Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-27 / 200. szám
1982. augusztus 27. • PETŐFI NÉPE • 5 VENDÉGÜNK VOLT: N. V. MOSCSINSZKAJA Játékosan is lehet Beszélgetés az idegen nyelvi oktatásról t Üj alapokon az idegen nyelvi oktatás — adta hírül nemrég egy újságcikk. Kidolgozták és 1980-tól folyamatosan vezetik be a korszerűsített rendszert. Mindez a pedagógusképzést érinti elsősorban. De mi legyen azokkal a tanárokkal, akik az elmúlt években, vagy még korábban fejezték be tanulmányaikat? Egyik lehetőségként kínálkoznak a hagyományos továbbképzések. íme, egy régebbi keletű forma, amit új módon lehet hasznosítani. Ilyesmiről győzték meg a résztvevőket az idén nyáron a Bács-Kiskun megyeszékhelyén rendezett továbbképzési alkalmak. Itt vezetett foglalkozásokat Na- talja Viktorovna Moscsinszkaja, a Lenin nevét viselő pedagógiai főiskola orosz nyelvi tanszékének tanára. A moszkvai kandidátus külföldieket, köztük magyarokat oktat Tolsztoj és Gorkij anyanyelvére. A hallgatók részben aspiránsok, tudományos fokozat megszerzésére készülnek. Rendkívüli szuggesztivitássál dolgozott Kecskeméten is, szinte egyetlen perc lazítást sem engedélyezett csoportjának a közbeiktatott pihenőkön kívül. Egyénileg és kórusban, fokozódó ritmusban ismételtette a nyelvi fordulatokat. — A csoportbontás és más, hasonló intézkedések főleg a szervezeti kereteket tágítják — mondta azon a látogatáson, amelyet szerkesztőségünkben tett. — Nagy szükség van rájuk, de az oktatás hatékonysága mindenekelőtt a pedagógustól ás nyelvi felkészültségétől függ. — Mi okozza a gondot? — Az orosz tanárok zöme régi tankönyvekből szerezte ismereteit. Az élet viszont halad tovább. Megváltozott a környezetünk, amire nincsenek szavak a korábbi leckékben. Az öltözködés tárgykörében például sokan csak azt képesek elmondani, hogy az inget fölül, a nadrágot alul viseljük. Logikus a kérdés: ilyen szegény a nyelv, vagy csak eny- nyiből áll a' ruhatárunk? Mintha könnyebb lenne beszélni olyan nehéz témáról, mint a filmművészet, és nehezebb a gépkocsi alkatrészeiről. Ha így megy tovább, egyszerűbb megszólalni a regények választékos stílusában, mint a köznyelvet használni. — Van megoldás? — A gyerekeket' az érdekli, ami körülveszi őket, ami velük történik: egy szobaberendezés, hétvégi program stb. De a gyakorló tanárok közül többen félnek ilyesmiről társalogni: nem ismerik az élő nyelv elterjedt fordulatait. Ezért a régi tankönyvek szóanyagát nem csupán szélesíteni, hanem felülvizsgálni kell. — Hol döntöttek erről? — Májusban konferencián találkoztak egymással a szakemberek, a nyelvi oktatás felelősei Moszkvában. Megállapodtak arról, hogy speciális tankönyvet •kel! szerkeszteni. Az anyag egy részét már a gyakorlatban próbáljuk. Lényege: korszerű szókincsre épüljön, a mindennapi élet fordulatait mutassa be. — Például egy utcai találkozás alkalmával? — Ott is. Az egyik külföldi hallgatóm nemrég azzal nyitott be hozzám, . hogy udvariatlanok a moszkvaiak. Megkérdezte az utcán: nem mondaná meg, kérem, hogy jutok el a színházig? Mintha könyvből olvasta volna, és azt is elfelejtette hozzátenni, hogy melyik színházig. A megszólított járókelő válasza: nem mondom meg. Ez viszont távolról sem azt jelenti, hogy nem akarok felvilágosítást adni. Egyszerűen any- nyit tesz: nem tudom, hogy hol van. Az új, negyedik osztályos tankönyvben már sok ilyen beszédfordulat található. Természetesen meg kell húzni az oktatási határvonalat azon a részen, ahol az úgynevezett szleng kezdődik, a gyorsan múló divat teremt kifejezéseket és rendez át jelentés- tartalmakat. — Hogyan adják át a fölfrissülő tananyagot? — Növeli a nyelvtanulás hatékonyságát, ha konkrét helyzetekhez kötődik. Ezt segíti elő az úgynevezett szerepjáték: a diák lehet orvos, tanár, egy konferencia résztvevője stb. Fontos, hogy szabadon beszéljünk, akár hibákkal is. Föl kell oldani a kifejezésbeli gátlásokat. Az első szakasz föltétlenül annak elérésére irányul, hogy merjünk megszólalni, folyamatosan gondolatokat közölni. — Nem baj, ha helytelenül jegyzi meg valaki a szöveget? — Az elmélyítés természetesen már nem nélkülözheti a hibák javítását. Adott helyzetektől függ ezeknek a módszereknek a variálása. A játék eltereli a kis gyerekek figyelmét a tanulás erőfeszítéseiről. De a felnőttek is szívesen vetik bele magukat egy- egy szerepbe. — Az ismereteket meg is kell szilárdítani. — Erre való például a közös gyakorlás. Az egyén kollektív cselekvésből, szerepvállalásból szűri le az elsajátítandó nyelvi anyagot, amit aztán közös ismétlésekkel rögzít. Utána könnyebb az egyéni hasznosítás. Jobban meg tudom értetni magam, ha nem kell állandóan azzal viaskodnom: hogyan fejezem ki azt, amit akarok. Fontosabb tehát a bátor megszólalás, a közlendő tartalma. A „hog,yan”-nál lényegesebb a „mit” — egy bizonyos szintig. — Már érzékelhetők a változások? — Hallgatóinkat a gyakorlatban ismertetjük meg ezekkel a módszerekkel. Korábban csak az ötödéves egyetemisták érkeztek hozzánk. Üjabban elsősöket is vendégül látunk. Nagyon helyes, hogy ki-ki minél korábban át- érezhesse az idegen nyelv légkörét. — Kecskeméttel most találkozott először? — A város nevével már jóval korábban és jóval korábbról. Az 1400-as évek közepén száz tagú egyházi küldöttség indult Oroszországból Ferrarába. Ez volt az első nagyobb nyugati út. Egy évig gyalogolt a delegáció, amíg célhoz ért, s közben feljegyzések készültek a látnivalókról. Az Ismeretlen Szuzdaliként számontartott szerző nagyon érdekesen írja le Budát, és említést tesz az érintett helységekről, köztük Kecskemétről. A kéziratos irodalmi emlékek után jó volt megismerkedni a várossal, amely otthont adott három megye orosz tanárai továbbképzésének. Halász Ferenc „Portré” címmel nyílt meg Varga Imre Kossuth-díjas szobrász- művész kiállítása a Vigadó Galériában. Tizenhat, többségében már ismert mű Tekinthető meg a kiállításon, amelynek célja, hogy áttekintést adjon Varga Imre portrészobrász munkásságáról. Képünk a kiállításon készült. Előtérben a Szt. István-szobor. fiatalokról Próbazéhá, tanulságokkal Gödöllőn nemrégiben fejeződött be az Agrártudományi Egyetem és a Budapesti Állatorvostudományi Egyetem kéthetes, az egyetemi felvételire előkészítő tábora, melyet fizikai dolgozók továbbtanulni szándékozó gyermekei számára szerveztek. A kurzuson azok a középiskolás diákok vehettek részt, akik az elmúlt tanéVet eredményesen „végiglevelezték”, a kijelölt tanulmányi munkát elvégezték. A háromszáz diák közül a legszorgalmasabb hatvan lehetett ott a kéthetes tanfolyamon. Kemény munka várt a kiválasztottakra! Reggel 8 órától — kisebb megszakításokkal — délután 5 óráig a tanulásnak szentelték idejüket. A második hét végén afféle egyetemi zéhát, azaz zárthelyi dolgozatot írtak: próbára téve a megszerzett tudásukat. A tanfolyam résztvevőjeként elmondhatom, érdemes volt dolgozni. A középiskolában tanultakat hasznosan egészítették ki az itt megismert összefüggések. Amit nem értettünk, azt az egyetem tanárai készségesen újramagyarázták. A megírt dolgozatok értékeléséből tükröt tarthattunk tudásúnknak, s mindenki levonhatja a tanulságokat, valóságában láthatja a felvételi vizsgának az esélyeit. Veszve még semmi sincs, mindent lehet pótolni szorgalommal, tanulással... m. m. fiataloknak Ruhabemutató, diszkózenére • A Halasi Kötöttárugyár termékbemutatóit mindenütt megkülönböztetett figyelemmel fogadja a közönség. Ebben a sikerben része van annak az érdeklődésnek, amellyel a halasi üzem munkálkodását kísérik a megye lakó), de főképpen a lelkes, amatőr manökengárda ügybuzgalma a siker záloga. A csinos leányok, asszonyok, a jó mozgású fiatalemberek a diszkózene ritmusára táncolva, lépegetve mutatják be a szép pulóvereket, nadrágokat, szoknyákat, mint legutóbb a kunfehértói ifjúsági napon. „Nem reklámozom a Coca Colát!” Mindent Egyszerű, közvetlen, barátságos. Néhány évvel ezelőtt, amikor felismertük az utcán, így kiáltottunk: Itt a Kenguru! Azóta jó néhány év eltelt. Cálffi László befutott színész lett, mondhatni azt is: felkapott. Havonta 27 estén lép a Vígszínház színpadára. Nyugati filmben kapott jelentős szerepet. Eljátszotta Henriket, most a Hamletre készül. Mit rrtond a színész sikeres önálló estjéről? — Rengeteg munkám gyümölcse ez az est. Csodákat fedeztem fel ebben a végeláthatatlan játékban! Tizenhat éves koromban találkoztam először Rimbaud- val. . . Akkor is ugyanazt éreztem vele és a költészetével kapcsolatban, amit most, amikor a színészettel foglalkozom. Tíz év telt el, mire megvalósíthattam előadóest formájában Rimbaud egyik prózai művét. — A minisztérium nívódíjjal jutalmazott. A fiatalok rajonganak érted. De sokan nem szeretik Gálffit. Mégis milyen kép alakult ki rólad? — Én abból élek, hogy utálnak, vagy szeretnek. Nem akarok senkinek sem tetszeni, nem akarok kedvenc lenni. Most kapok olyan szerepeket, amelyekei már a „nagyok” eljátszottak ^Jöttem. De én vagyok mait a Hamlet! Ez azzal jár, hogy a szereppel kapcsolatos elképzeléseimet valósíthatom meg, Gálffi László eszközeivel. Sok idősebb kollegám nem kedvel... ötpercenként beleszólnak a munkámba, ha együtt forgatunk. — Ez talán azért is lehet, mert mostanában nagyon sokat dolgozol, egyszerre játszod a Mozartot a színpadon, s másnap külföldön forgatsz, aztán újra „hazarepülsz” az Equus főszerepéért, majd éjszaka még előadod a Rimbaud-t. Minden perced foglalt. Vajon meddig bírod ezt a hajtást? — Kezdődő gyomorfekélyem szerencsére már eltűnt... Idegileg azonban megfeszítő ez a tempó. De nem mondhattam vissza ezeket a szerepeket. Nincs rádió, nincs szinkron, nem reklámozom a tv-ben a Coca Colát. Csak a színház és a film köt le, ezek viszont teljes egészében. Szeretnék magamhoz és a világhoz őszinte lenni, rengeteg problémát minél hamarabb teljességében megoldani. Főképp magánemberként hajtom magam, saját magamat rombolom — a színészetért. — Milyen feladatok várnak rád? — Kértem a színházat, hogy egy évig ne kapjak újabb szerepeket. A műsoron lévő darabokban továbbra is játszom, de emellett inkább filmezni szeretnék. Ügy néz ki, hogy még egy külföldi filmszerepet kapok, s jó néhány hazai filmrendező is hívott. El akarom érni, hogy a filmvász- non egy új Gálffit lássanak ... Most már vannak szerepálmaim is, de nem a 17 éves kisfiúk szerepköréből. Eddigi teljesítményem megadja az alapokat pályám további alakulásához. B. T. a címerért A Bács-Kiskun megyei fiatalok egy csoportja a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban építötáborozott. Látszólag egyszerű feladatot bíztak rá.iuk: kukoricát kellett címerezniök. Am Reis Istvántól, a kombinát mérnökétől megtudtuk, nem is olyan primitív munka őz! — A kombinát 4 ezer hektáron termeszt kukoricát, főképpen hibridve- tömag előállításával foglalkozunk. A keresztezés tervszerű végrehajtásától nagyban függ a munkánk sikere, az egyesült államokbeli és hollandiai megrendelőink igencsak igényesek. Ha az anyasorban egyetlen címer ottmarad a kukoricán, 200 méteres körzetében már csak silónakvaló lesz a vetemény. Ha pedig az ellenőr — akit a megrendelők küldenek — észreveszi az efféle mulasztást, az egész táblát kizárja a magtermesztésböl. Az elmúlt évben 240 hektár területtel jártunk így, s ez tízmillió forint veszteséget jelentett a gazdaságunknak. — Hosszasan magyaráztam, de ezt feltétlenül el kellett mondanom, hogy válaszolni tudjak a kérdésére: elégedettek vagyunk-e a Bács-Kiskun megyei gyerekek munkájával? Nos, az idén nem volt elmaradt címer, a magtermesztésből kizárt terület! Ennél jobbat nem tudnék elmondani a végzett munkájukról. . .-- Mi akkor örülünk legjobban, ha olyan diákok érkeznek az építőtáborba, akik már előzőleg is címereztek, s így az „ujjúkban” van ez a munka. Elégedettek voltunk a gyerekekkel, akik különösen az első héten szinte „ájulásig” dolgoztak. Amikor gépi segítséget kaptak a munkához, az nemcsak könnyebbséget jelentett, de mi is megnyugodtunk, hogy egyikőjük sem vész el a két méter magas kukoricában . . . A sátorhelyi táborról a vezető, Farkas Mária matematika-fizika szakos tanárnő is a legjobbakat tudja elmondani : — A gazdaság kitett magáért, jól szervezetten, felkészülten fogadta a diákokat. Az ideutazást azonban jobban is meg lehetett volna ^oldani, volt olyan csoport, amely reggel 6 órakor kelt útra és este fél hétre érkezett ide. Sokuknak még utazási papírja és megbízólevele sem volt. Erre a jövőben nagyobb gondot kell fordítani! A szabad időben gazdag program várta a fiatalokat. Művészek léptek fel, rendszeresen vetítettek filmeket, volt sportverseny, tánc, vidámság. Él- ménytadó kirándulásokat szerveztek. De volt egy szigorú feltétele a gazdaságnak. Csak azok kaptak autóbuszt a kiruccanáshoz, akik a munkában élen jártak. így azután mindenkinek egy volt a jelszava: mindent a címerért ! Miklés Mihály mmmmmm mm* HATVANI DÁNIEL Szétszórt csontok 8. (IV.) Tanyabelső. Eredeti népi bútorok, kalotaszegi varrottasok, hímzések, a heverő csergével leterítve, a hosszú fogas polcrésze tele bokályokkal. Tamás közvetlenül Teri mögött áll. Nézelődik, megkérdi: — Erdélyiek vagytok? — Anyám eredeti székely. Apám felvidéki áttelepült... — A név után gondolhattam volna. — Biztos, hogy van bennünk szlovák vér. Csakhogy apám magyarnak vallotta magát, negyvenöttől negyvennyolcig is. Igaz, akkor még majdnem gyerek volt. Az érdem inkább a nagyszüleimé ... Amennyiben érdem, ha az ember vállalja a magyarságát. — Vannak korok, amikor érdem. — Szóval, anyám nagyszülei negyvenháromban» jöttek át, akkor szerezték ezt a tanyát. Apámékat negyvenhatban telepítették át... — ötvenkilós poggyásszal. — Igen, pontosan. Aztán is érdekes a történet, amikor már összekerültek, s én is megvoltam . . . Egyszer majd elmondom, jó? Nem innál valamit? — Motorral vagyok ... — Ja' persze. Akkor én sem ihatok. Mintha villamosság vibráltatná köröttük a levegőt, mozdulataik telítve vannak visszafogottsággal. Mindegyik a másik kezdeményezését várja. Tamás úgy tesz most, mint aki el- és visszavonulással kíván tiszta helyzetet teremteni. — Nem kéne elmennem? Vagy elmennünk ... Leülnek a heverő szélére. A nő ezt mondja: — Én maradnék, de egyedül félek. — Tőlem nem félsz? Teri szembefordul Tamással, mélyen a szemébe néz, keze a férfi kézfejére csúszik: — Mitől félnék, amikor mindketten ugyanazt akarjuk? Most már az ujjak akadálytalanul fonódnak egymásba, minta fogaskerekek, száj keresi a szájat, s meg is találja, majd a férfikéz elindul a nő testén, lefejti róla a blúzt, pattan a melltartó kapcsa, a férfi a nő mellét csókolgatja. Teri suttogva megszólal: — Vetkőzz le te is ... Ruhák hullnak egymásra, felsőés alsóneműk; két mezítelen test összefonódik a csergén. A szoba megtelik nyögéssel, lihegéssel, a nő apró sikolyaival... Szeretkezés után beletekerednek a cser- gébe, egymás arcát simogatják. Szótlanok; helyettük az ujjak, az ajkak, a pillantások beszélnek. — Jó veled — mondja a nő —, de sajnos rövidesen mennünk kell. — Félsz, hogy jön valaki? — Igen, apa emlegette, hogy Csiszárt kiküldi a napokban, előkészíteni a szürethez, ami kell... — Ki az a Csiszár? — A mezőőr. — Sok szőlőtök lesz? — Rengeteg. Hatéves telepítés ... És akkor idejössz te, hogy öszeturkáltasd. — A nő kuncog, érzékeltetve, hogy amit mond, nem szó szerint kell érteni. — Inkább a sztráda menjen át rajta? — Apám azt mondja, hogy igen. Mert az útépítők legalább sok pénzt fizetnek érte... 9. Csiszár megy el a tanya előtti úton. Tolja a biciklijét, részint a nagy sár miatt, de azért is, hogy minél alaposabban szemügyre vehesse az autót és az oldalkocsis motorkerékpárt. Sunyi somolygá- sa elárulja, hogy átlát a helyzeten. Alig húsz méterre hagyja maga mögött a tanyát, felül a biciklire, s teljes erejéből tapossa a pedált. Szedlák Ferenc tanácselnök bent ül az irodájában, jó ötvenes, erősen kopaszodó férfi, tömzsi bajusszal; aktákat lapozgat. Egyszer csak megszólal az asztali hangos telefon.. Titkárnőjét hallja: — Csiszár elvtárs van itt, a mezőőr ... Szeretne magával beszélni. — Engedje be. Csiszár bejön, alázatoskodva köszön: — Erőt, egészséget az elnök elvtársnak... — Magának is. Már végzett is az előkészítéssel? — Az a helyzet, hogy ha lehet, holnap szeretném. Ma inkább elmennék tápot venni a malacaimnak. Szedlák felfortyan. — Holnap már a tanácsülési meghívókat kell kikézbesítenie. Ebben állapodtunk meg, nem emlékszik? Csiszár megszeppen: — Ha gondolja az elnök elvtárs, visszamehetek... — Ügy, tehát már járt ott. A mezőőr topog, röstelkedik, hogy elszólta magát. — Csak eljöttem ott. — És miért nem ment be? — Tetszik tudni, ott volt Teri kisasszony. Az autója kint állt. — Na és aztán ... — Ugye, nem akartam zavarni. Az elnök szagot kap. — Csiszár, maga valamit kerülget, mint macska a forró kását. Ki vele! — Hát úgy ... lehet..., hogy Teri kisasszony nem volt egyedül. Szedlák arca megfeszül. — Hanem kivel volt? — Áztat ugye én nem tudhassam. Ott állt kint egy csónakos motorbicikli. Az elnök nyugalmat próbál magára erőltetni. Nehezen megy. — Idefigyeljen Csiszár, maga most tüstént biciklire ül, s megy kifelé. Indulok én is, kocsival. — Igenis, kérem — hajlong a mezőőr és gyorsan kimegy. Szedlák megnyomja az asztali telefon gombját. — Szóljon a sofőrnek, hogy álljon elő azonnal. — Igen, máris — szól vissza a titkárnő. Az elnök a hátsó ülésen ül. Esik az eső, sűrű nagy cseppek- ben, fáradhatatlanul jár az ablaktörlő. — A kertek alatt menjen — utasítja a sofőrt mogorván, türelmetlenül. Amaz kétségbeesetten hátraszól : — Ott most nagyon rossz az út. Elakadunk ... — Tegye, amit mondtam. A szélső házak előtt a sofőr jobbra kanyárodik. A kocsi kínlódik a dágványban. A sofőr csavargatja a volánt, kettesből egyesbe kapcsolgat. Száz méter után feneketlen sártenger terül előttük, tovább haladni lehetetlen. — Forduljon vissza, ha tud — sziszegi Szedlák. Kínlódva manőverezik a sofőr, míg végre sikerül megfordulnia. Ezalatt a kövesúton a város- központ felé elrobog a Volvó, s nyomában az oldalkocsis motor- kerékpár ... (Folytatjuk) Varga Imre szobrai
