Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-11 / 265. szám

1982. november 11. ® PETŐFI NÉPE 9 5 Kecskeméten nyomták a Tőke negyedik füzetét KARL MARX A T Ó K E A kozgazdasAgtan biralata NEGYEDIK KÖTET / A MUNKA. térről. a töke felhalmo­zási FOLYAMATA. AZ ÉRTÉK­TÖBBLETNEK TÖKÉVÉ VALÓ ÁT­VÁLTOZÁSA. A TŐKÉS FELHAL- MOZAS ALTALANOS TÖRVÉNYE. AZ 0. N KEZDETI FELHALMO­ZÁS. MODERN GYARMATOSÍTÁS! ELMÉLET. A csak magyarul olvasók szá­múra a Tőke csaknem hét évti­zedig hozzáférhetetlen volt. 1933- ban határozták el marxista ér­telmiségiek, hogy lefordítják és folyamatosan kiadják ezt a nagy­fontosságú művet. Az első füzet a Viktória Nyomdában készült. Felelős kiadóként Bíró Istvánt nevezték meg. 1934 szeptembe­rében dr. Molnár Erik írt elő­szót e nagy vállalkozáshoz. A kö­vetkező füzetet a Mentor Kiadó gondozta, a harmadiknál nem tüntették fel a nyomdát, csak azt: Printed in Hungary. Már- már az elakadás veszélye fenye­gette a fontos ügyet. Nem volt pénz, egy nyomda sem vállalta a politikai kockázatot. Arról nem is szólva, hogy a budapesti ügyészségtől sem nagyon remél­hették a további füzetek engedé­lyezését. Szenes Lajos, a Népszava Ki­adó egyik vezetője — aki Gergő Zoltántól, az illegális kommunis­ta párt összekötőjétől kapta a kéziratot —, Tóth Lászlóhoz, a kecskeméti részvény nyomda ve­zetőjéhez fordult segítségért. Fel­tehetően Molnár Erik is közre­működött abban, hogy 1936 37 telén az Első Kecskeméti Hír­lapkiadó és Nyomda Rt. két- templomközi üzemében elké­szülhetett a negyedik füzet. Minderről már 1958-ban írtam, de azóta is hiába kerestem ennek a nevezetes kiadványnak egy példányát. Végre a napokban Bá­lint Béláné Mikes Katalin levél­tárostól megkaptam betekintés­re a négy füzetet. A kecskeméti felső-kereskedelmiben 1922-ben érettségizett édesapja könyvtárá­ból került elő. A fővárosban dol­gozó banktisztviselő, az egyik baloldali tömörülés tisztségvise­lője gondosan megőrizte az álta­la vásárolt vagy hozzákerült marxista kiadványokat. Lánya ezekből néhányat a kecskeméti levéltárnak adományozott. Ma is rendkívül elgondolkoz­tató Jeszenszky Erik, azaz Mol­nár Erik előszava: „A fordító­nak és a kiadónak az a szándé­ka, hogy a teljes ,Tőké’-t, tehát annak mindhárom kötetét meg­jelentessék. Az egyes kötetek folytatólagos megjelentetése azon­ban csak akkor tekinthető bizto­sítottnak, ha a fordítás iránt megfelelő érdeklődés mutatkozik. Ebben az értelemben a teljes for­dítás megjelenése a magyar mun­kásosztály haladott rétegeinek kollektív műve lesz." Zárósza­vaiban kifejezte reményét: az anyag, a társadalom törvénysze­rűségeit megismert ember ..ural­ma alá hajthatja szabad cselekvé­sével az anyagot, a kapitalizmus­ban a társadalom vak erőit”. Okkal kérdezhetik olvasóink: a részvény nyomda polgári igaz­gatósága miért nézte el, hogy az igazgató minden tekintetben bi­zonytalan kimenetelű üzleteket vállaljon? Kisebb veszteséggel zárták az 1937-es évet is. noha a ráfizetés jóval kisebb volt az elő­ző évinél. A Nyomdaadósok név­jegyzéke Áprily Lajossal kezdő­dött és a Válasszal végződött. Gelléri Andor Endrétől Kassák ,,A magyar műnk ás - osztály haladott rétegeinek kollektív műve” Lajosig a két világháború közöt­ti magyar irodalom számos je­lese szerepelt a kimutatásban. Németh László összesen 75 pen­gővel, Illyés háromszor annyival tartozott. Az adósság természete­sen nem behajthatatlanságot, vagy fizetésképtelenséget jelzett, hanem hosszabb kintlevőséget. A Népszavától 400 pengő járt még a Marx-kiadványért. Noha soha senki nem marasz­talta el a nyomda üzleti forgal­mát megsokszorozó, jó hírét megalapozó Tóth Lászlót, a mér­legbeszámoló közgyűlésen mégis szükségesnek tartotta kijelente­ni: „Ez a vállalat nem nyerész­kedésre alapult. Célja volt a saj­tó útján szolgálatot tenni a ma­gyarságnak, Kecskemét ügyének. Célja volt a magyar szellemi élet reprezentánsai munkáinak meg­jelentetését könnyíteni és ezáltal a magyar kultúrának tenni szol­gálatot.” Ilyen, az utókor elismerésére méltó szolgálat volt a Tőke egyik füzetének kinyomtatása is. Hcltai Nándor SZÉPEN MAGYARUL — — SZÉPEN EMBERÜL ,,Ki kérdezte magát?!” A nyelvtan ezt a címül írt mondatot úgy minősíti, hogy kér­dő formájú felkiáltó mondat. For­mája szerint valóban kérdés, de abban a helyzetben, amelyben elhangzott, a durva és ellensé­ges megnyilatkozás eszköze volt. Tanúja voltam annak a jele­netnek, amelyben ez a mondat felcsattant. A helyszín egy hús­bolt, a szereplők: az eladó és egy háziasszony. A húskészlet igen szegényes ebben az órában, a házasszony némi fanyalgással te­kintett a pultra, s amikor sorra került, megjegyzést tett a szűkös árukínálatra. Az eladó gúnyo­san jegyezte meg: „Persze, a ka­rajt ugye megvásárolná?!" Volt ennek a mondatnak a dallamá­ban némi megvetés, sőt kárör- vendés. Olyan mondat, amelynek formája kérdés, tartalma azon­ban leckéztetés. Mintha azt fe­jezte volna ki, hogy „mit válo­gat, jó lesz magának a hitvá-' nyabb minőségű hús is”. Az asszony felfortyant a vá­ratlan hangnemre, s ekkor hang­zott el keményen a „Ki kérdez­te magát?!!” (A kettős felkiáltó­jel érzékelteti a mondatba szo­rított rendreutasítást.) Hatása megdöbbentő volt a körülállókra, de leginkább az elárusítóra. Szin­te megfagyott ereiben a vér, el­hallgatott. és szótlanul folytatta munkáját. A jelenet az érintkezés nyelvi formájának kiábrándító formá­ja. Azt mondhatnánk ugyan, hogy amilyen a kérdés, olyan a vá­lasz — ugyancsak kérdő formá­ban, de kíméletlen hangnemben, ráduplázva a szemtelennek is minősíthető megjegyzésre. „Hát ez megkapta a magáét!” — gon­dolták bizonyára többen a pult előtt. Lehet, hogy volt közöttünk olyan, aki a replikát nagyon is jogosnak tartotta, méltó válasz­nak a kellemetlen tűszúrásra. Lélektani szempontból megvan a jelenet magyarázata az indulat hirtelenségében. A háziasszony dühbe gurult, s ekkor már nem volt ura a szavának, aminek az lett a következménye, hogy bi­zony nem rágta meg a szót, azaz elvesztette uralmát saját magán, s megtörtént a baj. Pedig a beszéd állandó önel­lenőrzést kíván mindenkifői min­denkor. Biztosra vehetjük, hogy a „szóváltás” mindkettőjükben igencsak kellemetlen utóhatással járt, akár el is ronthatta az eladó délelőttjét, miként az asszonyban is dúlhatott a goromba szóval történt sérelem. Száz szónak is egy a vége: bi­zony szó fér a két szereplő vi­selkedéséhez. Szó ami szó: nem mindent jó kimondani, ami nyel­vünk hegyén van, bármilyen he­gyes is a nyelvünk, nehogy úgy járjunk, mint sokan azok közül, akiknek gyorsabban jár a nyel­vük, mint az eszük. Vigyázzunk hát a nyelvünkre, s inkább harapjuk el, semhogy belemarjunk embertársunkba! Sz. A. Kodály-emlékkiállítás Kodálv-emlékkiállítás nyílt a Budapesti Történeti Mú­zeumban. A kiállítás, amely része a Kodály-centenáriu- mi megemlékezéseknek, lát­ványos zenetörténeti emlé­keket vonultat fel, és a lá­togatók megismerkedhetnek azzal a . ko.rral, amelyben a Kodály-életmű született. Képeinken: Részletek a kiál­lításról. (MTI-fotó, Tóth István felvételei — KS) érdekes kiadvány Négyszáznál is több kiadványt he­lyeztek el paravánokon, vitrinekben a Kossuth Könyvkiadó munkatársai Kiskunhalason — a többi közt ezzel a kiállítással is ünnepélyesebbé akar­ván tenni a politikai könyvnapok mai megyei megnyitóját. A mi ter­jedelmi lehetőségeink' ennél jóval szűkösebbek: néhány sorban — a könyvek fülszövegeit alapul véve — a legérdekesebb, leghasznosabb mű­vekre igyekszünk felhívni a figyel­met. Hollós Ervin íLajtai Vera POLITIKAI KONYVNAPOK Friedrich Engels A család, a magántulajdon és az állam eredete ■ Először Marx, Engels, Le­nin A kultúráról című vá­logatását említjük: a szer­zők legfontosabb műveiből, Cik­keiből, leveleiből állították ösz- sze a szerkesztők. Az írások a kultúra elméletének és történe­tének általános kérdéseivel, a művészetek keletkezésével, a szocializmus és a kultúra viszo­nyával foglalkoznak, s minden­kinek ajánlhatók, akik a kultú­ra, a közművelődés iránt érdek­lődnek. Más klasszikusoktól is jelen­tetett meg könyvet a Kossuth Könyvkiadó. Kari Kautsky Az erfurti program, Plehanov: A marxizmus fő kérdései, Lenin: Egy lépés előre, két lépés hátra, Marx—Engels: A magyar sza­badságharcról, Engels: A család, a magántulajdon és az állam ere­dete tartozik a hasznos Források című sorozathoz. Második, átdolgozott és bőví­tett kiadása jelent meg a Poli­tikatudományi tanulmányoktiak. Hasonlóképpen nagy érdeklődés­sel várják a könyvbarátok A magyar irodalom története című majdnem ötszáz oldalas kiad­ványt. Csak megemlítjük azt a két­kötetes, majdnem 1200 oldalas kiadványt, aminek minden tör­ténelmet kedvelő ember otthoná­ban ott volna a helye; azért csak említjük, mert előjegyzésben el­kelt majdnem az összes Bács- Kiskunba küldött példány. A sláger: Világtörténelmi enciklo­pédia. A pápaság története is méltán tarthat számot az olvasók érdek­lődésére: Gergely Jenő nem kis feladatra vállalkozott, amikor összefoglalja mindazt, amit a tárgyról tudni érdemes, és egye­bek közt az összes eddigi pápa nevét is közli. A közelmúltunk iránt érdek­lődők már megszokhatták, hogy időről időre újabb adalékok je­lennek meg. Ilyen hézagpótló munkának számít az ismert szer­zőpáros Hollós Ervin—Lajtai Ve­ra Hidegháború Magyarország ellen — 1956 című könyve. Ez­úttal — eredeti dokumentumok, bírósági jegyzőkönyvek, ítéletek segítségével — az imperialista hatalmak szerepére világítanak rá, arra a szerepre, amit az 1956- os ellenforradalom előkészítésé­ben. lefolyásában játszottak. Be­mutatják a hazánk elleni lélek­tani hadviselést, a nvugati hír­szerző központok, a CIA akcióit. A napi sajtóban is gvakran olvassuk: továbblépésünk gaz­daságunk fejlődésétől függ. Mi­ként? Milyen ez az új növeke­dési pálya, amelyről sokat be­szélünk? Ezekre a kérdésekre is megkeresi a választ Havasi Fe­renc cikkeinek, előadásainak, in­terjúinak a gyűjteménye, amely LJj fejlődési pályán címmel je­lent meg. A kötetben közük az MSZMP Központi Bizottsága tit­kárának 1977—1982 között el­hangzott, megjelent nyilatkoza­tait. Leonyid Brezsnyev beszédeinek gyűjteményét is megvásárolhat­ják az érdeklődök. Tatár Imre. a kötet egyik méltatója így foglal­ta össze mondandóját: „Van még egy sajátossága a könyvnek — ez általában megkülönbözteti a beszédgyújteménveket az olyan külpolitikai munkától, amelyek a mából visszatekintve elemzik a múltat: a beszédek szövegét ter­mészetesen úgy közük, ahogyan az akkor elhangzott, tehát tanul­mányozhatjuk, elemezhetjük, a mával összevethetjük a korabeli állásfoglalásokat. Az ez irányú vizsgálódás is megmutat egy lé­nyeges tényt: a szovjet külpoli­tika iránya, célja nem változott, de a körülmények, amelyek kö­zött tevékenykednie kell, igen.” (8.) Az egyik ilyen elhagyott, bedőli falú tanyán találták meg Bundit. Jancsi már messziről ki­áltozta a nevét, s nem feledkezett meg egy darabka kolbászról sem. Bundi bizalmatlan volt, s ezen nem is lehetett csodálkozni. Gaz­dája durva fenyítéseit még min­dig magán viselte, látszottak a ve­rés nyomai a fülén, amely rojtos volt és vérzett. A vemhességtől el- nehezülten futott végig az udva­ron, s megállt a ferdére roggyant kútágas mellett, amelyről már hiányzott az ostor és természete­sen a vödör is. Kávája bedőlt, vi­ze tele volt szeméttel. — Bundikám! — csalogatta, édesgette magához .az állatot Jan­csi. — Gyere ide! — dobta feléje a kolbászdarabot. A kutya meg­szagolta, majd két hátsó lábúra ült. Nem falta fel, pedig éhes le­hetett. Tudott magán uralkodni. Bundi jellem volt. De még kese­rűség marta kutyaszívét, nem tud­ta, hogyan viselkedjen. Aztán megenyhült, felállt és megcsóvál­ta a farkát. Jancsi odalépett, si­mogatni kezdte a fejét, miközben Bundi megette a kolbászt. — Mit tegyünk? — kérdezte a fiú. — Hagyjuk itt? — Semmiképpen. Vigyük ma­gunkkal — mondta a tanár. — Itt nem maradhat. Minden órában megkölykedzhet. Ki ad neki enni? Hiszen itt még vize sincs... — Jó — válaszolt Jancsi. — Ak­kor vigyük magunkkal. Hoztam zsineget, majd a nyakára kötöm. — Dehogy kötöd! — ugrott elé Tamás. — Elő ne vedd. Bizalmat­lanná válik. Nem érti még Bundi, hogy mi a szándékunk. El kell csalogatni. Hogy magától jöjjön velünk . .. — Próbáljuk meg — élénkül fel Jancsi. — Bundi! Gyere, kisku­tyám — indult el a dűlőúton. A kutya követte. így ballagtak hár­man. Bundi néha leült, mert ne­héz volt már neki a járás. Ilyen­kor Tamás is megsimogatta a fe­jét. A kutya okosan nézett rá, hű­ség és hála volt a szemében. Mária anyáskodó mozdulatokkal vackolt meg neki a folyosó végé­ben egy pokrócon. Tányérban vi­zet tett mellé, aztán hozta a jobb­nál jobb falatokat, a déli maradék mellé külön tejet is, mert ilyen­kor jó, ha a kutya sok tejet iszik. — Mi lesz most Bundival? — kérdezte később Tamás. — Legjobb, ha itt marad — mondta határozottan Mária —, majd én mindennel ellátom. Esté­re befekhet a fészer alá, majd ké­szítek neki helyet a sarokban. — Én is szívesen elvinném, de nálunk most nincs senki a lakás­ban — mondta Tamás. — Hát maga nem nős? — né­zett rá Mária. — De az vagyok. Hogyne. De a feleségem éppen nincs itthon. Meg azt hiszem, nem is szeretne ku­tyát. — Mi szeretjük az állatokat — mondta kimérten a lány. Nem számít, hogy most két kutyánk lesz. Vagy hat, ha megkölykedzik Bundi. — Egy kiskutyára én is igényt tartok — szólt Tamás. — Az előbb mintha azt mondta volna, hogy a felesége nem tűri... — Nem szereti. Csak azt mond­tam, hogy nem szereti. De majd megszereti. Remélem. — Jó. akkor majd elvisz egyet a kis Bundikból. Mi is megtartunk egyet, ugye Jancsi? — Kettőt is — lelkesedett a fiú. — Akár kettőt is. — Majd meglátjuk, apát is meg kell kérdeznünk. Négy kutya sok lenne a háznál. Bundi is itt ma­rad. nem? Tamás figyelte a lányt. Ha vi­gyázott járás közben, akkor nem nagyon sántított, inkább csak bi­cegett egy kicsit. Jó alakja volt, karcsú a dereka, formás a karja, az egyik lába azonban mintha vé­konyabb lenne. Az arca megnyerő, a szeme derűs, és egész lényéből árad a közvetlenség. Ami legjobban megragadta, hogy nem takargatta testi hibáját, nyíltan beszélt róla. Gyermekko­rában paralízisben betegedett meg, azért a bicegés, a kissé vé­konyabb láb. És rövidebb is a bal lába, mert egyik cipőjének látha­tóan vastagabb a talpa. Megtudta Tamás azt is, hogy Mária Békéscsabán érettségizett, a szegedi orvosira jelentkezett, de nem vették fel. A következő év­ben a jogi karon próbált szeren­csét, ott sikerült a felvételije, egy esztendőt lemorzsolt, aztán kima­radt, megunta. Az irodalom érde­kelte és a művészetek; sokat ol­vasott, nyelvet tanult, beszélt franciául, eredetiben olvasta a francia írókat. Tamás szívesen maradt volna, tartóztatták is, de úgy érezte, hogy el kell mennie. Pedig milyen jó lenne beszélgetni ezzel az őszinte, művelt lánnyal az élet dolgairól. Vitatkozni irodalomról, festészetről. Emmike nem értett a művészethez, de nem is érdekelte. Búcsúzóul erősen megszorította a lány feléje nyújtott kezét. Má­ria szeme megrebbent, tekintete tiszta volt, egy kissé csodálkozó. És alig észrevehetően könyörgő is. — Bocsánat :— lebegte Tamás, akit ez a tekintet teljesen megza­vart. — Máris soká maradtam, dolgozatokat kell javítanom dél­után. Pedig szerettem volna a szüleit is megismerni... — Ök csak este vannak itthon. Vagy vasárnap — szólt a beszél­getésbe Jancsi. — Jöjjön már el, tanár úr!... Vasárnapra talán megkölykedzik a Bundi is ... (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom