Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-01 / 204. szám

1982. szeptember 1. 0 PETŐFI NÉPE 9 5 KÉPERNYŐ Családi kör Tanmese a Családi kör? Az, a javából. A szó elsődleges, elisme­rő értelmében az. Különösen ro­konszenves számomra, hogy egy pillanatra sem titkolják szándé­kukat: okítani szeretnének ben­nünket. Kis történetekkel, apró sztorikkal, kihegyezett tanulságú esetekkel könnyítik a tanulást, mert senki sem szereti a kiokta­tó prédikálást. (A Magyar Tele­vízióban bőven van részünk effé­lében.) Éppen naivságukkal, ken­dőzetlen célzatosságukkal hatnak ezek a példatörténetek. Eszünk­be sem jut, hogy bosszankodjunk, amiért — hogyan is mondjam — olykor már-már ügyefogyottnak nézik a hallgatókat. Mi tagadás, gyereknevelés ügyekben, a családi élet alakítá­sában, a rokoni kapcsolatok ápo­lásában kevesen bizonyulnak eléggé érettnek, megfontoltnak, tapasztaltnak. Elképesztően tá­jékozatlanok vagyunk életünk alapvető dolgaiban. A megszokás terrorja, a beidegzettség kénysze­re a különben művelt embereket is primitív magatartásra késztet. A Milyen férfi és nő lesz? ne­vetséges oktondiságainál csak a való élet produkál kacagtatóbb helyzeteket. Nagyon sok család­brigádban még az egészen más körülmények között ' felnöveke­dett nagymamák, nagypapák íz­lése, szemlélete érvényesül. Érződik, hogy Janikovszky Éva kitűnő író és a gyermekek vilá­gának, a kicsinyek és felnőttek kapcsolatának alapos ismerője. Dr. Ranschburg Jenő fölülmúlhatat- lan a lényegláttató egyszerűsítés­ben, a meggyőző szemléltetésben. Nagyszerű munkatársakat, azo­nos hullámhosszon „tévéző” köz­reműködőket talált Palásthy György, a gyermekeknek szánt játékfilmek legjobb hazai meste­re! A spanyol tévéről, turistaként Szabadságunk alatt sem bújha­tunk ki bőrünkből. A pihenésre, világlátásra külföldre utazó tu­rista is alkalmat keres arra, hogy legalább futólagos benyo­mást szerezzen otthoni elfoglalt­ságával kapcsolatos munkaterü­letekről. A napfény, a remek program a tengerpart vonzása ellenére ezért ültem be néha-né­ha annak a spanyol szállodának a tévé-szobájába, amelyben 8 napot tölthettem. Tapasztalataim esetlegesek, mégis megérdemlik talán a nyilvánosságot, mert kül­földön általában szembetűnőbbek az eltérések. Úgy láttam, hogy a műsor fel­építése hasonlít a magyar televí­zióéhoz. azzal a különbséggel, hogy az esti információsblokk előtt mintégy kétórás szórakozta­tó műsort sugároznak. Este hét­óra tájban majd mindig látvá­nyos kosztümös filmet, vagy kvízjátékot láthattam, ha bekap­csoltam a készüléket. (Szinte min­dent színesben adnak.) Fél kilenc után vetítik a gyerekeknek szánt rajzfilmet. Ügy érzem; kisiskolá­soknak szánják ezeket és nem óvodásoknak, mint a mi mackós összeállításunkat. Ezt a mi tévé­híradónkhoz hasonló napi össze­foglaló követi. Bár spanyolul egy kukkot sem tudok, a képes tu­dósításokból könnyen megálla­pítható, hogy a mi külpolitiku- sainkhoz hasonlóan széles kör­képet rajzolnak a világ egy nap­járól. Egy ember kommentálja a műsorokat, röviden, de olykor­olykor kis kerekasztal-beszélge- tést is beiktatnak, nyilván szá­mukra fontos ügyekről. Archív képekkel, képsorokkal, ábrákkal színesítik közleményeiket, igye­keznek minél közérthetőbbé ten­ni elemző tudósításaikat. Több idejük van a madridi, barcelonai szerkesztőknek, mert a spanyolok később térnek nyu­govóra, mint mi. Ott egy este tíz órai vetítés nem számít késői­nek. így az úgynevezett főműsor­idő hosszabb, mint nálunk. A műsorok szemlátomást ol­dottabbak, nem annyira komoly­kodók, mint nem egy esetben idehaza megszoktuk. Az ott is csinos — de nem szépságkirály- nő — bemondónők jóval egysze­rűbben öltöznek, mint a népsze­rű Kudlik Juli, Tamási Eszter és társai. A hétköznapi, hangsúlyo­zottan utcai viselet is a gyorsabb kapcsolatteremtést, az azonosulás megkönnyítését szolgálja. Ilyennek láttam a spanyol te­levíziót, amely az alkalmi, rög­tönzött találkozásainkon még egy IBUSZ-utas számára is nyúj­tott hasznos információkat. A gyárakban, a földeken készített tudósítások például azt sugall­ták, hogy a termelékenység, a gazdasági hatékonyság náluk is közérdek, elősegítése az állami televíziónak is kötelessége. H. N. PÉNTEKEN MEGNYITÓ Délszláv népművészet Baja környékén Baja környékén a délszlávoknak két csoportja él: a bunyevácok és a sokácok. .Mindkét csoport a horvátokhoz tartozik, de nyelvükben, szokásaikban és díszítőművészetükben is eltérnek egymástól. A bunyevácok több községben megtalálhatók, mindig magyarokkal és németekkel vegyesen, míg so'kácok csak Hercegszántón élnek. A kérdés: hogyan?” A jászapáti Vágó Pál emlékházban pénteken délután 4 órakor nyíló kiállításon erre ad választ a bajai Türr Ist­ván Múzeum gazdag anyaga. A többi között bemutatja, hogy a Öu- nyevác nők viseletére az jellemző, hogy drága gyári anyagot hasz­nál, szabásvonaluk korábbi úri divatot követ, gyakori az arany és ezüst hímzés. A sokácok háziszőttes fehér vászonból készítették ru­háikat, amit csipkékkel, horgolással díszítettek gazdagon. A tárlatot dr. Sólymos Ede, a bajai Türr István Múzeum igazgatója nyitja meg Jászapátin. ÚJ ARCOK A SZÍNHÁZBAN Bajza Viktória A Névjegykártya bemu­tatkozó műsorban láthat­juk először a kecskeméti színpadon. Még nem ismeri a várost, épphogy beren­dezkedett a színházban. A főtéren csak futva nézett szét, tetszik neki a város hangulata. Vállalkoztam a rögtönzött idegenvezető szerepére, Viktóriával együtt néztük meg a kecs­keméti látnivalókat. — Előadásukat többször láttam már a színházban, s amikor hazautaztam Sza­badkára, a városon keresz­tül autóztam. — Szabadkán született? — Igen. Ösztöndíjasként kerültem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, majd kát évet az újvidéki színháznál kellett letölte- nem. Hogyan kerültem Magyarországra? Férjhez- mentem Kalocsai Miklós színészhez, s a debreceni Csokonai Színházhoz szer­ződtem. Három évig vol­tam a társulat tagja ... — Milyen szerepeket ■ka­pott? — Vidám darabokban léptem fel. Tragédiákban is láthattak: Üjvidáken a Varsói melódiában, Debre­cenben a János királyban, Az élő holttestben. A zenés műfajjal is megismerked­tem: énekes szerepet kap­tam a Mayában. Imádok énekelni, Kecskeméten is lesz erre lehetőségem. — Kecskemétre kinek a hivó szavára jött? — Szőnyi G. Sándor és Tömpri Péter szólt, rögtön igent mondtam. Örülök, hogy sok fiatal színész kezd most a színháznál. — Milyen terveket szö­vöget? — Ez azt hiszem nem az én dolgom. Már kaptam bizonyítási lehetőséget: A fátyol titka című zenés da­rab főszerepét játszom. Azért nem szeretek tervez­getni, mert nem biztos, hogy megvalósulnak az el­képzeléseim. Jó szerepeket akarok kapni, s jól játsza­ni a színpadon. S még egy: a közönség is Szeressen. Míg beszélgettünk, vá­rosnéző sétánk végére ér­tünk. Indulóállomásunk és a célunk is a színház volt 3 ezután Bajza Viktória útja naponta a Katona Jó­zsef Színházhoz vezet... B. T. HONISMERET - HELYTÖRTÉNET Kossuth Lajos — Félegyháza díszpolgára „Kis-Kún-Félegytháza rendezett tanácsú város ta­nácsa és képviselőtestülete adjuk tudtára minden­kinek, akiket illek vagy jövendőre illetni fog, hogy midőn a mai napon tartott közgyűlésünkben, váro­sunk jelen s jövő érdekei és ügyei fölött tanácsko­zásra egybegyűltünk, e város egyetemének nevében, s közmeggyőződése gyanánt egyhangú lelkesedéssel kimondottuk s elhatároztuk, hogy: Kossuth Lajost, ihazánk hontalanságban élő nagy fiát, a magyar haza és nemzet érdekében egy hosszú életen át szerzett, s minden .honfiszívbe fciolthatatlan betűkkel beírt hervadhatatlan érdemei elismeréséül, s iránta soha meg nem szűnő tiszteletünk, ragaszkodásunk és há­lánk örök emlékéül — e város díszpolgárává meg­választjuk s az ezzel járó minden előnnyel és jog­gal, melyek polgárainkat határainkon belül és kiívül megilletik, felruházzuk. Ennek nagyobb bizonyságára, midőn a megválasz­tás tényét a város megszállása idejétől vezetett ősi jegyzőkönyveinkbe beigtatjuk, ezen oklevelet váro­- sunk polgármesterének és főjegyzőjének aláírásá­val és pecsétünkkel megerősítve, törvényes adat­ban kiadtuk. Kelt K'is-Kún-Félegyháza rendezett tanácsú város képviseletének 1886. évi Nagy Boldogasszony havá­nak 8-ik napján tartott közgyűlésből. Ulrich István főjegyző. Molnár István polgármester.” Nagy szó volt a félegyháziaknak ez a döntése akkoriban: hitet tettek a negyvennyolcas, eszmék miellett, és kifejezték ellenállásukat az 1879. évi honosítási törvénnyel szemben, amelynek értelmé­ben Kossuth Lajos elvesztette magyar állampolgár­ságát. A döntésről szóló — Budapesten készült — oklevelet 1888. december 11-én ünnepélyesen adták át Helfi Ignácnak, Kossuth képviselőjének, 1887. március 20-én Kossuth nyolcoldalas levél­ben fejezte ki köszönetét a város közönségének: „ .. . engem, a nemzet által törvényhozásilag meg­tagadott múltnak 38 év óta hontalan roncsát, ha­zámfiái ott á távol hazáiban idők és viszonyok min­den változata dacára 'kegyeletes megemlékezésük­re méltatnak... ez reám nézve nem cs,upán meg­tiszteltetés, hanem erkölcsi jóvátétel becsével bír.” Hosszasan elemezte a nemzet sorsát, s részletesen kifejtette az 1867-jes kiegyezéssel szemben támasz­tott ellenvetéseit. A levél zárógondolata ismét a negyvennyolcas eszmékbe vetett hit, a köszönet és a remény kifejezője: „...az önök kezdeményezése nyomán hazánk számos más városai is megtisztel­nek: hát ez nem szólhat... személyemnek, hanem szól a czél, az irány, a törekvések emlékének, me­lyekhez szerény nevem fűzve van. ... A leányzó nem halt meg, csak alszik.” Azon a közgyűlésen, ahol Kossuth Lajos köszönő levélét felolvasták, a megtiszteltetésből boldog fél- egylháziak — Ulrich István javaslatára — a vasúti főutcát „e nap emlékére Kossuth utcának” nevezték el. 1887. május 1-től mindmáig ez az utca — Fél- egyháza legszebb utcája — őrzi nevében a város díszpolgára emlékét. Félegyháza az elsők között volt azoknak a városoknak-községeknek a sorában, ame­lyek Kossuth díszpolgárrá választásával fejezték ki a nép tiltakozását -a törvényhozás határozata ellen. Bánkiné dr. Molnár Erzsébet Szerelemhegyi Tivadarra emlékezünk Száz esztendeje, 1882-ben jelent meg füzetes for­mában Szerelemhegyi Tivadar számunkra legbecse­sebb munkája, Kis-Kún-Félegyháza Monographiája — máig egyetlen összefoglalása Félegyháza történe­tének. Sz: Tivadar ahnak a Liebenbergler) családfának az egyik bőven termő hajtása, amély német gyöke­rekből táplálkozva terebélyesedett Kecskeméten, Abonytban és Félegyházán magyarrá. (A család fél- egyházi ága férfiágon kihalt. Jelenleg a nevet vi­selők köziül csak özvegy Takács Lászlóné, Szere­lemhegyi Erzsébet él Félegyházán: 86 évesen, jó egészségben, magányosan.) 1857. augusztus líKán született, és 85 éves korá­ban, 1942. október 21-én Budapesten hunyt el Sze­relemhegyi Tivadar tanár, író, történész. — Érde­mes pillantást vetnünk őseire, rokonságára is. Az ükapa, Liebenberger András (1723—1791) ..becsü­letes szűcs mesterember”, regálébérlő és vállalkozó volt Kecskeméten. 1771—1790-toen .bérelte a félegy­házi öt vendégfogadót is. 13 gyermeke közül András (1762—1826) elhagyta a szűcsmesterséget és színész, zenész, zeneszerző lett. Ö vette fel a Serelemhegyi nevet. Sz. János (1775—1853) bölcsészdoktor volt: Lunkányi néven Széchenyi István nevelője, később összes birtokai jószágkormányzója. Sz. Tivadar nagyapja még Liebenberger néven bérmálkozott a félegyházi Ótemplomban, de már Szerelemhegyi néven találjuk 1817-ben a szűcs céh lajstromában. (Gyermekei közül István (1838—1919) Móra Már­tonnal volt együtt szűcslegény!) Sz. Tivadar apja, Sz. Márton (1824—1884) kiváló gazdász volt, és hosszú éveken keresztül a félegyházi tanács tekin­télyes főjegyzője. Sz. Tivadar egyetemi tanulmányait Bécsben és Pesten végezte. 1879-ben 13 pályázó közül egyhangú döntéssel őt választották meg a félegyházi algim­názium filológia-tanárának azzal a kikötéssel, hogy a tanári vizsgát két év alatt köteles letenni. Dicsé­rettel meg is szerezte a magyar—latin—görög—tör­ténelem szakos tanári oklevelet és 1880. december 7-én bemutatta a félegyházi városi tanácsnak. A tehetséges és igyekvő tanár már fiatalon írt történeti és nyelvészeti tanulmányokat. Eredményes munkásságának köszönheti, hogy 1883 szeptemberé­ben meghívták tanárnak az akkoriban egyik leg­rangosabb középiskolába, a Budai Főgimnáziumba, és nevelőnek a gimnáziumhoz tartozó Ferenc József Nevelőintézetbe. A tekintélyes állás hosszú és ered­ményes alkotóélet lehetőségeit teremtette meg. Pe­dagógiai, írói és történészi munkálkodásában buzgó segítőtársa volt Móczár Jolán írónő (1861—1939), a felesége. Szerelemhegyi pedagógiai szakcikkek mellett több elismert tankönyvet és.segédkönyvet írt: A ró­mai nemzeti irodalom története (1886), Görög hit­életi és magán régiségek és a görög művészet tör­ténete (1891), Praeparatio Livius XXL. XXII. köny­véhez (1891). Ifjúsági elbeszélései a nemzeti roman­tika szellemében fogant nevelő célzatú írások: Ágyúdörgés között (1889), Balassa halom (18.91), A királyért (1893), A fekete sereg pusztulása (1894), Római kinálymondák (1898), A győri vaskakas (1904). Az említett Félegyháza-monográfia jeles helytör­téneti tanulmány. A laza szerkezeti formából adódó ismétlések és egyenetlenségek ellenére a téma gaz­dag elemzéséből előcsillan a szerző alapos filológiai és történészi tudása. Érdemes lenne a néhezen hoz­záférhető könyvet — mivel forrásértékű — jegyze­tekkel és magyarázatokkal újra kiadni. Fekete János A bukaresti Madrigál Kórus A bukaresti Madrigál Kórus a mai román művészeti élet kiemelke­dő képviselője. A Marin Constantin professzor vezetésével gyakorta fellépő énekegyüttes alapvetően a George Enescu Zeneművészeti Főis­kola hallgatóira épül. A húsz éve fennálló kórusnak jelenleg 45 tagja van. Repertoárjuk főként preklasszikus művekből áll, amelyeket ere­deti nyelven tolmácsolnak. Előadásaikat külföldön is szívesen fogad­ják, a kórust a legjobb európai vokális együttesek között tartják szá­mon. Japán nagy díj as }grafikus A Japánban nemrégiben megrende­zett Nemzetközi Grafikai Művészeti Verseny nagy díját a zsűri a román Mihai Stanescunak ítélte oda. A mes­ter az elmúlt két évtizedben számos nemzetközi elismerésben részesült, húsz díjat szerzett. A mostani kitün­tetés értékét emeli az a tény, hogy 52 ország több, mint tízezer grafikai al­kotása közül ítélték a legjobbnak Sta- neseu „A fal” című kompozícióját. HATVANI DÁNIEL Szétszórt csontok 20. fVIII.) Főútvonal felett kifeszí­tett transzparens: VÁRSZÖLLÖ- SI NÉPI NAPOK. Munkában a plakátragasztó. A népi napok nagyméretű plakátján szerepel a részletes program is. Szüreti fel­vonulás és bál. Népi együttesek találkozója. Lovasbemutató. Sa­ját költeményeiből ad elő Haran­gos-Kovács László téesz-elnök. ■ Han'gszórós reklámautó járja a város utcáit. Stílusos népi zenét sugároz, amely ha elhalkul, ez a szöveg hallik: ..Újból megrende­zésre kerülnek a várszöllősi né­pi napok. Nagyszabású szüreti felvonulás, este bál. Népi együt­tesek találkozója, bemutatkozása az e célra felállított szabadtári színpadon. Lovasparádá, ahol az Egyetértés táesz ménesének leg­szebb példányait Tehet megtekin­teni. Szoboravatás a táesz-iroda előtt. Saját költeményeit szavalja Harangos-Kovács László téesz- elnök. Vegyen részt ön is a vár­szöllősi népi napok rendezvénye­in!" És újból zene sugárzik szét a város alacsony, falusias házai felett. A város főterén készül a sza­badtári színpad; négy-öt ember ácsolja a gerendákat. Az Egyetértés téesz fatelepén deszkákat raknak fel egy teher­gépkocsira. A brigádvezető el­lenőrzi a munkát, kezében notesz és collstok. Váratlanul bekanya­rodik az elnöki autó, kiszáll Ha- rangos-Kovács. A félig megrakott platóra pillant, s dühbegurul. — Maga is pont a legjobb fa­anyagot szúrta ki? — vonja kér­dőre a brigádvezetőt. — Miért? Melyiket kellett vol­na? — kérdez vissza amaz nyu­godt hangon. — Látja, ott a sarokban — mu­tatja az elnök a naptól, esőtől összeszürkült depót. — Mar két télen és két nyá­ron át pusztította az idő — mond­ja jó hangosan a brigádvezető, hogy a rakodó emberek is hall­ják. — Látja, pontosan azért kell felhasználni . . . — De azon a színpadon tán­colni is fognak ... Harangos-Kovács szinte ful- doklik a méregtől. — Ne vitatkozzunk. Ezt rakják vissza, és amott rakodjanak. A két rakodó kelletlenül kezdi lohuzigálni-hajigálni a deszká­kat. 21. Téesz-elnöki iroda: Harangos- Kovács ás Szedlák konyakoznak. Belép Gyöngyösi, a múzeum restaurátora, jó középkorú, az alkoholistákra jellemző petyhüdt arcvonású férfi. Hóna alatt jel­legtelen, ronda kis szoborfej. Kissé meglepődik, talán zavarba is jön, hogy Szedlákot itt talál­ja. De aztán erőt vesz magán és illedelmesen köszön: — Kívánok jónapokat —, s ez­zel a szobrot az asztalra, a két férfi közé teszi. — Ez volna hát Kuthy Vedres Gellért költő szobra — állapítja meg Szedlák, — Pontosan — örvendezik Gyöngyösi. — Városunk szülötte végre méltó megemlékezést kap. — Sajnos, elfeledték, őt is, a verseit még inkább — búslako­dik Harangos-Kovács. — Az iro­dalmi lexikon is két sort írt róla összesen. De sebaj, az utókor nem hálátlan. — Feláll, poharat kerít Gyöngyösinek, színültig töl­ti. Kínálja: — Igyon velünk, mes­ter. A restaurátor alig leplezett mo­hósággal nyúl az ital után, s azon nyomban föl is hajtja. — A szobrot maga készítette? — kérdi Szedlák\ — Több mint tizenöt évvel ez­előtt — lelkendezik. Majd bo- rongós nosztalgiával hozzáteszi: — Akkor még fiatal voltam ... Harangos-Kovács hirtelen ter­hesnek érzi Gyöngyösi jelenlétét. — Hat kérem majd, hogy ak­kor a talapzat felállításánál is segítsen . .. Nemsoká meghozzák a köveket, s értesíteni fogjuk. — Hogyne, természetesen — alázatoskodik a restaurátor, s láthatóan reménykedik, hogy még egyszer töltenek a pohará­ba, de az újabb kínálás elmarad. Amikor elmegy, Szedlák meg­szólal: — Ez bizony elitta a tálentu- mát. — El bizony, de azért rendes fickó — teszi hozzá Harangos- Kovács. Feláll, az ablakhoz siet, még a függönyt is elhúzza rés- nyire. — Na, épp befejezték a Nagy fró szobrának az áttelepítését. Emlékszel, megbeszéltük, hogy áthozatom a főtérről. Nem néz­zük meg, hogy fest az új he­lyen? — Megnézhetjük — mondja Szedlák, kissé fáradtan, de való­jában inkább unottan. Terhére van Harangos-Kovácsnak a szob­rok körüli buzgólkodása. Mennek kifelé. A téesz-elnök közben ezt mondja: — Mert, tudod, a szobrokat tán még a verseknél is jobban szere­tem. A Nagy író talapzatostól átte­lepített, komoly, művészi köve­telményeknek is megfelelő bronz mellszobra ott áll a téesz-szék- ház egyik sarkánál. A talapzat körül két asszony gereblyézi el a földet, épp végeznek ők is a mun­kájukkal. Amíg a szobrot nézegetik, jön Csiszár, a mezőőr, kezében egy vödröt lóbál. A vödörből ecset­nyél áll ki. Szedlák kérdőn néz Harangos- Kovácsra. Az magyarázkodni kezd: — Olyan hóka így szegény — bök a szobor felé. — Bekenetem egy kis kályhaarannyal. Az új helyen is felavatjuk, hadd ra­gyogjon! — Tiszteletem, elnök elvtársak — köszön oda Csiszár, s máris elkezdi a szobor bepamacsolását a vödör tartalmába mártogatott nagy korongecsettel. Szedlák elfordítja a fejét, szemmel láthatóan nincs nagy kedvére a cselekedet, tekintetét az épület másik sarkára szegezi. — Oda kerül tehát Kuthy Ved­res szobra — mondja. — így van — helyesel Haran­gos-Kovács. — Elég_nagy a távolság a két szobor kozott — állapítja meg a tanácselnök, s joggal, hiszen a téesz-központ irodájának hom­lokzata legalább húsz méter szé­les. Hararígos-Kovács, míg tekinte­te a semmibe réved, elérzéke- nyülten mondja: — Egyszer majd ott középen is szobor lesz. Ügy lehet, talán nem is sokára .. . Együttlétük alatt Szedlák elő­ször mosolyodik el. Gyilkos gúny­nyal jegyzi meg: — Remélem, én fogom az ava­tóbeszédet tartani. A téesz-elnök annyira beleme­rül önnön szobrának elképzelésé­be, hogy csali bólogat a tanács­elnök szavaira. Közben a mezőőr végez a pacsmagolással. A Nagy író szob­ra hősi bearanyozottsággal te­kint az örökl^éValóságba. 22. Beborul az ég, az eső elered. Nagy kövér vízcseppek oldják a szoborra mázolt festéket; olyan az egész, mintha aranykönnyeket sírna a szobor. Végül is a mázol- mány a szobor sima felületeiről eltűnik, ám kitörölhetetlennek tetsző nyomokbon ül meg a re- dőkben, az arc ráncaiban. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom