Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-07 / 209. szám
1982. szeptember 7. • PETŐFI NÉPE • 5 ÚJ ARCOK A SZÍNHÁZBAN Szélyes Imre Kemény dió olyasvalakiről portrét rajzolni, aki nem szívesen beszél önmagáról. Ilyen ember Szélyes Imre is, a Katona József Színház új tagja. Pedig bizonyára volna miről mesélnie, hiszen nem most lépett a pályára, több mint másfél évtizedes színpadi múlt áll mögötte. Mélybarna szeméből emberség és melegség sugárzik, halkan, sietve beszél. — Megnősültem, így kerültem Magyarországra. A főiskolát Marosvásárhelyen végeztem, azután tizenhat évig a temesvári színháznál játszottam. Mint minden volt főiskolás, én is tanáraimra gondolok, amikor azt kérdezik, kit tartok mesteremnek. Elsősorban Kovács György tanítványának vallom magam, de rengeteget tanultam később Fábián Ferenctől és Sinka Károlytól Temesváron. — Nem vagyok teljesen idegen Kecskeméten. Vannak itt néhá- nyan, akikkel már korábban volt alkalmam találkozni, Tömöry Péterrel például együtt dolgoztunk az első nemzetiségi színházi’ fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Emjam, mert akkor úgysem fog sikerülni. Sokat várok Kecskeméttől. Nagyon biztatónak tartom a Tömöry Péter, Szőnyi G. Sándor és Komáromi Attila által felvázolt elképzeléseket. Ebben a munkában szeretnék tevékenyen részt venni. Nehéz dolgom van, mivel mindent a nulláról kell kezdenem, bizonyítanom kell nap mint nap. A temesvári tizenhat évre itt nem lehet hivatkozni. H. K. E. üthetném Flórián Antalt, aki évfolyamtársam volt, vagy Bor- báth Ottiliát, aki szintén Maros- vásárhelyen végzett. Hogy milyen a színészideálom? Nem szeretem ugyan ezt a szót, de nem találok jobbat: a totális színész, aki képes bármilyen feladattal megbirkózni, azaz mindent el tud játszani. Főbb szerepeim felsorolására nem vállalkozom, túl száraz és tényszerű lenne. A szerepálmaimról sem beszélek. Isten őrizzen attól, hogy egyszer megkapKétezer éves teátrum Ókori színház falai bukkantak alő a földből a görögországi Szalonikitől mintegy százhatvan kilométerre délnyugatra. Ezek a kövek egykor nevezetes gyilkosság tanúi voltak: i.e. 336-ban ebben az épületben ölték meg Nagy Sándor atyját, makedóniai II. Fülöpöt, amikor éppen lánya esküvőjét ünnepelte. A görög régészek, akik a falakat kiásták, nem véletlenül büszkék a feltárásra, s az ásatás eredményéről maga Melina Mercouri kulturális miniszter tájékoztatta a nyilvánosságot. Az ókori színház épületét a volt királyi palota közelében találták meg. Makedónia egykori fővárosának szívében. Feltárója Manolisz Andronikosz régészprofesszor, aki megtalálta a nagy hódító családjának sírjait is. A kétezer éves lelet azonosságát támasztja alá egyebek között, hogy az ókori görög városokban általában a királyi palotához közel építették a színházat. Jubileumra készül a „Tretyakovka’ • Ősi orosz ikonfestő képei a Tretyakov képtárban. Moszkva óvárosának egyik kis utcájában áll a vörös téglából épült, fehér kőfaragással díszített meseház, az orosz és szovjet képzőművészet legnagyobb tárháza, a Tretyakov Képtár, mindenki kedvelt és becézett Tretyakov- kája. Már az épület maga is az orosz népi építészet remekbeszabott stilizációja — arra predesztinál, hogy a nemzeti kincsek gyűjtőhelye legyen e falak között. A múzeumalapító Pavel Mi- hajlovics Tretyakov mellszobra — Kibalnyikov alkotása — fogadja a belépőt a rövidesen 125 éves fennállását ünneplő múzeumban. Tretyakov hallatlan elszántsággal hozta létre az orosz festőiskola képtárát akkor, amikor ezért kigúnyolták, sőt Vasznyecov-képet vett akkor, amikor ezért nemcsak lenézték, de a városi rendőr-főkapitányság írásbeli nyilatkozatra is kényszerítette, hogy a Rettegett Iván cár és fia, Iván c. képet nem fogja kiállítani... Tretyakov negyven évig volt az orosz iskola mecénása, s gyűjteményét 1892-ben ajándékozta Moszkva városának. A forradalom után Lenin javaslatára a képtár az Állami Tretyakov Galéria nevet kapta. Az épület Vasznyecov tervei alapján épült, az ősi orosz építészet stílusjegyeit viseli magán, remekül ötvözve azt a funkcionális célokkal. Ma a galéria a világ egyik legnagyobb gyűjteménye: 7 ezer festmény, 50DÜ ősi orosz művész.! alkotás, 1500 szobor és 34 ezer vázlat, tollrajz, tusrajz talált itt otthonra. Megtalálhatók a híres novgorodi, pszkovi, moszkvai, szuzdali festőiskola képviselőinek munkái is. Az ikonok között ott vannak Andrej Rubljov alkotásai, amelyek az emberi létezés filozófiai mélységeiről szólnak az egyházi művészet tiszta nyelvén. A XVIII. századot többek között Alekszej Antropov, F. Roko- tov, D. Levickij képviseli, akik a reális világot fedezték fel s az egyéniséget kezdték festeni. Á következő teremben Levitán képeivel találkozik a látogató. Levitán ablakot nyitott a természet szépségeire, még annak hangjait is sikerült megfestenie. Kuindzsi, Siskov, Polenov és Levitán tájképei nemcsak a színek ragyogásával. a vászon frisseségével, a téma naturalizmusával tűnnek ki. hanem képeik felfedik a természet titkait is, bemutatva annak harmóniáját. A képtár ma is fontos feladatának tekinti a gyűjtemény gazdagítását. Tretyakov mintegy kétezer képzőművészeti alkotást ajándékozott Moszkva városának, s ma a szovjet nép nemzeti képzőművészetének gyűjteményében 55 ezer mű van ... A képtárban évente átlag 13 ezer turistacsoport fordul meg. Évente egymillió 700 ezren tekintik meg a galéria ma már zsúfolt termeit. A galéria bővítésének tervével régóta foglalkoznak, s már el is fogadták a tervet, amely minden szempontból a legmegfelelőbb, s amelynek stílusmegoldási alapját a régi épület képezi. • A „Krisztus megjelenik a népnek” című Ivanov-festmény. SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Magázás és - lemagázás — Le tetszik szállni? — kérdezek rá a buszon az előttem álló, gyermekeim és unokáim közti korú ifjú hölgyre. Úgy pillant hátra, mint aki látni akarja: ki ez az ittfelejtett őslény az ásatag modorával. — Le tetszem! — veti aztán oda gunyorosan. Érdekes: én pirulok el. Szerencsére már nem figyel. Ballagok át a zebrán, s felötlik bennem egy alig néhány éves élmény. Röpdolgozatos óra után, az önkiszolgálóban, egy első éves tanítványommal kerülök egy asztalhoz. — Na — faggatom —, gyötrő volt a feladat? — Miért? — kérdez vissza. — Annak szánta? — Kicsoda? — hebegek megzavarodva. Nem értem rögtön: kire gondol. — Maga! — mondja a legtermészetesebb nyugalommal. Persze, valójában igaza van. Tegezni mégsem tegezhet, tehát magáz. Tertium non datur: harmadik megoldást nem ismer. önkiszolgáló papírbolt. Félíves borítékot keresek. A gondola innenső oldalánál nem férek hozzá: a földön egy üres bevásárlókosár. Átlépni nem akarom; megkerülöm. — Ne menjen a gát mögé! Jó? — dörrent rám egy tizenéves hölgy, villogó szemmel, megszakítva egy beszélgetését. Megrettenek. A „sima magázást” megszokom már, idestova az utasítgatást, meg a nyers, majdhogynem artikulátlan hangvételt is. De az a „Jó?!”, az úgy csattan rajtam, mint lustálkodó és értetlen igásbarom hátán az ostor. Bizonyára tudnom kellene, hogy az önkiszolgáló üzletnek az a gondolája e percben éppen nem önkiszolgáló; hogy a földre lökött bevásárlókosár afféle „terelőgát”; s hogy különben is: egy betolakodott rissz-rossz vásárlónak nincs joga megzavarni az üzlet csendjét és rendjét. Hogy majdcsaknem nagyapja lehetnék, a hölgyet nem zavarja. Ma a magázódás differenciálatlan, mint maga a „felnőt.” korosztály. S felnőttnek számít ő is, hiszen dolgozó (talán már hónapok óta), meg én is, hiszen nem vagyok gyerek. Harmadik kategória, úgy látszik, itt sincsen. Pedig magázódni is sokféleképpen lehetne. „Ne menjen a pult mögé!” — ez a legridegebb. „Ne menjen, uram...” — ez már udvariasabb. „Kérem, ne menjen ...” — ez sem kerülne többe. „Kérem önt, ne menjen ...” — de ritkán halljuk! „Ne tessék a pult mögé menni!” — ilyen is van (vagy talán csak volt?)!. S a fentiek mindegyikét legalább négy-ötféle hangszínnel, hangvétellel, hangerővel, hanghordozással mondhatjuk végig. Aszerint, kit hogyan becsülünk, tisztelünk; — már ha becsüljük, tiszteljük egyáltalán. Mert más dolog magázni valakit, és ismét más „lemagázni”! Deme László KÖNYVESPOLC Valóban beszélnünk kell róla! Dr. Veres Pál — a Magyar Ifjúság rovatvezetője — könyve sikerkönyv. S mindjárt hozzátehetjük, rendhagyó könyv is; a szerző eredeti műfajt választott. A hozzá írt sok ezer kérdés közül kiválasztott 266-ot, s e kérdésekkel, valamint a rájuk adott válaszokkal tulajdonképpen az emberi élet egyik nagyon fontos, de sokáig az álszemérem leplével fedett részét tárta az olvasó elé, s tette mindenki gzámára érthetővé. Kitűnő érzékkel állította a szexuális felvilágosítás szolgálatába a több tízezerből azt a 266 kérdezőt is, akiknek a kérdéseiből nemcsak tájékozódni, de tanulni is lehet. E sajátos munka nyilván azok érdeklődését is felkelti, akik kevesebbet foglalkoztak ezekkel a fontos problémákkal. A könyv egyik legnagyobb erényének tartom azt, hogy' sokan bátorságot merítenek ahhoz, hogy kérdezzenek. Természetesen nemcsak Veres Páltól, de mindazoktól a felelős felnőttektől, nevelőktől, szülőktől, orvosoktól, akik a maguk területén sokat tehetnek az ő érdekükben. A könyv azonban nemcsak kérdezni tanít, hanem válaszolni is. S ez a másik, az előbbinél semmivel sem kisebb érdeme. Meg kell mondani, hogy sok orvosra is ráfér annak a módszernek — ha szabad azt mondanom technológiának — elsajátítása, amit az egyetemen sem tanítanak: melyek a legtöbb embert foglalkoztató szexuális kérdések, s hogyan segítsünk a hozzánk fordulókon? Fokozottan vonatkozik ez a pedagógusokra, és még inkább az orvosi és pedagógiai kérdésekben járatlan szülőkre. Arról van szó ugyanis, hogy ezeket a válaszokat sokkal nehezebb megadni, mint amilyen természetesnek Veres dr. könyve olvasása közben tűnik. De meg lehet tanulni! A magam orvosírói munkásságáról is tudom, hogy sem egy ember, sem kettő, sem húsz nem képes a fiatalok, vagy a már felnőtt nemzedék szexuális gondjain, problémáin segíteni. Ahhoz sok ezer válaszadásra képes, a dolgokhoz jól értő szakemberre és sok tízezer együttérzésre hajlamos, segíteni kész, megértő szülőre, barátra van szükség. A hihetetlen magas példányszám — hiszen mint az utolsó lapon láthatjuk 150 000 könyv került forgalomba — igen sok embernek ad lehetőséget arra, hogy ismereteit bővítse, hogy fejlessze önmagában a mások iránti megértés készségét, és természetesen arra, hogy a szerzett ismereteket a könyvből ellesett, olykor bölcs, máskor kedvesen ravasz, vagy éppen diplomatikus válaszadás módozatait elsajátítsa. B A. íWítWíííSÍÍÍ: HATVANI DÁNIEL Szétszórt csontok 30. (XII.) Városi tanács titkársága. Az ajtón berobban Kürti, a szekrénynél álló titkárnő egy csomó aktát kiejt a kezéből. — Jézusúristen! Hiszen maga ... — Mi a probléma? Léteit a kiküldetésem, megjöttem... A főnöke bent van? Meg sem várja, hogy á titkárnő bejelentse, valósággal rátör Szed- lákra, aki ijedtében az asztal szélébe kapaszkodik: — ön itt? — Hol kéne lennem? Az elnök előhalássza a képeslapot, felmutatja. — És ez? Hogy kell értsem? — Én hadd kérdjem, engedel- mével: ön szerint hol van a szabad világ? Az elnök csak hebeg, dadog. Legbelül örül, hogy Kürti mégiscsak visszajött, pillanatnyilag azonban szörnyen dühös, amiért „beugrott”, s ezért most szégyenkeznie kell. S ráadásul visszavonulót fújni. Lapozgatja a naptárt. — ön majdnem egy héttel később jött vissza — jegyzi meg szigorúan; szinte kihangsúlyozva a megállapítás kérdőrevonás jellegét. — Utólagos engedelmével voltam Párizsban is ... — Párizsban? Mit keresett maga ott? S ha nem vagyok indiszkrét, kinek a pénzén utazgatott? — Az UNESCO költségén.... De hát nem ez az érdekes. — Hanem mi? — Az, hogy megszereztem az UNESCO támogatását a hun temető feltárásához. Szedlák csak nyeldekel a csodálkozástól. — Hát ez ... ez nagyszerű... És igazán csak ... gratulálni tudok. — Köszönöm. Egy hónapon belül el is kezdődhet a feltárás. Méghozzá a górhányi magaslaton. Az elnök láthatóan jókedvre derül: — De hiszen ez azt jelenti... — ... hogy a háztáji és a hobbiföldeket nem érinti a kisajátítás, mert most már biztosra vehető, hogy a sztráda a dombon túl fog megépülni. De Szedlák talányos tűnődéssel közbevág: — Csakhogy sokan épp a kisajátításra várnak. Kürti is érti, honnan fúj a szél. — Előre soha nem lehet tudni, hogy az ásatás mekkora körre terjed ki. Az UNESCO azonban nem garasoskodik ... Biztos, hogy az útépítőkkel ilyen tekintetben versenyre tud kelni. Az elnök tökéletesen elégedett, már nyúl is a szekrénybe, konyakos üveget, poharakat szed elő. — Nem iszom — mondja Kürti. — Szeretnék mielőbb a határban lenni. Kérem is, hogy legyen kedves intézkedni, adják vissza a motoromat és a jogosítványomat, ön is tudja jól, hogy milyen előzmények után vették el... — Természetesen, máris intézkedem. — És a szállásomra sem tudtam bemenni, rendőrhatósági pecsét van az ajtón. Kérném eltávolíttatni. Már az ajtóból fordul vissza. — Elnézést, még mindig van egy kérésem ... Terivel, az ön lányával nemsoká egybekelnénk. Szedlák arckifejezése most megint a talányosság maszkját ölti fel. — Ez most kérés vagy bejelentés? — Igaza van, inkább az utóbbi... — Erről azért még egy-két szót válthatnánk. Kérem, hogy még ma este keressen fel a lakásomon. Most pedig menjen a szállására nyugodtan. Meg a motorjáért. 31. A kis ülésteremben újból ülésezni készül az egyeztető bizottság. Már tíznél többen vannak, noha még nem kezdődött meg az ülés. Harangos-Kovács mindenkitől félrehúzódva szorul be az egyik sarokba. Senkivel nem társalog; mogorva és magányos. Szedlák lép hozzá. Megkérdi: — Mikor lesz a közgyűlés? — Jövő hét pénteken. Gondolom, ki akarod élvezni, hogyan váltanak le... — Nézd Laci, a te állásod éppúgy nem hitbizomány, mint az enyém. Megértheted, hogy nem támogathatlak ... Más kérdés az, hogy emberiességi megfontolásokból szívesen teszek lépéseket annak érdekében, hogy megfelelő munkakört kapjál. — Köszönöm, nincs rá szükségem — jelenti ki gőgösen Harangos-Kovács. — Már megvan az állásom ... — Hol fogsz dolgozni? — Biztosítási ügynök leszek. Szedlák az órájára néz, a jelenlévők elfoglalják a helyüket. Az elnök mögött a város határának nagyméretű térképe lóg, rajta az építendő autósztráda szaggatott rajzú nyomvonalával, Szedlák üdvözli a megjelenteket. az ülést megnyitja. Ezúttal jelen van Kerengi és Kürti .is. A minisztériumi ember lép a térképhez. — Szeretném ismertetni a közlekedésügyi kormányzat álláspontját a Várszöllős térségben áthaladó autósztráda nyomvonalának megváltoztatását illetően. — térképen mutogatva magyaráz tovább. — Az új terv szerint a sztráda nem fog eltérni a geometriai egyenestől avégett, hogy a várost minél közelebbről érintse, Ezért az eddigi nyomvonaltól három kilométerrel északabbra, a Górhány nevű dombon túl épül meg a pálya. Ez igen lényeges költségcsökkentéssel jár. Olyany- nyira, hogy a pályával egyidejűleg épitjük meg a városból közvetlenül kivezető és a hun temetőn áthaladó sztrádaérintő utat is. Golyóstollával ez utóbbinak is megrajzolja a szaggatott vonalát. — A maga tanyája előtt vezet el — súgja lelkesen Kerengi a mellette ülő tanácselnöknek. Az bólogat és visszasúg: — Meg az ön présháza előtt. .. 32. A Górhány magaslatáról idelátszanak a sztrádaépítéshez felvonuló földegyengető gépek. Legalább tizenöt ember serénykedik a föltárás munkájában. Kürti az egyik feltárt sírtól a másikhoz megy. Csontok, csontok, koponyák. És lószerszámdiszek, lókoponyák. Kupák, nyakperecek, tarsolylemezek. Mitikus szarvasábrázolások. Teri szól izgatottan az egyik különlegesen nagy méretű gödör pereme felől. — Tomi, gyere gyorsan ... Alighanem ez lesz a fejedelmi sír. A régész odasiet. Látja a kettős csontvázat, fejjel napkeletnek. — A fejedelem és őnagysága — mondja, csakhogy meghatottságát leplezze. Aranyövek, fejdíszek, aranypénzek sokasága kerül elő. (Folytatjuk.)
