Petőfi Népe, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-10 / 160. szám

1982. július 10. • PETŐFI NÉPE • 3. FÖLDUTAT, CSATORNÁT, SZIVATTYÚTELEPET ÉPÍTENEK Két megye közös érdekű munkája a Mohácsi-szigeten laSttC7rendezés A közigazgatásilag Baranyához és Bács-Kiskunhoz tartozó Mohácsi­szigeten két megye vállalatai, vízi társulatai folytatják az előző esz­tendőben megkezdett csatorna., földút-, műtárgyépítést, tereprende­zést, szántóföld-táblásítást. Tavaly a kivitelezők 28 millió forintot érő munkát végeztek, az idén 65 milliós munka következik, amelyet a téli fagyszünet kivételével, év eleje óta folyamatosan teljesítenek. A Duna—Tisza közén 1988-ig ez a legnagyobb vízügyi jellegű beru­házás, amelyben Baranya és Bács-Kiskun érdekelt gazdaságai, válla­latai közösen vesznek részt. • Csatornaátereszt építenek Hercegszántó-Hódunán a Margitta-szi- geti Vízi Társulat dolgozói. Tervezők és kivitelezők A Vízügyi Tervező Vállalat, a Kelet-Baranyai Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat, az AG- ROBER Bács-Kiskun megyei ki- rendeltsége tervei alapján, az Al­só-Dunavölgyi Vízügyi Igazgató­ság szakmai felügyeletével és közreműködésével a Hosszúhegyi Állami Gazdaság Duna—Tisza közi Meliorációs Társasága, a Margitta-szigeti, a Bácskai, a Ho­mokhátsági Vízi Társulat végzi az úgynevezett nagytérségi meliorá­ciót a Mohácsi-, más néven Mar- gitta-sziget 26 ezer hektárján. Ennek keretében vízrendezési főműveket építenek, helyi jelen­tőségű, közületi, társulati keze­lésű műveket korszerűsítenek, s úgynevezett üzemi meliorációt végeznek. Az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság feladata töb­bek között 54 kilométer hosszan, a csatorna felújítása, hálózatának kiegészítése. A Baranya megyei Homorúdnál elkészíti a másod­percenként 4 köbméter teljesítő- képességű, újfoki szivattyútelepet, amely megkétszerezi a Margitta- sziget belvízátemelő berendezé­seinek a teljesítményét. A mohácsi székhelyű Margitta- szigeti Vízi Társulat 110 kilomé­ter, a Bácskai Vízi Társulat 12 kilométer csatorna felújítását végzi el. Az egész szigeten 27 csatornán 120 különféle műtár­gyat, zsilipet, átereszt, csatorna- hidat építenek vízügyi igazgató- sági és társulati beruházásból. Ezzel az egész térség vízlevezető­teljesítménye csaknem a kétsze­resére növekszik. A beruházásban érdekelt, és az abban részt vevő bátmonostori Kossuth, dávodi Augusztus 20., dunafalvi Kossuth, hercegszántói Lenin, nagybaracskai Haladás, möhácsi Dunavölgye, szeremlei Dunagyöngye Termelőszövetke­zet, a Bajai Mezőgazdasági Kom­binát, a Gemenci Erdő. és Vad­gazdaság területén 87 hektár er­dőt, 533 hektár gyepet telepíte­nek. Hétezer hektárra terjed ki a mechanikai, fizikai talajjavítás. A kitűnő öntéstalajon ugyanis, a kémiai talajjavításra nincs szük­ség. Ezzel szemben el kell ké­szíteni 408 hektár alagcsöhálóza- tát, amely a víz elvezetését, ön­tözéskor az odavezetését szolgál­ja. Csaknem ezer hektáros a te­reprendezés, amely összefügg a korszerű táblaméretek kialakítá­sával, a felesleges dűlőutak meg­szüntetésével, 318 kilométer hosz- szú üzemi földút és 350 kilomé­ter üzemi csatorna építésével is. Miért szükséges? Miért van erre szükség? Bo­kányi Zoltán mérnök, az Alsó- Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság osztályvezetőjének tanulmánya választ ad erre a kérdésre. A Tolna megyei Bátától a jugoszlá­viai Kiskőszegig húzódó, a mai Duna és az egykori Baracskai- Duna közötti több tízezer hektá­ros térséget tekintik a történel­mi Margitta-szigetnek a vízügyi szakemberek. Ez a XIX. század utolsó évtizedéig tiszta árterü­letnek számított, amelyet szaba­don elöntöttek mindkét Duna árvizei. Északról délre, nyugatról keletre lejt, és számos kisebb-na- gyobb fok szelte át az egész tér­séget. A természet maga gondos­kodott a víz természetes elveze­téséről. Az ár- és a belvíz leg­inkább a Baracskai-Dunába fu­tott le. Ez a kedvező állapot szűnt meg ezernyolcszázhetvenben, amikor a Ferenc-csatorna Részvénytár­saság megépítette Baja és Bez- dán között a Ferenc-tápcsatornát, amelynek vizét Bajánál a Deák Ferenc-zsilip szabályozza. A csa­torna építésénél ugyanis a Ba­racskai-Du na medrét vették igénybe. A térséghez képest ma­gas töltése és vízszintje megfosz­totta a szigetet a víz természetes levonulásának a lehetőségétől. A múlt század végén alakult meg a Margitta-szigeti Ármen­tesítő és Belvízlevezető Társulat, amely Küzdényi Szilárd igazgató, főmérnök tervei alapján 1965— 1910 között főcsatornákat, Kara. pancsán szivattyútelepet épített. A csatornahálózatot az 1920— 1930-as évek között továbbfej­lesztették, s 1950-bén a társulat államosításakor már 250 kilomé­ter csatornahálózat volt a Mar- gitta-szigeten. A századelőn el­kezdett és azóta folytatott víz- és tereprendezés az egész 26 ezer hektáros sziget nagyüzemi, kor­szerű hasznosítását teremti meg a napjainkban kidolgozott, az 1988-ban befejeződő nagytérségi meliorációval Baranya és Bács- Kiskun közös érdekű beruházása. Jobb termőképesség A munka eredményeként meg­nő a talaj termőképessége, ja­vul a vízgazdálkodása, művelhe- tősége. Az egész szigeten kiala­kulnak a közlekedés kedvezőbb feltételei, ősztől, tavaszig — a kövezett utat kivéve — eddig szinte járhatatlan volt az egész terület. Az üzemi belvízlevezető rendszert, a talajadottságokhoz legjobban alkalmazkodó nö­vénykultúrát is sikerül majd meg­teremteni valamennyi érdekelt gazdaságban. Azok a gazdaságok pedig, amelyek aszályos években kevésbé tudták kihasználni a ki­tűnő talaj termőképességét, ön­tözésre is berendezkedhetnek. • Költséges a szállítás az ősztől tavaszig felázott, vízzel elárasz­tott dűlőutakon a Lenin Tsz-ben. Aszálykor milyen jó lenne ebből a csapadékból. A szakemberek számítása sze­rint a Margitta-szigeti komplex melioráció után, évenként 26 mil­liós termelési többletre van kilá­tás. Az elhárítható belvízkár foly­tán 16 milliós tenmelésiértéft-nö- vekedés várható a sziget mező- gazdaságában évente. Mindehhez ■hozzájárul még a közeljövőben kiépülő jégelhárító rendszer. Kiss Antal • Gazdagon terein a Duna menti öntéstalaj. Virágzik a napraforgó a nagybaracskai Haladás Tsz földjén. Hézag a Mundial hírszolgáltatásában VISZONYLAG KORREKT új­ságírónak tartván magam — nem szeretek beleköpni a szak­ma táljába. Közérdekű kérdések esetében azonban nem ismerek pardont. Mint mostanság például a Mundialból kifolyólag. (Gondo­lám, a leggyengébbek kedvéért sem kell megmagyarázni, hogy a futball VB-ről van szó.) Mert micsoda dolog az, hogy a mérkőzések krónikái mellett min­denféle jelentéktelen momen­tumról megemlékezik a sajtó — kezdve a temperamentumos olasz szurkolótól, aki izgalmában fele­ségét kihajintotta az ablakon — Santos Paredas-on, a „híres" pe­rui ttárázslón át, aki az érdeklő­dők s a tévé kaján nyilvánossá­ga előtt borotváltatta kopaszra a fejét, mivel — jóslata ellenére — az inkák együttese nem jutott be a legjobb négy közé — Joao Fi- gueredoig, a brazil köztársasági elnökig, aki Brazíliának a világ­bajnok feletti 3—1-es győzelme után ekként nyilatkozott örömé­ben: „Egyelőre az államügyek is várhatnák ... Majd ha véget ér a világbajnokság." — Mondom, mégiscsak kapitális mulasztás, hogy egy igen fontos körülmény­ről teljesen megfeledkezett tájé­koztatni a sajtó. A meccsek fölötti izgalom sem lehet mentség arra, hogy az új­ságírók vigyázó szemüket oly hebehurgya gyorsasággal vették le a Mundial részvevőinek egy­általán nem jelentéktelen rétegé­ről. A ZSEBTOLVAJOKRÓL van szó, akikről még a VB-premier előtt nagy garral adta hírül a sajtó, hogy a spanyol rendőrség előrejelzése szerint mintegy tíz­ezer főnyi létszámmal képviselte­tik magukat a labdarúgó-világ­bajnokságon. Miért e feledékeny­ség, hogy azóta töksötétségben hagyott bennünket a tömegkom­munikáció a zsebtolvajok szerep­lése felől? Miért e lelketlen mellőzés?! Miért csak így Zico, úgy Boniek meg emígy Rossi — ki-ki a rá jellemző leheletfindm megoldá­sokkal karakterizálva —, ugyan­akkor a zsebtolvajlás tízezernyi művészéről egy bakfitty se? Mert nincs-e óriási edzésmunka, meg­terhelés amögött is, amíg ■ egy zsebtolvaj a tökélyig fejleszti ki a maga leheletfinom cseleit? Hányszor kellett napi több mű­szakban gyakorolnia annak a jobb sorsra érdemes „csóró”-nak, amíg úgy csente ki a szajrét a próbabábu zsebéből, hogy az ar­ra aggatott tömérdek csengő kö­zül egy se csilingelt? Bizony, a szívós munkán kívül ehhez te­hetség is kell. Mint teszem azt, a futballozáshoz. CSAKHOGY A FUTBALLIS­TA lábbal dolgozik, a zsebtolvaj meg kézzel. (No persze mindket­tőnél előfordul az ellenkezője is: a focista kezez, a zsebtolvaj meg felköti a nyúlcipőt.) Hány ezer pontrúgást kellett egy Eder-for- mátumú szélsőnek végeznie ah­hoz, hogy legtöbb lövésére oda se tud szagolni a kapus? Hány po­font kell egy klasszis csendnek is elszenvednie mesterétől, amíg ujjai olyan észrevétlen finomság­gal nyalábolják ki a bukszát a páciens zsebéből, mintha csont helyett tollpihe-giliszták mozgat­nák ízületeit! Nos — szóval értik. A művé­szi színvonalat sem ott, sem itt nem adják ingyen. Ezért is érde­melt volna több publicitást az a szerényen háttérben munkálkodó tízezer z s e b é s z. Azt is jó lett volna megtud­nunk, hogy egyik-másik váloga­tott játékosunk — rövid kint­tartózkodásuk alatt — nem esett-e a nagyhírű Antoinette D. áldozatául? Tudják kiről van szó, — minden idők legügyesebb zse- beséről, aki fél évszázadon át le­bukás nélkül élt hivatásának, míg végül a párizsi rendőrség le­fülelte. Az idős úrhölgy nemrég szabadult, s föltehetően irányt vett még „odabent" a Mundialra. S ki tudja, nem éppen konverti­bilis forintra fájt-e a foga? ... Egyébként is — mint tudjuk — isten nem ver bottal... Tóth István Vélhetőleg csak csecsemőko­runkban nem kellett tudomá­sul vennünk a körülményeket, s nem kellett alkalmazkod­nunk a többiekhez. Az öntu­datlan néhány hónap elmúltá­val tanulni kezdtük, hogy mit lehet, és mit nem. Tanulni kezdtük az ilyen-olyan együtt­élési normákat, az írott és íratlan szabályokat. Más szóval korlátáinkat. Ki könnyebben, ki nehezebben — természetétől és még inkább nevelőitől füg­gően. És lettünk ily módon közösségben, társadalomban élni képes lénnyéj A folyamat persze korántsem ilyen egyszerű, Szerencsére. Ha mindig, mindenhez alkalmaz­kodtunk volna, elvész egyéni­ségünk, akaratunk. Nem lenne másokétól eltérő célunk, véle­ményünk. Elfogadnánk min­dent úgy, ahogy van, nem küz- denénk, nem akarnánk irányí­tani sorsunkat. Márpedig akar­juk, hogyne akarnánk, csak közben tudomásul kell ven­nünk lehetőségeink határait. A tényleges határokat, ame­lyek elérése nem kevés erőfe­szítést kíván. Megalkuvók vol­nánk? Rossz ízű szó, megalku­vó. Bár az alkuban benne rej­lik, hogy nemcsak mi enged­tünk. Valamire alkudni úgy lehet, hogy enged egyik is, má­sik is. Nem mindegy, hogy mennyit, persze. És nem mind­egy. hogy miben. Van, ami nem lehet alku tárgya. Az elvi meggyőződés, az erkölcsi fel­fogás példának okáért. Sorsa válogatja, ki hányszor kény­szerül élete során elveinek vé­delmére. És vizsgázik jellem­ből. bátorságból, hűségből... De maradjunk a köznapok, kevésbé emelkedett példáinál. A tisztes alkut megkívánó napi ütközeteknél. Mondjuk a mun­kahelyünkön. E sorok írója nagyon tiszteli a makacs em­bereket, azokat, akik ragasz­kodnak véleményükhöz mind­addig, amíg mások véleménye vem meggyőzőbb az övékénél. Ügy tanasztalom, hogy aki ra­gaszkodik iaazához. az rend­szerint fogékonyabb a másik igaza iránt. Természetszerűleg fogékonyabb. Mert érvekkel jelfegyverzett, mert végiggon­dolta, hogy mit, miért kellene úgy tenni, ahogy ö kívánja. S nyilván megérti — elfogadja, vagy elveti, de megérti — a másik álláspontját. Van el­képzelése, ami szembesülve egy másikkal, megerősödik, vagy gyengül, vagy egyszerűen teljesebbé válik, kiegészül. Manapság sokszor emleget­jük a döntések előkészítését, a döntéseket megelőző demok­ratikus vitákat. Azt ' hiszem, hogy a jó döntésekhez makacs emberek kompromisszummal záruló ütközése szükséges. Hogy a kölcsönös engedmé­nyek után az maradjon meg, ami a legjobb megoldáshoz ve­zet. Függetlenül a véleményt nyilvánítók beosztásától. Ahol mindig a főnöknek van igaza, ott aligha érvényesül a kollek­tív bölcsesség. S korántsem csak a főnök hibájából nem. Hiába is vigasztalja magát bárki a szólásmondással, hogy az okos enged... Az okos ak­kor enged, amikor nálánál okosabbat, jobbat javasol a másik. Engedni soha nem könnyű. Belátni, hogy más valamihez jobban ért. Vagy — ez is gya­korta megesik — a kitűnő öt­letről lemondani azért, mert megvalósításához hiányoznak a feltételek. Ha valóban hiá­nyoznak, és nem puszta kifo­gásként hangzik el, hogy az el­képzelés nem időszerű, irreális stb. Megalkuszunk, de csak ak­kor tehetjük nyugodt lélekkel, ha bizonyosak vagyunk benne: nem tudunk változtatni a kö­rülményeken. Éneikül a „kül­ső tényezőkre" való hivatkozás csupán mentség, efogadhatat- lan mentség restségünkre, bár- törte lanságunkra. Hosszan folytathatnám a példálódzást. és mindenki hoz- záteHet.né még a maga történe­teit. A dolog lénuegét azon­ban további példák nélkül, is megfogatm?v’hatiuk: szüntele­nül engedményekre kényszerü­lünk. Csak az nem mindegy, hogy miért és mennyit adunk föl elképzeléseinkből. M. D. Vasutasok kitüntetése A 32. vasutasnap alkalmából a MÁV Szegedi Igazgatóságához tartozó vasutasok közül többen kitüntetésben, jutalomban része­sültek. Kiemelkedő szakmai és társadalmi munkájuk elismeré­seképpen a megyéből július 9-én Budapesten a Vigadóban tartott ünnepségen Kiváló Vasutas ki­tüntetést kapott Farkas Gábor, a kecskeméti üzemfőnökség moz­donyvezetője, Jávor Imre, Baja á llomásf önöké. Kiváló Munkáért kitüntetésben • részesült Hegedűs Balázs, a kecs­keméti Pályafenntartási Főnökség vezető mérnöke, Vlcskó János, a kiskunhalasi üzemfőnökség vál­tókezelője. Vezérigazgatói dicsé­retben részesítették Gulyás Ba­lázst, a kecskeméti üzemfőnökség vezető oktatóját, Fodor Jánost, a kiskunhalasi üzemfőnökség vonatvezetőjét, Pásztor Feren­cet, a kiskunhalasi villamosvonal­főnökség felsővezeték-szerelő csoportvezetőjét. Igazgatói dicséretet kapott Mester János, a kecskeméti pá­lyafenntartási főnökség ügyinté­zője, Bene Jenőné kecskeméti árupénztáros, Rácz Éva, a kecs­keméti szertárfőnökség munka­ügyi osztályvezetője, Maros Já­nos, a kiskunhalasi pályafenntar­tás pályamestere. A közelmúltban nyugdíjba vo­nult dolgozók közül ugyancsak igazgatói dicséretben részesült B. Rácz István, Gál László Kecs­kemétről, Bokodi István, Mészá­ros József, Borbély László, Béké­si Imre, Viczián József, és Bíró Béla Kiskunhalasról. A MÁV Szegedi Igazgatóságá­hoz tartozók közül kétszázan kap-v tak Kiváló Dolgozó, ötvenen a Szakma Ifjú Mestere és Kiváló Ifjú Szakember címet. A vasút­nál eltöltött idő után járó törzs- ^gárda-elismerésben ezerhárom- száztizeníhánman, a Szolgálati Emlékérem 30 év utáni fokozatát negyvenkilencen, 35 év után hat- vanhárman, a 40 éves törzsgárda- fokozatot kilencvenötén kapták meg. Soron kívüli kinevezésben kétszázlhuszonnégyen részesül­tek. A kitüntetések, elismerések és egyéb jutalmak címén a vasút- igazgatóságon 6 és fél millió fo­rintot osztottak szét. Szovjet lapok — magyar nyelven A SZOVJETUNIÓ júliusi sza­ma Kazahsztánt, az ország má­sodik legnagyobb és harmadik legnépesebb, a szűzföldeket ter­mőre fordító gabonatermesztő, nagy nyersanyag- és alapanyag­termelő köztársaságát mutatja be. Dinmuhamed Kunajev kettős al­kalomból méltatja az eredménye­ket: 60 éves a szovjet államszö­vetség, és 250 éve csatlakozott Kazahsztán Oroszországhoz. A Dagesztáni Autonóm Köz­társaság néhány fejlődési saját­ságát világítja meg A megértés magaslatai című cikk. M. Uma- hanov kifejti, hogy a más szov­jet népekkel való szoros és tar­tós kapcsolatok, valamint az orosz nyelv elterjedése e'lenére hogyan maradnak fenn a Da- gesztánt lakó seregnyi nép ha­gyományai. Belorussziái színhelyre visz­nek el a Bábolnáról Baranovicsi- ba című riport szerzői. Itt épül fel annak a négy baromfigyár­nak egyike, amelyet a mágyar kombinát szállít a Szovjetunió­nak. Kiegészítő rovatai között új sorozatot is indít a szerkesztőség: az Izek utcájában jellegzetes orosz ételek, italok készítésével ismerkedhetnek meg az olvasók. A LÁNYOK, ASSZONYOK cí­mű folyóirat megkezdte Az én hazám című fotópályázatra be­érkezett fényképek közlését. A beküldési határidőt a szerkesz­tőség 1982. december 31-ig meg­hosszabbította. A Moszkvai napok Budapesten című írásban Weisz Györgyi szá­mol be a mozgalmas rendez­vénysorozat eseményeiről, Pikier Magda pedig a népszerű és egy­re nagyobb forgalmat bonyolító Gorkij Könyvesboltba kalauzolja el az olvasót. Akik szeretik a kézimunkát, gyönyörködhetnek Az örmény csipke című szép, kétoldalas ké­pes összeállításban. A FÁKLYA publicisztikai írá­sokban foglalkozik a békepolitika jelenlegi helyzetével,' a háború veszélyének elhárításával. Örményország a főszereplője a mostani összeállításnak. Bemu­tatkozik Jereván, a főváros, ri­port kalauzol el a Boldogság Pa­lotájába — prózaibb nevén a házasságkötő terembe —, ugyan­csak riport szól a száz évig is élé örmény öregekről, s képet ka­punk a magyar tudósokkal fenn­álló szakmai tapasztalatcserékről is. Rajzoló gyermekek kedves munkái szerepelnek egy színes oldalpáron, s ellentétként az im­perializmus világában nyomorgó apróságokról látunk döbbenetes erejű felvételeket. Egyezzünk meg! • A Bajai Mezőgazdasági Kombinát káposztarepcéje is szép termést ígér.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom