Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-26 / 199. szám
1982. augusztus 26. • PETŐFI NÉPE • 3 így utazunk A nyári hónapokban naponta több millióan szállnak vonatra, autóbuszra, repülőre, vagy hajóra. A legnagyobb forgalmat a főváros pályaudvarai és kikötői bonyolítják, ide érkezik, innen indul a külföldi és hazai turisták többsége. Az ötnapos munkahét bevezetése óta nemcsak az utazási irodák bővítették hétvégi programkínálatukat, a személyszállítási vállalatok is több újdonsággal szolgálnak .az utazóközönségnek. ■ A MÁV útasszámlálása szerint az idén valamivel kevesebben utaznak vonattal, mint az elmúlt évben. A csökkenés azonban nem jelenti azt, hogy egyúttal kisebb lett a zsúfoltság is. A hétvégi csúcs már péntek délután kezdődik, egy szép verőfényes napon a Déli pályaudvarról 90 ezren indulnak az ország kirándulóhelyeire. A hétvégeken több mint kétszáz .vonat szállítja az utasokat a Velencei-tóra, a Balatonhoz. A MÁV legújabb kezdeményezése, a Keleti pályaudvarról induló Sió- és Füred-expressz még nem túl népszerű, holott ezeken gyorsabb és kényelmesebb lenne az utazás. A két új járattal ma már tizennyolc vidéki nagyváros érhető el expresszel. A legnagyobb igény a gyorsvonatok iránt mutatkozik, számuk az idén 124-re gyarapodott. Ezeken, valamint a távolsági személyeken, helyi járatokon naponta egymillióán utaznak. A nyári hónapokban zsúfoltak a nemzetközi vonatok is, Budapest nagy pályaudvarairól tizennégy országba juthatunk el. A külföldre vivő vonatok számát — jelenleg 58 pár — nem kívánják emelni, annál fontosabbnak látják a hazai turizmus igényeinek figyelembevételét. a kirándulójáratok sűrítését, színvonalának javítását. * Az autóbuszjáratokat közlekedtető Volán-vállalatok is a kiránduló- és üdülőhelyek gyors, kényelmes megközelítéséért indítottak új járatokat. Ezt megelőzően felmérték az igényeket, a megyei, városi tanácsoktól kértek ötleteket, javaslatokat. Idén már száz kiránduló- és fürdőhely érhető el Volán-busszal. A zsúfoltság elkerüléséért a kombinált utazásokat népszerűsítik, 14 ezer járatuk ad, vagy vesz vasúti csatlakozást. Menetrend szerinti járataikon évente másfél milliárdnyian utaznak, és egyre több vállalat, intézmény szervez csoportos buszkirándulást. Ezekhez nemcsak autóbusszal, hanem — utazási irodáik révén — hétvégi programajánlattal is hozzájárul a Volán. Nemrégiben készült el a Népstadion úti új pályaudvaruk, innen indulnak az autóbuszok az ország keleti felébe. Kulturáltabb, rendezettebb lett az Engels téri állomás, ahonnét nyolc országba 60 járat indul. Ezek iránt idén csökkent az érdeklődés, így több figyelmet fordíthatnak a belföldi forgalomra. * A vonaton és autóbuszon utazók számához képest elenyészőnek tűnik a MALÉV utasforgalma. Az elmúlt évben két és fél millió utazót számláltak. Idén többre számítanak, némelyik járatukra nehéz a helyfoglalás. A legtöbben az NDK-ba utaznak, illetve onnan érkeznek repülővel, Berlinbe hét gép indul naponta. Az ország légi kikötőjében nyáron a legnagyobb a forgalom, az induló és érkező gépek száma a napi hetvenet is eléri. Ferihegy 27 országgal köti össze hazánkat, az elmúlt néhány évben rohamosan nőtt az utazóközönség, és egyre kisebbnek bizonyult a reptér. A nyári csúcsidőszakban szünetel az építkezés, de idén már kényelmesebb. tágasabb, a tranzit váróterem. az indulási csarnok, és őszszel folytatódik a bővítés. Idén a járatok száma is gyarapodott, hetente egyszer indul — a MALÉV leghosszabb útjára — a kuvaiti gép. * Az időjárás viszontagságai a MAHART utasforgalmán mérhetők le a legjobban. Tavaly másfél millióan hajóztak, és idén ennél is több lesz az utasok száma. Hamar népszerűvé vált a szárnyas• V Nyugati pályaudvar korszerűsítése az év végén fejeződik be. ff A legújabb típusú szárnyashajó, a Vöcsök. hajó, amely már nemcsak Bécsbe, hanem a hétvégeken Dunaújvárosba, Esztergomba is több száz utast repít. A festői szépségű Du- na-kanyarba naponta több hajó is indul, és idén juthatnak el a kirándulók első ízben hajóval a százhalombattai üdülőtelepre. A horgászok paradicsomába, a soroksári Duna-ág kikötőibe napi két—három járat közlekedik, a hétvégeken még így is nagy a zsúfoltság. Folyamatosan bővítik hajóparkjukat, nemrég adták át a forgalomnak a legújabb Moszkva típusú kirándulóhajót, melyen kétszázötvenen is kényelmesen elférnek. A Belgrád rakparti nemzetközi kikötőbe a nyári hónapokban több tucat osztrák, szovjet, cseh hajó is érkezik, és néhány napos pihenés után indul a Duna magyarországi, vagy határainkon túli szakaszaira. Nagy forgalmat bonyolítanak a belföldi kikötők is, előbb-utóbb sort kell keríteni bővítésükre. * Valamennyi budapesti kikötő — legyen az vasúti, közúti, légi vagy folyami — nyáron kicsinek bizonyul. Bővítésük, korszerűsítésük nemcsak az idegenforgalom, a hazai turizmus érdekében is elengedhetetlen. M. M. • A Népstadion úti új autóbusz-pályaudvar. A TU 154-es repülőgépen 164-en utazhatnak. JOGI KÉRDÉSEK Középkori szoborlelet Pécsett Gyermektartás államkasszából Amikor a házastársak elválnak, a közös gyerek valamelyikük háztartásába kerül. A szülői felügyeleti jogot ez a szülő gyakorolja. A másik sem veszti el a gyermek nevelésével kapcsolatos jogát, no és persze a tartása iránti kötelességét sem. Az utóbbi alól sajnos jó néhányan kibújnak. Az is előfordul, hogy valóban fizetésképtelen lesz valaki. A gyermekét egyedül nevelő szülő anyagilag nehéz helyzetbe kerülhet a másik támogatása nélkül. Hétéves az a jogszabály, amely lehetővé teszi a gyermektartásdíjnak az állam általi megelőlegezését. Ennek feltétele, hogy a tartásdíjat bírói ítélet vagy határozat állapítja meg, de az behajthatatlan. Gyakran tapasztalom, hogy a kérelmezők türelmetlenek. Sokan azt gondolják, elég egy beadvány, és kezdődik a pénz rendszeres utalása. Az állam „zsebe” sajnos nem nyújtható a végtelenségig, ezért alaposan meg kell vizsgálni, hogy valóban a legrászorultabbaknak jut-e az erre tartalékolt alapból. Az állami segítséget kérőnek előbb meg kell próbálnia fizetésre bírni a kötelezettet. Erre fel kell szólítania. És amikor kérelmét előadja a bíróságon, igazolnia is kell, hogy megtette ezt. A bíróság ezután megvizsgálja a kérelmet, majd kiállítja a végrehajtási lapot. Előfordul, hogy sikerül behajtania az adóstól a tartozását. De jelentheti azt is a végrehajtó, hogy, a jogosult a másik szülőt azért nem találja, mert az börtönbe került. Ha az ügyeskedő elköltözött (sokan épp a tartási kötelezettségük miatt szeretnék eltüntetni a nyomukat), a végrehajtó megkeresi a lakcímhivatalt. A vizsgálat eredményéről jelentési tesz a bíróságnak. Ha az semmi eredményei nem jár. a bíróság helyszíni szemlél tart, hogy megvizsgálja a gyermektartásdíjra jogosult körülményeit. Ha a családban egy személyre nem jut egyezerhatszáz forint, akkor indítható el az előlegezés. Ez a bíróság gazdasági hivatalától várható. Az előlegezett összeg soha nem lehet magasabb, mint a megállapított tartásdíj. Hangsúlyoznunk kell, hogy az állam a kötelezett helyett nem átvállalja a gyermektartást, hanem ideiglenesen előlegezi, amíg az a kötelezettől be nem hajtható. Tehát csak olyan esetben számíthatnak rá a jogosultak, amikor van kin „bevasalni” a kifizetett pénzösszegeket. Ha a tartásra kötelezett meghal vagy gyógyíthatatlan elmebetegként gyógyintézetbe kerül, a megelőlegezést az állam nem vállalhatja. Az új jogszabály szerint ezt mindenképpen legfeljebb 3 .évre állapítják meg. (Aztán újabb felül- bírálat következhet.) A szigorítást az tette szükségessé, hogy bár a tartásdíjra jogosultaknak kötelességük volna bejelenteni, ha a folyósítás feltételei már nem állnak fenn, sokan elmulasztották a bejelentést, és visszaéltek a segítő szándékkal. Hosszú időn át jogalap nélkül élvezték az államtól kapott összeget. Akadt, aki nem jelentette, hogy a tartásra kötelezett meghalt. Mások „elfelejtették” jelezni, hogy az állam kétszeresen gondoskodik a gyerekről, mert küldi a tartásdíjat, miközben a gyereket állami gondozásba vették. Volt, aki arról hallgatott, hogy a külföldre távozott kötelezett (ilyen esetben is van lehetőség előlegezésre az államok közti egyezmények alapján) jelentkezett, sőt rendszeresen gondoskodik gyermekéről. Így aztán két helyről érkezik a pénz. A magát eltartó gyerek után is jogtalan az állam által előlegezett tartásdí.jat felvenni. Attól az időtől kezdve, amikor a hatóság értesül az indokolatlanul elfogadott tartásdíjról, a további folyósítást megszüntetik. Aki csak az államtól kapta a tartásdíjat, de erre való jogát elvesztette, annak nem kell visszafizetnie. Aki azonban két helyről is kapta a pénzt, az köteles az államnak megtéríteni a jogtalanul felvett összeget, és ha rosszhiszeműsége bebizonyosodik, büntetőeljárást indítanak ellene. Érdemes elkerülni ezt a szankciót. K. É Országos jelentőségű szoborlelet került napvilágra az első magyar egyetem ásatásának színhelyén, a pécsi székesegyház mögött. A megtalált gótikus szobrok és díszítmények — feltehetően — a XIV. századi Aranyos Mária- kápolna részei lehettek. Egykorú leírásokból ismert, hogy 150 éven át ez a kápolna volt a pécsi püspökök temetkezőhelye, ott nyugodtak a legnevezetesebb középkori főpapok, köztük az egyetemalapító Vilmos püspök és — Bon- fini történetíró szerint — a költő, Janus Pannonius. A hírre széles körű társadalmi összefogás bontakozott ki a városban. A Mecseki Szénbányák szocialista szerződésben segíti a régészeti munkát, a Janus Pannonius Tudományegyetem KISZ-bizottsága pedig védnökséget vállalt a feltárás felett. Támogatást nyújtott a Pécs városi és a Baranya megyei tanács is. A pécsi lelet nemcsak régészeti, hanem művészettörténeti és egy- háztörténeti szempontból is rendkívül fontos. Általa újabb részlettel gazdagodott a székesegyház szomszédságában kibontakozó középkori épületkomplexum. A híres pécsi román és reneszánsz kő- faragványok között csaknem teljesen hiányzó gótika eddigi leggazdagabb megjelenése ez. A feltárt épületmaradvány, valamint a csont- és szoborlelet hozzáségít- het a pécsi püspökvár középkori történetének, művészeti emlékeinek jobb megismeréséhez. A szobrok restaurálása megkezdődött, az ásatást pedig folytatják jövőre. BEVÁLT A ZSÁKOS AKCIÓ A textilhulladékért házhoz mennek 0 Hton a MÉH.telepre. A másodlagos ipari nyersanyagok felvásárlása az év első felében milyen eredményt hozott? Erről érdeklődtünk Tóth Istvántól, a MÉH kecskeméti telepigazgatójától. — Kecskeméten és a körzetünkhöz tartozó 21 településen 6237 fonna vasat vásároltunk fel — kezdte a telep igazgatója —, 104 vagonnal kevesebbet, mint terveztük. Fő szállítóink, a mező- gazdasági és az ipari üzemek az idén jobban megválogatlak, hogy mi való hulladékvasnak és mi nem. A javítható gépeket inkább rendbe hozatják, semmint hogy megváljanak azoktól. Az elhullott anyagok egy részét sok helyen újból felhasználják.- Színesfém-felvásárlási tervünket viszont 93 tonnával túlteljesítettük, ötven és fél súlyvagon helyett csaknem hatvannal vettünk át: horganyt, rezet, alumíniumot és akkumulátorólmot. Tizenhárom tonna textilhulladékot is megvettünk, illetve értékesítettünk. Papírhulladékból 4158 tonnányit fogadtunk az első félévben. Hátráltatott bennünket, hogy a német papírbálázógép — amellyel óránként 110 mázsa hulladékpapírt lehet ösz- szepréselni, rakodáshoz előkészíteni — egy hónapig üzemképtelen volt. Ahonnét a gépet kaptuk, az NSZK-ból, egy szerelőt hívtunk, hogy javítsa meg. Az alkatrészcsere megtörtént. A bálázó ismét dolgozik. Túlnyomórészt a Kecskeméti Konzervgyárból, a pincegazdasági borpalackozóból, valamint 1 zsákról és Nyárlőrincről az év ol-ó hal hónapjában 82 vagon iiv< ... • ■•]) érkezett. Ebből Olasz- «>: - 23 vagonnal szállítottunk, a többit a Sajószentpéteri Üveggyárnak küldtük. Ezzel, a — kül- és belföldi felhasználásra egyaránt keresett — fehér és színes üvegcseréppel együtt, 1982 első félévi felvásárlásunk értéke 46 millió 533 ezer forint volt. — Az általános iskolai tanulókat a MÉH szorgalmas gyűjtői közé szokták sorolni. — Valóban. Az elmúlt tanévben 42 vagon különböző fajta vasat, 32 vagon papírt, 70 mázsa fémhulladékot és 3400 kilogramm textilt általános iskolások gyűjtöttek. A gyűjtésben 32 iskola vett részt. Közülük a hetény- egvházi. a kecskeméti Mátyás téri, továbbá a széchenyivárosi Forradalom utcai, a Lánchíd utcai és a Molnár Erik Általános iskolák tanulói évek óta eredményesen hozzájárulnak a hulladékhasznosításhoz. A gyerekek segítségével mind több fontos nyersanyag jut a feldolgozókba. Bevált az az első, idei kísérlet is, amelynek során — május 1-től 5-ig — három megyeszékhelyi általános iskolából a tanulók a MÉH egy-egy műanyagzsákjával (tértek haza. Az eredmény: a Budai utcai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói tizenegy, a leninvárosiak négy és fél, s a Béke tériek két és fél mázsa otthoni ronggyal töltötték meg zsákjaikat, öt nap, 18 mázsa textilhulladék — nem rossz mérleg. Az elmúlt tanévi gyűjtés legsikeresebb két hónapja március és április volt. Ekkor 22 iskola 18 vagon papírt és 21 vagon vasat gyűjtött. Az izsáki, a lakiteleki és a ménteleki úttörőcsopor- tot kiemelkedően szorgalmas munkájáért a MÉH külön-külön 2500 forinttal jutalmazta. — Hogyan halad a lakóhelyi gyűjtés? — Kilenc gyűjtőkereskedőnk van. Ök saját járművükkel hozzák be a hulladékot, például Or- goVányról és Izsákról is. Kecskeméten majdnem mindegyik városrészben dolgozik egy-egy felvásárló: a homokbányái részen, Kiskecskeméten, a Műkertvárosban, a Mátyás király körúton, a Budaihegyben. Augusztus 2-t'. óta a kecskeméti Széchenyi- városban is található egy (nyugdíjas) átvevő: Földházi Mihály, a Lóverseny utca 41. szám alatt, akinek egy ikergarázs a raktára. Az iskolai zsákos akció sikere nyomán, azt tervezzük, hogy az ősszel a kecskeméti Műkertvárosban egy kétmázsás mérleggel — gépkocsival — gyűjtőútra indulunk, hogy a lakosság textilhulladékát helyben, a házaknál megvásároljuk. Ha legalább fél tonnára valót össze tudunk gyűjteni, ezt a fajta felvásárlást megpróbáljuk a Széchenyiváros- ban és_ másutt is — mondta Tóth István' telepigazgató. Kohl Antal Árvalányhaj Az alábbi történetet Vareha Mátyástól hallottam. Ismerik őt? Ha nem, sietek megnyugtatásul kijelenteni, hogy nem sokat vesztettek vele. — ötvenéves vagyok — mesélte Vareha —, de nőtlen, ezért még adok magamra, törődöm a külsőmmel. Kezdődő hajhullásom miatt egy percig sem haboztam Calócza Rudolf Lószőr utcai fodrászmester tanácsát kikérni. A tapasztalt hajtudor árvalányhaj főzetét ajánlotta, hogy azzal mossak fejet hetenként. Amikor a kúrához bejárónőm, Mezei Eme- rencia segítségét kértem, a jólelkű teremtés felajánlotta, hogy hajából hetenként potom száz forintért feláldoz egy-egy tincset számomra. Az ajánlat kedvezőnek látszott, mivel Mezei Emerencia negyvenéves létére még leány, és szülei már nem élnek, így az ő haja kétségkívül árvalányhaj. Kéthónapos kúra után azonban azt kellett tapasztalnom, hogy az árvalányhaj vizes főzete sem használ, a hajzatom ahelyett, hogy nöttön-nőne, továbbra is fogytán fogyott. Természetesen szóvá tettem a dolgot Galócza mesternek, aki mindjárt az árvalányhaj származási helye felöl érdeklődött. „Mezei és friss szedésű legyen” — hangoztatta. Megnyugtattam, hogy ezzel nincs baj, hiszen Mezei Emerenciá- tól származik, aki még hajadon és apátlan-anyátlan árva. És mindig a szemem láttára vágja le kontyából a fürtöket. Tehát frissiben jutok az árva- lányhajhoz. A mester ekkor érthetetlenül felfortyant, és mérgében taplófejűnek nevezett. Először nem sértődtem meg, gondolván: azért Galócza, hogy mérges legyen. Csak amikor a lexikonban a „tapló" címszónak utánanéztem, akkor kezdett bántani a dolog. — Sokan hajlamosak az általánosításra — folytatta Vareha. — Szokás az állami szektorban dolgozók udvariatlanságát szembeállítani a magán- szektor képviselőinek mindenkori előzékenységével. Nos, nálam fordított az eset: sem az állami, sem a szövetkezeti fodrászüzletekben sohasem illettek még taplófejű jelzővel. Nem menti a magáról megfeledkezett hajiparos modorta- lanságát az sem, hogy utólag kiderült: bejárónőm, Mezei Emerencia nylonból készült póthajat visel, és ezt ő is éppen Galócza Rudolffal tartatja rendben. — Mindenesetre azóta mesz- sze elkerülöm a Lószőr utcai fodrászatot — fejezte be kissé különös, de tanulságos elbeszélését Vareha Mátyás. Heves Ferenc