Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
PETŐFI NÉPE Százhúsz évvel ezelőtt 1862. szeptember 11-én született, és 48 éves korában. 1910 júniusában hunyt el O’Henry — eredeti nevén William Sydney Porter — neves amenxai novellista, vérbeli elbeszélő, az amerikai reálista novella egyik megA tájékoztatás javításáról tárgyalt az SZMT elnöksége A Szakszervezetek Bács-Kis- kun megyei Tanácsának elnöksége tegnapi ülésén először a legközelebbi tanácsülés elé kerülő állásfoglalás tervezetét vitatta meg az értelmiség helyzetéről. A felszólalók részletekbemenően foglalkoztak az értelmiség különböző rétegeinek élet- és munka- körülményeivel, feltárva az ezzel kapcsolatos gondokat is. Az elnökség úgy határozott, hogy a megye csaknem 17 ezer értelmiségi dolgozójának helyzetét érintő állásfoglalás-tervezetet a hozzászólók észrevételeivel kiegészítve terjeszti az SZMT-ülés elé. Ezután a testület a szakszervezeti információs és tájékoztató tevékenység fejlesztéséről szóló SZOT-elnökségi határozat végrehajtásáról tárgyalt. Az erről készült jelentés egy év tapasztalatait összegezte. Megállapította, hogy a nehezebbé vált gazdasági körülmények és az egyre bonyolultabb nemzetközi viszonyok nagyobb követelményeket támasztottak a szakszervezetek ilyen jellegű tevékenységével szemben is. Az ezzel kapcsolatos megyei intézkedési terv végrehajtása azonban eddig csak szerény eredményeket hozott. Az információs munka sok helyen még nem eléggé tudatos és folyamatos. Márpedig a tájékoztatás jelentősen javítja a szakszervezetek tömegkapcsolatát, s hozzájárul a tagság bizalmának erősítéséhez. A jelentés a továbbiakban hangsúlyozta: mind több munkahelyi testület ismeri fel a szervezeti életben, az üzemi demokratikus fórumokban, a szakszervezeti oktatásban rejlő információs és tájékoztatási lehetőségeket. Javult a visszajelzés is, ily módon az intézkedéseket igénylő kérdéseket továbbítani tudják illetékes helyekre. Különösen hasznos volt ez az ötnapos munkahétre való áttérés időszakában. Igen lényeges, hogy a dolgozók jogos észrevételeit gyorsan továbbítsák az alapszervezetek a megfelelő helyekre. Abba sem nyugodhatnak bele azonban, hogy a megtehető intézkedésekre az indokoltnál tovább kelljen várakozni. Ugyanakkor, ha a különböző szervek lépéseket tettek a hibák kijavítására, azt is kellő gyorsasággal a tagság tudomására kell hozni. Az elnökség további feladatként jelölte meg, hogy az információ és tájékoztatás szervesen épüljön be a szakszervezetek mozgalmi tevékenységébe. Ezzel ösz- szefüggésben meghatározta az SZMT kulturális osztályának, szervezési osztályának, a megyei szakszervezeti iskolának, a szakmaközi művelődési intézményeknek a tennivalóit is. N. O. teremtő je. Fiatalon sok mindennel megpróbálkozott. 1882-ben Texasba költözött, ahol humoros hetilapot jelentetett meg, és más újságoknak is írt rendszeresen humoreszkeket. Valami sikkasztási ügybe keveredett, s ezért több mint hároméves börtönbüntetésre ítélték. Ez idő alatt — álnéven — novellákat kezdett írni. 1902-től New Yorkban élt, s ettől kezdve csak úgy ontotta elbeszéléseit, amelyek — nem utolsósorban hatásos technikájuk következtében — az amerikai novellairodalom példaképeivé váltak. O'Henry New York egyszerű embereinek portréját festette legszívesebben, és szatíráiban támadta kora társadalmi visszásságait. Megkoszorúzták Gellért Oszkár sírját Gellért Oszkár Kossuth-díjas költő, újságíró, kritikus születésének századik évfordulóján ko- szorúzási ünnepség volt pénteken a Farkasréti temetőben. Gellért Oszkár, a Tanácsköztársaság idején a sajtóügyek irányítója, 1945- től a Magyar Kommunista Párt tagja volt. Az 1956-os ellenforradalom leverése után tevékeny szerepet vállalt az irodalmi élet újjászervezésében. Síremlékén a tisztelet és megemlékezés koszorúit helyezték el az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztálya, a Művelődési Minisztérium. a Magyar írók Szövetsége, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége képviselői. DOHÁNYSZÜRET A HÉTVÉGE SPORTJA SZOMBAT ATLÉTIKA Felnőtt minősítő verseny: Kecskemét. Széktói stadion, 15 óra. ASZTALITENISZ NB II. férfiak: Kkfházi Szöv. SE— Bp. Medicor, Kiskunfélegyháza, Petőfi S. Alt. Iskola, 14 óra. Nők: Kunszentmiklós—Orosháza. FOGATHAJT AS Kettesfogat OB III. forduló és I. Magyar derby, maratonira jtás: Kecel, 10 óra. * HORGÁSZÁT Az országos egyéni halfogó bajnokság 1. fordulója: Baja, Sugovica-part 7.30-tól. 2. forduló: Baja, Pandúr-szigeti Duna-szakasz, 15 óra. KÉZILABDA NB II. nők: DUTÉP SC—MMG Sas- Italom, KTE-pálya, 15 óra. Soroksári VOSE—Jánoshalma, Bp. Soroksár. Megyei bajnokság. Nők: Bajai TK —Harkakötöny. Férfiak: KAC-MEDOSZ—K. MFSC, Kecel—Baja. Kiskunmajsa—Soltvadkert, Lajosmizse— DUTÉP SC, KOSÁRLABDA Bácska Kupa férfi kosárlabda-torna: Vaskúti sportcsarnokban. LABDARÚGÁS Megyei bajnokság: H. Szamuely SE —Kiskunhalas, jv.: Kávai (Kara, Őrző). 16.30. ÖKÖLVÍVÁS Petőfi Népe Kupa III—IV. osztályú és ifjúsági egyéni verseny: Kecskemét. Városi sportcsarnok. 16 óra. RÖPLABDA Fehérvár Kupa nemzetközi női torna: DUTÉP SC—Szolnok 8.30. Rad- nicski Beograd—DUTÉP SC 17.10. A mérkőzéseket Székesfehérváron, a VOLÁN SC sportcsarnokában játsz- szák le. TEKE Országos Vasutas Kupa női és férfi csapatverseny: Kecskemét. MA V- tekecs'arnok, 12 óra. VÍZILABDA MNK: KSC—KSI. Kecskemét, fedett uszoda. 16.30, jv.: Kozák, Dobrossy. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB Il-es mérkőzések: Kecskeméti SC—SZEOL AK, Kecskemét, Széktói stadion. 16.30, jv.: Bogyó (Palik, osz- termajer), 22. sz. Volán SC—Bajai SK, Bp. Rákoscsaba. 16.30, jv.: Varga J. (Szirba, Szabó). Területi bajnokság: Lajosmizse—H. • Kun B. SE, DÉLÉP SC—KTE (16.30). Megyei bajnokság: Bajai Tsz SK— Harta, jv.: Szikszai (Lavati, Molnár). Kkfházi Szövetkezeti SE—Kalocsa, jv.: Berta (Kazinczi. Fehér), Soltvadkert—Izsák, jv.: Szalai (Vincze, Tóth), Sükösd—Kiskőrös, jv.: Kulman (Du- rusán, Kiüti), Miske—Kecel, jv.: I Nagy (Papp. Gerber), Tiszakéeske— Tass, jv.: Szabó S. (Szabó J., Németh). Akasztó—Jánoshalma. jv.: Varga (Csenki. Miklós). Kezdési idő: 16.30. Előtte az ifjúsági csapatok mérkőznek. ennek kezdési ideje egységesen: 14.30. Megyei II. o. Északi csoport: K. MÁV—Harkakötöny. 10 óra. K. Vasutas—H. Radnóti SE. 10 óra, H. ME- DOSZ—K. Húsos. K. Spartacus—Kis- kunmajsa, Kunszentmiklós—Csengőd. Kerekegyháza—Solt, Hetény- egyháza—'Tiszaalpár. Kezdési idő: 16.3«: Déli csoport: H. Gábor A. SE—Fájsz. 10 óra, Kinizsi SE—Bácsborsód (Szigeti pályán) 10 óra. Hercegszántó- Tompa, Madaras—Tataháza, Kisszállás— Katymár, Bácsalmás—Vaskút, Császártöltés—Hajós. Kezdési idő: 16.30. Járási bajnokság. Bajai járás: Bát- monostor—Dávod 10 óra, Bácsbokod —Nemesnádudvar, Csatalja—Szerem- le, Csávoly—Ersekcsanád, Nagyba- racska—Gara. Kezdési idő: 16.30. Kiskunhalasi járás: Rém—Borota, 10 óra. Jászszentlászló—Felsöszentbe- nedek. Szánk—Imrehegy, Kunbaja— Kelebia, Mélykút—Kunfehértó. Kezdési idő: 15.30. Kecskeméti járás: Nyárlérinc—K. MFSC, Pálmonostor—Kunszállás, Lakitelek—Ladánybene, Lajosmizse II. —H. Petőfi. Páhi—Jakábszállás, Szabadszállás— Kunbaracs, Kunadacs— Kunpeszér. Fülöpháza—Agasegyháza. Kezdési idő: 10 óra. ASZTALITENISZ Megyei bajnokság, férfiak: Kerekegyháza— Kkíháza II., Kiskunmajsa —Kiskőrös. Tiszakéeske—Ércsekcsa- nád, Sükösd—Kecskemét, Soltvadkert—Dunavecse, Kiskunhalas—Kalocsa. ATLÉTIKA Felnőtt minősítő verseny: Kecskemét. Széktói stadion. 9 óra. FOGATHAJTAS Országos kettesfogathajtó-derby: Kecel, akadályhajtás, 10 óra. KÉZILABDA Megyei bajnokság: Nemesnádudvar —Kecel, Kisszállás—Lajosmizse, Kiskörös—DUTÉP SC II., KAC-MEDOSZ —Soltvadkert. ÖKÖLVÍVÁS Petőfi Népe Kupa felnőtt III—IV. o. és ifjúsági egyéni verseny döntői: Kecskemét, Városi sportcsarnok, 9.30. RÖPLABDA Fehérvár Kupa nemzetközi női torna: Székesfehérvár, Volán SC torna- csarnoka. DUTÉP SC—OK Rijeka, 9.50. TEKE Országos vasutas kupa női és férfi csapatverseny: Kecskemét, MAV-te- kecsarnok, 8 óra. VÍZILABDA Komjádi Kupa: KSC—Bp. Honvéd (Bp. Hajós A. uszodában) 14 óra. HORGÁSZÁT Az országos egyéni halfogó bajnokság 3. fordulója: Baja. Sugovica- part. 7.30. A székesfehérvári baleset áldozatai A csütörtökön Székesfehérváron történt súlyos közlekedési baleset következtében a vasúti szerelvénnyel összeütközött autóbusz utasai közül életéi vesztette: Kállai Miklósné 49 éves. Kovács Józsefné 49 éves, Gerván József- né 29 éves, Kéti Józsefné 29 éves, Györkös József 42 éves, Pálmai Gyula 39 éves, Szabó Józsefné 44 éves. Soós Elemérné 21 éves, Soós Gabriella 8 hónapos, Huszár Ágnes 8 éves. Bodnár János 12 éves, Czupán Mih'ály 11 éves, Nagy Ferenc 10 éves, Viniczai Attila 10 éves, Szigeti László 10 éves és Szilágyi Dénes 10 éves. Életveszé• A kiskunfélegyházi Lenin Tsz-ben július 12 óta szinte egyfolytában dolgoznak az emberek és gépek a 200 hektárt kitevő dohánytáblákon. A levelek törésében nagy segítséget jelent az új Powel- komhájn, amelynek a napi teljesítménye eléri a 4—5 hektárt. (Pásztor Zoltán felvétele) PIACI KÖRKÉP kW: ARAK KECSKEMÉTEN (forint kg) Burgonya 5—6 Sárgarépa (csomó) 3—6 Petrezselyem (csomó) 5—8 Vöröshagyma 10—12 Fejeskáposzta 5—6 Kelkáposzta 8—10 Saláta (db) 3—4 Karalábé 6—10 Karfiol 20—22 Paradicsom 4—7 Paprika 5—15 Főzőtök 4—5 Uborka 8—14 Zöldbab 8—12 Zöldborsó 25—35 Retek (csdmó) 3—4 Fokhagyma 40—60 Paraj 15 Sóska 15 Zöldtengeri (db) Alma Körte őszibarack Szilva Szőlő Sárgadinnye Görögdinnye Dió Savanyúkáposzta Mák Tej (liter) Tejfel Túró Sajt Tojás (db) Élő csirke (pár) Élő tyúk (pár) Élő kacsa 2—3 8—14 ' 6—15 8—16 5—8 10—18 8 4—6 35—40 20 100 7 50 45—50 100—120 2—2.40 100—150 150—300 170—200 KISKUNHALASON Burgonya 5—6 Sárgarépa 6—8 Vöröshagyma 12—14 Fejeskáposzta 4—5 Kelkáposzta Karalábé Karfiol Paradicsom Paprika Fözőtök Uborka Fokhagyma Alma Körte őszibarack Szilva Szőlő Dinnye (sárga) Görögdinnye Málna Mák Élő csirke Élő tyúk Élő kacsa Tejfel (liter) Túró Juh túró Sajt Tojás (db) *6—7 6—8 20—25 4— 6 6—12 2—4 4—10 50—55 8—12 6—10 6—12 5— 6 10—16 ‘ 4—6 4—6 28—30 100 50—53 40—44 46—50 60 40 60—80 100 1.80—2 lyesen megsérült Schrott Gyulá- né 52 éves, súlyosan sérült Szabó Attila 11 éves utas. Négyen szenvedtek könnyű sérülést. Az áldozatok és a sérültek — egyikük kivételével — valamennyien székesfehérvári lakosok. A vonat utasai és személyzete közül senki sem sérült meg. A vizsgálat eddigi, megállapítása szerint a balesetet az okozta, hogy Nyakas József 57 éves gépkocsivezető, székesfehérvári lakos nem győződött meg az áthaladás veszélytejenségéről. Nyakas Jó- zseiet a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. (MTI) MŰSOR KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ KELEMEN LÁSZLÓ SZÍNPADA Előzetes Szeptember Ji-én, kedden délután 5 és este 7 órakort ESZMÉLÉS. A Kassai Tháüa Stúdió vendégjátéka. Bérletszünet. Í5-én. szerdán este 7 órakor: SPIONJATÉK. Bérletszünet. l£c án. csütörtökön este 7 órakor: FEHÉR HÁZASSÁG. Bérletszünet, l'bén, pénteken este 7 órakor: NAGYPAPA LÁTNI AKAR BENNETEKET. Bérletszünet. 18-án, szombaton délután- 5 órakor: PÜKOLJARAS. Este 9 órakor: BAYER ASZPIRIN. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Szeptember 11-én, szombaton 9 órakor az Alföld Aruház mellett: Népművészeti kirakodóvásár. 20 órakor: IX. KECSKEMÉTI NÉPZENEI TALÁLKOZÓ GÁLAEST. A rádió- és tévéközvetítésre való tekintettel kérjük közönségünket, hogy a helyet 19.43 óráig szíveskedjenek elfoglalni. MOZI SZEPTEMBER 11-EN, SZOMBATON KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 és fél 8 órakor: BEN HÚR. Dupla. III. hciyárú. Kétrészes. színes, magyarul beszélő amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed r, és 8 órakor: AZ IFJÚSÁG ÉDES MADARA. Csak 16 éven felülieknek Amerikai film. Mesemozi: féli és háromnegyed 6 órakor: A TALÁLÉKONY NYUSZI. Színes, magyarul beszélő szovjet me- sefilm-összeállítás. Stúdiómozi: 8 órakor: A KUTYÁS HÖLGY Magyarul beszélő szovjet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél. 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: TUZSZEKEREK: Színes, magyarul beszélő angol film. KISKOROS Petűíi mozi: 4, 6 és 8 órakor: HOGYAN CSINÁLJUNK SVÁJCIT? Színes, magyarul beszélő svájci film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: FEKETE PARIPA. Színes, magyarul beszélő amerikai ifjúsági film. 6 órakor: A NŐK VAROSA. Dupla helyárú. Csak 18 éven felülieknek. Kétrészes, színes olasz film. KALOCSA Otthon mozi: 4. 6 és 8 órakor: EN ÉS CATER1NA. II. helyárú. Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: A KARATEZO KOBRA. III. helyárú! Színes, magyarul beszélő japán bűnügyi film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: A LOVASLANY. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: CSAK SEMMI PANIK. ITT VAGYOK II. helyárú Színes, magyar káland- film. TISZAKÉCSKF. Művelődési ház mozi: 6 és 8 órakor: HEGYI EMBEREK. II. helyáru. Színes, magyarul beszélő amerikai kalandfilm. FIGYELEM! A BEN HUR c. kétrészes színes amerikai filmet a kecskeméti Városi mozi szeptember 12-én (vasárnap) de. 9 órakor is bemutatja! Jegyek elővételben válthatók! (1934) HÍREK • HÍREK NAPTAR 1982. szeptember 11. — Szombat. Névnap: Teodóra. Napkelte: 6 óra 15 perc. Napnyugta: 19 óra 05 perc. Holdkelte: 23 óra 55 perc. Holdnyugta: 15 óra 05 perc. NÉVTÁR A Teodóra a Teodor férfinév női pária. Ma köszönthetjük még Dio- méd, Emánuei, Emil, Emiiián, Félix, Igor, Jácint, Jácinta és Károly nevű rokonunkat, ismerősünket. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: változóan felhős lesz az ég, számottevő eső sehol sem várható. Napközben megélénkül, néha megerősödik az északkeleti, keleti szél. Hajnalban szórványosan köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Szeptember 9-én Kecskeméten a kö- zéphömérséklet 19.7 (az 50 éves átlag 17.7). a legmagasabb hőmérséklet 26.5 Celsius-fok volt. a nap 1.3 órán át sütött. 0,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel a órakor 16.9. 11 Órakor 23.1 Celsius'-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 15.7 fok. a tengerszintre átszámított légnyomás 1021,2 milfibar (emelkedő) volt. Szeptember 9-én Baján a középhőmérséklet 21.7 (az 30 éves átlag 18.3). n legmagasabb hőmérséklet 23 Celsius-fok volt. a r.Sp 1 órán át sütött. 0.7 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 17. 14 órakor 24.5 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16.8 fok. a tengerszintre átszámított légnyomás 1022.3 millibar (emelkedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Kere, pestarcsán megtartott 37. heti lot- Iósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: — Vasárnap is nyitva! A Népművészeti Vállalat kecskeméti. Petőfi Sándor utcai üzlete a népzenei találkozó tiszteletére vasárnap is nyitva tart. Jelenleg a Sza- bolcs-Szatmár megyei népművészetet ismerhetik meg az érdeklődők. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon a PN Magazinban képes tudósításban számolunk be az I. kecskeméti veterán rallyról. Bemutatjuk az új szovjet csodaautót, valamint tallózunk a magyar Duna-hajó- zás izgalmas történetében. Az ötödik oldal a kamara- színházi hét jegyében készült. Itt közöljük Tömöry Péter naplójegyzetcit, amelyeket a Nagypapa látni akar benneteket című darab rendezése közben vetett papírra. Színházszervezési kérdéseket feszeget Kísérletező színház című írásában munkatársunk, mintegy előrevetítve a kritikusok és szakemberek szeptember 19-i tanácskozásának egyik fontos témáját. — Szórakaténusz-hírek. Ma délelőtt tíz órától a Szórakaténusz Játékműhely és Múzeumban Köl- lő Zsuzsa agyagozásra, Cseh Amb- rusné pedig dramatikus játékokra tanítja a gyerekeket. Délután fél háromtól kötetlen játékfoglalkozáson vehetnek részt, vagy ugyanebben az időpontban Hegyi Füstös László segítségével játékos rajzokat készíthetnek. Vasárnap kilenctől pedig könyvet, játékot, bélyeget csereberélhetnek. 8, 9, 43, 72, 84 — Lovasprogramok. Ma és holnap délelőtt tíz óráig várják az érdeklődőket Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatalban a Bugac—Borbás- és Magony-pusztai lovasprogramokra. A jelentkezők ez alkalommal saját gépjárművel vehetnek részt a túrán. — SZOBROK. KÉPEK. GRAFIKÁK. A képzőművészeti világhét alkalmából Kákonyi István alkotásaiból rendeznek kiállítást a kalocsai városi kiállítóteremben. A tárlatot dr. Geri István tanácselnök nyitja meg vasárnap délelőtt 11 órakor. — Dunaföldvári szüret. Vasárnap délelőtt tíz órakor a Duna- pai ton rajzversennyel és tréfás vetélkedőkkel kezdődik a dunaföldvári szüreti mulatság. Délután szüreti felvonulással, majd a vár új szabadtéri színpadán gálaműsorral folytatódik az eseménysor. A napot a művelődési házban hagyományos szüreti bál zárja. A sínekre hajtott — meghalt Szeptember 9-én este negyed tízkor Jánoshalma külterületén a 35-ös kilométertáblánál Koszorús Tibor István 20 éves, villanyszerelő, jánoshalmi (Parcellák 7.) lakos motorkerékpárral ittasan és a megengedettnél nagyobb sebességgel közlekedett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és egy telefonoszlopnak ütközött. Koszorús Tibor István olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, utasa Verseczki Zita 20 éves, jánoshalmi lakos pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Szeptember 10-én, 5.30-kor Kiskőrösön, az 53-as úton, a vasúti átjáróban a fénysorompó tilos jelzése ellenére Zombai Vencel 54 éves nyugdíjas, fülöpszállási (Kossuth u. 4.) lakos személygépkocsival felhajtott a sínekre és összeütközött egy személyvonattal. A baleset következtében Zombai Vencel olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépkocsiban mintegy 40 ezer forint értékű anyagi kár keletkezett. SZAKMUNKA (Kelemen István rajza) — ÚTLEZÁRÁS KISKUNHALASON. Kiskunhalason korszerűsítik a Kossuth Lajos utcát, ezért szeptember 14-től az utca vasútállomás és az 53-as út közötti 400 méteres szakaszát lezárják. A terelőutakat táblák jelzik. A helyi és távolsági autóbuszok a Vasút és a Rakodó utcán közlekednek. — Horgászbajnokság. A Magyar Országos Horgász Szövetség ma és holnap rendezi meg Baján a XIX. országos egyéni horgászbajnokságot. A versenysorozat első fordulójára ma 7.30 és 10.30 óra között a bajai Sugovicán, a második fordulóra 15—18 óra között a Nagy- Pandúr-sziget dunai oldalán, míg a harmadik fordulóra ismét a Sugovicán kerül sor 12-én, 7.30 és 10.30 óra között. • A homokmégyi Aranykalász Termelőszövetkezet varrodájában már a jövő évi textil falinaptárakat varrják, ugyanis a PANYO- VA dunavecsei gyáregységétől 11 ezer darabra kaptak megrendelést. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1 á. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál Ej és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. Eft