Petőfi Népe, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-25 / 173. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET GÁL FARKAS: Gyász öltözöm a gyász jelébe feketébe, feketébe. Fehér kőből vésett arcom táltos eső alá tartom, hogy a rontásoktól védjen, baj betegség el ne érjen. Napjaimból erdő épül a múlt kútja mélyül, mélyül. Iszonyattal belenézni halottaim kell idézni. Barátokat, kik csak hullnak csöndjébe a nyitott kútnak sárga arccal, kék ököllel, szemsarokba dermedt könnyel. Ajkuk véresre harapva fogsorukra rátapadva... Barátaim hullnak, hullnak iszapjába a mély kútnak, kiköhögve, fuldokolva, más szótlanul leborulva, megint más nehéz sóhajjal végezve sorsát egy jajjal, s fekszik reménytelen hitben ki homokban, ki a szikben burkolva fehér lepelbe, mint a lepke, mint a lepke. Vtánatók jaj, ki sír még, ki szaggatja fehér ingét? Édes borom ecetes lett éjszakáim kígyós vermek szeretőim szélnek csaptam, lovam mészárosnak adtam s öltözöm a gyász jelébe feketébe, feketébe ... KÖNYVESPOLC Vercors: Farkascsapda Kicsi, vékonyka könyv (köny­vecske), amely méreteivel ellentét­ben, mégis szembetűnő, megraga­dó. Olyan szép, ízléses küllem­ben kelleti magát, hogy szinte reflexszerűen nyúl érte az iro­dalombarát, ha meglátja a köny­vesbolt polcain. Vercors eme kis­regénye Farkascsapda címmel, nemrég jelent meg magyarul, az Európa Könyvkiadó gondozásá­ban. Francia falucska. A falu köze­lében, égy erdészházban éldegél apjával és öreg nagynéniével, a nagyvilágtól „erdcbezártan” egy fiatal lány. Ám a csöndes, egy­hangú mindennapok nyugalma egy-kettőre szertefoszlik. Olyan •hirtelen és váratlanul, ahogy az erdőt „körülaknázó” farkascsap­dák egyike csattan —, egy idegen fiatalember lábára. A csapdába esett, sérült férfi jelenléte egy­szeriben megtölti a lány életét kíváncsisággal, nyugtalansággal, feszültséggel. Az apja arcán félel­met, rettegést vél felfedezni, s a nagynéni mintha egyre gondter- heltebb lehne... Vercors egyszerűen, mégis olyan mesterien szövi mondandó­ját, hogy egy-két tétovázó moz­dulattal is várakozó izgalmat, olykor-olykor drámai feszültséget tud ébreszteni olvasójában. A konfliktust érzékletesen ábrázolt ellentétekre építi. Romantikus környezet, idillikusnak tűnő (vél­hető) családi élet, némi sejtelmes, fanyar ízzel keverve. S mielőtt valóban idilLiikusnak látnánk e miliőt, hirtelen rázúdítja az egész­re a múltat; a második világhá­ború apokaliptikus képeit. Elhur­colt szülők, árva csemeték, árulók és elárulták, bujdosók és megkxn- zottak, lövöldözés, éhezés, halál, halál, halál... — R^indezt úgy ábrázolja Vercors, mint egy gyer­mek megrázó emlékeit. Egy gyér- mekét, aki a borzalmakat éppen akkor volt kénytelen átélni, ami­kor már sok mindent meg is ér­tett, miközben rácsodálkozott e világra. Harminchét éve immár, hogy bezáratott az emberiség legna­gyobb, legiszonyatosabb mészár­széke, a második világháború. Azóta új nemzedékek nőttek fel. ám még ina is csattanhatnak (csattannak) „far'kascsapdák” amelyekkel hajdanán betelepí­tették földjeinket. Ma is élnek emberek, akik közvetlen, vagy közvetett úton szerzett megrázó élményeiket, cipelni kénytelenek a múlt borzalmairól — tűnődhet el az irodalombarát, elolvasva Vercors kisregényét, amelynek magyar nyelvű példányai Ka­rinthy Judit, fordításában, Szán- . tó Piroska szép illusztrációival, az ádén százéves fennállását ün­neplő gyomai Kner Nyomdában láttak napvilágot. K. E. ÖSSZEGZŐ TÁRLAT BAJÁN Halászat a képzőművészetben Baja és környéke régen is, ma is jelentős szerepet tölt be a