Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-07 / 287. szám

1982. december 7. # PETŐFI NÉPE • 5 KIÁLLÍTÁS kiskunhalason Ének-zenei iskolák Sajtótörténet a inának Igazán jeles centenáriumok so­rába illeszkedik a Halasi Üjság idei, századik születésnapi ün­nepsége. Nemrég kerek Ady- Móricz-, Móra-évíordulókat ün­nepeltünk. Az idei esztendő Ko­dály jegyében telik el sok he­lyütt. A jubileumoknak viszont ve­szélyük is van: kampánnyá vál­hatnak. A fölösleges ismétléseket talán úgy léKet elkerülni, ha helyileg is megtaláljuk az éltető hagyományokat. Kiskunhalason rábukkantak a városi-járási könyvtár szakemberei egy nagyon jellegzetes sajátosságra, ami sem­mi mással nem téveszthető ösz- sze: a jövőre gondolva egyre in­kább fölfedezik múltjukat. A nyilvános társadalmi gondolkodás sajtógyökerei 100 évre nyúlnak vissza. Ekkor jelent meg a Ha­lasi Üjság mutatványszáma és ez adott alkalmat a könyvtár gazdag, szemléletes, napjainkig érő tör­téneti kiállítására. Szerkesztő Jókainál Milyenek voltak a korabeli sajtótükrök? Negyvennyolcas szellemű élclap jelent meg Bo­lond Istók címmel 1878-tól. Egy esztendő múlva napvilágot lát Magyarországon a kapitalista — polgári — üzletsajtó a Pesti Hír­lap képében. A közönség kedvé­ben kell mindig járni — írhatta volna mottójául. Hála Mikszáth Kálmán és mások tollának és az akkori modern technikának, több tízezerben mérték rövidesen a példányszámot. Szociáldémokra- tikus közlönyként 1877 tavaszán indult a Népszava. 1881. június 18-án, csütörtöki napon látott napvilágot a Budapesti Hírlap, amely Rákosi Jenő nevével ösz- szekapcsolódva vált később a maradi álláspontok hírhedt orgá­numává. A Hon és Jókai másik lapja, a liberális szellemiségű Egyetértés arra is jó volt, hogy újságírókat, szerkesztőket nevelt. Köztük Korda Imrét, aki nyelv- és irodalomtanári képesítéssel, meg hírlapírói tudással fölvértez­ve visszatért szülővárosába, hogy 29 évesen megindítsa a Halasi Újságot. Mivel írta be nevét Kiskunha­las nemzeti történelemkönyveink­be ezekben az évtizedekben? Például a császári önkényuralom elleni cselekedetekkel: a tünteté­sekből és összetűzésekből nem hiányoztak a halasi vásározók sem. A Habsburg-hatalommal való kiegyezést illető fenntartá­sokat fogalmazta meg a város református lelkésze, Szilády Áron akadémikus, amikor kifejtette: a megegyezést nem „szabaj nem­zet” köti meg „szabad nemzetek­kel”. Kiskunhalas csak a kiegyezés után vált rendezett tanácsú vá­rossá, és kapcsolódott be az or­szágos vérkeringésbe. Nyilvános­ságra vártak a társadalmi ellent­mondások, hogy reményteljesebb lehessen a feloldásuk. Á sokféle vélemény közvéleményként moz­díthatta elő igazán a polgároso­dást, kertészeti és szőlészeti gaz­dálkodást, iskolaügyet, öntudat­ápoló hagyományteremtést és -mentést. A változásra váró álla­potokat jelzi: 1882-ben analfabé­ta volt az iskolaköteles gyerekek egyharmada. Még a századfordu­lón is átlag csak minden második ember ismerte a betűt a 24 500 városi és környékbeli tanyai la­kos közül. A tűz példája Egy-egy újság rengeteget föl tud mutatni a korból. Különösen, ha a sorok között is megtanul olvasni az ember. A mai helytör­ténész is sok mindent megtud a Halasi Újságból. Például azt, hogy sorozatos gyújtogatások kö­vették egymást 1882-ben. Mi volt ez? A terrorizmus piromániás előfutára, vagy a pusztai betyár­kodás bosszúálló városi formája? A Halasi Újság vezető helyen számol be hírei közt a „megdöb­bentő tüzesetekről, melyek foly­tonosan, lázas izgatottságban tartják a lakosságot". Lobbot ve­tett és leégett a gyógyszerész, a postamester, kalaposmester, a városi aljegyző háza. Lehet, hogy akadtak aggályoskodók', mond­ván: ne közöljünk egy sort se, mert akkor a sajtó népszerűsíti a banditizmust, példát nyújt, bázist teremt a gyújtogatóknak? Nyilvánvaló, hogy rossz szolgá­latot tett volna a lap, ha mélyen hallgat a történtekről. A város ugyanis más következtetésre ju­tott: őrséget szervezett, és kiter­melte közösségi védekezését, lét­rehozta a tűzoltóegvletet. A nyilvános gondolkodás, törő­dés próbatétele is az újság: sür­gette a vasút- és tanyai iskola- építést, az első nyomtatott for­májú pályaválasztási tanácsadás jegyében új életpályákat muta­tott be. Szerzők tűntek fel a he­lyi értelmiségből, akik a társa­dalmi élet cselekvő részeseivé váltak. A felsőbb fokú magyar nyelvű hazai nevelés megalapí­tója, Karacs Teréz például nek­rológot is tudott írni. ö siratta el az első helyi kisdedóvónőt, Závodszki Jozefint, aki „a híva­tálak legszebbikét töltötte be: az anyák helyett anya, ápoló, szak­értő nevelője volt a rábízott gyer­mekeknek”. Közvéleményt szervezett Miközben egyre nagyobb tér­hez jutott a mindenfajta eszkö­zöket szentesítő, soviniszta szem­lélet, amely szerint „a magyaro­sítás terjesztésében mindent sza­bad”, épp Kiskunhalas adta a jó­zan önmérséklés egyik példáját a történettudomány vizsgálatai szerint. Demokratikus szellemű nemzetiségi politikát vallott ma­gáénak a városhoz kötő ország- gyűlési képviselő. Mocsáry Lajos, a Függetlenségi Párt elnöke. Ki­tartóan küzdött a nem magyar népek nemzeti jogaiért is a ma­gyar területeken. Aligha véletlen, hogy a Halasi Üjság már koráb­ban kiállt a parlament elé ter­jesztett mocsárlecsapolási kérel­me mellett, közölte a csatorná­zási tárgyú felszólalását. A lap tehát közvéleményt szer­vezett, és ez később sokkal egy­értelműbb politikai állásfoglalá­sokban is kifejezésre jutott. Mo­csáry mellett ugyanis kitartottak a kiskunhalasi választók, pedig a Függetlenségi Párt vezetői is megtagadták haladó nemzetiség- politikai nézetei miatt. („A jog­egyenlőség folyománya az, hogy a haza polgárai nyelvük és nem­zetiségük megtartásában és fej­lesztésében se a magyar állam, se a magyar társadalom által meg ne támadtassanak ...”) Ugyancsak újságtudósitásból tud­juk: az itteni választók gyűlése „bebizonyította, hogy a magyar nép és nébiely megszállott ura­ság nem egy és ugyanaz... A ha­lasi kerület népe megmutatta, hogy lehetséges a kiegyezés a nemzetiségekkel és szépszerével elérhető az egyetértés”. Mindez már azt követően tör­tént, hogy megszűnt az első ha­lasi újság. Csaknem két eszten­dőn át teljesítette küldetését min­den héten vasárnaponként, ki­lencven alkalommal, mindannyi­szor négyoldalnyi terjedelem­ben. A folytatás nem szakadt meg, bár a címek és a tartalom is változott az időknek megfele­lően. Negyven esztendő sem telt el, amikor a Tanácsköztársaság híradásai, rendeletéi, egy új kor forradalmi üzenetei kiáltottak közvetítő kommunikációs eszközök után. A Halasi Munkásnak és a Halasi Vörös Újságnak már nem kellett mindent elölről kezdeni: volt min túllépni, és volt mit megtagadva folytatni. És természetesen van miből okulnia a mának Az anyaggyűjtő, rendező Fekete Dezső tárlatveze­tésével általános és középiskolai diákok, a politikai oktatás hall­gatói, fiatalok és idősebbek sze­reztek fontos ismereteket. A vá­rosi-járási könyvtár korszakokon átívelő kiállítását több ezren te­kintették meg eddig. A sajtóna­pon ily módon történeti vissza­tekintés is kifejezi a társadalmi nyilvánosság erejébe vetett hi­tet. H. F. • 1962-ben Kodály helyezte el a dunapataji művelődési ház alapkö­vét. (Toronyi fotó) „Az itt szerzett szép tudás'’ Négy évvel a kecskeméti kez­deményezés után, 1954 szeptem­berében indult az első ének-zenei osztály a fővárosban, a második kerületi Lórántffy Zsuzsanna úti általános iskolában. Az 1957-ben önállósult tagozat a következő esztendőben a Marcibányi térre költözött. A hangszeres oktatás több mint két évtizede kezdődött. Kodály Zoltán többször is járt iskolánkban. Látogatásairól képeket, újságcikkeket őrzünk vendégkönyvünkben. 1962 máju­sában — például — így rögzítet­te véleményét: „Örömmel látom, hogy az iskola odáig fejlődött, hogy mint természetes kívánság, felmerül a folytatás szükséglete: a zenés gimnázium. Valóban kár volna a szép vetést elhervasztani egy rendes gimnáziumban, ahol egyelőre (reméljük csak egyelőre) nem fejleszti tovább a heti egy óra az első két osztályban az itt szerzett szép tudást. Kívánom és hiszem, hogy a zene kivívja las­san jogát feljebb is, és így nem kis részben lendít előre a jövő Magyarországa felé.” Igyekezetünk és jó munkánk láttán a felsőbb szervek 1975-ben hozzájárultak ahhoz, hogy felve­gyük Kodály Zoltán nevét. Kó­rusaink többször megkapták az Év Kórusa címet az Éneklő If­júság rendezvényein. A hangsze­res oktatás magas színvonalának legfrisseb bizonyítéka, hogy Szé­kely Péter klarinétos növendé­künk bekerült az országos fafú- vósverseny döntőjébe. Véleményem szerint szükség lenne újabb ének-zenei iskolák szervezésére. Kerületünkben csak mi képviseljük ezt az iskolatí­pust és a régi épületben csak két első osztály indítására van he­lyünk, noha több a jelentkező. Dr. Hajdú Lászlóné igazgatóhelyettes „Léte megérződik a helyi kulturális életben” Félhivatalosan, a járási műve­lődési osztály hozzájárulásával 1954. szeptember 1-e óta műkö­dik iskolánk ének-zenei tagozata. Kodály Zoltán személyes közben­járásának köszönhető, hogy 1956. szeptember elsejétől, de „vissza­menőlegesen” hivatalosan is léte­zünk. A tagozat létrejöttében nagy szerepe volt Nemesszeghy Lajos- nénak, a kecskeméti iskola igaz­gatójának és munkatársainak. Ének szakos kollégáim hetenként hospitáltak Kecskeméten. A me­gyeszékhelyről a szaktanáraik többször eljöttek egy-egy osztál­lyal Dunapatajra bemutató taní­tásra. Kamaraegyüttesük is mű­sort adott ilyenkor. Nem véletlen, hogy éppen ná­lunk jött létre az első falusi ének­zenei. A Tanár Űr már 1940-ben járt Dunapatajon, az akkori pol­gári iskolában. Akkori élményei és tapasztalatai alapján gondolt arra később, hogy a falvakban is el kellene kezdeni a korszerű zenei nevelést. Először a végzős nyolcadikosokat látogatta meg 1962-ben. Az ő kívánságára a szülök jelenlétében bemutató ta­nítást tartottunk. Igen behatóan érdeklődött tapasztalatainkról. 1966. november 6-án, a művelő­dési ház avatásán is eljött isko­lánkba. Meghallgatta az énekkart és a tiszteletére rendezett műsort. A diákok zenei érdeklődését több vetélkedősiker tanúsítja. 1964-ben a Magyar Rádió Zene­kedvelő gyerekek sorozatában másodikak lettünk. Ugyanilyen helyezést ért el az iskolát képvi­selő csapat 1980-ban az országos Bartók-vetélkedőn. Kórusunk ta­valy, az ének-zenei iskolák kecs­keméti vetélkedőjén arany minő­sítést kapott. Jelenleg 520-an tanulnak isko­lánkban. Általában többen je­lentkeznek, mint ahány gyereket felvehetünk. A községben az a vé­lemény, hogy az iskola léte meg­érződik a helyi kulturális élet­ben. Ügy gondolom, más falvakban is érdemes lenne ének-zenei is­kolák, vagy tagozatok szervezése, de csak ott, ahol a helyi vezető­ség magáénak érzi ezt áz ügyet, és ahol nemcsak jó énekszakosok, hanem jó tanítók, az énekes is­kolát fontosnak tartó tanárok dolgoznak. Nagy Gyula igazgató BÁBA MIHÁLY: A házasságközvetítő Szegény Kapusi — mondta a barátom, amikor egy magáöaros- kadt, révedező tekintetű férfi el­ment mellettünk. — Ez is alapo­san megjárta a házasságközvetí­téssel. — Mi történt vele? — kérdez­tem, visszalesve a mámoros ál­lapotban botorkáló emberre. — Képzeld el, egyszer meglá­togatta őket a felesége unoka­húga. A harcias tekintetű Magdi már túl volt a harmincon, de még mindig pártában parádézott. A férfiak, amikor megismerték makacs, akaratos, katonás ter­mészetét, úgy elmenekültek tőle, hogy vissza se néztek. Egy este azt mondja Kapusi csinos, bájos felesége: — Szivecském, nézz körül az üzemben, és hozd össze ezt a Magdit egy rendes emberrel. Ép­pen ideje, hogy férjhez menjen, mert még valami butaságot csi­nál. És Kapusi természetesen körül is nézett. Talált is egy szabad férfit, igaz nem volt valami jó híre az üzemben, de gondolta, majd a Magdi megneveli. Meg­hívta vacsorára. Kellemesen töl­tötték az estét négyesben egy el­sőrangú helyen. Kapusi fizetett. A találkozót újabb találkozó kö­vette. Kapusi ismét fizetett. Se­baj, gondolta, csak a Magda menjen férjhez. A férfi kedves volt, de nem nyilatkozott. Kapu­siné mérges lett. — Vagy nyilatkozik, vagy látni sem akarom többé. Beszélj vele. — Na, de drágám, ez nem olyan egyszerű. — Jó, akkor majd beszélek ve­le én. Ha kettesben maradok ve­le, egyszerűen megmondom neki; eszik, iszik a mi pénzünkön, és hallgat, mint a csuka. Majd én szóra bírom! Nagyon jó, gondolta Kapusi, és örült, hogy megmenekült a kel­lemetlen beszélgetéstől. A vőlegényjelölt, amikor egye­dül maradt a szép Kapusinéval, szenvedélyesen kirobbant. — Na végre, ez a vércse meg a kedves férje, az a buta birka — ezer bocs’ — magunkra ha­gyott bennünket. Találkozni aka­rok magával. Szeretem. Holnap várom a Rezeda presszóban. Ugye ott lesz? Jöjjön el, nagyon ké­rem. Megragadta az ámulattól szót- lan asszony kezét és csókolgatta. — Mikor jön? ötre? Várom. — Na. de a Magdi... — Jaj, szerelmem, hagyja már azt a vércsét. Nekem csak maga kell, senki más. Az asszony alig tudta zavarát legyűrni. — Nos, vallott? — kérdezte Kapusi, amikor egyedül maradt a feleségével. — lügen. De részleteket szeret­ne tudni... lakás, Magdi kere­sete, meg minden ... Holnap ta­lálkozom vele, hogy megbeszél­jük. Magdira ezt nem bízhatom; — Igazad van, drágám. Magdi könnyen kiadná az útját. Pedig ebben a korban a_ férfi már ér­deklődik, ez érthető... Ebben maradtak, és másnap Kapusiné elment a randevúra. Harmadnap, sőt negyednap is. ‘És valahányszor hazament, bol­dogan közölte: — Minden szépen halad. Csak türelem. Kapusi kölcsönt vett fel, hogy az újabb vacsorákat és a felesége rendkívüli kiadásait fizetni tud­ja. A hivatalos lánykérést szombat estére tervezték, mert Magdinak lejárt a szabadsága, és vasárnap haza kellett utaznia. Kapusi azon a szombaton rohant haza, hogy feleségének segítsen az előkészü­letekben. Csinos felesége helyett azonban egy levél várta: „Drágám! Ne haragudj, de Jenő addig ostromolt, hogy nem tud­tam neki nemet mondani. Hozzá költöztem. A válóper költségeit természetesen mi fizetjük. Mag­dinak add át üdvözletemet. Vi­gasztald meg. Sok-sok puszi”. Kapusival megfordult a föld. Tört, zúzott, ami a keze ügyébe került. Magdit azonnal elzavarta, és részegre itta magát. — Azóta ilyen — folytatta a barátom. — Szegény. Megjárta a házasságközvetítéssel. Alaposan megjárta. Akinek csinos felesége van, ne kezdjen ilyen vállalko­zásba. Ha ez velem történt vol­na. most örömömben átugranám a Bazilikát. De nekem nincs olyan szerencsém, hogy valaki megszöktesse a feleségemet. Na, szervusz. Sietek, mert ha kések, olyan zenebonát csap a sárkány, hogy visszhangzik tőle a város — mondta és elrohant. FILMJEGYZET Guernica Mindenekelőtt egy közlemény: akik most jöttek (vagy a közeljövőben szándékoznak lejönni) a fal­védőről, haragos, bonyolult, agyonhajszolt és atom­fegyverekkel sokkolt világunkba, ne toporogjanak sokáig csodálkozó, értetlenkedő tekintettel, hanem nézzenek körül, tájékozódjanak, s ha városnéző sé­tájuk során egy mozira bukkannának, térjenek be megtekinteni Kosa Ferenc új filmjét, a Guernicát. Ha ez megtörtént, sokkal egyszerűbbé válik majd minden, mert máris három út kereszteződésében ta­lálhatják magukat. Önökön múlik, hogy melyiket választják, annyit azonban elárulhatok, hogy az egyik út egy téglagyár kemencéihez, a másik út egy madridi kiállítóterembe (Picasso Guernica című híres képéhez), a harmadik út pedig vissza, a fal­védőre vezet... Bizonyos, hogy a fenti közlemény felesleges — csak biztos ami biztos alapon íródott —, nem hiszem ugyanis, hogy a magyar mozikedvelők sokaságának köze lenne holmi „falvédőhöz”. Vajon gondolt erre Kosa Ferenc, amikor saját forgatókönyvét megfilmesítette? ... Margit (Kovács Ottilia) téglagyári munkáslány. Düledező viskóban lakik, ahol gyakran felkeresi még családos és pénzihajhászó szeretője (Szilágyi Ti­bor) egy-egy röpke félórára. Az egyik este, szeret­kezés közben, Margit inkább a televíziót nézi (?), amelyben egy hegyet faragó szobrász (Ilyés István) egy esetlenül vihorászó riporter (Rózsa György) naiv és idétlen kérdéseire válaszolgat. Uccu neki, gondolja Margit, és másnap felkeresi a szobrászt, hogy szorongásairól, rettegéseiről, a fegyverkezés iszonyatáról beszélgessen vele. A magányos művész a Guernicáról mesél. Uccu neki, gondol egy nagyot ismét a lány, s elindul Barcelonába, hogy megnézze a híres Picasso-képet. A szeretőjét „megeteti” a mil­liomos nagybácsi meséjével, s így sikerül eljutnia Frankfurtig. Itt találkozik a téglagyári munkáslány a disszi- dens Bözsivel, aki Kleopátra művésznéven muto­t gatja túlméretezett bájait egy szexlebujban. Mar­gitnak nincs pénze, hogy tovább utazzon Spanyol- országba, ám a Bözsi ajánlotta kereseti lehetősé­gektől "(prostitúció, meztelen lányokat mutogató bu­tikok) visszariad. Végül is nem derül ki, hogyan jut el spanyolföldre, Madridba (közben ugyanis kide­rül: itt van a Guernica), s hogyan utazik onnan vissza, Magyarországra. Ami tény, hogy megnézi a Guernicát. Később bevallja a szobrásznak, hogy megborzongott a kép láttán, de nem sokkal lett okosabb. Közben krimi- szerűvé bonyolódnak az események Margit erősza­kos szeretője és a hegyet faragó művész között. Csapongó álom? Kusza ábránd? Mese felnőttek­nek? Sántikáló illúzió? — Nehéz lenne eldönteni, hogy ezek közül melyik jellemzi leginkább Kosa Ferenc filmjét. Az azonban nyugodt lelkiismerettel elmondható, hogy a realitás, a valóságábrázolás nem, bár mindvégig érezni a filmben az ilyen irá­nyú erőlködést. A bájok gyökere kétségtelenül a forgatókönyv. S hiába a kiváló színészi alakítások, a helyenként nagyszerű operatőri munka (Koltai Lajos jóvoltából), egy íróilag elfuserált művön nem tudnak érdemileg változtatni. Végül is a mozikedvelő (ismerve a Guernica író­rendezőjének előző munkáit) csak találgathat, gya­nakodhat, hogy miféle félreértés áldozata. Lehet, hogy Kosa Ferenc valóban összetévesztette a mozi­vásznat a „falvédővel” ? ... Koloh Elek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom