Petőfi Népe, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-03 / 28. szám

1983. február 3. » PETŐFI NÉPE • 5 Élősakk A sakkjáték szeretetét Barna­bás áldott emlékezetű édesap­jától örökölte, aki annak idején maga is neves ezermester és feltaláló volt. Mikor fia elindult világot látni, az ősz ezermester egy magakészítette sakk-készle­tet nyújtott át Barnabásnak, hogy mindig tudjon áldozni a családi szenvedélynek. A kész­letet a jó gyermek azóta is nagy szeretettel 'megőrizte és sűrűn elővette egy-egy játszma kedvé­ért. Így azután könnyen érthető, hagy mikor Barnabást, az ezer­mestert és feltalálót megválasz­tották a Szülői Munkaközösség elnökének, azonnal arra tett ja­vaslatot, hogy az osztály nebu­lói az évzáró tiszteletére látvá­nyos élősakkal kápráztassák el az iskola apraját-nagyját. Az ötlet viharos tetszést aratott, a végrehajtás megszervezését pe­dig ki másra bízhatták volna a szülők, mint a gondolat felvető­jére? Barnabás nagy lelkesedéssel látott hozzá a sakkjáték koreog­ráfiájának elkészítéséhez. Hosz- szú hetek kutatómunkájának eredményeképpen bukkant rá vé­gül egy igazán nagyszerű par­tira, amelyet annak idején Ca- pablanca játszott le egy, a maga korában hasonlóan jónevű nagy mesterrel. A kiválasztott mér­kőzés — azon túl, hogy kielégít­hette a legínyencebb sakkra­jongók igényeit is, felvonultatva az elmesport legrafináltabb kombinációit — változatos és mozgalmas lefolyása következté­ben az élősakk megkövetelte látványosságnak is nagyszerűen eleget tett. I A Szülői Munkaközösség rend­kívüli ülést hívott össze a sze- .repelosztás meghatározására. Barnabás szívét jogos büszkeség töltötte el a jól végzett előké­szítő munka tudatában, mikor valamennyi szülő (micsoda sze­rencse, hagy éppen harminckét gyermek jár az osztályba, így nem lehet sértődés!) várakozó tekintete előtt bevonult az osz­tályba és elfoglalta a katedrára helyezett siékek közül az őt megillető középsőt. Ekkor azonban borzasztó csa­lódás érte. A szerepek kiosztása ugyanis szörnyű botrányba ful­ladt. Addig' nem is volt gond, amíg a királyt és a királynőt kellett kiválasztani, még a ló és a futó szerepére is akadt — vo­nakodva bár — jelentkező, de az igazi vihar akkor tört ki, mi­kor a szülőkben tudatosult, hogy a sakkjátékok zömmel gyalogo­sokkal játsszák. Valamennyi szü­lő felháborodottan tiltakozott az ellen, hogy az ö gyermeke gya­logos legyen. Barnabás a vérbeli sakkjáté­kos és az igazság bajnoka ne­mes hevületével szállt vitába az akadékoskodókkal, sajnos tel­jesen egyedül. Így azután röpke negyedóra alatt a veszekedés odáig fajult, hogy a lelkes felta­lálót (és ezermestert) egyhangú­lag leváltották tisztségéből, Bar­nabás feldúltan és sértődötten távozott. Távozása után az érte­kezlet még sokáig tartott. Bar­nabást a szülők viselkedése mé­lyen megsértette önérzetében, ezért kizárólag elsőszülött gyer­meke kedvéért volt• hajlandó megjelenni az évzáró ünnepsé­gen. Az ünnepély zökkenőmente­sen zajlóit le. Szép volt az igaz­gató bácsi beszéde, meghatónk az énekkar dalai, végül pedig a ren­dezvény megkoronázása volt az a látványos élősakk, melyet a diákok mutattak be. Az eredeti koreográfiához képest mindösz- sze azt az apró módosítást haj­tották végre, hogy Capablanca zseniális játszmáját harminckét királynak és királynőnek öltö­zött tanuló mutatta be. A változ­tatást a szülők többsége nagy örömmel, Barnabás néma döbbe­nettel fogadta. Egy, az unokáját az évzáróra elkísérő és a közön­ség soraiban helyet foglaló sakk­mester a megnyitó lépések után elájult, de• azt mindenki a nagy melegnek tulajdonította. Így végül minden jóra fordult. A szülők még hetekig büszkén emlegették a rendkívüli sikert, a legtöbb fényképfelvétel is jó lett, az évzárón jelen volt sakkmes­ter néhány napi kórházi ápolás után szinte teljesen gyógyultan engedték haza. Barnabás pedig megfogadta, hogy a jövőben sak­kot kizárólag az édesapjától örö­költ, jó öreg, fából készült kész­lettel fog játszani. ■ Művelődő nemzetiségi fiatalok NEHÁNY HÉTTEL ezelőtt nemzetiségi olvasótá­borok szervezői, vezetői tanácskoztak a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában. Im­már hagyományiteremtő vállalkozásról van szó. A népfront és az Állami Gorkij Könyvtár a megyei nemzetiségi báziskönyvtárak munkatársainak se­gítségével már évek óta német, román, szerb-hor- vát, szlovák nyelvű olvasótáborokban művelődnek, tanultnak a hazánkban élő nemzetiségi szülők tíz— tizennégyéves korú gyermekei. E táborok száma évente 15—20, a táborok sze­rencsés résztvevői mintegy .félezren lehetnek. Az együtt töltött idő 10—14 nap, amely megegyezik egy hagyományos üdülési terminussal, de tartal­mában a valóságosnál sokkal több hasznos időt jelent A fiatalok számára a legfőbb vonzerő az anyanyelv játékos elsajátításának' lehetősége. Az olvasótáborok azonban ennél sokkal többet ígérnek. A NYELVMŰVELÉS, a kétnyelvűség szellemé­nek erősítése mellett a táborok méltó figyelmet fordítanak ar.na iis, hogyan lehetne azon a gondon változtatni, hogy a nemzetiségi lakosság nyelv- használata eltér az irodalmi nyelvtől, hogyan le­hetne zavartalanabbá tenni azt az utat, amely az iskolai anyanyelvi oktatástól elvezet a nemzetisé­gi irodalomhoz, az írott nyelv megfelelő, szintű használatához. Ma már tényekkel lehet bizonyíta­ni, hogy a középkorosztály nem tanulta meg az irodalmi nyelvet. Az olvasótáborok művelődő közösségek, önis­meretre, társadalomismeretre, a hagyományok őrzésére, ápolására nevelnek. Erősítik a könyvtár és az iskola, a pedagógus és a könyvtáros kapcso­latát. Az irodalom szeretetére nevelés, az anya­nyelv ápolásának ügyén túl e táborok a demokra­tizmus iskoláinak tekinthetők, ahol a közösségi lé­tet gyakorolják. Egyenértékű helyet kap az ének, a zene, a tánc, a népszokások megismertetése is. Nemzetiségi jiyelvű könyvkiadásunk 1981—1985 között mintegy másfélszáz kiadványt 'ígér. Ez a szám háromszorosa az előző ötévinek, és az állam­közi megállapodások segítségével is sokat -segít­hetünk a könyvválaszték .bővítésén. De vajon a nemzetiségek lakta területeken megfelelő válasz­ték található-e a könyvtárakban és a könyvesbol­tokban? Jó lenne például, ha az elkövetkező évek­ben a tervektől eltérően erősebben bővülne a gyer­mekirodalom választéka, példányszáma, ha. az igé­nyekhez igazodva szaporodna a gyermekeknek szánt anyanyelvű ismeretterjesztő irodalom. ^AZ OLVASÓTÁBOROK lakói a táborok befeje­ződése után legtöbbször további kapcsolatot igye­keznek tartani társaikkal. Kétségtelen tény, hogy ez részben a közösségi művelődés folytatásának igényéből adódik. A táborok szervezői éppen ezért az idei esztendőben már arra is vállalkoznak, hogy újból meghívják a régi táborozókat, azokat, akik közben már iskolai tanulmányaikat befejezték. Így kívánnak a művelődéshez közösségi fórumot te­remteni. Talán nem reménytelen óhaj, hogy ezek a mű­velődő közösségek terjesztői legyeinek a nemzeti­ségi klubmozgalomnak, a nemzetiségi művelődés­nek. . * Figyelemre méltó, hogy az Állami Gorkij Könyv­tár nemzetiségi olvasásvizsgálatot kezdeményez va­lamennyi nyelvterületen az olvasási készség fel­mérése céljából. Az olvasási, az anyanyelvi kultú­ra fejlődését szolgálhatná, ha a jövőben a nemzeti­ségi olvasótáboroknak nyelvművelő körök, klubok megszületését, az irodalombarátok érdeklődését segítő nemzetiségi író—olvasó találkozók rendezését köszönhetnénk. M. I. Magtár, templom, — Miért húzódott el ilyen so­káig a munka? — kérdezem Pas- tyik István múzeumigazgatótól. — Ennyi idő alatt jött össze a szükséges pénz. A múzeum hova­tartozása körüli huzavona is kés­leltette a felújítást. Végül úgy döntöttek az illetékesek, hogy „ki­veszik” a megyei múzeumi szer­vezetből és a nagyközségi tanács gondjaira bízzák. A helyi tanács jó gazdának bizonyult: segítségé­vel felgyorsult a helyreállítás. — Megérte az ügy a pénzt, a fá­radozást, a harcot? — Minden szempontból. Igazi építészeti értékről van szó, mely­ben a közművelődés olyan sajátos lehetősége teremtődött meg. ame­lyet más — akár régi, akár új — épületben elképzelni sem lehet Pa- tajon. —^Űgy hírlik, tovább bővül a pataji múzeum. — A hír igaz. A nagyközség ta­nácsa megvásárolta a parasztház- múzeummal szomszédos, ugyan­csak népi műemléképületet az udvarában levő kovácsműhellyel együtt. Ezek felújítását még az idén megkezdik. 6 Karzat a belső díszkapuval. Rapl Miklós Hitvallása: az élni akarás Fritz István festőművész képei között muzeum Dunapataj főutcájának dísze az a hófehér falú, öttornyú — négy fia-tornyos — épület, mely újab­ban, alig több mint két hónapja a közművelődést szolgálja. A pa­taji múzeumhoz tartozik. Teljes külső és belső felújítása, eredeti állapotba történő helyreállítása kereken hat évig tartott és mint­egy másfél millió forintba került. A Ilyen az új múzeumépület az udvarról nézve. — Mondjon valamit az épít­mény múltjáról! — Érdekes története van, me­lyet ma már a helybeliek közül is csak az idősebbek ismerhetnek'. Eredetileg egy gabonanagykeres­kedő magtára volt. Később meg­vásárolta az unitárius egyház és templommá alakíttatta át. Szinte László erdélyi születésű, budapes­ti építész tervei alapján. Faragott díszítésű, zsindelyes tetőzetű ha­rangtoronnyal toldották meg. Ál­mennyezetét ötvenöt festett ka­zettával díszítették. Ezeket Ver­mes Judit torockói népművész ké­szítette. Nincs köztük két egy­forma kazetta. A szertartásterem karzatot kapott, csupa fából; S ehhez faragott belső díszkaput- c'Sátlákoztáttak. — Hogyan lett a templomból múzeum? — Ügy, hogy elfogytak az'uni­tárius vallás pataji hívői, a házat bezárták, évtizedekig üresen, ki­használatlanul hagyták, s az 1970-es évek közepén megvásárol­ta Bács-Kiskun megye Tanácsa, a pataji múzeum bővítése céljából. A megye egyébként mindvégig tá*1 mosatta e -nemes- ügyet. — Mit láthatnak most itt az érdeklődők? — Kodály-emlékkiállítást. A zeneszerző háromszori pataji láto­gatását felidéző, mintegy száz fo­tó- és írásos dokumentumot, a múzeum gyűjteményéből. Köztük van két eredeti Kodály-levél, va­lamint Pünkösdölő című művének dedikált és előadói utasításokkal ellátott kottája. Aleveleket egyéb* ként a zenei élet, a zeneoktatás két helyi kiválóságának'' Szabó Emíliának és Tikász Mihálynak írta annak idején a mester. A ki­sebb termekben kapott helyet a múzeum könyv- és irattára, s az egyéb dokumentációs gyűjtemé­nye. — Milyen programok lesznek az új intézményben? — Kamarahangversenyek, is­meretterjesztő előadások, irodal­mi esték, múzeumbaráti összejö­vetelek várják az érdeklődőket. Az iskolások is mindig tarthat­nak itt rendezvényeket. Már ed­dig több sikeres zenei esemény színhelye volt a „templommú­zeum". fe Hitvalló festménye, az Átalakulás a margit-szigeti kiállításon. 19 A nagyte­rem. A háttér ben Kodály- portrék. Sajátos ellentmondása a sors­nak: egy ember, aki öt évvel ezelőtt még nem is gondolt arra, hogy festőecsetet vegyen a kezé­be, de amikor elvesztette mind a tíz ujját, akkor elkezdett festeni. Méghozzá nem is akárhogyan. Immár 22 tárlaton ismerhette meg az ország mintegy kétszáz festményét. E különös egyéniség Fritz István, aki éveken át a Kiállítás Kivitelező Vállalatnál dolgozott, tehát közel a művészetekhez, de megelégedve az asztalosműveze­tői hivatással, így közvetítve az alkotás és a közönség között. Az­tán 1977-ben, 39 éves korában olyan fenyegető érszűkület lépett föl, hogy csak úgy tudták életét megmenteni, ha • amputálják mindkét lábát és kezén az iijjá- kat. Szinte a csodával határos, hogy e nagy megrázkódtatás, e nagy katarzis felszínre hozta rej­tett tehetségét és már két esz­tendő múlva, kézfejéhez -ecsetet erősítve, megszülettek pompás színvilá'gú, sajátos, kicsit mesei hangulatú első képei. Nem tanult főiskolán, nem volt igazi vezető mestere, így hát naiv festőnek mondjuk, de találóan jegyezte meg a napokban nyílt újabb kiállításának megnyitóbe­szédében Karvalics Lászlóné, a budapesti XIII. kerületi tanács vb művelődési osztályvezetője, hogy „alkotásainak gondolatgazdagsá­ga, élményanyaga, őszinte, tiszta kifejezésmódja többet sejtet az ösztönösségnél”. Valóban erre mutatnak újabb művei, amelye­ket most február 6-ig tekinthet­nek meg az érdeklődők a Mar- git-szigeten, a Thermál Szálló halijában. Amit a falakon látunk, nem­csak megragadnak, elgondolkod­tatnak, hanem a fátumon fölül- emelkedő emberi akaraterőt pél­dázzák. Igaz, hogy minden mű­alkotás, minden művészi folya­mat mindig is nagy belső küzde­lemmel jár, de ezek a festmé­nyek még ennél is többet mon­danak el alkotójukról, aki napról napra megújuló emberi-művészi küzdés eredményeként hozza lét­re őket. A tárlatnyitón kérdésemre — mi a művészi hitvallása? — ezt válaszolta: „A hitvallásom az él­ni akarás. És ezt csak munkával lehet fenntartani. Az én számom­ra ez a munka a festészet, amely­hez szerencsémre tehetséget ér­zek. Nagy alázattal viseltetem a ^ Fritz István festőművész. művészet iránt és keresem ben­ne a helyemet. Szeretnék hasz­nos missziót betölteni”. Tettek támasztják alá a szava­kat, mert ez a határtalan élet­szeretettel megáldott ember húsz műtéten átesve napi 10—12 órát is dolgozik, miközben még tár­sadalmi kötelezettségeinek is ele­get tesz. Nem vált ki a munkás­őrség kötelékéből, amelynek 1960 óta tagja, csak hát termé­szetesen most más eszközökkel segíti ezt a közösséget, mint ko­rábban. S neveli a feleségével 18 éves fiát is, aki az idén érettsé­gizik a katonai kollégiumban. Erről az őszinte, tiszta belső érzésvilágról vallanak a képei is, amelyeknek jelentékeny része a környezete ihletéséből ered, de számos életképén átsüt jellem- ábrázoló fanyarkás humora, he­lyenként' szatirizáló láttatása ■ és filozofikus hajlama. Különösen áll ez utóbbi az Átváltozás cí­mű képére, amelyben egy le­csonkolt fa hajt zöldellő vessző­ket, színes virágokat. Micsoda megkapóan fölemelő, gyönyörű önvallomás! őszintén becsüljük Fritz Ist­vánban azt az embert, aki hatal­mas akaraterővel hirdeti a szün­telen megújulást, de művéi nemcsak ezért figyelemre méltóak. Sokkalta inkább azért, mert a mesterségbeli tanultság jegyei nélkül is a művészet hordozói, él­mények közvetítői, valóban mű­alkotások. L. Z. Néprajzi alkotóműhely a Zselicben A zselici, dombok között megbúvó Magyarlukafán néprajzi alkotóműhely mű­ködik, amely az idén — jú­lius 1. és augusztus 31. kö­zött — megnyitja, kapuját a népi kultúra iránt érdeklő­dő fiatalok előtt. A nyári táborozásra most hirdetett pályázatot a Baranya me­gyei Tanács művelődésügyi osztálya és a pécsi Janus Pannonius Múzeum népraj­zi osztálya. A pályázat ha­tárideje: március 1. A hazánkban egyedülálló alkotóműhelynek az a célja, hogy felkutassa, illetve fel­elevenítse a népi kultúra értékeit, s bevonja azokat a közművelődésbe, mai éle­tünkbe. Ezt a gyűjtő-feldol­gozó és újraalkotó tevé­kenységet szolgálják a nyá­ri táborok, amelyeknek résztvevői közművesként dolgoznak: szövéssel, fafa­ragással, fazekassággal, bőr­művességgel, kosárkötéssel vagy gyékényfonással fog­lalkoznak. Munkájukat szakemberek — népművé­szek, néprajzkutatók, mu­zeológusok — segítik, irá­nyítják. Az érdeklődők tématerv­vel, munkaprogrammal, szakmai életrajzzal és a ko­rábbi munkáikról készült fényképekkel pályázhatnak a zselici alkotótáborra. A pályázatot nyert fiatalok ösztöndíjat, szállást és ellá­tást, munkájukhoz pedig szerszámot, nyersanyagot és szakmai segítséget kapnak. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom