Petőfi Népe, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-26 / 278. szám
1982. november 26. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT* SPORT - SPORT KÉZILABDA A DUTÉP is bejutott az NB II-be A kiskunmajsai női kézilabdacsapat után a DUTÉP SC férfi együttese is kiharcolta az NB II-be kerülést. Az erősebbik nem képviselőinek összecsapására a „magyar tenger” partján. Fonyódon került sor. Az első mérkőzésre a gyöngyösi Zalka SE ellen szállt harcba az oly fontos két pontért; az Építők csapata. A jól sikerült, 18—8-as ( félidő után 33— 22-es kecskeméti győzelemmel végződött találkozó után, érthetően jó hangulat uralkodott a csapatban. A gólokon Horváth és Tóth M. (7—7), Hajba (6), Becker és Ronkó (3—3), valamint Farkas, Tóth K., és Harmatos osztozott. A második összecsapás az osztályozó rangadója volt. A DUTÉP itt is bizonyított, és 23— 22-re sikerült legyőzniük a Szentes csapatát. Az ellenfél kapusa hat büntetőt hárított, de ez is kevés volt a nagyszerűen küzdő kecskemétiekkel szemben. A három legeredményesebb - játékos ismét Tóth M. (8). Horváth (fi) és Hajba (4) voltak. A legkeményebb mérkőzést a nádudvariak ellen játszották. A 33—28-as győzelemmel végződött összecsapás után már biztos volt a DUTÉP továbbjutása. Az viszont érzékeny veszteséget jelentett, a 11 gólt elérő Tóth M., a négygólos Hajba és a szintén négy ízben eredményes Becker megsérült és az utolsó mérkőzésen már nem tudtak pályára lépni. A Tatai Rákóczi együttese ezt ki tudta használni, 27—23 arányban legyőzte a DUTÉP-et. A legtöbb gólt Horváth (10) lőtte. Végeredményben a kecskemétiek egységes csapat benyomását keltve hajtották végre a bravúrt: a tavalyi sikertelen próbálkozás után bekerültek az ország harmadik vonalába, megelőzve a szintén továbbjutó Szentes gárdáját is. Országos ifjúsági bajnokság Kecskeméten a Városi Sport- csarnokban rendezték meg a kézilabda országos ifjúsági bajnokság területi döntőjét. A kecskeméti csoport rendkívül erősnek bizonyult, s bár megyénk csapatai becsülettel helytálltak, a nagyobb játékerőt képviselő csapatokkal szemben alulmaradtak. Nők: Szegedi Textil—KSC— MEDOSZ 24—15, Békéscsaba— Szegedi Textil 20—13. Békéscsaba—KAC-MEDOSZ 24—14, Bp. Építők—Szegedi Textil 17— 10, Bp. Építők—KAC-MEDOSZ 18—12, Bp. Építők—Békéscsaba 11—9. Végeredmény: 1. Bp. Építők 2. Békéscsabai Előre Spartacus 3. Szegedi Textil, 4. KAC- MEDOSZ. Férfiak: Szegedi Volán—Békéscsaba 27—14, Elektromos— DUTÉP SC 19—16, Szegedi Volán—DUTÉP SC 27—22. Elektromos—Békéscsaba 23—20, Be-> késcsaba—DUTÉP SC 30—24, Szegedi Volán—Elektromos 23— 20. Végeredmény: 1. Szegedi Volán. 2. Bp. Elektromos 3. Békéscsabai Előre Spartacus 4. DUTÉP SC. Az ünnepélyes eredményhirJ detés alkalmával Tüske János, a Bács-Kiskun megyei kézilabdaszövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket és adta át a díjakat. Üttörő-olimpia Kunszentmiklóson és Baján Javában folynak az úttörőolimpia városi és járási versenyei a megyénkben. Kunszentmiklóson az asztalitenisz Kecskemét járási döntőit rendezték meg. III. korcsoport. Lányok: 1. Fekete Dóra (K.miklós), 2. Fábián E. (K.miklós), 3. Surnyák R. (Kerekegyháza). Fiúk: 1. Fjibíán Kázmér (K.miklós), 2. Szabó A. i(K.miklós), 3. Varga L. (Tiszakécske). IV. korcsoport: Lányok: 1. Zolnai Krisztina (K.miklós), 2. Érti A. (K.miklós), 3. Bódis B. (Kerekegyháza). Fiúk:' 1. Tóth Dezső (Tiszakécske), 2. Mózes (K.miklós), 3. Abonyi (Kerekegyháza). * Baján az úttörő-olimpia labdarúgó-bajnokságának őszi idényét fejezték be. Nagypályás bajnok ságban: 1. Újváros 13, 2. Központi Isk. 11. 3. József A. Isk. 8 ponttal. A bajnokságban nyolc csapat vesz részt. A kispályás labdarúgó-bajnokságban 10 csapat indul. Az őszi idény végén az élcsoport: 1. Bajai II. Rákóczi F. Isk. 15, 2. Központi Ált. Isk. 14. 3. Újvárosi Isk. 13 ponttal. Készhajrá után a röplabda NB I-ben Az idén forradalmian újszerű pontszámítást vezettek be a férfi és női röplabda NB I-ben. Az őszi szakasz befejeztével nagyjából az erőviszonyoknak megfelelő sorrend alakult ki, s hogy szakmailag milyen újdonságokkal szolgált a 'mérkőzéssorozat, arról Hennig Ei?nő, a szövetség főtitkára adott tájékoztatást. r- Kétségtelen, hogy szakmai berkekben sok vitát váltott ki újszerű pontszámításunk, amelynek lényege: tavasszal nem a korábban megszerzett pontokat viszik magukkal a csapatok, hanem helyezési számuknak megfelelően 2—2 pontkülönbség lesz az egymást követő együttesek között. Ez a forma egyeseket sújt, másoknak —, akik nagy ponthátrányba kerültek riválisukkal, s ez most 2-re csökken — kedvez. Erre is csak azt mondhatjuk, mint a többi lebonyolítási formára, mindegyiknek megvan a maga hátránya és előnye. Kezdjük az értékelést a férfiaknál. — Már régóta érett a KSC élre- törése, dicséretes, hogy saját erőből, saját nevelésű játékosokkal küzdötték fel magukat a csúcsra a kecskemétiek. A városban nagy népszerűségnek örvend a röplabda, a szakosztály minden anyagi és erkölcsi támogatást megkap. Az új válogatott is jórészt a KSC játékosaira épül. A tavalyi bajnok Csepel végzetesen meggyengült a sportág nagy egyénisége, Buzek távozásával, őt Hemperger hellyel- közzel pótolni igen, de feledtetni nem tudja. Bár a Bp. Honvéd játékosanyagában — Huszár és Bör- csök elvesztésével — hátrányba került, mégis negatív meglepetés, hogy a piros-fehérek nem jutottak a legjobb négy közé. Ennek megfelelően kellemes színfolt a helyükre előlépő Vasas játéka. Mit mondhatunk a nőkről? « A KSC férfi röplabdacsapata újszerű, színes játékával emelkedett ki az NB I. mezőnyéből. A képen egy ilyen variációs támadás befejezéseként Lantos üti a labdát az ellenfél térfelére. — Itt a papírforma érvényesült. A Bp. V. Izzó tartja tekintélyt parancsoló veretlenségi sorozatát, A gyáriak most még jobbak a sok fiatalt felvonultató Ü. Dózsánál és Vasasnál. A „nagy négyes” évek óta megszokott negyedik tagját, a Bp. Spartacust megérdemelten váltotta fel az Almásfüzitő. Ami a játékot illeti, a női mérkőzések a küzdelem hevességét tekintve elmaradtak a férfiakétól. Nagyon ritka volt a 3:2-es eredmény. A férfiaknál viszont egyre csökken a különbség a felső- és az alsóház között. MA: CIKKÜNK NYOMÁN KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzés: Bajai SK —Egri TANÉP, Baja, 16.30. TEKE NB II. NŐI MÉRKŐZÉS: Kecskeméti MÁV SE— Szanki Olajbányász 6:2 (2189—2133) Szánk, Olajbányász-pálya. Psz.: Csipák 378, Marsáné 401, Határ (Hatvani) 349, Tóthné 396, illetve Török 395, Törteli 389. NB II. FÉRFIMÉRKŐZÉS: Kecskeméti MÁV SE— Eger 7:1 (2611—2488) Kecskemét, MÁV-pálya. Psz.: Hiczpán 463, Orosz 445, Bauer 435, Nagy K. 433, Bontovics 424, illetve Molnár Cs. 451. NB III-AS FÉRFIMÉRKŐZÉSEK: KAC-MEDOSZ—SZEOL AK 6:2 (2783—2488) Kiskunhalas. Psz.: Tóth 488, Lavas 480, Hideg 464, Gyura 470, illetve Berta 458, Kovács P. 474. Szentesi MÁV SE—DUTÉP SC 6:2 (2631—2478) Szentes. Psz.: Kovács 471, Kovács L. 441, Sándor 442, Karsai 447, illetve Torna 426, Nagy 426. A megyei bajnokságban vasárnap az utolsó fordulót bonyolították le. Eredmények: K. Zománc—KTE B. 6:2 (2377— 2349), K. MÁV B.—Tiszakécske 7:1 (2403—2040), Szánk C.—Tiszakécske B. 7:1 (2112—1880), KTE B.— Tiszakécske 5:3 (2205—2166), DUTÉP B.—K. MÁV B. 2:6. SOROKBAN TÖMEGSPORT Szombaton, november 27-én délelőtt 9 órai kezdettel a Buday Dezső Általános Iskola tornacsarnokában az ÉFÉDOSZ rendez férfi röplabdatornát 5 csapat részvételével. RÖPLABDA Befejeződött a juniorbajnokság őszi fordulója. A DUTÉP SC női csapata az Ú. Dózsa Bp., Vágóhíd utcai csarnokában mérkőzött és vereséget szenvedett az Almásfüzitő csapatától, s így tavasszal a 9—12. helyért játszhat. A kecskeméti női ifjúsági csapat a hét végén Egerben a Bornemissza Kupa emlékversenyen vesz részt. KOSÁRLABDA Javában folyik a KSC férfi és női kosárlabda szakosztálya által meghirdetett aláírásgyűjtő verseny. Az eddigi 12 forduló után a hírek szerint Konkoly Anita, Ve- liczki Zoltán, Tóth Ádám, Vasvári Károly, Kégel Tamás és Mészáros Zoltán vezet, de a versenybe még bárki most is benevezhet. Tévedések a testnevelés tantárgy körül A Petőfi Népe sportrovatában november 7-én „Az iskola és a sportolás” címen megjelent íráshoz küldte el hozzászólását Gro- sán Pál, a kecskeméti Leninvá- rosi Általános Iskola testnevelő tanára, a KSC atlétikai szakosztályának vezetőedzője. Levélben elöljáróban kitért az általunk elkövetett tévedésre. A cikk első mondatában hibásan írtulj; hogy a testnevelési órák számát kettőről négyre emelték. Valójában csak háromra. Vagy még ez sem egészen így van? Grosán Pál leveléből ez is kiderül. „Az iskola és a sportolás" címmel megjelent cikkel kapcsolatban — írja leveliében Grosán Pál — szeretném elmondani észrevételeimet. A cikkindító és -befejező gondolattal kapcsolatban a következő helyesbítést kell tenni: Az iskolai testnevelésórákat néhány évvel ezelőtt heti kettőről heti háromra emelték! A „rendszeres sportolás nélkül nincs egészség” mondás pedig helyesen — rendszeres testi nevelés — vagy testedzés nélkül nincs egészség. Ami a kettő közt van, azzal teljes egészében egyetértek. Az óraszámemelés azonban megérdemel egy kis vizsgálatot. A heti kettőről háromra emelés komoly intézkedés volt. De csak volt... mert azóta éppen egy ellenkező folyamat indult meg. Csökkent a testnevelésórák száma. A 11 napos tanítási ciklusban ugyanis félévig 6, a másik félévben 5 testnevelésóra volt. A szabad szombatos tanítási rend bevezetésével újabb csők. kentés következeit. Most kéthetenként összesen 5 testnevelésóra van egész évben. E két utóbbit látszatcsökkenésnek magyarázzák, mondván, hogy a tanév meghosszabbításával az évi Összes óraszám eléri a korábbi 3+2 összes évi óraszámát. Ez pedig látszatigazság, mivel heti vonatkozásban a kevesebb óraszám miatt valójában csökken a testnevelésóra hatása, és minél hosszabb lesz a tanítási év, a nagyobb szétszóródás miatt, változatlan évi óraszám mellett, a hatásfok tovább romlik. ' A befejező gondolat félreértése onnan adódik, hogy sajnos, igen gyakran helytelenül használnak különböző fogalmakat rádióbanI. televízióban. újságokban, még a Népsportban is, ami testneveléssel és sporttal kapcsolatos. A testi nevelés egy tágabb fogalom, melyen belül külön-kiilön beszélhetünk testedzésről, testnevelésről, sportról. A testneveléssel szembeni elvárás, vagy remélés, ahogy a cikk írja, hogy edzettebbé válik a felnövekvő nemzedék, szerintem túlzott igény. Az edzés, a szervezet edzése egy folyamatban érvényesül, s ennek a folyamatnak a testnevelés csak része. Amennyiben az egyik héten 3. a másik héten 2 testnevelésórán vesz részt a tanuló, még a leggondosabb testnevelői munka eredményeként sem lesz sokkal edzettebb. A két hét alatti 5 testnevelési órai l.edzés” alig felel meg a folyamat kritériumának. A testi nevelés edzettebbé teheti a tanulókat, mert a rendszeres testnevelés mellett esetleg részt vesz valamely sportág edzésein, vagy iskolai tömegsport-foglalkozásokon, esetleg Önként végez rendszeres testedzést — kocog, fut, gimnasztikázik, úszik, túrázik. A testnevelési órákon kívüli foglalkozási formákkal kiegészülve a tanuló edzetté válhat. Azért mondom feltételes módban. mert az alkalmak száma fontos, de emellett nem hanyagolható el a terhelés erőssége, időtartama, terjedelme sem. Mindezeket annak reményében írtam le, hogy lesz talán rajtam kívül más is, aki a cikk kapcsán elgondolkodik, tollat ragad és hozzászól a témához. Még jobb lenné, ha minden érdekelt a saját területén a gyakorlatban igyekezne megtenni a lehető legtöbbet a testi nevelés, a testnevelés és a sport érdekében.” Grosán Pál hozzászólását örömmel vettük és megköszönjük észrevételeit. Mint gyakorló testnevelő, és szakedző nyilván személyes tapasztalatai révén sokkal * jobban ismeri az iskolai sport kényes kérdéseit, mint mi. Csupán annyit kívánunk még hozzáfűzni, hogy az adott lehetőségek mellett természetesen senki sem várhatja az iskolai testnevelési óráktól, hogy a szűk, és mint olvastuk — tovább csökkenő — keretei közt megoldja a felnövekvő fiatalság edzettebbé, egészségesebbé válásának minden problémáját. Kiegészülve azonban a levélíró áltaj_ is említett iskolai tömegsport-foglalkozásokkal, esetleg valamely sportágban folytatott rendszeres edzésekkel megadhatja azt az „indítást”, ami a későbbiek során a rendszeres mozgás, sportolás igényéhez vezet. Ha ezt az iskolai sportolás a testnevelő lelkiismeretes munkája nyomán teljesíti, akkor úgy véljük, lényegében már elérte a célját. Szabó Zoltán Tolongás A rögbijáték egyik érdekes és nem ritka pillanatát örökítette meg fotóriporterünk. A mérkőzést november 24-én, szerdán játszották Kecskeméten a GAMF- pályán. A kecskeméti csapat vendége a Moszkvai Repülőműszaki Főiskola csapata rendkívül nagy játékerőt képvisel, hiszen tagja a Szovjetunió több ezer csapatot számláló bajnokságában az I. osztálynak. Nos, a szovjet vendégcsapat nagy gyorsaságukkal, állóképességükkel és tudásukkal felülmúlták az MFSC-t és 50—7 arányban győztek, ami nagy különbség, bár ebben a sportágban nem ritka eset. A képen csíkos mezben a kecskeméti MFSC játékosai láthatók. (Somos László felvétele.) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna (ism.) — SZ 8.05: Iskolatévé — történelem (ált. isk. 7. oszt.). Haza és haladás 8.30: Fizikai kísérletek (középisk. II. oszt.). Áramlási jelenségek 8.40: Orosz nyelv. (ált. isk.' 5. oszt.). Játszik a krokodil 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). Itt és ott — SZ 9.20: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7—8. oszt.). Csak egy kortyot! — II. rész 9.50: Lottósorsolás — 47. hét. — közvetítés az RTV Kereskedelmi Igazgatóság Hargita stúdiójából 10.05: Deltácska. — Szárnyas kerék. — A vasút története — II. 14.25: Iskolatévé. — Fizikai kísérletek (ism.) 14.35: Deltácska (ism.) 14.55: Környezetismeret (ism.) — SZ 15.15: Orosz nyelv (ism.) 15.25: Osztályfőnöki óra (ism.) 15.50: Történelem (ism.) Ifi.25: Hírek Ifi.30: Slágerhírlap — VIII 3. rész: Dallamok 1910—1914 között (ism ) — SZ 17.15: öt perc meteorológia — SZ 17.20: Szülők iskolája XIII 10. rész: Orvos és kórház (ism.) — SZ 17.50: Reklám 18.00: Keresztkérdés. — Fejtörő játék — SZ 18.30: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja — SZ 18.50: Csali. Horgásztízperc — SZ 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna — SZ 19.15: Esti mese — SZ 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Delta. — Tudományos híradó — SZ i 20.23: Lorenzacció. Alfred de Musset drámájának tévéváltozata — SZ Fordította: Bfctlen János 21.35: A hét műtárgya. — Giovanni Dal Ponté: Alexandriai Szent Katalin misztikus eljegyzése — SZ 21.40: Karnyújtásra. — Vitray Tamás műsora III 2. rész — SZ 22.05: ,,Művésznek lenni nem szakma, hanem sors”. Portré Pongor Ildikó balettművészről 22.40: Tv-híradó 3. — SZ 22.50: Tiltott képek — angol film — TV II. MŰSOR: 20.00: Pulzus. — Könnyűzenei panoráma — SZ 20.45: öt perc meteorológia (ism.) — SZ / 20.50: Tv-híradó 2. — SZ 21.10: Beethoven: Apassionata F-moll szonáta 21.35: Forradalomban született. — Magyarul beszélő szovjet filmsorozat X 7. rész: A húszadikára virradó éjszaka ÚJVIDÉKI TV: IC.50: Műsorismertetés és heti műsor- kalauz (m) 17.09: Tv-híradó (m) 17.20: Műsorismertetés (TV Bgd) 17.25: Tv-híradó (sz-h) 17.45: Kis világ — gyermekműsor (TV Zgb) 10.15: Fiataloké a képernyő 18.45: Forradalmi dalok (TV' Sa) 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (m) 20.09: Sorozatfilm (TV Bgd) 21.00: Pénteken 22-kor (TV Bgd) 22.30: Tv-híradó (sz-h) 22.59: Műsorzárás (sz-h) KOSSUTH: 8.27: Donizetti: Rita. Egyfelvonásos vígopera 9.30: Száll az ének . 10.05: Dominó 2. rész 10.35: Búcsú az ifjúságtól. — Janko- vich Ferenc versei (ism.) 10.40: Dzsesszarchívum 11.00: Gondolat (ism.) 11.45 \ A Prágai Madrigalisták Lassus- felvételeiböl 12.45: Hétvégi Panoráma (ism.) 14.02: Lemezmúzeum 15.05: Révkalauz. — A gyermekrádió műsora 15.35: Haydn: C-dúr (Mária Terézia) szimfónia No. 48. Ifi.00: Mit tizen a Rádió? Ifi.35: Vavrinecz Béla: Balti népek táncai 16.44: Van új a Nap alatt. — Tudományos Híradó 17.05: Üdvözlet az olvasónak 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.15: Tudósítás az FTO-Volán bajno ki jégkorongmérkőzésről 19.20: Mezei Mária műsora 20.20: Lantmuzsika 20.35: Operettkedvelöknek 21.30: Választóvonal. — Riport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Lemezgyűjtemények 23.30: Verbunkosok, nóták PETŐFI: 8.05: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekkara énekel 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.35: Slágermúzeum (ism.) 9.33: Johnnie titka. . . Gelléri Endre írása 10.00— 11.30: Zenedélelött 11.35: Tánczenei koktél 12.35: Édes anyanyelvűnk (isin.) 12.40: N.épi muzsika 13.15—13.45: Gyermekeknek 14.00— 15.45: A Petőfi Rádió zenedélutánja 15.45: A Survivor együttes felvételej ifi.35: Jó utat! 17.30: ötödik sebesség 18.35: Válogatott felvételek 19.40: Nótakedvelőknek 20.35: Iránytű 21.35: Ritmus! 22.05: Népdalok, néptáncok 22.30: Igen is, nem is 23.20: Porter zenés játékaiból 3. MŰSOR: 9.00: Arcok, művek, korok II. rész 9.30: Fúvósátiratok 9.54: Henryk Szeryng hegedül, Ingrid Haebler zongorázik 11.05: Ernest Ansermet vezényli a Sül- se Romande zenekart 13.17: Újdonságainkból 13.57: Operafinálék 13.00: Népdalok a Dunántúlról 15.30: Hang-játék. — Az Iskolarádió műsora 16.00: Fellegi Adám zongorázik 16.45: Szimfonikus zene 18.08: A folklór szerepe a kortárs zenében 19.05: Mendelssohn: Oktett 19.35: Az MRT énekkarának Kodály- hangversenye 21.30: Opera-müvészlemezek Kb. 22.30: Könnyűzene — hangszerszólók 22.56: Üj lemezeinkből