Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-01 / 282. szám

1982. december 1. • PETŐFI NÉPE • 3 A TELEPÜLÉSEK FEJLŐDÉSÉT SEGÍTIK ________ Sz akmaközi bizottságok a megyében Régi szabály, hogy a szakszer­vezetek mindig ott védik a dol­gozók érdekeit, ahol a döntések születnek. Központi irányítás ese­tén „fent”, a gazdasági egységek önállóságának növekedése idején pedig egyre inkább „lent”. S mi­vel az új gazdasági mechanizmus nemcsak a vállalatok önállóságát fokozta, hanem egyre több kér­dés eldöntését is a helyi taná­csokra bízta, szükségeSse vált a szakszervezetek bekapcsolódása a lakóterület közös dolgainak inté­zésébe. Sorra jöttek létre mind a mozgósító, mind pedig az érdek­képviseleti munkára alkalmas városi (községi) szakszervezeti szakmaközi bizottságok. A SZOT elnöksége 1968-ban határozatban szabályozta a szak­maközi szervezetek munkáját. A szervezeteket úgy tekintették, mint az alapszervezeten kívüli, úgynevezett szórványtagság ösz- szefogó szerveit. Ezen álláspont­ján a SZOT 1975-ben sem vál­toztatott: az akkori határozat ér­telmében a szakmaközi bizottsá­got a városban (községben) élő szórványtagság küldöttei válasz­tották. Az ilyenfajta gyakorlat azon­ban erősen ellentmondásos volt. A szakmaközi bizottságot a szór­ványtagság választotta: annak területi alapszervezeteként mű­ködött. Ugyanakkor hatás- és jogköre a teljes közigazgatási egységre, a gazdaság- és szociál­politika, a kulturális nevelő-, agitációs- és propagandamunka egészére kiterjedt. A Bács-Kis- kun megyei gyakorlat azonban ezt az ellentmondást kiküszöböl­te. A szakmaközi bizottságokat ugyanis nem a szórványtagság, hanem a munkahelyi, ágazati szakszervezetek küldöttei válasz­tották. Így azok a teljes, a terü­leten élő, dolgozó tagság nevé­ben és érdekében tevékenyked­tek. Mindez nem sértette az alap­szervezetek jogait, hiszen éppen az ő küldötteik választották meg a szakmaközi bizottságokat. A megyeszékhelyek közül el­sőként Kecskeméten alakult meg a szakmaközi bizottság 1978-ban. A fogadtatás kedvező volt. Az új testület fő feladatának a szak- szervezeti mozgalom széles körű kibontakozásának és a város tár­sadalmi-politikai életébe való be­illeszkedésének segítését tekin­tette. Számos kezdeményezéssel jelentkeztek, keresték a fehér foltokat. Mind jobban kiterjesz­tették képviseleti tevékenységü­ket, és bekapcsolódtak a dönté­sek előkészítésébe is. A Bács-ÍKiskun megyei és a kecskeméti jó tapasztalatok hoz­zájárultak ahhoz, hogy S SZOT elnöksége 1980 októberében ha­tározatot hozott, amely immár kimondja: „A szakmaközi bizott­ságok a szakszervezetek területi szerveiként működnek. Képvise­leti, véleményező, végrehajtást segítő, szervező, ellenőrző és jel­ző szervezetek. Az adott közigaz­gatási egységben működő alap­szervezetek és a tagság képvise­leti szervei.” Ez a tevékenység széles skálán valósul meg. Az október végén első alkalommal megrendezett kecskeméti szakszervezeti szak­maközi napok egyik tanácskozá­sán Slavitsek Endre, a megye- székhely szakmaközi bizottságá­nak titkára, egyebek között így adott számot a szervezet tevé­kenységéről: — A tanács és a végrehajtó bi­zottság ülésein hallatjuk hangun­kat. A városi tanács elnökétől a szakmaközi bizottság évente részletes tájékoztatást kap. A ta­nács szakigazgatási szervei gyak­ran és szívesen adnak tájékozta­tást egyes, a szervezett dolgozó­kat érintő kérdésekről: például a városfejlesztési tervekről, a kom­munista szombatok révén befize­tett összegek felhasználásáról, a lakáselosztás elveiről és gyakor­latáról stb. Az együttműködés a városi tanács kereskedelmi cso­portja és a mi kereskedelmi bi­zottságunk között a leggyümöl­csözőbb. De jó a kapcsolat a terv­osztállyal, a gyámügyi csoport­tal, a szervezési és jogi osztály- lyal és más szervekkel is. A szakmaközi bizottságok mindegyike jelentős elvi és gya­korlati segítséget kap a települé­sek pártbizottságaitól. Eredmé­nyes az együttműködés a társa­dalmi- és tömegszervezetekkel, mozgalmakkal, a leginkább talán a Hazafias Népfronttal. Idősekről való gondoskodás, várostisztasági akció, gyermekintézmények tá­mogatása éppúgy nem idegen a szakmaközi bizottságoktól, mint a társadalmi munkára való moz­gósítás és a színvonalas kulturá­lis, sportesemények, fórumok, ta­lálkozók rendezése. Mindez' találkozik a település­politika formálásában való alko­tó részvétellel. Sitke! Béla „MÉG EBÉDET IS KELL FŐZNI!” Szombaton az üzemben • Szeleczki Sándorné, akinek a fia „vendégmunkás” volt. (Méhesi Éva felvételei.) Zúgtak, surrogtak a gépek. Röppent a fémforgács a fénylő alkatrészekről, miközben erős lámipafény és a munkások figyelő szeme követett minden mozdula­tot. Mi ösztönözte őket, hogy a vas- és olajszagú műhelyben és a csomagokéban töltsenek el ön­zetlenül 8 órát? A családjukra, mások gyermekeire gondoltak. Arra, hogy vannak még szegé­nyebb iskolák, ahol több a há­nyatott sorsú, segítségre szoruló gyermek, mint máshol. Rajtuk nem sajnálkozni kell, hanem ten­ni értük. Az Újpesti Gépelemgyár dol­gozói ezt az utóbbit választották. K—1 kár, az üzemvezető és a KISZ- titkár. Munkában találtam Sza­bó Tiborné gyártóeszköz-gazdál­kodót és Kerekes Ferencné szer­számkiadót. Stojanovics Miklós- néval, reszelővei a kezükben, csa­varokat csiszoltak simára. — Jobb, mint a hímzés — val­lották egyöntetűen, miközben, mintha diót válogatnának, olyan mozdulattal vettek ki a ládából egyet-egyet a még megmunkálaf- lan anyacsavarok közül, hogy re- szelőikkel a hatszögletű csavarokat élesítsék és fényesítsék. — December 10-ig át kell ad­nunk a lengéscsillapító hengere­ket a megrendelőnek — mutatta az egyik asszony a munkadarabo­kat. — Ezzel a szombattal is biz­tosabban tudjuk teljesíteni a ha­táridőt. — Siessünk! Ma még ebédet is kell főzni! — térült-fordult egy másik nő reszelővei a kezében. Szeleczki Sándorné pártcsoport- bizalmit elkísérte a kommunista műszakra fia, Zoltán is, hogy édesanyjának segítsen. — Diák vagyok. A szegedi jogi karon tanulok. Amikor kisebb voltam, általános iskolás, em­lékszem, értünk is dolgoztak egy- egy üzemben. Igaz, ma csak olyan vendégmunkásként jöttem, de tu­dom értékelni, amit anyámék és a többiek tesznek — osztotta meg "velem gondolatait az egyetemis­ta. A hetven, szabadnapján má­sokért dolgozó emberek egyike Fülöp Lajos, lemondta karatever­senyét, hogy teljesíthesse a fel­ajánlásokból a maga részét. Pencz Endréné esztergályos a kecskeméti Újpesti Gépelemgyár­ban. Noha eredeti szakmája az épületüvegezés, a ridegnek tar­tott fémmel is hozzáértően bá­nik. Svéd megrendelésen dolgo­zik. A Volvo-cégnek gyártott gép­kocsidugattyúkat esztergálja si­mára. — Pontos meló! Nagyon szoros a tűrési határ, amíg az alkatrész jó. amíg elfogadják — mondja az ötgyermekes anya, aki ezen a napon kivételesen nem a boríték­jához kereste a pénzt. Szombaton a gépelemgyári kommunista műszakban hetvenen dolgoztak. A városi gyermekintéz­mények javára felajánlott kere­setéért — hogy majd befizethesse — Bozsik István 54 éves eszter­gályos lázasan sem volt rest a revolvereszterga-padhoz állni. Egy kicsit gyengén érezte ma­gát, de azért dolgozott, hogy a dugattyúrudak, valamint a perse­lyek és a hüvelyek megmunkálá­sé val haladjon. Felgyűrt ujjú, kék köpenyben dolgozott az igazgató, a párttit­• Pencz Endréné az esztergapadnál. Töprengéseim Széles körű ismereteink vannak arról, hogy a káros külgazdasági hatások mellett milyen belső ba­jok nehezednek a magyar nép­gazdaságra. Közéjük tartozik az alacsony szintű, laza munkafe­gyelem, a rossz munkaszervezés — immár évtizedek óta. Szinte köszvényként üli meg a gazdaság izomrendszerét a különböző vál­lalkozások munkájának rossz összehangolása, a hiányos anyag- ellátás, a feleslegesen felduzzadt adminisztrációs létszám, a drá­ga gépsorok kihasználatlansága, esetenként pedig a hozzá nem ér­tés. Türelem? Feltűnő viszont, hogy ezek a tünetek nem mindenütt jellem­zőek. Sőt. Vannak vállalatok, szö­vetkezetek, amelyek nemzetközi megbecsülést vívtak ki maguk­nak. Vezetőikről elismeréssel nyilatkoznak. Többszörösen tönkrement mezőgazdasági szö­vetkezet emésztette évekig a lát­hatatlan nagykalap tartalmát, mígnem új vezetőség vette kezé­be az irányítást. És egy-két éven belül csoda történt. Csoda? Nem. Csak egyszerűen hozzáértő em­berek kerültek a megfelelő hely­re. És most jön tűnődéseim egyik indoka. Mit lehet humánus káderpoliti­kának nevezni? Mikor embersé­ges, politikus a cselekvés? Ha a beláthatatlan jövőbe nyúló tü­relmet szavazok valakinek, vagy ha a közösség sorsát tekintem irányadónak? Az utóbbi változa­tot tartom politikusnak, humá­nusnak és logikusnak is. Szűkebb körben és társadalmi méretekben egyaránt akkor lesz miből megélni, ha gazdaságossá válik minden szinten a termelés. Ehhez hozzáértő emberekre van szükség a brigádvezetőtől a ve­zérigazgatóig. Elsősorban ez a körülmény határozhatja meg. hogy bárki is vállalkozhasson bármilyen szintű irányításra. Fejlettség Töprengéseim másik oka in­kább ideológiai természetű. Évekkel ezelőtt megfigyeltem, hogy a televízióban nyilatkozók, különböző sajtófórumokon cikke- zők közül többen először kissé bátortalanul, aztán mind határo­zottadban használták „a fejlett országok” kifejezést. A gondom azokkal kezdődik, akik véletlenül sem szocialista társadalmi rend­szerű országokat sorolnak ide. Vajon miért? Tévesen értelmezik a „fejlettség” fogalmát? Pedig okos emberek, gondolom a politi­kai képesítésnek sincsenek híján. Vagy egyáltalán nem tulajdoní­tanak jelentőséget a ‘kérdéses szó- használatnak? A problémát nem 'tartom ilyen egyszerűnek. Arról van szó, hogy milliók képzetében akarva, aka­ratlanul naponta alacsonyabb szinten állítják szembe a szocia­lista társadalmat a tőkés rend­del. Marxista ismeretem és poli­tikai meggyőződésem tiltakozik az ilyen beállítás ellen. Egyetlen tőkés ország berendezkedése sem fejlettebb a szocialista társadal­mi rendszernél. Gazdagabbak le­hetnek, de a magántulajdon fel­oldhatatlan igazságtalanságok sorát szüli. Még akkor is — vagy épp azáltal —, ha óriási vagyo­nok halmozódnak fel. A társadalmi tulajdonon alapu­ló szocialista társadalom képes felszámolni az ilyen kibékíthe­tetlen ellentéteket. Még akkor is, ha a nyugati szakemberektől kell tanulni esetenként a termelés szervezését, ha a szocializmus fejlődése sem mentes ellentmon­dásoktól. Ki lovagol? Tépelődésem következő oka a televízió egyik közelmúltbeli mű­sora. A képernyőn fiatal embe­rek vonaglanak extázisbán, az énekes trágár szöveget énekel. Döbbenten hallgatom, nem aka­rok hinni a fülemnek. Valami olyasmiről szól a strófa egyebek közt, hogy a propaganda lovagol az ifjú emberek nyakán, és ha szólnak, betörik a hátukat. Aztán fiatalok sokasága jelenik meg, égnek nyújtott kezekkel hullám- zanak, ugrálnak az ütemre. A jelenség figyelmeztető, mert akik énekeltek, és akik a hely­színen hallgatták a szöveget, lát­hatólag el is hitték a mondani­valót. És veszélyes azért is. mert a televízió mindezt terjesztette — ha csak véletlenül is (bár ez jó­hiszemű feltételezés) — a fiata­lok további százezreinek. A szélsőséges példából nem akarok általánosítható következ­tetést levonni, mert esetleg igaz­talan lennék. Mindenesetre nyug­talanít, hogy miközben ifjúsági parlamenteket szervezünk, és szo­ciológusok kutatják, tarják fel a beilleszkedési problémákat, nem teszünk le a szocialista hazafiság- ra való nevelésről, párthatároza­tok és állami döntések születtek a sohasem könnyű pályakezdés, családalapítás. otthonteremtés feltételeinek javítására; nos, eközben közpénzzel támogatott kommunikációs eszköz terjeszthet ki tudja milyen eredményt hozó nézeteket. Például az alkohol Elgondolkodtatott a belügymi­niszter közelmúltbeli kijelentése is: „az embereket a saját napi tapasztalatuk nyugtalanítja". Nyilvánvaló, egy rablás sértettje másként vélekedik a közbizton­ságról. mint az, aki csak hallo­másból, vagy még úgy sem sze­rez hírt róla. A gond az. hogy nem csökken a közvetlen aggoda­lomra okot adó események szá­ma. Eredményesebben kellene gá­tat vetni az olykor vég nélküli­nek látszó utánpótlásnak. De hogyan? A válaszok eddig inkább csak részigazságokat tar­talmaznak. Itt van például a vi­lágszínvonalat elért alkoholizmus, a bűnözés egyik melegágya. Még a szegényes alkoholelvonó állo­másaink is milliókat emésztenek fel, nem beszélve az alkoholisták kieső munkavégzéséről. A tapasz­talatok azt mutatják, hogy van mit tennie az orvostudománynak és lélektannak, de közvetleneb­bül a munkahelyeknek is a hely­zet javításáért. * * * Természetesen nem lettem jobb kedvű a töprengéseimtől. De meg­győződésem. hogy foglalkozni kell mindannyiunknak mindazzal, ami előbbre viszi a dolgainkat. Mert itt. ebben az országban min­den a mi ügyünk. t Árvay Árpád KÉPERNYŐ Tudósítások Bács-Kiskunból Akaratlanul, szándéktalanul vált szinte Bács-Kiskun megyei számmá legutóbb A hét. Így hoz­ták a körülmények, hangoztatta Sándor István, az ezúttal is fe­szesen pontos műsorvezető. Nem praktikus okokból, vagy véletlenül, netán a jó feltételek vonzására rendezték Kecskemé­ten azt a két fontos tanácskozást, amely megkíyánta a képernyős nyilvánosságot. Kodály fél évszá­zada méltatta az ifjúság zenei nevelésének szülővárosában ki­alakított formáit. Már a két vi­lágháború között több, e tájhoz kötődő kutató foglalkozott a fa­lukérdéssel országos érvénnyel. (Csak érdekességként említem: dr. Szabó Kálmán és Papp László ásatásai nyomán irányult a kö­zépkori magyar falura a régészek figyelme.) Több, hozzáértését már korábban bizonyító szakem­bert, szociográfust kezd maga köré tömöríteni a Magyar Tu­dományos Akadémia Földrajztu­dományi InTezetének önálló kecs­keméti részlege. A párt- és a tanácsi irányító testületek munkájában a falu régóta nagyobb szerepet kap, mint másutt. Mindkét témakör­ben jó gyakorlati példákra és iga­zolt elméleti teljesítményekre hi­vatkozhatnak Bács-Kiskunban. Vagyis a tanácskozások helyszí­ne többet jelent az eszmecseré­hez szükséges feltételeknél. A genius loci, a hely szelleme eleve befolyásolta az értekezéseket. A kertészeti főiskola a sokat látott tudósok által is megcsodált épü­lete, a Tudomány és Technika Háza egyaránt azt az igényessé­get jelzi, amely sok mindenben jellemzi az ország legfiatalabb megyéjét. A képes beszámolók a tárgyalt ügyek általános jellegét és helyi vonatkozásait egyaránt érzékel­tették, ezért tetszettek, ezért is hatottak. Az adott problémák, a vitatott kérdések magvát kifejtő nyilatkozók megállapításai és a képsorok fölerősítették egymás hatását. Vasárnap este annak is örül­hettünk, hogy a Petőfi Nyomdát hozták föl jó példaként a nyug­díjasok foglalkoztatását szorgal­mazó riportban. Régóta beszél­nek, írnak az öregek munkához való emberi jogáról. Rendszeres elfoglaltság nélkül sokan nem tudnak mit kezdeni magukkal, megromlik lelki háztartásuk a „még hasznos lehetek” tudata nélkül. A munkaerőhiány is nyug­díjasok szerződtetésére késztetett sok vállalatot. Napjainkra sajnos sok ezer idős ember számára létszükségletté vált az a havi né­hány száz, azaz egy-kétezer fo­rint, amivel a megélhetés alsó szintjéig föltornászhatják jöve­delmüket. Több jól fölfogott vál­lalati érdeknél a bedolgozó­rendszer továbbfejlesztése; ezt bizonyította vasárnap este A hét. Az .üzemeknek is egyre inkább meg kell ragadni minden forintot és minden munkáskezet, csak így boldogulhatnak, mint erről oko­san szólt a Bács-Kiskun megyei nyomda osztályvezetője. A Hírháttér pénteken Izsákról is közölt véleményeket. A gazdag termelőszövetkezet, gazdagodó emberek és szegény közösség mind általánosabb képletét a kecskeméti tanácskozáson is em­legették. Arról kevesebb szó esett, hogy milyen idejétmúlt kötöttsé­gek, szervezeti nehézkességek akadályozzák a jószándékú, a közös érdekek fölismerésén ala­puló, az erőforrásokat egyesíteni szándékozó törekvéseket. Aki évtizedek óta nem járt a falvakban, az is láthatta: együtt él az elhaló vagy módosulva fenn­maradó múlt a jövővel — mint a keceli főutcán —, a csettegő a traktorral, a lovas kocsival. Ép­pen ez a sokféleség követeli a megítélésben, a tervezésben, a fejlesztésben és a gyarapodók támogatásában a differenciálást. A Tévéhíradó is szép, formás tudósításokkal adott hírt a nem­csak számunkra fontos Bács-Kis­kun megyei rendezvényekről. Vitray A tévériporterek, rendezők, operatőrök többsége járt már a divatos balatoni fürdőhelyektől karnyújtásnyira meghúzódó kis falvakban. Ezeken az északi par­ti kistelepüléseken keresztül kö­zelíthető meg a veszprémi tévé­találkozó több hagyományos hely­színe. A zötyögtető úton le-lelas- sító buszokban vendégként uta;# gatva, magam is felfigyeltem zártságukra, összebúvó utcáikra, az élet lassú érverésére. A nya­ralók egyikbe-másikba a széljá­rástól függően fel-felhangzó ri­csaja sem képes széttörni ezt a világót övező csendes burkot. Vitray többet is észrevett, mást is meglátott: itt még természete­sebbek az emberi reagálások, mint a mindenáron élvezetekre, a perc örömeinek kisajtolására törekvő napos parton. Mennyi remek ember! Mennyi közösségi ember él karnyújtásnyira a ma­gyar tengertől. Sohase gondoltuk. Vitray arra járt és kiszállt az autóból... H. N. Budapesten megkezdődhet az Interferon gyártása • A finn Cári Cantell biológus kísérletei alapján Budapesten is meg­kezdődhet az Interferon gyógyszer gyártású. Három cég közös társulá­sából — a Szegedi Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézet az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet, és az EGYT Gyógyszervegyészeti Gyára — alakult nagy laboratóriumában teljesen steril körülmények között, évente hatmillió dollár értékben — egye­lőre -— klinikai kísérlet céljaira exportálják az Interferont. A vérfel­dolgozás folyamán keletkező melléktermékekből — az élő fehér vér­sejtekből — nyerik majd a bonyolult laboratóriumi úton az alfa­interferonokat. (MTI-fotó — Balaton József felvétele — KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom