Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-19 / 194. szám
8 • PETŐFI NÉPE • 19Ä2. augusztus 19. ACZÉL GYÖRGY ÜNNEPI BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról.) ségi eredmények. De a mery- nyiségi növekedés nélkül ma nem tűzhetnek ki célul minőségi fordulatot. Amit egyáltalán nem termel az ország, azt nem lehet jobban, tökéletesebben termelni. Ha nem sajátítjuk el a műszaki és termelési kultúrák alapjait, hogyan törhetnénk arra, hogy mindezt jobban, magasabb színvonalon csináljuk? Megvalósult tehát az, amiről Kossuth álmodott: o nemzet ma már nem félkarú óriás. Iparunk ma a népgazdaság vezető ága, megteremtésében és eredményeiben társadalmunk vezető osztálya, a munkásosztály áldozatos munkája, szakértelme, és a műszaki értelmiség alkotó energiái egyaránt testet öltenek. Mezőgazdaságunk útjára is büszke lehet népünk. Történelmünk legújabb szakaszát alig három évtizeddel ezelőtt évi kétmillió tonna búza, 1,8 millió tonna kukorica, 800 ezer tonna vágóállat, 1 milliárd tojás, 4400 tonna gyapjú termelésével kezdtük. Mindezt 2,1 millió ember termelte meg, Ma nem egészen 1 millió ember hatmillió tonna búzát, majdnem 7 millió tonna kukoricát, 2 millió tonna vágóállatot, 4,3 milliárd tojást, 12 ezer tonna gyapjút termel, ellátja az óriásira növekedett mezőgazdasági géppark javítását, karbantartását és emellett még 4 százalékkal hozzájárul az ipar, 10 százalékkal az építőipar termeléséhez is. Eleget tettünk tehát annak, amit Széchenyi kívánt a magyar mezőgazdaságtól? — Azt hiszem, nyugodtan válaszolhatjuk: igen. Végül még egy adatcsokor. Harminc évvel ezelőtt nem egészen 80 ezer fiatal tanult szakmát — ma több, mint másfélszázezer. Százezren jártak középiskolába, ma 333 ezren. Harmincezer egyetemistánk, főiskolásunk volt — ma százezer. Húszmillió példányban adtunk ki könyvet — ma százmillió a példányszám. 620 ezer rádió-előfizetőt tartottunk számon — ma 2,8 millió a tv-tu- lajdonosok száma, azaz gyakorlatilag csaknem minden család. Megfogadtuk-e Széchenyi intését a kiművelt emberfők sokaságát illetően? Azt hiszem, nincs szé- gyellnivalónk. Az ország munkaképes lakosságának több mint a fele szakmunkási, középiskolai vagy egyetemi képesítéssel rendelkezik. Á szocialista ‘átalakulásnak ezek a történelmi eredményei ma már nemcsak lehetővé, hanem pa- rancsolóan szükségessé teszik az emberek alkotó munkájára, kezdeményező erejére, szakértelmére és tehetségére építve a szocialista építés új, minőségi feladatainak napirendre tűzését. Ezt szolgálják azok a reformok is, amelyek útjára mintegy másfél évtizeddel ezelőtt léptünk. Tekintélyünk alapja Ma e reformok folytatását, céljaink, terveink megvalósítását, programunk sikeres végigvitelét a nemzetközi feltételek kedvezőtlen irányú alakulása és a világ- gazdasági helyzettel összefüggő, gondokkal terhelt belső gazdasági körülmények nehezítik. A külső és belső feltételek kedvezőtlen alakulása ugyanakkor sürgetőbbé is teszi a reformok következetes végigvitelét, a gondolkodás és a munkastílus megújítását. Népünk aggódva érzékeli a nemzetközi feszültség fokozását, az imperializmus legreakciósabb köreinek az emberiség termonukleáris katasztrófáját felidéző kalandor terveit és a hidegháború korszakához való visszatérés jeleit. ' Ebben a bonyolult világhelyzetben még egy olyan kis országnak is, mint hazánk, igen nagy a felelőssége. Reális teljesítményeken alapuló, az elmúlt évtizedekben elért eredményeinkkel és politikai stabilitásunkkal arányos tekintélyünk van a világban. Hazánk ma sokoldalú nemzetközi kapcsolatokat tart fenn szinte a világ valamennyi országával. Mindent meg kell tennünk azért, hogy szerény lehetőségeinkkel hozzájáruljunk a szocialista világrendszer erősítéséhez, a kölcsönösen előnyös nemzetközi együttműködés fejlődéséhez, a szocialista országok gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatainak elmélyítéséhez. Emellett fejleszteni kell kapcsolatainkat minden olyan országgal, köztük a fejlett tőkés országokkal is, amelyek készek a kölcsönösen előnyös együttműködésre. Megőrizzük vívmányainkat A világban, a nemzetközi légkörben és a világgazdasági viszonyokban bekövetkezett kedvezőtlen változások gazdasági fejlődésünkre negatívan hatottak. Azt a tőkés világgazdasági válságot, amely most már tölbb megújuló hullámban rázza meg a nemzeti gazdaságok óriási többségét, köztük hazánkét is, hatásaiban mind többen hasonlítják az 1929—33-as krízishez. A reális helyzetértékeléshez tudnunk kell, hogy népgazdaságunkat az elmúlt 10—12 évben kétszer érték a világpiac változásai révén olyan mértékű veszteségek, amelyeknek értéke felér a második világháború anyagi pusztításaiéval. A gazdálkodás megnehezült külső feltételei élesebben világítanak rá munkánk és irányítási rendszerünk fogyatékosságaira is. Éppen ezért az ésszerű mértéktartás, az okos takarékosság, a gazdaságos anyag- és energia-felhasznál ás a népgazdaság külső és belső egyensúlya fokozatos megteremtésének programját hirdettük meg, annak az elvnek érvényesítését, hogy csak annyit fogyasztunk, amennyit előállítunk. 1982 első felében nem tudtuk elérni a kitűzött célokat, a nemzetközi gazdasági viszonyok számunkra még kedvezőtlenebbekké váltak. Ennek következtében elkerülhetetlen kényszerintézkedéseket, köztük árintézkedéseket kellett hoznunk, hogy a belső kínálat és kereslet, a termelés és fogyasztás egyensúlya ne billenjen át a kritikus határon, hogy megőrizhessük biztonságos életvitelünket és hogy stabilizálhassuk eredményeinket. Népünk, társadalmunk érettsége, összefonottsága, pártunk politikájának a hitele ezekben a nehéz helyzetekben mutatkozik meg igazán, ahogy ezeket a mindannyiunk számára kényszerű intézkedéseket fogadta lakosságunk. Most reálisan csak azt tűzhetjük ki célul, hogy megőrizzük eddigi vívmányainkat a teljes foglalkoztatottságtól a kereskedelmi ellátás színvonaláig, a jobb tanulási, oktatási lehetőségek biztosításáig, s eközben ott, ahol lehet, javítsuk az életkörülményeket, az egészségügyi és szociális ellátást, teljesítsük lakásépítési programunkat. E politika megvalósulásának két feltétele van: egyrészt mindenkinek a maga posztján mindent meg kell tenni, hogy gazdálkodásunk hatásfoka javuljon. Másrészt a külső körülmények romlása erőfeszítésünk eredményeit minden jóakaratunk ellenére lefokozhatja. Népünk érti és érzi az ország gondjait, összefog a nehézségek leküzdésére, védi, mert gyarapítani akarja azt, amit elértünk. Van esélyünk a munka, a termelés, az alkotás, a munkamorál olyan minőségi változtatására, amely nemcsak átsegíti hazánkat a jelen nehézségein, hanem a szocializmus előnyeit kihasználva, alapokat teremthet a jövőbeli előrehaladáshoz. Nagyon fontos, hogy mindany- nyian tudatában legyünk: a tőkés világ válságokkal küszködik, s mi nem vagyunk olyan helyzetben, hogy e válságok ne hassanak ránk, a konfliktusok ne tegyék próbára a mi teherbíró-képességünket is. De abban a helyzetben vagyunk, hogy jó munkával előbbre léphetünk. A világméretű válsághelyzetnek tehát tudatában kell lennünk. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy pánikba essünk. A nehéz helyzet számbavétele körültekintővé tesz, megsokszorozza az erőt, a tettrekészséget, a tűrőképességet. Válságos időben nem nyugtatnunk kell magunkat, hanem erősítenünk. Nem csodára kell várni, hanem összefogni, céltudatosan, keményen, okosan dolgozni, s így elérni, ami sokak számára talán ma lehetetlennek látszik. Az a gazdasági és politikai helyzet, amelynek átélői vagyunk, kétségtelenül megpróbáltatásokkal jár. Ezek a megpróbáltatások nem hiányoztak, elengedtük volna őket. Egy azonban biztos: ha okosan reagálunk a történelem e legújabb kihívására, ha észrevesszük, hogy a nehéz helyzetből csak előre mehetünk, a végén javunkra válhat ez a próbatétel. Növelnünk kell mindenekelőtt munkánk gondosságát, rendjét, fegyelmét, szervezettségét, a termelési kultúrát és az emberi viszonyok kulturáltságát egyaránt. Takarékosabban kell bánnunk javainkkal. Ésszerűbben kell berendeznünk életünket. Olyan viszonyokat kell teremtenünk, amelyek között a tehetségek szabadabban bontakozhatnak ki, és amelyek között az alkotás eredményei gyorsabban válhatnak közkinccsé. Ma, amikor a fejlődést nem tudjuk a korábbiakban megszokott, könnyebbik úton — nagy beruházásokkal, a termelőkapacitások szinte korlátlannak tűnő bővítésével, vagy külső erőforrások bevonásával — előrevinni, rá vagyunk kényszerítve arra, hogy szocialista mivoltunk legértékesebb oldalát helyezzük előtérbe: az alkotóképességet és a kulturáltságot. Ez az egyedül helyes és lehetséges válasz a válságkihívásra. Ha ezt a választ sikerrel megadjuk, emelt fővel léphetünk előre, azzal a tudattal, hogy évszázados történelmi elmaradottságunk utolsó maradványait is lerázzuk magunkról. A további megújulás érdekében Ahhoz, hogy a mai, veszélyekkel terhes világhelyzetben helyt tudjunk állni, a legfőbb alapot az a nemzeti közmegegyezés adja, melyet az MSZMP negyedszázados politikája kialakított. Ennek legfőbb feltétele az a bizalom, amely arra bátorít, hogy őszinte szóval feltárjuk a legnehezebb igazságokat, mert meggyőződésünk, hogy a szocializmust magáénak valló, a gondokba beavatott nép képes úrrá lenni a korábbinál is nehezebb helyzeteken. Nem kétséges, hogy további megújulásra van szükség. Gyorsabban, határozottabban, az elkerülhetetlen konfliktusokat is vállalva keresztül kell vinnünk elhatározott céljainkat, meg kell valósítanunk azokat. Ehhez nemcsak többet kell dolgoznunk, hanem másként is. A bátor, önálló helyzetelemzés, kezdeményezőkészség és cselekvés általános követelménnyé kell, hogy váljon, ösztönzőrendsze- rünkkel is megtámogatott rangot kell adnunk a minőségnek, a munka, az emberi magatartás és kapcsolatok minőségének. Ma elsőrendű politikai követelmény is az egyének, a közösségek, az állami és társadalmi szervek tevékenységében a közérdek ésszerűbb, szakszerűbb szolgálata, a megújulási képesség és a bátor, de egyúttal megfontolt vállalkozókedv. Cselekvési, kibontakozási lehetőséget kell adni minden vállalkozó kedvű vezetőnek és beosztottnak, és minden szocialista vállalkozásnak, mindenkinek, akinek a közösség számára hasznos, megvalósítható ötlete van. Mindenkinek, aki olyan célnak tartja egy gazdaságosabb termék előállífását. vagy egy meglévő berendezés néhány százalékkal hatékonyabb, takarékosabb üzemeltetését, egy sikeresebb pedagógiai eljárást, vagy a gördülékenyebb ügyintézést, a jobb ellátás megvalósítását, hogy ezért nemcsak kötelezettséget vállal a gondolkodásra és cselekvésre, hanem az újért kockáztat is. S aki eközben boldogulni is akar, élvezni a köz megbecsülését és javait, de — ahogy Kádár elvtárs egy alkalommal beszélt róla — nem egyedül akar boldogulni, hanem a többiekkel együtt. Ahhoz, hogy a kezdeményezőkészség és vállalkozókedv társadalmi méretekben kibontakozhasson, s hogy minden egyénnek megérje kockáztatnia a közösségért, jobban kell differenciálni a jövedelmekben is. Nem ellenkezik ez kommunista céljainkkal, hiszen a szigorúan teljesítmény szerinti elosztás ez maga a szocializmus. Csak végre meg kellene valósítani azért is, hogy egyszer majd túljuthassunk ezen a történelmileg korlátozott igazságon, a mélyebb igazság, a szükségletek szerinti munka és elosztás még távoli igazsága felé. Az előrelépéshez azonban nemcsak differenciálásra, de sokkal nagyobb mozgásra is szükség van. Az emberek, a munkahelyek, a gazdasági javak közt egyaránt. A mobilitás ismét nem öncélú. Csak akkor segíti elő céljaink megvalósítását, ha a jobb értékkiválasztást szolgálja. A tehetségek demokratikus érvényesülését a szürkeség, a kényelmesség, a rossz rutin, a tehetségte- lenség morális terrorjával szemben következetesen érvényt kell szerezni annak a követelménynek, hogy a vezető .posztok betöltésénél a döntő kritérium az adott feladatra való alkalmasság legyen. Mindez azonban nemcsak káderpolitikai követelmény. Társadalmunk szocialista jellegétől és demokratizmusától elválaszthatatlan annak következetes és egyre következetesebb biztosítása, hogy ki-ki tehetségé szerint kibontakozhasson. De a legnagyobb tehetség sem tud versenyt nyerni, ha nem indítják, vagy esetleg nem indulhat a versenyen, vagy felesleges súlyokkal terhelik. A tehetség-pazarlás a mi viszonyaink között — bűn. Ezért a vezetők teljesítményének minden szinten egyik legfőbb mércéje kell legyen, hogy hány tehetséget tudnak maguk mellé kinevelni. Hogyan tudják mindenki számára biztosítani az ember legelemibb, egyben legnagyszerűbb jogát: minél többet tudjon képességéből, tehetségéből megvalósítani. Szakértelem, tapasztalat, műveltség Fejlődésünkben, mai feladataink megoldásában meghatározó, úgyszólván mindent eldöntő jelentősége van az úgynevezett emberi tényezőnek, a műveltségnek, az oktatásnak, a tudomány eredményeinek, s növekvő szerepe a kultúrát hordozó és terjesztő szocialista értelmiségünknek. Nemcsak hiszünk — mint Széchenyi tette — „az emberi tökéletesedésben”, hanem sokat teszünk is azért, hogy valóban rendelkezésre álljon a közügyekben részt vevő, eligazodni képes, tehetséges és jó szakértelmű, kiművelt emberfők sokasága. Amikor a ma használatos kifejezéssel az emberi tényező jelentőségéről beszélünk, egyszerre gondolunk szakértelemre, tapasztalatra, általános műveltségre és értékes személyiségjegyekre, a szocialista magatartás és erkölcs értékeire. E téren rendelkezünk a legnagyobb tartalékokkal és lehetőségekkel. Miközben energiáinkat arra kell összpontosítani, hogy megőrizzük elért eredményeinket, gondolnunk kell a jövőre is. A ma nehézségei között sem tolhatjuk háttérbe holnapi előrehaladásunk feltételeit, s ezek alakításában kiemelkedő jelentősége van az oktatásnak. Tudom jól, hogy iskoláinkról gyakran hangoztak és hangzanak el szép szavak, és ígéretek is szép számban. Azt is tudom, hogy nem kevés azoknak a pedagógusoknak a száma, akik szépen formált szavakat, mondatokat hallgatva, keserűen gondolják magukban — és nemcsak magukban —, hogy inkább a pedagógusok feleslegesen megtakarított béralapját fizetnék ki maradéktalanul, inkább időben építenék fel a tantermeket, inkább rendszeresítenének jó tanterveket, inkább időben jelentetnék meg a tankönyveket. Van igazság ebben a keserűségben. S nem a pedagógusok, nem a szülők és nem is a diákok türelmét kérem akkor, amikor arra utalok: az oktatásügy helyét stabilizálni kell, politikai súlyát társadalmi súlyának megfelelően kell alakítani. Az, hogy miképpen tudunk jelen lenni a világban holnap, elválaszthatatlan az em- Deri tényezőtől, a termelési- és munkakultúrától, a műveltségtől, a kiművelt emberfők sokaságától. Nincs oktatáspolitika pedagógusok nélkül. Csak velük együtt és általuk végezhetjük el eredményesen feladatainkat. Számítunk odaadó munkájukra, népünk, szocialista célkitűzéseink iránti elkötelezettségükre. Az emberi tényező hatékonyabb érvényesülése a szocialista demokrácia fejlettségét, fejlesztését is feltételezi, társadalmunk demokratizmusának fejlesztése azonban nemcsak azt követeli, hogy általában össztársadalmi méretekben érezzék jól magukat az emberek, hanem minden egyes munkahelyen is. Ma és holnap megoldandó feladataink jellege olyan, hogy természetszerűnek kell tekinteni: különböző vélemények, elképzelések, javaslatok születnek a megoldás módjára. Ha a célokban egyetértés van, az alkotó viták, s különösen új kérdések esetében az eltérő válaszok nem ellentétesek a szocialista demokratizmussal, sőt szerves részei annak. Társadalmunk demokratizmusát azért is kell fejleszteni, hogy minden értelmes javaslat felszínre kerüljön, mindenki hozzájárulhasson a közös gondok megoldásához. Ha valaki a fejlődés, a koriáitok meghaladása érdekében mást, vagy másként akar tenni, mint ahogy valahol a városnál, a megyénél, a minisztériumban elképzelték, azt nem engedhetjük félreállítani vagy elhallgattatni. A lényeg az: elképzelése egybe esik-e a közösség, a nép érdekével, és azt keresi-e, ami erőfeszítéseinkben közös. Ha igen, a legélesebb viták indulataiban is megőrizhető az elv: érted haragszom, nem ellened. Az ilyen vitákat tiszteletben kell tartani, sőt, igényelni kell őket, és biztosítani kell normális feltételeiket. Nem vagyunk, és soha nem leszünk csalhatatlanok. De aki a szocializmusra haragszik, aki a gondok feltárását arra használja, hogy megkérdőjelezze a ténylegesen elért, kiküzdött eredményeket is, aki nem fogyatékosságokat bírál, hanem rágalmaz, aki beteglelkű- séggel, tehetetlenséggel és te- hetségtelenséggel jellemzi a szocialista munkát, aki már ma kéri számon rajtunk a jövőt — azt nem tartjuk a nép igaz és őszinte barátjának. Aki a gyötrelmes, de mégis értelmes küzdés szocializmusában a kilátástalanság képviselője, azt a nemzet sorskérdéseiben illetéktelennek tartjuk. Tevékeny és szívós, türelmes türelmetlenségre van szükség. Enélkül azok a már megkezdett reformok sem válthatók valóra, amelyek célja és tartalma a magyar nemzet szocialista társadalmának, szocialista gazdaságának erősítése, jövendőjének megalapozása. A mi reformprogramunk számára a szocializmus keretei nem korlátokat jelentenek, hanem a megvalósítás egyedüli lehetőségeit biztosítják, és célja is a szocialista viszonyok továbbfejlesztése. Ezt a programot népünk elfogadja, támogatja, s ez a mi legnagyobb erőnk. Politikánkat úgy kell alakítanunk és továbbfolytatnunk, hogy ezt az erőt, a nép bizalmát ne csak megőrizzük, hanem erre építve, a szocialista demokráciát továbbfejlesztve mind több embert vonjunk be a társadalmi közösségi cselekvésbe, a közéletbe. Távlatokra, békére van^szttkség Mi a magunk szocialista módján tartjuk meg ünnepeinket, az alkotmány ünnepét is. Nem di- csékszünk, de nem is kesergünk. Nagy veszélynek tartjuk az elbizakodottságot, és folytonosan visszatérünk ahhoz, amit látszólag már elvégeztük, és igyekszünk alaposan megbírálni munkánk gyengeségeit, és fogyatékosságait. A szocialista viszonyok önmagukban nem jelentenek immunitást a tévedésekkel, a hibákkal szemben. Lehet jól vagy rosszul gazdálkodni, élni a szocializmus adta lehetőségekkel egy szövetkezetben, egy vállalatnál, sőt egy országban is. Aki tökéletes, hibamentes szocializmust ígér, az illúziókat kerget. Aki azonban csak egy hibátlan szocializmus támogatására hajlandó, és a szep- lőkre vagy akár hibákra hivatkozva kiáll a sorból, az talán nem Is akarja igazán azt, amit mindannyian szeretnénk elérni. Történelmi eredményeinket a szocialista átalakulás teremtette meg népünk számára. Nem úgy tette és nem úgy teszi ezt, hogy tétlenséget, könnyű életet ígér, hanem úgy, hogy reális lehetőségeket teremt a nehézségek legyűrésére. Ez a mi értelmes életünk lényege. Érdemes szembeszállni a nehézségekkel, mert a küzdés győzelmet ígér és hoz. A mi társadalmunk a munka társadalma. Az értelmes, emberhez méltó munkához azonban távlatokra, békére van szükség. Békét akarunk, tehát békére készülünk, hiszen az annyi bal- szerencsét, oly sok viszályt megért magyar nép csak így válthatja valóra törekvéseit. Csak békében építheti gazdagabbá, műveltebbé a szocialista Magyarországát. Gondokkal birkózva ugyan, de népünk összeforrottságára és érettségére építve bizakodással nézhetünk a jövőbe, mégha tudva tudjuk is, hogy próbára tesz. Ezt üzeni számunkra a mai ünnep. * Aczél György beszédét követően dr. Dobos László mondott zárszót, majd kedves jeleneit tanúi voltak a jelenlévők. A Magyar-Szovjet Barátság Termelő- szövetkezet tagsága nevében új kenyér átadásával üdvözölték az előadót, s általa az elnökséget, a megye és az ország vezetőit. A Szózat elhangzása után szünet következett, majd ünnepi műsor zárta az alkotmánynapi megemlékezést. ! • Dr. Fülöp Zoltánná és Czégai Miklós, a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz dolgozói új búzából sült kenyeret nyújtanak át.
