Petőfi Népe, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-06 / 31. szám
I A fiatalok között érzi jól magát SAKK Kecskemét bajnoka: Ábel Lajos Befejeződött Kecskemét város egyéni sakkbajnoksága. A 11. forduló az alábbi eredményekkel zárult: Miklós—Ábel 0:1, Borsos— Kurucsai M. 0,5:0,5, Pólyák—Czeg- lédi 0,5:0,5, Óonkó— dr. Korom 0,5:0,5, (Horváth—Komoróczki 0:1, ifjú Berki—Kurucsainé 0:1, Ben- seHLestyán 0:1, Helmli—Molnár 031. A forduló szenzációja — a versenybíróság írásos tájékoztatása szerint —; hogy a Mészáros—Vidéki, a Brandies—Hajagos és a Lovas—Babinszki mérkőzések Isire végződtek. Eddig úgy tudtuk, hogy a mérkőzésenkénti megszerezhető pontszám: egy. Csak feltételezzük, hogy a versenybíróság kettőre emelte, s az „osztozkodásnál" juthatott a mérkőző feleknek 1:1. A kérdés, most már az, mit szólnak mindehhez a többiek? A hivatalos sakkverseny értékszámítása szerint Kecskemét város egyéni sakkbajnokságát Ábel Lajos nyerte 9 ponttal, 2. Kurucsai Margit 8, 3. Mészáros Gyula 7,5 ponttal. A bajnoki eredmény- hirdetést és díjkiosztást február 9-én, 16 órától tartják a kecskeméti városi sportfelügyelőségen. EGY MONDATBAN A Kecskeméti MÁV tekecsarnokában befejeződött a megyei 200 vegyesgurításos férfi egyéni verseny, amelyen az alábbi játékosok harcolták ki a továbbjutást a területi versenyre: Kecskés (KTE), Gyura (Kiskunhalas), iHiczpán (K. MÁV), Határ (Tisza- kécske), Kecskés (DUTÉP) és Bauer i(K. MÁV). Hat új játékvezető került a'hu- szonhármas NB I-es keretbe.: Bay Ferenc .(Győr), Horváth László (Zalaegerszeg), Drigán György (Budapest), Soós Ferenc (Hahót), Lázin János (Csegöld), Szabó Béla (Budapest). Huszonöt ország versenyzői neveztek a március 5—6-án sorra kerülő budapesti fedettpályás atlétikai EB-re. Alaposan visszavágott a magyar röplabdaválogatott a jugoszlávoktól elszenvedett 3:2-es vereségért, hiszen legjobbjaink 3:0-ra győztek. A sport, s annak szeretete furcsa dolog: ha ez a csodálatos szenvedély belopja magát valahova, akkor tűzzel-vassal sem lehet kiirtani. Minderre álljon példaként a Czéh család története. A családfő a fővárosi Vasasban kergette a bőrt, amikor a Bukaresti Juventus leigazolta profinak, s ötszörös román válogatottként hagyta abba az aktiv játékot. A két kisebbik Czéh is apja nyomdokain szeretett volna haladni. Gábor a háló védelmét választotta, Laci inkább a támadások szervezésében járt az élen. Dorogon kezdték, s Kecskeméten a Dózsában fejezték be a játékot. S a jelen: a „kis-Czéh", Laci fia, a KSC serdülőcsapatában lövi a gólokat, s edzője szérint tehetséges focista, még viheti valamire. Az apa az aktív sportolás befejezése után sem búcsúzott el véglegesen a labdarúgástól. Elvégezte a segédedzői tanfolyamot, s az utánpótlás-bizottságban dolgozott társadalmi munkában. 'Emellett évek óta a megyei ifjúsági válogatott edzője, számos tehetséggel foglalkozik. Az 1982-es esztendő utolsó napjaiban jutalmat vehetett át a sport területén végzett eredményes munkájáért. Mostanában mégis kissé szomorkásnak, elkeseredettnek tűnik... — A sok gond, probléma ellenére jól éreztem magam az ifjúsági labdarúgók között. Jó néhány szép eredményt elértünk az országos döntőben, olyan vetélytár- sakat előztünk meg, mint a jó utánpótlásáról hires Zala vagy Baranya. Ezek a tornák örök élményt jelentettek játékosnak s edzőnek egyaránt, s mindig felszínre bukkant egy-egy igazán ügyes játékos. Nos, a jövőben erre már nem lesz alkalom, mert az idén csak a serdülők számára rendezik meg a mérkőzéssorozatot ... Czéh László arcán látszott; nagyon sajnálja, hogy ezután még egy torna erejéig sem lesznek együtt megyénk legjobb ifjúsági labdarúgói. .Igaz, sokszor nem a legtehetségesebbek kerültek be a csapatba, de az vesse az első követ a válogatók szemére, aki egy edzés után eldönti, hogy ki a legalkalmasabb a megjelent ötven játékos közül! Mert az anyagi keretek nem engedtek meg sokkal több közös foglalkozást, táborozást, még a megye legjobbjainak sem... — Néha elgondolkozom ezen, de én kevés vagyok változtatni. Eszembe jut, hogy hány fiút ajánlottam a Bács megyei csapatok figyelmébe, meghallgattak, aztán elvitte őket valamelyik élvonalbeli együttes. Sajnos, nálunk uralkodik egy szemlélet, amely szerint csak képzett, kész focistákkal lehetséges az előrelépés. Akkor, hogy válhatott állandó csapattaggá az első osztályban Bognár, Koch, a két Disztl, Szűcs, vagy Katzenbach? Szerintem meg kellene őrizni fiatal értékeinket, akik ugyan még csiszolatlan „gyémántok", de a nagyokkal együtt készülve, egy-két éven belül képzett és kész labdarúgókká fejlődnének. Megfontolásra érdemes szavak! A KSC-ben például most is van két olyan ifjúsági labdarúgó, akik után már az FTC is érdeklődött... Mint fiatal edző, Pécsett látta a híres labdarúgó sportiskolát. Lenyűgözte, s valami hasonló rendszerű utánpótlásképzésben látja a jövőt megyénkben is, de jól tudja, ennek a megvalósítása jó pár évig szinte elképzelhetetlen. Czéh László azonban a gondok ellenére sem akar „visszavonulni”. Továbbra is segíti a fiatalokkal foglalkozó edzők munkáját. Mint elmondta, csak a gyerekek között érzi jól magát, s amíg teheti, keresi-kutatja a tehetségeket, mert ezzel is a magyar labdarúgást szolgálja. Rajtmár István A vasárnap kiemelkedő eseményei Kecskeméten visszavágásra készül a KSC férfi kosárlabda együttese. Délelőtt 10 órakor fogadja a Sopron csapatát, amely az első fordulóban legyőzte a kecskemétieket. A Lánchíd utcai iskola torna- csarnoka érdekes cselgáncsverseny helyszíne lesz. Nyolc órakor kezdődik a junior rangsorverseny, ahol tatamira lép az élvonal közvetlen utánpótlását jelentő gárda. Jánoshalmán befejeződik az ökölvívó úttörő-olimpia selejtezőinek első fordulólja. A pirosnyak- kendős öklözök 9 óra 30 perckor lépnek szorítóba. Kiskunhalason a Rákóczi Kupa labdarúgó-teremtorna döntőire kerül sor 8 órától. Baján a BSK a Ganz-MÁVAG csapatát fogadja a kosárlabda NB I. rangadóján. A bajaiaknak feltétlenül győzni kell ahhoz, hogy reményük maradjon az első négy közé kerülésre. A mérkőzés 11 órakor kezdődik. Kosárlabda NB I-ES FÉRFIMÉRKÖZÉS Kecskeméti SC— Kandó FSC 85—74 (42—39) Kecskemét, 100 néző. Vezette: Újvári, Budai. Ld.: Gulyás 18, Veress 14, Tóth A. 14, illetve Kárász dr. 24, Galambos 15, Vajda 12. Kipontozódott: dr. Aradszki (KSC) 40 perc, illetve Vajda (Kandó) 40 perc. Alacsony színvonalú mérkőzésen a Kandó FSC addig tartotta magát, amíg magas émberei erővel bírták Kitűnt: Gulyás, Horváth, illetve Kárász dr., Vajda. Karóra — szabadesésben A minszki repülösiskola egy hallgatója ejtőernyős gyakorlóugrása során már későn vette észre, hogy csuklójáról lecsatolódott karórája „szabadesésben" távolodik tóle. Az óra egykilométeres magasságból zuhant a földre — ahol csendesen ketyegett tovább. Némi késéssel érkező gazdája kis keresgélés után megtalálta, s miután döbbenten állapította meg, hogy válozatlan pontossággal mutatja az időt, bevitte „szülőhelyére” a minszki óragyárba. Itt egy új órával ajándékozták meg a repülőst, a régi szerkezet pedig bekerült a gyár múzeumába hasonlóan hányatott sorsú társai közé. MAI MŰSOR Vasárnap TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) — SZ 8.05: Mindenki iskolája: Matematika. Síkidomok és tulajdonságaik 8.35: Fizika. Elektromos alapjelenségek 9.05: óvodások filmműsora. Kisfilm- összeállítás: 1. índián mesék. Csehszlovák rajzfilmsorozat. A préri- kutya és a bivaly. 2. Guriga a varázsló. NDK-bábfilm. A titokzatos látogatás — SZ 9.25: Foxi Maxi kalandjai — SZ. Amerikai rajzfilmsorozat 40. rész. (ism.) 9.45: Bodrogközi csendes napok. Rövidfilm 10.10: Lenkó. Bolgár játékfilm. 2/1. rész — SZ 11.15: Hírek 11.20: A Békés megyei Jókai Színház előadása felvételről — SZ 13.35: Nótaszó. Szerelem, szerelem ... (ism.) — SZ 14.00: A közönségszolgálat tájékoztatója 14.05: Tarzan és az asszonyok. Amerikai film 15.15: Reklám 15.50: Képújság 15.55: Műkorcsolya EB. Gálaműsor. Közvetítés Dortmundból — SZ 18.05: Delta. Tudományos híradó — 18.30: Reklám 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna — SZ 18.45: Esti mese — SZ 19.00: A Hét — SZ 20.00: Hírek 20.05: Háttal a falnak. Francia film 21.35: Sporthírek 21.45: Kapcsoltam. Társasjáték. - SZ 22.25: Hírek. TV II. MŰSOR: 20.00: Hírek 20.05: Az impresszionizmus. Francia képzőművészeti filmsorozat. 13/4. rész: Claude Monet — Az impresz- szionizmus csatája — SZ 20.55: Vasárnap- esti tévészínház: Éde- ni történet. NSZK tévéfilm — SZ 22.25: Képújság. ÚJVIDÉKI TV: 8.30: Tv-magazin (román nyelven) 9.30: Barázda — faluműsor (magyarul) 10.00: Gyermekműsor (magyarul) 10.15: Intermezzó 10.20: Hírek 10.30: Tv-magazin (szlovákul) 11.30: Tv-magazin (ruszinul) 17.25: Műsorismertetés 17.30: A medvebocsok élményei — játékfilm 19.00: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (magyarul) 20.00: KUklopsz (jugoszláv drámasorozat) 21.00: Reklám 21.05: Sporthíradó (magyarul) 21.35: Tengerek, emberek, partok 22.05: Műsorzárás (szerb-horvátul) KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: Kopogtató 8.05: Ot kontinens hét napja 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: „Tövisek és virágok**. Zenés irodalmi magazinműsor 10.03: Jelky András kalandjai, II1. 10.47: Szőnyi Erzsébet: A kőfejtő 11*00: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül 12.50: Wilhelm Furtwängler vezényli a Bécsi és a Berlini Filharmonikus zenekart 13.25: Így láttam Kodályt 14.04: Szonda. Tudományos magazin 14.34: Népdalkörök pódiuma 15.05: Müvészlemezek 16.01: A nagy utazás. Epizódok Jorge Semprun regényéből 17.05: Lakossága 4660 fő 17.35: Chicago. Részletek Kander zenés játékából 18.40: Diákkönyvtár hangszalagon. Shakespeare: Hamlet, II/2. rész 19.40: A hegedű virtuózai 20.25: Népdalok 20.53: Csajkovszkij: Anyegin. Három- felvonásos opera 23.24: Purcell-művek 0.10: Hajdú Sándor táncdalaiból PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika koránkelőknek 7.00: A református egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: Macskabolt. Tordon Ákos ínese- játélca 1 . . 9.08: Mit hallunk? 9.33: Tavasz a télben. Részletek Kemény Egon daljátékából 10.00: Szerpentin. Az Ismeretterjesztő szerkesztőség órája 11.00: Színházi magazin 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.04: Egyik fülem sós ... 14.00: Erről beszéltünk 14.35: Táskarádió 15.33: Újdonságainkból 17.30: Anton kontra Antal* Dokumentum-Összeállítás 18.45: Poptarisznya 20.33: Társalgó 21.58: Örökzöld dallamok 23.15: Verbunkosok, nóták 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Barokk zene 8.45: Bemutatjuk a Tátrai-vonósnégyes új Haydn-lemezét 10.00: Új Zenei Újság 10.45: Ot kontinens hét napja 11.06: A Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye a Bajor Rádióban 11.56: Csembalómuzsika 12.35: Új lemezeinkből 13.05: Az Aerosmith együttes felvételeiből 13.40: Világhírű előadóművészek felvételeiből 15.05: Régi magyar dalok és táncok 15.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából 16.00: Liszt: Dante-szimfónia 16.50: Sherill Milnes operaáriákat énekel 17.30: Magyar zeneszerzők 18.04: A zeneirodalom remekműveiből 19.03: A Hamburgi Monteverdi-kórus énekei 19.43: Tótágas 20.03: .«Gyakran a csendet éljük meg**. Zenés beszélgetés Nicolas Schöffer- rel és feleségével 20.58: Sztárok sztereóban. Juliette Greco, valamint Santo és Johnny együttese 21.58: Rádiószínház. A semmiből jöttem. Dokumentumok a magyar beat- nemzedékről 22.54: Milt Jackson felvételeiből Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 16.35: Műsorismertetés 16.40: Sportkrónika (szerb-horvátul) 16.55: Intermezzó Í7.00: Tv-híradó (magyarul) 17.15: Reklám 17.20: Akció 17.25: Tv-híradó (szerb-horvátul) Í7.45: Gyermekműsor 18.15: Művelődési műsor 18.45: Fiatalok műsora (magyarul) 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (magyarul) 20.00: Világunk (magvarul) 21.20: Dokummentumfilm 22.00: Műsorzárás (szerb-horvátul) KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zenemüve. v Schumann: Fantasiestücke Op. 12. 9.30: Életrajzomból. Kiss Férenc versei 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Mit ér a nevem? 10.45: Magyart Imre nótáiból 11.05: Réti József énekel 11.20: Bioritmus 11.40: Védett férfiak. Robert Merle regénye XXIV/10. rész 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.33: János. Kaffka Margit novellája 15.05: Zenekari muzsika 15.30: Zenélő Dominó 16.02: Kóruspódium 16.30: Világablak 17.10: Népdalgyűjtőúton Kodály Zoltán nyomában 17.31: Árfórum 19.15: Volt egyszer egy előadás (Syra- no) 20.25: Zenekari muzsika 21.00: Csak arra vagy kíváncsi... 22.30: Alfred Cortot zongorázik 23.25: Román művészek operafelvételeiből 0.10: Négy dal a KFT együttes „Macska az úton** lemezéről. PETŐFI: 8.35: Figyelmébe ajánlom! 8.50: Filmkeringők Dun&jevszkij műveiből 9.05: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Nóták 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Világújság 14.00: Kettőtől ötig... * 17.00: Emberevéé és evolúció 17.30: Ötödik sebesség 18.35: örökzöld dallamók 20.00: Tip-top parádé 20.35: A Rádió Dalszínháza. Mont- martre-i ibolya. Kálmán Imre operettjének rádióváltozata 22.04: Ismeretlen ismerősök. Király Dezső írásait rádióra' alkalmazta: Geszty Péter 23.20: Nóták. 3. MŰSOR: 9.00: Mesedélelőtt 9.31: Operarészletek 10.00: Szonda 10.30: Szimfonikus zene 12.00: Kamarazene 13.07: A lázadó író: Nagy Lajos élete és munkássága — dokumentumok tükrében VI/5. rész 13.38: A New Orleans-i Filharmonikus Zenekar Prokofjev-hangversenye a New York-i Carnegie Hall-ban 15.03: Operarészletek 16.00: Utazások a 19. században. Madách Imre Pesten 1861-ben 16.30: A hét zenemüve. Schumann: Fantasiestücke Op. 12. 17.00: A Locomotív GT felvételeiből 17.30: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket 18.07: A kamarazene kedvelőinek 19.05: Mai magyar irodalom 19.35: Operaest. Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij müveiből 20.30: A Poptarisznya dalaiból 21.37: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Haydn-lemezét 22.30: R^nenszánsz muzsika 23.06 : Gonda János dzsesszfelvételeiből. Így kellett volna tippelni Változatlanul nagy népszerűségnek örvend totójátékunk. A második fordulóban ezerszáznyolcvan értékelhető tippszelvényt kaptunk, ebből kétszáznyolcvanketten helyesen töltötték ki szelvényeiket. Közöttük sorsoltuk ki a kecskeméti Centrum Aruház kétszázforintos vásárlási utalványait. A nyertesek: Seres Rozália Kecskemét, Belé- nyi János Kecskemét, Hegyes Gyula Kecskemét, Szabó Sándor Helvécia, Vasvári Károly Kecskemét. A nyertesek postán kapják meg utalványaikat. A Il-es totószelvény helyesen kitöltött tipposzlopa a következő: 1983. február 6. 9 PETŐFI NÉPE • 7 2, 1, 1, 1, x. Az öttalálat magyarázata 11/1. Az „A” csapat közvetett szabadrúgáshoz jut a saját kapujától 20 méterre. A hazaadott labdát a kapus elnézi és az a kapuba jut. Mit ítélne? A válasz: szöglet következik. (2.). A játékszabály szerint a vétlen csapatot nem szabad büntetni. Ha tehát a játékos a megítélt szabadrúgásból saját kapujába rúgja a labdát úgy, hogy a kapus nem ér hozzá, szögletet kell ítélni. II/2: A játékvezető kiállíthat-e egy csapatból 5 játékost, anélkül, hogy a mérkőzést be kellene szüntetni? A válasz: igen. (1). A játékvezető fegyelmezési jogköre a cserejátékosokra is kiterjed. (11 kezdő és 5 cserejátékos). A játékszabály kimondja, hogy az olyan mérkőzést, amelyen a csapatok egyikében 7 játékosnál kevesebb szerepel, be kell szüntetni. 1113. Büntetőrúgás. Az elrúgott labdát az egyik befutó rendező az ötésfelesen megállítja. Mit ítélne? A válasz: a büntetőt meg kell ismételni. (1.). Ha büntetőrúgás alkalmával a labdát valamely külső személy mozgásában megállítja, a büntetőrúgást meg kell ismételni. 17/4. A kezdőrúgást hátrafelé végzi el a játékos és az érintés nélkül a saját kapujába jut. Mit ítélne? A válasz: a kezdőrúgást meg kell ismételni. (1). A kezdőrúgást úgy lehet elvégezni, hogy a labdát a játéktér középpontjából, a földről az ellenfél térfelére kell rúgni. A szabálytalanul elvégzett kezdőrúgást meg kell ismételni. 17/5. Az „A” csapat kapusa és középhátvédje összevész, kölcsönösen bántalmazzák egymást. Közben csapatuk gólt ért el. Mit ítélne? A válasz: nem gól, kiállítás és közvetett szabadrúgás, (x). Totózóink figyelmébe Minden kedves olvasó tetszés szerinti számú szelvénnyel vehet részt a pályázaton. Azoknak a tippelőknek, akiknek megoldhatatlan feladatot jelentene az öt kérdés megválaszolása, a totójáték szabályait figyelembe véve közöljük, hogy az öt háromesélyes játékot 243 szelvényen lehet hibapont nélkül megjátszani. Ha valaki viszont két kérdésre tudja a helyes választ, akkor csak 27 szelvényt kell venni és azt az alábbi variáció szerint lehet megjátszania ahhoz, hogy öt találatot érjen el. ÍXUIHUI xxxxxxxxx 222222222 lllxxx222 lllxxx222 lllxxx222 1x21x21x2 1x21x21x2 1x21x21x2 -* A III-as számú totószelvényt a február 13-i számunkban közöljük, melynek beérkezési határideje február 17. H. G. A városi kisember írója Száz éve — 1883. február 5-én — született Nagy Lajos, Kossuth-díjas író, publicista, az Ady—Móricz-nem- zedék egyik legnagyobb prózaírója, a következetesen szocialista szemléletű alkotóművész. Gazdag munkásságából mutatunk be néhány művét az évforduló alkalmából. VÍZSZINTES: 1. Ilyen csillag a meteor. 6. Azonos nevű spanyol, argentínai és mexikói város. 13. 1919. Május című elbeszéléséből írt drámája, melyet 1954-ben mutatott be a Nemzeti Színház. 15. Levélborítékra írjuk. 16. A Nílus neve németül. 17. Az emberiség leghőbb vágya. 18. Televízió. 20. Közlekedünk rajta. 21. Kína elnöke volt. 23. Olasz állóvíz az Albanoi- hegységben. 25. Angol sziget az lr- tengerben. 26. Testhelyzet a birkózásban. 28. Régi tűzhelyek sütője. 29. Történelmi korszak, a római birodalom bukásáig tartott. 31. Könnyed, gyors, libegésszerű mozgással halad. 33. Apóka tájszólással. 34. 1934-ben megjelent monográfiája, írói pályájának egyik csúcsa lett. 37. A sertés Hímje. 38. Francia folyó, átfolyik Belgiumon és Hollandián. 39. Alma ..., az egyetem régi, diákos elnevezése. 41. A nap teszi. 42. 1937-ben megjelent regénye. 46. Állati szálláshely. 48. Megérkezésénél ott van. 49. Vásárol. 50. Vadon termő gyümölcs. 52. Francia színésznő (Maria Jósé). 53. A kövér emberé: pocak. 54. Ez a novellás- kötete 1959-ben jelent meg. 57. A Patyolat igéje. 58. Menni készül! 59. Osztrák és magyar autójelzés. 60. Édes, melegen tálalt mártás. 62. A levegő ismert görög neve. 63. Apró. 67. Kiábrándító. S8. A malom tölcsérsze- rü alkatrésze. FÜGGŐLEGES: 1. A Kárpátokban élő, ukrán népcsoport. 2. Fiatalít. 3. 50, 5 és 1000 római számmal. 4: Alább. 5. Arról a helyről. 6. Amit meg akarunk valósítani. 7. . . ,-móg, zsörtölődik. 8. Fizetség (fordítva). 9. Talaj- víztelenítésre szolgáló cső. 10. Barnás, vörösessárga festék. 11. Emelve a helyére illeszt. 12. Belül laza! 14. Csonthéjas gyümölcs. 19. Nagy közlekedési vállalat. 21. Szűk..., fukar. 22. Titokban hallgatózik. 24. Balzsam. 25. Francia folyó, e néven torkoll a Rajnába Koblenznél. 26. Indulatszó az ijesztés kifejezésére. 27. Énekelhető költemény. 30. Óvja a megerőltetéstől. 31. Erdei szalonka a vadászok nyelvén. 32. Kóbor életmódot folytató. 33. Dráva menti város. 35. Amerikai Egyesült Államok. 36. Prémes állatnak a has alatti prémje. 37. Kossuth-díjas színész, színigazgató (Emil). 40. Tapolca híres barlangja. 41. A pápaszemes kígyó. 43. A tenger istene a görög mitológiában. 44. U. A. T. 45. Tűzálló ásvány. 47. Jászai-díjas színész (István, 1922—1963). 50. Kettős betű. 51. Izomdaganat orvosi neve. 53. Kampó. 55. 1954-ben megjelent elbeszélő kötete. 5ÖT Női név. 57. A kecske hangja. 58. A moszkvai olimpia mackójának neve. 61. A hirtelen észbe- kapás szava. 62. Igen cseh nyelven. 63. Anyagi veszteség. 65. Fél perc! 65. A nedv belseje! 66. A rádium vegyjele. H. J. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 13., 34., 42. és 54., valamint a függőleges 55. számú sorok megfejtése. A január 30-án közölt rejtvény helyes megfejtése: Amit jól kezdtél, jól folytasd, vissza ne bámulj: A gyakran pihenő dolga pihenni szokott. A január 23-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Bernáth Éva, Kun- szentmiklós; Knoska Márta, Miske; Gór jánácz Márinné, Hercegszántó; Kóbold Ferenc, Kecskemét. , A január 30-án .közölt keresztrejtvény helyes megfejtői- közül könyv- utalványt nyertek: Révész László, Császártöltés; Agócs Irén, Jánoshalma; Locher Ferenc, Drágszél; Szakállas Lajosné, Kunpeszér.