Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-29 / 228. szám

IDŐJÁRÁS Várható időjárás hazánk területén ma estig: számottevő eső, illetve szél nem lesz. A nyugati és északi ország­részben többnyire erősen, máshol általában mérsékelten felhős lesz az ég. Éjszaka és délelőtt erősen párás, több helyen ködös idő vár­ható. A hőmérséklet hajnalra általában 11 és 16 fok közé süllyed, majd kora délutánra 21 és 26 fok közé emelkedik. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AB MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVII. évf. 228. szám Ál*: 1,40 Ft 1982. Szeptember .29. szerda -----------------------------------------------:-----------------------------------‘-------------­ff CSKEitö ' Magyar—portugál államfői tárgyalások Kedden délelőtt a két államel­nök négyszemközti megbeszélésé­vel folytatódott Losonczi Pál hi­vatalos portugáliai látogatása. Eanes államfő és az Elnöki Ta­nács elnöke a Belem palotában a két ország kapcsolatáról, valamint a nemzetközi élet kölcsönös ér­deklődésre számottartó kérdései­ről folytatott véleménycserét. Losonczi Pál programját, tár­gyalásait élénk érdeklődéssel kí­sérik a portugál hírközlő szervek. Az „O Diario” négyhasábos cikk­ben foglalkozik a két ország kap­csolatával, hangsúlyozva, hogy „A kis országok párbeszédeinek fon­tos jelentősége van a mostani bo­nyolult nemzetközi helyzetben". A rádióállomások éjféli híradá­saikban bő részleteket idéztek a két államfő Eanes elnök díszva­csoráján elhangzott pohárköszön­tőiből. Kiemelték, hogy mindkét fél részéről megvan a készség a kapcsolatok sokoldalú fejlesztésé­re. A Losonczi Pál kíséretében le­vő szakemberek tegnap délelőtt szintén megkezdték tárgyalásaikat partnereikkel. BMHMHMNBHHMBHHHHHMI Fegyveres erőinket köszöntjük Összeállítás a 3. oldalon NYULAK, KÉKRÓKÁK, NYÉRCEK Prémesállat-tenyésztés jó haszonnal Lázár György ausztriai látogatása Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke Bruno Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárjának meghívására fele­sége társaságában kedden hivata­los látogatásra Ausztriába utazott. A Minisztertanács elnökét a lá­togatásra elkísérte Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Nagy János külügyi államtitkár, Gábor András ipari miniszterhelyettes és Soltész István, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnök- helyettese. Az osztrák fővárosban csatlakozik a küldöttséghez Randé Jenő, a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete. Lázár György különvonata a késő délutáni órákban érkezett a bécsi Déli pályaudvarra. Az esti órákban Rudolf Kirchschläger köztársasági elnök fogadta Lázár Györgyöt és kíséretét, majd vacso­rát adott a magyar vendégek tisz­teletére. • Az állat­egészségügyi előírások betartásával és megfelelő figyelemmel hamar megtérülő és biztos jövedelmet hoz az angora nyúl tenyésztése. A fegyveres erők napja alkalmából ünnepségeket rendeztek a megyében állomásozó katonai alakulatoknál, a határőrség­nél, a munkásőrségnél és más fegyveres testületeknél, ahol köszöntötték az élenjárókat, a szolgálatban és a kiképzésben kimagasló eredményt elérőket. Tegnap délután a DUTÉP munkásszállójában tartott megemlékezést a megyei rendőr- kapitányság. Itt vette át a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát dr. Kispál Antal rendőr századoos. Közismert, hogy népgazdasá­gunk exportbevételében jelentős szerepet vállal a mezőgazdaság. Beszélünk a hatalmas ágazatok­ról, az állattenyésztés, a gabona- termesztés, valamint a kertészeti termékek kiviteléről. Nem szabad azonban megfeledkeznünk az úgy­nevezett apró cikkekről sem. Több mint 10 millió dollárt hoznak ezek a népgazdaságnak. Ilyen például a prémes állatok tenyésztése is. . Bács-Kiskun megyében jó né­hány mezőgazdasági nagyüzem és kistermelő foglalkozik a bundá­nak való jószágok tenyésztésével, szaporításával, feldolgozásával. A vaskúti Bácska Termelőszövetke­zetben, ahol évente 2,5 millió nyu- lat vágnak és dolgoznak fel az el­múlt esztendőig nagy gondot je­lentett a melléktermékek, a vá­gásnál keletkezett hulladékok megsemmisítése. Erre minden esz­tendőben csaknem 5 millió forin­tot költöttek, ami csökkentette az ágazat eredményét. Tavaly elhatározták, hogy ne­mes prémet növelő állatok tartá­sával próbálkoznak, amelyek fel­eszik a „hulladékot”, ötszáz vem­hes tenyésznyércet vásároltak Norvégiából a Gröndahl cégtől, amelyekért prémmel fizetnek. Az idén tavasszal már 1200 anyás volt az állomány és napjainkban, amikorra befejeződött a kölyök, nevelés már 3600-an vannak. Jó üzlet volt ez a vaskútiaknak, hi­szen két prémért kapnak egy te­nyészállatot. De nézzük a vállal­kozás pénzügyi oldalát. Dollárki­termelésük mutatója jó: tizenhét forint. A prémesállat ágazatot 200 darab kékróka növendék beállítá­sával tovább bővítették az idén. A teljes „nagyüzem” azonban csak 1984. január 1-től indul, az állo­mány 2500 tenyésznyérc anyából és 500 kékrókából fog állni. Az előbbiek éves szaporulata anyán­ként 3—4, az utóbbiaké pedig 5 kis róka lesz. A beruházás mint­egy 40 millió forintba kerül, en­nek megtérülése az árbevételből öt és fél évet vesz igénybe, míg a nyereségből 8 év szükséges. Imrehegyen az Űj Élet Szakszö­vetkezetben ez idáig a szőlőter­mesztésből éltek. Az elmúlt év­ben a központi iroda mellett ha­talmas fémólak nőttek gombamód a földből. Angoranyulakat tarta­nak benne. A jelenlegi állomány meghaladja a 9 ezret, az év végé­re pedig minden bizonnyal eléri a 15 ezer darabosat Az angoranyu- lat nyírják. Idáig 2300 kilogramm jó minőségű gyapjút szállítottak Nyugat-Németországba, ahol szin­te korlátlan mennyiségben meg­vásárolnák a magyar angoranyúl szőrméjét, hiszen lényegesen jobb minőségű, mint a világ gyapjúter­melésének 90 százalékát adó Kí­náé. Az imrehegyiek túllépve azon, hogy csak szőrmét termelnek —, aminek egyébként a kilogram­monkénti átlagára 980 forint — a komplett technológiát is „árulják”. A Bikali Állami Gazdasággal kö­zösen kidolgozott tartási módszer máris nagy népszerűségnek ör­vend, jelenleg három-négy part­nerrel tárgyalnak az ólak felépíté­séről. Erről is néhány adat. Egy 2 ezer férőhelyes termelő ól ösz- szes költsége 2,5 millió forint, ez gyakorlatilag 3 év alatt térül meg úgy, hogy évente 2 millió forint termelési értékét ad, ebből a nye­reség 35—40 százalékos. A Bács-Kiskun megyei törekvé­sek, amelyekkel a mezőgazdasági szövetkezetek igyekeznek pótolni a növénytermesztéssel együttjáró kockázatot, bizonyítják a vállal­kozókedv és a kockázatvállalás térhódítását. Folytatódik az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszaka PÚJA FRIGYES FELSZÓLALÁSA A Magyar Népköztársaság kormányának a nemzetközi helyzet további súlyosbodásával kapcsolatos álláspontját fejtette ki nagy érdeklődéssel fogadott New York-i beszédében kedden Púja Fri­gyes külügyminiszter. Az ENSZ-közgyűlés általános vitájának második napján a dél­előtti plenáris ülésen mondott beszédét többek között Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere, aki erélyes bírálattal illette azokat az erőket, amelyek kalandorsággal, szankciókkal, kereskedelmi háború­val teszik még nehezebbé az amúgy is feszült nemzetközi helyzetet. Külön figyelmeztetett az NDK külügyminisztere azokra a veszélyek­re, amelyek a NATO európai rakétatelepítési terveiből következnek, s nyilvánvalóan akadályává válhatnak a jószomszédi kapcsolatok fejlődésének. Ugyancsak a délelőtti ülésen mondott beszédet Willibald Pahr osztrák külügyminiszter, aki a kelet—nyugati párbeszéd folytatását, s Hollai Imrének az ENSZ-közgyűlés elnökévé történt megválasztá­sa kapcsán az osztrák—magyar barátság és kölcsönös türelem, a kapcsolatok fejlesztésének politikáját pártolta. A délutáni ülés első felszólalójaként emelkedett szólásra Púja Frigyes magyar külügyminiszter. NEW YORK Púja Frigyes, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakán elhangzott beszédében kedden rámutatott: az ülésszak ellent­mondásos, veszélyekkel terhes helyzetben kezdte meg tanács­kozását, olyanban, amikor a bé­két és biztonságot fenyegető ak­namunka erősödött, s néhány konkrét eseménnyel összefüggés­ben tovább nőtt a feszültség. A magyar külügyminiszter e kedvezőtlen fejlemények okát a szélsőséges imperialista körök­nek abban a törekvésében látja, hogy megbontsák a két világ- rendszer között kialakult erővi­szonyokat. Ezek a körök mód­szeresen törekszenek a szocialis­ta és a fejlett tőkés országok kapcsolatainak megrontására, a kelet—nyugati együttműködés fejlesztésében elért, kölcsönös érdekeken alapuló eredmények felszámolására. „A Magyar Népköztársaság kormánya határozottan elítéli az enyhülés elleni támadásokat, a nemzetközi légkör megrontására és a fegyverkezési verseny fo­kozására irányuló próbálkozáso­kat. Legfőbb külpolitikai felada­tának a jelenlegi helyzetben is azt tartja, hogy lehetőségeihez mérten hozzájáruljon a világbé­ke megőrzéséhez, a nemzetközi légkör javításához, a nemzetkö­zi biztonság megszilárdításához, a leszerelés ügyének előmozdítá­sához, az államok és népek ba­rátságának és sokoldalú együtt­működésének erősítéséhez — hangoztatta a külügyminiszter. Púja Frigyes a továbbiakban állást foglalt a politikai érintke­zések, a kelet—nyugati párbeszéd intenzitásának fokozása mellett. Rámutatott, hogy a Magyar Nép­köztársaság meggyőződéses híve a leszerelésnek, a fegyverzetek korlátozásának és csökkentésé­nek. A Szovjetunió és az Egye­sült Államok, a Varsói Szerződés és a NATO között a külügymi­niszter szerint ejőegyensúly jött létre, amely a sz’ocializmusért, a haladásért és a békéért küzdő országok és népek történelmi vívmánya. Erről az egyensúlyról nem mondhatnak le, ugyanakkor ■törekvéseik arra irányulnak, hogy az erőegyensúlyt a legalacso­nyabb szinten tartsák fenn. Eb­ből következik, hogy mindent (Folytatás a 2. oldalon.) ÚJ GYERMEKRUHAMODELLEK FÉLEGYHÁZÁRÓL _______ Ti zenegymillió forintos export a szövetkezetből Három kereskedelmi vállalat képviselőinek részvételével ter­mékbemutatót rendezett a Kis­kunfélegyházi Háziipari Szövet­kezet. Ennek várható eredményei­ről érdeklődtünk dr. Pajtás Ist­vánná műszaki vezetőtől. — Mintegy harminc új fazonú bébi-, fiú- és leánykaruhát mu­tattunk be a kereskedelmi szak­embereknek — hangzott a vá­lasz. — A modellek elnyerték a résztvevők tetszését, s be is je­lentették előzetes igényeiket, mi­szerint lesz elegendő munkánk a jövő év első felében. — Hogyan vannak ellátva kül­földi megrendelésekkel? — Hosszú évek óta szállítunk hímzett bébi- és lánykaruhákat a Szovjetunióba, ebben az évben 150 ezer darabot. Még az év kö­zepén Csehszlovákiából is kap­tunk 10 ezer darab lánykaszök- nyára és -mellényre megrende­lést, amit szeptember 10-én küld­tünk el. Északi szomszédaink várhatóan jövőre ennél is na­gyobb tételben vásárolnak majd. Ami az exportterveinket illeti, az év végéig 10 millió helyett 11 millió forintra teljesítjük. — Milyen eredményekkel szá­molnak az idén? — A helybeli központi mű­helyben, valamint a négy más helységben levő telepeinken dol­gozó 150 varrónő és 700 bedol­gozónk foglalkozik az említett gyermekholmik készítésével. Idei 65 milliós árbevételi tervünk időarányos részét június végéig 34 millióra teljesítettük. A mun­ka jó ütemben ííalad, s előrelát­hatóan az év utolsó hónapjában már a jövő évi megrendelések elkészítésén munkálkodhatunk. • Csomagolják a termékeket szovjet exportra (Opauszky László felvétele) ■M Bujkált bennem a kisördög, a fiatal fogászok tanácskozá­sán, amidőn arról esett szó, hogy a gyerekeket már óvo­dás korban kell rászoktatni a rendszeres és alapos fogmo­sásra. Majdnem minden elő­adó megemlítette, hogy a fo­gakon — még a fogmosás da­cára is — marad lepedék, te- nyésztalaja a fogszuvasodást okozó folyamatnak, melyet fes_ téses eljárással szemléltetnek a gyerekeknek. Ekkor kezdett incselkedni az ördög: vajha a jelenlevő tudós- közönségnek megvizsgálnánk a fogsorát, mindent rendben találnák-e? Mit szépítsük, az egészséges életmóddal úgy vagyunk, mint a pap a prédikációban a víz­zel. Mindent tudunk — elmé­letben — a helyes táplálko­zásról, a mozgás, a sport,szük­ségességéről, a dohányzás és az alkoholfogyasztás káros ha­tásairól, a túlzott gyógyszer­szedés, a kávéivás nemkívána­tos következményeiről. Leckeként fújjuk, miként kell gyermekeinket — együtt­működve a pedagógusokkal — nevelni, idős szüleinket, há­zastársunkat, rokonainkat sze­retni. Ha kellene, papír nél­kül tarthatnánk előadást az egészségügyi felvilágosítás bármely témaköréből. Mindemellett elképesztő, hogy hetilapok orvosi rovatai­hoz meglett (az íráskészség alapján normálisnak tűnő) emberek milyen gyermekded kérdéseket képesek intézni. Ezeket tanulmányozva óhatat­lanul felmerül a kérdés, jára­tosak vagyunk-e testünk tit­kaiban? De nem hallgathatom el, hogy míg e cikket írom, már a sokadik cigarettát szívom, s feltételezem, hogy kedves ol­vasóm is túl van a harmadik feketén. Józsi bácsinak, aki a féldecik barátja, eszébe sem jut vezércikket lolvasni. Ez utóbbi, mármint az írott szó­hoz való vonzalom más, kü­lön eszmefuttatás tárgyát ké­pezhetné. Nem tévedhetek nagyot, ha hazánk lakóit két csoportra osztom: bakik tudatlanságból élnek önpusztítón, illetve akik tudnák, miként kellene alakí­tani az életvitelüket, s még­sem teszik. Akik sem ide, sem oda nem tartoznak — higgyük, hogy mind többen vannak! — próbálják a bölcs tanácsokat megfogadva egészségessé for­málni életmódjukat. Az egészség érték! Botor, ki e megállapítással vitába száll. Ám a koccintásra emelt poharat is egészségünkre kí­vánjuk!!! Ember legyen a talpán, aki képes a tökéletességre. De nem is a szent aszkézist kérik számon rajtunk! Csupán azt, hogy megismerve az egészsé­ges életmód szabályait, azokat magunkra nézve is kötelező­nek tartsuk. Életünkből számos, más egészségkárosító hatást is ki lehetne iktatni, például a rá­diót bömböltetö szomszédot, az ablak alatt motorozó tinit, a fapapucskoppantó felső ,lakót, a káromra tévedő pénztárost, a hatalmaskodó ügyintézőt, a felelőtlen gyorshajtót, a napo­kig tilosat mutató fénysorom­pót . . . A XX. század utolsó évtize­deiben élünk, kitéve korunk minden ártalmának, melyet a civilizáció jótéteményeihez kaptunk kullancs kísérőként. Ismereteink azonban kötelez­nek, tudjunk jól dönteni, mi­lyen életrendet valósítunk meg! Mert sejtem én, a har­madik pohár után oldódik a stressz, az ötödik kávétól el­múlik a tegnap esti altató ha­tása, s ha füstöl a cigaretta, ,,ohj szép a világ". De meg­érik-e a pillanatnyi önámítá­sok a következményeket? A körzeti orvosi rendelők zsúfoltak, a szakrendeléseken évente milliók fordulnak meg. a kórházi ágyak sohasem hűl­nek ki! Hogy hányán szen­vednek olyan betegségben, amit egészséges életmódot él­ve — elkerülhettek volna? Nincs statisztika, mely ezt elő­sorolná ... Nem lenne hát egyszerűbb néhány jó tanácsot megszív­lelni? I I Nagy Mária Cz. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom