Petőfi Népe, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-18 / 65. szám

KARCSI: GROTESZK KOMÉDIA Vendégrendező az ősbemutatóról A színházban hajnalinak számító kilenc órakor hosszú percekig keresgettünk egy csendes zugot. Az egyszerre két bemutatóra készülő társulat szinte minden tagja bent volt már az épületben. Ilyenkor még a negyvennyolc órás munkanap is rövid len­ne. Végül a második emeleti zongoraszobában kínált hellyel Balázs Adám, aki Czakó Gábor új színmű­vét vendégként rendezi Kecskeméten. Ősbemutatónál mindig adott az interjú első kér­dése. — Miért éppen ezt választotta az egyenetlen színvonalú, ám bőséges hazai drámatermésböl? — A Hiánydraimaturgia című könyvben olvastam tartalmi leírását Megszereztem a kéziratát. Mivel a bérleti előzetesben egy mai magyar dráma bemu­tatóját ígérte a színház, ezt ajánlottam, örömömre a színház, vezetősége is egyetértett javaslatommal. Személyesen is megismerkedtem az íróval; addig csak novellásköteteit olvastam, tudtam két berfiuta- tott drámájáról. Mindvégig harmonikusan dolgoz­tunk. Balogh Tibor dramaturggal közösen, kigondolt kisebb módosításainkat készségesen elfogadta. — Miért nyerte meg tetszését a Karcsi? — A gyermekkoromra emlékeztetett. Eddig in­kább a gimnáziumi éveket. idézte az irodalom, a filmművészet. A Megáll az idő, a Sípoló macskakő is életünknek erről a korszakáról szól. Czakó Gábor az általános iskolába megy vissza. A negyedik osz­tály számtanóráján kezdődik a történet. Karcsi hí­vő lélek — ,a szónak nem vallási, hanem átvitt ér­telmében —, aki rendületlenül hiszi, hogy ez a világ „minden létező világok legjobbika”. Amikor gyer­mek- és ifjúkori eszméi szembesülnek hétköznap­jaink valóságával, rádöbben arra; alkalmazkodnia kell, ha nem akar elpusztulni. Nem szállha.t szem­be sem iskolai, sem vállalati feletteseivel. ® Kutya (Krizsik Alfonz). Karcsi (Keratin Gábor) és Pillangó (Egyedi Klára) a próbán. — A Kecskeméti Műsorban közölt előzetes szerint nagyo­kat nevethetünk a József Attila-díjas író komédiáién. Nem hatnak valami mulatságosan, amit eddig a Karcsiról el­mondott ... — A harmincagynéhány éveseknek ez a nemzedé­ki vallomása valóban mulatságos szatíra, a közel­múlt és a jelen groteszk komédiája. A próbák ele­jén az yolt a legfőbb gondunk, hogy a színészek minél komolyabban mondják el az ötvenes évek su­ta, idétlen brosúra-szövegeit. Ezek a sablonos szö­vegek önmagukban kacag tat óan feleselnek a realitá­sokkal. Felesleges is talán hangsúlyoznom, hogy na­gyon szellemes párbeszédeket írt Czakó. — A mindenről tájékozott „színházi folyosókon” azt hal­lottam, hogy a színészek kedvelik ezt a nevelési komédiát. — Én is így érzem. Ritkán jutnak ilyen nagyszerű szerepekhez. Jól azonosítható alaptípusokat formál­nak Kerényi József ötletes játékterében. — Kik alakítják a főbb szerepeket? — Beratin Gábor, Molnár Ildikó, Vadasi Tünde. Bácskai János, de mindenki fontos, A jelmezeket Poós Éva tervezte. — Köszönöm a tájékoztatást. H. N. KÖNYVESPOLC Illyés Gyula világa 1983. március 18. • PETŐFI NÉPE • 5 fiatalokról - fiataloknak IlMÉ ÉS V A LÓSÁG (1.) Számonkérés lakó orvosokat és ügyvédeket — azaz: „iá” gazdagságot! — tévesen azonosítottam a kizsákmányo- 1 ókkal. Értem, amit akikor nem, hogy az éppen hatalomra került proletárdiktatúra sérelmes ki­sajátításokkal nem fordíthatta maga ellen a szellemi tekinté­lyüknél fogva az emberekre óriási hatást gyakoroló értelmi­séget. (Illetve, ahol megtették, kiderült, hogy több kár volt ben­ne, mint haszon.) Megtanultam, hogy a társada­lom összetett és bonyolult fo­lyamat, a szocializmus — és a hozzá vezető út — méginkább. És talán, az unalomig agyon is- metélt történelmi leckének tű­nik, de! Az emberiség története során most először j,ütött egy olyan osztály hatalomhoz, amely­nek — ellentétben a feudaliz­mus hűbérunaival, a kapitaliz­mus tőkéseivel — az előző tár­sadalmi rendszerben sem poli­tikai, sem gazdasági hatalma nem volt. Az ezekben való jár­tasságon kívül hiányzott a fej­lett társadalmi viszonyokkal összhangban álló fejlett gazda­sági alap (sőt, a kötelező össz­hang törvényével éles ellentét­iben állt a fejletlen gazdaság!), és az örökölt, szüntelenül kísér­tő eszmékkel, elvekkel egyide­jűleg az egységesnek hitt szo­cialista eszme is újabb és újabb változatokra bomlott. Harcolni kellett tehát, sőt ál­dozni is. (Milyen furcsa, hogy e harcot és áldozatokat csak ettől az eszmétől kérjük számon!) És a valamiféle idilli, felhőtlen, utopizmussaá teli ábrándok he­lyett megtanulni a szocialista rendszer gyakorlatát, s mind világosabban kifcristályasítani — máig szüntelenül finomítani — a szabadság, egyenlőség, hu­manizmus eszméjét. (Következik: Egyenlőség és különbség.) Kovács Klára Szépsége a történelemben A Szépirodalmi Könyvkiadó nemrégiben jelentette meg az Illyés Gyula költői világa című kötetet. A szerző, Izsák József az 1920-as indulástól kíséri figye­lemmel az immár életében klasz- szikusnak számító Illyés költői fejlődését, egészen 1950-ig. Te­hát kereken három évtized lírai termését elemzi, hogy a nagy al­kotó minél teljesebb fegyverzet­ben álljon az érdeklődő olvasók előtt. A szerző a Székelyföld szülötte. Jelenleg hatvankét esztendős, Tanár, szerkesztő és kritikus. Illyés Gyula életművének tudós kutatója. Érdekes könyvét há­rom nagy fejezetre osztotta. Sze­rinte a költő életművében az el­ső tizenhárom év az útkereső forradalmiság, a következő négy esztendő a népi—nemzeti meg­újulásért folytatott harc idősza­ka. S a későbbi tizenhárom esz­tendő a nemzeti költő próbatétele volt. Izsák József remekül isme­ri fel, hogy a magyar költészet­ben milyen nagymértékben ösz- szefügg az európaiság és a nem­zeti hagyomány. S azt is, hogy ez Illyésre fokozottan érvényes. Jó érzékkel tapint rá arra is, hogy „hányféle hajszáléren, ba­rátságon, szerelmen, tapaszta­laton át terebélyesedett a dunán­túli pusztán honkeresése euró­paisággá”. Vagyis legnagyobb élő már majdnem tud, teljesen meg­szédítette. Holocsáknak igaza lett, mert mindenki őket figyelte, és amikor Libus elölről kezdte ia már oly jól ismert banándalt, a lány apja fel­kapta a tányérsapkát, és hozzájuk vágta. A lány nem értette, mi ba­ja az apjának, aki valahonnan az asztal alól előkotort egy bicikli­pumpát, és megfenyegette vele Holocsákot: — Mit rángatja maga az én lá­nyomat? Miféle vasutas maga? — ordította, és rá akart rohanni Ho- locsákrá. — Miféle tánc ez, hogy kirázza belőle a szuszt? — dühön­gött, és hadonászott a pumpával. Libus abbahagyta a banándalt, és azonnal egyv csárdásba kezdett. Ez talán megnyugtatja a lány ap­ját meg a többieket is. Hölocsá- kék abbahagyták a táncot, a lány felvette a betonról a sapkát, le­porolta, odaadta a férfinak. — Maradi, az apám — mondta szégyenlősen, amikor látta, \hogy az apja visszaült a helyére, és a pumpát is visszasüllyesztette1 az asztal alá;. Libus biztatta Neviczkyt meg Kerczákot, hogy táncoljanak már, nehogy emiatt a kis összezördülés miatt verekedés kezdődjön. „Ko­rai még ez az idegesség”, gondol­ta Libus. '„Még össze sem gyűlt a nép, s már a levegőben lóg a ve­rekedés...” A zenekar nagyon jól tudta, most az lenne a Tó, ha minél többen ott ugrálnának, mo­zognának a betorton. Tudta ezt , jól Neviczky meg a barátja is, de- háf ők aztán nem menthetik meg a bált,, túlságosan fiatalok még ahhoz, hogy ha táncolni kezdenek, költőnk milyen sokféleképpen képes szűkebb hazáját összeköt­ni a nagyvilággal. A könyv szer­zőije a továbbiakban részletesen elemzi a költő Párizs-kapcsola- tát. Azt a sokféle hatást, amelyet Illyés a Tristan Tzarahoz. Ara- gonhoz, Eluardhoz és az avant- garde más neves képviselőihez fűződő barátságának köszönhe­tett. „Párizs tett emberré" — idézi a lírikust a monográfia szerzője. A továbbiakban kijelenti, „hogy Illyés -algípv^tő élményei között a pusztát, az 1919-es forradalmi eseménysorozatot éppen úgy megtaláljuk, mint a franciaor­szági évek tanulságait. Részlete­sen szól arról, hogy miként fej­lődött ki a költő sajátos stílusa, hangneme, önnön szerepének biz­tos tudatában. Meglepő — hang­súlyozza —, hogy a későbbi, hí­ressé vált szociográfiai művét, o Puszták népét előbb versekben irta meg. Ennek bizonyítására idézi és elemzi többek között a Három öreg, a Hősökről beszélek és az Ifjúság című verseket. A tudós alaposságával igyek­szik bizonyítani a kötet szerzője, hogy a gazdasági válság és azzal összefüggésben a sokféle hazai gond, társadalmi nyűg, problé­ma miként gazdagította a költői termést. Ügyszintén a falukuta­tásban való aktív részvétel a fo­a többiek kövessék őket. Külön­ben is Libus gondoskodásának kö­szönhetik, hogy meghúzhatják magukat a zenészek közelében. Inkább csak apróbb szolgálatokat vállalnak. Megnézik az udvaron Hakli szamarát, amivel Ottilia asszony truppja megérkezett a bálba. Enni adnak neki, jobbára csak zöld gallyakat, meg ha tud­nak lopni a kultúrház közelében egy—egy öl szénát, akkor azt — ha nincs semmi baj az állattal, Hakli még nagyobb átéléssel és áhítattal dobol... Libusék egyre hangosabban, egyre nagyobb igye­kezettel zenéltek, nehogy abba kelljen hagyniuk: erfe a mai be­vételre már hetek óta számítot­tak. Igaz, most az egymást követő vasárnapokon lesz munkájuk, már annyi bálba hívják Őket, hogy alig győzni, de mégsem lenne jó, ha azt hirelnék, mindig verekedés van ott, ahol ők zenélnek. Ottilia asszony állt meg Libus előtt: —Ma éjjel nincs több banán! — közölte ellentmondást nem tűrp hangon, s Libus megértette, hogy rockot nem játszhat. Közben Holocsák is odatelepe­dett hozzájuk. Ügy döntött, hogy egyelőre nem mutatkozik a tán­cosok között, nehogy felingerel­jen megint valakit, ;bár nagyon, jól tudta, hogy többen is táncol­nának vele. Szívesen inna egy kis bort vagy pálinkát, dehát azért el kellett volna mennie a kocsmába, bár némelyik asztal­nál már előkerült a csatos (üveg, amiből a bámészkodók elkezdték iszogatni, de arra egyelőre nem kozódó magányérzet, valamint a 'József Attilával és Babits Mi­hállyal való barátság is. Többek között ezek hatására fejlődött ki benne a Veres Péter által később széles körben elterjesztett nép- ben-nemzetben gondolkodás. Az emlékezetes nagy művek — a Nem menekülhetsz, a Magyarok, a Sarjúrendek — ilyen élmények hatására születtek meg. A Petp- fi-élmény is felerősödött írás­művészetében, a harmincas évek alatt. Izsák József meggyőzően bizo­nyítja, hogy miként távolodott él Illyés a későbbiek során az avant- garde mozgalomtól. S azt is, hogy személyes csalódásai, ismétlődj keserűségei mennyire befolyás solták alkotói munkáját. Lenyű­göző, amint szemünk elé tárul a költő hanca a háború és a fasiz-- rrtus ellen. Mint ahogyan a szen­vedélyes igazságkeresése is az! Egész költészetére, írói munkás­ságára jellemző volt már ekko­riban az a bölcs irónia, amely olyannyira sajátossá teszi alko­tói pályáját. A kötet 1950-ig kíséri figyelem­mel a nagy költő életútját. Ha meggondoljuk, hogy az első gaz­dag harminc esztendő után azó­ta eltelt a második három évti­zed is, akkor — ismerve nagyjá­ból mindazokat az Illyés-műve- ket. melyek azóta születtek —, jogosan várjuk a folytatást. A költői pálya második, hatalmas szakaszának az értő, elemző ér­tékelését. Varga Mihály számíthat — éppen az iménti kis összekoccanás imiatt —, hogy megkínálják. A betonon azért egyre többen táncoltak. Holocsák a történtek után csendes beletö­rődéssel üldögélt, kissé mosolygó fensőbbséggel, megbocsátóan, amely mögül — oly gyakran elő­fordul vele — saját sorsának a kilátástalansága is feltolakodott a tudatáig. Éppen ez az élénkü­lő, nyüzsgő látvány váltotta ki belőle, hogy szomorúbbnak lás­sa az eléje táruló képet, idétlen totyogásna'k a táncot, savanyú­nak a révült boldogságot az ar­cokon, hamisnak és 'kétségbeej- tőnek a tánc mámorát, amelyet azonban a következő pillanatban mégis irigyelt, hiszen az ő barát­jának a zenékara játszik: éppen elegendő ok arra, hogy jókedve legyen. Talán ott követte el a legnagyobb hibát, hogy az állo­másról egyenesen a kultúrházba jött, és nem a kocsmába, mert az asztal mellett üldögélő isme­rősei sűrűn emelgetik ugyan a csatos üvegeket, de őt sehogyan sem akarják észrevenni. Elégedetten figyelte a zenekar játékát. A Vak Légiós tangót énekelt, majd csárdást, Libus is ráhagyta a játékot. Most min­den a Vak Légiós nyakába sza­kadt, muszáj azt hegedülnie, amit a többség kér, nem kockázat át­hatnak holmi városi muzsikával, mert .kihajigálják őket az utcára. Egyre többen jönnek, együtt énekelnék a Vak Légióssal — még mindig jobb, ha így zajlik a bál, mintha verekednének. (Folytatjuk.) Fordított optika HALLGATTAM. a gödöllői egyetemi stúdió riportját, ami­nek a címe: Semmit nem jelent. Diákokat kérdeztem jelentős történelmi ünnepeinkről: már­cius 15-ről, 21-ről, április 4-ről. A riport címe találó, valóban semmit vagy keveset jelent a megszólaltatott huszonévesek­nek a három tavaszi esemény, s az is elképesztő, mennyire nin­csenek tisztáiban a tényékkel. OLVASTAM a Mozgó Világ 1981-as vitasorozatát a hazafi- ságról és nemzetköziségről, is­kolai nevelésünk és oktatásunk minőségének gyenge színvonalá- röL Pásztor Emil, az MTA He­lyesírási Bizottságának tagja el­gondolkodtató példákkal hozako­dik elő: „A tanulóiknak például nincs helyes fogalmulk arról, hogy a magyar nyelvnek milyen szerepe van a világban: mely országokban körülbelül hányán beszélik? A föld jelenleg 4,4 milliárd lakosából 15 millió ér- zi-tudja magát magyarnak, és mintegy 16—il7 millió beszéli nyelvünket. Ma a világ minden százezer lakosából kb. 340 a ma­gyarul, vagy magyarul is beszé­lők száma. A magyar nyelv sze­repe a világban tehát korántsem olyan, jelentéktelen, mint ahogy ifjúságunk tudja. De honnan is tudná, ha erről egyetlen iskolai nyelvtan'könyVben sem található semmilyen adat. Helyünk a vi­lágban — ez ma még nem eléggé „téma”, pedig ennek jó ismere­te nélkül nem valósulhat meg hazafiságunk és nemzetközisé­günk egységes egésze.” A továbbiakban a múlt és a (jelen valóságismeretének hiá­nyosságairól szóil az említett cikik írója. Néhány „csemege”: A mai Magyarországon kívül a világ melyik országában beszél­nek legtöbben magyarul? A hu­szonhárom akkoriban érettségi­zett fiatal közül csak kilenc tudta a helyes választ: Romá­niában. A következő kérdés: Ki «olt és mikor élt Apáczai Csere János? A megkérdezettek véle­ménye nagyon megoszlott: a XV., XVI., XVIII., XIX. század­ra tippeltek, épp csak a XVIL századra- ;nem gondolt., .egyikük sem. Huszonegyen nem tudtak Apáczai pedagógus voltáról. Irodalmi és történelmi helyek iránt is érdeklődött a szerző. Segesvárról huszonnyolc diák közül tizenkilenc tudta, hogy hol található, öten úgy vélték, hogy Petőfi halálának helye Ju­goszláviában, ketten pedig, hogy Csehszlovákiában keresendő. Volt, aki nem válaszolt. Zilahot csak hárman helyezték el he­lyesen a térképen, tizenöten „nem tudom”-«nal válaszoltak. Van tehát bőven tennivaló az iskolákban azért, hogy tájéko­zottabbak legyenek a diákok hazájuk, népük múltjának, jele­nének, a magyar nyelv és iro­dalom, s a történelem példamu­tató alakjainak, nevezetes he­lyeinek ismeretében. Köteles Pál Fordított optika című tanulmánya 1981-ben je­lent meg. Érettségi előtt álló, negyedikes gimnazisták között folytattak vizsgálatot Franciaor­szágban és itthon. A szociológu­sok arra voltak kíváncsiak, hogy a holnap vezetőinek milyen a Világismerete és történelemtuda­ta. Tíz kérdésre keresték a vá­laszokat. Hol élnek nagyobb tömegben magyarok (franciák) a világon, és hogyan kerültek oda? — kérdezték. A franoia diákok .nagy része <93 százalék) helye­sen határozta meg a „francia nyelvű közösség lélekszámát”. Nagyfokú tájékozatlanságról árulkodnak viszont a, magyar fiatalok véleményei. Kevesen — 27 százalék — tudták, hogy sok magyar él határainkon kívül. Arról, hogy minden harmadik magyar „külföldi”, alig néhány­nak (4 százalék) volt fogalma. A nyugaton élő magyarok lét­számáról hozzávetőleges adato­kat sem tudtak. Sokan — 4>í szá­zalék — úgy vélték: „akik nem ■Magyarországon élnek, ■ azok nem magyarok”. Folytathatnám a kérdések és válaszok idézését. De inkább áll­jon itt a szociológusok követ­keztetése. A fiataloknak fordí­tott optikájuk van. Saját népü­ket nem ismerik eléggé. A tör­ténelmi és nemzettudat hiányá­ból következik, hogy ifjúságunk a magyarságot csak állapotnak tekinti, I nem tartja időben elő­re s‘vissza egyaránt és egyszerre ható szellemi folyamatnak is. MEGKÉRDEZTEM a fiatalo­kat, mert nem akartam elhinni az olvasottakat. Rá kellett jön- höm: igaz. Mit tehetünk, határainkon be­lül ...? B. T. A véletlen úgy hozta, hogy a lakásomhoz ugyanaz az út ve­zet, mint amelyiket gyerekko­romban a szőlőnkbe menet gya­korta végigjártam. Akkor vala­miféle fájdalmas sóvárgással néztem a megyeszékhely híres villanegyedét. Elérhetetlen tá­volságban hittem 'mindazt, amit a falakon belül sejtettem: az összkomfortos kényelmet, a meg­élhetés mindennapi gondjaival sdhasem küszködő jómódot, s az ez által is serkentett szellemi gyarapodást. Ezekkel szemben mérlegre tettem saját sorsunkat. A vizes, salétromod lakást, a lepedőt is kölcsön kell kérni, ha a fekvő­beteghez orvost hívtunk. Láza­dozni kezdtem. Miféle társadal­mi rendszer az, amelyik a jobb. az igazságosabb, az egyenlőség jelszavát hirdeti, s közben a haj­dani cselédet (anyámat) nyo­morban hagyja, a hajdani érte küzdő baloldalit (apámat) állá­sából az utcára teszi, ugyanak­kor meghagyja a gazdagoknak a vagyonát?! Mindezt csak azért írom, hogy érzékeltessem, nekünk, húszegy­néhány évvel ezelőtti fiatalok­nak is volltak kérdéseink, s talán még kényesebbek is, mint a mostani ifjú nemzedéknek. Ugyanúgy perlekedtünk a világ­gal (hiszem, hogy perlekedünk ma is), ütköztettük az eszmét a gyakorlattal, s az utóbbit nyil­vánvalóan saját életünkből is­mertük. S holott minden ember a tár­sadalom — igen bonyolult — mozgását, Változását, folyama­tát az abban elfoglalt helyes, személyes élményei, sajátos sor­sa és adottságai alapján értéke­li, ismeretei bővülésével, világ­képe tágulásával értékrendje, szemlélete is vészit egyoldalúsá­gából. Most már tudom, hogy alig tízéves fejjel a villanegyedben A három tavasz ünnepén el­hangzó beszédekben, megjelenő cikkekben a szónokok, szerzők nem mulasztják el, hogy rámutas­sanak a természeti megújulás és a társadalmi megújítás közötti ér­zelmi kapcsolatra, a magyar ta­vaszi forradalmakat összekötő ele­mekre, a fiatalok, a fiatalság sze­repére. A történelem eseményeit, folyamatait sokféle jelzővel, érté­kelő megjegyzéssel lehet minősí­teni, elemezni, azt viszont nem­igen használjuk a történelemmel kapcsolatban, hogy szép. Pedig ez-- úttal ez az alapvetően esztétikai kategória fejezi ki legjobban nem­zetünk három forradalmi tavaszá­nak véletlen találkozását. A történelmi véletlen, csakúgy mint a művészetben, azáltal vál­hat széppé, hogy harmóniát su­gallva illeszkedik egy rendszerbe, a társadalmi folyamatok rendsze­rébe. Hol van az megírva, hogy a forradalmaknak természetük a ta­vaszi megjelenés? A Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom, vagy a júliusi francia forradalom talán szegényebb azzal, hogy nem hoz­hatjuk összefüggésbe a zsendülő vetéssel, vagy a rügyfakadással? Semmiképpen. A magyar történe­lemnek sem szerencséje, csupán sajátos szépsége ez az illeszkedés. Becsüljük ezt a véletlent, mait szép adományt. 1848-ban egy ország merített erőt a huszonöt éves Petőfi Sán­dor verseiből. 1919-ben a tizeii- és huszonéves fiatalok feladata volt az új társadalmi rend megvédése. 1945-ben pedig hazájukat kellett felépíteniük az ilyen korú fiatal­embereknek. Óriási feladatok, óriási felelősség; nemcsak bátor­ságot és hősiességet követelt a kor, hanem kitartást, i szorgalmat és munkát is. A három tavasz fia­taljai ennek is, annak is megfelel­tek. 1983 fiataljának nem maradt más, mint felvenni a szép ruhát és ünnepelni? Sovány feladat az elődök mércéjével mérve. A fia­talság olyan, mint a szüzesség, nincs. rajta szégyellmvaló, dicse­kedni se igen lehet vele, pusztán egy állapot. Előbb-utóbb elmúlik. Vannak azonban 'a fiatalságnak olyan erényei, melyeket nem ki­használni bűn. Ezek az erények pedig időtlenek, éppúgy megvan­nak a ma fiataljában is, mint a márciusi ifjakban. Lelkesedés, tetterő, lendület és az újra való természetes törekvés 1983-ban is kincs, élni kell vele. A mához, a ma viszonyaihoz igazodva kell használni ezeket az 1 örök erénye­ket és ez is szép a történelemben. Ha szétnézünk a világban, snem nehéz észrevenni: akad még ten­nivaló. Hámori Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom