Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-24 / 197. szám

1982. augusztus 24. • PETŐFI NÉPE • 5 ÉRDEMES MEGNÉZNI Nyári tárlat Szegeden Szeged nem csak a szabadtéri színház és a zene barátait vonzza a forró nyári napokon. A képzőművészet értőinek és kedvelőinek is gazdag kiállítási programot kínálnak az ünnepi hetek idejére. Rangos eseménynek számít a több mint húsz esztendeje megren­dezendő Szegedi Nyári Tárlat, emellett a Bartók Béla Művelődési Központban Gerle Margit kerámiáit és a Fotóklubok 18. Szege­di Szalonját láthatjuk. A Móra Ferenc Mú­zeum Kupola Galériája Szabó Tamás és Fritz Mihály szobrászművészek alkotásait tárja a közönség elé. Megnézhetik az érdeklődők a könyvkötészet remekeit, Józsa Bálint szob­rászművész, Bódy Irén textilművész, Kum- poszt Éva, Takács Győző keramikusművé­szek és Varga Mátyás díszlettervező rajzait. « Dér István: Ásatás (olaj). A Szegedi Nyári Tárlat 23. alkalommal „jelent­kezett” a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában,_ A kiállítás kinőtte a rendelke­zésre álló tárgyi kereteket, a díjak szaporodásával, az éves rendszeresség és a színvonalas rendezés következtében az előző évben a számszerűleg kiál­lítható művek háromszorosát hozták a képzőművé­szek Szegedre. A tárlat hírnevét öregbíti, hogy nem­csak a Dél-Alföldön, hanem az ország más táján élő művészek is bemutatják alkotásaikat. Az áttekintő, összegző kiállításra az 1965-ös első díjazástól a ta­valy legsikeresebben szereplő művek érkeztek. A háremszintes kiállítóterem belső méretei .inkább csak a kisplasztikái munkák, kerámiák, érmek, tűz­zománcok. textilek bemutatását teszi lehetővé. A 23. Szegedi Nyári Tárlat erre is megadta az alkalmat: festmények és grafikák mellett érmeket és kerámia munkákat is láthatunk. Az idén kiállított alkotások közül nehéz felhívni a tárlatlátogatók figyelmét a legkiemelkedőbbekre, miután ez az óhatatlan szubjektivitás miatt lehetet­len. Áz emberi élet témái elevenednek még a vász­nakon, szintetizáló és elvonatkóztafó módón. A‘tár­lat és a dél-alföldi festészeti hagyományok szelle­mében alkot Dér István, Szurcsik János és a nem­rég elhunyt Vinkler László. Novak András és Végh András merész, expresszív képei'is joggal vívják ki a közönség tetszését. Berki Viola, Galambos Tamás, Zoltánfy István naiv, de kedves világa ezúttal ás fi­gyelemreméltó. A 23. Nyári Tárlaton szereplő szob­rok, érmek is avatott kezekről tanúskodnak: a töb­bi között Kiss István, Lapis András, (Szabó István, Tóth Valéria, Szathmári Gyöngyi alkotásai. A Szegedi Nyári Tárlat az 1982-es átmeneti évtől kezdve kétévenként kerül megrendezésre. A párat­lan években 1983-tól a Festészeti Biennálé otthona lesz a képtár, a páros években változatlanul szabad beadási rendszerben, de nagyobb területen biztosí­tanak helyet a szobrászat, festészet, grafika műve­lőinek. A 23. Szegedi Nyári Tárlat szeptember 10-ig te­kinthető meg. B. T. A kiskőrösi logopédus A társadalomban élő emberek számára a nyelv teszi lehetővé — mint eszközrendszer — a gondolatközlést, a beszéd pedig megvalósítja. Az élő szó tehát (az írott mellett) meghatározó szerephez jut a közösség tagjai­nak életében. Nem mindegy, hogy mit mondunk, mi­lyen gondolatokat közlünk. Ám az sem mellékes, ho­gyan ejtjük a szavakat. A tiszta hangképzést, az ért­hető kiejtést még kisgyermekkorban el kell sajátítani, a későbbiekben ugyanis, már inkább csak a szókin­csünk gyarapszik, a beszédhibák nagyon nehezen ja­víthatók. „Valaha én is dadogtam" Szabó Ferenc 28 éves. Négy esztendeje végzett a gyógype­dagógiai tanárképző főiskolán, s azóta Kiskőrösön dolgozik. — A kisegítő iskolában ta­nítottam eddig, szeptembertől azonban már függetlenített logopédus leszek. Ez azt je­lenti, hogy az elmúlt évek so­rán csak heti hat órát foglal­kozhattam beszédhibás gyere­kekkel, a jövőben pedig min­den időmet nekik szentelhe­tem. — Hogyan lesz valaki logo­pédus ? — A beszédhibák javítása, lényegében a gyógypedagógia egyik különleges területe. Pe­dagógiai és pszichológiai is­meretek nélkül zsákutcába jut a logopédus, hiába ismeri a tiszta hangképzés titkait. — Nehéz megszabadulni a beszédhibáktól? — Fajtája válogatja, s per­sze, azon is sok múlik, hogy időiben felkeresnek-e cseme­téikkel a szülők. Bár elvileg nincs reménytelen eset. Vala­ha én is dadogtam, ma pedig logopédusként keresem a ke­nyerem. Az én dadogásom például összefüggött a balke­zességemmel. Amikor szüleim átszoktattak jobbkezessé, meg­szűnt a beszédhibám is. Ta­lálkoztam azonban olyan eset­tel, amikor éppen az átszok­tatás váltotta ki a gyerekből a dadogást, vágyás ezzel a módszerrel nemcsak megszün­tetni lehet a pszichés gátlást — a dadogás okozóját —, ha­nem előidézni is. Tutujgatós nagymamák — Évente általában 50—60 gyereket tanítok 'városunkban a tiszta hamgképzésre, a he­lyes beszédre. Tavaly sorra jártam Kiskőrös 11 óvodáját, s készítettem egy felmérést. Kiderült, hogy a nagycsopor­tos, iskola előtt álló aprósá­gok 27 százaléka beszédhibás. — Mi a magyarázata? — Részben a rokonházassá­goknak, az alkoholizmusnak (bortermelő vidékről van szó!), rohanó életünk idegbán- talmainak „köszönhető”, ame­lyek kihatnak a magzat fej­lődésére, később pedig a gyer­mek értelmi és emocionális világára, környezetére. S ezek mind olyan tényezők, ame­lyek a beszédet, a beszédta­nulást jelentősen befolyásol­ják. A legnagyobb probléma azonban az, hogy sok szülő közönyös; egyszerűen nem ér­dekli őket, hogy a gyermekük pösze, raccsol, hadar vagy da­dog. Általában azt szokták mondani, hogy majd kinövi. Pedig a beszédhiba nem cipő, nem is nadrág ... Korrigálni és megszüntetni gondos mun­kával és hozzáértéssel lehet, — kinőni nem. Gyakori az is, hogy a nagyszülőkre vannak bízva a csemeték, míg a szü­lők dolgoznak. S a nagyma­mák különösen hajlamosak rá, hogy tutujgassák, kényeztes­sék unokáikat, hogy selypítve, gügyörészve beszéljenek a gyerekhez, aki azután ezt szokja meg, s persze ezt a hi­bás beszédformát kezdi utá­nozni is. Jellemző továbbá, hogy a csöppségnek csak elég annyit mondania, hogy „ké” a kérem helyett, vagy elég rá­mutatnia a kívánt holmira, s a felnőttek máris ugranak, teljesítve kívánságát. Tehát nem követelik meg tőle, hogy akaratát, gondolatait értelmes beszéddel jelezze. — Örökölhető a hibás be­széd? — Lényegében igen. Vagyis örökölhető a hangképző szer­vek és izmok gyöngesége, a deformált ajakállás, a rendel­lenes fogazat stb. S mivel ezeknek a beszédben jelentős a funkciójuk, megtörténhet, hogy a gyerekeknél is jelent­keznek a szülők beszédhibái. Gyakoribb azonban az, hogy a beszédhibás szülő selypíté­sét, hadarását vagy raccsolá- sát egyszerűen átveszi, meg­tanulja a gyerek, holott a hangképző szervei tökéletesek, egészségesek. — Melyek a beszéd leggya­koribb rendellenességei? — A pöszeség, a selypítés, a különböző hangtorzítási és hanghelyettesítési hibák. A selypítés például összefügg a fogváltással. Megtörténik, hogy a gyerek annyira hozzá­szokik a „csorbaságkor” sely­pítő beszédformájához, hogy a későbbiekben — amikor már kinőttek új metszőfogai — is hibásan beszél. Ezek a leggyakoribb és a legegysze­rűbb esetek. — Ha időben el­kezdhetjük a terápiát... Tükör előtt — Általában mennyi idő szükséges, hogy a logopédus munkáját siker koronázza? — Van olyan pösze, akit egy-két hónap alatt meg lehet tanítani a helyes beszédre, a tökéletes hangképzésre. Ám vannak olyan beszédhibák — ilyen például a „veleszületett” dadogás —, amelyek megszün­tetéséhez év vagy évek szük­ségesek, még az intenzív te­rápia alkalmazásával is. A raccsolást legtöbbször a nyelv­fék rendellenes növése okozza. A nyelv alatti kicsiny hár­tyáról van szó, amely ha fel­nő a nyelv hegyéig, nem en­gedi pörgetni az r-hangot. Ilyen esetben szájsebészeti beavatkozás szükséges, s az­után rövid idő alatt megta­nítható a gyerek a helyes hangképzésre. Tanítványaim általában 5—6 évesek. Heten­te két alkalommal jönnek el hozzám, s egy órában két vagy három csöppséggel fog­lalkozom egyszerre. — Nem célszerűbb egyen­ként tanítani őket? — Nem, ugyanis ha egye­dül ülök le a nebulóval, feszé­lyezve érzi magát, szégyellj beszédhibáját, gátlásossá vá­lik, ami lehetetlenné teszi az eredményes munkát. Ha vi­szont már ketten vagy hár­man vannak egy foglalkozá­son, a gyerek hallja, hogy a másik is hibázik, s egy-ket­tőre feloldódik. — Házi feladatokat kapnak a tanítványok? — Természetesen' s otthon a tükör előtt kell gyakorol­niuk. Egyébként a logopédus legfontosabb eszköze a tükör. Ugyanis a gyermek másként nem láthatja saját ajkát, nyelvét, amelyek helyes tar- > tása és mozgatása, a tökéle­tes hangképzés elsajátításának elsődleges feltétele. — Kik segítik, kik segíthe­tik a logopédus munkáját Kis­kőrösön? — A tanácsi dolgozók, az óvónők, a művelődési központ dolgozói, a gyermek- és fog­orvosok ... Sok segítséget ka­pok. Legtöbbet azonban a szü­lők segíthetnének, hiszen a beszéd „vadhajtásainak” több­sége családi talajban ver gyökeret. Gondos neveléssel, odaadóbb szülői hozzáállással meg lehet előzni a beszédhi­bák nagyrészét. Gyermekeink érdekében... Koloh Elek SZÉPEN MAGYARUL. SZÉPEN EMBERÜL T omontes és részletezés a hivatal nyelvében Mondanivalónkat akár szóban, akár írásban akar­juk közölni, a megfogalmazásában két tendencia küzd egymással, a tömörítésre és a részletezésre való törekvés. E két tendencia akkor is megvan a közlé­seinkben, ha nem veszünk róluk tudomást. A stilisz­ták ezt úgy fogalmazzák meg: a jó stílus fontos kelléke az, hogy legyen világos és szabatos, vagyis ne mondjunk sej többet, se kevesebbet annál, ameny- nyi a megértésihez szükséges. A mindennapi nyelv­használatban azonban korántsem ennyire egyszerű a dolog. A beszédhelyzet igen erősen befolyásoló té­nyező. Ha táviratot kell feladnunk, a tömörítés esz­közeihez nyúlunk, ha valamilyen eseményt kell el­mondanunk, elbeszélésünkben rendszerint a részle­tezés érvényesül. Hogyan fest a tömörítés és a részletezés a hivatali nyelvben? Sajátságosán. iNézzünk csak néhány pél­dát! A Reklámújság egyik különkiadásában olvastam a következő mondatot: „A jövő feladatai: a kalászos gabona rendszerben termelése, a hozamok növelé­se, a piacképesség fokozása, a tenyésztői munka ja­vítása, az olcsó tömegtakarmány nagyobb arányú hasznosítása, egyszóval az iparszerű termelés kultu­rált, magasabb szintű eredményesebb megvalósítá­sa jól képzett vezetőket és sokrétű ismeretekkel bíró oolgozókat követel”. Egyik megyénket mutatja be a különkiadás, s a cikk, amelyből a mondatot idéztem, egy termelőszövetkezet munkáját elemzi. Bemutat­ja a termelést, a kedvezőtlen adottságok között is milyen jó eredményeket tudtak elérni. Csak a cikk utolsó részében van szó arról, hogy a jó szakembe­reknek köszönhető ez az eredmény. Magának a cikk­nek a felépítése megköveteli azt, hogy a szerzője az általam idézett befejező mondatot két mondattá bontsa. Az elsőbe kerülhettek volna a jövő felada­tai közül azok, amelyek a termelés eredményesebbé tételét szolgálják, a másodikba pedig a vezetőkre és a szakemberekre vonatkozó követelmények. így a szerző is beleesett a hivatali stílusnak egyik jellem­ző hibájába, a mondatszerkesztése igen szövevényes és bonyolult lett, s arra kényszeríti az olvasót, hogy még egyszer elolvassa a mondatot. Két mondat egy mondattá szerkesztésével tömörít, és ezzel nehezen érthetővé vált a mondat. A különkiadásnak szinte minden oldalról idézhetnék néhány példát a tö­mörítésinek er re a "típusára. A részletezés is sajátságos a hivatali nyelvben. Amire egy szó is elég volna, azt több szóval, szó- szerkezetekkel fejezi ki. A hivatalos szövegben nem beszélgetnek, tárgyalnak egymással az emberek, ha­nem beszélgetést, tárgyalást folytatnak, nem mér­legelnek, (tanulmányoznak valamit, hanem a mérle­gelés vagy tanulmányozás tárgyává teszik, nem be­ruháznak, felelősségre ivonnak, hanem beruházást, illetve felelősségre vonást eszközölnek. A régi jó rá­gós formák és a régebben kialakult névutók helyett egy sor hosszú, terjedelmes szót használnak névutói szerepben. „Elhatározásunk következtében a társa­ságunk élete megváltozott”, vagy „Beavatkozása folytán elvetették a javaslatot”, vagy „A mezőgaz­daság vonatkozásában is jó eredményeket értünk el” mondatokban az elhatározásunkra, beavatkozására, a mezőgazdaságban szavak pontosan azt fejezik ki, mint a névutós formák. Hivatali nyelvünk ma tömörít is, részletez is, csak a két törekvés nem ott érvényesül a nyelvhaszná­latban, ahol kellene. Bonyolult, zsúfolt mondatain­kat részletezéssel tegyük érthetőbbé, a körülményes- kedő, terpeszkedő kifejezéseinket tömörebbé, s ezzel egyszerűbbé. Bachát László HATVANI DÁNIEL Szétszórt csontok Az itt 13 folytatásban megjelenő filmnovella, cselekményét és szereplőit tekintve, elejétől végig kitalált történetre épül. Ha ennek ellenére bárki önmagára vagy társaira ismer, arról nem a szerző tehet. . (I) Etelka, a várszöllősi múzeu­mi adminisztrátor az ablakban könyököl. A hosszú, kaszárnya­szerű épület előtt — mintegy ud­varként — kis park, csenevész fákkal, ritkás bokrokkal. Tíz méternél alig szélesebb; a nö­vényzeten át a vaslándzsás ke­rítésre, s azon túl a kisvárosi mellékutca gyér forgalmára látni. Fekete Volga érkezik a bejárat elé. Kiszáll belőle Sáfár, a me­gyei múzeumi főnök, s leszegett fejjel megindul a bejárat felé. Etelka rohan be az igazgatói szo­bába. Nehézkes, régimódi búto­rok; a félhomályban horkol Ke­rengj Jenő múzeumigazgató, a szokásos ebéd, utáni szieszta pó­zába merevedve, feje alatt vas­tag fóliánsokkal. Az adminisztrátor sarkig nyit­va hagyja a párnázott ajtót. Ijed­ten kiabál: — Igazgató elvtárs ... igazga­tó elvtárs . . . Jön a megyei főnök. Tessék már ébredni! Kerengi pillája megrezdül, vál­láról lecsúszik a kockás takaró, amint megpróbál frissen felug­rani, de erejéből'csak tápászko- dásra futja. Melléről zizegve hull a padlóra a pornómagazin; el­alvás előtt ezt nézegette. Hátra­kulcsolt kézzel elmerevedett tar­kóját nyomogatja erőteljes moz­dulatokkal, így akarván vissza­szerezni izmainak rugalmasságát, közben egy félmozdulattal kites­sékeli Etelkát a szobából. A megyei főnök már a "kiállí­tási termeken ballag végig, a tárlókra rá se pillant, így csak elmosódottan úsznak el a háttér­ben — ám még így is unalmat sugalmaznak — a fokosok, az ostorok, a pitykés lajbik, a kala­pok, a hímzett szoknyák, s min­denféle mázas agyagedények, összhatásában a kép szedett-ve- dett, jellegtelen néprajzi anyag­ra utal. Etelka se nem szép, se nem csúnya; munkájának étó kisvá­rosi vénlány, túl a harmincon. Sáfár tiszteletére föláll íróaszta­la mellől. Amaz belép, arcán ke­délyes, széles vigyor; hátba vere­geti a lányt és ezt mondja: — Üdvözlöm, kisasszony. Még mindig nem ment férjhez? A lány kissé elhúzódik, zavar­ja a bizalmaskodás, ám mogor­vának sem akar látszani. — Sok a jelentkező és nem tudok választani — évődik. — Meg idő sincs rá ... '— Idehallgasson — Sáfár le­halkítja a hangját, s megfogja a lány vállát —, szerzek én magá­nak egy stramm fiút... — Ugyan, ne bolondozzon már megint. | — De, ez egészen komoly. — Hirtelen hangot vált: — Na, me­gyek a dirijéhez. 2. Ülnek a kopott bőrfotelekben, Kerengi mindkettőjüknek tölt a cseresznyepálinkás üvegből. — Itt bent csak ilyet tartok. Kint majd iszunk különbet. — Rendben — bólint Sáfár. — Ügyis meg kel! néznünk azt a kurva hun temetőt. Már a me­gyénél is izélgetnek. — Inkább pénzt adnának, az többet érne ... Na, isten-isten, egészségedre... Isznak. — Megígérték, hogy adnak pénzt a feltárásra, amennyi kell. — Régész is lesz? — Méghozzá fiatal, friss dip­lomás. Kerengi szemlátomást meg­élénkül. — Tapasztalat nélkül nem sok­ra fog jutni. De majd segítünk neki. — Fészkelődni kezd. — Ha úgy gondolod, indulhatunk is... 3. Gazos, rissz-rossz szőlőparcel­lák, pusztuló tőkékkel. Néhol egy-egy elárvult, gondozatlan gyümölcsfa. Nem sokkal távo­labb omladozó tanyák, s köztük imitt-amott hétvégi házra emlé­keztető vityillók. Egészében vé­ve az elhagyatottság vigasztalan hangulata üli meg a tájat. Sáfár kérdőn néz Kerengire. Végre megszólal: — Ki itt a tulajdonos? — Ezek háztáji földek. Itt vol­tak a város szőlői emberemléke­zet óta. Néhányon, leginkább már mint örökösök és régóta nem parasztok, hobbiznak. Ezek nem is várják a kisajátítást. — Ügy értsem, hogy az ásatást várják? Kerengi rejtélyesen mosolyog. — Az autósztrádát várják. Itt vezetik el, ahol állunk. Nagyjá­ból. A tanácselnök megmutatta a térképet. A megyei főnök letép egy mar­garétaszerű virágot. Forgatja az ujjai között. Néhány lépést tesz előre, majd egyszerre megtor­pan. \ — Az útépítő vállalat százmil­liókkal játszik. Ha nem milliár- dokkal... ' — Úgy bizony. Mi pedig fiilé* reskedünk, akkor is, ha megkap­juk a pénzt. — Jenőkém, ha jól értelek, az ásatásnak sefn az útépítőik, sem a parasztok nem örülnek. Leg­följebb mi ketten. Keringi összehúzott szemmel néz Sáfárra. S némi fölénnyel. Megkérdi: — Nem vagy te kissé túl op­timista? — Aztán, mielőtt még amaz visszakérdezne, gyorsan hozzáteszi. — Na, gyere, csücsül­jünk le nálam egy pohár italra. (Folytatjuk) * ÚJ FORGÓSZÍNPAD m A Madách Kamaraszínház átépítését 1980-ban kezdte meg a Köz- epuletepitő Vállalat. A régi, kényelmetlen székeket kicserélték, jó­formán teljesen átalakították a színpadot, amelybe forgó részt építet­tek. A Madách Kamaraszínház évadnyitó előadását idén őszre terve­* T

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom