Petőfi Népe, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-26 / 21. szám
NEHEZEBB, DE JOBB ÉS HASZNOSABB A fakultáció tapasztalatai 1983. január 26. • PETŐFI NÉPE • 5 SZɧEJ*fMÁíÍSrŰL — — SZÉPEN EMBERÜL Idegenül vagy magyarul? Nagy várakozással tekint tanár, diáik és persze a szülő is az idei tanév befejezése elé. Most kerülnek ugyanis az érettségi, majd a felvételi vizsgabizottságok elé azok a tanulók, akik már a fakultatív oktatási rendszerben tanultak. Júniusban-júliusban születnek meg azok az eredmények, amelyek tulajdonképpen mérhetővé teszik az új forma hatásosságát. A fakultációt általánosan az 1981—82-es tanévtől vezették be. „Súlyosbította” a helyzetet, hogy egy.ldőben két újdonsághoz kellett alkalmazkodni. Voltak olyan intézmények, ahol egyszerre lépett be az ötnapos tanítási hét és a fakultáció, máshol még meg sem szokták az új rendszert, máris jött az ötnapos. Ez így együtt nem volt túl szerencsés, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a tantervek készítésekor még szó sem volt a „rövid hetekről”. Ettől függetlenül a, minisztérium érdeme, hogy viszonylag megfelelő óratervet adott a nehézségek áthidalására: hetek helyett ciklusokra bontja a tanévet. Érvek, pro és kontra A fakultáció kezdeti tapasztalatairól már kikérték a gyakorló pedagógusok és a munkaközösségek véleményét. Annak ellenére, hogy még nem tekinthető véglegesnek, érdemes elidőzni a különböző álláspontoknál. Az elemzések a fenntartások ellenére elfogadják az új oktatási formát: jórészt mindenki egyetért abban, hogy a fakultáció alkalmas arra. hogy a tanulókat önálló ismeret- szerzésre nevelje és fokozza a szakmódszertanbam való jártasságukat, A tanterv érdeme, hogy önállóságra serkenti a diákokat, így főleg a módszertani vezetésben, a tanórái és órán kívüli munka szervezésében nyilvánul meg a tanári segítség. A kedvező megnyilatkozásokkal szemben viszont ott áll néhány tartózkodó vélemény Is, amelyek helytállását — tapasztalatok hiányában — ma még nehezen lehet eldönteni. A pedagógusók tjó része aggódik az egye- témi felvételik miatt. Igaz, hogy a tanulók elsajátították az önálló ismeretszerzés, a tudományos kutatás módszereit és szájbarágós nélkül is fel tudnak készülni, de hogy milyen sikerrel, az majd csak nyáron dől el... Gondot okoz a csoportok vegyes összetétele. A tanulók az alaptantervben tanult tárgyak közül tetszés' szerint választhatnak két elméleti tárgyat, egy idegen nyelvet, vagy egy úgynevezett gyakorlati tárgyat. Előfordulhat, hogy valaki nem akar tovább tanulni; tegyük fel, hogy gépírást választ és mellé — előre gondolva a sikeres érettségire — magyart és történelmet. Így egy csoportba kerül az, aki mondjuk bölcsészettudományi karra pályázik, és az, aiki csak jobb híján választotta az utóbbi két tárgyat. A heterogén csoportok megnehezítik a tanár munkáját, hiszen az előbbiekből következik, hogy az érdeklődés mértéke távolról . sem azonos. Oda a közösség? Akadnak olyan pedagógusok, akik szerint a kiscso'portos oktatás a közösségi nevelést veszélyezteti. A kis létszámú fakultációs csoportokban igaz, igényesebb és eredményesebb nevelő- munkára van lehetőség, meghitt kapcsolat alakulhat ki tanár és diák között, a tanulói visszajelzés is könnyebben fogható, de az osztályok így harmadiktól teljesen szétszakadnak — vélekednek a közösségeket féltő tanárok. Itt azonban ellenérvként felhozható az, hogy az összóraszámnak csak mintegy 20 százaléka fakultációs óra, valamint az is, hogy a közösségi nevelés nem csupán osztálykeretben képzelhető el. Az első és második évben egyébként Is olyan erős osztályközösségek alakulnak ki, amelyeket a fakultáció már nemigen tud szétszórni. Egy másik ellenvetés a tagozatos osztályok utáni nosztalgiából fakad. Valóban remek eredményeket értek el, de a nagy gimnáziumaink kínálatában is legfeljebb három tagozat szerepelt, míg a fakultációban a legkisebb intézmény is számos választási lehetőséget ajánl diákjainak. A fakultáció előnyeként könyvelhetjük el azt is, hogy a tanulók szakszerű előkészítés után, érettebben döntenek további sorsukról. Ki mit választ — és miből? A választást az úgynevezett orientációs munka előzi meg. Ez eredeti óraterv szerint a második évben kezdődött, a gyakorlat azonban azt kívánja, hogy az osztályfőnökök már az első év második félévében foglalkozzanak vele. Legfőbb célja, hogy a tanulók önismeretét kialakítsa, majd fokozza és megismertesse a gimnazistákat azokkal a lehetőségekkel, ahol képességeiket leginkább kamatoztatni tudják. Az orientáción kívül kétségtelenül befolyásolja a döntést a tanár személye és a szülők „terovei” is. Ha rájön . a diák arra, hogy rosszul választott, harmadév végén még különbözeti vizsgával fakultációit válthat. A viszonylag kevés, megyénkben mindössze 5 százalékos módosítás azt bizonyítja, hogy a kezdeti stádiumhoz képest megfelelő pályáranevelési munka folyik a gimnáziumokban. Ejtsünk néhány szót a gyakorlati fakultatív tantárgyakról is. A megyei választékot mindenképpen bővíteni kellene. A leggyakoribb tárgyak — a műszaki rajz. gépírás, gépjárművezetés és -ügyintézés, könyvtárkezelői ismeretek — mellett nemigen találkozunk mással. Némi változatosságra csak egy-két példát hozhatunk: a bácsalmási gimnáziumban államigazgatási ismereteket, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban telexkezelést, a bajai Frankel Leó Gimnáziumban idegenvezetést, Kalocsán pedig, helyi tanterv szerint, népi díszítő- művészetet tanulhatnak a diákok. A gyakorlati tárgyakból érettségizni lehet, de esetenként váltó- , zik, hogy milyen záradék — látogatás, képesítés — kerül a bizonyítványba. Együttműködés nélkül nem megy Végül nézzük meg, mit jelent tanárnak, diáknak az új oktatási forma. A pedagógusnak több fáradságába kerül a fakultatív órákra való készülés, de ennek fejében nagyobb tanári szabadságot kap, igaz a felelősség is súlyosabb. Gondot okoz a tanári segédeszközök késése, illetve hiánya. Kidolgozatlan a fakultáció módszertana is. A kezdeti tapogatózások után ki kell alakítani a megfelelő módszertani kultúrát és ez elképzelhetetlen az azonos szakosok, a munkaközösségek együttműködése nélkül. A gimnazisták általában élvezik a fakultatív oktatást, éppen az önálló, kötetlenebb óravezetés, a személyre szabott feladatok miatt. Nem egy iskolában munkatársának tekinti a diákot a tanár, rábízza egy-két téma feldolgozását, vagyis együtt élnek a tantervben foglalt lehetőségekkel. Kormos Emese Hálás téma napjainkban arról vitatkozni, hogy melyik szó a legjobb a fogalom megjelölésére: az idegen vagy a magyar. Felesleges dolog lenne azonnal dönteni. Mindig a helyzet határozza meg! S azt is kijelenthetjük, hogy több esetben az idegen szó árnyaltabb, mint a magyar (matematika, státusszimbólum stb.), sőt egyeseket egyáltalán nem sikerült megmagyarítani (rádió, televízió, vagy nézzük az újabbakat: kemping, hot dog Stb.). Előfordul az is, hogy az idegen, illetve a magyar szó egymás mellett él. Ilyenkor felvetődik a kérdés: melyiket használjuk? Ezek a szavak „küzdenek” egy»* mással, és csak idő kérdése, hogy e harcból melyik kerül ki győztesen. Szókincsünk tehát állandó mozgásban van. Kiszűri magából a nem megfelelő szavakat, s bizonyos idő múlva eldől, hogy a két szó közül melyik a jó. Gondoljunk csak arra, hogy nem sokkal ezelőtt, a cigarettát hivatalosan szivarkának nevezték A szivarka kiszorult, megmaradt a cigaretta; illetőién* a szivarka szó más jelentést kapott. Akik az idegen szavakat pártol, ják, rendszerint arra hivatkoznak, hogy bizonyos fogalmakat csak hosszadalmasan lehet megnevezni. Ez több esetben valóban így van, de a szó terjedelme nem akadályozhatja meg egy-egy magyar kifejezés meghonosodását. Ma már magától értetődően használunk a gramofon helyett lemezjátszót, a fridzsider helyett hűtő- szekrényt, a nachtkaszli helyett éjjeliszekrényt. És nem érezzük megterhelőnek a szó hosszúságát. Olykor legfeljebb a humoros hatás kedvéért használunk idegen szót: például rósejbni, cvekedli, flepni stb. Sajnos, néhány szót a bizalmas (kodó) nyelvhasználat a becézéssel konzervált (tartósított: fridzsi (hűtőszekrény), röki (ez a rekamié franciának vélt ejtéséből keletkezett). 1 A szimpátia helyett egyre inkább használjuk a rokonszenv szót, az antipátiát pedig teljesen kiszorította az ellenszerv,' Persze, vannak tudálékoskodó emberek is; a fenti szót a németből eredeztették, és létrejött egy ilyen szörny- szülött: unszimpátia. A furcsa az egészben az, hogy ezt a kifejezést a németek nem használják. Vegyünk azonban szemügyre néhány újabb szót is! Publicisztikánk hol egyiket, hol másikat használja. A computer (és nem kompjuter, kompjutör) már számítógéppé vált, a kooperáció együttműködéssé, a neokolonia- lizmus újgyarmatosítássá. Kár volna azonban megelégedni eny- nyivel. Vannak olyan emberek, akikben az idegen szó a tudományosság érzetét kelti (valljuk be, hogy tulajdonképpen csak tudálékosságról van szó). Nem lesz az orvos, aki a fertőzés helyett infekciót, a hörghurut helyett bron- i chitist, a tüdőgyulladás helyett pneumoniát mond beszélgetés közben. S nem nevezhetjük az angol nyelv tudorának azt a tudósítót sem, aki koméit (szöglet), centert (középcsatár), sőt mi több, elánt (lendület) ír, mond. És az sem feltétlen spanyol nyelvértő, aki mun- diált mond a világbajnokság helyett. Legfeljebb nagyképű. Ha megkérdeznénk ezeket az embereket, hogy miért használnak idegen szót, kielégítő választ aligha tudnának adni. Kétségtelen, hogy a választásban a sző hangulata szerepet játszik. Ezt is figyelembe véve döntsünk. Ne feledjük: a kimondott szó ítélet is. „Szólj, s megmond dóm, ki vagy” — ahogy Kazinczy írta. M. L. KÉPERNYŐ HAZAI TÁJAKON Nyitott ajtók Mindinkább igazolódik sokunk gyanúja: minél később sugároznak 'egy műsort, annál értékesebb alkotást láthatnak a kitartó nézők. A Nyitott ajtók után töprenghettem, hogy miért fosztottak meg százezreket, talán milliókat a kiváló tévéjáték szépségeitől, igazságaitól. A forgató- könyv írója, Vészi Endre, a hajdani vésnök — aki úgy ismeri, a pesti kisemberek világát, mint egykoron Krúdy Gyula a budai kiskocsmákét, a gáláns urakét, elbűvölően kacér hölgyekét, vagy Gelléri Andor Endre a szebb sorsra vágyó proletárokét —, egy lakóháznyi közösség ürügyén mondott el sok fontosat, az em-. béri kapcsolatokról, a szerétéiről, a bizalomról, a megértésről, amit nem pótolhat sem a civilizáció kényelme, sem a vagyon, a műveltség, a pozíció. Remek történeteket villantanak fel kitűnő színészek, köztük is az a mindenkin segíteni akaró, az az önzetlen, az a közösségben felolvadó, fényt sugárzó fiatal nő (Szabó Éva remeklése), akit cudarul kisemmiz végül a sors, mert egy gyáva férfival sodorja össze a szerelem. Az egykori kecskeméti „Péntek Ré- zi” ezzel az alakításával fiatalokat és idősebbeket — az éjszakai vetítés néhány százezres közönségét — egyaránt meghódította. Mennyi színét, mennyi árnyalatát mutatta a boldog szerelemnek! Elhittük neki: küldetése az, hogy, jót tegyen. A szép filmet Gábor Pál rendezte. Kodály-centenárium 1982. április 10-én kezdte meg a Magyar Televízió a Kodály- centenáriummal kapcsolatos közvetítéseit. A Budavári Te Deum- ot láthattuk, hallhattuk a Koronázótemplomból. Ott voltak a kamerák a Jeunesses Musicales világzenekarának díszhangversenyén a zeneszerző századik születési évfordulóján rendezett koncerten. Az ünnepi alkalomnak köszönhető a már cég esedékes „Legyen a zene mindenkié”-sorozat elkészítése. „Kodály zenepedagógiai munkásságának eredménye , pedig remélhetően most kezdi el igazi életét: e munkásság gyakorlati ereje, egyént és népet érlelő, fejlesztő hatása nemcsak itthoh munkál”', állapította meg Weöres Sándor. A tanár úr maga is százéves tervről beszél, tudta, hogy nemzedékek sora szükséges az emberformáláshoz, készségeink, ízlésünk, képességeink alakításához, fejlesztéséhez. Nyíltan megvallja Apró Attila, a Kodály Zoltán zenetanítási módszerét bemutató < sorozat rendezője is, hogy a magyar ének— zene-oktatás ünnepnapjairól, leghitelesebb intézményeiről készítették filmjüket. Mivel Kodály sohasem dolgozott ki semmiféle nevelési módszert (nem is