Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-06 / 55. szám

MILYENEK A GYEREKEK? Négyen Hazafelé menet négy iskolás fiú meglátott a járdán egy kő­darabot. Kicsi volt. Mint egy fél gyufásdoboz, csak akkora. De ahhoz elég nagy, hogy a négy fiú játékkedvét felszítsa. Rúgni kezdték egymásnak, olyan neki­buzdulással, hogy ha labdát és futballkaput varázsol eléjük egy jó tündér, a háló rengett volna máris! Nem érezték, hogy hátukon a négy táska tele könyvekkel, fü­zetekkel. Az utcának színt és elevensé­get adó látványon elgondolkod­tam: A jókedvet, a játékosságot, a mozgás, a felszabadultság örö­mét, a sokoldalúságot, az életre­valóságot — tehát a teljes em­bert — mérhetjük-e csupán pi­ros, zöld, kék és fekete ponttal, és ezek bekarikázott változatai­val, miként az iskolai teljesítmé­nyeket? Egyáltalán: milyenek a gyere­kek? I&merjük-e őket jól? A vllágoshegyi tanyai iskolá­hoz (Nyárlőrinc hatóráiban) tán még ugyanaz a földút visz ma Is, mint 20—30 éve. Mégse pa­naszkodik itt senki. Tanítanak és tanulnak. Dolgoznak. Az Úttörőélet törvényei között ezt olvasom: „10. pont: Az úttörő edzi tes­tét, és őrzi egészségét. ÍL pont: Az úttörő szereti és védi a természetet.” Az iskola folyosóján és a szek­rények mélyén sportsikerek em­lékét őrző oklevelek és fénykép- albumok. — Ezek szerint a' törvény nem csupán formula — fordulok kí- sérőmhöz, Gulyás Endre igazga­tóhoz. — Valóban nem — feleli. — Évközben labdapattogtatással, váltófutással, ferdepadon való átszaladással, kúszással, ping­pongozással és — a mezőgazdasá­gi üzemek segítségével — autó­busz-kirándulással sok időt el­töltünk gyerekeinkkel a szabad­Fiúk és lányok — falun Nyárlőrinc. Tanya világ: a föld­utak kilométereken át, akácfák közt és kulkorlcaföldek mentén vezetnek. Ezeken és a már jobb ■belterületi utcákon több mint félezer hat—tizennégy éves gye­rek tér haza az iskolából a hét öt napján. Otthon pedig? Tanítás után, szombaton, vasárnap? ... Halasi Marika: — Tévézni sze­retek, és állatokkal foglalkozni. Két nyuszit gondozok. És a ro­konokat szoktam meglátogatni hétvégén. S,. Kovács Margit: — Szomba­ton Kecskeméten voltunk. Szüle­immel ruhát vettünk. Odahaza egyébként makramázom, meg ol­vasgatok. Érdekel A tenger fog­lyai. Vörösmarty Pál: — Cigarettás­dobozokat gyűjtök... Halasi Tamás: — ... én meg régi szőlőlapátot, kuktavasat, mozsarat' és más effélét. , Golovics Gyuszi: — Szomba­ton' elmentem a nagymamához.'' Tévéztünk és beszélgettünk. Mi­ről? Hogy mi volt a héten az is­kolában. Golovics Zsolt: — Mosogattam, takarítottam. Elláttam a malaco­kat és a csirkéket. A kutyának adtam ennivalót. Aztán felenged­tem a galambokat, hogy egyet- kettőt forduljanak. Egy elrepült. Már vissza se jön... biztos! Vincze Tibor: — Mi is tartunk állatokat. Nekem négy anyanyu- lam van. Ezeknek tápot, herét, almát és vizet szoktam adni. Ha lefialnak, a kicsiket felnevelem akkorára, hogy majd eladhassam. A pénzért iskolai takarékbélye­get veszek. Felföldi Gabriella: — Nekem már ötszáz forintom van a taka­rékban! Ezt mind nyulakból árul­tam. Nyolcat tartunk ketten, a testvéremmel. Persze, a hétvége nemcsak nyulászkodásból áll. Apukám, aki vadász, szombaton magával vitt egy rókahajtásra. Izgalmas volt! Ahány ház, annyi szokás. Ez Tiszaalpárra is érvényes: Sőt! Itt még inkább differenciáltabb az iskoláskorúak, pontosabban az alsó tagozatosok otthoni élete. Ivicz Yvett büszke rá: amikor rántoitt hús náluk az ebéd, olyan­kor a hússzeletek bundáját ő ké­szíti el. Édesanyja megengedi neki. Ezenkívül játszhat, kedvé­re. Virágtöveik mögött, bokrok al­jában, sóder- és vályograkásnál bújócskáziik barátnőjével, Tóth Anikóval. Máskor meg versenyt futnak a ház körül. Kővágó Robi nagy állatbarát. Amikor otthon van, segít a nyu- lak, a kacsák, a gyöngycsirkék, a törpetyúkok és -kakasok eteté­sében, és gondol az utca mada­raira. Szabad idejében készített egy kalitkát. Testvérével egy fá­hoz erősítette — de előtte füvet és kukoricát szórt bele. Vedres Zoli, ha csak teheti, Elza kutyájával játszik. Eldob egy darab iát, aztán a készséges házőrzővel visszahozatja. Ad dig- aduiig ismételgeti ezt, amíg az állat meg nem unja. Amikor El­za türelme fogytán, Zoli nem kísérletezik tovább. Más foglala­tosság után néz. Ha apja is ott­hon van, nem nehéz rábeszélnie, hogy futballozzon vele. Kaput állítanak — és már rúgják a lab­dát. „Viszek föl .búzát, a galambok odújába.” „Krumplit és zöldséget hozok a kamrából." „Testvérem­mel megétetjük a kacsákat.” „Anyuval elmosogatok.” Bable­vesre és krumplispogácsára meg­hívjuk a sógoromékat.” Ezek, a falusi háznál adódó hétvégi „programok” hozzátartoznak a családok mindennapjaihoz. Ezek­ben, sajátosan a gyermek is részt vesz. S mint Felföldi Gabriellá­nál és másoknál láttuk: örömmel, hiszen a különböző foglalatossá­gokban ők is érdekeltek (taka­rékbélyegre gyűjtenek). S ha ér­zik a munka ízét, de emellett játszhatnak, szórakozhatnak is, 6—14 évesek módjára, a szombat és vasárnap felüdülést hoz szá­mukra. „Kié a hátrányosabb helyzet?”, teszem fel magamban a kérdést. Azé a tiszaalpári Végh-István Já- nosé-e, aki szombaton szüleinek segített a főzésben és a kacsaete­tésben; de délután, horgászbot­tal a kezében, a Tisza-partra ment pecázni, vasárnap meg csa­ládjával szentendrei nagybátyjá­hoz látogatott? Vagy azé a váro­si gyereké, aki unalmában gyű­röttre hallgatja magnótekercsét, a tévében ismétlések ismétlését ■nézi meg, de egy burgonyát nem tud jól meghámozni,? S a moz- gásszegénységtől már most töb­bet szenved, mint ma középkorú szülei! A szabad idő eltöltésének mód­ja végül is városban és faluban más. Ezért vari az, hogy a falusi gyerek, külsőleg úgy tűnik, egészségesebb. S talán így az is­kolai terhelést is jobban bírja. • Nyúl és pénz. Felföldi Gabriella hasznos hobbija az állattartás. (Méhesi Éva felvételei) 0 S. Kovács Margit makramézni szeret. • Balra fent: a régiséggyűjtő, Hálasi Tamás. 0 Golovics Zsolti. 0 Ivicz Ivett, a kis gazdaasz- szony... 0 ... és iskolatársa: Kővágó Róbert. ban. Akik nálunk tanultak, néha el-eljönnek a régi iskolába. El­mondják: mivel foglalkoznak, hogy megy a soruk. Egykori ta­nítványaink iközött élsportoló is van! * A jó iskola és a jó családi hát­tér kedvez a tehetséges gyerekek fejlődésének. • Tiszaalpáron két felsőtagoza­tos lány: Szabó Ildikó és Hege­dűs Tünde képzőművész-szak­köri munkáikkal nemrég orszá­gos pályázatot nyertek. Tündét különösen a művészettörténet érdekli. — Legalább annyira, mint egyik (volt) növendékünket a grafikusi pálya jegyzi meg Vén Ferenc iskolaigazgató. A szabad idő hasznos eltöltése és a családi ösztönzés segített to­vábbi két fiatalnak, hogy az egyik gobeliinvarrónak, a másik pedig kerámikusnak képezhesse ma­gát. Cirkuszba! — Amikor otthon vagyok, előveszem a járóbabámat. Azzal sétálok a szobában. Gyurka, a na­gyobbik test­vérem, tizen­hat éves. Ve­le is szoktam játszani. Kará­csonyra kaptam egy szép köny­vet ... Az a címe, hogy „Minden napra egy mese". Dé nem min­dennap olvasok belőle. Csak, ami­kor eszembe jut. Mit szeretnék, nagyon? Nagyon szeretnék egyszer cirkuszba menni! Ahol igazi, élő vadállatokat és bohócokat láthat­nék, közelről. (Elmondta: Tary Gyöngyi, ti­szaalpári kisiskolás.) Óvó fiások — négyszemközt — Ma voltak nálunk az újságtól. Azt kárciszták, hogy mit szsrstsk in­ni. Mit? Hát sgy kis borostáit! Ds nsm mindig. Van, amikor msggon- dolom magam, ás sommi bort nsm kársk a teámba. Kárdszták a cseresz­nyét is. Ds án azt csak a fáról szs- rstsm, nyáron. Az viszont igaz, hogy amükbr anyuval és apuval bsülünk a presszóba, a kólámba szoktak ön­teni egy kis konyakot. Nsm hitták el. Nevettek rajtam. Hogy csak viccs- lek . . . ,,A! Nem komoly az egész!” Azt mondták. Hát szoktam én vic­celni? Szól a zongora. A kecskeméti Karikás Frigyes utca 20. szám alatt a nyolcadikos Teplán Erzsi­ké Bachot játszik. Hogyan jutott el idáig ez a kis­lány, hogy klasszikus szerző mű­vét zongorázza? A zene élvezet A szülők segítsége, anyagi áldo­zatvállalása nélkül nem lehetne már hatodik éve dr. Yáradi Sán- dorné zongoratanárnő tanítványa. Az édesanya és az édesapa viszont jó korán észrevette kislányuk ze­ne iránti vonzalmát, Észrevették, és egyengették-az útját a zeneta­nuláshoz. Kezdetben csak kottákat olva­sott. Aztán könnyű, majd fokoza­tosan egyre nehezebb szerzemé­nyeket gyakorolt. Csajkovszkij Babatemetését később már Mozart Török indulója követte. Ezekben a napokban pedig, ahogy vége lett a tanítási hétnek, Kuhlau szonati­nája a soros mű. De hangulatte­remtőnek — Időnként — jólesik visszatérnie Bachhoz, vagy Ravel­hez. „Szegény gyerek! Az élete csu­pa gyötrődés a gyakorlástól!” Le­hetnek olyanok, akik most így ag­godalmaskodnak Erzsiké rendha­gyó időtöltése olvastán. Erre azon­ban semmi ok. A kislánynak élve­zete a zene. Ez a , második tél, amikor mint tánciskolás, szambá- zik, rumbázik, rock and rollozik, és beatzenére modern táncokat is rop. Sokoldalú. Ötös irodalmi osz­tályzatainak, a „Két kicsi hód” cí­mű könyvének, s a kalandregé­nyeknek ugyanúgy örül, mint amikor édesapjával rejtvényt fejt, vagy mamájával a konyhában jó­ízűt beszélget. „Otthon olyan jó!” Komoróczy Melinda is hasznos családi útravalót kap a Széche­nyi városi Lóverseny utca 11. szám alatt, — Édesanyámmal együtt na­gyon szeretünk olvasni. Anyu, aki a Petőfi Nyomdában gondnok, sok régi könyvet tart otthon. Azokból válogatok, meg az újab­bak közül is, amelyek engem éi> dekelnek. Ilyenek, mint a Pöty- työs-regények, az Angéla, a Szö- szi, kedvenc olvasmányaim. Hogy mit szeretek még? Úszni. És zenét hallgatni. Az már han­gulat kérdése, hogy mikor melyi­ket: könnyű-, vagy komolyze­nét-e? Bach orgonamuzsikája, az gyönyörű. Otthon olyan jó! Én az egyik szobában. Anyu a másikban. Szól a zene. Előttem rejtvény, Ha meg­akadok, kérdezek, és ő válaszol nekem, 0 sokkal többet tud ná­lam. Piskóta, lepény, ropogós A Hegedűs köz 24-ben lakik a Mészáros család. A férj egy kecs­keméti üzemben raktáros. A fele­sége, Aranka szabósegéd a Ruhá­zati Ktsz-ben. Két gyermeket ne­velnek; egy tizennyolc éves, kö­zépiskolás nagyfiút, és Ágikét, aki most nyolcadikos és a Petőfi Sán­dor Általános Iskolába jár. Á lakásban oklevél: „Mészáros János, kiváló dolgozó”. Áz ablak mellett varrógép. Jó szolgálatot tesz az otthoni ruhajavításban. Az udvarban kis kert. A végében hat —nyolc lépés hosszú fóliás vete- mény. Zöldség és újborsó innét kerül (majd) a konyhába. — Hiba ,volna, ha a család ellá­tására nem termelnénk ezt-azt — mondja Mészáros János. — Sok a munkánk, de rendesek a gyere­keink. Segítenek, Egyszer Ágika mosogat, és akkor a bátyja sepre- get. Aztán fordítva. Nem várnak az anyjukra, hogy az porszívóz­zon, meg az mossa fel a fürdőszo­bát is. Ági ügyes. Tud sütni kevert meggyes piskótát, kekszet, kakaós- lepényt és kalocsai ropogóst. Ezek­re a feleségem és a Szűcsné szom­szédasszony tanította meg. Levente így fogyaszt Balogh Levente, a Zója utcai Ál. talános Iskola nyolcadikosa, a hét végén fogyasztott. — Mi ebben a különös? — kér­dezték tőlem többen, amikor ba­rátaimnak mesélni kezdtem az esetet. — Mi is fogyasztunk, mind­annyian, fogunkra való falatokat! Hamar eloszlattam a félreértést. Levente nem habzsolt, miközben az aluljáró melletti víztoronynál, dzsekiben és melegítőben elfutott a Hunyadiváros irányában. Ha­nem igenis fogyasztott, keményen és férfiasán! Utolfogva őt, megtudtam, hogy 52 és fél kilogramm testsúlyából akar fél, azaz fél kilogrammot le­adni, mert másképpen nem indul­hatna a szombati cselgáncsverse- nyefy melyet a Lánchíd juthajj is­kola tornacsarnokában rendéznek. Levente fogyasztásához az indí­tékot — vagy inkább az alapozást — megintcsak otthon, a családtól kapta. Anyja NB I-es teniszező volt. Apja az NB II-ben futballo­zott. Testvére kosárlabdázott, de most ő is átpártolt a judóra. Ilyen családi környezetből, nem csoda, ha kikerülnek Leventéhez hasonló fogyasztók ... Játék helyett munka 0 Gyermekmunkások > földeken... Sokunk ked­venc olvas­mányai közé tartoztak Dic­kens lebilin- cselően izgal­mas- regényei. A nagy angol író történetei nemcsak cse­lekményük­kel mozgatták meg fantázi­ánkat, hanem a gyermek­munka való­sághű ecsete­lésével is. A dickensi idők­re emlékezte­tő jelentést adott ki nem­rég az ENSZ egyik szako­sított bizott­sága. A dokumentum szerint a fejlődő világban napjainkban 75 millió — 8—15 éves korú — gye­rek dolgozik. Egyes becslések szerint azonban ez a szám eléri a 150 milliót — mutatott rá nem­rég terjedelmes elemzésében a Newsweek magazin. Nem új jelenséggel ' állunk szemben. A XX. század második fele sem szüntette meg az embe­riség e szégyenfoltját. Az elhú­zódó világgazdasági válság azon­ban egyre élesebben veti fel a gyermefcrflunika problémáját. A fejlődő világ mezőgazdaságát, iparát a recesszió súlyosabban érintette, mint a fejlettebb álla­mokét, s a harmadik világ sok magánvállalkozója úgy próbált kibújni a fokozódó nehézségek alól, hogy olcsósága miatt elősze­retettel alkalmaz gyermeki mun­kaerőt. Így ma már nem számít ritka­ságnak, hogy számos latin-ame­rikai, afrikai és ázsiai országban a gyerekek a családfenntartók. Ám velük a legtöbb esetben nem és egy építkezésnél. (Fotó T- Newsweek — KS) kötnek szabályos munkaszerző­dést, sokszor napi 9—'10 órát dol­goznak. Ráadásul az alacsony munkabérért a hosszú műszak alatt a gyerekeknek nehéz és nem ritkán egészségre ártalmas munkát kell végezniük. A kolum­biai bányákban a fiatalkorúakat •a legszűkebb járatokba küldik, sok közép-iaimerikai országban ■mezőgazdasági betakarításoknál a rovarirtó szerekkel permetezett földön végzik a testet-lelket gyöt­rő munkát. Így hát nem lehet azon csodálkozni, hogy belőlük aligha válhat egészséges felnőtt. Nem léhet-e tiltakozni e ga- iládság ellen? — vetődik fel a kérdés. Adminisztratív, eszközök­kel aligha lehetséges a megoldás, hi?z a dolgok gyökerei nagyon melyen vannak. A harmadik vi­liág szakszervezetei gyengék, örülnek, ha a felnőtt munkavál­lalók érdekeiért úgy-ahogy ki tudnak állni. A gyerekek család­jai pedig — a körülményekből adódóan — éppenséggel a mun­kaadóik kezére játszanak. Indiá­ban a statisztikák szerint a csa­ládok jövedelmének 23 százalé­ka a gyerekek munkájából szár­mazik. Gyakran fordul elő, hogy a szülők adósságuk törlesztésé­nek fejében adják „bérbe” gyer­meküket. Jóllehet majdnem min- ' den fejlődő országnak van olyan rendelete, amelyik tiltja a gyer­mekmunkát, de sem az ellenőr­zést, sem a munkaadók megbün­tetését nem hajtják végre. A nemzetközi szervezetek igyekez­nek feltárni a tényeket, de ennél többet nemigen tehetnek. Még a tények megállapítása sem köny- ínyű. Sok fejlődő országban a pa­rasztgyerekek ott segédkeznek a ■földeken szüleik mellett attól a perctől kezdve, hogy járni tud­nak. Ki állapíthatja meg, hogy közülük ki az, aki a szüleinek se­gít, és ki az, akit az éhínség kénvszerített e nehéz munkára? Összeállította: Kohl Antal Ildikó, Tünde és a többiek A családban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom