Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-03 / 128. szám
1982. június 3. • PETŐFI NÉPE • 5 Adalék a nemzeti önismeret gyarapításához Beszélgetés dr. Rácz János szegedi professzorral Az országban eddig egyedülállóan, a szomszédos Csongrád megyében arra vállalkoztak, hogy feltárják, feldolgozzák, s kötetekbe ösz- szeg.yűjtve bemutatják a megye munkásmozgalmának történetét. Az évekkel ezelőtt kezdődött munka eredményeként a kezdetektől, tehát az 1860-as évek végétől a második szocialista forradalom győzelméig terjedő időszak történetéről öt kötet ad hiteles, pontos képet, Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből címmel. Nemrég hagyta el a. nyomdát az ötödik, záró kötet, amely a népi demokratikus átalakulás Csongrád megyei történetének legfontosabb dokumentumaira irányítja a figyelmet. A záró, s az ezt megelőző negyedik kötetet a kiskunfélegyházi születésű dr. Rácz János. a szegedi József Attila Tudományegyetem tudományos szocializmus tanszékének vezetője szerkesztette. Áz ötödik kötet megjelenése, illetve a nagy munka befejezése alkalmából kerestük fel a professzort, s a sorozatról, jelentőségéről beszélgettünk. — Mi adta az indítékot a több mint egy évszázadot átfogó sorozat elkészítéséhez? — A helytörténet és a forradalmi múlt kutatásai szempontjából Csongrád megye kedvező helyzetben van. Az egyetemeken, főiskolákon jól felkészült oktatók, kutatók dolgoznak. A megyei pártbizottság kezdeményezésére, javaslatára készítettük dl a Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből című sorozatot. — Mi volt az alapvető céljuk? — A köteteknek kettős céljuk van. Egyrészt az, hogy a tudományos igénnyel készült sorozat a forradalmi múltban gazdag megyét bemutassa a szakembereknek, az e korszakkal foglalkozó/ történészeknek. Másrészt azt is szem előtt tartottuk, hogy a történelem iránt érdeklődők, idősebbek és fiatalabbak is pontos isméreteket kapjanak. A kiadvány hiteles források alapján hozzájárul a nemzeti tudat és a nemzeti önismeret gyarapításához. Mind az öt kötet, de különösen az utolsó készítésekor a szerkesztővel együtt a szerzők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az ország történelmébe, politikai viszonyaiba ágyazzák be Csongrád megye dokumentumait, s így kimutathassák a sajátosságokat is. — Milyen részletességgel foglalkozik ta sorozat az iágyes korszakokkal? — Példaként említem meg, hogy az ötödik, kötetbe több mint 300 dokumentum került be. Igaz, hogy több ezer dokumentumból válogattunk, s a terjedelmi korlátok miatt szelektálni kellett. — A kötetekben több helyütt Bács-Kiskun is szerepel. Véleménye Szerint a Ikét megye munkás- mozgalmában milyen főbb hasonlóságok figyelhetők meg? — Sok a hasonlóság. S ez a fel- szabadulás előtt is így volt. Mindkét megye a gazdasági, társadalmi struktúráját illetően jellegzetesen mezőgazdasági volt. S van egy másik hasonlóság is: mindkét megye tanyás vidék. A múltat illetően a harmadik sajátosságot alkotják az agrárszocialista mozgalmak nagy hagyományai. A munkásmozgalomban a szegényparasztságnak volt meghatározó szerepe a felszabadulás előtt, s a népi demokratikus forradalom győzelméig. Ez különösen az ötödik kötetben tükröződik. De például a negyedik, az 1944—45-ös időszakkal foglalkozó kötetben is a mezőgazdasági rész a legerősebb. — A hasonlóságok mellett milyen eltérések mutatkoznak? — Az egyik: Csongrád megye a Viharsarok egyik fontos része volt a földbirtokviszonyok, tagozódása miatt. Csongrád agrár, szegényparaszt jellegű vidék volt. Bács-Kiskun viszont élesebb kontúrokat mutat. Jelentős volt itt is az agrárproletariátus száma, de Csongrádhoz képest jóval több közép- és gazdagoaraszt élt e területen. Tekintettel arra, hogy Bács-Kiskun megyének is nagy forradalmi hagyományai vannak, véleményem szerint érdemes lenne valami hasonló feltárásra vállalkozni Bács-Kiskunban is. hiszen ismereteim szerint ió levéltári gyűjteménye, s jól felkészült kutatói vannak a megyének. Tárnái László KÖNYVESPOLC A könyvhéttel együtt jár a Rivalda. Mint a színházi évaddal a bérletezés, a nyomtatott betű ünnepével a könyvsátor, a díszes kötethez a tartalomjegyzék, mint az antológiát követő .kritikai ía- nyalgás. Azt mondom, fogadjuk szeretettel, és tekintsük annak, ami: jobban vagy rosszabbul sikerült válogátás egyetlen évad színházi bemutatóiból. Ne várjunk évről évre csodákat. Tessék számolni! Hány klasszikus értékű drámánk, van? Tíz-tizenkettő a legjobb esetben. Figyelemreméltó? Kétszer annyi. Legyünk derűlátók: Kelemen Lászlóék óta félszáz magyar színházi mű bizonyult időtállónak. Játsszunk tovább a gondolattal. Tegyük föl, hogy valami nagylelkű mecénás jóvoltából most ünnepelhetnők a Rivalda kétszázadik évfordulóját. A nagy közgyűjteményekben és szerencsés házi könyvtárakban ezerkétszáz—ezerötszáz dráma zsúfolódna a sorozatban. Szaktudósok csemegéznének az évről évre kiadott kötetekből, újat, szokatlant kereső rendezők, igazgatók lapoznák a régi és kevésbé Rivalda 80-81 régi antológiákat. Csalódás nélkül tennének le egy-egy kötetet, ha semmi érdemest nem találnának benne. Évek, évtizedek múlnak el anélkül, hogy maradandó irodalmi, képzőművészeti, színház- művészeti nyomot 'hagynának maguk után. Csak a gőgös jelen hiszi magáról, hogy a legfontosabb, a legokosabb. Nincs közelítésemben semmi az „aki nem remél túl sokat, az nem csalódik” óvatosságból, se az „ez van, ezt kell .szeretni” oinizimus- ból. Realista vagyok: voltak gyengébb Rivaldák. Jobbak is persze. Drámaírásunk jövőjét illetően biztatóbb, kevés dicséretesebbre emlékszem. Bármennyire j,s furcsa, a történelmi helyszínek, á példázat históriai darabok miatt: napjaink lüktetését, vívódásait érzem jó - néhány közölt színházi játékban. A mindent és mindennek az ellenkezőjét megért tanácstalan, egymásra furcsa idegenséggel tekintő nemzedékek keresgetik tétova hitetlenséggel a folyamatosságot megteremtő közös nevezőt Kornis Mihály Hallelujá-ban. Csodálható, ha érzelmi deficitben ■marasztalja el őket a történelem? A Kecskeméten bemutatott Bulvár is a bizonytalan múlttal indokolja hősei, méginkább „hősei” hamis derűlátását, a felszíni idillt. „A mi kis békés egymás mellett élésünkkel” elfedett, letakart bűnök a mindennapi megalkuvásokká szelídülve rongálják közéletünket, mert csak így boldogulhat a tegnapi vallató és áldozat, a tegnapelőtti börtönör és rabja. Kell, persze, hogy kell: „békévé oldja az emlékezés” soksok visszásságunkat. De csak altkor épülhet ígéretes holnap a múlt romjain, ha szembenézünk önmagunkkal, a magunkkal cipelt téveszmékkel, rossz beideg- zettségekkel, tisztázatlanságokkal. Mint ahogyan ezt Illyés teszi a Sorsválasztók-ban. Az antiszemitizmus ürügyén — annak kiváltó okait, a társadalmi idiotizmus gyökereit keresve — a kisebbségek kiszolgáltatottsági reflexeit vizsgálja. Az a véleménye, hogy a kiközösítők végsőleg többet ártanak maguknak, nemze-, tűknek, mint a kiközösítettek. A hamis helyzettudat, az uralkodó társadalmi rétegeket hetedíziglen mérgező előítéleték szövevénye megnehezíti az új történelmi helyzetekhez való gyors alkalmazkodást. A kiszolgáltatottság, a győző és a hódított viszálya Sütő András új drámájának mozgatója. A szuzai menyegző azt hirdeti, hogy sem erőszakkal, sem ravasz, a gyarlókra és a gyarlóságokra számító ügyeskedésekkel nem szüntethető meg egy nép, egy népcsoport, ha a beolvasztásra kiszemeltek megőrzik méltóságukat. Azt sem titkolja, hogy a kritikátlan hűség emberhez, ügyhöz tragédiákba sodorhatja a legjobbakat is. „Az én vezérem bensőmből vezérel” mondhatná Sütő drámájának hőse és mondhatná a vígjátéki hangvételű Csurka-mű, az LSD Rácz Károlya is. „Mert nem lehet úgy élni, hogy állandóan a külvilág parancsaira lessünk, és a különböző eligazító erejű pofonok függőségében éljük le életünket.” Pölfoghatatlan számomra, hogy miért hagyta ki Kardos György, a sorozat szerkesztője, Nádas Takarítás című remekét, mert a kifejezés, a megformálás új útjait keresők helyet kaptak a Rivalda 80—81-lben. Az említetteken kívül az In memóriám ö. I. című szertartásra és bizonyos értelemben Páskándi Koronatanújára gondolok, amikor úgy ösz- szegezem a kötet tanulságait, hogy az írói alkatok, helyzetek sokféleségét tükrözi a Magvető kiadványa. Heltai Nándor FILMJEGYZET Szexis hétvége Valamikor, a hatvanas években’ főleg az olaszoknál és a franciáknál nem is egy olyan filmet' játszottak, melyek rövid epizódokból álltak össze. Ezeket a történeteket vagy a szereplő személye, vagy ilyen-olyan tematikai azonosság kapcsolta egybe. Filmünk, a Szexis hétvége négy anekdotát tartalmaz — más más rendező tálalásában, változatos, nemzetközi szereplőgárdát felvonultatva. A történetek közül kettő még csak-csak megüti a mértéket. Elég jól kidolgozott például az Eduardo Molinaro rendezői közreműködésével feltálalt második epizód, melyhez Lino Ventura adja hozzá a nevét és tehetségét — sikerrel. Gene Wilder, aki rendezője és főszereplője is a másik, sikerültebb történetnek, egy idegszanatóriumiba kalauzolja. el a nézőt. Itt próbálja tisztázni egy vészesen neurotikus fiatalember a másak nemhez való „viszonyát” — némi sikerrel és sok vidámság közepette. A másik két epizód, melynek férfi főszereplője Roger Moore, illetve Ugo Tognazzi, már kevesebb érdeklődésre tarthat számot. Tulajdonképpen bárme- lyikőjük alig több egy néhány szóban elmesélhető viccnél. Ezen az igénytelenségen az sem segít, hogy jó néhány csinos és világhírű színésznő is kapott egy-egy nyúlfarknyi szerepet a két említett epizódban. A festmény titka A nyári idényben bizony elég nagy gondja a moziknak, hogy a fiatalabb nézők kalandos történetek iránti vonzódását ki tudják elégíteni. A festmény titka című szovjet ifjúsági kalandfilmet az emeli az átlagnál egy ■kicsit magasabbra, hogy tehetséges, rokonszenves gyerekszerep- lök viszik benne a prímet. A három gyerek természetes kedvessége, játékuk egy-egy apró sutasága feledteti a történet sablonjait, a mese botladozásait, s néhány részlete még felnőttek szá. mára is elfogadhatónak tűnik. Három iskolás gyerek határozza el, hogy kinyomozza, . hova tűnt az értékes németalföldi festmény,’ mely valamikor a helyi földesúr egyik szobáját díszítette. Gyanús személy bőségesen akad a faluban, ahol az események játszódnak, vannak festmények is fölös számmal — közülük néhány hátborzongatóan mázol- mány. Mindez azonban nem vezeti félre a gyerekeket, talpraesett leleményességgel mindent kinyomoznak. A történet tehát egyszerű, némi izgalom is találta tik benne, vonzó és rokonszenves játékkal lopják be a nézők szívébe magukat a gyermekszereplők, ezeknek a tényezőknek az elegyítése a rendezőnek, Leonyid Makaricsevnek nem is okoz túlságosan nagy gondot. CS. L, (8.) — Kovács szaki! Várjon egy pillanatra! Megyek én is magával, odalent van dolgom! Az öreg hátranéz, udvariasan bólint, majd megáll. Bagyula megy tovább, kezét ökölbe szorítja, mintha a világ legdrágább kincsét szorongatná. — Mi az, Bagyula szaktárs? — kérdi a műhelyvezető meglepve. — Mi van a markában? — Pszt! — teszi ajkára az ujját Bagyula —, pszt! — Bal mutatóujjával a jobb kezére bök. — Nesze semmi, fogd meg jól! — Fejét csóválja. — Duma és duma és duma: ehhez értenek a górék! — Sóhajt. — Az fix, hogy máma megint legalább öt kilépés! De mit számít az? Majd csak elbíbelődöm egyedül is a rengeteg áruval! — összeszorított öklét dühösen a falnak vágja, s iszonyú hamisan énekelni kezdi: — Azt a sok' cuccot a zsebkendőmnek a négy sarkában is elhordom, ha bírom! Egyedül az enyém, egyedül az enyém leszel, édes galambom! — Hátrafordul, megböki a sapkáját. Na isten-isten, szakiként! Megyek, mert még elbőgöm ntagam! Tibor közben ideért az öreg Kovács mellé, s fanyar mosollyal nézik Bagyulát. — Ez mindig bohóckodik — dünnyögi Tibor. — Mit csináljon? — kérdi a' művezető. — Ha komoly marad, az epéje fakad el... Nem, főmérnök úr ? — Rágyújt, szaki bácsi? — mondja válaszképpen Tibor, s nyújtja az öreg felé a cigaretta- tárcáját. — Szagos? — kérdi amaz. — Van szimfónia is — mosolyog Tibor. Rágyújtanak, elindulnak. Lent vannak már az udvaron, s bandukolnak egy távolabbi épület felé. Tibor körülnéz, óvatosan, s látván, hogy fülhallásnyira sehol ember a közelükben, halkan elkezdi. — Hát mit szólsz ehhez a szállítási zűrhöz, apa? Ezek már megint nem tudják, hói lakik az isten! Az öreg nagyot szí a cigarettáján; mosolyog. — Nehéz is azt tudni, fiam, mert a régi lakásából kijelentkezett, az új címét meg elfelejtette meghagyni... Te talán tudod, merre találod? — Nem én! — ránt a vállán Tibor. , Az öreg hümmög. — Ennek a Bagyulának lényegében'igaza van. De pénz nem lesz a targoncákra meg a konténerekre, mert a gyár fejlesztési alapját elvitte az automata gépsor, és újabb beruházásra még Mohamed prófétától sem tud Szász Bálint pénzt kisírni, nem a Nemzeti Banktól, ebben meg Réz Ernőnek van igaza ... — Tehát leállunk?— kérdi Tibor ingerülten. — Hiszen hallottad: az emberek szöknek! Csak készül, készül a sok új áru. — de itt rohad a nyakunkon, mert nem tudjuk elszállítani?.! Ott vannak már a műhelyépület sarkánál; az öreg Kovács megáll, s tűnődve nézi a ház falát. — Van itt az alsó raktárban az a régi transzmisszió ... — Igen. És? — Mert az alagsor valaha műhely volt. és ez a masina valahogy itt raeadt... — És? — néz rá értetlenül Tibor. Mit akar az öreg azzal az özönvíz előtti transzmisszióval? — Azt kellene helyrepofozni.. — töpreng fennhangon az öreg. — Megy az még, csak rozsdás. Harmincnyolcban még járt, amikor én a Ritter és Társához beléptem ... — És? — mered rá Tibor riadtan. Az istenért, mi van az öreggel?! — A karbantartók rámennek, egy hét múlva úgy jár, mint a motolla! Nem tehet róla, most már kirobban belőle a türelmetlen indulat. — De mi a fenének?! Az öreg ránéz; csöndeskén ingatja fejét. — Hát hány év kell még neked, fiam? Több mint tíz éve vagy itt az üzemben! Nem érted, miről beszélek? Tibor von a vállán. — Nem én. Az apja odalép a falhoz; ujjúval mutatja. — Egy lyukat vágatunk ide, az alagsori raktár falába, egy erős szállítószalag a transzmisszióra — — és kúszik fel a láda az udvarra. Magától! A fiú mérnöki tekintettel méregeti a falat, egy ablak mellé guggolva a szintmagasságot, a falvastagságot, aztán tétován fölemelkedik. — És ezt meg lehetne csinálni, azt gondolod? — Hallod! — int az apa. — Kétszáz lóerő! És addig biztosan kitart, amíg lesz pénz1 teherliftre vagy targoncákra, vagy — uram, bocsá! — új műhelyekre. Tibor áll, csak áll, s fejét csóválja. — Hogy ez nekem nem jutott eszembe!... Az öreg nézi, nézi, hümmögve. — Néha az üzem dolgain is törhetnéd a fejed, fiam, nem mindig csak a vásárláson, magnón, filmfelvevőn, útlevélen, dolláron, kocsin, telken, nyaralón ... Azt mondom, ne csináld? Fenét mondom,, én is a huszadik század utolsó negyedében élek ... Csak éppen any- nyit mondok, hogy néha az üzemr» mel is törődj egy kicsit! Főmérnök úr... Igazgatóhelyettes úr! ... Szép a magas rang, de valamit adni is illik érte! Valamit valamiért! Nem így volna igazságos, mit gondolsz? Kis csönd van, Tibor újabb cigarettára gyújt. — No — ver vállára az apja —, holnap aztán ezt a szállítószalagot is elmondhatod nekik ... — Elmosolyodik. — Ahogy szoktad... Hogy egész éjjel töprengtél, de megérte, mert megvan a megoldás! — Kezét nyújtja. — Én meg megyek, mert odabent várnak. 9. Tibor ráteszi kezét az öreg karjára. — Maradj még, apa — mondja halkan. — Beszélnünk kell. — No — néz rá az öreg hökkentem — Valami baj van? Csak nem otthon? Tibor némán bólint. — No! Ki vele! A fiú körülnéz. — Kísérj vissza a szobámba 171 Itt nem lehet! Az öreg közel hajol hozzá; szinte suttogva kérdi: — De miről van szó? Tibor nyel egyet. — Kati válni akar. Az öreg megindul visszafelé.' Egy ideig némán lépeget. — Van valakije? — kérdi aztán halkan. Tibor fölkapja fejét. — Ugyan! — mondja sértetten.' — Hát akkor? — néz rá az öreg. — Talán neked akadt valakid? Tibor legyint. = Ugyan.7. — Akkor nem értem 777 — von vállán az öreg. — Mi ütött belé? Tibor egy kavicsot rúg el a lába elől. — Miattad van minden — düny- nyögi halkan, de pillantását nem emeli föl a földről. Az öreg megáll, s elhűlve kérdi: — Énmiattam? Hát mit vétet-* tem én neki?! A fia körülnéz, majd hirtelen elindul az igazgatósági épület felé. — Majd nálam! Semmi kedvem, hogy az egész gyár rajtam csámcsogjon! — És megegyeztünk, hogy odaköltözöl hozzánk, igaz?! — A kérdés élesen pendül, szinte csattan. Az öreg bólint, hogy igen: így volt. Tibor meg sorakoztatja tovább az érveket. — Ha tudnád, Kati milyen örömmel vár! Boldogan vállalta ezt az áldozatot, csakhogy megint élvezhesd a családi fészek melegét, amit szegény anyám halála óta annyira nélkülözöl! (Folyt, köv.)