törekedett erre): a tévésorozat készítői is inkább az általa kimondott elvek érvényesülését mutatták be. Azt is célúknak tartották, hogy praktikus tanácsokat kapjanak a filmet megtekintő énektanárok, óvónők. Végül — nem utolsósorban — élményes műsorral kívánták gazdagítani a választékot. Szakmai körökben külföldön is elismert tévés egyéniséget kértek fel a forgatókönyv megírására, a műsor vezetésére: Bartalus Ilonát. Nemes buzgalommal, lenyűgöző anyagismerettel, a meggyőzés titkolatlan szándékával vezette be kitűnő művészek, jeles kollégák segítségével a zeneértés tudományába a nézőket, hallgatókat. Természetesen Kecskeméten is forgattak, hivatkoztak az ének-zeneire, megszólaltatták Rozgonyi Évát, ellátogattak a Kodály Intézetbe. Előbb készült el az ismeretterjesztő film angol változata, mint a magyar. Tudtommal más országokban is műsorra tűzik. A minap került képernyőre A 'Források fölé hajolt... Kis József Kodály-portréfilmjének főként második — Kodály és a társadalom — része sikerült. Pontos, hiteles, túlzásoktól mentes képet adott a népzenekutatóról, a pedagógusról, a zeneszerzőről. Ily- lyés Gyula gyönyörűen idézte az 1062-es kecskeméti születésnapi ünnepséget. Legnagyobb élő zeneszerzőnk születésnapján avatták fel a legnagyobb drámaíró szobrát, és a zeneszerzőt a legnagyobb élő magyar költő köszöntötte. Még jelentősebbé válhatott volna A források fölé hajolt..., ha készítői több újat mondtak volna el a nagy életműről. Szinte kizárólag olyanokat szólaltattak meg, akik műveikben, nyilatkozataikban már közölték, ismertették Kodály munkásságáról alkotott felfogásukat. Heltai Nándor A Storno-ház Sopronban A Storno-ház értékes magán- gyűjteményével egyik legérdekesebb, leglátogatottabb épülete Sopron műemlékekben amúgy is gazdag városának. A látogató gyorsan megtalálja a szemre is mutatós műemléket, mert a város szívében, legszebb, legharmonikusabb terén helyezkedik el, közvetlen a Tűztorony aljában. A Storno-palota zárt sorú, kétemeletes barokk lakóház körülépített belső udvarral. Először a XV. században hallunk róla, akkor Haberlalter Miklós lakja. Az ő idejében szállt meg itt a városba látogató Mátyás király. A házát a XVII. században már a Sárkány család birtokolja. Utánuk a Festetich- família következik. Festetieh Pál 1968-ban feleségül veszi Sárkány István özvegyét, és az épületet is megvásárolja a családtól. A városi tanácstól hosszas huzavona után 1000 foltint váltságért teljes adómentességet nyer, ezért sokáig „szabad ház”-iként emlegetik. Még első Lipót császár tis elismeri a Festetichek új birtokjogát. I A ház udvar». <9 A Storno-ház a várostoronnyal. A Stornók csak a XIX. század végén bukkannak fel a ház körül. 1872-ben az idősebb Storno Ferenc megveszi és berendezi családja számára. Kik voltak a Stornók? Különösen két nevet jegyez fel a város története: az idősebb és a fiatalabb Storno Ferencét. Mindketten építészek, festők, restaurátorok voltak, akik képzettségüket külföldön szerezték meg. Az idősebb Storno helyezi el házában elsőként a híres műgyűjtemény első szerzeményeit, később pedig a család többi tagja is szaporítja. Az egykori barokk lakóház mai állapotát többszöri átépítés után nyerte el. A kapuját például a XVIII. század elején készítették pelikánt ábrázoló kovácsoltvas kopogtatójával, ami felett két oroszlán látható, s a levélindák között Festetich-címer. Az épület homlokzatát 1720 táján alakították ki, amelynek legjellegzetesebb részei a gazdag díszítésű, kerek, zárt erkélyek a négyszögletes ablakokkal. Bent a kapualjba befalazva rögtön észrevehető egy régi sírkő, amely a soproni Szent Mihály temetőből került ide valaha. Ugyancsak a kapu alatt egy falmélyedésben rejtőzik Nepomuki Szent János kőszobra. A Storno-ház hat helyiségében és gazdag előcsarnokában helyezkedik el a család művelődéstörténeti gyűjteménye: középkori emlékek, válogatott szép festmények, értékes fafaragások, gyönyörű régi bútorok, díszes kályhák és még sok egyéb szépséges, veretes kincs. A Storno-házat a közelmúltban restaurálták. Sz. B.