hazai halászatban, s ennek hagyományai széles körűen megnyilvánulnak, hatnak a művészeti életre is. Az itt élő festők — ifj. Éber Sándor, Göldner Tibor, B. Mikii Ferenc, Miskolczy Ferenc és Solymosné Göldner Márta — rendsze­resen festenek képeket a bajai halászat köréből. A halászati eszközök szorgos gyűjtője, a bajai Türr István Múzeum igaz­gatója, dr. Sólymos Ede kandidátus e témakörből publikál itthon és külföldön, ö szorgalmazta azt is, hogy az idei Bajai Nyár keretében olyan képzőművészeti kiállítás nyíl­jon, amely összegezi a halászattal kapcsolatos hazai képző- művészeti alkotásokat. • Hatvan festmény, grafika, szo­lbor érkezett a kiállításra az or­szág minden részéből. Jelen van. természetesen a képeken Baja és környéke, a bajai halászélet me- rítőző halásszal. halászbárká­val. varsákkal. A dunai halászatot e csoporton kívül Uhrig Zsigmónd és Mikes István József képviseli ■gödi és vád részletekkel, Sze- pes Gyulának, Zöld Anikónak a halászat és a halászcsónak Érd­nél, Nagymarosnál jelentettek megörökítésre szolgáló élményt. Juhász Erika Nagymarosnál hor­gászt fiigyei, Bakallár József a soroksári Molnár-szigetnél talál rá a halászlány alakjára, Gádor Solymosné Márta: Var sázó. Szőllősy H. Eta: Balatoni halászok. Emil, Hajós Éva, Szőllősy H. Eta a Dunakanyar effajta emberi mozgalmasságát alakítja festé­szetté. Uhrig Zsigmónd Gödön él és alkot, s hosszú évtizedek óta foglalkoztatja a halászat ősi mes­tersége. Ennek jegyében örökí­tett meg több amszterdami halász­bárkát és dunai halászladikot, a vizek mellett életre kelő halas csendélet friss látványát. Szőllősy H. Eta holland, jugoszláv, itáliai környezetben, a Nájpolyi öböl és Genova környékén festett számta­lan halászbárkát, és megörökítet­te a balatoni halászokat. Erőssé­ge, hogy a tájat figurákkal bőví­ti, és a halás2élét fninden moz­zanatát megragadja} Udvary Pál ötven esztendő állhatatosságával ábrázolja évről évre a balatoni halászok alakjait. vlagy száz ilyen tematikájú kompozíciója ismert. A ráckevei Duna-ág .részletei­vel öltözteti fel ezek témáit ; Ve- csési Sándor, iBazsonyi Arany és Patay László. A szentendrei He­gyi György mozaiktáblán örökí­ti meg hálás csendéletét. Halász és eszközei együtt láthatók egy elgondolt dunai | környezetben Lakatos József képén. 'Bányász •Béla halászai bár reálisak, nem konkrét helyhez kötöttek, a táj, melyben haladnak, általános vi­dék. A bajai tárlaton szobrok, ér­mek, akvarellák. textil, falisző- nyegek, tusrajzok, olajfestmények, bronz és betonszobrok, terrakot­ta és kerámia, linómetszet, ceru­zarajz és .vegyes technikával ké­szült kép egyaránt megörökítik a hálószedést Bajánál, a nádégetést Dömsödnél, a pá'kász alakját Ráckevénel, de látjuk a tiszai ha­lászokat is. míg mások az ártéri halászat specifikumait idézik. Halászbárkák társulnak a háló­húzók ritmikus csoportjaihoz, Hé- zső Ferenc az őszi halászat rej­telmeit vizsgálja a mártélyi kör­nyezetben. A Tisza is főszereplő. Szeged, Vásárhely—Mártély és Szolnok környéke, Tiszadob a ké­pi rögzítés emlé'keztes helyei Fon­tos Sándor, Kopasz Márta, Fodor József képein. Általános a halász figurája Szurcsik Jánosnál. Akad olyan festő, aki Hemingway ösvé­nyén keresi a halászat drámáját, így Papp Gyula, Németh Miklós, Patay Éva. •Bokros László 4 bajai kiállítás érem-emblémáját is elkészítette. Búza Barna Baját köszöntötte •bronzéremmel, Domonkos Bélá és Gyurcsek Ferénc pedig min­den vizek összes halászáról min­tázott portrét. Kétévenként rendezi meg ezt az összegező seregszemlét Baja városa, a Türr István Múzeum és a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium. A következő tárlatra már pályázatokat is ír­nak ki. L. M. 1. Pelbárt és Kicsi János szabó­mester megismerkedése a követ­kezőképpen történt: Pelbárt az Akácfa utcai kocsmában ült. tisz­telői körében, és bort ivott. Ott volt: Gezemice, az iparos, akinek beosztott kőművesei azért dol­goztak szerte a városban, hogy a főnök ,,Pelbi”-re költhesse a pén­zét; G. Maja, egy irodalmi kur­va, enyhén kopaszodó szőke nő, züllöttségét pletykákkal takargat­ta; Zebulon, az alanyi költő, aki halhatatlanul szerelmes volt bi­zonyos Évába, és négysorosok tö­megét írta hozzá; Kiss Emese, a kiadói lektornő, aki gyermeket szeretne Pelbárttal, ahogy ő mondta, „kis Pelbártot”; Korom Béla, a belvárosi strici, veszedel­mes férfi, minden írót megbánt, s ezért tisztelik; Izabel, a la­pálymarha bambaságú színésznő, aki naprakész Pelbártból, min­den művét kívülről tudja ... A füzér közepén ül P„ a népszerű író, aki szereti, ha szeretik, de senkinek sem vallja meg, hogy ő bizony csak halott embereket tisztel, közöttük is leginkább Krú­dy Gyulát és a dúshajú Elvisl; hogy ö, Pelbárt, esetenként, mi­kor lakókörnyezetébe érkezik, a párnát tapossa dühében, amiért minden szerelmét elkergette, s a népszerűség kedvéért lemondott az egyedi életről; hogy írói véná­ja egyre szakadozik, reggelente véresre rágja a tollát, mire elő- ömlik belőle a nemes narráció; hogy döglött halakkal és lassan mászó iguánákkal álmodik, mint amikor delíriumban feküdt a „Jó közérzet” elmeosztályon ... ... G. Maja felvisított, Pelbárt türelmetlen mozdulattal odébb­ült a széken ... Alattomos recs- csenés hallatszott, — „Te jó ég, a gatyám” — rémült meg Pelbárt. Ujjai jókora hasadást tapintottak a nadrág fenekén. Most mi lesz? — Az irodalom szent, mint Sebestyén, az egykori centurio — mondta Pelbárt, hogy zavarát leplezze (soha, semmikor nem adhatja ki magát tisztelőinek, hi­szen megölik, ha csalódnak ben­ne). — Ügy van! — zúgta Gezemi­ce, az iparos. — Szeretlek, mondta Emese, a lektornő. — Még ma összeolvas­lak egy kézirattal. BOLYA PÉTER: Pelbárt — Sebestyén, keresztyén, to- portyén — szavalta Zebulon. — Éljen Pelbárt! — kiáltotta a színésznő, és megmarkolta Pel­bárt térdét... Pelbárt felállt, igyekezett há­tat fordítani a társaságnak, ke­zét a hasadásra szorította. — Most elmegyek — mondta. — Mu­lassatok, érezzétek jól egymást, hamarosan visszatérek, ígérem ... — Hogyhogy?! — Hová mész? — Itt maradsz, de azonnal! — Szeress, Pelibárt! Pelbárt kihátrált a kocsmából, megnyugtatóan integetett. 2. Tudta, jól tudta, hogy nem messze, az Erzsébetváros köze­pében lapul egy apró üzlethelyi­ség, Kicsi János szabómester üz­lete. Sokszor elhúzott mellette, néha meg is állt a kirakat előtt (talán ittas is volt, talán csak fá­radt, mindenesetre káprázott a szeme), az üveg mögött feszes ruha tapadt a babára, „fazonár 2600 Ft”, ott a másik táblácska, „javítást vállalok”, s odébb egy magános kék húzózár, ki tudja,, miit bizonyít, nyilván azt, hogy a világ bármikor kétfelé osztha­tó... •Benyitott. Harangot kondított meg az ajtó. — Jöjjön föl! — szólt egy mély hang fentről, a galériáról... A helyiség végében apró lépcső indult felfelé. — Jó napot — szusszantott Pelbárt, mikor felért... Hatalmasan kövér ember ült a szabóasztal mellett; térdén fér­ceit ruha, orrán szemüveg, kí­váncsian néz Pelbártra. Öltözéke: trikó, sortnadrág. Sonkád előda­gadnak. Körülötte ruhák, fényes bélések, páratlan szárú nadrágok, zsebek, tekergő cérnák, ósdi var­rógép, ijesztő olló s a fegyelme­zett zsírkréta . .. — Tessék — fordult P. felé Ki­csi János malacarca. — A nadrágomat hoztam. — Hol van? — Rajtam. — Haha, hát vegye le. Mi a baj ? — Elszakadt a varrásnál, ked­ves mester. Hasadt, akár a lel­kem. — Igazán? Maga költő? — Honnan gondolja? — Furcsákat mond. Na, adja ide. Pelbárt — egy szál alsónad­rágban — letelepedett a feketé­re öregedett zsámolyra. — Micsoda szar munka — dör- mögte Kicsi János. — Alig van összevarrva. Hol vette? — Áruházban. — A költők ott vásárolnak. Ugye, maga költő? Látom a sza- kállán. — író vagyok. Tudja, János bátyám, az irodalom szent, mint Sebestyén, az egykori centu­rio .... — Haha, ne mondja! — De mondom. — Járt hozzám egy író, bizo­nyos Teleki Gergely ... Egyszer azt mondta a zakóra, hogy béna a karja. Kidobtam. Alig tudtam eladni a kiszabott ruhát. Az írók göthösek, mert nem esznek ren­desen. — Az írók szentek. — Én inkább ördög maradok — mondta Kicsi János, fordított egyet Pelbárt nadrágján. — Sze­retek inni, sokat eszem, kedven­cem a birka, annak is a hátulja, mindig itt van az asztal alatt egy damizson, a reggelt kisüstivel kezdem, hogy egész nap kemény legyen a gyomrom... A nők még ma sem panaszkodnak alattam, pedig elmúltam ötven ... Sok ba­rátom van, soha nem csapom be a kuncsaftjaimat, sokat és mé­lyen alszom, és soha nem gondol­kozom feleslegesen. — De János bátyám, én már megjártám a „Jó közérzet” el­meosztályt. Az írók mások, mint maga. Az írókat a művük emeli magasra}... ———* Arra én szarok — mondta Kicsi János. — Élni kell, nem spekulálni. — Egy jól szerkesztett mondat •megóv a betegségektől és az in­dokolatlan trippertől. Az írót még a lötyók is tisztelik. — Frászt. Jár hozzám egy bög­re, bizonyos Bözse, az nem fél senkitől, csak a stricijétől. Annak fizeti a ruhákat. Neki mondja meg, hogy magát tisztelni kell. — És az örök élet? — kiáltott Pelbárt. — Az semmi? — Kész a nadrágja, fiatalem­ber — nyújtotta Kicsi János a fekete gáspárt. Pelbárt szomorú­an ugrott bele a két szárba, majd toppantott a padlón. — Nem győzött meg, János mester! — Húsz forint — mondta a szabó. -4- Jöjjön máskor is. , Ha van pénze, ördögien szép ruhát varrók magának. Viszlát A harang kedvesen kongva búcsúzott PeLbárttól. Még fiatal volt az idő, az este tétovázva kö­zeledett a házak tetején. Pelbárt az Akácfa utcai kocsma felé in­dult, hogy tisztelőivel újra talál­kozzék. 3. •Eltelt egy év, italán kettő is, és minden megváltozott Pelbárt körül. Ki tudja miért, elfogyott belőle az írói szusz; reggelente hiába rágta a tollat, egyetlen épkézláb mondatot sem sikerült leírnia; hiába próbálkozott a kü­lönféle írói módszerekkel, mond­juk G.-ével, aki hajnalban kel, megiszik két kávét és két deci pálinkát, majd szélsebesen írni kezd; D-ével, aki italos éjszaka végén, hajnali párában ül az író­asztalához (Pelbárt az asztalra borult, és elaludt a módszer ki­próbálása közben); F.-ével, aki múzsa gyanánt locyókat tartogat a szomszéd szobában (az erzsébet­városi Maja vadul káromkodott miikor Pelbárt írni próbált az ő illatos társaságában...) Hiába volt mihden, az írói véna szét­szakadt,' az íróasztal hónapszám érintetlenül álldogált P. lakókör­nyezetében, a filctollak kiszárad­tak, a spirálfüzetek1 beporosod­tak, a pontos narráció, amely egy­kor P. tulajdona vcjlt, idegenbe távozott... Pelbárt jnapi nyolc­órás munkatevékenységet vállalt, megélhetés céljából. Tisztelőit — lásd Gezemice, a bamba Izabel vagy. Emese, a lektor — elkerül­te: ugyan mit felejt volna, ha megkérdezik; min dolgozol, ó Pelbárt ? ... Azon a napon Pelbárt emlé­kek között üldögélt az Akácfa utcai kocsmában; előtte fröccs és egy könyv: a sajátja, 19?5fből. Önnön opuszait olvasta. És szo­morú volt, hogy elyetélt. A na­pok üresen peregnek, hiányoznak belőlük a szép, lebegő mondatok, amelyeket. Pelbárt ijó a spirálfü­zetbe, s amelyek tartalommal te­lítik meg az elfutó időt; hiány­zik az írói munka, jamely — ha sikerrel véget ér —j- tartást ad s védelmet a gazemberek ellen; hiányoznak a hasonlatok, ame­lyekkel könnyűvé lehet tenni a súlyos valóságot; hiányzik az öröm, amelyet P. akkor érez, ha kinyomtatott művét kezébe kap­ja ... Lapozott, új címet olvasott az oldal elején. Kiegyenesedett, odébbült a széken ... Halk recs- csenés a nadrág üleoén, P. této­va keze széles hasadást tapint... — A fene egye meg, a vadonat­új gáspárom — morogta dühösen Pelbárt. Óvatosan körülnézett. Senki sem figyelt rá. A vöjrös hajú pin­cérnő vadul szaladgált az aszta­lok között, fröccsöjt habzottak, sörök tajtékzottak, pálinkák búz- löttek, zajlott a kocsmai élet. „Kicsi János szabómester”, vil­lant Pelbárt eszébe a név. Már látta is maga előtt a termetes mestert, amint kézbe veszi ci nad­rágját. Itt nem messze az üzlete, pár lépés talán. — Fizetek! — sü- völtötte Pelibárt. Bizakodva lépkedett Kicsi Já­nos üzlete felé. Ittas volt, kétség­telen. — Szép este lesz — mor­molta. Hiszen most Sikerülni fog, ami annak idején dem: Pelbárt meggyőzi Kicsi Jánost az iroda­lom hatalmáról, s mikor szent a béke, felolvasást tart neki a könyvéből, bizonyítva, hogy az opuszok alkalmasak a ruhák ösz^ széf ércelésére, s egyáltalán: min­den földi tevékenység elvégez­hető velük... A zsebek felröp­pennek, a zsírkréta táncot jár, az olló tapsikol, s a demizson elő­kukkant az asztal alól. Fekete redőryy takarta az üzlet ajtaját. Rajta a cédula: „Halál­eset miatt zárva.” Odébb a má­sik, a hivatalos: „Kicsi János, a legszeretőbb férj, a leggondosabb apa ... életének 56. évében csen­desen elhunyt.” Pelbárt szomorúan állott. Az­tán előhúzta a könyvet, fenn­hangon olvasni kezdett. Tudván tudta, hogy a mondatok nyomán lámpa gyúl a sötét üzletben, a redőny felszalad, kondul a kis harang, amint a feltámadott Ki- 1 esi János szélesre tárja az ajtót, odabent egymás markába csap­nak és megegyeznek, hogy a mester csudálatos ruhát varr Pelbártnak, ruhát, amely ha fel­ölt!, újjávarázsolja P.-t, vissza­hozza elveszett téhetségét, újra író lesz, a szavak mestere, reg­gelente frissen szalad a toll, telik a papír, s az erzsébetvárosi la­kásba visszatér a diadalmas nar­ráció ... Pelbárt olvasott, fennhangon az estében. Szavak, mondatok, pon­tok kopogtatták a fekete re­dőnyt. — Ébredj, János bácsi! — ik­tatta közbe Pelbárt a könyörgést. — Szükségem van arra a ruhá­ra. Semmit sem érzek nélküle, író akarok lenni, János bácsi. •Könny csorog Pelbárt arcára. Letörli, lapoz, tovább olvas han­gosan. Szavak szállnak a vissz- hangos utcában. A redőny nem mozdul. — Maga ..: mit* csinál itt? — hallatszik P. mögött a rendőri hang. — Ébredj, János bácsi — sut­togja Pelbárt, de már alig hiszi... — Kihez beszél maga itt? — szól a rendőr. — Isten veled, János bácsi. Pelbárt zsebébe csúsztatja a könyvet. — Nincs semmi baj, biztos úr .— mondja. — Tessék továbbhaladni. — Igenis. És Pelbárt elindult az alkonya­ti utcán, egyik keze a könyvön, a másik a nadrág szakadásán Sántán, vesztett reménnyel lép­kedett az Akácfa utcai kocsma felé, hogy ott az emlékek között elüldögéljen, és bort igyon, amíg be nem köszönt az este, az este.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom