Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-13 / 137. szám

PETŐFI NÉPE Bács-Kiskun megyei krónika HÍREK • HÍREK Háromszázhetvenöt évvel ez­előtt, 1607. június 13-án született Prágában, és 70 éves korában, 1677 márciusában halt meg Lon­donban Wenceslaus Hollar, cseh— német rajzoló, rézmetsző és réz- karcoló. A Majna melletti Frankfurtban végezte iskoláit, majd 1636-ban Kölnben telepedett le. Itt ismer­kedett meg az angol Arundel gróffal, aki magával vitte Ang­liába, és haláláig anyagilag is tá­mogatta. A művész híres műve, Greenwich látképe, továbbá a gróf arcképe és festmény gyűjte­ményének 26 rézkarca ebben az időszakban készült. Hollar 1642— 44 között kiadta az angol nép ruhaviseletének 28 lapos soroza­tát. A polgárháború elöl Antwer­penbe menekült, de 1652-ben is­mét visszatért a szigetországba. Igen termékeny művész volt; réz­karcainak számát mintegy 2500- ra becsülik. Mások festményei és saját rajzai után egyaránt készített la­pokat, főleg városképeket. Réz­karcai, melyek tökéletes és finom technikával készültek, tartalmuk gazdag változatosságával napja­inkig fontos művészettörténeti és kultúrtörténeti források. Kilencvenöt esztendővel ez­előtt, 1887. június 13-án, Kecs­keméten született Kása László munkásmozgalmi harcos.' Napszámosként kereste kenye­rét, az első világháború kitörése után harctérre került. A hadifog­ság idején Szovjet-Oroszország- ban ismerkedett meg a szocializ­mus eszméjével, itt vált kommu­nistává, a prolétárforradalom ka­tonájává. A Tanácsköztársaság ki­kiáltása után vöröskatona, a Vö­rös Hadsereg II. hadosztályának hírszerzője lett. Éberen őrködött a proletárhatalom rendje felett, ellenforradalmi kísérletek sorát sikerült lelepleznie a Duna—Ti­sza közén. Az 1919. április 23-i, Kecskemét ellen támadó szentki­rályi ellenforradalom leverésé­ben is részt vett. A munkáshata­lom megdöntése után letartóztat­ták, Héjjasék a törvényszékről hurcolták el és Orgoványon ki­végezték. „A kecskeméti tisztek tudták, miért gyűlölik ezt a szí­vós, kemény, öntudatos paraszt- forradalmárt” — írta a bécsi Vö­rös Újság 1921. december 30-i számában. Nevét és emlékét a mártírok emlékműve őrzi. június 7-től 12-ig • Bács-Kiskun megye 1981-.es költségvetéséről és a kereskedelem, az idegen­forgalom helyzetéről hall­gattak meg tájékoztatót a megyei országgyűlési kép­viselők a kedden Baján megtartott ülésen. A ta­nácskozás után megnézték a Petőfi'szigeten épülő, 90 ágyas Sugovica Motelt (ké­pünkön), melyet a Puszta- tourist Idegenforgalmi Hi­vatal üzemeltet majd. • Stanislaw Opalkónak, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Politi­kai Bizottsága tagjának, a LEMP Tarnow vajdasági Bizott­sága első titkárának vezetésével háromtagú küldöttség erősítette Bács-Kiskun és Tarnow megye testvérkapcsolatait. A delegáció Kiskőrösön megkoszorúzta Bem tábornok szobrát. • A fürdőidény kezdete óta hét végén sok ezren keresik fel a pa. taji határban fekvő Szelidi-tavat. A fürdőtelep felé tartóknak útba esik az üzemanyagtöltő állomás, amelyet a dunapataji Űj Élet és a Petőfi Tsz közösen létesített. (Jobbra) Keddi lapszámunkból D A kerekegyházi víztoronyi építéséről számolunk be ké-| pes tudósításban, a negye-1 dik oldalon. Ugyanott ol-1 vashatják majd A tárgyaló-1 teremből sorozatunk leg-l újabb cikkét, Szerelem és I halál címmel, valamint egy I glosszát a szemét el t akari -1 tásról. Az ötödik oldalon a I centenárium kapcsán Ko-1 dály Zoltánra emlékezünk, és bemutatjuk Slachta Ist-1 ván bácsalmási gimnázium- I igazgatót, aki legutóbb meg- I kapta az Apáczai Csere-dí­jat. A BM autós ügyességi verseny megyei döntője A Pest megyei Rendőr-főkapi­tányság és főügyészség KISZ-bi- zottsága által meghirdetett I. Or­szágos BM autós ügyességi ver­seny Bács-Kiskun megyei döntőjét a napokban rendezték meg Kecs­keméten a DUTÉP gokart-stadion­jában. Eredmények: a hivatásos gépjárművezetők kategóriában: 1. Zahorecz Pál, 2. Kovács János rendőr főtörzsőrmester, 3. Kiss Attila. Az ügyintézők kategóriájá­ban: 1. Lovászi András rendőr őr­mester, 2. Bongya Róbert rendőr ■ őrmester, 3.. Kiss György rendőr törzsőrmester. A megyei közlekedésbiztonsági tanács különdíját Lovászi András rendőr törzsőrmester, a közműve­lődési bizottság különdíját Sz. Ko­vács Balázs rendőr főtörzsőrmes­ter, a KISZ különdíját Madácsi Ferenc rendőr főtörzsőrmester kapta. A díjakat dr. Tóth Antal rendőr alezredes, megyei rendőr­főkapitány-helyettes adta át. A megyét július 10-én, Visegrá- don megrendezésre kerülő orszá­gos döntőben Zahorecz Pál és Lo­vászi András rendőr őrmester képviseli. Tudnivalók a vámkezelésről A bélföldi utas külföldről ösz- szesen 15 ezer forint forgalmi ér­tékű árut hozhat be engedély nél­kül. Ha a behozott áruk együttes belföldi forgalmi értéke a 15 ezer forifitot meghaladja, az ezen az értékkereten felül behozott áruk vámkezeléséhez a Magyar Nemze­ti Bank engedélye szükséges. (Ki­vételt képeznék az Albániából, Bulgáriából, Csehszlovákiából, az NDK-ból, a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaságból, Lengyel- országból, Romániából, a Szovjet­unióból és a Vietnami Demokra­tikus Köztársaságból hazatérő bel­földiek értékkeretet meghaladó árui, amelyeket az MNB felhatal­mazása alapján — az illetékes vámhivatalok saját hatáskörükben vámkezelhetnek.) Az ötezer forint értéket megha­ladó áruk után vámot kell fizetni. A fizetendő vám általában a vám­áru belföldi forgalmi értékének 40 százaléka. Az utas j a vámkezelés során a kiszabott vámot a közlés­től számított 30 napon belül csek­ken fizetheti meg. Amennyiben a vámot az említett határidőn belül MŰSOR: ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Június 13-án, vasárnap 10.30 órakor a Széktói Strandon: Játszóház. Tré­fás ügyességi játékok. Vezeti: Ber- hidai Magdolna. 10 órakor a Természettudományi Stúdióban: CB-rádiósok találkozója. A rádióadás, -üzemeltetés jogi köve­telményei. 10—17 óráig a színházteremben: Amatőr pop-jazz-rock-folk fesztivál. (Belépődíjas.) KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Június 13-án, délután 3 órakor: Két férfi sakkban. Jókai-bérlet. Es­té 7 órakor: Két férfi sakkban. Ber- ky-bérlet. “ KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Június 13-án, vasárnap este 7 óra­kor : Fehér házasság. Bérletszünet. vasarnap nem fizette meg, a" vám napi egy százalékát kitevő kamatot is kell fizetnie. A kamat összege a kisza­bott vám 50 százalékát nem ha­ladhatja meg. A kiszabott vám­összeg ellen az utas 15 napon be­lül a vámot megállapító vámhiva­talnál fellebbezéssel élhet. Tilos behozni az országba 'tisz­ta szeszt, ellenséges, a szocialista rend ellen irányuló sajtóterméket, pornográf képeket, folyóiratokat és mozgóképet (filmet). Beutazásnál a magyar állampol­gárok behozhatnak személyenként 200 forintot, legfeljebb 50 forintos címletű bankjegyekben, vagy ér­mékben. Tilos a fent meghatáro­zott összeg és címlethatárt meg­haladó forintbehozátal (100 és 500 forintos címletű bankjegyek, sze­mélyenként 200 forintot meghala­dó összeg). A magvaj- állampolgá­rok külföldi fizetőeszközt korlát­lanul behozhatnak, de azokat nyolc napon belül vételre fel kell aján­lani a Magvar Nemzeti Banknak. Ez alól kivételt képez a 400 forin­tos személyenkénti értékkeret. (MTI) MOZI Június 13-án, I KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A KOBRA NAPJA. III. helyárú. Csak 16 éven felülieknek. Színes olasz film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A BIRODALOM VTSZ- SZAVAG. III. helyárú. Színes, ma­gyarul beszélő amerikai tudományos­fantasztikus film. Pajfásmozi: délelőtt 10 órakor: AZ ÖTÖDIK ÉVSZAK. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: MACSKAFALVIAK. Színes Csehszlovák mesefilm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mese­mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÉS MEGINT DÜHBE JÖVÜNK. III. helyárú. Színes olasz film. KISKUNHALAS » Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: HE­GYI EMBEREK. II. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, ma­gyarul beszélő amerikai kalandfilm. Pajtásmozi délelőtt 10 órakor: CEN­TER AZ ÉGBŐL KISKŐRÖS Petőfi mozi: 7 órakor: KERESZT­APA. Dupla, III. helyárú. Csak 16 éven felüleiknek. Kétrészes, magya­rul beszélő amerikai film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órákor: HA­LÁLOS TÉVEDÉS. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: VÜK. Ma­gyar film. 6 órakor: CASANOVA. Dupla, II. helyárú. Csak 18 éven fe­lülieknek ! Kétrészes, ■ színes olasz .film. Pajtásmozi délelőtt 10 órakor; A KIS MUCK TÖRTÉNETE. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: EGY ZSENI, KÉT HAVER, EGY BALEK. III. helyárú. Színes, magyarul beszélő olasz—francia—nyu­gatnémet westernfilm. Központi mozi: 6 és 8 órakor: UL- ZANA. Színes, magyarul beszélő né­met kalandfilm. Hétfőn, június 14-én a mozik műsora azonos a vasárnapival, kivéve: KECSKEMÉT Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mo­zi-épületében: HOSSZÜ HÉTVÉGE. Színes, magyarul beszélő spanyol filmvígjáték. BAJA Központi njLOzi: v szünnap. MIT ÍGÉR A RÁDIÓ? A köztudat az indiai társada­lomban a kasztot á fejlődés gátjá­nak tartja, pedig igen mobil tár­sadalomképet takar. Ágh Attila és Zeley László beszélgetése a kasz­tok jellemzőiről, formáiról és min­denekelőtt politikai szerepükről ezt a bennünk élő hamis képet szeretné megváltoztatni. A Hagyo­mány és modernség a mai Indiá­ban című 5 műsort a Petőfi-adó közvetíti hétfőn húsz-órakor. Hány órát dolgoznak a magán­taxisok? Kik hagyták ott az álla­mi taxivállalatokat? Miért enged­te ki a kezéből a Főtaxi illetve a Volán Taxi e kettős monopóliu­mot. Elképzelhető-e valamiféle ta­rifaverseny? Ezekre a kérdésekre keres választ Ernőd Pál műsora szerdán 9.30-kor a Petőfi-adón. A társadalmi különbségek nem­csak az anyagi életkörülmények­ben, társadalmi státuszokban ra­gadhatok meg, hanem azokban a finomabb, nehezen megközelíthető eltérésekben is, mint amilyeneket. az emberek nyelvhasználatában találunk. A Szociológiai Figyelő résztvevői Heller Mária szocioló­gus és Radics Katalin nyelvész be­szélgetésében azt boncolgatja, hpgy a nyelvhasználat menriyiben konzerválja az eleve meglevő tár­sadalmi különbségeket. (Csütör­tök, Petőfi 20.33) A Gondolatjel ezúttal az elmúlt színházi évad tapasztalatait ösz- szegzi. valamint beszámol az utób­bi négy hét aktuális kulturális eseményeiről. Osgváni Csaba mű­sorát a Kossuth-rádió közvetíti vasárnap 14.20-kor. NAPTÁR 1982. június 13. Vasárnap Névnap: Antal Napkelte: 4 óra 47 perc Napnyugta: 20 óra 42 perc Holdkelte: Holdnyugta: 10 óra 35 perc NÉVTÁR Az Antal a római Antonius nem­zetségnév rövidüléséből keletkezett, alakult ki. Jelentése a hagyomány szerint herceg, fejedelem, elöljáró. Rokon név vele az Antos. Ma ünnep­ük még névnapjukat az Anettek, An­nák, Antigonék, Antosok, Gráciák, Klétusok, Netták és Tóbiások. IDŐJÁRÁS Keleten, délkeleten is erősen megnövekszik a felhőzet, majd országszerte túlnyomóan borult lesz az ég. Sokfelé várható ismét­lődő eső, zápor, elsősorban a ke­leti országrészben zivatar. A több­felé élénk déli, délnyugati szelet erős széllökések is kísérik. Vasár­nap a Dunántúlon a szél észak- nyugatira fordul, és helyenként viharossá fokozódik. A nappali felmelegedés gyengül. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 13 —18, a legmagasabb nappali hő­mérséklet nyugaton 17—21, kele­ten 22 és 25 fok között alakul. • A megye általános- cs középiskoláiban is véget crt az 1981—82-es tanév. LOTTÓ A Lottó Igazgatóság közlése sze­rint a 24. lottójátékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. 'Négytglá- latos 53 darab, ezekre egyenként 159 702 forintot fizetnek. Három- találatos 4238 darab, ezekre 999 forintot fizetnek. Két találata 170 008 fogadónak volt, ezek nye­reménye 30 forint. A közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. (MTI) — Magánlakás-építési kiállítás nyílt Kalocsán a városi tanács épületében. A helyszínen ez alka­lommal 120 új lakásépítőt tájé­koztattak a korszerű, csoportos családi házak telepítéséről, a te­lekárakról és a különféle építési formákról. Megyénk az országos sajtóban A Kecskeméten élő Hatvani Dánielnek, a Forrás főszerkesztő­jének a Szerelem rétje című ver­sét közli a Népszava, a tegnapi szám irodalmi-művészeti összeál­lításában. A Veszprémben megje­lenő Napló a kecskeméti Fekete Tibor Jászay-díjas érdemes mű­vészről közölt fényképes cikket. Horváth György írása a lap pén­teki számában látott napvilágot, A mércémből sohasem engedek címmel. — KÉKFESTŐK TALÁLKOZ­NAK hétfőn este és kedden Bács­almáson. Skorutyák János népi iparművész hívta össze az or­szág kékfestőit, hogy tájékozód­janak egymás munkáiról, és meg­beszélhessék közös dolgaikat. .A művelődési házban egy hétig tar­tó kiállításon mutatják be leg­szebb termékeiket a meghívot­tak. OSZTÁLYON ALULI HELY (Keletien István karikatúrája) 3>UDftvesr rcLC. Útlezárás az E5-ösön Június 15-én, kedden 9 órától július 10-én 19 óráig az E5-ös szá­mú utat Kecskemét—Dabas között, fél szélességben pályaépítés miatt lezárják. Az egyoldali lezárás ide­je alatt a Budapestről Kecskemét felé haladók az alábbi terelőúton közlekedhetnek: Dabasi szőlők— Tatárszentgyörgy—Ladánybene— Kecskemét. A terelés nem vonat­kozik a mentők, a tűzoltók, a rend­őrség, a honvédség, valamint a menetrend szerinti autóbuszjára­tok, valamint a helyi és az építési forgalom járműveire. A Kecske­mét—Budapest forgalmi irányba közlekedő gépjárműveket az épí­tés ideje alatt forgalomirányító jelzőlámpával irányítják. Tanácsi delegáció utazott az USA-ba Az Amerikai Egyesült Államok polgármesteri konferenciájának meghívására Papp Lajos államtit­kárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala. elnökének vezetésével küldöttség utazott szombaton az Amerikai Egyesült Államokba. A küldöttség amerikai tartózkodása során látogatást tesz több város­ban, és részt vesz a Minneapolis- ban rendezendő konferencián. — IDŐPONTV ÁLTOZÁS. Az eredetileg meghirdetett nyolc óra helyett június 14-én, hétfőn este fél kilenc órakor kezdődik a Kecs­keméti Katona József Színházban a Vidám Színpad Bubus című, másóSik előadása. Az első előadás kezdési időpontja változatlanul 17 óra 30 perc. — A komlói Zobák-aknában omlás áldozata lett Béni Mihály vájár, 44 éves pécsi lakos. A sze­rencsétlenség szombaton hajnal­ban történt a 11-es szint egyik fej­tésében. Az omlás maga alá te­mette a bányászt, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. — EKOF1LM ’82. A csehszlo­vákiai Ostravában rendezték meg az Ekofilm, ’82 nemzetközi kör­nyezetvédelmi film- és tv-feszti- vált, ahol magyar filmesek is részt vették. A hét beküldött ma­gyar rövidfilm közül A tiszta le­vegőért című film, amelyet Schul­ler Imre rendezett, elnyerte Ost­rava polgármesterének díját, Ko- váts Miklós A környezetvédelem módszerei a vasútnál címy. film­je - pedig az ostravai Klement Gottwald Vasmű különdíját kapta. — KAMARATÁRLAT. Faragó József fafaragó és Gerencsér László kovácsmester közös kiállí­táson mutat'kbzik be a kecske­méti Helyőrségi Művelődési Ott- ' honban. A tárlatot Tóth Zsig- mond alezredes nyitja meg hét­főn délután négy órakor. — Kapoli-grafikák. Vándorútra keltek ifjabb Kapoli Antal zselici pásztorfaragó megkapó szépségű rajzai. Ezekben a napokban, he­tekben Pest megye községei és vá­rosai adnak otthont a Kapoli-gra- fikáknak. A több mint száz rajz túlnyomó részét Szigetváron élő leánya őrzi, s ő válogatta ki a be- mútatásra szánt munkákat. A ki­állítássorozatot Mándoki László pécsi néprajzkutató rendezte. — ORVOSI KÖNYVRITKASÁ­GOK. Kiállítás nyílt a Budapesti Semmelweis Orvostörténeti Mú­zeumban a kalocsai érseki könyv­tár orvosi könyvritkaságaiból. Az Apród utcai emlékmúzeum ka­maratárlatán mintegy kétszáz la­tin nyelvű könyvkuriózumot mu­tatnak be, köztük kódexeket, XV—XVI. századi ősnyomtatvá­nyokat, XIII—XIV. századból származó kéziratokat. — Alumínium elemekből készít molnártalicskát a Balassagyarmati Fémipari Vállalat, egy karlsruhei cég megrendelésére. Az ötven darabból álló mintaszállítmányt már el is szállították az NSZK- beli. vásárlónak. A második fél­évre további ötszázat, jövőre pe­dig — az eddigi tárgyalások sze­rint — már több ezret gyárt a ba­lassagyarmati gyár. — Vannak esetek, ami­kor a férj kénytelen hazud­ni a feleségének. — Ennél rosszabb is van. Amikor kénytelen . igazat mondani! (A Rohác-ból ollóztuk) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét,' Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dí;|: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készíllt a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, KUlső-SZegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom