Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-16 / 295. szám

1982. december 16. ® PETŐFI NÉPE • 5

SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KODÁLY ZOLTÁN

„Kodály életművének, az életmű egységének és egészének nevelői kisugárzása most már zenei életünk táplálója. Egykori növendékek és növendékek növendékei, zeneszerzők, zenetudósok és tanárok megbecsült munkásai az egyetemes zenekultúrának. Az iskolai ének-zene- tanítás kiterjedt hálózata, a kórusok sokasága, zenehallgató és -értő közönségünk gyarapodása, zenei eredményeink megbecsülése az ő céltudatos, tervszerű nevelő munkásságát is dicséri.” Új- falussy József, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektora joggal állapította meg a Népművelés legutóbbi számában, hogy (Kodály munkálkodása révén is) demokratikus nevelési programunk szerves, ösztönző tényezőjévé vált zenekultúránk, v

Igaza van abban is, hogy a holnap fontosabb a mánál. Ezért kell szembenézni korábbi céljainkkal, az elért eredményekkel: „És mégis fel kell tennünk a kérdést: . . . Valóban minden általános iskolát végzett gyermek fog-e tudni 2000-re zenét irni- ólvasni, hogy zeneértővé válhasson? Zenekultúránk nagy öröksége valóban annyira az egész nép, legalább a nép zömének kincse-e már, amennyire akár ma is annak kellene lennie? A százéves évforduló ezeket a kérdéseket könyörtelenül nekünk szegzi és felelnünk kell rájuk."

Kodály többször hangoztatta — egyebek között 1932-ben, Nemes- szeghy Lajoshoz írt levelében —, hogy az ünneplésnél többre be- i qsüli a munkát. Ezért én is azt tudakolj-am zenészektől, művelődési szakemberektől, tanácsi vezetőtől, hogy mit tesznek a „Legyen a zene mindenkié" kodályi terv valóra váltásáért, a magyar zenekultúráért.

Vikár László, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének tudományos kutatója, a tanár úr legközvetlenebb munkatársainak egyike:

— Az napjainkban a magyar népzenekutatás központi problémája, hogy Kodály és Bartók útmutatásai nyomán miként tudjuk közreadni a gyűjtött, rendszerezett dallamok tízezreit. Olyan mértékben megváltoztak a lehetőségek, hogy belátható időben nem tudjuk kiadni eredeti terveink szerint a megjelenésre váró dalokat. Az a megoldás látszik célszerűnek, hogy az eddiginél jóval sűrítettebb formában adjuk közre az alapvető magyar dallamtípusokat; meghagyva a lehetőségét a további kutatásnak, azzal, hogy intézetünkben hozzáférhetővé tesszük a gyűjteményeket. Már Kodály javasolta: a ze„Az igényességre, a minőségre és a közösség erejére tanít”

nei élet különböző területén, „mélyfúrásokkal” ismerjük meg a teljes zenei mozgásfolyamatokat. El kellene készíteni egyes emberek, közösségek, üzemek, falvak zenei monográfiáját. A tények és a hatásvizsgálati adatok egyaránt hozzásegíthetnek bennünket a zenei nevelési módszerek továbbfejlesztéséhez.

Józsa Mónika, a galántai gimnázium magyar énekkarának a karnagya:

— Kodály Zoltán úgy látta, hogy a kórus kitűnő eszköze a közösségteremtésnek. A közösségben többet tud az egyén, többet produkál. Több fiú. lány egyedül talán képtelen lenne kifogástalanul elénekelni szólamát, de amikor a dobogóra áll a próbán vagy a pódiumon, akkor képességei legteljét adja. Nálunk azért is fontos a meglevő énekkarok fenntartása. s ha lehet erősítése, mert itt az alapiskola hetedik osztályában megszűnik az énektanítás. Eléggé nehéz a karvezetők továbbképzése. Sokat köszönhetünk Va.'s Lajosnak, a Szlovákiai Magyar Tanítók Kórusa szakmai tanácsadójának. Havonta egyszer tartunk összevonást, és másfélkét napig gyakorlunk. Rendszeres próbákra 'nincs lehetőség, hiszen a tagok egymástól sokszor több száz kilométerre dolgoznak. így is gyönyörű sikerekre hivatkozhatunk. Díjakat hoztunk finnországi, magyarországi, lengyelországi fesztiválokról. A tanítók, tanárok jó része ott adja tovább a tanultakat, ahol tanít. Sokan szerveztek énekkart. Egyik példaképünk az a Pintér Feri bácsi érdemes tanító, aki immár 51 esztendeje szeretteti meg a magyar dalt, a gyönyörű muzsikát kis növendékeivel. Mi fiatalok is mindent elkövetünk azért, hogy Mátyusföldön, és ebben a városban, ahol hét szép évet töltött Kodály Zoltán, évtizedek múltán

is legyenek olyan kórusok, amelyek élményszerűen tolmácsolják Kodály és más zeneszerzők műveit.

Gaszner István, a Bajai Tanítóképző Főiskola főigazgatója:

— Kodály Zoltán gyakran hivatkozott úgy a tanítókra, mint akik a magyar ifjúság és a magyar nép zenei műveltségének megteremtéséért és kiszélesítéséért a legtöbbet tehetnek. Számí- tött rájuk, pedagógiáját elsősorban velük akarta megvalósítani. Az elmúlt években ugyanakkor számos helyről érte elmarasztalás a tanítók ének-zenei adottságait, felkészültségét. Sokan kételkedtek abban, hogy a mostanában végzett ifjú tanítók képesek-e a korszerű zenei nevelés, a kodályi zenepedagógia megvalósítására. Akik a kételyeket felvetik, nagyon ritkán említik, hogy a tanítóképző főiskolákból évente több száz olyan szakkollégiumi végzettségű tanító kerül ki, aki az alsó tagozaton az ének-zenei nevelés minden feladatát kiváló felkészültséggel és elhivatottsággal képes teljesíteni. Sokan közülük kiváló karvezetőkké válnak. Bennük a zeneileg eddig legmagasabban képzett tanító testesül meg. Az iskolákban többet kellene tenni azért, hogy a jelenleginél lényegesen nagyobb arányban vehessék ki részüket a 6—10 éves tanulók zenei neveléséből. A főiskolán természetesen nemcsak a szakkollégisták, tanulmányai keretében minden hallgató felkészül feladataira. Nagy többségük szereti és megszeretteti a szép. tiszta éneklést, képes átadni azokat az ismereteket, amelyek a zene befogadására és megértésére készítenek fel.

Palotás József, a kecskeméti állami zeneiskolfe igazgatója:

— Kodály Zoltán mindannyiunk

számára — s a következő nemzedék számára is — gazdag út- ravalót, egyben sok-sok feladatot adott nemcsak a zenei nevelésre, hanem egyáltalán a nevelés egészére vonatkozóan. Az általa megfogalmazott és közzétett gondolatok gazdag kincsesbányát jelentenek nemcsak a zenepedagógusok, hanem valamennyi pedagógus, valamennyi nevelő és népművelő számára. Államunk az eltelt 35 esztendő alatt nagyon sokat tett a kodályi „százéves terv"-ben foglaltak megvalósításáért. Nagy nevelőnk századik születésnapján mire hívhatnám fel mégis a figyelmet az életmű további méltó ápolása érdekében? Az óvodai ének-zenei neveléssel azonos minőségűvé kell tenni az általános iskolai — főképp az alsó tagozati — ének-zenei oktatást. Rendezni kell a tanítóképzői ének-zeneoktatást, valamint a középiskolai — benne a szakmunkásképzői — esztétikai-művészeti nevelés ügyét. Országunk anyagi lehetőségeihez mérten-tovább kell szélesíteni — elsősorban a falvakban — a zeneiskolai és az ének-zenei tagozatú oktatást. Az óvónő- és tanítóképzőkben, a zenetanár-képzőkben és a tanárképző főiskolákon kötelező olvasmánnyá kellene tenni Kodály Visszatekintésének két kötetét: hadd kapjanak a kezdő pedagógusok ezáltal is nemes, ösztönző indíttatást szép és felelősségteljes pályájukhoz!

Gyergyádesz László, a megyei tanács közművelődési csoportvezetője:

— Kodály Zoltán szellemi öröksége nem igazán ünnepekre való. Annyiban ünnepélyes, amennyiben maga az élet, a fák. a virágok. Ünnepélyességét nem külsőségeiben. hanem önmagában hordozza. Ezt a minőséget, s az ebből szervesen fakadó tömegességet. közösségi erőt kell továbbvinnünk: mindennapjainkban,

közművelődésünk egészében, óvodában, iskolában és iskolán kívül; művészetben és tudományban egyaránt. Bács-Kiskun megye sok jó példát mutatott erre. Ugyanakkor látnunk kell feladataink nagyságát. Sok jó szakemberre, sok jó népművelőre van szükség, hogy a kultúra, a művelődés, a nép egészének az igénye legyen. A „rétegművelődés” nagyon fontos, elhanyagolhatatlan. Kodály életműve mégis arra adott példát, hogyan lehet egy egész nemzetet naggyá tenni. Az igényességre, a minőségre és a közösség erejére tanít, amíg az élet emberi formájáról beszélhetünk.

H. N.

A KAUKÁZUSTÓL A FEKETE-TENGERIG

Grúz Szocialista Szovjet Köztársaság

A Szovjetunió fekete-tengeri partvidéke három köztársasághoz, az OSZSZSZK-hoz, Ukrajnához és Grúziához tartozik. A legdélibb partszakasz a 69,7 ezer négyzet- kilométer területű, 5 millió 92 ezer lakosú Grúziát határolja. Talán itt a legkékebb a tenger, legmagasabbak a ciprusfák. gyógyító a levegő és szikrázóak a hófödte hegycsúcsok. Olyan népszerű üdülőhelyekről híres, mint az ubház Gagra, Szuhumi, ahol mandarinillata van a levegőnek. No- vij Afon, vagy Picunda, ahol egészen a partig érnek a fenyvesek.

Grúzia termékeny földjén ma tea- és citrusfélék, szőlő és dohány terem. A grúz gyümölcs, bor és konyak messze a Szovjetunió határain túl is híres.

Az első vasúti szerelvény, amely a blokád áttörése utón megérkezett Leningrádba, Grúziából indult útnak. Mandarint vitt a le- ningrádi gyerekeknek A Magyar- országénál kisebb területű Grúzia növényvilága felöleli mindazt, amit az európai kontinens növényzete tartalmaz Olaszország déli részétől az Alpokon át Észák-Európáig. Grúziában évente fél millió tonna gyümölcsöt termesztenek

A szovjethatalom évei alatt az egykor csak déligyümölcstermelő köztársaság fejlett iparvidékké vált. Acélt és hengerelt árut, villanymozdonyokat és gépkocsikat, mérőműszereket és elektroniküs számítógépeket gyárt, ezenkívül az élelmiszeripar jelentős központja maradt. Több tucat vízierőmű épült grúz földön, közöttük a 63., az egymillió-háromszázezer kilo- wattos inguri erőmű.

Fővárosa Tbiliszi, a Szovjetunió ef^yik legszebben parkosított városa. Vidám, vendéglátó népként tartják számon a grúzokat. Akik a magyarok közül megismerhették e tulajdonságukat, bizonyára nem felejtik a vendéglátás különleges nevezetességét: a, tamadát. Igv nevezik az asztalelnököt, aki szinte kifogyhatatlan ölletességgel sorra felköszönti a ház vendégeit. Első pohárköszöntőjét a tamada mindig a békére mondja

• Tbiliszi óvárosa.

• Tervezői ötletben sincs hiány a grúz fővárosban.

KÖZELEDIK A KARÁCSONY

„...játszani is engedd...”

Tanulságos dolog álldogálni a játékboltok kirakata előtt. Vagy nézelődni — és fülelni — a játékokkal zsúfolt polcok között. Tanulságos hallgatni szülők párbeszédeit arról, hogy a gyerek már megint összetörte .. . megint eltépte ... megint összekoszolta. „Pedig az pénzbe került.” „Ezért vettem neki?” „Nem tudja megbecsülni, amit kap!” „Nézheti, mit veszek legközelebb!”

Valahogy az az ember érzése, eltolódott a hangsúly, módosult a fogalmazás: nem a gyereknek vásárolunk játékot, hanem: a gyerek kap játékot.

A pszichológus: A szülők többsége — sajnos — nem tudja, hogy gyerekének az. adott életkorban milyen játék kellene. Ügy mondhatjuk: általában „idősebbet

vesz". Ennek aztán természetes következménye, hogy a szülő nem hagyja játszani a gyerekét. (El ne rontsa amit kapott.) A gyerek nem tud felnőttmódra — az értéket becsülve —. a holmira vigyázva, azt kímélve — játszani. Ne is tudjon! Ha a gyerek karambolt játszik, akkor a harminc forintos műanyagautó éppoly nagy erővel csapódik az asztal lábának, mint az ezernyolcszáz forintos, hangirányítású cso- dajármü. ívfert a játékszituáció a gyerek számára valóságos — nem pedig imitált — szituáció.

A kereskedő: A vásárlóknak kb. negyven százaléka veszi azt, amit a gyerek szeretne. Nyugodtan mondhatjuk: a vásárláskor a szülő akarata a döntő.

(iKecskeméten, az Alföld Áruházban immár hagyomány, hogy a húsvéthétfő utáni napon a gyerekek maguk vásárolhatnak játékokat. „Furcsa módon” ők az életkorúknak megfelelően válogatnak.)

A pedagógus: Gyakran tapasztaljuk. hogy a szülők „maguknak” vásárolják meg a játékokat. Régi, el nem ért vágyaikat elégítik ki. PeVsKe, ezek már a felnőttkorból visszavetített vagyak. nemigen felelnek meg gyerekük életkorának, érdeklődésének. A szülők csalódása kétszeres: nemcsak hogy nem örül ,,kellőképpen” a gyerek a játéknak, hanem durván tönkreteszi azt amit ők valaha annyira (?) megbecsültek volna. Persze, a megtorlás is kétszeres. Tévedés lenne azt hinni, hogy a játékok vásárlását csak a nosztalgia meg az életkori sajátosságok ismeretének hiánya irányítja.

A pszichológus: Jellemző motívuma a játékvásárlásnak is a kivagyiság, az anyagi helyzet fi- togtatása. Eljutottunk odáig, hogy némelyik játék státuszszimbólummá vált.

A pedagógus: Sajnos, nap mint nap tapasztaljuk, hogy a családon belül is fokozódik a (túl)- licitálás. A mama, a papa, a nagyszülő, a rokon azon verseng, hogy ki vesz drágább játékot a kis aranyosnak. A legszomorúbb az, hogy a kis aranyos ebben a versenyben egyre lényegtelenebbé válik.

A kereskedő: A vásárlók zömét nem a játék megfelelősége, hanem az érdekli, hogy mennyi van belőle, mennyi az ára. Annak idején féltünk attól a néhány francia gyártmányú elektromos géptől, melyeknek eladási ára 1300—1800 forint között mozgott. Ki veszi ezeket meg? Nos, napok alatt elkapkodták őket.

(Az Alföld Áruház említett akcióján bebizonyosodott: a gyerekeket nem érdekli a játék ára. Legfeljebb csak annyira: futja-e a húsvéti ^keresményből.)

A kereskedő: Naponta érdeklődnek úgy a szülők: „valami cserjdes játék kellene". Vagv olyan, ami „nem szemetel". További igény, hogy lehetőleg kevés darabból álljon (ne lehessen nagyon szétdobálni). Ez végül is érthető: (lakótelep, viszonylag

kis alapterületű lakások, vékony falak, pihenni vágyó szomszédok stb.).

Tény, hogy a szülők zöme nincs tisztában a gyermeknevelés helyes módszereivel (honnan is tudnák, hisz erre senki nem tani tóttá őket). Igv a legjobb szándék mellett sem tudja, milyen játék felelne meg leginkább gyermekének.

Nohát, milyen?

A pszichológus: A 0—6 éves korú gyerekek kétféle típusú játékot igényelnek: kezdetben (3—

4 éves korukig) olyanokat, amelyek érzelemvilágukat, érzelmi kötődéseiket fejezik ki: mackókat, bábokat, babákat, puha textíliából készült mókás figurákat. Tehát olyanokat, amelyeket becézhetnek, simogathatnak, almukban átölelhetnek. Később “olyanokat, amelyek képességeiket fejlesztik, konstruktív gondolkodás^ követelnek meg. vagyis „megdolgoztatják" őket szellemileg.

A pedagógus: Sok szülői értekezleten megkérdezték már: mit vegyenek a gyereküknek. Azt szoktam mondani, olyat, ami a gyerek életkorának megfelel. És felsorolok néhány játékot, ami éppen kapható.

Igaz is! Mi kapható?

A kereskedő: Kicsit sarkítom a dolgot. Játékiparunk ma részben a csúcson van (logikai játékok), részben a mélypont közelében (egyéb játékok). Az úgynevezett természetes alapanyagú (például fa) játékok szükségességéről beszélünk, meg az alapkészlet + kiegészítő készlet-típusú játékcsaládok fontosságát hangsúlyozzuk. Van néhány fa- alapanyagú játékunk (a monori KTSZ gyártja őKét). de az áruk nagyon magas. Volt egy „Jáva" típusú építőjáték-család műanyagból, de az idén eltűnt. Megjelent helyette a MODUL építőjáték — jóval drágábban. A vásárlók még mindig a Jávát keresik. A magyar fémjátékok pedig — szomorú, de így van — a követelményektől legalább 25 évvel elmaradtak.

Ki ne maradjon a LEGO! Ez ma a világon az egyik legpraktikusabb. legmegfelelőbb, legtartósabb — és utánozhatatlan minőségű — játék. Nyugati cégek sem képesek az eredetit megközelíteni. Azonban dollárért kell importálni, ezért az idén is kevés kapható belőle.

Azért jegyezzük meg azt is — ha már a követelmények és a lehetőségek összevetéséről van szó —, hogy rendszeresen adunk el játékkollekciókat gyermekintézményeknek. Tehát olyan intézményeknek. amelyek csak a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelő (és kifogástalan minőségű, elfogadható árú) játékokat vehetnek meg. Igényeiket mindig ki tudjuk elégíteni! M. J. F.

HANGSZERMÚZEUM

Több mint 1600 különféle zeneszerszámot, az NDK legnagyobb hangszersyűjtentényéí őrzik a marktneukircheni Paulus- várban. Az ország déli részén elterülő kisváros évszázadok óta híres hangszerkészítéséről. A vár 16 termében berendezett múzeumban nemcsak hazai, hanem külföldi remekeket is láthat á közönség. A távoli földrészek különleges hangszerritkaságai közül 4-00-fajta tekinthető meg. Az európai hangszereket 1200 darab képviseli. Az egyik legértékesebb múzeumi tárgy az 1841-ben készült altszaxofon, amely feltalálója, Adolphe Sax nevét viseli. A. kuriózumok közé tartozik a többi között« egy 6 centiméteres hegedű és egy 1.90 méter magas harmonika.