Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-07 / 235. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1982. október 7. KÉNYSZERŰ „KÉZIVEZÉRLÉS” Élni és alapozni Gyors beruházás Alig valamivel több mint (él év alatt 17 millió forintos beruházást valósít meg saját kivitelezésében a sükösdi Május 1. Tsz. Baromfi- telepének szomszédságában, hasz­nálaton kívüli bányagödrös terü­leten épít fel két magtárat, 500 va­gon termény elhelyezésére. Bábol- na-szárító, 30 tonnás hídmérleg és természetesen a bekötő út, az üze­mi utak tartoznak a beruházáshoz. A terület víz. és elektromos ellá­tását is most kellett kiépíteniök, ez utóbbi egy részét földgázzal helyettesítik, ha megépül a közsé­gen átmenő vezeték. A magtár építéséhez a dabasi tsz által gyártott acélszerkezetet hasz­nálták fel, a tetőtartó részek meg. hosszabbításával és az oldalfalak — Néhány héttel ezelőtt — kezdte Seres Istvánná — egy műszakra álltunk át. Mondanom sem kell, ennek alapos okai vol. tak. A cipőfelsőrész elkészítése munkaigényes feladat, különösen, ha sok rajta a tűzés. Gyakorla­tilag csak az ilyen cipőket tud­juk eladni, A negyvenhárom munkahelyes szalag mellett csu­pán 20—25-en dolgoztak, s kény­telenek voltak tíz-tizenöt műve­letet elvégezni egy-egy modellnél. Ebből is látszik, a két műszak nem volt elég termelékeny, s a munkások sem kerestek. — A pártvezetőségi ülésen többször is tárgyaltunk erről — vette át a szót Czibik Tivadar —, s egyetértettünk a gyár vezetői és a munkások elgondolásával, vezessük be az egyműszakos ter­melést, ami javítja a kereseteket, de a gyártmányok mennyiségi és minőségi előállítását is. A dolog természetesen nem ment simán. A dolgozók gyermekeinek óvodai áthelyezése, a munkaidőkezdés egyeztetése, a speciális gépek át­csoportosítása mind-mind nehéz­ségként jelentkezett... — Ebben — szólt közbe Major I.ászlóné — segített a szakszer­vezeti bizottság is. Jeleztünk, kér­tünk, olykor követeltünk is. Ap­róbb konfliktusoktól eltekintve simán ment az áttérés. Nem ta­gadhatom. ebben benne van hár­munk közös erőfeszítése, de a gyár gazdasági, párt- és szakszer­vezeti vezetőinek munkája is. Már készítettünk ezzel kapcsolat­ban előzetes elszámolást is, s be­igazolódott, jó volt az elgondo­lás... — Igaza van Verának — folv- tatta a megkezdett gondolatsort a művezetőnő —. mert ma már áz asszonyok egv. de legfeljebb három műveletet végeznek, s ezért javult a minőség, hét-nyolc százalékkal nőtt a termelékeny­ség, ugyanakkor 10 százalékkal emelkedett a kereset. Ennek kö­vetkezményeként a hangulat is megváltozott. Szükségünk volt er­re, hiszen ebben az évben még 50 ezer pár gyermekcipőt kell nyugati exportra előállítanunk. Jól tudja ezt valamennyi tűző- nő — vette vissza a szót Czibik Tivadar —, hiszen valamennyi fórumot felhasználunk arra, hogy a munkások tisztában legyenek azzal, mit, miért csinálunk. A pártbizalmi, a szakszervezeti bi­zalmihálózat, , de a naponkénti kintebb helyezésével növelve a tá­rolóteret. Áprilisban kezdték a munkát a bányagödrök dózerolásával, októ­• Napi megbeszélés: balról jobb­ra Seres Istvánné, Czibik Tiva­dar és Major Lászlóné. többszöri találkozás alkalom arra, hogy szót értsünk a dolgozókkal, egymással.- Odáig elmegyünk, hogy még a modellt is bemutat­juk, amit a közeljövőben a sza­lagon készítenek majd. — A minőség mindenütt fontos, de a tőkés piacra bejutni, a vá­sárlót megtartani csak igazán jó és állandó minőséggel lehet. Ez­zel mindnyájan tisztában va­gyunk — érvelt Majomé — ezért ha új modellt, vagy nagyobb mennyiségű nyugati exportra ké­szítünk lábbeliket, összeülünk, a művezető, a pártvezetőség egy tagja, a szakszervezeti bizalmiak. Nagyon jól ismerjük, melyik munkatársunk mire képes. Kivá­lasztjuk azokat, akik a legszeb­ben, a leggyorsabban tudják el­készíteni a dísztűzést, s rájuk bízzuk ezt a munkát. Megbeszél­jük a munkatársainkkal is ezt a dolgot, s nincs sértődöttség ... — Viták közöttünk? — kérde­zett vissza Seresné. — Volt és bizonyára lesz is, A bérfejlesz­tésnél, a prémium elosztásánál néha nem értünk egyet. Leg­utóbb éppen Vera volt, aki elle­nezte, hogy a prémiumot kifi­zessük egyik dolgozónknak, de igaza volt, megegyeztünk... A tények makacs dolgok, s ha he­lyes az érvelés, valakinek enged­ni kell, del nem elvtelenül. A vi­ták azonban sohasem személyes­kedések, mindig a célt, a terme­lést, a minőséget, az igazságos­ságot tartják szem előtt, s ebben én úgy érzem, együtt vagyunk. — Kapcsolatunk régi és nap mint nap újból és újból megújul, hiszen ez olyan belső kényszer, amely nélkül képtelenek lennénk élni — mondta Czibik Tivadar. Egymást segítve kell tennünk ezért, hogy az embereket meg­győzzük, a minőséget javítsuk, a termelés intenzitását növeljük, a gondokat, a nehézségeket meg­oldjuk. Ez egyedül nem megy, csak közösen!... Közös elképzelés, közös munka, közös öröm még akkor is, ha ez olykor a vita hevében kovácsoló- dik. S ez így jó, így helyes, hi­szen a cél is közös: jobban, töb­bet termelni, óvni, erősíteni a gyár hírnevét. S ezt így végre­hajtani, egymást segítve, egysze­rűbb. Gémes Gábor bér 20-tól már ideszállítják a ku­koricát. Ezzel a beruházással —, amelyhez a MÉM-től, pályázat út­ján, egymillió 820 ezer forint ösz­Ez év szeptember 10-1 számunkban Mi lesz veled, gerezna? címmel meg­jegyzést közöltünk, amelyben a nyúl- bör értékesítésének gondjairél szól­tunk. A cikkre a Külkereskedelmi Minisztérium sajtóosztályának vezető­je, dr. Marinovich Endre válaszolt. Megköszönte észrevételünket és egy­úttal mellékelte a TANNIMPEX Kül­kereskedelmi Vállalat észrevételeit, amely egyetért a nyúlbörkészletek ér­tékesítésével kapcsolatos aggodal­munkkal. Egyúttal tájékoztatást ad a jelenlegi gondokról. ÍME A LEVÉL: Kezdetben a nyúltenyésztők — az exportőrök — a bőr árát be sem kalkulálták az önköltségbe. Később, a piackutatások ered­ményeként, a hetvenes évek de­rekától sikerült nagyobb mennyi­ségű nyers nyúlbőrt értékesíteni. A kétszáz tonna körüli exportot 1980-ra több mint hatszáz tonná­ra, az árat pedig a kétszeresére sikerült feltornászni. Akkor kon­junktúra volt, kedvező piaci hely­zet alakult ki. Ugyanakkor indult meg a Ka­lapgyár bőrkikészítési és konfek­ciórészlege munkájának eredmé­nyeként a készáruexport is. amely azonban az egyre erősödő távol-keleti konkurrencia miatt nem volt versenyképes. Főként a magas árak játszottak közre ab­ban, hogy a tételek eladhatatlan­ná váltak. A fentiek alapján a cikknek az a megjegyzése, hogy „jobban jár­tak volna, ha itthon feldolgoz­zák”, az elmúlt évekre vonatkoz­tatva, nem egészen jogos, ha a gazdaságosságot • és a feldolgozási adottságainkat nézzük. Visszatér­ve a jelenlegi helyzetre, ma a gazdasági krízis következtében a szőrmekereskedelem mélyponton van, óriási készletek halmozód­tak fel nemcsak olcsóbb cikkek­ből. hanem nemes szőrmékből is. A légszáraz nvúlbőr értékesíté­se ennek következtében ugyan­csak nagy gondot okoz. Hozzáve­Én meg sem lepődnék, ha itt teremne a kocsiúton egy vasalt kerekű, százéves parasztszekér, két pej ló elébe fogva, s nyomá­ban lomhán fölszálló porfelhővel nyikorogna ki, a falu vége felé. Nem azért, mert Kiskunmajsának ez az új része, a Kis Gyula utca még nincs kikövezve, hanem mert két múltba járogató ember is la­kik benne. Kozma Huba, a hely- történeti múzeum vezetője és Csik Antal lakatos, aki a kultúra területén való foglalatoskodást „maszekban” vállalta föl. Társ­szerzői a Majsáról írt monográ­fiának. Csik Antal a cipész szövetke­zetben dolgozik — valójában már technikus —, a karbantartók cso­portvezetője. Amikor lejár a mun­kaideje. kerékpárra pattan, és siet haza, mint most is. Mindig akad dolog a ház körül. Olykor vendég érkezik. Egészen bizonyos, hogy a községben senki padlásán nem jártak még annyian, mint az övékén. Már tudniillik a padlás­szobában. Amikor az ember elengedi a korlátot s tekintetét a deszkából ácsolt lépcsőről föl meri emelni, még csak tetőtől térdig érkezve a szóban forgó helyiségbe, elámul a látott gazdagságon. Már aki, mint jómagam, a házigazdához hasonlóan vonzódik a rég liúltból származó tárgyakhoz. Ilyeneket szegű támogatást kaptak — elér­ték, hogy terményeiket teljes mennyiségben tárolni tudják. B. £. tőleges becslések szerint az or­szágban jelenleg mintegy 600 ton­nát tárolnak különböző vágóhi- d tikon. A magunk részéről — azon túl, hogy a bőröket nyers állapotban kíséreljük meg expor­tálni — minden erőfeszítést meg­teszünk az iparral karöltve, hogy ezt az óriási készletet csökkent­hessük. Kísérletek folynak a Ka­lapgyárban, továbbá a Pécsi Bőr­gyárban a nyúlbőrből megfelelő szőrme készítésére, ezenkívül a nappa, illetve a velúrbőr gazda­ságos előállítására annak érdeké­ben, hogy cipőt — bébicipőt —, kesztyűt, bőrdíszműveket, mosó­bőröket tudjanak gyártani meg­felelő minőségben. Ha mindez si­kerül, a TANNIMPEX szakem­berei lehetőséget látnak a cik­kek exportjára, természetesen az árak sem hagyhatók figyelmen' kívül. Egyidejűleg a textiliparban is megkezdődtek a kísérletek a nyúlszőr feldolgozására, illetve belföldi Diacon történő értékesí­tésére. Ahhoz azonban, hogy az előbb említett árukat akár kül­földön. akár itthon értékesíteni tudjuk, újabb gazdaságossági szá­mításokat szükséges elvégezni. Az inarnak a termelőkkel egvütt. ki kell ..okoskodni”, milyen áron és feldolgozási fokozatban tud­nánk a felhalmozott bőrmennyi­ségtől. vagv legalább egy részé­től megszabadulni. Nem vagvunk gazdagok, de az adott kül- és belniaci lehetőségek néha a kezdeményezőkészségnek is határt szabnak. • Megértjük a gondokat. Örvendetes­nek tartjuk, tiogy megindultak a kí­sérletek az értékes szórme feldolgo­zására, hasznosítására. Fontos lenne azokat a kezdeményezéseket, ame­lyekről a vállalat levele említést tesz, minél előbb széles körben megva­lósítani, mert a nyerskészletek gyor­san nőnek. r g őriz Csik Antal kincsestára. Kar­dok, pisztolyok, rokkák, guzsa- lyok, kolompok, fokosok, csobo- lyók, régi iratok, újságok, pecsét­nyomók, pénzek, cserépedények, fényképek, s fényképezőgép fá­ból ... — Hány éves? — kérdem a kis múzeum tulajdonosától, mert kí­váncsi vagyok, mennyi idő alatt gyűjtötte össze a néprajzi és ipartörténeti szempontból is ér­dekes anyagot. — Negyven. — A korosztálya, még fiata­lon, ha tehette, hátat fordított a falusi életnek. Sosem hallotta a város hívó hangját? — De igen, dolgoztam én is ott, Budapesten. Amikor ötvenhétben kimaradtam az általános iskolá­ból, Majsán még nem volt olyan ipari üzem, ahol szakmát lehetett volna tanulni. Ezért mentem, kényszerből, nem csábító hangra a fővárosba. — Aztán később a szive haza­húzta ... — Apám és a három fia, köz­tük én, Pesten kerestük a meg­élhetési lehetőséget. Föltaláltam ott magam, barátokra leltem, de azt nem tudtam elképzelni, hogy ott éljem le az életem. Gy ökér - telennek éreztem magam a nagy­városban. Hiányzott valami, ami itthon biztonságot nyújt, s bízó­A NAPI GONDOK igen szorít­ják vállalatainkat. A gazdasági szabályozók év közben megváltoz­tak, csökkentve a jövedelemkép­ződést, s így korlátozzák a válla­lati alapok képződését is. Az év során már két alkalommal fel­emelték a kamatlábat, összesen három százalékkal, a hitelfeltéte­lek is szigorúbbak lettek. Az ope­ratív irányítás is erőteljesebbé vált, megnehezült az importbe­szerzés, gyakoribb lett az előre nem tervezett szállítási igények teljesítésének kényszere, és így tovább. Egy vállalati vezető keserűen jegyezte meg: „Az egyik napról a másik napra élünk, éves terv, kö­zéptávú vállalati terv, hosszúlejá­ratú vállalati stratégia ma már csak legfeljebb a szakkönyvekben található, s nem a mindennapi te­vékenységben. Miért nem látta ezt előre a gazdaságirányítás? Miért nem teremtették meg a folyama­tos fejlődés feltételeit?” A népgazdasági terv összeállí­tásának alapjait szolgáló informá­ciók, előrejelzések 1981-ben szin­te egységesen a fejlett tőkésorszá­gok szerény gazdasági növekedé­sét feltételezték, a válság kimerü­lését valószínűsítették. De a vál­lalatainkhoz intézett körkérdések alapján is ilyen információk áll­tak a gazdaságirányítás rendelke­zésére. Erre épültek az 1982. évi gazdasági szabályozók. A külgaz­dasági feltételek olvan arányú romlására, mint amilyen ebben az évben bekövetkezett, még a leg­pesszimistább előrejelzések sem számítottak. A kialakult helyzetre való rea­gálásunk még mindig viszonylag lassú. Az év első két hónapjában már erőteljesen tapasztalt jelensé­gekre a szabályozó rendszerben csak az év közepén vontuk le a szükséges, és a vállalatok számá­ra gyakran igen fájó következte­téseket. Nem egy példa van vi­szont arra, hogv alacsony értékű importtal való „takarékosság” magasabb értékű exnort elveszté­sét eredményezi. Hiába, ez a kényszerű ..kézivezérlés” elkerül­hetetlen hibalehetősége. MENNYIRE TEKINTHETŐ TARTÓSNAK a jelenlegi, szigorú intézkedéseket is követelő világ- gazdasági helyzet? A vállalatoktól nagyobb teljesítményeket követe­lő, a belföldi fogyasztást szűkítő világgazdasági feltételek nem múl­nak el 1982-ben, sőt 1983-ban sem enyhül e szorítás. » A világgazdasági válság eddigi tapasztalatai azonban azt mutat­ják, hogy a krízist azok a vállala­tok tudják átvészelni a legköny- nyebben, amelyek hosszútávú stra­tégiával rendelkeznek és a piacot új gyártmányokkal tudják „meg­lepni”, illetve amelyek a beszűkült vásárlóerőt vonzó módszereket al­kalmaznak. Vállalatainknál ma a megnehe­zült viszonyokat gyakran annak vá, erőssé teszi a magamfajtát. Nem tudtam áthangolódni. Is­mertem olyanokat, akik öregko­rukig kitartottak Budapesten, mégsem váltak igazi városiakká. Kitanultam a lakatos szakmát, dolgoztam fönn egy pár évig, vé­gül hazajöttem. A család többi tagja maradt. — A régiséggyűjtő szenvedélye mikor lobbant elsőt? — A történelem már az általá­nos iskolában nagyon érdekelt. Volt egy remek tanárunk, Flech Miklós. Honismereti szakkört vezetett. Jártuk vele a padláso­kat, gyűjtöttük az anyagot. Saj­nos, hiába, mert nem Volt hol elhelyezni, így később elkallódott minden. Nekem eleinte csak a régi pén­zek kellettek. Amikor 1966-ban visszatelepedtem a faluba, már a népélet, a múlt valamennyi tár­gyi emléke érdekelt. A családon belül még korábban megkezdtem a mentési akciót: a nagyapám obsitlevelét és más, a többiek sze­mében értéktelen holmikat párt­fogásba vettem. — Aztán a falu nagy család­jára is kiterjesztette a mentési műveletet. — Beléptem a honismereti körbe, elkezdtem néprajzzal fog­lalkozni, Kiskunmajsa történeté­vel és hagyományaival ismerked­ni. Közben a gyűjtést nem hagy­tam abba, de már más szemmel néztem a tárgyakra, régiségekre. A néprajzi értékesség vált a fő szemponttá és a lámpákat, órákat, mozsarakat eszerint cseréltem el másért. Ha egy házat lebon­tottak és a tető alatt találtak egy 19H9-es igazolványt, bajnétot, azt megszereztem. Sok mindent vá­sároltam családi hagyatékból. Fürkésztem a homokbányákat. Később már a munkahelyemre is hoztak be nekem dolgokat. igazolására „használják fel”, hogy miért nem készítenek érdemi kö­zéptávú terveket, hogy miért nem rendelkeznek vállalati hosszúlejá­ratú stratégiával. Ez a gyakorlat a vállalati érdekeltség jelenlegi rövidtávú és bázisjellegével is szo­rosan összefügg, ami azonban két­ségkívül zsákutcába vezethet. A szakemberek — különösen a fejlesztésben érdekeltek — gyak­ran felvetik, hogy a vállalati stra­tégia megalapozásához anyagi tar­talékokra és jelentős fejlesztési összegekre volna szükség, mert ilyen körülmények között az inno­vációra —, amely minden hosz- szabb távú vállalati elképzelés kulcsa — alig van mód. Mindez — noha több részigaz­ságot tartalmaz — vitatható. Az egyik ellenvetés, hogy az export­bővítő fejlesztések talán soha nem kaptak olyan előnyöket, mint nap­jainkban. E vállalatoknál igenis jelentős kihasználatlan szellemi és anyagi kapacitások vannak, ame­lyek tartalékok lehetnek az inno­váció folytatásához. Nem beszélve arról, hogy a bőséges beruházási lehetőségek időszakában sem ala­kultak ki a vállalatoknál olyan stratégiák, amelyek nyomán új és versenyképes termékek sora ke­rült volna a piacokra. Az innová­ció ellen a jó konjunktúra szinte igazolást adott, hiszen értékesítési gondok nem voltak. A NEMZETKÖZI VERSENY ki­éleződése bebizonyította, hogy az innovációt nélkülöző, tradiconáli- san gondolkodó vállalati vezetés már nem oldhatja meg a gondo­kat. Nem frázis az, hogy az újító vállalat a műszaki, gazdasági és társadalmi haladás motorja, s hogy az új eljárások, gyártmányok nemcsak az adott üzem, hanem az egész népgazdaság versenyképes­ségét növelik. Nyilvánvalóan nehéz éppen most, a legnehezebb időszakban megteremteni az alig belátható jövő stratégiáját. De ez a feladat. A vállalatoknak éppen ezekben a nehéz napokban kell mind na­gyobb erőt összpontosítaniok a piackutatásra, a piaci és műszaki prognózisok kialakítására. Ezekre alapozva ugyanis olyan vállalati fejlesztési alternatívák készülhet­nek, amelyek a válalatokat a vi­lágpiaci változásokhoz való jobb reagálásra készítik elő. Minderre természetesen nincs csodaszer, de bizonyos, hogy élni és a jövőt megalapozni egyszerre kell, s eb­ben a vállalatoknak jórészt a sa­ját erejükre kell támaszkodniuk. \V. I. — Se bor, se sör, se cigány, csak a régiségek. A társai mit szólnak ehhez a rendhagyó ér­deklődéshez? — Néha viccelnek velem: Tó­ni, én behozom neked az anyóso­mat, ő már elég régi. — Ez a faragott tárgy micso­da? — Egy szép guzsalytalp, 1856- ból, A rajta látható motívumok amellett tanúskodnak, hogy az Alföldnek is megvolt a maga sa­játos, szép fafaragás! kultúrája. A néni, akitől kaptam, hozzám jőve útközben elvesztette. De visszafelé menet még megtalálta, mert a járókelők nem tartották érdemesnek lehajolni érte. Konecsnitől, s más művészek­től, akiknek valami közük volt Kiskunmajsához, egy kisebb kép- gyűjteménye is van odalenn az egyik szobában Csik Antalnak. A fenti sok érdekesség között a bronz, és népvándorláskora-beli leletek egyikét, egy kis cserép­edényt Móra Ferenc ásott ki a környéken. A csoportvezető az utóbbi időben már a helyi mú­zeumnak dolgozik, amelynek lét­rehozásánál is közreműködött. Korábban egy ideig ő vezette a honismereti klubot. Jelenleg ke­resztény hiedelmeket igyekszik megmenteni a feledéstől. Belelapozok a vendégkönyvébe. Bálint Sándor ezt írta bele: Csik Antal megértette, hogy modern emberségünk és magyarságunk a múlt, a hagyomány gyökérszálai­ból táplálkozik, csak így lehetünk teljes emberek, teljes magyarok. Augusztus 20-án Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott a majsai lokálpatrióta, aki az üze­mi munkájának kifogástalan el­végzése mellett egy-egy műsza­kot a hagyományok ápolásával, a kultúra helyi műhelyében tölt el. A. Tóth Sándor VEZETŐK AZONOS FORDULATSZÁMON Egymást segítve Vezetők — mondjuk, s mindig igazgatóra, párttitkárra, vagyis elsőszámú vezetőkre gondolunk, holott vezető a mű­vezető, a pártvezetőségi tag, a szakszervezeti bizalmi is. Sőt, a közvetlenül a termelésen dolgozók számára elsősorban ők azok, akik irányítják a munkát, értékelik tevékenységüket, segítenek gondjaik megoldásában, a napi feladatok elvég­zésében. Rajtuk áll, vagy bukik a munka mennyisége, mi­nősége, a jó, a kedvező munkahelyi légkör kialakítása. Ilyen a termelőmunkában közvetlenül részt vevő vezetőkkel beszél­gettünk az Alföldi Cipőgyárban. Seres Istvánnétól, a felső­részkészítő üzem művezetőjétől, Czibik Tivadartól, a párt- alapszervezet szervezőtitkárától és Major Lászlóné szakszer­vezeti bizalmitól az együttműködésről, az egymás segítésé­ről, a gondok közös megoldásáról váltottunk szót, s arról,. hogyan tudják éppen e közös nyelvvel versenyképessé, ex­portminőségűvé tenni termékeiket. CIKKÜNK NYOMÁN Kísérletek a nyúlbőr feldolgozására MUNKÁSEMBEREK A majsai Csik Antal

Next

/
Oldalképek
Tartalom