Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-12 / 214. szám
r MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET W Kísérletező színház E gyre kockázatosabb új, kiszámíthatatlan fogadtatású magyar dráma műsorra tűzése, mert az esetleges kudarc anyagilag és erkölcsileg súlyosan károsíthatja a színházat. A jelenlegi struktúrában ugyanis egy-egy bemutató legalább 8—10 hétig leköti a társulat egy részét. 'Akkor is műsoron kell tartani a kiválasztott művet, ha már a premieren jóvátehetetlenül megbukott. A taps reménye nélkül estéről estére újra ki kell mennie a színpadra a szerepüket csapásnak érző színészeknek. Az ilyen kedvetlenítő, züllesztő hetek a készülő új produkciókat is hátrányosan befolyásolják. Éppen a jobbat akarás, a felkészülési körülmények kedvező változása hozta a társulatokat ilyen felemás helyzetbe. Fél évszázada mit számított, ha évi 40—50 bemutató közül néhányat visszautasított a közönség. Most két-három gyengébb előadás megpecsételheti az évad sorsát. Hol a kiút? Nyilvánvaló, hogy a hajdani kislétszámú együttesek heti két-három bemutatójának színvonala mesz- sze elmaradt a minimális kívánalmaktól. A legodaadóbb színész sem tudott megfelelően felkészülni évente 15—20 szerepre. Nem biztos azonban, hogy a felkészülés alapossága, intenzitása kizárólag a próbaidő hosszúságától függ. (Rengeteg időt fecsérelnek el a rendezők — például — beszédhibák javítgatására, alapvető készségek fejlesztésére.) Jól tudom, hogy pillanatnyilag illúzió az előkészületi szakasz rövidülésének a feltételezése is, hiszen joggal tekintik vívmánynak a repertoárok szűkítését színházaink. Kérdés persze, hogy a több szabad idő, a kényelmesebb tempó kárpótolja-e az alkotni vágyókat az elmaradt szerepekért? S ha már itt tartunk: egyetlen művészeti műhelyt sem befolyásol olyan keményen az időtényező, mint a színházit. Elképzelhetetlen, hogy egy- egy költő, festőművész rendszeresen ihletett állapotba kerüljön, mint a színészek, akiknek délután háromra, vagy este hétre kell átalakulniok, felfokozniok magukat. De az is elképzelhetetlen, hogy az író letegye a tollat, amikor legjobban megy a munka, mert letelt a nyolc óra. Legkiválóbb amatőr együtteseink éppen annak köszönhetik — vagy annak is — nagyszerű eredményeiket, hogy annyit próbálnak, amennyit az adott 9B feladat megkíván. Annak idején a Vásárhelyi kórus tagjai sem nézték órájukat Bartók- és Kodály-ősbemutatókra készülve. Tudom, mások a törvények, a lehetőségek egy kulturális nagyüzemben. Hiszen hiába vállalná a társulat egy megszállott csoportja a túlórát, ha a többiek közül csak egyet is elszólít a film, a fellépés, a tévé. Ilyen viszonyok között aligha várható, hogy nagyszínházaink évente egynél több magyar színdarabot tűzzenek műsortervükre. Még akkor is elszomorítóan kevés teret kapnak drámaíróink, ha a társulatok betartanák ígéretüket. (A sikeresebbnek ígérkező drámákat több színház is játssza és éppen az újszerűségük miatt szokatlan művekre nem jut elegendő idő, pénz, energia. Persze az is baj, hogy a lakosság számához viszonyítva kevés a színház. (Másutt ennyi pénzből több társulatot tartanak fenn, mivel honunkban egyik-másik indokolatlanul túlduzzasztott.) A nyíregyházi, majd a zalaegerszegi színház felavatása valamelyest bővíti a lehetőségeket, de szükség lenne a szó nemesebb értelmében vett kisvállalkozásokra. A klsszínpadok — amelyekről igen érdekesnek ígérkező vitát rendeznek mához egy hétié Kecskeméten —, nemcsak új drámai mondandóknak, -formáknak, stílusoknak lehetnek kísérleti terepei, hanem példaadásukkal sürgethetik, megkönnyíthetik a mind halaszthatatlanabb színházi szerkezetváltást, átrendeződést. A kísérletezés felfogásom szerint ugyanis több a darabválasztásnál, az előadói stílus új útjainak keresésénél. Ki lehetne, ki kellene próbálni, hogy kisebb egységek, kisebb költséggel, az igényekre gyorsabban reagálva, miként elégíthetnek ki felkelthető, vagy meglevő közönség- (réteg-) igényeket. Különösen olyan városokban — és a legtöbb magyar társulat ilyen településen működik —, ahol egyetlen színháznak olyan eltérő követelményeknek kell(ene) megfelelni, mint Katona József városában is. I Remélhetően szükségszerűen szó esik majd ezekről a színházszervezési problémákról is a kritikusok és szakemberek szeptember 19-i tanácskozásán. A színpadi kísérletezésnek ugyanis mindez megkerülhetetlen feltétele. HelUi Nándor ZÁM: TIBOR Pokoljárás (TRAGIKOMÉDIA ) (részlet) Jákó az előtérbe jön, ahol a fődoki várja. Jákó átadja neki a kardiogramot. A födoki kacsázó léptekkel jár le és fel, néha gesztikulál, mintha vitatkozna valakivel. FÖDOKI: Igen... Igen.. . Hát ez bizony ... Ez bizony.. A megtörtént dolgokat nem lehet visszacsinálni. Előkészíttessek magának egy ágyat a tizenhármasban? JÁKÓ: Ha nem feltétlenül fontos, most nem feküdnék be. FÖDOKI: Akkor megemelem a gyógyszeradagját. Anyagi viszonyai? JÁKÓ: Tűrhetőek. FÖDOKI: Családi élete? JÁKÓ: Pokol. FÖDOKI: Naponta háromszor két Seduxen. Szigorúan átmeneti időre! Tapasztalatom szerint a nyugalmas életvitel minden szedatívumnál eredményesebb szokott lenni a szívbetegeknél... Maga hisz Istenben? JÁKÓ: (Meglepett, töprengő.) Inkább félek tőle. mint hiszek benne. FÖDOKI: Fordítva jobb volna. JÁKÓ: Az egyháznak biztosan. FÖDOKI: Magának is. JÁKÓ: A főorvos úr ...hittérítéssel is foglalkozik? FÖDOKI: Nem. de arra rájöttem, hogy aki hisz, az nem fái. JÁKÓ: Ebben sok igazság van. FÖDOKI: Minél erősebb hit él az bmber szívében, annál kevesebb hely marad a félelemnek ... De akár van Isten, akár nincs, valamennyien a kezében vagyunk. JÁKÓ: (Diplomatikusan.) Ez bizonyára igaz. mert olyan ember mondja, aki már sok halált Látott. FÖDOKI: Nemcsak azon múlik. (Az asztalkán megcsördül a telefon, a födoki felveszi a kagylót.) Azonnal ott leszek. Kérem, szóljon a kollégáknak, és készítsen elő mindent. (Jákóhoz.) Mennem kell. JÁKÓ: Most ismét látni fog egy halált. FÖDOKI: Talán nem. Egy ezreléknyi esélye sok embernek van. JÁKÓ: Ügy gondolja? FÖDOKI: Magának annyi sem volt. Amikor azt mondtam az élettársának, hogy „vagy meghal, vagy megmarad" azt én inkább részvéttáviratnak tekintettem, mint alternatívának. (Kezet nyújt, de visszatartja Jákót.) Mostanában sok ember él halálfélelemben, amikor meg haldoklik, úgy viselkedik, mint a berúgott egér. „Hol az a macska?...” Emlékszik? ... Maga üzenetet akart vinni odaátra, egy másik haldokló meg szótárt kért az útra, hogy megkérdezhesse valamelyik világnyelven, merre táboroznak a magyarok? ... Akik az élet és a halál mezsgyéjéről tértek vissza, mind láttak és tudnak valamit a halál utáni... hogyismondijam- ról... ami még hipotézisként is kilóg a természettudományos világképből.,. Maga, Jákó, vagy három órát töltött azon a.. távoli tájon. Nagyon lekötelezne, ha. alkalmasint tartana egy élménybeszámolót eiről a kirándulásról. (Elmegy.) Feltűnik a zörgő hullaszállító bádogláda. A tolókocsi karján táskarádióból régi sláger szól:) „Egy kirándulás. Kis kiruccanás, Jobb mint bármi más,. .. Nem vitás ...” JÁKÓ: (A pántos ládára csap.) Az ő.él-. ménybeszámolója volna igazán érdekes. (A hullavivőhöz.) Férfi, nő? HULLAVIVÖ: Nem figyeltem oda.,. De elég nehéz volt bepasszírozni a skatulyába. (Tovább gurítja a bádogládát.) (Jákó tüsszent, papírzsebkendő után matat a zsebében, de nem talál. Hazamegy. Az ajtó nyitva. Egyenesen a W. C.-be tart, ahonnan egy tekercs W. C.-papírral jön ki s legombolyít valamennyit, fújja s törli az orrát.) JÁKÖ: (Zsályához:) Nincs itthon papírzsebkendő. (Tüsszög, fújja az orrát, s a hengerről legömbölyödő papírt húzza maga után.) Brrr. (Hőmérőt dug a hóna alá.) ZSÁLYA: Öltözik, késhülődik.) El ígértem magunkat vendégségbe. JÁKÖ: Nézz rám, s éld bele magad az irgalmas nővér szerepébe. Csípős nedvesség csöpög az orromból, könnyem, nyálam összefolyik, s fáj a fejem. Vírusos influenza. (Kiveszi a hőmérőt, megnézi, átnyújtja Zsályának.) Harmincnyolc-kettő. Nekem most nincs kedvem fecsegni. Egyáltalán: emberek közé menni sincs kedvem. ZSÁLYA: Csak zenét fogunk hallgatni, bluesokat. Jó kis társaság van együtt. Mór csalk miránk várnak. (Pohár vízért szalad, tablettákat szed össze a gyógyszeres ládi- kóból.) Tessék ezt mind lenyelni! (Jákó engedelmességet színlel, de amikor Zsálya kiviszi a poharat, a papírkosárba köpi a gyógyszereket. Sóhajt, felveszi a dzsekijét, sapkáját. Legombolyít a hengerről vagy három-négy méternyi W. C.-papírt, a zsebébe gyűri. JÁKÓ: Majd én bezárkózom. Te addig gyújtsál villanyt a lépcsőházban. Zsálya nem veszi észre, hogy férje csak színleli a beleegyezést, előrejön. Jákó becsapja utána az ajtót és ráfordítja a kulcsot.) ZSÁLYA: Jákó, ez most mi? JÁKÖ: Régiesen cselvetés, amit újabban átrázásnak mondanak. ZSÁLYA: Hogy lehetsz ilyen mocskos disznó?! (Jákó kinyitja a levélrés fölötti nézőkét és beletüsszent Zsálya képébe.) ZSÁLYA: Teátok, te istenverése! (Papír- zsebkendő után matat. Jákó kinyújt egy darab W. C.-papírt, Zsálya dühösen elkapja, kihúz vagy két métert.) JÁKÖ: Üdvözöld nevemben a házigazdát, meg az összegyűlt zenebuzikat, de mentsél ki. Lélekben velük leszek, de testben itthon maradok. Ha a dilinós feleségem nem éri fel ésszel, hogy betegnek ágyban a helye, a társaságban bizonyára lesz egy-két humanista, aki megérti távolmaradásomat. (Hatalmasat tüsszent.) Végeztem, drágám. Te i? hazajöhetsz, ha végeztél. (Becsukja a nézőkét.) ZSÁLYA: Akkora szarvakat akasztok rád, hogy nem férsz ki az ajtón! (Elrohan, belerúg Jákó kocsijába.) (Jákó hajókoffert hoz be a másik szobából. Félrerúgja a kis asztalt, a kacattömc- get kiborítja a szoba közepére. Egy „valamit” felemel.) JÁKÓ: Ez hát a varázserejű bugyi. A piros szíves bugyi. Az ominózus bugyi . . Mert volt egy asszonyom, aki imádott bluest hallgatni, de nem szeretett mosni. (A szennyeshalom tetejére ejti az intim :ruhadarabot. Sapkája béléséből előkotor egy cetlit: az elvinnivalók listáját. Ahogy csomagol, úgy pipálja ki a tételeket.) Ingek, gatyák és más ruhafélék, magnetofonszalagok, kézikönyvek, Jákó Márton ösz- szes művei, két váltás ágynemű, paplan, nagy- és kispárna, okmányok. írástöredékek. biblia, készpénz, betétkönyv, dikó .. . ■ is az üzenet! Nyúlcipő! (A könyvet a szeny- nyes ruhák tetejére dobja, hangos ovációval felveszi a felesége gázöngyújtóját és felkattintja. Lukács képéhez.). Az a negyedmillió, amit kiduruzsoltál ; a hiszékenyek zsebéből, Lukács, veled együtt vált semmivé. Könnyűnek találtattál. . Most az én megméretésem következik. Szorítsál értem, öregfiú! • (Miközben a színpad sötétségbe borul, Jákó az öngyújtó fényénél egyre távolodik. Háttérzeneként férfikórus énekel.) „Elmegyek, elmegyek, El is van vágyásom. Véled, kedves feleségem Nincsen maradásom ...” Három kép a Kamarából Az elmúlt évadban mutatta lie a kecskeméti Katona József Színház Kelemen László Kamaraszínpada Rozewicz: Fehér házasság című darabját. Az előadás egyik jelenetében Holl Zsuzsa és Varga Katalin. Csíki László: a Nagypapa látni akar benneteket című színművének egyik jelenetében az előtérben Borbáth Ottilia és Balogh Tamás, az álló sorban pedig Szakái Zoltán, Flórián Antal és Perényi László. Zám_Tibor: Pokoljárás című monodrámájában Tolnai Miklóst és Egyedi Klárát láthatjuk. (Karáth Imre felvételei) NAPLÓJEGYZETEK___________________ Csiki László: Nagypapa látni akar benneteket... 1981. október 20. Csíkit rendezek Kecskeméten, így egy ívbe feszül Sepsiszent- györgy (ott a Megyei Tükörnél egy szobában dolgoztunk Csiki- vel) Kolozsvár, (együtt jártunk az_egyetemre és a Gaál Gábor irodalmi körbe), Marosvásárhely (együtt mentünk újságírónak bé- ajánlkozni néhai Szőcs Kálmán költőtársunkhoz) Bukarest, (a Televízió kilencedik emeletéről az ő munkahelyére, a Kriteron Kiadót is lakóhelyül látó Scinteia- házra vethettem naponta tekintetet), közös értelmű kóborlások Háromszék falvaiban, indulatok és a jobbat tevésnek cigarettacsutkákon elparázsló buzgalmai, első könyveink rivális fogadtatása, egy induló írónemzedék megany- nyi föltündeklése és áporodott kudarca, a közép-kelet-európai- ságnak elkötelezetten Európát és magyar mivoltunkat vállaló esztendei .. . Izgat és ingerel a Nagypapa . . . Izgat és ingerel azóta, hogy ismerem Csíkit — s ennek van tizennyolc esztendeje már —, izgat azóta, mielőtt még megszületett volna. Mert izgat a kispolgárrá válás veszélye, és mechanizmusa, s ennél is inkább a kispolgár „távlatai” bármilyen társadalmi struktúrán belül. A Nagypapa pedig nem más, mint kihívás a „kispolgári” mint kategória felé. Mit jelent ez? Azt, hogy nem megoldott drámai helyzetet, hanem színpadon és élő színházi közegben gondolkodtató lehetőséget teremt egy társadalmi jelenség laboratóriumban történő vizsgálatához. Mint ilyen a szó szokványos értelmében nem is drámai mű. hanem nyitott színházi forgatókönyv. (Ha egyáltalán egy színpadi alkotás irodalmi alapanyagát meg kell műfajilag határozni.) Ebből megszületett első praktikus gondolatom: a tér nem játéktér, hanem egy másik élet- dimenzió. amely a szöveg felületéről mint ék hasít a lénvegbe: térlcisérlet emberekkel! (Hihetetlenül keevetlen ez így, de vállalnom kell!) 1981. október 25. Probstnerrel lehántottunk a díszletről minden magyarázó elemet. A zártság így fényes-fémes keretbe szorul, nem illusztrál, hanem, asszociációkat bont ki a kényelmetlen és amorf kamaraszínházi „kukucskáló színpadból”. Fekete végtelenségben alumínium- szerkezet. ebben a bordóra húzott több értékű elemek, amelyek esetleg bútoroknak is nevezhetők. Vakmerő: egyszerűen látványos. Évike jelmezei megélnek benne: nem ruhák, hanem jelentést hordozó, a térrel együtt megszólaló játékelemek. (Poós Éva jelmezeiről van szó.) 1981. október 26. Nem alszunk éjszakánként. Tucsnival zenét hallgatunk. És vágunk. Az általunk beiktatott előjáték bebizonyította, hogy a csapat készségei és képességei is elbírják az időmértékes színjátszást M nden próbára kész zenével ■ „ mk. A zene szabja a méri. Tizedmásodpercnyi pontossággal kell minden gesztusnak, minden hangsúlynak, minden kinetikusra szerkesztett viszonynak és viszonybokornak konkretizálódnia. Végre profi színházat csinálunk: a partitúra összetéveszthetetlen, csak a mi helyzetünkre alkalmazható, precíz és nem enged lébecolnunk a szubjektivizál- gatás, pszichologizálgatás, illuszt- rálgatás olykor megkapó, de alapjában véve mindig dilettáns langy- vizében. 1981. okt. 28. Áll az egész első felvonás. Helyenként nagyon jó. 1981. október 30. Mindenki fáradt. Félek. Majdnem mindennap tájelőadásra utaznak a színészek. Éjszaka érkeznek, reggel pedig négy óra olyan intenzitású próba várja •őket, amely sűrítettségében már- már szinte elviselhetetlen. Vigyáznom kell rájuk. Kilazító meglepetések kellenek. Olyan, mint Füzy műsorfüzetterve, amelyet ma megmutattam mindenkinek. Jól jött, mert Tarján a tőle megszokott kritikai éllel osztott ki minket. (Szerencse, hogy őszinte munkatársaim vannak). Igaza volt: most kell fegyelmezettebbnek lennünk önmagunkhoz, most kell a rendezői konstrukción túl magunkévá tennünk belülről is a figurákat. (Tamás csak az első felvonás első részét látta. Nekem több a kritikai észrevételem még ebben a részben is, mint neki.) Ma összevesztem az igazgatósággal : le akarnak faragni a próbáimból. Szőnyi G. visszaadta az elvett próbákat. Ég áldja érte! 1981. nor. 10. Most kezdődik a hajrá. Még három fehér folt van az előadásban. Egyet már úgyis kell hagynom: a második felvonás buli-jelenetét. Ezt már csak színészbarátaim tudják megmenteni. A két első felvonás közötti monológgal sem tudok mit kezdeni. Alszunk rá egyet. És ki kellene hagyni a Bartók-zenére épülő elemlámpás kihallgatási jelenetet. Alszunk érré is egyet. 1981 nov. 16. A pécsiek elhívtak, hogy az Gzt, amelyet vendégként rendeztem ősszel, beállítsam a nagyszínházba. (A kamarában akkora közönségsikere volt, hogy nem győzték íf nézőket kielégíteni.) Visszafele- jövet a Mecsek kanyargós útján megszólalt a második felvonás monológja: mint dialógus. La- manda és Ragó skandálva, zenére improvizálva felelt egymásnak. Üristen, csak tudjam nekik leénekelni. A kihallgatási jelenet rossz. 1981. nov. 25. Megtartottam Csiki László: Nagypapa látni akar benneteket című darabjának az utolsó próbáját. Tanácstalan, üres és vészt- jóslóan nyugodt vagyok: ez az előadás kihívás, mind szándékában, mind közösségi magatartásvállalási modell jellegében. Köszönet az előadásért Tucsninak, Tarjánnak, Poós Évinek, Füzy- nek, Probstnernek, köszönet nektek Borbáth, Balogh, Kiss Jen- ci, Egyedi, Flórián, Szakái, Perényi, Ragó, Lamanda! S köszönet, Szőnyi, Csiki... S te ne haragudj meg azért, hogy az ajándékkönyvbe, amelyet holnap a színészek asztalára teszek, nem valamelyik versedből vett idézettel bocsátom útra (immár el magamtól) egy hónapig örömben- gyötrődésben velem együtt volt barátaimat, hanem régi társunk Magyari Lajos és Csorna Sándor naplójából vett két sorával, amely minket, a Himalája lejtőjéig hazavágyakozókat mindig meg tud erősíteni: „... semmim sincsen, hát nem lehet, ! hogy kincseim sorsa ne gyötörjön.” 1982. március 10. Ma tudtam meg, hogy a Nagypapa minisztériumi nívódíjat kapott. Nagyon örvendtem ... Tömöry Péter
