Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-27 / 279. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kádár János AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA fogadta az NSZK külügyminiszterét Púja Frigyes külügyminiszter meghívására pénteken reggel hi* vatalos látogatásra Budapestre ér. kezett Hans-Dietrich Genscher, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere. Délelőtt a Külügyminisztérium épületében megkezdődtek a hivatalos külügyminiszteri tárgyalások. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pénteken délben a KB székházában fogadta Hans-Dietrich Genschert, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminiszterét. A szívélyes légkörű találkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi élet, elsősorban az európai béke és biztonság időszerű kérdéseiről, valamint a magyar—NSZK kapcsolatokról. Az NSZK külügyminisztere déiXXXVII. évf. 280. szám Ára: 1,40 Ft 1982. november 27. szombat [mi] után a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. * Falulátogatásokkal fejeződött be az elméleti tanácskozás A szocialista átalakulás jellemzői falun című háromnapos elméleti tanácskozás meghívott vendégei tegnap délelőtt — jelentkezés alapján — Tiszakécs- kére, Kiskunmajsára, illetve Ke- celre látogattak. Legtöbben az utóbbi települést kívánták megtekinteni, talán éppen azért, mert a látogatás egyik színhelye, az országos elismerést is kiváltott nevelési központ önmagában ékesen szemlélteti a faluban lezajlott hatalmas változást. A kulturális centrumban a nagyközségi tanács elnöke, Laták Ede adott rövid tájékoztatást Kecel gazdasági, kulturális fejlődéséről, helyzetéről. Majd Udvarhelyi István, a nevelési központ igazgatója bemutatta az intézményt, amelyet kalauzolásával az elméleti tanácskozás résztvevői megtekintettek. Ezt követően a keceli Szölöfürt Szakszövetkezetben üzemlátogatásra került sor, ahol Csipkó Sándor elnök — a szakszövetkezeti sajátosságokat is ismertetve — mutatta be a gazdaságot. • A keceli nevelési központ igazgatója. Udvarhelyi István a szemléltető makett alapján ismerteti az intézményben folyó munkát. ANTIFASISZTÁK, ELLENÁLLÓK Ünnepélyes találkozó Baján Bensőséges ünnepséget tartottak tegnap Baján, a városi-járási pártbizottság székházéban, ahol a Bács-Kiskun megyében élő — a felszabadulás előtt és a második világháború alatt — az ellenállási mozgalomban aktívan résztvevők egy részének átadták a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségéhez tartozást jelképező tagkönyvet. A vendégeket, köztük Mátyás László nyugalmazott nagykövetet, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének elnökségi tagját és Terbe Dezsőt, a megyei pártbizottság titkárát dr. Pos- váncz László, a megyei pártbizottság osztályvezetője üdvözölte, majd megemlékezésében egyebek közt elmondta, hogy a Magyar Partizán Szövetség elnevezéséből adódó leszűkitett értelmezés és egyéb okok miatt kimaradt a szövetségbőr az ellenállási mozgalom számos aktív tagja. Az MSZMP Politikai Bizottsága egyetértett azzal, hogy a szövetség keretei bővüljenek és ez a szervezet elnevezésében is kifejezésre jusson. Az alapszabály értelmében az országos bizottság a szövetség tagjai számára névreszóló fényképes tagsági igazolványt állít ki, amely a szövetséghez való tartozást, a hűséget fejezi ki, szimbolikus jelentőségű, azt bizonyítja, hogy tulajdonosa a fasizmus ellen önként vállalta a megpróbáltatásokat, a politikai és a fegyveres harcot. Terbe Dezső ezután átadta a tagkönyveket az ellenállási moz• Pécsi László, aki immár 84 éve tagja a pártnak, átveszi Terbe Dezsőtől az új tagkönyvet. galom egykori résztvevőinek. Ezt követően Mátyás László ismertette a szövetség tevékenységének egyes területeit, így a felvételi bizottság, a történelmi és propagandabizottság munkáját, valamint beszélt a nemzetközi kapcsolatokról. Többször is hangsúlyozta, hogy a MEASZ, az Ellenállok Nemzetközi Szövetségén keresztül milyen fontos szerepet tölt be a leszerelésért, a békéért való küzdelemben. Betakarítás után Különösen sikeres esztendőt mondhatnak maguk mögött a kukoricatermesztő gazdaságok. A megyei üzemek hektáronkénti átlagtermése-meghaladj a a hat,ton- nát. Igen sok gazdaságban, a ku- koricatermesztck 30 százaléké-' ban, többet termelitek egy hektáron, m.int 8 tonna. Három gazdaságban, a jánoshalmi Petőfi és a rémi Dózsa Tsz-ben, valamint a Bácsalmási Állami Gazdaságban tíz tonna fölötti hozamokat érték el. A cukorrépatermés is jónak mondható, a 38 tonnás hektáronkénti termés azt jelenti, hogy az egységnyi területen 5200 kilogramm cukrot termeltek meg az üzemek. Ismét nőtt a búza vetésterülete, így meghaladja a 108 ezer hektárt. Mindenütt jól kel az elvetett mag. Ahol időben földbe került, ott már 4—6 leveles, egyenletesen kikelt, jól fejlett növény- állományt lehet látni. Megfelelő a növényvédőszer-ellátás, s csökkentek, legtöibb üzemben megoldódtak a műtrágyabeszerzési gondok, így e2 sem zavarja a folyamatos szántást, talaj-előkészítést. A szántóterület 98 százalékát már megmunkálták a gazdaságok, s ennek kilencven százalékára kijuttatták a szervestrá- gyát is. A jó időjárásnak is 'köszönhető, hogy a szürettel nem kellett kap- kodniok a termelőknek, mindenütt optimális érésben lőhetett a fürtöket szedmi. Ami a termés- mennyiséget illeti, jó évnek tartják az ideit, a kilenc esztendővel ezelőttihez hasonlítják. A minőség az időszakos aszály miatt neim egyenletes, ennek ellenére minden piacon értékesíthető jó borokat. pezsgőket lehet készíteni. Gondot okozott szinte valameny- nyi gazdaságban, feldolgozóban a termés tárolása, ezért legnagyobb szükség a tárolók építésére lesz az elkövetkezendő hónapokban. Az év végéig a megye gazdaságai ezer hektáron telepítenek, elsősorban minőségi szőlőfajtákat, s ha az időjárás is még kedvező marad egy-két hétig, terveiket valóra tudják váltani. Cs. I. Magyar—szovjet hírügynökségi tárgyalások A TASZSZ és az APN meghívására november 18—26. között Moszkvában tárgyalt Burján Sándor, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója. A magyar és a szovjet hírügynökség képviselői megbeszélték az MTI és a TASZSZ közötti együttműködés erősítésének közös feládatait, különös tekintettel a technikai korszerűsítés további lehetőségeire. A megállapodásokról Burján Sándor és Szergej Loszev, a TASZSZ vezérigazgatója jegyzőkönyvet írt alá. Az MTI vezérigazgatója tárgyalásokat folytatott Lev Nyikolajevics Tolkunov- val, az APN igazgatói tanácsának elnökével a két intézmény közötti kapcsolatok továbbfejlesztéséről. Az Elnöki Tanács módosította a szövetkezetekről, a társadalombiztosításról szóló ... r i a RENDELET törvény eket kötvény kibocsátásáról A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Alkotmány 22. paragrafusának (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1982. december 16-án, csütörtökön 10 órára összehívta. A Minisztertanács javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére a Magyar Népköztársaság 1983. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. A Budapest főváros 41. számú választókerületében 1983. január 29-re időközi országgyűlési képviselőválasztást tűzött ki. Az Elnöki Tanács határozatot hozott a Magyar Népköztársaság és az Afganisztán) Demokratikus Köztársaság között megkötött barátsági és együttrnűködé- si szerződés megerősítéséről. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke beszámolt a Kuvait államban tett hivatalos látogatásáról. A testület a beszámolót elfogadta, és megállapította, hogy a látogatás és a tárgyalások hasznosak voltak, ráirányították a figyelmet az együttműködés új területeire, s elősegítik a kölcsönös kapcsolatok erősítését és többirányú fejlesztését. Az Elnöki Tanács a Minisztertanács előterjesztése alapján törvényerejű rendeletet fogadott el kötvény kibocsátásáról. Az új jogszabály elősegíti a népgazdaságban megtakarított pénzeszközök rugalmas és hatékony fel- használását, szabad áramlását és kiegészítését. A jövőben az állam mellett — megfelelő feltételek esetén — a tanácsok, a bankok, a pénzintézetek, a biztosító intézmények, a takarékszövetkezetek, valamint a gazdálkodó szervezetek is bocsáthatnak ki kötvényeket. Általában a pénzintézetek és gazdálkodó szervezetek vásárolhatják meg a kötvényeket. A lakosság részére csak helyi közösségi létesítményeket eredményező beruházásokra, vagy például lakásépítés, telekkialakítás érdekében bocsátható ki kötvény, amelyet az állampolgárok személyes döntésük alapján vásárolhatnak meg. Az Elnöki Tanács módosította a szövetkezetekről szóló 1971; évi III. törvényt. A szövetkezeti jogszabályokat 1977-ben korszerűsítették. Az általános fejlődés és különösen a gyorsan változó gazdasági körülmények ismét felvetették a jogi szabályozás továbbfejlesztésének szükségességét. A mostani korszerűsítést a szövetkezeték gazdasági önállóságának erősödése, gazdasági körülményeik differenciálódása, s a szövetkezeti kongresszusok határozataiban megfogalmazott javaslatok is indokolták. Ezeknek megfelelően az Elnöki Tanács módosította az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi 32., a takarékszövetkezetekről szóló 1978. évi 22., a lakásszövetkezetekről szóló 1977. évi 12., a fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezetekről szóló 1971. évi 35. számú törvényerejű rendeleteket és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény egyes rendelkezéseit. Hatályon kívül helyezte az Elnöki Tanács az alkoholisták kényszergyógykezeléséről szóló 1974. évi 10. számú tvr-t, és újólag átfogóan szabályozta, korszerűsítette az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezeléséről szóló rendelkezéseket. Előzetesen a jogszabálytervezetet az országgyűlés illetékes bizottságai megvitatták. Az új jogszabály mind a polgári, mind a büntető bíróság által elrendelt intézeti gyógykezelésre vonatkozik. Az ilyen intézkedések célja — a gyógyításon túl "■— az alkoholista családjának, lakó- és munkahelyi környezetének védelme. A törvényerejű rendelet meghatározza a kötelező intézeti gyógykezelés elrendelésének feltételeit, a kezelés végrehajtásának módját, ’illetve megszüntetésének lehetőségeit. Részletesen szabályozza áz eljárásjogi kérdéseket, az egészségügyi szervek, az ügyészségek, a bíróságok feladatait és az intézetből való elbocsátást követő utógondozással összefüggő tennivalókat*. A tudományos továbbképzés elősegítése céljából az Elnöki Tanács módosította a tudományos minősítésekről szóló 1970. évi 9., valamint a felsőoktatási intézményekről szóló 1962. évi 22. számú törvényerejű rendeletet. Az Elnöki Tanács ugyancsak módosította a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvényt. A módosítás szélesíti annak lehetőségét, hogy a mező- gazdasági szövetkezetek tagjai családi pótlékban részesüljenek. Ezenkívül meghatározza a betegségi, baleseti és anyasági ellátásra, családi pótlékra, nyugellátásra jogosultak új körét. A jövőben például az ügyvédek, a munkaviszonyban nem álló előadóművészek, kisiparosok és magánkereskedők a társadalombiztosítási ellátás terén lényegében a'munkaviszonyban állókkal azonos helyzetbe kerülnek. Az új jogszabály azt is figyelembe veszi, hogy az egyéni gazdálkodók a szakcsoporttagokkal lényegében azonos kistermelői tevékenységet folytatnak. Ezért indokolt, hogy e réteg is jogosulttá váljon — a szakcsoport tagjaira vonatkozó feltételek szerint — a nyugellátásra, a baleseti ellátásra és a családi pótlékra. Az Elnöki Tanács az engedély nélküli pálinkafőzés megakadályozása és a szeszfőzés ellenőrzésének hatékonyabbá tétele végett módosította az élelmiszerekről szóló 1976. évi IV. törvény egyes rendelkezéseit. A továbbiakban az Elnöki Tanács bírákat mentett fel és választott, valamint kegyelmi ügyben döntött. Fény torony Kalocsán Sb Nicolas Schüffer. a magyar származású, jelenleg Franciaországban élő szobrászművész legújabb alkotását szülővárosának, Kalocsának ajándékozta, melyet a MÁVAUT- pályaudvar előtt állítottak fel. A mű egy huszonöt méter magas, tíz tonna súlyú fémszerkezet. Az összeszerelést az Épületgépgyártó Vállalat kalocsai telepén egy különleges munkacsoport végezte el. A toronyra 50 darab, egyenként fél méternél nagyobb átmérőjű krómtükröt és különböző színű reflektorokat helyeztek. Ezek a közeli úttestbe épített elektromos érzékelőktől kábeleken át kapják a parancsot, az impulzusokat, így a torony váltakozva viliózó fényei visszaadják a forgalmas csomópont lüktetését. A művésznek a Chronos-családhoz tartozó alkotása a maga nemében egyedülálló a világon: teljesen kibernetikus irányítású. A tornyot tegnap délután fél ötkor avatták fel. TERVTELJESÍTÉS GONDOKKAL Évvége előtt az üzemekben A népgazdaság szinte valamennyi termelő ágazata gondokkal terhes évet zár 1982 végéig, az ismert világgazdasági helyzet, illetve a kívánt belső strukturális átalakulás lassúsága miatt. A piachoz való rugalmas alkalmazkodást most tanulják a vállalatok a szorító tényezők hatására, ugyanakkor ebben nemegyszer akadályoztatva a szabályozók által. Külgazdasági egyensúlyi törekvéseinket kedvezőtlenül befolyásolta az idén, hogy a nyugati országokban mérséklődött a fogyasztói kereslet. A megye ipari üzemei folyamatos termelésre és tisztes nyereség elérésére tettek erőfeszítéseket a nehezebb körülmények közepette. A FERÓN'Ruházati Vállalat bajai gyára erre az évre 2 millió 300 ezer darab férfiing, illetve női blúz előállítását tűzte ki célul. Az előbbi cikkek zömét a kooperációs partnerek, az utóbbi, szakmailag igényesebb termékeket pedig teljes mennyiségben a saját üzem dolgozói varrják meg. Pogány Béla, a gyár igazgatója elmondta, hogy a női blúzokat bérmunkában, azaz a nyugati export- partner által rendelkezésre bocsátott anyagokból készítik, magas minőségi színvonalon. Ezirányú kötelezettségeiknek az év végéig eleget tesznek. A nem rubelelszámolású sajátanyagos áruexportjuk is az elképzelések szerint alakul. Némi lemaradásra a belföldi értékesítésnél számítanak. A tervtől való eltérés oka a munkaerőhiány. Az Alföldi Cipőgyár kecskeméti, központi gyáregysége tavaly jelentős mennyiségű férfilábbelit adott el nyugati vevőknek, s erre számítottak 1982- ben is, mivel az üzletfelek elégedettek voltak a minőséggel és a batáridők betartásával. Azonban a várt megrendelések nem futottak be, ezért hazai piacra kellett teljes kapacitással termelni az első három negyedévben. Ez komoly szervezési teendőket adott. Szögi Tibor gyáregységvezető arról tájékoztatott, hogy az év végéig mintegy 600 ezer pár gyerek félcipőt, mokasszint és csizmát állítanak elő, s ezzel végül is teljesítik tervüket. A minőségi színvonallal elégedettek, ugyanis az elsőosztályú áruk aránya 95 százalék fölött van, s meglesz a tervezett nyereségük. Tőkés export nélkül sem mara'dnak 1982-ben, ugyanis októberben 27 ezer pár gyerek félcipő gyártására kötöttek szerződést egy NSZK-beli céggel. A munka a kért színeket és modelleket tekintve egyaránt igényes, s kis szériás tételekből áll. A szabászat és a tüzöde már ezen a feladaton dolgozik. A megrendelésnek december végéig eleget tesznek, amihez az egész kollektíva helytállása szükséges. Az Épületasztalosipari és Faipari Vállalat kiskunhalasi gyára sikeres évzárás elé néz. Király István igazgatótól megtudtuk, hogy a 183 millió forintos tervük időarányos részét eddig teljesítették, sőt várhatóan december 22-re végeznek az utolsó tételekkel is. Addigra összesen 92 ezer ajtótokot és 110 ezer ablakot szállítanak ki a TÜZÉP-vállalatoknak és a Házgyáraknak. A. T. S.