Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-04 / 181. szám

1982. augusztus 4. <9 PETŐFI NÉPE • 5 TANYASZÍNHÁZ Amit szabad Jupiternek Jó az elnevezés? Tanyaszínház? Nincs ilyen! Nem is volt. Két évtizede a tehetséges amatőrökből szervezett Kelemen László Színpad tervezte, hogy jól megválogatott műsorát rendszeresen előadja kis falvakban, tanyaközpontokban. Bar- ta Lajos Tavaszi mámor-át tapsos sikerrel fogadták Ágas­egyházán, Belsőballószögben és másutt. A lehetetlen körül­ményekbe — sokáig egy irodában próbáltak, majd a városi tanács mosogatólé-szagú étkezdéjében — belefáradt társaság lassanként szétoszlott. Azóta sincs felnőttekből álló színját­szócsoport a megyeszékhelyen. Jó kezdeményezés Később nyaranta a színház fia­taljai szántak rá néhány hetet nyári szabadságukból a tanyaiak nyári szórakoztatására. A fel­épült művelődési központtal szö­vetkeztek. Az intézmény levette vállukról a közönségszervezés gondját, kaptak próbatermet, pénzt a díszletekre, a tiszteletdí­jaikra a Május 1. téri kulturális központtól és a minisztériumtól. Nem kellett kölcsönautókért zak­latni a vállalatokat, gondtalanul készülhettek. i Utólag is helyeselhető a kezde­ményezés. Tanyaszínházról azonban máig sem beszélhetünk folyamatosság, az egyes „évadokat” — azaz a jú­niusi, júliusi előadássorozatot — összefűző koncepció híján. Sű­rűn változtak vezetői. Ha akar­ták volna sem készíthették elő a következő bemutatót, meg sem kísérelték a valódi igények fel­mérését, a — ne tagadjuk, mű­velődéspolitikai elvek tudatos • érvényesítését. Darabválasztás Szentül hitték: a tanyai nép­nek csak vásári komédiák va­lók. A commedia dell’arte, azaz a rögtönzött, a szereplőktől élénk fantáziát, szinte költői kifejező- erőt feltételező stílusban adták elő a más természetű műveket is. Elfeledték: még a villanytalan, isten háta mögötti tanyákon is más nép él, mint amelyik két- háromszáz éve vásári sokada- lomban összeverődött a komé­diások megtekintésére. Az idén Szőke Istvánt, a kecs­keméti színház rendezőjét kérték föl még januárban a nyári elő­adás, igazán irónia nélkül mon,-. dómr a művelődéspolitikai hakni rendezésére. Aligha ismerte a ta­nyaiak ízlését, érdeklődését, erre következtethetünk darabválasz­tásából. Az Amit szabad Jupiter­nek címmel előadott Plautus-víg- játék aligha szelídíthető kisgye­rekek és öregek számára. Hiába írták vastag betűkkel a meghívó­plakátra; csak 16 éyen felüliek-/ nek, nincs az a hatalom, amely otthon tartaná a gyerkőcöket, a ráérő néniket. Az előadás Az Amphitriont nem is szabad megfosztani vaskos, bővérű ero­tikájától, mert a lényegét tagad­nék az operációval. Szőke a — szerinte — kisebbik rosszat vá­lasztotta. A sokszínű alaptörténe­tet némileg leegyszerűsítve, a hangsúlyt a furcsa háromszög­bonyodalomra helyezve, a vihar­zó szerelmi vágyat a cselekmény kizárólagos indítékaként élteti a színpadon. A sajnos Miskolcra szerződött rendező híres arról, hogy pompásan ért a játék föl- pergetéséhez, intenzív beleélést követel szereplőitől. Noha nem sikerült minden előre kiszemelt színész szerződtetése, a közremű­ködő művészek minden tőlük tel­hetőt megtettek az Amphitrion e fölfogásban rejlő értékeinek ér­vényesítésére. Kerényi József most is szép, most is praktikus, most is közreműködő színpadké­pében főként Kiss Jenő (Jupi­ter) tetszett. Bácskai János a címszerepben talán eddigi leg­jobb kecskeméti alakításával ör­vendeztette meg a közönséget. Mucsi Sándor (Mercurius) és Horváth József (Sosia) nyilván rendezői utasításra vásári komé­diát játszott leleményesen, nagy hévvel, de a fenékre esések, fe­nékbe rúgások nem pótolhatták a gyors hadarásban eltünedező információk hiányát. (A comme­dia dell’.arte jellegű történetek­ben állandó, darabról darabra visszatérő figurák játszottak. A közönség egy szempillantás alatt tudta, hogy ki-kicsoda, mi a szi­tuáció.) I A körülmények Ezt a Plautus-művet — amely valószínűleg a korabeli közálla­potok, mítoszok és divatos szín­házi játékok gyilkos szatírája is volt, tehát kapcsolódott közönsé­ge ismereteihez —, csak akkor élvezhetjük maradéktalanul, ha az első pillanattól beleélhetjük magunkat, ha természetesnek érezzük a Jupiter kalandját ma­gától értetődő magatartásnak te­kintő antik világot. így gyönyör­ködhetünk abban a naív bájban, ahogyan Jupiter — a szerelmi együttlét meghosszabbítására — egyszerűen megállítja az éji csil­lagokat. A hadvezér szolgája csi­petnyit sem csodálkozik a fur­csaságon: „ma éjjel részeg fővel elszunnyadt az éj szava, azt hi­szem, hogy jól beszívott a nap, azért szundikál”. A Devecseri re­mek fordításában hallható vígjá­ték — úgy gondolom — mégis­csak a vívódó asszonyi hűség győzelmének diadala, férfi és a nő kapcsolatának gyönyörű raj­zolata, amelyen az összeborulást érzelmi közeledés előzött meg. Nem véletlen, hogy olyan nagy színész, mint Tőkés Anna, juta­lomjátéknak tekintette Alcume- na, a feleség szerepét, amelyet most az előadás leszűkített föl­fogásában Vadasi Tünde alakí­tott kevés árnyalattal, de nagy elhitető erővel. Tanulságok A kamaraszínházban nyilván kedvezőbben fogadta volna a kö­zönség ezt az előadást, tapssal köszönte volna meg értékeit. Nem is az öntörvényű, a maga útjain haladó művészeket hibáz­tatom elsősorban a várt találko­zás elmaradása miatt. A megbí­zóknak, a kicsit körültekintőbb, nagyvonalúbb menedzsereknek ■kellett volna pontosabban meg­határozni, hogy kiknek szánják ezt az előadást. így elkerülhették volna az előadást ízléstelennek érző tanyaiak neheztelését. •Az idei tapasztalatok is a Ta- nyasgínház feladatának körvona­lazását sürgetik. Még annyit: elképzelhető, va­lószínűsíthető, hogy a tanyaszín­házak szokásos évi találkozóján szakmai sikert arat a kecskémé-- tiek előadása, de számunkra fon­tosabb az orgoványiak, á duna- veeseiek, a lajosmizseiek vélemé­nye ez esetben. Heltai Nándor SZOLNOKON Megnyílt a nyári tárlat A Magyar Képző- és Iparművészek Közép-ma­gyarországi Területi Szer­vezete 17. alkalommal ren­dezte meg hagyományos nyári tárlatát Szolnokon. A kiállítást múlt pénte­ken nyitották meg a hely­őrségi művelődési otthon­ban. Harmincegy Bács- Kiskun és Szolnok megyei művész hetvennyolc alko­tása látható. Megtekinthe­tik egyebek közt a fiatal kecskeméti grafikusok: Ba- lanyi Károly, Csáky Lajos, Pócs Péter és Hegedűs L. László munkáit, kiállít Bo- zsó János, Diószegi Balázs, B. Mikii Ferenc, ifj. Éber Sándor és Weinträger Adolf és Pálfi Gusztáv. A Szolnoki Művésztelep alkotói is bemutatják mun­káikat. Fazekas Magdolna, Meggyes László, Berényi Ferenc, Bokros László, Bá­rányé Sándor, Nagy Ist­ván, Simon Ferenc, Szabó László és Hangai Szabó László, Benke (László, Vuics István, Sáros András, Pa­pi Lajos és Szabó Ágnes alkotásai láthatók. A kiállítás augusztus 22- ig várja a közönséget Szol­nokon. r Négy nap múlva, augusztus 26-án Kecske­méten is szemügyre vehe­tik az érdeklődők a tárlat anyagát, akkor ugyanis a Szakszervezetek megyei Művelődési Központjában mutatkoznak be a művé­szek. Győri orgonaifjítók Megkezdték a Győri Székesegy­ház nagyorgonájának felújítását. A barokk hangszert 1763-tól 1767-ig építette Bruchart Simon bécsi orgonakészítő mester. Azóta több alkalommal javították és át­alakították. Így végül is teljesen megváltozott az eredeti hangja. A legújabb restaurálás célja, hogy megközelítőleg az eredeti barokk hangzást és formát állít­sák helyre. Erre vállalkozott Sza­kács István orgonakészítő mester és három munkatársa. HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Hogyan írjunk krónikát? A krónikaírás célja ma az egyes településeknek, illetve munkahelyeknek elsősorban je­lenkori, szocializmust építő éle­tének megörökítése. Céljából adódóan folyamatosan, az átélés frisseségével jegyzi fel az egy­kori eseményeket, amiről az adott közösségben általában manapság tudnak. 1961-ben országos tanácskozás folyt Egerben a helytörténeti ku­tatómunkáról, s.ezen belül a kró­nikaírásról. Ennék hatására in­dult meg a rendszeres krónika­írás országszerte a községekben — elsőként Foktőn — és a kü­lönböző munkahelyeken. Hogyan kezdjünk a krónika írá­sához? A krónikaírás a pontos, hiteles adatok gyűjtésén alapszik. Végezhetjük ezt a munkát egyé­nileg, de kisebb' csoportban is. Az adatgyűjtés körétől függően két típusa van a krónikának: a települési krónika és a munkahe­lyi krónika. A települési krónikák adat- gyűjtési köre sokféle lehet; poli­tikai — társadalmi élet, gazdasá­gi — természeti viszonyok, kul­turális és sportélet, szociális, nép­mozgalmi, egészségügyi helyzet, települési viszonyok stb. Le is szűkíthetjük az egyes területeket. A munkahelyi krónikánál, kö­zelebbről az üzemi és termelő­szövetkezeti krónikánál két fő szektort célszerű megkülönböz­tetni az adatgyűjtést illetően; egyik a termelőmunka eseményei, másik a dolgozók munka- és életkörülményei. Az üzemkrónikákban megörö­kíthetjük a termelési tervek ada­tait, a beruházásokat, rekonstruk­ciókat, a munkaerőhelyzetet, a termelés mennyiségi és minőségi mutatóit, a munkamódszereket, újításokat stb. Törekedjünk a helyi sajátosságok bemutatására. A tsz-krónikás megkívánja, hogy rögzítsük a napi időjárás adatait, a nagyobb munkák kez­detét és végét, új beruházás in­dítását stb. Hetenként lejegyezhetjük: a heti munka általános értékelését, az új eljárások bevezetését stb., havonta: a szövetkezet üzemegy­ségeinek, részlegeinek, termelési ágainak munkaéredményeit, fel­sőbb irányító szervek vélemé­nyét, utasításait stb. Évenkénti összegezésben kerülhet sor a zár­számadás adatainak, a közgyűlés állásfoglalásainak, a szövetkezeti élet statisztikáinak, belső ünnep­ségek, kitüntetések, sajtóban va­ló szereplés leírására. Az iskolakrónikát két fő terü­letre célszerű bontani: oktató-ne­velő munka, mozgalmi élet. Az adatok gyűjtését kapcsoljuk össze minden esetben az illuszt­rációk, dokumentumok — újság­cikk, fotó stb. — gyűjtésével. Hogyan dolgozzuk fel az adato­kat? Legmegfelelőbb, ha időrendben, s ezen belül témakörönként — komplex módon — történik 'a megörökítés. Az események sor­rendjében, időrendben és átfogó­an feldolgozott anyag teljesebb keresztmetszetet ad a falu, mun­kahely egységes életéről, mint a témákra széttagolt, az összefüg­géseket szükségszerűen megbon­tó feldolgozás. Az egyidejűség a hitelesség szempontjából is meg­bízhatóbb. A krónika lényegéhez tartozik, hogy mozgás, változás, fejlődés közben ábrázolja a jelent. A hivatalosan rögzített esemé­nyeken túl az embereket foglal­koztató magán-, vagy családi jel­legű érdekes eseményeket is je­gyezzük fel, hiszen ezek adnak egyéni karaktert a krónikának. A végleges forma kialakításá­val három fő részt alkothatunk: az első az év folyamán egyes te­rületek szerint folyamatosan ve­zetett eseménynaplók, másik az év végén ugyancsak területek szerint kidolgozott átfogó és elemző beszámoló rész. a harma­dik pedig az eseményekhez kap­csolódó dokumentumgyűjtemény. A jól vezetett helyi krónika a helytörténetírás pótolhatatlan for­rása. Megyénkben már születtek ilyen krónikák, pl. a foktői és a csávolyi falukrónika. A krónikaírás ma már egyre szorosabban kapcsolódik a helyi levéltárakhoz. Joggal igényli is tőlük az adatgyűjtési munka tá­mogatását éppúgy, mint a szak­mai — módszertani segítségnyúj­tást. A krónikaírás, s az egész honismereti mozgalom feltétlenül megérdemli nemcsak a levéltárak, hanem a társadalmi szervek tá­mogatását is. Fehér Mária PÁRIZS, A FÉNYEK VÁROSA (VII.) Mona Lisa és Vénusz «dSi A versailles-i szépségek neto­vábbja, a tükörterem: 73 méter hosszú, 13 méter széles. Boltívén festmények dicsőítik a Napki­rályt, a köríves üvegablakok he­lyett velencei tükrök fokozzák az egész terem, a kristálycsillárok amúgy is ragyogó csillogását. — Az arany díszítéseken feliratok. — Megtaláljuk a „HOlNGBIEiI felírást, — Magyarország nevét; a török kiűzésének emlékére je­gyeztek ide. Itt állították fel a király trónját, ha követeket fo­gadott. I A Párizsi Kommünt leverve, ■1871-ben ebben a teremben kiál­tották ki I. Vilmost német csá­szárrá. 1919-ben ez volt a helye a Versailles-i Béke aláírásá­nak ... * Fortuna istenasszony kegyes volt hozzám abban a tekintet­ben, hogy Európa világhírű kép­tárai közül sokat láthattam. Min­den képtár hangulata bennem él, ' a számomra legkedvesebb képek­kel, amikor belépünk a „Paris Musée du Louvre” főbejáratán. Tele vagyok várakozással, kíván­csisággal. Vasárnap ingyenes a látogatás, ilyenkor vannak a leg­többen. Orkánszatyromat bete­szem a ruhatárba — a csinos ru­határoslány pontosan számbave- szi, mi van a szatyorban, és csak azután kapom meg a jegyet. Ke­resgélem az aprópénzt — moso­lyogva eltolja a kezem a pénztár­cámról. — Gondolja — aki így keresi az „aprót”, vékonypénzű turista lehet! — Kivilágított dia- filmoszlopok, — könyvek, ismer­tetők, reprodukciók — levelező­lapok vásárolhatók itt, — felira­tuk a világnyelveken kívül, arab, japán és kínai. Olyan tülekedés és nyüzsgés van itt, mint egy ki­rakodóvásárban! — A főlépcsőn felfelé haladva, előttünk magasodik szamotriei „Niké”-szobra. Mennyire más hatást vált ki, mint a róla ké­szült fényképek. Elementáris len­dületű ez a fej nélküli szárnyas alak, — olyan kecsességgel pá­rosult erőt áraszt, hogy alig en­ged tovább. — A folyosókon és a termek egy részében tágasan, levegősen elhelyezett festmények, másutt olyan sűrűn vannak a képek, mintha tapétázva lenne velük a fal. Mi egy félnap ebben a műal­kotás-rengetegben? — Nagyon nehéz a látnivalókkal és az idő­vel való gazdálkodás. — Szak­emberek szerint a Louvre az em­beri kultúra emlékeinek olyan tömegét tartalmazza, amit csak a londoni British Múzeum múl felül. — Az alkotások színvona­la pedig túlszárnyalja a híres angol múzeumét. — A régi, ke­vésbé ismert francia festők ké­peivel ismerkedünk. A közismer­tek közül Watteau Bóhóc-a na­• A versailles-i palota. gyón megragad, igazi élmény. Arca gazdag belső világot, jósá­got, derűt fejez ki, — a lábánál levő halványan festett, gonosz­kodó, rosszarcú bohóc társaival éles ellentétben. Mona Lisa ter­mébe lépünk. Leonardo világhí­rű képe nemcsak üveg alatt van, de előtte üvegfalú biztonsági be­rendezés. Szinte állandóan a né­zők sokasága áll előtte. — Végre kevesen vannak, olyan szögből láthatjuk, hogy nincs az üvege­ken tükröződés. Sokan állítják, ez a világ legszebb arcképe. — Ügy érzem, — így van... Ä rep­rodukciók nem adják vissza fi­nomságát, igazi színeit, — sokat emlegetett rejtélyét. Ez az ere­deti, a festőnek és modelljének. Giocondának lelki összefonódott- ságát mondja el, — egy különle­ges szépasszony titka, mosolya ez a kép, — maga Leonardo. A biztonsági berendezés, az óvatosság azért van, mert évtize­dekkel előbb ellopták, — a kö­zelmúltban megrongálták, meg­semmisítésére törtek, — őrültek, terroristák. — Mona Lisa meg­van, itt van épen — megfogal- mazhatatlan szépségében. Gioconda titokzatos szépségű képe után, a feltárulkozó női szépséghez — a milói Vénus szobrához sietünk. — Meglepő­dünk, amikor nem „egyedül”, hanem hellén szobrokkal telezsú­folt helyen találjuk. — Átrende­zés miatt van így. — Csak kis kör a szabad hely körülötte — igaz társasága nagyszerű, csupa nagy klasszikus alkotás, mint pl. a Vadászó Diana. — Hófehér, szinte áttetsző, márványszépsége lenyűgöző. — Körbejárva, min­den porcikájában gyönyörkö­dünk. Nemes arcvonásai, testé­nek arányossága, csupa harmó­nia. A testéről lehullani készülő lepel csípőjét szabadon hagyja, finom redőkben könnyedén borul ágyékára és lábaira. Ä milód Vé­nus szobra torzón — karok nél­kül is — maga a tökéletesség. — Tökéletes női szépség — tökéle­tes szoborba faragva. Az Egyiptomi Tárlatnak nem tudunk ellenállni — sem Dóra sem én —, pedig már fáradtok vagyunk. — Nem csoda! — Több ezer év előtti világban érzem magam. — Van itt minden, amit valaha olvastam és képeken lát­tam az ókori Egyiptom művésze­téről. — Istenszobrok, használa­ti és dísztárgyak, szarkofágok, amelyek múmiákat zártok ma­gukba. — Csodálkozva látom, — milyen kicsi szobor a nagy kife­jező erejű, ülő „írnok”. Mintha éppen az előbb jegyezte volna fel, mennyi gabona érkezett a fáraó raktárába. A benyomások, élmények soka­sága után jólesik a szabad leve­gő — virágágyak között érünk a Carussel, — a Kis Diadalív te­rére. ! Szalaync Bodócs Éva (Folytatjuk) • Tükörterem. KÉPERNYŐ • *■ Kikre figyelünk? Az ismétlésekben reményke­dem. Összetorlódtak ügyeim, be­tegeskedő készülékem miatt le­maradtam néhány műsorról. Igen, ezt a kifejezést érzem a legpon­tosabbnak: lemaradtam. Mivel is­merőseim azt gondolják, hogy munkaköri kötelességként vala­mennyi műsort megnézek (nehéz szakma a mienk, de azért ennyi­re nem kegyetlen), időnként meg­kérdezik a véleményemet. Több­nyire így: „Láttad, ezt vagy amazt?” fi. hangsúly félreérthe­tetlenül kifejezi tetszését, felhá­borodását. Amikor azt tudakol­ta tőlem valaki pénteken, hogy láttad a tegnapi francia filmvíg­játékot, mérget vettem volna rá, hogy tízszer megnézetné bünte­tésként műsorba iktatójával. Rá­adásként meg kellene okolnia, hogy miért vásárolták meg azt a bárgyúságot. Neheztelően, sajnálkozva néz­tek rám, akiknek bevallottam, hogy sem az Ali Szabri, sem a Színes film, fekete-fehérben cí­műt nem néztem meg. Beszéltek ' róla, foglalkoztatta az embereket, valódi problémákról tájékoztattak őszintén, elemzően, így dicsérték kollégáim Chrudinák Alajos, illet­ve Kalmár György és KŐltai Gá­bor műsorát. Hittem a dicséretek­nek, mert az említett tévésekben sohasem csalódtam. Hitelük van, ha úgy tetszik. Ezért is nézték meg olyan sokan az interjút, a dokumentumfilmet. Hajdanán egy-egy sztár kedvéért jártak az emberek a moziba. A film címét se tudták talán, de ha ott látták a számukra kedves, sokat ígérő nevet, már rohantak a pénztár­hoz. Tanulmányokban elemezték, hogy ki, miként válhat tévés­személyiséggé. Megérdemli a fi­gyelmet, hiszen a legfontosabb­ról: a tévé hatásáról, a műsor színvonaláról van szó. E sajátos tömegkommunikációs műfajban egészen másként érvényesül, hat, egészen mást mond egy-egy kép­sor, ha X vagy Y vezeti be, vagy magyarázza. Akarva-akaratlanul gondolkodásunkat, szemléletünket élénkítve, vagy ellankasztva tá­lalják a látványt. Olykor csak egy gesztussal, egy-egy hanglej­% téssel megsokszorozzák, elmélyí­tik a bemutatott tény, esemény, nyilatkozat információtartalmát, sőt az érzelmi reakciókat. Persze ahhoz a bizonyos gesz­tushoz, ahhoz a szinte mellékes információhoz alapos fölkészülés, szüntelen fogékonyság, újságírói lelkiismeretesség szükséges. Sze­mélyes | beszélgetésből tudom, hogy — például — Chrudinák úgy készül egy-egy közel-keleti útjára, interjújára, mintha most ismerkedne a tájjal, az ott élő emberekkel, a súlyos politikai, emberi konfliktusokkal. Ezért „ugrik be” mindig a legérdeke­sebb, a legfontosabb kérdés, ezért kerüli el magabiztosan a rutin csapdáit. Régebbi műsorai alap­ján biztosan állíthatom: legutóbb is hasonló erényekkel újította meg nézői bizalmát. Ellenpéldaként a Fiatalok estje kínálkozik, mindenekelőtt az el­képesztően gyenge, érdektelen ri­porteri teljesítmények (?) miatt. Ez az IRI-bemutatás — elnézést a rossz szóviccért — úgy irritálta az embert, mint egy hevenyészve összecsapott cipő, összefércelt ru­ha: a szakmai felületesség, nem­törődömség mindenkit bosszant. Jó műsor, az Unokáink is lát­ni fogják. Szakmailag — ezalatt az építész és tévés szakmát egy­aránt értve — kifogástalan volt a legutóbbi adás is. A téma fon­tosságát aligha becsülhetnénk túl. Korszerű szemléletet tükröztek a kialakult állásfoglalások. Meg­győző példákat választottak. Akkor lenne, lehetne igazán népszerű ez a mindig eldugott műsor, ha a tények megállapítá­sán, a lehetőségek felcsillantásán kívül következetesebben és bát­rabban keresnék a botrányos mu­lasztásokért, ügyetlenségekért fe­lelősöket, a célszerű megoldáso­kat akadályozókat, határozottab­ban és követelődzőbben rámutat­nának a teendőkre. Százmilliók­ról, hosszú ideig közérzetünket és életmódunkat befolyásoló össz­társadalmi ügyekről szól — mint sorozatcím is híreli — Unokáink is látni fogják.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom