Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-27 / 252. szám
¥ 1982. október 27. • PETŐFI NÉPE • 5 A PÁRTMUNKA GYAKORLATÁBÓL Megnyerni az értelmiségi fiatalokat Községeinkben az utóbbi három évtized során jelentősen növekedett az értelmiségiek száma. Ezen belül is legnagyobb arányban az agrár- és a műszaki értelmiségi, akik közül igen sok a fiatal. Márin Istvánnal, a császártöltési községi pártvezetőség titkárával arról beszélgettünk, hogyan vesznek részt az értelmiségi fiatalok a község közéletének fomálásá- ban, milyen szerepet vállalnak ebben, egyáltalán számíthat-e rájuk a közösség? Aligha kellene bizonyítani, csupán az arányok összevetése miatt szükséges megjegyezni, hogy harminc évvel ezelőtt ebben a községben összesen 15 értelmiségivel számolhattak, s azok jó része akkor sem vallotta magát fiatalnak. Jelenleg Császártöltésen 30 agrár, 5 műszaki, 10 egyéb értelmiségi és 20 pedagógus él, olyanok, akik még negyvenedik életévüket sem töltötték be. Közülük tizenketten tanácstagok, ketten a községi párt- szervezetben, hatan a pártalap- szervezetekben, hárman a KISZ- alapszervezetekben, ketten-ketten a Vöröskeresztben és a sportkörben vállaltak társadalmi megbízatást, de az értelmiségi fiatalok ott vannak a Hazafias Népfront és az MHSZ vezetőségében is. Nem nehéz kiszámítani, a fiatal értelmiségiek több mint 40 százaléka vállalt és végez valamilyen közéleti tevékenységet. — A községi pártvezetőség — mondta Márin István, aki maga is értelmiségi, az általános iskola igazgatója — már korábban felismerte, hogy az értelmiségi fiatalok közéleti munkába való bevonása milyen hatalmas lehetőséget kínál a helyi kezdeményezések kibontakoztatásában. Igaz, a fiatalok döntő többsége idevaló, és igényelte a község dolgaiba való beleszólást. Egyetlen példát: bíráltuk az óvónőket, amiért nem vállalnak valami társadalmi megbízatást. Amikor összehívtuk őket. s mondtuk volna, hogy jó lenne. . . közbeszóltak. Mondják meg. mit csináljunk. Meglepődtünk, de mondtuk, s becsületesen meg is (ették, amit kértünk tőlük. A pártvezetőség titkára beszélgetés közben többször is aláhúzta, nem akarja rózsaszínre festeni a nálunk kialakult helyzetet. Valóban nem, hiszen ha volt is a fiatal értelmiségiek részéről felajánlkozás, a pártszervezeteknek kellett megnyerni őket. Felkeresték a fiatalokat a munkahelyen, az otthonaikban, s emberi szóval érvekkel hatottak rájuk, s ezért vállalták a közéleti tevékenységet, a társadalmi munkát. — Érveink? — kérdezett vissza Márin István — akadnak bőségesen. Itt van mindjárt az első. Az értelmiségi fiataloknak fel kell ismerni, hogy mi mindnyájan, a község lakói, vezetői határozzuk meg azokat a körülményeket, amelyek között jól érezzük magunkat. Erre ismét egy példa: a község lakóitól éveken át sokat kértünk, tanterem-, tornateremépítésben. A tanmedence elkészítéséhez csak az értelmiségre számíthattunk, mert ők éppen magasabb műveltségük, tudati szintjük miatt jobban megértették, miért most. miért azonnal kérjük. Az első hívásra jöttek. Ennek természeteden volt más oka is. A község lakóira az egészségház építésénél számítunk. A meggyőzés egyik alapeleme az a hatás, amely bizonyos irányba mozdítja el az emberek tenni- akarását. Császártöltésen nem találtak ki újat, csupán alkalmazták azt, amit mindenki elvár a társadalmi munkáért: a kérést, a jó szót, az egyenrangú partneri kapcsolatot. Azt tartom, ha a község lakói jól ismerik a célkitűzéseinket, s szót tudunk velük érteni, ötleteiket, javaslataikat fontos tennivalóként kezeljük, könnyű a dolgunk. S mi erre nagyon vigyázunk ... Talán ezért is érzik jól itt magukat a fiatalok, az értelmiségi fiatalok is, mert jó az anyagi megbecsülés. Ehhez azonnyom- ban hozzáteszem, nemcsak a munkahelyi fizetéssel, hanem a kisegítő gazdasági tevékenységgel, a szőlőműveléssel. A lakások száma húsz év alatt megduplázódott, s a minőségük átlagon felül van. Gondunk a művelődési ház, amely véleményem szerint nem teljesen elégíti ki az értelmiség igényeit, annak ellenére, hogy kiállítások irodalmi műsorok sűrűn váltják egymást. Ezért aztán Kecskemét, Budapest színházi előadásai és hangversenyei a vonzók. Fura, de inkább természetes, hogy ebből a községből nincs elvándorlás. Erősek a rokoni kötelékek, de a „bevándoroltak” is gyökeret eresztettek, átveszik — mert kénytelenek — az őslakosság szorgalmát, kitartását, lokálpatriotizmusát. A fiatal értelmiségiek, azok is. akik nem kaptak, nem kértek közéleti szereplést, óhatatlanul beleszólnak a község életébe, hiszen van közös téma: a községpolitika, a fejlesztés lehetőségei, s lehetne hosszan sorolni. Nem véletlenül mondta a pártvezetőség titkára: talán azért elégedetlenek önmagukkal, mert úgy érzik, még nagyobb összefogásra, a közgondolkodásban nagyobb aktivitásra volnának képesek. Ez nem szerénytelenség — valóban így igaz. Gémes Gábor Egy főiskolai évkönyvről Az érdeklődő emberek fokozott kíváncsisággal veszik kézbe az évkönyveket. A megyei kórház, az óvónőképző intézet, a Katona József Gimnázium és a Bajai Tanítóképző Főiskola ismétlődő könyvei más hasonló célzatú kiadványokkal együtt hozzájárulnak ismereteink bővítéséhez, egy- egy adott intézet, intézmény életének jobb, alaposabb megismeréséhez. A napokban Bajáról hozott egy ilyen gondosan szerkesztett, szép képekkel illusztrált kötetet a posta. A Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Intézet, lii62—1982 című évkönyvet dr. Faludy Gábor docens állította össze, és Brachna Lajos igazgató írt hozzá bevezető, ajánló sorokat. Az intézet kétévtizedes történetét ismertető tanulmányból sok mindent megtudhat az olvasó. Mindenek előtt azt, hogy menynyiféle nehézségekkel kellett megküzdeniük kezdetben azoknak, akiknek szívügye volt a vízgazdálkodási szakemberek képzése. Először mint felsőfokú technikum működött, majd a Budapesti Műszaki Egyetem főiskolai karaként volt jelen a Duna-parti város szellemi életében, míg azután — 1981-töl — a pécsi műszaki főiskola külön intézete lett, s ma is az. Húszéves történetében mindenkor kettős törekvés jellemezte őket. Egyrészt korszerűen, megfelelő színvonalon folytatni az oktató-nevelő munkát, másrészt ezzel összefüggésben megteremteni a kellő anyagi-tárgyi feltételeket. Ez utóbbival kapcsolatban elmondhatják, hogy ugyancsak megváltozott a helyzet a kezdetek óta. Impozáns iskolaépület, külön szép és kényelmes diákotthon áll a rendelkezésükre. Csupán az utóbbi tíz évben megkétszereződött náluk az állóeszköz-állomány összértéke. Megfelelő gépeket műszereket járműveket és megfelelő berendezési, felszerelési tárgyakat szereztek be időben, a szükségleteknek megfelelően. Közben mindenkor bővítették a kapcsolataikat, beleértve a város vezetőségét is. Ezért is alakulhatott úgy, hogy például a pedagógusok lakásgondjain enyhíteni tudtak. Hozzájárult jó hírnevük terjedéséhez az évente ismétlődő Vízgazdálkodási Nyári Egyetem is. És idesorolható az is, hogy az intézet oktatói, nevelői sok-sok cikket, tanulmányt publikáltak. Könyveik nem egyszer arattak sikert szakmai körökben. Elég talán csak néhány témát megemlíteni ezúttal az intézet munkatársainak a tanulmányai közül: a fizikai távmérők alkalmazási területei a szikes talajok mezőgazdasági hasznosítása, a vízmosások geodéziai felvétele, Türr István és a magyar vízgazdálkodás, a Duna biológiai egyensúlya stb. Növeli az intézet szerepét, felelősségét — és a rangját is —, hogy vízgazdálkodási üzemmér- nökkéozés hazánkban egyedül csak Baján folyt és folyik. így az ország minden részéből érkeznek évente a hallagatók, akik fiatalos lendületet friss vérkeringést hoznak magukkal, a város javára. A vízellátási-csatornázási szakon végzett hallgatók a települések és gyárak, vállalatok ivóvíz- és ipari vízellátási feladatok megoldása érdekében dolgozhatnak választott munkahelyükön, valamint a szennyvizek összegyűjtése, tisztítása, elvezetése és hasznosítása céljából. Az általános és mezőgazdasági vízgazdálkodási szakon oklevelet szerzett fiatal szakemberek viszont öntözési, tógazdálkodási, vízrendezési és egyéb feladatok elvégzésében jeleskedhetnek. A képesítésük térképészeti és földmérési munkák végzésére is feljogosítja őket. Egy másik tanulmányban, amely a jelennel és a várható jövővel foglalkozik, az eredmények mellett akadozó tényezőkről, gondokról is olvashatunk. Ezek közül néhány: Csaknem'száz kilométeres távolság van a főiskola és az intézet között; ez nehezíti az együttműködést. Eltérők az • adminisztrációs szokások; hiányzik az egységes gyakorlatot elősegítő közös működési szabályzat; a főiskola és az intézet más-más megyéhez tartozik. Az évkönyvben találjuk többek között még a Bajai Félüzemi Víztechnológiai Kísérleti és Bemutató Telep ismertetését célzó cikket, a diákotthon rövid történetét, valamint a könyvtár munkáját taglaló írást. Tetszetős fotók egész sora és igényes bibliográfia teszi még értékesebbé a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Intézet 1962— 1982 című könyvet. Baja amúgy is változatos szellemi életének újabb bizonyítékát. Varga Mihály • Egy beszédes fotó a könyvből: Vízhozam- é* sebesség- mérés. HONISMERET - HELYTÖRTÉNET A kecskeméti patikamúzeum 1973 márciusától látogatható az egykori Katona Zsigmond-féle patika irodahelyiségében létrehozott patikamúzeum, amely a megye háromszáz éves gyógyszertártörténetét mutatja be. (Kecskemét, Batthyány u. 5.). A kiállításban gazdag könyvanyag — köztük a csak először magyarul, latinul itthon megjelent gyógyszerkönyv — mutatja be századok patikustudományát. Érdekesek a népi gyógyelőíráso- kat, kuruzsló (?) recepteket tartalmazó kéziratok a yérhasról. kólikáról, fene-evésről stb. Kutyabőrre írt diplomákkal, eredeti kéziratokkal is találkozunk. Ezek között feltétlenül figyelmet érdemel Katona Zsigmondnak az 1883-as egészségügyi törvénymódosítására tett javaslatának a fogalmazványa. Számos olyan munkaeszköz is található a gyűjteményben, amelynek a rendeltetését ma már nehéz kinyomozni. Ilyen a pasztilla szaggató, a poposztó ágyú, a ( Gyógyszerésztörténeti szakgyűjtemény ) pomádé öntőforma stb. Tinctura- prés, kézi olajprés, különféle rendeltetésű és anyagú mozsarak, keverők, „szemer” súlyokkal működő kézi, és nagyobb táramérlegek, összerakható vándorpatikus mérleg stb. mutatja be a régi gyógyszerészek sok egyéni ötletet is kívánó munkáját. Igen gazdag a gyógyszertári edénykollekció. A XVIII. századtól már magyar manufaktúrákban is készítettek patikaedényeket. A gyűjtemény egyik legértékesebb darabja az 1743-ban a Nvit- ra megyei Holicson készült ún. „holicsi kenőcstégely”. Vannak edények Kuny Domokos műhelyeiből, Körmöcbányáról és a Pápai Keménycserép Gyárból. Az 1800-as években készült higiéni- kusabb porcelántégelyek több helyről származnak — a pécsi Zsolnay-g,várból is. Ezek rendszerint aranyozott díszítéssel készültek, és a talpukon viselik a gyári jelzetet. Ez a kor- és értékmeghatározásban segít. Az üvegtárgyak nem jelzettek, de nagyon szépek: aranyoxidos, zöld vasoxidos, kettősfalú piros rubin és kék kobalt üvegedény is található. Nemcsak a tárgyak funkciója érdekes ebben az összeállításban, hanem a sokszor formatervezői ízlésről is tanúskodó egyedi tárgyak esztétikuma is. A gyűjteményben a megye valamennyi városi és községi patikája képviselve van — különböző mértékben. A szakma- és művelődéstörténet számára egyaránt jeles értékű anyag nagy része még raktározva várja a patinás dunántúli városokéhoz hasonló patikamúzeumban való elhelyezést. Loránd Nándor A SZOCIOFOTÓ ÖTVEN ESZTENDEJE Ez a sár nem az a sár... 1932-ben érdekes kiállításra készülődtek a Magán- tisztviselők Szolnoki Csoportjának tagjai; a múzeumban fényképeket tettek közszemlére. Nem rajtuk, hanem a Magyar Királyi Rendőrség politikai rendészeti osztályán múlt, hogy a tárlatot megnyitása előtt betiltották; Dr. Vajda m. kir. detektív ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy „a fény- képfelvételek kizárólag azt a célt szolgálják, hogy az ... elégedetlenséget felébresszék, a jelenlegi állami és társadalmi rend elleni gyűlöletet felkeltsék.” A képeket elkobozták, legtöbbjük megsemmisült, és amikor 1966 őszén felújították a kiállítást, rossz reprodukciókról, ki-tudja-hogyan-megmaradt negatívokról készítettek nagyítást. Kassák Lajos. aki 1932-ben is a tárlat megnyitója lett volna, ekkor, 1966-ban a régi beszédét vette elő, s pontosan meghatározta a szociofotós ismérveit is. ,.Olyan józanul áll meg a felveendő objektum előtt — mondta — mint a jó orvos a megoperálandó beteg előtt. Számol az adottságokkal, és maximálisan alakítani akarja azt, a maga törvényei szerint”. Az akkori, 1932-es szociofotók most ismét láthatók Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A Bárd Johanna gondos hozzáértését tükröző tárlat érdekessége, hogy összehasonlítási alkalmat teremt fél évszázad termése között: külön ki• Lengyel Lajos; Utak. állításon ugyanis 1982 legjobb képeit is bemutatják. Az összemérés izgalmas, hasznos, tanulságos: művészi és társadalmi oldalról közelítve is. A témák különbözősége az egyik lehetséges kiindulópont. Gönci (Frühof) Sándor vagy Bergmann Teréz proletárgyermekei szörnyű kort: az ínség, a nélkülözés, a nagykabátos-mezítlábas életreeszmélés idejét idézik. Lengyel Lajos Munkásasszonya hihetetlenül öregnek látszik, noha karonülő csecsemőjét is beleszámítva aligha lehet negyvennél több. Haár Ferenc: Az élet alkonyán című fotográfiája képbe foglalt vádirat: csontja-kiálló gebét mos egy csontja-kiálló ember. Gönci (Frühof) Sándor Külvárosa fabódékat, támlátlan széket, csempevesztett bilit mutat, Mosás a Balatonban című felvétele mára néprajzi emlékké vált. A ma is aktív Tahák Lajos akkortájt szívesen élt a címek hatásával. Szociális berendezkedésünk magaslatán — írta például egy szemétdomb tetején keresgélő embert ábrázoló képe alá. Ugyancsak a címmel operál egy másik — technikai és művészi oldalról egyaránt nem túl jó — képén. Másnak aratnak — írta a meglehetősen életlen, alulexponált felvétel alá, ezzel a kemény címmel érve el a hatást. Tovább nézelődve egy csomó akkor jellegzetes, mára történelemmé lett’ jelenséget vehetünk szemügyre. Lengyel Lajos Népkonyháján Újpest megyei város 5. számú népkonyhája • Tabák Lajos: Másnak aratnak. látható. Kovács Zsuzsanna (Schmidt Anna) képének címe: Munka nélkül. Egy lábavesztett hadirokkant Magánul feliratú tábla alatt ücsörög (Tabák Lajos). Lengyel Lajos kptalóguscimképként is használt Lovasrendőrök-je valóságos agitka (Lenin szava). Alul (azaz: többségi) nézetből fotografált kigömbölyödött. fényes szőrű paripák — mögöttük picire zsugorítva láttatja a tüntetni készülőket az objektív. Az 1982-es termést bemutató kiállításhoz a szocio- fotó hazai szaktudósa. Albertini Béla írt bevezetőt. Talán egy célzatosan kiragadott mondata is a lényeget mutatja: „Az (1932-es) örökség folytatása mai gondjainkkal való szembenézés. Ennek szándéka és megvalósítása mai társadalmunk erejének mutatója” — szögezi le. Szóval: gondok. És itt elkerülhetetlen, hogy eszébe ne jusson az embernek mindaz, amit a szociofotó nyakába varrnak: pesszimista; nem eredményt, csak bajt tükröz stb. A szándék a fontos: a javításért mutat problémát! S hogy ez — mi is valójában? A műfaj tizennégy reprezentánsa keres rá választ — nemcsak 1982-ben készült képekkel. Urbán Tamás szerint az abortusz a legsúlyosabb bajunk — Angyal- csinálók című 7 képes sorozata döbbenetes hatású. S már itt fel kell figyelnünk valamire — alkalmasint a legfontosabb különbségre. Amíg a 32-es tárlat össztársadalmi bajokat tárt fel, addig a 82-es legföljebb réteggondokra világít rá. Kerekes Gábor 82-es külvárosa emeletes, villanvvilágításos, vízve- zetékes, angolvécés bérkaszárnya, ami ugyan mesz- sze van a palotától, de még messzebb a másik külvárostól, Gönci deszkabódéitól. Olyan régen vagyunk lent, nem is tudjuk milyen fent — kapjuk fel a fejünket a Hobo Blues Band szövegén és Tóth György ilyen című képén, s társadalomkritikára gyanakodnánk, ha nem tudnánk: a csövesek nem anv- nyira lent, mint inkább kint vannak, alighanem inkább saját akaratukból, mint a társadalom szándékából. Ez a sár, amiben 1982-ben taposnak egy koncerten a HBB-hívők, nem az a sár, amiben Haár Ferenc gebemosdatója tapicskol. A különbség lényegi, s egyszerűen úgy fogalmazható: ebben, az 1982-es sárban akarnak lenni, abban, 1932-ben. muszáj volt lenniük .. . Látványos — és sokféleképp értelmezhető — kivonulni a társadalomból: ennek ábrázolására tesz kísérletet Balta András Találkozásaim Borostyán Imrével c. képeivel. A „remete" (ismerjük őt Vitray műsoraiból) kezén automata karóra méri az időt. kezében wertheim-kulcsokat zörget, noha sem pontos időre, sem tulajdonra (ha igazi remete) nincs szüksége ... Az 1932-sek a munkát szükséges rosszként mutatták, amiből ráadásul nincs. A 82-es kiállítás legjobb képe Horváth Dávidé (a tavalyi nagybaracskai szociofotó-tábofban ott volt): arról vall, hogy a munkás és a munka tárgya közel kerülhet egymáshoz, kiegészítheti egymást. A szolnoki tárlat a hónap végéig tekinthető meg. Ajánlatos volna Bács-Kiskun megyei bemutatása, nemcsak azért, mert itt jelentős szociofotós hagyományok vannak, hanem mert nagyszerű politikai tett is. Aki megnézi a két kiállítást, szöveg, külön előadás nélkül érzékeli az akkori és a mostani társadalom közti különbségeket. Erre képes a szociofotó — mint művészet. \ Ballai József
