Petőfi Népe, 1982. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-18 / 167. szám
SZÉT HERVAY GIZELLA: Kardvirágos tankok ez a nyár dögtáviratokkal kihűlt halállal a tiéd kikönyökölhetsz szememen beköltözhetsz testem börtönébe készül már a vásári kirakat próbababákkal ellenünk ha akarod bunker leszek a lecsapódó repülők hasa alatt elbújtatlak a merénylő szemek elől a hússzagú éjszakába be a szerelem barlangjába kifosztott asztalok alá lángolnak az abroszok is kiszaladunk az esőbe mezítelen talppal dinnyét eszünk kócosán aszfaltra ülve nézzük a kardvirágos tankokat a mentőautók halotti vonulását ha igazoltatnak én te vagyok te én így talán életben maradunk a föld kopasz koponyáján HERVAY GIZELLÁRÓL, INTERJÚ HELYETT Élek csakazértisT Lakitelekre buszozva a tavaszi tájban újra és újra és mindig másként Hervay Gizella tűnt föl előttem. Sohasem találkoztunk. Fényképét sem láttam. Borbás és Kapásfalu között magas, csupa ín, csupa ideg nőnek véltem, akit „a temetőn át — zavartak — a kocsmába Apáért”, aki a csupasz értelembe kapaszkodva próbál fennmaradni a hínáros időben. A negyvennégyesről a bekötő- úlra kanyarodva szigorú tekintetű szemüveges tanárnő alakja rajzolódott ki előttem, akinek „arcáról — a legmélyebb ránc — nyitott tenyerébe fut — onnan a földbe”. öt-hat mondatot is váltottunk a nagyközség művelődési házának előcsarnokában, amikor átszaladt rajtam a fölismerés: Hervay Gizella. Fiatalok gyűrűjében állt, ott, ahol Nagy László olvasta iöl~~~ mintha ma lenne, borzasztó — az „Arcomról a csillagot”, ösz- s,bekapcsolódott agyamban az immár múlt és az alkonyi napsütésben kiegyensúlyozottnak, céltudatos akaratúnak tűnő költő. Nem tévedek? ö lenne az, akit féltve gyógyszereznek, gyógyítva védenek az orvosok? Mint egy erdélyi parasztasszony, olyan praktikusnak érződött: Hívtak ide Lakitelekre, eljöttem, szívesen* de ha már itt vagyok, vegyék is hasznomat. Beszéljük meg, hogyan is lehetne a legjobb, a legszebb, a legigazabb ennek a meghatóan lelkes, szívszoritóan ügybuzgó irodalmi színpadnak műsora. Akik eljönnek ide, megérdemlik a tiszta beszédet, megkövetelhetik maximális igyekezetünket. F^rős ez a nő, rettenetesen erős, meg szívós, meg éle- tes, meg kegyetlenül világos fejű. Megpróbáltató ifjúkor edzette konok keménységét. Tudom, nem először hallja a fiatalok műsorát, de minden hangsúlyra ügyelve figyeli őket. Azután valami világvégi erdélyi faluról beszél. Tényeket sorol; ezt és ezt csináltuk, hogy tanulhassunk. Ének váltja föl a szót, amikor elérkezik ennek az ideje. Okvetetlen- kedő kérdések szomorítanák, ha nem határozta volna el, hogy ennek az őszinte lakiteleki estnek sikerülnie kell. Ö írta volna a Circumdederu- mot? „Körülvették engem a világ dolgai — és nincs erő közülük kiszabadítani. — Talán nem is akarná. Tán így rendjén való. — Halál elől ne meneküljön, az ki meghaló.” Mit kellett szenvednie, hogy i'égül már csak a rációtól várhatta az emberségesebb világot? Kínozta értetlenség, megrokkan- totta költő ura váratlan, tragikus halála. Maga se tudja, hogyan élte túl szülőhazája fővárosát pusztító földrengéskor eltemető- dött nagyfia halálát. Az ötkötetes költő egyedül költözött Romániából Magyarországra, ahol A mondat folytatása című gyűj- 'teményes- ~kötetéről- - Heikesedve* r írták kritikusok, irodalmi számadók: kiemelkedő költői teljesítmény. Ügy reméltük — így gondoltam magam is Lakiteleken —, hogy feledi a szorongásokat, a gyászokat, és „újra költi a mítoszokat”. Elhatároztam: legközelebb interjút kérek tőle. Nincs legközelebb! Bennem így marad meg az ezzel a tájjal is hála rokonérzel- műeknek elgyűrűzött Hervay Gizella mindörökre: fegyelmezett konoksággal ügyel az irodalmi est rendjére, hogy minél többet megőrizzünk a világ rendjét követelő költői szóból. Nincsenek illúziói, kételyei, csak vállalt kötelessége: „Nevetésem csak sóvárgás, küzdelem —, dühös káromkodás. És mégis — nevetek. Nézzétek, nevetek —, s élek csakazértis!” Lakitelekfe buszozva tavaszi ragyogásban hányszor örvendeztet, szomorít Hervay Gizella megismételhetetlen irodalmi estjének emléke? H. N. A Forrás új száma Kálnoky László, Takács' Imre, Csordás Gábor, Békési Gyula, Goór Imre, Czipri Éva, Győri László, Káldi János, Kerék Imre és Böröndi Lajos versei, Sükösd Mihály Halottak napja: feltámadás című regényrészletének első folytatása alkotja a Forrás legújabb számának szépirodalmi kínálatát. A Való világ rovatban Kenéz, Győzőné és Beke György írása olvasható. Kenéz Győzőné a falusi lakástervezés szempontjait összegzi tanulmányában. „A családi házak túl- méretezettsége mögött másfél— két évtizedre is kiható előter- vezés húzódik meg — állítja a szerző, s természetesnek veszi, hogy a saját erejükből építkezők nem tartanak be bizonyos rendeleteket, amelyek például lakószobának tekintik a 6 négyzetméternél nagyobb helyiségeket, s amelyek az 53 négyzetméteres lakásnagyságot fetisizálják. A családiház-épí- tők — írja Kenézné — nem tudatosan lélektani indokok alapján méretezik a szobákat. Nem egy főre számított négyzetméterben gondolkoznak, hanem a lakásban éléshez szükséges összes használati táravak elhelvezésére és használatára alkalmas szobákat igyekeznek építeni.” Hazánkban ma Amerigo Tot, a legismertebb Nyugat-Euró- pában élő, magyar származású szobrász, aki itthoni kötődéseit szüntelenül erősíti és továbbépíti — olvashatjuk annak az interjúnak a bevezetőiében, amelyet Sümegi György készített a művésszel. ..Milyennek hiszi a szobrászat jövőjét?” — kérdezi a beszélgetés végén Sümegi. „Mi vagyunk az utolsó romantikusok, akik egy komputerizált civilizációban még szólhatunk. Ma már egy Vasarely is komputerrel csinálja a kénéit. Még ha mi tápláljuk is be a kérdéseket — a választ elhisszük, az ellenőrzést nem végezzük el! A kultúra ezzel lejtőre jutott: a gondolkodó ember, ha eddig i át; akarta számítani az adatokat, önnön eszére támaszkodott; most hisz az adatoknak. Össz- folvamatában ez szinte kizárja a gondolkodást. Ezért mondom, mi már csak mohikánok vagyunk, akik még abban hiszünk. hogv gondolkodni kell. és ezt másokban is föl kell kelteni. Ugvanakknr az én pesszimizmusom azzal társul, hogy szeretném ha mégis megcáfolna az élet.” A Forrás új. júliusi száma 'közli Varga Csaba Űiraolvasó- naolóiát Mikszáth Kálmán: A Nosztv fiú esete Tóth Marival, Szekfű Gvula Három nemzedék című könvvéről. A Szemle rovatban Für Laios. Ács Zoltán és Kovács István ismerteti a Falnsznciológia és agrármólt. a Bö-ket kereső megvárok Kanadában és Jékelv Zoltán: A báránv vére című munkáiét (b. j.) ALKOTÓMŰHELYEK BÁCS-KISKUNBAN A Naiv Művészek Múzeuma 3 Süli András: Csónak a vízen. Bánszky Pál művészettörténésszel, a Bács- Kiskun megyei Múzeumok igazgatójával a a naiv művészekről és az alkotásaiknak Magyarországon otthont adó kecskeméti Naiv Művészek Múzeumáról beszélgettünk. — Talán a szobrászati anyag -vizsgálatakor derül ki, hogy vannak. A mi szobrászati alkotásaink — a lengyelekével együtt — erőteljesebbek, mint a többi országéi Ugyanakkor, ha a magyar faragásokat a lengyelekével hasonlítjuk össze, rájöhetünk, hogy a mi faragóink mennyire nem vallásosak. Ott ezerszámra találunk gondolkodó krisztusokat, nálunk a földdel, a szántás-vetéssel kapcsolatos témák a leggyakoribbak. — Végül is: azok az igazi naiv alkotások, amelyek nem múzeumok számára készülnek?. — Igen. Ilyen mű például a már említett lovas szobor, vagy Vajai Józsefné . alkotóműhelye, ahol az asszony, húgával együtt, nagy (titokban 30 éven át festett, szobrászkodott. A döngölt padlóra szőnyeget festettek — maguknak. Az ilyen jellegű műalkotások bemutatására természetesen már nem vállalkozhat a múzeum. Ezek feltárása, bemutatása már egyéni kutatási feladat. Sarkadi Ilona — Mi volt az objektív feltétel a múzeum létrehozásához? — Egy romos épület, a Bánóház, amit a kecskemétiek „gólyás háznak” neveztek. Ezt kellett rendbe hozni. Maga az épület nagyon szép, XVIII. századi nemesi-polgári alföldi -porta. — Nem nőtték még ki? — Nem szabad bővíteni! Fölösleges lenne hozzákapcsolni, egy új szárnyat, csak azért, hogy szaporítsuk a termek számát. Elég öt— hat terem az állandó kiállításra, kettő pedig az időszakinak. Inkább az udvar bővítésére gondolunk. A mellettünk levő óvodai kertben van egy 8x8 méteres gyepes terület, egy paddal, egy szál fával, ezt igazán nem veszi birtokába senki. Ha ezt a múzeum udvarához kapcsolnánk, bővíthet- nénk a szoborkertet. — Van-e hasonló jellegű múzeum másutt az országban? — Nincs, a miénk egyedülálló közgyűjtemény. Tavaly megkaptuk a Magvar Nemzeti Galéria naiv-anyagát, még korábban pedig a Népművelési Intézet birtokában levő alkotásokat. Így ma már meghaladja az 1500-at a képek és a szobrok száma. Fantasztikusan nagv a raktári készletünk, hiszen az állandó kiállításokon 150 művet teszünk közszemlére. — Nem kevés ez? — Az álladó kiállítást jóval pvakrahban rendezzük át mint az szokásos: másfél—két évente. Ugvanakkor házon kívül is naivon sok kiállítást rendezünk, évente legalább négy—öt hazai, s leealább egy külföldi tárlatunk van. — Honnan tudnak az új tehetségekről? — Húsz évig a Népművelési Intézetben dolgoztam, nagyon sokat zsűriztem: rengeteg alkotóval ismerkedtem meg. Bíráló kollégáim továbbra is rendszeresen jelzik, ha találkoznak egy-egv új teftetséggekr-A* is köztudott, hogy m£j már van^oÍKjzágos gyűjtemény és sokan*1 eíjonneli Kecskemétre képeikkel, faragásaikkal. — Tulajdonképpen kit tekintünk naiv művésznek? — A legfontosabb kritérium a szemlélet. Nem lehet úgy elintézni a kérdést, hogy az alkotó nem tanul, nem jár szakkörbe sem, tehát naiv. Mert előfordul, hogy valaki be-bejár a szakkörbe, de csak azért, hogy hasonló érdeklődésű embereknek mutassa meg a dolgait. De: nem rajzol modell után, nem képezi magát szakmailag .. . — Tehát dilettáns? — Erről sincs szó. Ezek a képek, faragások, egyéb alkotások esztétikai értelemben a képzőművészet vadvirágai. Vadon tenyésző, nemesítetlen virágok. Mentesek mindenfajta csináltságtól. Ez pótolja a szakmai hiányosságokat. — A gyűjtemény mely részét tartja a legizgalmasabbnak? — Kicsit magam ellen beszélek, ha azt mondom: azokat, amelyek nem kiállításra készültek. Stefa• A múzeum egy XVIII. századi nemesi-polgári házban kapott helyet. novics Elemérnek egy csendélete és egy terrakotta szobrocskája van - - nálunk. Otthon, nádudvari kertjében megépített egy l:l-es léptékű lovas szobrot, körülvette lugassal, tavasztól őszig ott reggelizik. Nem is gondolt arra, hogy szobrát kiállítsa, mert saját gyönyörűségére csinálta. Orisekné Farsang Erzsébet tárlatképekkel szerepel kiállításainkon. Ő az első képeit a konyhaszekrénye belső ajtajára festette azért, hogy ha jön, a szomszédasszony, akkor rácsuk- ihassa az ajtót. Nem kiállításra szánta a képét. Orsós Teréz sem, akinek két—három évvel ezelőtt a férjét elszerette unokatestvére, Orsós Anna. Orsós Teréz ekkor megfestette Anna temetését. Egy koszorút is festett, a szalagra pedig ráírta: „Búcsúzik Tőled fájó szívvel barátnőd Teréz”. Ezzel rendezte az ügyet, kifestette ma- - gából fájdalmát, csalódását. A mai alkotások olykor tehát fértis- funkciót hordoznak, illetve saját környezetük szerves részét alkotják. — Vannak sajátosan magyar naiv vonások? e Berkes Péter (5.) Látom, meg-megrándul a szája, arcát nem a szégyen, a bűntudat, hanem a bujkáló gúnyvigyor miatt rejtegeti, nem izgatja a mérgem, nem izgatja a büntetés, mit árthat az neki, bekalkulálta, megszámította, mégiscsak kiment a nőjéhez, előre tudta az átkozott, igazságos leszek, csak azt mérem rá, amit a szabályok megengednek . .. Mindent levet majd az egyenruhával, folytatja!, ahol abbahagyta, föhögve meséli, hogyan sikerült betonfejű parancsnokát átvernie, de az én múltamba belegázolt, az én lapomon kitörölhetetlenül ... nekem kell' kapaszkodnom, hogy visszaszerezzem . .. Darida őrnagy? Igen, igen, akinek a zászlóaljában dobbantottak .. . késtek ... részegen dorbézoltak .. . elszúrták ... nem teljesítették . J.” „Maga miért hajt, árulja már el? — sunyit a füttyös górécska. — Magában nincs semmi .erkölcstelenség’ ? Semmi irigység, semmi hiúság, semmi I önzés, semmi önérdekhajsza? Maga mindig csak az ügyre gondol cselekvés közben, és olyasmire véletlenül, se, hogy tettemért kapok is valamit, én, X. Y. személyesen? Mindegy mit, elismerést, vállveregetést, kitüntetést, jutalmat, előléptetést, magasabb beosztást. a)mi számít magánaS, amitől elégtételt, mit nem mondok, boldogságot érez? De ami nélkül megkeseredik a nyál a szájában? Megkeseredik az egész élete? Megkeseredik maga az ügy is? Mennyivel .erkölcsösebb’ ez a maga önzése az én kőműveseim önzésénél, akik a lelkűket kihajtják, ha tisztességesen megkapják — nemcsak a pénzüket, hanem a feltételeket is a tökéletes munkához ? Én nem azt mondom, mondja a füttyös górécska, hogy szégyell- je magát ezért az önzésért. Nem mondom a kőműveseimnek se. Mert ha nem volna bennük ez az önzés, két téglát nem lehetne keresztbe rakatni velük. Nekem nem az a dolgom, hogy rájuk pirítsak, az önzésükért. Hanem hogy meglovagoljam azt. Meglovagoljam, azaz kihasználjam, és ugyanakkor kordában is tartsam. Ne engedjem mértéktelenül el- burjánzani. — Hogy mi a mérték ? — va- • karódzik a füttyös górécska. — Na látja, ez azl Hogy mi a mérték. Ezen kell töprengeni, s nem azon, hogyan irthatnánk ki belőlük a kiirthatatlant.” 10. (Telefon, június 23-án.) — Szervusz, apuka! Csak azért hívtalak ... — Helyes, nagyon helyes! Kell a kontaktus. De még mennyire, hogy kell! Otthon mi újság? — Semmi különös, apuka, öcsi tegnap írt, jól van, gőzerővel készül az utolsó vizsgájára. Anya tartósan túlórázik, mi meg lankadatlanul "szereljük az új szalagunkat. És nálad? Örömmel hallom a vidám hangodat. — Mit mondasz, fiam? — Hogy örülök a vidám hangodnak. Mi újság? — Hógy mi? Hehe. Nem fogod elhinni. A kőmíveseken kitört a munkaláz. — Na! Mi történt? — Tudnak ezek hajtani, hogy a ... ütné ki a szemüket! Csak kapják meg a megfelelő hajtóanyagot. Egyem azt a finnyás gyomrukat! — Mit kaptak? — Egy dömper sódert. Meg egv ígéretet, hogy ha itt gyorsan végeznek, hó végéig mehetnek valami nagy pénzt hozó maszek munkára. — Most már nyugtod lesz legalább. — Persze, fiam persze. Főképp, hogy önkéntes nyugtatóim is akadtak. — Nocsak! Ismerkedsz? Ismerkedsz? — Velem ismerkednek. A kegyeimet keresik. A bocsánatomért esedeznek. — A bocsánatodért? — Ez a füttyös górécska odaát- ról. — Ne mondd! — Az emberei... hát szóval nem épp kulturáltan reagáltak a teljesen jogos és jóindulatú kritikai észrevételeimre. Erre besom- fordált hozzám magyarázkodni. Másodjára még egy üveg kisüstit is hozott. — De nem ittad meg? — Még csak az kéne! — Mindenesetre ez rendes tőle, nem? — Persze. Miután megtudta, kivel mocskoskodtak. És miután őfüttyössége merő véletlenségből tartalékos őrmester. Mi több, kiváló katona volt. Ha ugyan ezt nemcsak azért mondta, hogy jó legyen nálam. így mondjátok, igaz? — Honnan tudta meg, ki vagy? — Dajkamese. Azt mondja, a fejemről. Jellegzetes csapattisztfej. Nyaktól a homlok felső harmadáig napégette, szélcserzette, onnan a tányérsapka miatt albínó. Éppen csak a rendfokozat nincs odavésve. Életkor szerint lehet főtörzstől vagy őrnagytól fölfelé. A stílus és szóhasználat az őrnagy verziót valószínűsíti. Egyszóval, hogyan tisztelhet? Őrnagy elvtárs? Alezredes elvtárs? Ezredes nemigen, ha csak nem egészen friss, mert ott a homlokcsíkozás már nem stimmel. Dörzsölt káder, nem gondolod? Szerintem a szomszédtól vagy a doktor úrtól tudta meg, bár ők tagadják. — Doktor úr? Voltál nála? — Ö jött el hozzám. Azt hitte, én vagyok a Tera. Nem érdekes. Egyébként azt mondja, ezt a házat valami fakereskedővé züllött szerb nábob építtette, még a háborús időkben. Tőle vette meg bagóért, potom százötvenezerért Gellei professzor úr. Mit szólsz, hol lopja proli atyád a drága idejét? Két magányos újgazdag, mondhatnám milliomos, meg egy gyanúsan veszedelmes műveltségű, ámde, vagy épp ezért, köztiszteletben álló tanácstag váltakozó társaságában. , — Tanácstag? — A füttyös górécska, nem mondtam? Ennek a kerületnek ő a tanácstagja, ’Jaj, Zsoltikám, mert ilyen modern neve van, gyüj- jék már be, egy kis probléma van evvel a kerítéssel! Fitty, fitty, fi- fitty, fitty, tudok róla, Erzsi né- ném. már szóltam az Ennek-An- nak kartársnak, a jövő héten le lesz rendezve. Az Isten áldja meg, Zsoltikám! Magát is, Erzsi né- ném! A Gyula bácsinak jobbulást kívánok!’ — Egyszóval, nem unatkozol. — Mondd, fiam, irigy embernek ismersz te engem? — Irigy? Hogy jön ez ide? — Hiú ember vagyok én? önző vagyok? — Hiú? önző? Miket kérdezel tőlem ? — Olyan ember vagyok én, aki belebetegszik... — Apuka! Mi van veled? Mitől lett a hangod egyszerre...? — Mibe betegedtem én bele, mit gondolsz? — Mibe, mibe! Sokat dolgoztál, apuka! Túlpörgetted magad. Ki mondta neked, hogy irigy vagy? Hogy hiú vagy? — Sokat dolgoztam? Persze! Milyen egyszerű! Milyen megnyugtató magyarázat! Túlpörgette magát az öreg, pikk, elfüstölt. Mint egy villanymotor. Egy trafó. — Egy fenét füstölt el! Csak túlmelegedett. Ezért rövid időre ki kellett kapcsolni. — Legszívesebben végleg kikapcsolnátok, mi? — Megőrültél? — Túlságosan zavarom a kisded játékaitokat. Nem tudtok tőlem kedvetekre ügyeskedni. Nem tudjátok kedvetekre összeabrik- tolni a kis maszek életeteket. — Apuka! Miket beszélsz? Honnan veszed ezeket az őrült... — Az én erkölcsi zavarórepüléseim! Lágiveszély a fejetek fölött minden áldott nap! (Folytatása következik.)
