Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-21 / 299. szám
f 1*82. december SSL © FETÖFK NÉPE © 3 A közművelődés szolgálatában TANTESTÜLET, KÖZÖSSÉG SZABÓNÉ MIKUS EDIT Demokratizmus és iskolai nevelés Tizenkét esztendő óta hivatásos népművelő. Az egykori Népművelési Tanácsadónál kezdte pályáját, majd az Erdei Ferenc Művelődési1 Központban dolgozott. Jelenleg a Kecskeméti Úttörő és Ifjúsági Ház iagzgatóhe- lyettese. Tanítóképzőt, majd főiskolát végzett, s egyetemen akarja folytatni tanulmányait. Elmondja, hogy először újság- ' író szeretett volna lenni, ám az nem sikerült; így került a köz- művelődésbe. De nem bánta meg. így vélekedik: — Mostanában meglehetősen sok a pesszimista népművelő, aki elkedvetlenedik, hangoztatva, hogy kevés a pénz, a támogatás, csökken az érdeklődés. És persze kicsi a fizetés is, mondogatják. Én hiszek abban, hogy érdemes. Bár szerintem sem fizetik meg érdeme szerint a közművelődési szakembert. Ez igaz, de valami más is kell. Hogy azt csinálja az ember, amit szeret, aminek az értelmét látja, igazi örömét lelheti. Szerintem a jó népművelői munka elsősorban nem pénzkérdés. Az is, de más egyéb is. Pótolhatja azt a megszállottság, ötlet, igyekezet, Hogy mit jelent népművelőnek lenni? Nehéz erre válaszolni... Elsősorban talán nagy felelősséget. Mások bol_ dugulásáért. És áldozatot is. Hogy képesek legyünk megláttatni másokkal azt, amit érteniük, látniuk kell. Hogy megéri-e? Ha valaki elsősorban nem a fizetésért csinálja, éa ha látja az eredményt, a hatást, akkor igen. — Mondana példát? — Vezettem egy klubot régebben. A tagok közül hárman hivatásos népművelők lettek. Nekem ez öröm, a saját munkám eredményét is látom ebben. — Gyakran van sikerélménye? — Szerencsére igen. Erre is egy példa: szerveztük a pop-rock fesztivált, és akkor sokan óva intettek minket, hogy vigyázzunk, baj lesz, jönnek a „punkok”, zavar támad stb. Hát remekül sikerült, baj, hiba nélkül. Jó szervezés kellett hozzá. — Miért változtatott munkahelyet? — Remekül éreztem magam az előző munkahelyemen is. Ügy adódott, hogy részt vehettem a jelenlegi intézményem előkészítő munkálataiban. Közben hívtak, meg kedvet is kaptam hozzá, hát eljöttem. Szép az épület, a környezet, és van mit csinálni. Nagyszerűek a munkatársaim, mit mondjak még? Talán azt, hogy mivel egészen új dologról van szó, sok múlik a kezdeti időszakon. Most kell jól alapozni a továbbiakra. Sokféle elképzelésünk van. Ide járnak a legkisebb iskolásoktól kezdve a serdülőkön át egészen a fiatal házasokig. Sokféle igényt kell kielégíteni, számos elképzelést megvalósítani. — Mi a szűkebben meghatározott munkaterülete? A tizennégy éveseknél idősebbeknek szervezem a programokat, a helyettesi munkák mellett. V. M. AHÁNY TÁRSADALMI alakulat, aranyi arculata van a nevelésnek. Csupán egy vonás tér vissza következetesen évszázadokon keresztül az intézményes oktatásban: az iskola minden korban a társadalmi munkamegosztásban való részvételre kívánja fölkészíteni a fiatalokat. A képzés formái és módszerei természetesen változhatnak, de minden esetben ehhez a célhoz igazodva. Miként a szocialista társadalmi viszonyok gyökeresen különböznek minden korábbi társadalmi berendezkedéstől, akként a szocialista nevelés is messze túlmutat a régi pedagógiai hagyományokon. Magától értetődően megőrzi a humanista örökség időálló értékeit, ezeket beépíti a maga nézetrendszerébe, melynek központi gondolata a közösségi eszme. Aforizmaszerű rövidséggel ez így hangzik: közösségi embereket csak közösségben lehet nevel, ni — Makarenkónak, a neves szovjet pedagógusnak szavaival — „nem az egyéni boldogságra, hanem a köz javára”. AZ ISKOLAI közösségek kikovácsolásának sikere mindenekelőtt a nevelőtestületeken áll, vagy bukik. Ahhoz persze, hogy a pedagógusok közösséggé formálhassák a gondjaikra' bízott gyerekek csoportjait, a tanári karnak is közösséget kell alkotnia. Vajon napjainkban milyen az iskolai tantestületek közösségi életének színvonala? Általános ér. vénnyel nehéz volna felelni erre a kérdésre. Vannak iskolák, ahol példamutató csapattá forrt össze a testület, náluk hasonlóképpen elevenek a diákok különböző közösségei is, másutt viszont alig észlelhető az igazi közösségi élet pulzusa. Vagyis ahol a közösségi eszme nem divatos szólam, hanem igazán éltető elem, mint a levegő, ott a pedagógiai munka is sikeres. Számos ismertetőjegye van az összeforrott tanári közösségeknek — miként bármelyik munkahelyi kollektívának —, ezek közül két. tőről külön szólunk. Az első a testületi egység, amely az eredményes pedagógiai tevékenységnek nélkülözhetetlen feltétele. Mivel az iskolai nevelési-képzési folyamatokat egyértelműen meg. határozott célok és normák vezérlik, ezért csak akkor lehet egységes a tanári kar, ha az alapvető pedagógiai célok értelmezésében és valóra váltásában minden tagja egy húron pendül, együtt cselekszik. MOSTANÁBAN időről időre elhangzik az ellenvetés — iskolákban, nemegyszer a sajtóban is —, hogy az egység hangoztatása a pedagógiában idejétmúlt kívánalom, el is kell távolodni tőle, mert uniformizálja az embereket, elszürkíti a személyiséget. Amikor ellenlábasai Maka- renkónak is nekiszegezték ezt a kérdést, ő azt válaszolta rá, hogy ettől igazán nem kell tartani, mert a közösség sohasem törli le az arcokról az egyéni redőket, sőt: az egyéni képességek igazán csak a harmonikus közösségben teljesedhetnek ki. Minél sokszínűbb sziemélyiségekből tevődik össze egy-egy tantestület, annál nagyobb sikerekre számíthat a tanulók nevelésében, személyiségük fejlesztésében. Torzó maradna a kép, ha nem ejtenénk néhány szót a tanári közösségek másik sajátos jegyéről, a demokratizmusról. Az iskola nem sziget a társadalomban, hanem annak szerves része, kicsiben maga a társadalom, hiszen belső viszonyai — ahogy a szociológusok mondják — pontosan leképezik a társadalmi modellt. Az iskolai élet demokratizálása sem elszigetelten megy végbe, hanem a szocialista demokrácia társadalmi méretű továbbfejlesztésének részeként. TÖRTÉNELMI tapasztalatok intenek rá, de éppenséggel saját élményekkel is igazolható, hogy nem lehet jó az az iskola, amely rideg parancsuralomra épül, ahol mereven vezetőkre és alárendeltekre szakad szét a közösség. Ha tanulóinkat önállóan gondolkodó, a társadalmi haladás ügye iránt elkötelezett, alkotó, sokoldalú személyiségekké akarjuk nevelni, akkor demokratikus iskolai viszonyok nélkül nem számíthatunk eredményre. Demokráciára csak demokratikus eszközökkel lehet nevelni* és ehhez kitűnő gyakorlótér az iskola. Jelentősen megnőtt iskoláink önállósága az 1971-es tanácstörvény óta, és sok helyütt a mindennapi élet fokról fokra demok- ratikusabbá vált. Az igazgatók meghatározott időre szóló, úgynevezett ciklikus megbízatása is jelentősen hozzájárult |az iskola belső világának demokratizálásához. Ez idő tájt eredmények és sikertelenségek egyaránt szegélyezik az iskolai demokrácia kiszélesítésében megtett utat. Szép számmal vannak derűs, jó iskoláink, másutt viszont ma is fülledt a levegő. Még az élen haladó oktatásinevelési intézményekben is gyerekcipőben jár a diákönkormányzat, mindössze egy-két iskola és kollégium próbálta meg kiépíteni. Némelyek szerint az a magyarázata a lemaradásnak, hogy voltaképpen nem értek meg ennek a társadalmi feltételei, ezért az iskola nem lát maga kö. rül követhető mintát. Ez persze igaz, de azt is nehéz volna elvitatni, hogy ma még a. felnőttek, a pedagógusok sem bíznak nagyon a gyerekekben, ha önállóságukról esik szó. Ez az a holtpont, amelyről kinek-kinek el kell mozdulnia, mert életkorának megfelelően minden ifjú, minden gyerek tárgyalóképes. P. K J TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA A vízhozamszámítástól a hallgatók közérzetéig A Pollack Mihály Műszaki Főiskola bajai Vízgazdálkodási Intézetében a tanév egyik jelentős érdeklődéssel várt eseménye a tudományos diákköri konferencia. A pályázati rendszer minden évben felkelti a hallgatók érdeklődését: a házi konferencián rendszeresen 12—16 dolgozatot ismertetnek. A témaváltás széles körű. A speciális vízgazdálkodási tárgykörök mellett találkozunk előrejelző modellvizsgálattal, víz- hozaimszámítással, a számítógép egy-egy speciális területre történő alkalmazásával, környezetvédelemmel. A társadalomtudományi témák helytörténettel, életmódváltozással, szociológiai vizsgálatra épülő helyzetelemzéssel foglalkoznak. A közelmúltban lebonyolított diákköri konferencián a hallgatók 15 pályamunkával vettek részt. A szélesedő érdeklődés és a fokozottabb önkéntes munkavállalás mellett ez — az intézmény is létszámához viszonyított nagyszámú dolgozat — tanári szervező munka eredménye is. A pályaműveket a szerzők a témává lasz táspak megfelelően két szekcióban adták elő, a véleményező bizottság és az érdeklődők jelenlétében. Külső szakértők előzetes véleményezése és a zsűri állásfoglalása alapján a műszaki tudományok szekció győztes pályamunkája Rung Attila—Mester Zoltán: Kísérletek a spline függvénnyel, »/a marxizmus—lenihizmús szekéié első helyezettje pedig Szélesi Lajos: A hallgatói közérzet vizsgálata és főbb tapasztalatai a PMMF Vízgazdálkodási Intézetben. Ez év. ben első alkalommal készítet-, tek levelező hallgatók is színes, szociografikus töltésű pályamunkát. (Dobrovoczky József: Családi szokások, emberi kapcsolatok, Kreutle Pál: Életmódváltozás környezetemben.). Különösen nagy érdeklődést és hallgatód aktivitást váltott ki Szélesi Lajos dolgozata. A dolgozat ugyanis a Vízgazdálkodási szooiológiai felmérés alapján Intézet hallgatói körében végzett vizsgálta a hallgatók közérzetére ható tényezőket, a tanár—diák viszonyt, a munkamorált, a hallgatók önértékelését stb. Figyelemre méltó, hogy a pályaművek közül több Bács-Kiskun megyei témakörrel foglalkozott. Az intézet három hallgatója vett részt pályamunkával 1982. november 27-én a KISZ megyei Bizottsága által rendezett megyei diákköri konferencián. A zsűri minősítése és sorrendezése alapján az intézet az országos tudományos diákköri konferenciára 9 hallgatói pályamunkával jelentkezett. A főiskola több éves tapasztalata azt mutatja, hogy azok a tárgykörök váltanak ki nagyobb érdeklődést, és hoznak országos elismeréssel találkozó színvonalasabb eredményt, amelyék megfelelnek a főiskolai hallgatóság érdeklődésének, felkészültségének. amelyekhez az anyag- gyűjtés és -feldolgozás feltétele adott, vagy megteremthető, és amelyekből a gyakorlat az alkalmazhatóság számára is hasznos eredmény születik. Ez évben először a társadalom- tudományi szekció pályamunkáit az SZMT oklevéllel és könyvvel jutalmazta, és a munka elismeréseként a dolgozatokat saját kiadásában megjelenteti. F. G. Zsindelyezik a tatai óratornyot • Felújítják Tata ismert műemlékét, a XVIII. században épült óratornyot. A szakemberek felülvizsgálták a torony egész faszerkezetét, majd tízezer fenyőzsindellyel borítják be. JELKÉPE A BOROSTYÁN Litván Szocialista Szovjet Köztársaság A balti-tengeri partvidék egyik csodálatos fekvésű köztársasága — Litvánia. Területe 65 200 négyzetkilométer. Szimbóluma Lettországhoz hasonlóan ősidők óta a borostyán volt. A tenger ajándékának értéke az évek során sem csökkent, sőt egyre keresettebb lett. A mindössze 3 millió 460 ezer lakosú Litvánia azonban ma már nemcsak a borostyánról híres. Világszerte ismertek elektronikus számítógépei, rádió- és televízióalkatrészei, villanymotorjai, vegyipari termékei. Készül Itt nagy pontosságú fémmegmunkáló gép, építőipari berendezés, és sokszázféle élelmiszer- ipari termék, amelyek nemcsak a Szovjetunióban, de külföldön is híresek. A litván ipar 80 országiba exportálja termékeit. Itt épül a 6 millió kilowatt teljesítményű ig- nalini atomerőmű, másfél milliós reaktoraival, és számos más ipari létesítmény. Litvánia dombokra épült fővárosa, Vilniusz 1983-ban ünnepeli 660. születésnapját. A hajdani kisváros 20 év alatt két és félszeresére nőtt, 1980-íban született félmilíiomodik lakosa. Tavaly fogadták el a 2000-ig szóló távlati városfejlesztési tervet. A litván építészek sikeres munkáját bizonyítja, hogy a Zsirmunáj lakónegyed tervezéséért a Szovjetunió Állami-díjával tüntették ki őket, Lazdináj építéséért pedig • A jövő tengerészei Klopeida kikötőjében. Lenin-réndet kaptak. Vilniusz műemlékeire féltő gonddal vigyáztak, de büszkék az új létesítményekre — a Forradalmi Múzeumra, a Sportpalotára, az Operaházra és a Kiállítások Palotájára is. Vilniusz egyetemi és tudományos központ, amelynek hat felsőfokú tanintézményében 35 ezer diák tanul. A város egyeteme 1979-ben ünnepelte fennállá. sának 400. évfordulóját. A köztársaság második legnagyobb Városa Kaunasz. Itt műegyetem, mezőgazdasági és test- nevelési főiskola is működik. Kla- peda pedig a Balti-itenger partján fontos tengeri és folyami kikötő. valamint halászati központ, amely hajógyártásáról, textiliparáról és borostyándíszmű-gyá- ráról híres. 9 Az ősi és az új találkozása Vilniusban, a litván főváros Zsirmunáj negyedének határán. KÖNYVESPOLC Egy kötet franciáknak — és magyaroknak Áprilisban a párizsi Editions Sociales-nál, a közelmúltban pedig a Kossuth—Magvető közös gondozásában hazánkban is napvilágot látott az az interjúkötet, amelyet Aczél Györggyel készített Francis Cohen francia kommunista publicista Érthető várakozással vesszük kézbe a könyvet, hiszen valamennyien jól emlékszünk az előzményre, az 1975-ben kiadott „Egy elmaradt vita helyett” interjúkötetre. A vita —, amelyre a cím is utal — Aczél György és Alain Peyrefitte, -az URD akkori főtitkára között folyt volna a magyar és a francia televízió nyilvánossága előtt. A francia fél azonban megfutamodott. így született meg végül az első beszélgetéssorozat, amelyben Aczél György partnere Jacques De Bonis, a France Nouvelle-nek, az FKP hetilapjának szerkesztője volt. A folytatás, a Beszélgetések Magyarországról, szocializrhusról nyolc, kötetlen párbeszédből áll össze, amelyet a helyszínen gyorsírással rögzítettek és a szövegen később sem csiszoltak; így megőrizve az élőbeszéd gördülékeny- ségét, frisseségét. Francis Cohen tulajdonképpen a francia közvélemény, illetve, lévén maga is kommunista, a francia kommunisták kérdéseit tolmácsolta, amelyek a szocializmus franciaországi perspektívái és a létező szocializmusok tapasztalatain való elgondolkodás közben merültek fel. A dialógusok szerteágazók, nélkülöznek minden fajta ünnepélyességet, pátoszt, az eszmefuttatásoknak egyáltalán nincs értekezés jellegük. Mivel a könyv elsősorban a francia olvasóknak szól, egy általuk kevésbé ismert, távoli vagy a propaganda .által némileg elferdített valóságról —, Aczél György a jobb érthetőség kedvéért gyakran von szellemes párhuzamot egy-egy francia, illetve magyar történelmi esemény és személyiség között, többször hivatkozik francia történészek és írók, mint Luce és Reville, Roger Martin du Gard, vagy éppen Camus megállapításaira. Mellőzi az olvasókat gyakran visszariasztó adathalmazokat és statisztikákat, a számok helyett inkább egy-egy jól érzékelhető, szemléletes példával él. A francia publicista kérdései meglehetősen elvontak, a válaszok viszont a konkrét valóság talaján állnak, az elmélettől újból és újból visszakanyarodnak a szocializmus gyakorlatához és hitelüket elsősorban az adja, hogy a magyar politikus aktív részese, irányítója, vagy, tanúja volt a múlt és jelen eseményeinek. A kötet nem történelemkönyv, bár az első párbeszéd feltárja történelmünk mélyebb összefüggéseit. Márcsak azért is szükség van erre, hogy a franciák tisztában legyenek azzal, honnan in- , dúltunk, mire épül a magyarországi szocializmus, hová nyúlnak a gyökerek. A második beszélgetés a gazdasági jelenségeket boncolgatja, különös figyelmet szentelve az izgalmasabb témáknak, az 1968-as gazdasági reformnak és a mechanizmus további fejlesztésének, az állami szubvencióknak, vagy a magánszektor helyének a szocialista gazdaságban. A teljes foglalkoztatottság teremtette új problémák, a differenciált bérskála kialakításának akadályai, a nemek egyenlősége, a létező, vagy nem létező „vörös burzsoázia” kérdéskörét járják körül a következő dialógusban. A szocializmust gyakran éri az a vád, hogy hátat fordít a demokráciának, ezért is szükséges a demokrácia útjának, fejlődésének áttekintése. Egyebek közt ezt a gondolatot fogalmazza meg Francis Cohen, a negyedik beszélgetés előtt, amely a polgári és a szocialista demokrácia összevetésén kívül olyan területekkel is foglalkozik, mint az önigazgatás, az egypártrendszer, vagy az egyházak párthoz és államhoz való viszonya. A magyar politikus nem tér ki a kényes kérdések elől sem. Szó esik az ellenzékiek tevékenységéről a disszidensbrosúrákról. az öngyilkosságok nagy számáról, a személyiség kibontakozásának lehetőségeiről. A magyarországi szocializmus nem elszigetelt jelenség, ellentmondásait, fejlődésének állomásait a szocialista közösségből, de egyáltalán a világ kölcsönös ösz- szefüggéseiből kiragadva sem lehet tárgyalni. Az eszmecserék során foglalkoznak tehát a nemzetközi helyzet alakulásával, a világ- politika égető kérdéseivel, valamint a kommunista és munkáspártok különböző korokban játszott szerepével és a jelenben betöltött hivatásukkal. Manapság, amikor annyit hallunk és beszélünk nemzeti önismeretünk hiányáról, múlt és jelen tudatunk kuszaságáról — úgy vélem, nem lesz haszontalan időtöltés kézbevenni ezt az — igazi franciáknak —, de mirólunk, magyarokról szóló kötetet. H. K. E.
