Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-01 / 50. szám

1983. március 1. • PETŐFI NÉPE • 5

TISZTA FORRÁSBÓL

LÁTNI ÉS TANULNI

Tízéves az Öregcsertői Népi Együttes

'Különös számadásra jöttek össze a közelmúltban «az öregcsertői Népi Együttes tagjai. Ez az ösz- szejövefel külsőségekben Is eltért a korábbiaktól, ugyanis a művelődési otthon, amely tényleges otthona az együttesnek, ünnepi díszbe öltözött. Hivatásos együttesek Is megirigyelnék azokat a trófeákat, amelyek az együttes sikereit fémjelzik, amelyeket most rögtönzött kiállításon mutattak be;

„Van országunkban egy falucska; a mi falunk, amelyet nem minden térképen jelölnek.” Ezekkel a szavakkal kezdte az évzáró, egyben az együttes tíz esztendejének eredményeit méltató beszámolóját Kalapos István né, az együttes vezetője.

Szakmai körökben, de az egész országban is tudják, hogy a hagyományőrző néptáncosok legjobbjai közé tartoznak. 'Dacolva az idővel, a korral, nem hagyták feledésbe menni őseik, kicsi falujuk, dal- és tánckultúráját, maguk és mások gyönyörűségére, hasznára. Ha mással nem is, de az együtt-ének- lés és a tánc örömével lassítják egy kis falu közösségének felbomlását, más szóval, erősítik megtartó- képességét.

Erre a nagyszerű feladatra vállalkozott az a 18— 20 idős asszony és férfi, aki tíz esztendővel ezelőtt az öregcsertői iskola napközi otthonában, majd osztálytermében táncra perdült, emlékezvén régmúlt ifjúságára. Kezdettől fogva a helyi hagyományok hiteles megőrzése és átadása volt a céljuk. Azóta az együttes új erőkkel gazdagodott, együtt táncolnak a családok a dédmamától az unokáig, dédunokáig. A kilencvenéves alapító, Tamás Menyhértné még ma is táncosa és szólóénekese az együttesnek, pedig már a lánya is túl van a nyugdíjkorhatáron.

A kétszeres kiváló, nívódíjjal és sokszorosan arany minősítéssel kitüntetett, elismert együttes rendszeres résztvevője a hazai és nemzetközi folklórrendezvényeknek. A „Bölcsőtől a sírig” és a „Csertől iLakodalmas” nagysikerű műsorukat a televízió Is sugározta. „Szép a rozmarlngszál” tán. cukkal a balatonfüredi Anna-bált nyitották meg. Sikeresen szerepeltek a „Szóljatok játszók, regélők”

című népművészeti vetélkedőn és nagy sikert arattak első világháborús dalaikkal és a „János-napi” köszöntővel. Rendszeres résztvevői a szövetkezetek kétévenkénti néptánctalálkozója területi és országos rendezvényeinek, de ott vannak minden jelentős megyei eseményen is.

Kevés együttes tudhat maga mögött olyan tartalmas éveket, mint a szövetkezetek támogatásával működő öregcsertől. Munkájukra felfigyeltek a külföldi folklórfesztiválok rendezői is. Több esetben vendégszerepeitek Jugoszláviában, felléptek a romániai Álba megyében, nagy sikerrel szerepeltek a lengyelországi Zakopánéban megrendezett hegyvidéki fesztiválon. Eljutottak Norvégiába a Bergeni Néptáncfesztiválra. Felejthetetlen maradt számukra az első repülőút és a csodálatosan szép országnak varázsa és vendégszeretete. Az elmúlt esztendő is sikeres volt. Felléptek a pünkösdi népiművészeti kiállításon, a nemzetközi íjászbajnokságon, majd pedig Olaszországban, a goriziai Nemzetközi Néptáncfesztiválon képviselték a hagyományőrző együtteseket.

Hosszú lenne felsorolni azokat a díjakat és elismeréseket, amelyek az öregcsertőiek tízéves mun. káját fémjelzik. Egy egész termet megtöltenek a tárgyi emlékek és oklevelek, közöttük szép számmal nagydljak és első díjak. Gorizlából a nemzetek közötti nagydíjjal, Zakopánéból az ószi aranylevél és a lengyel újságíró szövetség különdíjával tértek haza. De legnagyobb az a szeretet és elismerés, amely az együttest övezi, amellyel a közönség elismeri. Ezért nem véletlen, hogy az előadásmódjukért is nagydíjjal jutalmazták őket.

A szó legigazabb értelmében vett művelődés ez, amelynek fontos szerepe van a hivatásos művészetek mellett. Jelentőségét emeli: társadalmi funkciót tölt be azzal, hogy tömegeket von be egy-egy művészeti ágba, nemcsak a mű élvezetébe, a művekben való gyönyörködésbe, hanem az alkotásba is. Munkájuk célja és tartalma nemcsak a színpadi siker, bár természetesen az is hajtóerő. 'Legalább ilyen fontos célkitűzés az is, hogy az együttesekben jó közösségi szellem, baráti légkör alakuljon ki. Semmi kétség nem fér a'hhoz, hogy az öregcser- tői Népi Együttes ezeknek a követelményeknek is eleget tesz, megfelel.

Továbbra is feladatuknak tekintik a hagyományok felkutatását, őrzését, átadását. Céljuk a fiatalok nagyobb arányú bevonása, hogy az együttes is példázza a község lakosságának korösszetételét. 'Szeretnének példát mutatni a környékbeli lakosoknak; van értelme a hagyományok ápolásának, szín- padra állításának.

Bedó Tibor

9 Az öregcsertőiek menettánca a balatonfüredi sétányon, 1982 júliusában.

Egy kis magyar népművészet

a Klapka- házban

Gyarapodnak a megye múzeumai, a közösség lakáskultúráját gazdagító, műveltségét emelő gyűjteményei. Mindezek azonban csak a puszta látványt jelentik sokak számára kellő útbaigazítás nélkül. Külföldi vagy műkincsőrző helyeken szokás, hogy csoportok érkezésekor anyanyelvükön szólal meg a magnetfonról a tájékoztató szöveg. Ez is fokozza az élmény hatását. Az igazi emlékőrző azonban egy-egy kis füzet, amit magunkkal vihetünk, otthon évek múltán is belelapozhatunk, gyermekeinknek. ismerőseinknek is szinte illusztrálva elmesélhetünk.

A kulturális értékek megőrzésé, ben Bács-Kiskun szép szorgalommal, nem kis anyagi ráfordítással vett részt már eddig is, s bízhatunk, hogy az elkövetkező évek is hoznak még fejlődést ilyen vonatkozásban. Bár sok a tennivaló a meglevők hathatós megmutatásában is. Kecskeméten az utóbbi időben több okos. hozzáértést és jó ízlést tükröző képes füzet is megjelent ennek szolgálatában. Ilyen például a Tudomány és Technika Háza — volt zsinagóga — épületét, a felújítás történetét, az itt elhelyezet Michelangelo-galériát bemutató könyvecske. Jó szolgálatot tett a nagy zenetudós születésének évfordulóján is az a színvonalas kiadvány, amely a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet kalauzaként egyúttal a névadónak is tisztelgő emléket állít.

örömmel vehettük kézbe nemrég a Bozsó-gyűj teményről készült képeskönyvet is. (Kissé megkésve — sokan távoztak el a hiányát érezve —, de végül is rendeltetésének megfelelően került most az érdeklődőkhöz.) A Bozsó-gyűjtmény különleges helyet és figyelmet érdemel a me- közkinccsé tett gyűjteményei között. Azt is mondhatjuk, hogy általa szinte egy kis önálló néprajzi, népművészeti múzeum birtokába jutott a város és az idelátogató közönség. A gyűjtemény alkalmas arra, hogy mintegy ösz- szegezve, válogatva, egy-egy tipikus tárgyat, eszközt kiemelve, rádöbbentse a nézőt — ifjú diákot, városából, falujából ritkán kimozduló öreget, de még a szak- emberit is —, hogy milyen gazdag volt a nép fantáziája, s milyen sokszínű kultúrája, amikor a környezetéhez tartozó eszközöket, használati tárgyakat kifun- dálta, megalkotta.

Láthatók Itt a felvidékről és Erdélyből származó gazdag népi kerámiák, az úgynevezett habán edények, a tordai, járai, vámfalvi tányérok, Vinci kancsók, zilahi edények, barcasági, udvarhelyi, háromszéki bokályok, s a XVIII. századi magyar üvegművészet remekei. Két termet töltenek meg a cserépedények, fafaragások, bútorok, az alföldi pásztorélet, falusi, mezővárosi, paraszti világ használati tárgyai,

• Egy díszes bécsi antik óra a XVIII. századból.

készségei, kismesterek, idöűző emberek kezemunkáját dicsérő alkotások. Nyomon követhetjük, hogy a mesterségüket művészi tökélyre fejlesztő vásárhelyi, mezőtúri, szentesi fazekasok milyen kézreálló butellákat. [vizeskancsókat, a Duna—Tisza-közi cserepesek milyen célszerű lakodalmasfazekat!, szűrőtálat, konyhai alkalmatosságokat készítettek. Megtartva eredeti színeket, formákat, s alkalmazkodva a Hasznosságot követelő igényekhez.

Milyen sok munkával készült az ügyes borotvátok, a díszes mángorló! Tudja-e a mai gyermek, miféle eszköz ez? Mert azt

biztosan kitalálja, hogy a kicif- rózott livócsanak. s a gyufatartó mi célt szolgál. S a bútorok! Bizony nem a mostani célnak megfelelőek, de még mindig épek és szépek, színesek, díszesek, szemet gyönyörködtetek. Akit érdekel az egyházi élethez kapcsoló, dó művészet, nagyon változatos darabokat, szobrokat, ikonokat, szakrális tárgyakat találhat itt.

Mindezt az öreg Klapka-ház ódon falai között — itt lakott Klapka György diákkorában, innen az elnevezés —. s már az új épületben az iparművészeti gyűjtemény, amely jórészt a polgárosodó életformával összefüggő, jelenleg alig fellelhető tárgyakat, bútorokat, üvegeket, kerámiákat, porcelánokat mutatja be. S néhány külföldi és magyar művész alkotása, majd a gyűjtő, Bozsó' János festményei.

Bozsó, a festő nemrégen kiállításon mutatta be érlelt munkált, alkotásait. A gyűjtő pedig itt mutatkozik be igazán. Nehéz elképzelni is, mennyi utánajárás, a festő munkáját, országjá- tásót a szorgos kutatással összekapcsoló fáradozás kellett ennek a mennyiségre is tekintélyes anyagnak az összehordásához az évtizedek folyamán.

Csak az elismerés hangján lehet szólni a gazdag anyag elrendezéséről, szakmai válogatósáról, a kiadványban összefoglalt közérthető művészettörténeti áttekintésről. amely — Lörónd Klóra segítségével és szavaival — szinte végigvezeti a látogatót a termeken Elősegítve, hogy ne csak lássunk, de tanuljunk is. Ha otthon újból fellapozzuk a könyvet, elgyönyörködünk a színes fotókban, dicsérjük a tervező Orbán Józsefet és az előállító Petőfi Nyomdát is. Ezúttal kritikai megjegyzés nélkül.

F. Tóth Pál

Balázs József

tánciskola

(1) A két fiú jól ismerte a szőlőtáblák koradélutáni némaságát. Egyedül nem is jöttek volna a sűrű akácossal szegélyezett homoktáblákhoz, ahol a terebélyes diófák alatt mindig szinte alkony! az árnyék, s a szőlőlugasok alól bárki előbújhatott a legváratlanabb pillanatban.

Ok mégis elindultak a déli harangszót követően. Mostanában a szőlőt választották, úgy gondolták, idejárnak pár napig. Volt idő, amikor a temetőbe igyekeztek így, ott a madárfészkeket keresgélték és szedték le, meg a V. család kriptáját kerülgették. A kripta fölött lila és mészsárga virágok illatoztak, némelyiknek karvastagságúra is megduzzadt a törzse, s ahogy a lábujjukkal piszkálgatták az éles gyomot tűzfészkeket kutatva, a virágok édeskés szaga beleivódott' a bőrükbe, a tenyerük sikamlóssá vált a nedves bimbóktól és szirmoktól,' a zsíros temetőföld túltáplálta a vadvirágokat. Közben azon töprengtek, hogyan tudnák feltörni a kriptát, de ehhez már nem volt elég bátorságuk.

A temetőben aztán elfogytak a fészkek, a kriptához nem mertek nyúlni, így jobb híján kisétáltak

a szőlőbe. Nyári almát akartak lopni, meg hallottak arról, hogy a szőlőtáblák árkában rókalyukat láttak, gondolták, kiíüstölik az állatokat.

A megsüllyedt kút favödrében már az első alkalommal dinnyét találtak, pedig csak egy kis vizet szerettek volna inni. Másnap megint a szőlősgazdák közösen használt kútjóhoz igyekeztek. A kutat az út mellé ásták. Káváján ragyogott a fény, bár délutánra az árokparti diófák árnyéka elérte, és ilyenkor már alig lehetett látni a körülötte üldögélő, pihen- gető, bámészkodó embereket, akik az árok magasra nőtt füvén, a kellemes hűvösben elszívtak egy-egy cigarettát.

A talált dinnyével beszaladtak a fasorba, egyikőjük földhöz vágta, s ahol megrepedt, ujjaival szétfeszítette. Éhesek voltak, kézzel kivájták a dinnye belét, és tömték magukba. Vártak egy kicsit, a dinnyehéjat beszórták zöld ágakkal, falevéllel, aztán iszkolva igyekeztek hazafelé.

A harangszó után indultak el most is. A szőlőbe vezető keskeny homokúton nem láttak senkit, de ahogy a kút közelébe értek, megtorpantak. Lehúzódtak az árokba, arra gondoltak, hogy mégis jobb lenne először alaposan körülnézni a kút körül, feljebb a dombon, meg a diófa körül *is, hátha várakozik valaki, hogy meglesse őket. Mert sejtették, hogy ugyan az egymást követő három napon valaki leengedte a dinnyét, de hogy nem találta meg, most már jobban vigyáz. Az is lehet, hogy nem lesz más a favödörben, csak egy kis víz, s ők indulhatnak tovább nyári alma utón. Mégis bizakodtak; az előző napon még osztozniuk sem kellett, két kisebb dinnyét szusza- kolt valaki a vödörbe, s ők elégedetten bámulták az érett dinnye közepét, mert azt szerették a legjobban.

Az árokból kikukkantva ugyanaz a kép fogadta őket, mint eddig bármikor; messzebb tőlük a szőlősorok világítanak a déli verőfényben, a diófák ágait gyors, könnyű szellők rezegtetik. Amióta az eszüket tudták, a diófák levelei mindig ugyanúgy remegtek, mint most, ám mégis végtelen nyugalomban emelkednek az ég felé. A szekérkerekektől felvert nedves homok szaga elkeveredett a gyümölcsfákéval, s teljesen valószínűtlennek tűnőén valahonnan, a tanyákról, a faluból kakas, kukorékolás hangja jutott el hozzájuk.

Sokáig nem ácsoroghattak a fasorban.

— Én felmegyek az úton, körülnézek. Utána meg mintha vizet innánk, odamegyünk — intett Kerczák a kút felé.

Jócskán túlment a kúton, elnyelte az útkanyar — Neviczkyr

nek úgy tűnt, hogy órák óta van már távol a barátja, csak nem akart előtűnni az útkanyarbap ... Aztán mégiscsak felbukkant. Meztelen lábfejével néha belerúgott a homokba, kezét rövidnadrágja zsebébe csúsztatta. Köny- nyedén jött, Szinte andalogva, ám Neviczky látta, hogy minden gyanús jelre figyel, néha le is guggol, mintha valamit keresne a szekérkerekek nyomában, aztán a szőlőtőkéket vizslatja, hátha így észrevesz valamit, egy lábat, egy szerszámot, Tudták ők mind a ketten, hogy a homok elnyel minden hangot, ezért a mozgásra kell figyelni, s csakis ebből következtethetnek a leselkedőre.

Neviczky reménykedett.

Két dinnyére mindenképpen számított.

Valamennyit, legalább egy ka- réjnylt haza akart vinni az anyjának, kóstolja meg ő is. Már napok óta nem volt zsír a háznál, olajos kenyeret ettek. Az olajat is egy olcsvai embertől kapta az anyja. „Még a régi világban dolgoztam vele az uradalomban”, magyarázta a fiának, amikor reggel — odapillantott a konyha sarkába, ahol rossz télikabáttal letakarva állt a kanna olaj. Éjszaka hozták. Az anyja nem feküdt le, hajnalig virrasztott. Várta, hogy nyíljék a hátsó kapu, mert a férfi a kert felől jött, így beszélték meg. Az anyja bizakodott, nemsokára zsírt is hoz az az ember ... Mert jó helyen lakott, a 'Szamos mellett, ott eldughatta az olajat meg a zsírt. Nem vitte haza, mert ott megtalálták volna. A vízparton lekasízálta a füvet, aztán a boglyában, kinn a határban, a földbe vájt kis gödörben senki sem kereste ... Azt is elárulta az olcsvai ember, hogy a szénaboglyában van még egy kis zsír is meg szalonna. A fiú jól hallotta, ahogy az'az ember susogott az anyjával, de úg£ tett, mintha aludnék. Minden szót hallott, mozdulatlanul feküdt a dunyha alatt. Az anyja nem győzte köszönni az embernek, hogy a kannával átjött a szomszéd faluból, bujkálva, a fasorokban, észrevétlenül osonva árkokon át, rejtett ösvényeken, nehogy valaki meglássa. „Ne csak a reformátusok, a katolikusok is tartsanak össze”, nevette el magát az öles-' vai ember, s Neviczky a dunyha alól fülelve sejtette már, hogy ki is lehet a jótevőjük. Az a katolikus Olcsváról, aki átjárt az ő templomukba. Minden vasárnap, jóval a beharangozás előtt ott állt a templomkertben. Rá mindig számíthattak a misén, énekelt és imádkozott az asszonyokkal együtt, a hóna alatt ott szorongatta kékfedelű imakönyvét. 0 hozta hát a kanna olajat, meg ő hoz majd zsírt is meg szalonnát. Nekik már nem volt semmijük. Az olcsvai ember elköszönt az anyjától, elcsendesült minden a házban. Az anyjuk ott ült a konyhában, a dikó szélén — ő óvatosan felkelt, ,és kinyitotta a konyhaajtót. A sarokban ott gubbasztott a télikabáttal letakart kanna, az anyja meg ránevetett; „Lesz mit ennünk, megsegít minket a Mindenható.”

— Gyerünk! — kiáltott felnőt- tes, határozott hangon Kerczák.

„Mind a kettőnknek oda kell mennünk a kúthoz. Azt nem kívánhatom, hogy Kerczák húzza a vödröt, én meg csak álljak, és várjam, hogy majd a dinnyét is idehozza nekem. Ketten indultunk el lopni, a dinnyét is kettőnknek kell megszereznünk! Kettőnknek kell lopni... Úgy ahogyan ezt mór évek óta csináljuk ...”

Erre gondolt Neviczky, és igazat adott a barátjának, hogy ilyen kemény hangon hívta. Már eddig is ő vállalta a nagyobb kockázatot. Itt sétálgat a szőlőben, pedig ha meglátják, bárki megkérdezhetné tőle, hogy mit keres. Már az is éppen elég volna, ha csak látnák. Ráfoghatnák a lopást.

Kikapaszkodott az árokból. Óvatosan közelítette meg a kutat. Eddig úgy gondolta, hogy fölöslegesen elővigyázatosak, nem figyeli őket senki, de most, ahogy közeledett a kúthoz, nem hagyta nyugodni a kút fölé magasodó diófa. A lombok egyre jobban eltakarták előle a kilátást, úgy érezte, mintha nemcsak ő közeledne a diófa törzséhez, de az is megmozdulna, s az ég felé törő lombok mozgását nemcsak a szellő, hanem valamilyen ismeretlen erő is irányítaná. Pár lépést tett még csak meg, de most vette észre igazán,, hogy mennyire uralkodik ez a fa az út mellett, a kút körül, és titokzatos * óriásként nemcsak a koradélután csendjére, de az egész világra is ügyel. Riadtan lépett vissza; mintha egy ág nagyobbat lendült volna.

(Folytatjuk.)

9 Részlet a néprajzi kiállításról.