Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-10 / 186. szám

1982. augusztus 10. # PETŐFI NÉPE # 5 % ARANYÉREM, EZÜSTÉREM, DICSÉRŐ OKLEVÉL TOKIÓBÓL Keceli sikerek nyomában Újsághír: „Magyarország szép sikert aratott a japán fő­városban megrendezett 9. Gyermekművészeti Kiállításon. A háromezer japán, valamint 16 külföldi országból küldött kétezer pályamű közül aranyéremmel jutalmazták a 14 éves keceli Bakacsi Marianna ,Óvónő szeretnék lenni’ című ba- tikmunkáját.*’ Ezüstérmet nyert Balogh Dávid (12 éves) és L. Tóth Zsuzsa (13), bronzéremre érdemesítették továbbá Tóth Már­ta (14), és Glocker Mónika (14) pályamunkáját. Dicsérő ok­levélben részesült Kovács Ádám (8), Faragó Klára (12), és Szrenkó Judit. Irány Kecel. A község határá­ban : — Jó napot kívánok. Bakacsi Mariannát keresem, nem tudja, hol lakik? — Az óvónő kislányát? — Igen, úgy gondolom őt. — Menjen a moziig, utána jobb­ra, a kis utcában az első emeletes ház. — Köszönöm .. • « • Bakacsiéknál hiába szól a csen­gő. Egy emelettel alább: — Nincsenek itthon — mondja a fiatalasszony. Az újságtól jött? Mutassa! (Beleolvas az Esti Hír. lapba). ... És még a Blocker Mó­nika és a Balogh Dávid is. — Ök is keCeliek? — De azok ám! • • * Kovács Gábor az általános is­kola igazgatóhelyettese: — Örülök a gyerekeink sike- rének. Nemcsak Bakacsi Marian, na a „mi gyerekünk", hanem Ba­logh Dávid, Tóth Márta. Glocker Mónika és a dicsérő okleveles Szrenkó Judit is. Szóba kerülnek a keceli „buti­kos" hagyományok. Akik tizen- egynéhány évvel ezelőtt az első sikereket elérték, ma már férjes asszonyok. — S aki ezt a. rajzolási kedvet ébrentartja? Nem késik a válasz. — Balogh Józsefné, a szakkör­vezető ... * • * Találkozás és párbeszéd imi­gyen : — Olvastad? — kérdezi az igaz. gatóhelyettes. — Nem! — mondja Balogh Jó­zsefné, (Majd később.) — Ne őr. jíts meg! Ez nem lehet igaz. . .. Aztán később nyugodtabb hang­nemben. ' — A gyerekekkel 1964 óta Csíw náljuk. Hatvan diák jön össze he- tente kétszer. Iparművészeti és képzőművészeti szakkörünk van. Hogy fárasztó? A válasz erre csak egy lehet: ha az ember szen­vedéllyel csinálja, akkor nem baj­lódik fáradsággal... — Balogh Dávid, az ezüstérmes kisdiák az ön fia. — Óh! Dávidot nem lehet szó­ra bírni... Aztán mégis. Szemüveges le­gény. A legnagyobb rossz szán­dékkal sem lehet ráfogni, hogy bőbeszédű. Néha egy-egy igent, vagy nemet kiprésel magából, aztán ha nem biztos a dolgában, azt mondja „nem tudom”. Édesanyjától tudom, hogy nem szeret rajzolni, Belémötlik: Úr­isten! Mi lenne, ha ez a gyerek szeretne is ... Amikor az olvas­mányokra terelődik a szó, akkor nyitottabb. — A fantasztikus regényeket, azokat nagyon szeretem. A Sehol lakókat. Vagy a mostani könyvet, a Birodalom visszavág-ot. — Dávid! A Robot című képed­del nyertél Tokióban. Ennyire szereted a fantasztikum világát? — Igen! Ennyire... — Akkor bizonyosan megrajzo­lod majd a nagy birodalmi lépe. getőt is. — Meg bizony! * * • Tóth Márta a híradással ellen­tétben valójában már 15 éves. A kiskunhalasi Egészségügyi Szak- középiskola első évét fejezte be júniusban. Halason kollégium­ban él, rajzol, batikolással ott nem foglalkozhat. A rajztól, a pa- rafinillattól most kissé messzebb került. De varr faliképeket, szé­peket, aranyosakat és kötöget is... Azt ígérte, hiába a halasi mostoha környezet, amit csinált az általános iskolában nyolc éven át,"azt nem feíéjti. ’ i, ,,r.—i.—I j.,! leÉlsi • Balogh Dávid. • Tóth Márta. — Megfordult jó néhányunk agyában, hogy klubot kellene ala­kítani Ica nénivel Balogh József- néval, azokkal, akik valamilyen díjat nyertek már Japánban, vagy Indiában a gyermekrajz-kiállítá. sokon ... • « • Az iskola folyosóján és a tan­termekben batik alkotások, tem­perák, vízfestmények. Alig ti­zenéves gyerekek alkotásai, orosz­lánról, virágról, és fákról. Azt mondta valaki: a rajztanárnak, a szakkörvezetőnek a stílusa meg­látszik a nebulók alkotásain is. úgy, mint ahogy a palléré a falu főutcáján . .. Így igaz, bizonyítja ezt a kece­li nebulók sikere... ’•//" Subó Pál Mlldói Indadíszes avar kori övezet A Kárpát-medence avar kori ré- , gészeti emlékeinek egyedülálló együttesét tárta fel a Karcag apavári határrészén levő Cseh- szigeten Madaras László, a szol­noki Damjanich János Múzeum régésze. Az eddig ismert három avar kori településen vagy a te­metőt, vagy a falumaradványo­kat találták meg, de kettőt együtt még sehol. Karcagon a falu és a temető egykorúsága, avar kori származása már az első leletek­ből bizonyossá vált. A Vili. századból származó fa- lurészlet-feltárásnak első szaka­szában földbe ásott gödörházat, tüzelőhelyet, korongolt és kézzel formált agyagedényeket találtak. A kezdeti szondázó és leletmentő ásatások során az egyik sírból egyebek között igen szép öntött bronzból készült, aranyozod in­dadíszes övgarnítúra került elő. Az értékes lelethez csat, szíjvég, övforgó, valamint díszes övvere­tek tartoznak. A körülhatárolt ásatási hely a feltevések szerint egy nagyobb falu maradványait őrzi, lés két-háramszáz sírból ál­ló temetőt rejt itt a föld mélye. (MTI) Kétszáz éves a. bronzlovas Mint az születésnapon illik, Leningrad lakói és a turisták kö­szöntötték az ünnepeltet, Nagy Péter eárt, virággal díszítve em­lékművét, a Néva-parti város jelképévé vált híres bronzlovast. A szobrot 1782. augusztus 7-én, I. Péter trónralépésének századik évfordulóján avatták fel. Az emlétoműszobrászat egyik legnagyszerűbb alkotása Etienne Maurice Falconet francia szob­rász munkája. A művészt Dide­rot, a filozófus ajánlotta II. Ka­talin cárnő figyelmébe. Falconet másfél évtizeden át dolgozott élete fő művén. Az ágaskodó lo­vat ímegülő Nagy Péter alakja az elmúlt kétszáz évben művészek egész sorát «Ihlette meg: Puskin elbeszélő költeményt irt róla, Glier balettjának, Szurikov pedig egyik legismertebb festményé­nek témájául választotta a bronz­lovast. Japán hangszerek Régi japán hangszerek bemutatója nyílt Budapesten a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban. A hangszergyűj­teményt Emily Bendel-Enking, Angliában élő pedagógus ajándékozta a múzeumnak. Ez az első eset, hogy a múzeumot nem magyar vagy magyar származású személy ajándékozta meg gyűjteménnyel. • A kiállítást festmények teszik szemléletesebbé. (MTI-fotó — Tóth István (elvétele) Népművelők az üzemben Az érzékenyebbek azt állítják: valami csodálkozó fintor jelenik meg a hallgatók arcán, ha valaki azt mo Íja magáró:, ő üzemi nép­művelő Valószínűleg azért, mert bár a népművelők foglalkozása nem áll túl magasan a társadalmi pi eiztí/slistán, az üzemben dolgo­zók még ezen a kategórián belül is elég hátul állnak. Mintha ma, az 198>' is évek elején az üzemi népmű' ű még mindig azonos lenne a színház- és mozijeggyel házaló, a gyári ünnepségek előtt székeket rakodó kultúrfelelőssel —, amely munka természetesen azelőtt is fontos volt, és ma is az. De az üzemi népművelő ma már sokkal fontosabb és több ennél — akár függetlenített, akár tisztelet- díjas, akár végzettsége szerint hi­vatásos népművelő, esetleg könyv­táros, oktatási vagy személyzeti, szociálpolitikai előadó, esetleg KISZ-titkár. Az üzemi népműve­lőnek tájékoztatnia, szórakoztat­nia, művelnie kell a gyár, a vál­lalat, az intézmény dolgozóit; ké­pezni vagy továbbképezni, kielé­gíteni az érdeklődést egyhelyütt, felkelteni az érdeklődést másutt. A közművelődési párthatározat, majd a közművelődési törvény je­lentős változásokat hozott ezen a téren. Frontáttörésről talán nem beszélhetünk, a helyzet lassú, de kitartó változásáról azonban igen. Megalakultak a vállalati művelő­dési bizottságok, amelyeket egyre több helyen irányít függetlenített népművelő vagy rokon területen dolgozó előadó. A művelődési bi­zottságok feladata elsősorban a koordináció, ám gyakorlatilag a bizottság nem koordinálja, hanem végzi a munkát. Gyakran nehéz körülmények között, változó lel­kesedéssel és változó eredmény­nyel, de dolgozik. Az üzemi népművelők jobban a „kirakatban” ülnek, mint az intéz­ményekben dolgozó társaik: a kö­zönségigény piacához gyorsabban, érzéken "n kell reagálni ott, ahol n lturális szolgáltatás, haner elés az első számú felad ni népművelőknek napo ítaniuk kell, hogy szüks. tjük. Úgy gyakran úgy érzik, a közmű dés szakmai közéleté­től távol vannak. A Népművelők Egyesülete munkahelyi művelődé­si szakmai szervezete remélhető­leg segít majd ezen a — vélt vagy valódi — elszigeteltségen. A legfontosabb tudnivaló: nincs minden üzemre, gyárra, hivatalra érvényes recept. Ott, ahol a dol­gozók háromnegyed része nő, fe­le be. ,ró, egyharmadának nincs általános iskolai végzettsége, ott ehhez l eli igazítani a programot. Az egy:u gyárban a nyolcadik os7 ályos bizonyítvány megszerzé­sét szorgalmazzák, ám (anyagi ér­dekeltség híján) szerény ered­ménnyel. Másutt — ahol szintén maga a hat—hét osztályt végzet­tek ima — abból indultak ki, hogy a közművelődés sajátos esz­közeivel kell pótolni a műveltség­beli hiányokat. Itt sok irodalmi vetélkedő, zenés irodalmi műsor, orvosi előadás és külpolitikai tá­jékoztató hangzik el, mégpedig nagy sikerrel. Másutt úgy látják, a KISZ- és szakszervezeti politikai oktatás tananyaga nem tudja követni elég rugalmasan a napi politikai változásokat: ismert és népszerű tévékommentátorok, újságírók meghívásával próbálják kiegé­szíteni ezt. Ugyanakkor érdekes, hogy egyik gépipari üzemünk­ben a hétköznapokon gyorsan hasznosítható ismeretek megszer­zését akarja lehetővé tenni a közművelődési bizottság: villany- szerelés, varrótanfolyam, hobbi­kertészet tartozik ide. Van, ahol a szakmai tanfolyamok szerve­zése a fő feladat, másutt pedig már a második szakma megszer­zése a program. A nagy rendezvények közül az operett, könnyűzene, magyar. nóta-hangversenyek a legnépsze­rűbbek — és ebben nincs sem­mi szégyellnivaló. önálló ko­molyzenei koncertre aligha telik meg a nagyterem — ám egy-egy vállalati ünnepségen, szocialista brigád baráti összejövetelén húszperces (esetleg hangszeris­mertetéssel egybekötött) könnyű szimfonikus zenei műsort min­denki szívesen fogad. Egyik •győri textilüzemből rendszeresen járnak Pestre az Operaház elő­adásaira. Nekik az a gondjuk, hogy kicsi a gyári klub a TIT- előadások számára. Tavaly óta ugyanis hirtelen megnőtt az érdeklődés. A titok nyitja: mások lettek az előadók, job­bak, felkészültebbek. Ilyenkor nem baj, ha megy a vonat. A menetrend ugyanis igencsak behatárolja a közművelődés le­hetőségeit. Gyakran kell kérni az előadót, ne beszéljen tovább háromnegyed háromnál, úgyis felállnak, mert indul a vonat. Ám az is igaz, ha a téma és az előadó egyaránt érdekes, meg- vá ríják a következő vonatot. Akad olyan megoldás is, azokra a szakmailag igényes programok­ra, amelyeket egy-egy szocialis­ta brigád kezdeményezett, a yál- lalatvezetés a munkaidő vége előtt háromnegyed órával elen. gedi a dolgozókat szakmai kép­zésnek tekintvén az ilyen előadá­sokat. A három műszak, a bejárók és a családos nők nagy száma mindenütt bonyolulttá teszi a népművelők munkáját. De mit szóljanak azok a vállalatok, ame­lyeknek a hatóköre két vagy ép­pen öt megyére terjed ki. és dol­gozóik zöme nem ugyanott áll a gép vagy íróasztal1 mellett, ha­nem töltést, utat, csatornát épít? Lehet, hogy itt esetleg a vállalat saját, művelődési célra átalakí­tott mikrobusza segít majd? Az egyik üzem népművelője büszkén mondhatja: van már egy olyan száztagú törzsgárdája amely minden rendezvényen ott van. Egy másik azt panaszolhat­ja: sajnos, a műsorokon mindig csak ugyanazt a száz embert lát. ni. Vagyis ugyanaz a nézőszám valahol sikernek számít, a másik helyen nem. Esetleg az optimis­ta és pesszimista népművelői szemléletről van szó? Mindenesetre a cél nemcsak az lehet, hogy évek múlva a szám harminccal-ötvennel több le­gyen, hanem az is, ne legyen tízzel-hússzal kevesebb. Hogyan lehet ezt elérni? Ne túl messze tűzzük ki a célt, a feladat mgllé a lehetőségeket is vegyük számí­tásba. Ne akarják a népművelők megoldani a dolgozók művelődé­sét, szórakozását, de akarják se­gíteni. Ne gazdálkodjanak az ember idejével, hanem tanítsák meg őket az idővel való gazdál­kodásra. Ehhez kell megtalálni a legjobb módszereket, mégpe­dig a helyi sajátosságok figye­lembevételével. G. B. Édesanyánk nyelve Nemcsak a budapestieké TJermina nagyanyó óvato- * 1 san körülnézett a szo­bában. Kifülelt, nem toppan-e be váratlanul valaki. Miután ilyen veszély nem fenye­gette, lábát feltette az ala­csony gyalogszékre. Igyekezett rendbehozni magát, mielőtt kivo. nult volna az ünnepi vacsorára — a nagy családi körbe. Felemelte molyrágta, érdesen suhogó slafrokját, s még egyszer megigazította bokája felett a nadrág csipkefodrait. De felka. varta lelkét ez az intim ruhada­rab! Először akkor volt rajta, midőn' Árminnal — későbbi fér­jével — a millenáris kiállításon megismerkedett, másodszor pe­dig a lakodalom napján. Milyen bűvöletesen suttogta drága Ár­minja a fülébe: „Herminám, a mennyország nyílt meg fölöttem, mikor a ligeti pádon ülve meg­láttalak. A tölgyek lombsátrán át arany pénzdarabokra törve hullott alá a napsugár, s pgy pénzecske éppen pont a boká'don csilingelt, ott csókolgatta kacé- ran kilátszó nadrágod csipké­jét.. . Akkor döntöttem el, hogy nőmmé teszlek.” Hermina nagyanyó torka fur­csán elszorult a visszaemléke­zésre. Ügy érezte, bensőjét me- révül eltölti az a régi-régi hege­dűmuzsika: „ötvenszer is lehul­lott már...” — Ezt húzatta Ár­min a cigánnyal abban a tabáni kiskocsmában, mikor először mentek kirándulni a budai he- gyek közé... — Lehullott már nyolcvanszor is az akácfa fehérfürtös virá­ga... azóta ... — rebegte elérzé- kenyülten nagyanyó, akinek szá­zadik születésnapját ünnepli most a népes família: a négy gyerek, hét unoka, tizenegy déd- és nyolc ükunoka ... — Csak te is itt lehetnél Árminom — simogat, ta könnyein átreszkető pillantás­sal a falon fakón, zordon szigorú­sággal hallgató, kunkori bajúszű öregúr fotográfiáját. Szikkadt Ujjaival gyöngéden leemelte a kép alsó sarkára akasztott, füst­színűre avasodon bajuszpedrőt. Orrához emelte a féltett emléket, és szívta, szívta aléltan a vala­mikor oly ismerős pomádé illa­tát ... Ha ugyan hagyott benne valamit is a régi szagból a ke­gyetlenül elszállt idő. Hermin néni úgy érezte, és ez a fontos. Hányszor de hányszor lelt vigaszt szomorú napjaiban abban az el- vásott bajuszpedrőben! No de félre bú — nyelte le sós könnyeit nagyika-dédike. Itt van, egybegyűlt, zsibong, ünneplésre kész a család, mind a — mennyi is? félszáznyi? — mindegy. Fon­tos, hogy vér a vérünkből. Nem­sokára ölelik, dédelgetik, babus­gatják, puszilják az aranyosok. Dehogy adná őket a világ min. den kincséért. Utoljára még megmorzsolgat- ta ritka ősz hajának hajsütővas­sal göndörített frufrujait, megta­pogatta a karcsú derekú ruha sonkaujját, és megtört szemében a nyugvó tenger kék derűjével ünnepélyesen vonult be a családi körbe. Elcsitult a szó, mindenki meg- hatottan nézett az agg mamára, aki zavartan kereste tekintetével, hol is lesz helye az asztalsornál. Mielőtt azonban leült volna, sze­rényen, az elérzékenyültségtől is izgatottan elébe állt legkedvesebb ükunokája, Jocó, aki most újítá­si felelős a Zacskóstej Beszerelő kátéesznél. Be szerette ezt a kis büdös lurkót Hermina mama. de sok szép mesét mondott neki ízes magyar nyelven... És lám, most ő köszönti fel. Jocó már kezdte is — kissé bizonytalanul, ami érthető. — Drága nagymamánk! Bár a mai feszült nemzetközi helyzet­ben Falklandtól kezdve Bejrút­ig ezer felől fú a vész felénk, mi mégis irányt vettünk ük­mami centenáriumának bensősé­ges megünneplésére. Hermina mamó amúgy is ellá­gyult figyelmét különösen két szó ragadta meg a nagystílű be­vezetőből. Csóválni is kezdte jó­ságos, fehér-haj-koszorúzta fejét, — Ugyan, ugyan, kincseim, gyermekeim! Minek vettetek nekem olyant, minek költekezte. tek, hisz’ így is sokba vagyok .. . De abbahagyta a sopánkodást, mert Jocó harcos hangnembe csapott át, s folytatta feltahtóz- tathatatlanul. — Veretes csalá­dunk átpolitizálta a kérdést, miáltal úgy határoztunk, hogy helyi viszonylatban, a jövőben az eddiginél is nagyobb súlyt helyezünk a mi egyetlen maminkra, nagyinkra, dédinkre, ükinkre. Ügy is mint idős akti­vistára ... — Nem, nem — ezt már igazán nem fogadhatom el... — szipo­gott felzaklatva Hermin anyó. — Meg aztán nem is bírnám én azt a súlyt. Mindig kínoz a re­uma is, mihelyst romlik az idő... Jocó még felvillanyozottabban szorította bele lelkes szavaival ó-ómamába a szót. — Azt kívánja az egész famí­lia. a kiterjedt rokonság, hogy to­vábbra is őrizze meg jó egészség­ben eddigi szociális összetételét nagy-nagyanyó. Mi pedig bizto­sítjuk, hogy magas korával együttjáró h i b á j a i ellenére ezentúl is szeretni fogjuk. Itt aztán megint nem állhatta meg szó nélkül a mérni. Enyhe mosollyal, finom nehezteléssel pislogott a huncut ükunokára — hej-hej, ezek a mai fiatalok de frá-rápirítanak időnként az öre­gekre 1 — Hol vannak már az én b á- j a i m .. . — sóhajtott. Ámde Jo­có nem engedte magát befolyá­solni. — Mielőtt kiértékelnénk nagy- mamónk göröngyös, de hatékony életútját, hadd kérjük meg e nagy napon. Legyen az előttünk álló jövendőben is családunk motorja, és tartsa fennen óvó kezét, valahányszor átesnénk a ló túlsó oldalára ... Imigyen szónokolt Jocó, egybe­sűrítve felköfezöntőjében élete felszólalásainak legzörgőbb szó- szalmavirágait. S mily büszkeség töltötte el szívét, amikor Hermi­na nagyasszony először neki bo­rult a nyakába. —Te, te kis okos, te... De szé­peket mondtál ükikédnek. Csak az a buta vén fejem legalább fe­lét értette volna. Tóth István A hat hónappal ezelőtt átadott Budapest Sportcsarnokban eddig is gyakran kapott helyet zenei, balett? tram a sportarénában, de a k . etkező félév terveit néz­ve több figyelemre méltó rendez­vényről is számot adhatunk. Augusztus 14-én 20 órai kezdettel a magyar tájak jellegzetes dalait és tánc-'it mutatja be a Magyar Állami ’épi Együttes „Lakodal­mas” c ímel. A hazai csemegék mellett a délszláv nemzetiség leg­ismertebb táncait is bemutatja a Zsuráfszky Zoltán vezette kar. A nagy érdeklődésre számot tartó műsort először Budapesten mu­tatják be, majd a Szegedi Ünnepi Játékok eseményeként a Dóm té- r^n megismétlik. Szeptember 19-én a Sportcsar­nok ;i komolyzene-kedvelőké. Fe­rencsik János vezényletével Verdi Requiem-jét a Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Buda­pesti Kórus szólaltatja meg. Október 8-tól négy este a ba­lett kap otthont a Budapest Sport- csarnokban. A Győri Balett a „Don Juan árnyéka rajtunk” című mű­sorát mutatja be, Markó Iván rendezésében és főszereplésével. Az ifjabb korosztálynak is akad' nézni- és hallgatnivaló. Augusz­tus végén a Kraftwerk együttes itt folytatja 1981-ben elkezdett magyarországi sikersorozatát. No­vemberben pedig a 20 éves szüle­tésnapját ünneplő Omega lép fel — a tervek szerint négy este — jubileumi műsorával. A progra­mokra jegyet vidékről is a sport- csarnok pénztárában lehet igé­nyelni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom