Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-12 / 239. szám
1982 október 12. m PETŐFI NÉPE • 5 A MESTERRE EMLÉKEZVE Kodályné Péczely Sarolta dalestje Dunapatajon Du napa táj reprezentatív rendezvénysorozattal köszönti Kodály Zoltán születésének századik évfordulóját. Az ünnepi program márciusban kezdődött, amikor — a helyi Kodály-emlékbi- zottság szervezésében — Tikász Mihály tanár, a nagyközség zenei életének jeles egyénisége, az ének-zenei általános iskola »lapítója tartott előadást Kodály -és Dunapataj kapcsolatáról. Júniusban, az általános iskolások ballagásán, ismét az évforduló jegyében csendült fel az ének, azt a húsz évvel korábbi évzárót idézve, amelyen a neves zenetudós és zeneszerző búcsúztatta a zeneiskola első végzős •évfolyamát. Legutóbb — október 2-án Ko- dályné Péczely Sarolta volt a Duna-parti nagyközség vendége, remek dalesttel emelve értékét * 7. emlékezéssornak. A csaknem félezres érdeklődősereg tapssal köszöntötte a színpadra lépő művészt, aki a műsor első részében két szerző kilenc dalát énekelte. A bécsi 'klasszikus Joseph Haydn négy canzonettáját könnyedén, remek intonációval adta elő, érzékeltetve a zeneszerző — rövid műveiben is megnyilvánuló — humorát, báját. Ezt követően Brahms öt dala hangzott el (Tavon, A csalogányhoz, Szerenád, Májusi SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Negédes anyanyelvűnk éj. Szívem vágya oly gyengéd), a Haydn-mű vekhez hasonlóan, eredeti nyelven. A német zeneszerző és zongoraművész műveiben a bécsi klasszikusok hagyományvilágán kívül nyomot hagyott a romantika és hoezákap- csolódóan a német népzene is. Kodályné Péczely Sarolta szép bizonyságát adta, hogy remekül bánik a hangjával, és a technikai tudást nagyszerűen teljesíti ki fegyelmezettsége, pontossága és különös érzékenysége. A szünet után Richard Strauss négy dala következett. A kiváló énekművész érzékletesen, nagy invencióval tolmácsolta a későromantika legjelesebb képviselőjének tökéletesre csiszolt miniatűrjeit. Különösen az Éj és az Ajánlás előadásakor tűnt ki a művésznő nagyszerű tehetsége. Kristálytisztaságú, mégis érzelemdús hangja a laikus hallgató számára is mélységeket mutatott meg, ugyana'kkór mindvégig könnyed és közvetlen tudott maradni. Az est utolsó részében Kodály Zoltán népdalszövegekre és klasszikus költők verseire komponált ifjúkori műveiből hallhattunk néhányat. (Énekszó, Dalok népi versekre, valamint a Megkésett melódiák. Kölcsey Ferenc és Berzsenyi verseire.) Az előadó ezeket a különös dinamikájú. kisebb műveket is olyan hatásosan tolmácsolta, hogy azok klasszikus Kodály-opuszok — a Te Deum, vagy a Psalmus Hun- garicus — élménytadó erejével hatottak. Külön kell szólni a közreműködő zongorista, Lantos István zongoraművész játékáról, amely mentes volt minden egyé- nieskedéstől. A fegyelmezett, pontos kíséret nagyban hozzájárult az est sikeréhez. A közönség hosszas tapssal honorálta, a Dunapatajon már korábban is jól ismert előadóművész műsorát. A Kodály-emlék- bizottság és a nagyközség hevében Schramm Gábor tanácselnök mondott köszönetét. Tolmácsolva a meghívást a centenáriumi rendezvénysorozat további eseményeire. Kodályné Péczely Sarolta az előadást követően elmondta, hogy mindig örömmel jön Dunapataj ra, szívesen emlékszik árra a 16 évvel ezelőtti eseményre, amikor Kodály Tanár Ür megnyitotta az új művelődési házat. Különösen megható — mondta —. hogy a nagy zenetudós és zeneszerző születésének közelgő 100. évfordulóján itt, a róla elnevezett intézményben adhatott hangversenyt. Az ünnepi rendezvénysorozat még nem ért véget. Az év folyamán tudományos előadás, vetélkedő és kórushangverseny köszönti majd Kodály Zoltán emlékét Dunapatajon, ott, ahol az ország első, falusi ének-zenei általános iskolája van. F. P. J. Házi óramúzeum Több mint ötven éve javítja, gyűjti Bajcsy-Zsiiinsz- ky úti műhelyében az időmérőket Kövesdi László órás. Az idős mester kis műhelyében naponta több százan fordulnak meg, hogy gyönyörködjenek a házi múzeumban. „Szióka” — hallhatjuk úton-út- félen a köszönési divatnak ezt a hirtelen kifeslett szóvirágát. Olyan, mintha egy kisgyerek cso- koládés-maszatos kézzel ölelne meg bennünket. Gyengéd szeretettel szól, de szirupos, ragacsos érzelmességgel. Nem szeretem ezt a divat-virágot. Majmoskodó bizalmassága ellenszenves, hangalakjában is van valami taszító: kígyósziszegés hallatszik vele, vagy talán a pióca hangzásrokonsága. Jó szándéka azonban, mint a maszatos kezű kisgyereké, vitathatatlan: a találkozás örömét paj- táskodó játékossággal, bizalmas közvetlenséggel akarja kifejezni. Bizonyára úgy született ez a szióka, hogy a csevegő kevesellte a sziát, s előbb (a csaó biztatására) szió-ra formálta, majd egy kedveskedő kicsinyítő képzőt is hozzágügyögött. Mentségére mondjuk el, hogy még mindig rokonszenvesebb. mint az ugyancsak sely- pegő pusz-pusz, vagy önmaga paródiája, a nyegleségében utolérhetetlen pusszantalak. Ez utóbbi a valamikori csókdosom a kacsóját szörnyalaknak a kísértete. S ebbe a famíliába tartozik a cso- csi-cso is, amelyet a szószaporító telefonfecsegéssel együtt egy remek rádiótréfa, egy szilveszteri paródia csúfolt ki szellemesen. A példák szemléletesen mutatják, hogy ez a gügyögő, édeskedő beszédmód a gyermeknyelvvel tart erős rokonságot. A becézés, a kicsinyítés egyébként is hódító szokása onnan sugárzott át társalgási nyelvünkbe. Az egyik szülője az egyszerűsítő szándék, a másik a családias kedveskedés igyekezete. De ami a beszélni tanuló gyermeknek artikulációs köny- nyebbség, a diáknyelvben (suli, diri, töri) játékos fölényeskedés, az az érett felnőttek beszédében könnyen válik stílustalan modorossággá. Testvér helyett tesó, influenza helyett influ, diszkó helyett dizsi, autó helyett avcsi. szerkesztőség helyett szerki — ruha helyett ruci nem vehető föl minden alkalomra. Egy minisztériumi dolgozó mini-nek nevezte munkahelyét —, talán egy kisebbfajta minisztériumban dolgozik. ahol az elvtársat elvtinek szólítják. ,.Óriási nyám-nyám csemege: 10 forint!” — olvassuk egy kirakatban. A sok becézéstől ilyen nyám-nyám lesz a beszédünk. Nem akarom senkinek á játékos kedvét elvenni, csak a szertelenség, a túlzás, a modorosság ellen beszélek. A kicsinyítés nyelvteremtő erő is lehet, a meghonosodott egyszerűsített szavak (mozi, krimi stb.) hasznos polgárai nyelvünknek. A módjával használt becézés a tárgyakhoz, fogalmakhoz fűződő családias kapcsolatunkat fejezi ki. Farkas László Legtöbbször úton vannak. Most bőröndökbe pakolva indultak Pécsre, a VI. Nemzetközi Felnőtt Bábfesztiválra. Nemrégen Franciaországban óriási sikert arattak, de erről majd később. A Ciróka Húszévesek elmúltak. Szép kor ez egy amatőr bábcsoport történetében. Tudják, hogy a gyermekek nevelésében fontos szerepe van a színházi élménynek. Ezért is dolgoznak fáradhatatlanul. Sikerült kikísérletezniük azokat a módszereket, amelyekkel a gyerekeknek bábozni szabad és érdemes. Egyúttal a • Közvetlen találkozás a „főszereplővel”. felnőtteknek is élményt ad játékuk ... Produkcióik mögött komoly felelősséggel vállalt munka és hit áll. Jelzi ezt az is. hogy a Ciróka nívódíjas és háromszoros Kiváló együttes. A franciaországi siker Próba előtt számolnak be a kecskeméti Ciróka bábegyüttes tagjai legutóbbi, franciaországi élményeikről. Előkerülnek az ottani lapokban megjelent kritikák. Az egyik így szól: „Csak a szívével lát az ember! — ez a fantasztikus magyar Ciróka együttes üzenete. A bábjáték színházi művészet, de közlési eszköz is. Szembeszáll a nyelvi korlátokkal, és sikerül neki erő- mutatvánnyal eltüntetni azokat. Ezt a célkitűzést a Le Mayet De Montagne bábfesztivál második napján a Ciróka magyar mese- együttes elérte.” Négy önálló műsort vittek Franciaországba, hat fellépés várt rájuk. Négy alkalommal a Le Mayet-i fesztiválon mutatkoztak be, vidékre is hívták őket. A tíznapos bábfesztiválon kiállítást rendeztek a bábfigurákból, amelyet szintén nagy érdeklődés kísért. A Ciróka meglepődött Franciahonban. Csak nagyközönségnek játszottak, s a nézőtérien a szakma képviselői „titokban” zsűriztek: a magyar vendégegyüttesnek ítélték a fesztivál nagydíját. Erre a kecskeméti csoport nem is mert gondolni, de természetesen boldogan vették át a díjat. .. Borzák Tibor • A kulisszák mögé pillantva. (Straszer András felvételei) KÖNYVEKRŐL így láttuk Kodályt „Kodály nagyságát, akár a hegyekét, azok tudják felmérni, akik távolesnek egy kicsit az ilyen emberi nagyságok sajátos munkakörétől: vagyis jelen esetben, akik nem zenészek, nemcsak pedagógusok. hanem mindazokkal a gondokkal is foglalkoznak, amelyek Kodály egész lényét, egész életét betöltötték.” — írja Illyés Gyula az Így láttuk Kodályt című kötetben, melyet a Zeneműkiadó adott közre a Kodály-cen- tenárium alkalmából. ötvennégy visszaemlékezést tartalmaz a mesterről, Kodály tanár úrról, zenészek, irodalmárok, tanítványok tollából, akiket Kodály a bizalmába, barátságába fogadott. Megemlékeznek róla idősebb kortársai: Molnár Antal. Szabolcsi Bence, Ádám Jenő, de az egészen fiatalok is: Szokolay Sándor, Vikár László, s műveinek hű értője és tolmácsolója, Eősze László. Nem történeteket, anekdotákat ■olvashatunk, az méltatlan lenne Kodályhoz — emberségének magyarságának példáját olvashatjuk ki minden írásból; a szigorúságnak és a következetességnek azt az utolérhetetlen példáját, mely- lyel egy nemzetet lehetett nevelni. Mit tudott, mit ismert s miben volt kérlelhetetlen — egységben az ember, a zenész és a közéleti férfi — így jelenik meg előttünk „a legmagyarabb zenész”, ahogyan sors- és bajtársa, Bartók, nevezte őt. Illyés Gyula szavait idézzük: „Az, hogy ő Bartókkal együtt lenyúlt a népzenéhez, nemcsak azt eredményezte, amit Európában . Stravinsky és a többiek csinálták, vagyis hogy az ősforrásból merítettek értéket. Sokkal többet adott ő: egy nép lelkületét hozta felszínre, ez abban az időben már, azt lehet mondani, a zenében volt konzerválva. Kodály munkája ezért óriási, öntudatra ébresztett egy nemzetet, megmutatva, hogy őneki is van sajátos értéke, hogy büszke lehet arra, amit ősei vég- hezvittek. S megtanította ezt a nemzetet arra is, hogy még tá- gabb értelemben foglalkozzék saját magával. Az a nevelő munka, amit ő itt helyben tán még Bartóknál is szívósabban végzett, nemcsak énekelni tanította meg százezerszámra a gyerekeket. Százezreket ébresztett közösségi öntudatra, arra, hogy hívek legyenek a közösséghez, amelyben születtek.” FILMJEGYZET Hová tűnt Agatha Christie? A cím mindenesetre csalogató: megtudni valamit az angol bűnügyi regény nagy egyéniségének életéről. Nem is csalódik, aki erre kíváncsi. Van ugyanis ebben a történetben válni készülő nagy írónő, durvalelkű férj, szemfüles újságíró, aki kinyomoz mindent. Van továbbá néhány olyan bűnügyi regénybe illő fordulat, melynek ötlete akár Agatha Christie-től is származhatna. Mindez azonban mégsem tudja elűzni azt az álomba ringató, pasztell színű unalmat, mely ezt a pompás műgonddal fényképezett, csodaszép környezettel, igazi, választékos angol ízlést sugárzó díszletekkel feldíszített filmet betölti. És ezt az andalító stílust kénytelen átvenni a világsztárokat foglalkoztató szereplőgárda is. Vanessa Redgrave olyan lassan és körülményesen mozog, mintha lassított felvételeket utánozna. A csupa ideg, mozgékony Dustin Hoffman pedig szinte könnyes meghatottsággal nyomoz. No, azért ennek a két kitűnő művésznek a kedvéért érdemes megnézni ezt a gyönyörűen fényképezett filmet még akkor is, ha ebből az alkotásból nem világlik ■ki, hogy milyen pompás deteik- tívregényeket tudott az olvasók asztalára helyezni az újabb kori angol krimi koronázatlan királynője. Sajnos, ugyanis kimaradt ebből a filmből mind a két általa teremtett klasszikus krimi-személyiség: Poirot mester és a kedves öreg Miss Marple, aki a legjobb tudomásom szerint — ha élt volna — sokkal eredetibb ötletekkel fűszerezve, percek alatt kiderítette volna, hogy hová tűnt Agatha Christie?! Cs. L. 24. Az ikrek Mexikóban rendezték meg a mi esetünkhöz hasonló esetekre specializálódott ügyvédek a fov- házasságkötést is. Így jött letre az az abszurd jelenet, hogy két férfi állt az állami hivatalnok elé, mint menyasszony és vőlegény. Az egyik azt mondta: „Téged, Ingrid Bergman a hites feleségemmé fogadlak.” Mire a másik azt válaszolta: „Téged, Roberto Rossellini hites férjemmé fogadlak.” Télen egy^ tízszobás lakásban laktunk Rómában a Viale Bruno Buozzin, nyáron a tengerparti házunkban, a „Santa Marinellá- ban". Nem volt sok tennivalóm, sok alkalmazottunk volt. Majdnem fölöslegesnek éreztem magam. Roberto mindenkivel nagyvonalú volt. Ha azt mondtam neki, szükségem van egy cipőre, pénzt adott, és azt válaszolta: „Miért csak egy párat? Vegyél hatot!” 1950 novemberében egy kaliforniai bíróság úgy döntött, hogy Piának apja gyámsága mellett Kaliforniában kell maradnia. Én engedélyt kaptam, hogy a szünidő felét a lányommal töltsem, de csak Amerikában. Ettől nem lettem boldog. Változtatni azonban nem tudtam rajta. 1951-ben ismét terhes lettem. Nagyon szedettem volna egy lányt, mert Robertónak az első házasságából már volt két fia és egy közös fiunk. Ennek most lánynak kellene lennie, és már el is döntöttem, hogy Isabella lesz a neve. De egyszerre kettőt is kaptam, az ikreket. Isabellát és Ingridet. 1953 második felében egyre kevesebb lett a pénzünk, és Roberto kijelentette, sok filmet és egy csomó pénzt akar csinálni. A gyerekekkel együtt Németországba utaztunk, hogy Münchenben leforgassuk a „Félelem” című filmet. Szerencsétlennek éreztem magam, mert Roberto nem engedte, hogy más rendezőkkel is dolgozzam. Ott volt Olaszorságban az a sok jó rendező — Zeffirelli, Fellini, Visconti, De Sica —, aki mind velem akart filmet készíteni. Én is szívesen dolgoztam volna velük ... Magukon kívül voltak, hogy Roberto nem engedte. Az ő szemében a tulajdona voltam. De nem voltunk egymás jó szellemei. A nyilvánosság megvetette azokat a szerepeket, melyeket a filmjeiben játszani engedett nekem. Természetesen ez már régen világos volt előttünk. De nem beszéltünk róla. A hallgatás egyre nagyobb lett közöttünk azzal a csenddel, melyet nem mertem megszakítani, mert féltem, hogy megbántom Roberto érzéseit. Roberto mindent félreértett volna. Bármit mondok, megbántottságá- ban veszekedés lenne az eredmény. Mathias Wieman, aki a „Féle- lem”-ben volt a partnerem, megérezte, milyen kétségbeesett vagyok. Egyik nap azt mondta nekem: „össze fog roppanni. Megőrül, ha így folytatja tovább. Miért nem hagyja el Róbertot?” Rémülten meredtem rá: „Róbertét elhagyni? Hogy tehetném?” — kérdeztem. „Ez lehetetlen!” Következik: 25. Roberto pálfordulása. • Az ikrek első születésnapján.
