Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-10 / 238. szám

1 MAGAZIN Százévesen is jó erőben A vitaminkutatás kezdete ' r\ Ott a papa! — mutatott a sétabottal kezében pec­kesen sétáló idős férfira dr. Havasi Gyula, soltvad- kerti tanácselnök. Pár perc múlva az Öregek napkö­zi otthona felé ballagunk. Havasi Henrik korát bár­ki 70 évre becsülné, legfeljebb akkor lepődik meg az idegen, amikor kiderül, hogy á rendkívül ápolt, fi­zikailag és szellemileg friss öregúr már egy hónap­ja betöltötte 100. életévét. Ebből a ritka alkalomból kerestük fel, mint Soltvadkert legidősebb polgárát. — Az én életem nem túl érdekes — vág bele az évszázados történetbe Havasi bácsi. — Parasztcsa­ládban születtem, itt Soltvadkerten, 1882. szeptem­. bér 17-én. Hatan voltunk testvérek. Köztiszteletben álló család a mienk, a nagyapám, aki 92 éves korá­ban halt meg, a község vezetője volt. Tizennyolc ka­rácsonyára kerültem haza az olasz frontról, három évet húztam ki sebesülés nélkül. Tizenkilencben az­tán megnősültem. — Mi történt a világháború után? — Világéletemben földműveléssel foglalkoztam, a gazdálkodást még a szüleimtől tanultam. Tanyán laktunk, volt tíz hold saját földem, negyvenet pedig béreltem. Nehéz körülmények között éltünk, de a gyerekeket nem kellett cselédnek adnom. A máso­dik világháborúba már csak a fiaimat hívták be. — Hogyan alakult az élete a felszabadulás után? — ötvenben beléptem a Petőfi Tsz-be, hatvantól pedig a József Attila Tsz járadékosa lettem. Nyolc­vanéves koromban még magam műveltem a ház­tájimat. A falutól 7 kilométerre volt a föld, sokszor úgy adódott, hogy nem volt busz, akkor bizony ki­mentem gyalog. — Ugy hallottam, népes a család. — Igen, 9 gyermeket neveltem fel. Az unó- A kákát össze kellene sza- CiXlUCICiv molni, alighanem 20-an vannak, de benne volt vagy 30. Amikor ráérnek, nagy tiszteletben tartanak...” jön a család. Hozzám nagyon jók. nagyon nagy tiszteletben tartanak, öt év óta, ami­óta meghalt a feleségem, minden hónapban másik gyermekemnél lakom. Kedvesek, gondoskodnak r5- lam. — Mivel telnek a napjai? — Reggelenként elmegyek a templomba, meg a piacra. Nézelődök, elbeszélgetek a barátokkal, a ro­konokkal. Ismerem az egész falut. Aztán besétálok a napközibe, már tizenkét éve járok ide. Itt is ebéde­lek. Délutánonként otthon egy kicsit lepihenek és olvasgatok. A történelmi könyveket szeretem a leg­jobban, amik az orosz cárokról, a tatárokról és a II. világháborúról szólnak. A Gyula fiamnak — most éppen náluk lakom — nagy könyvtára van, tőle kapom az olvasnivalót. — Kérem, mesélje el, milyen volt a születésnapi megemlékezés. — Nagyon szép. Úgy hetvenen lehettünk az ebé­den. Tele volt a terem. Eljöttek az öreg barátok a napköziből, a gondozók, a régi munkatársak és per,- sze a család. Voltak a tanácstól, a Vöröskereszt­től és a népfronttól is. Két dédunokám verset mon­dott. Nem mertem volna gondolni, hogy az egész község ilyen tiszteletben részesít. Másnap a család gyűlt össze, harmadnap pedig egy egész busz érke­zett Pestről: a lányom jött a munkatársaival. — Ilyenkor meg szokták kérdezni: mi a hosszú élet titka. — Ezt kérdezte a múltkor a doktor is a kórház­ban, ahol életemben először voltam kivizsgáláson. Nem számítottam rá, hogy ilyen magas kort meg­érek, bár az édesanyám is 98 éves koráig élt. Hogy mi a hosszú élet titka? Minél többet kell dolgozni, minél kevesebb szeszes italt inni és az embernek csak egy felesége legyen. Ez az utolsó csak egy olyan fiw gurás megjegyzés volt — teszi hozzá búcsúzóul hun­cut mosollyal. A múlt század végén a táplál­kozás-tudománnyal foglalkozó or­vosok — élettani kísérletek alap­ján — pontosan ismerték és meg­határozták a tápanyagok értékét, megállapították csoportjait (zsí­rok, szénhidrátok és fehérjék), bár pontos magyarázatot nem tudtak adni a táplálkozás és a betegség összefüggéseire. így pél­dául nem találtak magyarázatot a skorbutra: a hosszú tengeri utakon levők gyorsan kigyógyul­tak belőle, ha friss húrt, gyü­mölcsöt és zöldséget fogyasztot­tak. DÜLÖNGÉLŐ A hiányzó láncszem meghatá­rozását Cristian Eijkman holland orvos, későbbi utrechti egye­temi tanár ki- TYÚKOK serelte meg. A gyarmati szol­gálatot teljesítő Eijkmant 1896- ban beválasztották abba a bizott­ságba, amely Holland-Indiában a oeri-beri be- :egséget tanul­mányozta. E úlyos kór ren­geteg baj for­rása volt, és lázasan keresték okozóját. Többen valamilyen vírusra gyanakodtak, és Eijkman is, aki különben kiváló bakteriológus hí­rében állt, osztozott ebben a fel­tevésben. A véletlen ingatta meg hitében: az egyik fogház udvarán a beri-beriben megbetegedettek­hez hasonlóan dülöngélő tyúko­kat látott, és ekkor kezdett el más irányban kutatni, ugyanis a fogház orvosaként számos beri­beris fegyencet gyógyított. Ha­marosan megállapította, hogy a rabok és a tyúkok hántolt rizst fogyasztottak- Felismerte, hogy a többi börtönben, ahol nem ettek hántolt rizst, nem tapasztalták a betegséget. Megfigyeléseit 1897- ben az egyik orvosi folyóiratban közölte, ami nem váltott ki kü­lönösebb érdeklődést szakmai kö­rökben. Nézete szerint a rizs le- hánt.olt hártváia olyan anyagot tartalmaz, amelynek hiánya a ki­SEGÍTETTEK A nyuci letette az aranyló jércelevest, s szólt csa­ládjának: üljenek asz­talhoz, nehogy kihűljön az ebéd. Vasárnap lévén, különös gonddal ügyelt a tálalásra, elő­vette a nász­ajándékba ka­pott tálat és tányérokat, melléjük a nagymamától örökölt, monar­chiabeli kana­lakat. Apuci és a kamaszodó gyerek most is megdicsérték ezért, mint mindig, ha kedvé­ben akartak járni az ízletes fa­latokért. Nyilvánvaló, hogy ettől a kölcsönös figyelmességtől a ko­rábban is jó súlyban levő apu­ci idők múltával szépen kigöm- bölyödött és egyre nagyobb hevülettel eszegette anyuci főztjeit. Olyannyira, hogy min­den tálaláskor már-már enyhe lelkiismeretfurdalással ültek asztalhoz, apuci ugyanis ilyen­kor mindig elkezdte: — Kevesebbet kellene en­nem. — Valóban, drágám — bólo­gatott anyuci és újra szedett élete párjának a jérceléből. — Inkább a mozgás hiány­zik nektek — vetette közbe Gombécka, az egyszem gyerek — vagy még egy kert. — Igen, igen — hümmögtek mindketten, s nyomban meg is sajnálták szegény nagyapát: mi lenne, ha két kertet tartana rendiben. Azt már biztos nem győzné. Különben is mit csi­nálnának a rengeteg terméssel, már a szomszédoknak se merik felkínálni a felesleget. — Bár igaz — jegyezte meg kanalazás közben anyuci —, a zöldség nem hizlal. — Csak a belevaló — tette hozzá Gombócka a kamaszok kajánkodásával. Apuci ekkorra gyönyörteli érzéssel dőlt a szék támlájá­hoz és megdicsérte anyucit, hogy fokhagymával és tejföllel készítette az uborkasalátát. Nagyon jól fog esni a zaftos pörkölthöz. Merített is kétszer mindkettőből. Mivel Gombócka nem kívánta reggel a mai me­nüt, őt — tekintettel serdülő­korára —, tanyai galambleves­sel, gyenge csirkemáj-pörkölt- tel lepték meg, anyucika pedig kakascombot rántott magának, olajos krumolival és tormát is reszelt mellé. — Evés közben jön meg az étvágy — kuncogott apuci, mi­kor kóstolásra csipegetett a szomszédos tányérokból. Erre anyuci tett még neki innen-on- nan, ahogy az illem megkíván­A „csendes” katasztrófa Jérceleves ja. Gombócka meg ismét szóba hozta nézetét a több mozgás helyességéről. — Tudjátok, milyen vagány lenne, ha ezután kerékpárral járna a család? — Előbb-utóbb oda jutunk fiam — vett magának a kré- mesből apuci —, ha ilyen ütem­ben emelik a benzin árát. Anyuci is helyeselt, mond­ván, ő a múltkor titokban ki­biciklizett a töltésre, s olyan jót tett neki a mozgás meg a természet zsengesége, hogy az a munkahelyén napokig téma volt. — Azt a nyugodtságot, ami utána elfogott, sose felejtem el. Nagy kár, hogy nem élünk ez­zel a lehetőséggel gyakrabban — mondta. — Valóban — hajtott fejet apuci, mikor lenyelte a rigó- jancsi alját —, a. mozgás biztos mindenkinek jót tenne. — Például ebéd után bicaj­jal mehetnénk a mamáékhoz — kapott az alkalmon Gom­bócka. — Remek ötlet — kavargat- ta a kávét anyuci —, én benne vagyok. Az is valami, ha már két sarkot karikázunk. Ekkorra apucit elfogta az ál­mosság és apró kis ásításokkal hívta fel a család figyelmét: most kicsit illik csendben ma­radni, míg ő szunnyad egyet a díványon. Anyuci lábujjhegyen vitte ki a nagy halom mosat- lant és Gombócka is ledőlt. A kollektív ejtőzködés-ernyedtség után a gyerek még megkérdez­te, hogy akkor kivigye-e a bi­cikliket a színből, apuci azon­ban leintette: — Ne vergődj vele fiam, át­ugrunk autóval a mamához. Azért vettük azt a kocsit, nem? ... M. T. 95 A világon évente születő 125 mil­lió gyermek közül 1981-ben is 17 millió pusztult el ötödik szüle­tésnapja előtt, noha egy-egy kis élet megmentése aligha került volna többe száz dollárnál. Az elmúlt év tehát a „csendes” ka­tasztrófa újabb esztendeje volt: naponta mintegy 45 000 gyermek halt meg, 100 millió gyermek éhezett, 10 millió vált csökkent képességűvé, és a világ lakossá­gának egyötöde küzdött a puszta életben maradásért. Földünk 4 milliárdnyi lakosá­55 az • Egy Kwashior-kórban szen­vedő afrikai kisgyermek, alultáp­láltságának minden jellegzetes­ségével. ból 500 millió gyengén táplált, millió pedig éhenhal, vagy alultápláltság okozta betegség — a Kwashior-kór — miatt leli ha­lálát. Csupán Kelet-Ázsiában évente 100 000 gyermek vakul meg vitaminhány következtében. Pedig a világ élelmiszer-terme­lésének elegendőnek kellene len­nie 4 milliárd ember táplálására. A világ évente mintegy 500 mil­liárd dollárt ad ki fegyverkezés­re, de csupán 20 milliárdot az éh ezők megsegítésére!) A Kwashior-kór — vészes alul­tápláltság — tünetei a lefogyás, vérszegénység, máj- és hasnyál­mirigy-károsodás, bélműködési zavarok. Elsősorban a fehérje- hiány, a kéntartalmú aminosavak krónikus hiánya okozza. A fehér­jeéhezés sorvasztja a gyermekek testét, gátolja agyuk fejlődését. Megszületésünkkor agyunk fel­nőttkori térfogatának és súlyá­nak mintegy 25 százalékával ren­delkezünk, ez két év múlva 75, négyéves korunkra pedig 90 szá­zalékra növekszik. Az agysejtek fejlődéséhez a megszületés utáni első 6—8 hónapban van különö­sen szük'ség a kielégítő fehérje­táplálásra. Ha ebben a néhány hónapban hiányzik a táplálékból a kellő fehérje, az agyfejlődés olyan maradandó kárt szenved­het, amit akkor sem lehet már helyrehozni, ha a későbbiekben kielégítő a fehérjetáplálás. Ritka kór terjed az USÁ-ban Először a homoszexuális férfiakon észlelték A betegek újabb csoportját sújtja az Egyesült Államokban valaha Is fel­jegyzett legszokatlanabb betegség. Ez az immunrendszer összeomlásának együk fajtája, amely homoszexuális férfiak körében kezdődött, de most már országszerte újabb népességcso­portokra terjed át az Atlantai Jár­ványellenőrzési Központ orvosai sze­rint. E hatóság ez év július közepén je­lentette be, hogy a vérzékenység ne­vű vérbetegségben szenvedők. most már ennek a zavarba ejtő. és gyakran végzetes, betegségnek is ki vannak téve. A hír egy héttel követte ugyan­ennek a szövetségi szervnek azt a Jelentését, mely szerint a betegség sok új esetét észlelték az Egyesült Államokban élő haiti menekültek közt. A kór a hatóság tisztségviselői sze­rint kezd járványszerú méreteket öl­teni, és nem hasonlít az orvostörté­net során feljegyzett egyetlen más­fajta betegségre sem. Július 8. óta az azonosított 452 beteg közül 177 halt meg. A tünetegyüttesnek nincs neve, de jellemzője az amrmtnszuppresszló, az­az az immunrendszer működésképte­lensége. Minthogy az immunrendszer nem működik, a beteg sok olyan nyavalyát kap meg. amely immun- rendszere kudarcából fakad. E beteg­ségfajták közt vezet az egyik típusú bőrrák, a Kaposi-féle szarkóma, vala­mint egy halálos tüdőgyulladás, a pneumocystitls carinii. Mindkét be­tegség különben igen ritka. most azonban több százszor annyi áldoza­tot szed, mint amennyi várható volt. „Az esetek száma növekszik, és a nem homoszexuálisok közti esetek aránya is” — mondta dr. Harold Jaffe, a betegség leküzdésére kirendelt cso­port egyik . vezetője. „Júniusig heti öt. vagy valamivel több esetről kap­tunk Jelentést. Az utóbbi hat hétben heti 15—20 esetet jelentettek." Tavaly szinte kivétel nélkül homo­szexuális férfiak voltak a betegség bejelentett áldozatai. A vizsgálók ar­ra gyanakodtak, hogy valami immun- szuppresszív kábítószer vagy vegyü- let okozza, amit a homoszexuálisok talán rendszeresen használnak. Most azonban már van 10—20 olyan áldozat Is — férfi is, nő is —. akik nem ho­moszexuálisok, egyébként egészsé­gesnek látszanak és kábitószermente- sck. összeállította: Kutasi Ferenc zárólag rizzsel táplálkozók köré­ben igen súlyos következmények­kel jár. Eijkman közleménye már fele­désbe merült, amikor egy fiatal lengyel orvos, Kazimierz Funk, későbbi New York-i egyetemi ta­nár, megtalálta az elfeledett dol­gozatot, és kíváncsiságból hason­ló kísérleteket végzett galambo­kon, majd a rizs hártyájából ki­vonta azt az anyagot, amelynek létezését Eijkman feltételezte, és vitaminnak nevezte el. Funk 1911—1914 között kísér­letezett abban az időben, amikor Cambridge-ben Frederick Gow- land Hopkins angol biokémikus is hasonló állatkísérleteket vég­zett — az általa „járulékos táp­anyagnak” nevezett — ismeretlen anyagok kimutatására. Megfigyeléseit 1912-ben publi­kálta, amelyek óriási sikert arat­tak. hiszen bebizonyította, hogy a „járulékos tápanyagok” — csak később vette át a vitamin kife­jezést — nem a szervezet­ben termelődnek. hanem a táplálékkal kerülnek az em­beri szervezetbe, de hiányuk rendkívül ká­ros. Kimutatta, hogy a szakszerűtlen keze­lés az élelmiszereket megfoszthatja e fontos anya­goktól. Hopkiris közleménye nyomán váltak ismertté Eijkman kísér­letei és zseniális megfigyelései. Eijkman igazát bizonyítani is kel­lett. amelynek nyomán 1929-ben együtt kapták meg a Nobel-díjat. Ez igazságos volt, hiszen a felfe­dező és a bizonyító—kutató között lényeges különbséget nem lehe­tett tenni. Az Eijkman által fel­fedezett anyag a B-vitaminok kö­zé tartozott, míg Hopkins a ké­sőbbiekben azön vitamincso,por­tokkal foglalkozott, amelyek az emberi és állati szervezet nor­mális növekedését és működését segítették. Végső célja az A-vi- tamin tisztázása lett, amely a nö­vekedést szabályozza és befolyá­solja. Az Ei.ikman és Hopkins nyom­dokain járók a vitaminok egész rendszerét fedezték fel, így George Whipple a Bn, Szent-Györgyi Albert — 1937-ben ezért Nobel- díjban részesült — a C-vitamint, de a D-, a H-. a K- vitamincso­portok meghatározásai is az or­vostörténelem egy-egv fejezetét jelentik, hatásuk és jelentőségük szinte beláthatatlan a gvógvá- szatban. Dr. K. K. Apró-cseprő CSONTTÖRÉSEK ELLEN. Egy fluoridot, ösztrogént és kalciumot tartalmazó gyógy­szer-összetétel minimálisra csökkenti a csontritkulás okoz­ta csonttörések kockázatát, amelynek leginkább idős nók vannak kitéve. Miután 165 asz- szonyt öt éven keresztül vizs­gáltak a roshesteri Mayo Kli­nikán megállapították, hogy ha az illetők csak kálciumot szed­tek, a várható törések száma felére, ha viszont ezt a kombi­nációt vették be, 94 százalék­kal csökkent. MÉRGEZETT GYÓGYSZER. Az elmúlt napokban Chicagó­ban és környékén nyolcán vesz­tették életüket cianlddal „pre­parált” fájdalomcsillapítóktól. A halál okozója az úgynevezett extraerős tylenol kapszula. Re­cept nélkül adták, igen népsze­rű volt, ezek a készítmények uralták az amerikai fájdalom- csillapitó-piac 30 százalékát. A gyógyszert — valószínűleg örök időkre — kivonták a forgalom­ból. Az sem támaszthatja fel, hogy gyártója 100 ezer dolláros jutalmat ígért annak, aki a méregke verő nyomára vezet. ANTI-ANTIBÉBI SZEREK. Bizonyos orvosságok megszün­tethetik az antibébi-tabletta ál­tal nyújtott védelmet — írja a Volksstimme. Egyes antibioti­kumokról, gümökór elleni sze­rekről, barbituráttartalmú ké­szítményekről és epilepsziaelle­nes medicinákról van szó. Ezek a gyógyszerek a nők testében siettetik a tabletta hormonális hatóanyagának (ösztrogén. il­letve gesztrogén) leépülését. IZOMRÁNGÁSOK. Az ön­kéntelen izomrángásokat tikk- nek nevezik. Kevésbé ismere­tes az a tény, hogy az orvosok a böfögést, az ugatást, a krá- kogást és az illetlen kifejezé­sek beteges ismételgetését is a tikkek közé sorolják. A legtöbb tikk átmeneti és rendszerint nem tart tovább egy évnél. Az esetek mintegy 2,5 százaléká­ban azonban kifejlődik a tou- rette-betegség, amelynél külön­böző tikkek váltakoznak egy­mással, például a pislogás, a grimaszvágás, a fejmozgások és a testrángások. »■ Új család, új élet Aztán Ernest Hemingway je­lentkezett telefonon: „Mi ez?” — kérdezte. „Amerika teljesen fel­fordult. Botrány, mert egy gyer­mek születik?! Hihetetlen! Ikre­ket kívánok neked. Én leszek a keresztapjuk, és megígérem ne­ked, hogy elviszem őket a Szent Péter-bazilikába, mindegyik ka­romon egyet.” 1950. február 2-án jött a világ­ra a fiam. Robertino. A békés szülészeti klinika, melyet mosoly­gós apácák vezettek, hirtelen bo­londokházává változott. Az egész kórházban mindenhol szólt a te- leícn. Roberto utasítására bezár­tak minden vasajtót a földszin­ten, és utasították a személyzetet, távolítsák el a betolakodókat. Kint elfoglalták a helyüket a fényképészek, és a lehetőségre vártak. Tizenkét napig marad­tak. A fákon gubbasztottak, mint a majmok, lógtak körben a falon, ami a házat körülvette. Az egyik leesett, és eltörte a karját. Má­sok a kórházzal szemben béreltek lakást, minden ablakban lógott egy, abban a reményben, hogy onnan sikerül valami használha­tót lekapni. Megpróbálták meg­vesztegetni az alkalmazottakat és az apácákat. Természetesen nem akartuk a sajtó martalékául dobni a gye­rekünket. Neki ugyanúgy joga volt a magánélethez, mint ne­künk. Roberto kidolgozott egy haditervet, hogyan hagyhatnánk el észrevétlenül a kórházat. Az éjszaka közepén jelent meg, és közölte: „Megyünk!” Tehát éjjel egy órakor felkeltem, fogtam Ro­be) tinót, és Robertóval együtt le­rohantunk a lépcsőn. Még az apácák sem tudtak bizonyosat.. Mögöttünk szaladtak, és kiabál­tak, hogy nem mehetünk így el. fii beugrottunk Roberto kocsijá­ba, elszáguldottunk. A mi ko­csink mögött egy barátja jött. N*m sokkal később keresztbe ál­lította a kocsiját, és ezzel elzár­ta az utcát a minket követő ri­porterek elől. így értünk háborí­tatlanul haza. Ekkor a szentév alkalmából Róma tele volt turistákkal és za­rándokokkal, minden ablakban zászló lógott, és én — a megve­tett, a bűnös — köztük voltam. Mindenhol — különösen Ameri­kában — gyűlölködtek ellenem és Roberto ellen. Megpróbáltam testileg és szel­lemileg kipihenni magam. Üj csa­ládom volt, új életem. Elhatá­roztam, úgy fogok élni, mint egy normális asszony, akinek férje és gyerekei vannak. Közben Roberto és én mindent megpróbáltunk, hogy gyorsan el tudjunk válni előző házasságunk­ból. A helyzet elég bonyolult volt: Én svéd voltam, akinek a férjé Amerikában él, és Roberto számára a katolikus Olaszország­ban nem volt lehetőség a válás­ra. Egyetlen lehetőségünk Mexi­kó volt. 1950. február 9-én kap­tam egy táviratot, amelyben kö­zölték, hogy ott elfogadják a vá­lásomat, és ahhoz megyek fele­ségül, akihez csak akarok. Következik: 24. Az ikrek. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom