tartja kielégítőnek Philip Habib ame­rikai elnöki megbízottnak az iz­raeli csapatkivonásokkal kap­csolatos előterjesztéseit, az ez­zel kapcsolatos jeruzsálemi je­lentésekből kitűnik, hogy továb­bi engedményeket várnak Liba­nontól. Az elnöki megbízott javasla­tairól az izraeli kormány vasár­napi ülésén volt szó, s tájékozott források szerint Izrael az eddi­gieknél „lényegesen többet vár” Habibtól, mindenekelőtt az íz. rael által követelt Dél-Libanoni „biztonsági létesítményekkel” kapcsolatban. Az izraeli televí­zió szerint Samir külügyminisz­ter közölte: Izrael kész enged­ményekre az izraeli megfigyelő­állomásokkal kapcsolatban, ha cserébe Libanon magasabb szintű diplomáciai misz- sziók kölcsönös létesítéséhez, és nagyobb mértékű személy- és áruforgalom engedélyezéséhez járul hozzá a két ország között. Mose Arensz hadügyminiszter akkor hajlandó az izraeli csa­patok Libanonból való részle­ges kivonására, ha egyidejűleg hasonló Szíriái lépés történik. A kínai hadseregről Kína számára nem reális, hogy hadseregének modernizálásához külföldön vásároljon fegyvereket, vagy hogy ezeket a fegyvereket másolja: „tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy amit kül­földről vásárolhatunk, nem a leg­korszerűbb felszerelés, amennyi­ben kizárólag import fegyverektől függünk, valószínűleg nem érhet­jük el nemzetvédelmünk korsze­rűsítését, s azt sem kerülhetjük el, hogy mások ellenőrizzenek. ben­nünket. Más országok fegyverei­nek léniásölasá szintéh'nem meg­oldás. Az egyédül járható út: ha­gyatkozás önmagunkra, saját tu­dományos és műszaki személyze­tünkre”, jelentette ki Csang Aj- ping kínai honvédelmi miniszter a KKP elméleti folyóiratának, a Hungcsinak (Vörös zászló) a hét végén megjelent 5. számában. A miniszter „helyesnek” nevez­te azt a döntést, hogy a kínai kor­mány a pénzügyi és anyagi erő­források legtöbbjét a gazdasági építésre fordítja, ezen belül is előnyben részesítve az energiaága­zat és a szállítás fejlesztését. A „korlátozott mennyiségű pénzt” — írta a miniszter — a legfontosabb katonai területekre kell fordítani, „amelyek érintik az általános helyzetet, például hadászati raké­tákra, nukleáris fűtőanyagokat és eszközöket előállító központokra”. Az önerőre támaszkodást és a mű­szaki modernizálást erőteljesen hangsúlyozó írás áttekintette a kínai rakéta- és nukleáris ipar eddigi teljesítményeit, s azt állí­totta, hogy a kínai hadiipar min­den „műszaki áttörése” „a függet­len próbálkozásokból” született. Kína, írta Csang Aj-ping azért fejlesztett ki nukleáris fegyvere­ket. hogy „megtörje a szuperha­talmak nukleáris monopóliumát”. Angol—Magyar Baráti Társaság , Londonban a hét végén meg­tartották az Angol—Magyar Ba­ráti Társaság (AMBT) idei köz­gyűlését. Charles Ringrose, főtitkári be­számolójában elhangzott, hogy a társaság eddig is, ezután is a brit közvélemény Magyaror- országra vonatkozó ismeretei­nek bővítésében látja küldetér sét, elégedetten nyugtázta, hogy az AMBT, viszonylag. szerény le­hetőségeihez képest, jól meg tu­dott felelni az igényeknek. Vo­natkozott ez elsősorban az 1982- es Kodály-évre, amelynek során az AMBT számos rendezvényhez adta a nevét és közreműködé­sét. Púja Frigyes elhalasztotta utazását Púja Frigyes külügymi­niszter influenzás meg­betegedése miatt elha­lasztotta március 7-re ter­vezett belgiumi hivatalos utazását. A Magyar Nemzeti Bank ápri­lis 18-án új kivitelezésű 5 ,és 10 forintos pénzérmét, továbbá 20 forint névértékű érmét bocsát ki. Az új 5 és 10 forintosak köny- nyebbek és kisebb átmérőjűék a jelenleg forgalomban levőknél. A 20 forintos érmék bevezetését a forgalom szükségleteinek jobb kielégítése, továbbá a különféle automaták jelenleginél nagyobb címletű érmékkel való ellátása indokolja. A jelenleg forgalom­ban levő 10 és 20 forintos bank­jegyek, továbbá az 5 és 10 forin­tos érmék érvényben maradnak. Június 27-én a bank megkezdi 1000 forint címletű bankjegyek forgalomba hozatalát. Az- 1983. március 25-i keltezésű és Bartók Béla képmását viselő bankjegy kibocsátását a megnövekedett pénzforgalom indokolja. Emellett a gépi úton történő feldolgozás megkönnyítése is célszerűvé te- .szí az új címlet kibocsátását. * * * Az ezerforintos bankjegy' és az új pénzérmék kibocsátása egyaránt a készpénzforgalom szá­mottevő növekedésével függ ösz- sze. A'termelés és a szolgáltatá­sok bővülésével, ezek értékének, árának emelkedésével lényegesen növekedett a forgalomban lévő pénz mennyisege, felgyorsult for­gási sebessége. Egész sor ország­ban, például az NSZK-ban, Svájc­ban, Angliában, Dániában, az USÁ-iban már korábban ezres címletű bankjegyeket bocsátottak ki, hogy ezzel csökkentsék a for­galomban lévő pénz mennyisé­gét, a Szovjetunióban a 100 ru­beles az ottani ár- és költségvi­szonyok között ugyancsak magas címletű bankjegynek számít, a mi ezerforintosunknál is nagyobb értékű i>éűáf)rMagasabb címletű pénzkibocsátása nálunk is idő­szerűvé vált: mert á nagy meny-1 Magyar—osztrák vízügyi tár­gyalások kezdődtek hétfőn Szom­bathelyen. A hagyományos, éven­te megrendezésre kerülő tanács­kozáson az észak- és nyugat-du­nántúli. valamint az osztrák közös vízfolyásokkal kapcsolatos felada­tokat, programokat egyeztetik, s a fontossági sorrendben megfele-. lően határozzák meg a közös ten­nivalókat. A mostani ötnapos ta­nácskozáson többek között meg­vitatják a Hanság-csatorna, a Pin­ka, a Rába és a Lapincs szabályo­zását, a Fertő-tó, s más határvi­zek közös vízminőség vizsgálatát. nyiségű bankjegy kezelése immár erősen terheli a boltok, a nem­ritkán napi több millió forintos forgalmat lebonyolító áruházak pénztárosait, a posta, s különö­sen a pénzintézetek dolgpzóit. A nagyobb címletű bankjegy beve­zetése hosszabb időn át csök­kenti a forgalomhoz szükséges pénz mennyiségét. Számítások szerint másfél év alatt körülbe­lül 40 millióval csökkenthető a forgalomban lévő bankjegyek száma, ami a bankjegykészítés- ben-szállításb'an, a postai és a pénztári kezelésben, feldolgo­zásban számottevő anyag-, gépi kapacitás, munkaerő- és időmeg­takarítást tesz lehetővé. Az ezer­forintos bankjegy kibocsátását beható vizsgálódások, egyezteté­sek előzték meg. Több változatot dolgoztak ki, s a szakértői bi­zottság ezek közül választotta ki a legmegfelelőbbet. Hasonlókép­pen nagy körültekintéssel válasz-1 tották ki a különleges papírt, festékanyagot és nyomdatechni­kai megoldást. Még további há­rom hónapot vesz igénybe, amíg az új bankjegyből kellő meny- nyiséget nyomnak. A kibocsátás hivatalos kelte 1983. március 25., valójában azonban három hónappal később kerül forgalomba az ezerforin­tos. Szakemberek véleménye sze­rint az új bankjegy esztétikailag csakúgy, mint a papír és a fes­tékanyag minőségében, nyomda­technikai megoldásában megfe­lel a követelményeknek. A zöld tónusú bankjegy előoldalán Bar­tók portréját, hátoldalán Med- gyessy Ferenc Anyaság című szobrát ábrázolja. Az előoldalt VagyócZky Károly tervezte és metszette, hátoldalát Vagyóczky Károly tervezte és Fülé "Mihály metszette. Mérete az ötszázfo­rintossá! azonos. Eszmecserét folytatnak arról, hogy az esetleges vízkárelhárításokhoz szükséges adatok az osztrák víz­gyűjtőről minél előbb, minél na­gyobb számban és kellő időben álljanak a győri és a szombathelyi vízügyi igazgatóságok rendelkezé­sére. A magyar és az osztrák vízügyi szakemberek szerdán a magyar területen helyszíni szemléket tar­tanak, majd folytatják a szom­bathelyi tanácskozást, amit pén. I teken fejeznek be. Ezt követően március 21-én, Eisenstadtban tár­gyalnak a közös tennivalókról. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZA- ÉS VALUTAÁRFOLYAMAI Érvényben : m3. március 8-töl Déviiauia Vételi . Közép Eladási átfolyom 100 egységre. forintban Angol font 6 061.03 6 067,10 6 073,17 Ausztrál dollár 3 788,72 3 792,51 3 796.30 Belga trank 85.13 85,22 85.31 Dán korona 466,87 467,3) 467.81 Finn márka 7)5,88 746,73 7)7,48 Francia frank 591.18 591,77 592.36 Hollandi forint 1 516.64 1 518.16 1 519,68 Japán yen (1000) 170,16 ; 170,33 170,50 Kanadai dollár 3273,12 3276,40 3279,68 Kuvaiti dinár 13 686,61 13 700,31 13 714.01 Norvég korona 563,79 564.35 564,91 NSZK márka 1 676,95 1 678,63 1 680,31 Olasz Ura (1000) 28,72 28,75 28,78 Osztrák schilling 238.68 238,92 239,16 Portugál escudo 42,76 42,80 42,84 Spanyol peseta 30,52 30,55 30.58 Svájci frank 1968,69 1970,66 1972.63 Svéd korona 539,90 510,44 5)0,98 Tr. es cl. rubel 2597,40 2600.00 2602,60 USA-dollár 3 997,86 4 001,86 4 005,86 Államközi megállapodásokon alapuló hivatalos Árfolyamok VÁLTOZATLANUL AZ 1S82. SZEPTEMBER 21-1 KÖZLÉSNEK MEG FELELŐEN vannak érvény ben. VALUTA. (BANKJEGY . ÉS CSEKK.) Árfolyamok ÉRVÉNYBEN: 1983. MÁRCIUS 8­•TOL PénenMi Vételi Eladási árfolyam 100 egyiégre, forintban Angol font 5 885,09 6 249,11 Ausztrál dollár 3 678,73 3 906.29 Belga frank 82,66 87,78 Dán korona 453.3Í 481,36 Finn márka* 4 724,33 769,13 Francia frank 574.02 609,52 Görög drachma** 4),78 47,56 Hollandi forint 1 472,62 1 563,70 Japán yen (1000) 165,22 175,44 Jugoszláv dinár* 50,67 53,81 Kanadai dollár 3178,11 3374,69 Kuvaiti dinár 13 289,30 14 111,32 Norvég korona 547,42 581,28 NSZK márka 1 628,27 1 728,99 Olasz líra (1000) 27,89 29,61 Osztrák schilling 231,75 246,09 Portugál escudo 41,52 44,08 Spanyol peseta 29,63 31,47 Svájci frank 1911,54 2029,78 Svéd korona* 524,23 556,65 USA dollár 3 881,80 4 121,92 * Vásárolható legmagasabb bankjegy-címlet; 100-as ** Vásárolható legmagasabb bank]egy-címlet: S00-as í NAPI KOMMENTÁR Erőpróba az ötödik kontinensen Magyar—osztrák vízügyi tárgyalások Losonczi Pál és Lázár György üdvözlő távirata

Next

/
Oldalképek
Tartalom