Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-04 / 129. szám

1982. június 4. • PETŐFI NÉPE • 5 |i ÜNNEPI KÖNYVHÉT Egy vezetőről, akit mindenki becsül Egy írásra késztető könyvet olvastam nagy sebességgel. A szerző Gyurkó László. Cím: Arcképvázlat történelmi háttérrel. A mű fő­szereplője Kádár János. Gyurkó nem törté­nész, kiváltképp nem párttörténész, hanem író, mégis a magyar história nagyjából hat évtizedének felvázolásával, ezen belül a sors­fordulók izgalmas, olvasmányos bemutatásá­val hitelesíti egy pártvezetővé és államférfiú­vá lett ember életútját. A könyv ilyen mó­don vált sikerré, amelyről meggyőződéssel ál­lítható, hogy tanítani kellene! Gyurkó izgalmas életút bemutatásával lep­te meg az olvasót. Megannyi eseménysorozat tárul a csaknem négyszáz oldalt lapozgató elé a Fiúméban született, majd a somogyi Ka- polyban gyerekeskedő, később Pestre kerü­lő Kádár Jánosról, aki megjárva a felszaba­dulás előtti élet sok-sok (illegális, majd legá­lis) buktatóját, a deportálástól megszökve, egyetlen szál deszkával Budapestre vergődik, hogy nyomban bekapcsolódjon a még föld- alatt dolgozó párt munkájának irányításába. Erőteljes jellemre, álhatatosságra, leleményes helyzetfelismerésre, és nem egyszer bátor egyéni döntésre volt szüksége ahhoz, hogy 1945-ben ott lássuk a párt legfelső vezetésé­ben. Sok poszton tűnt fel. Budapest rendőr­főkapitány-helyettese, a káderosztály vezető­je, a budapesti pártbizottság titkára, a Poli­tikai Bizottság tagja, a Központi Vezetőség titkára; nyomban ezután főtitkárhelyettes, nemzetgyűlési képviselő. Kádár János min­den posztján annak a még Szegeden, 1944 novemberében meghirdetett jelszónak a szol­gálatában állt: Lesz magyar újjászületés! Hatalmas ívű politikai munkálkodásába be­lefért a vidéki látogatások egész sora. 1945. augusztus 20-án többedmagával Kecskeméten szónokol. 1960 januárjában — nem sokkal az ellenforradalom leverése után —• Bács-Kis- kunba látogat és a megyeszékhelyen, pártak­tíván számol be a nemzeti tragédia lezajlása óta elért eredményekről. Akkor, egy szű- kebb körű beszélgetésen azt mondta „most mindent hó fed, majd akkor is eljövök ma­gukhoz, ha többet lehet látni”. Erre a látoga­tásra 1964 júniusában került sor. amikor a már kollektivizált mezőgazdaságnak sok új kezdeményezését láthatta. Jól emlékszem, amikor a rá jellemző módon kikötötte, hogy „mindössze három gépkocsi vehet részt a kör­úton, mert mit .szólnak az emberek, ha lát­ják, hogy, ők dolgoznak a földeken, mi meg csak kocsikázunk”. Gyurkó László érzékletesen vázolja fel azt az 1949—1956. közötti időszakot, amelynek egyik kárvallottja Kádár János is volt. Nem szívesen gondolunk mindarra, ami ebben a sok tanulságra okot adó szakaszban történt. A voluntarista politika zabolátlansága, a „vas és acél országa” megteremtésének fantazma­góriája, a nehézipar — elsősorban a paraszt­ság terhére való '— fejlesztése, a begyűjtés, az adóbehajtás kíméletlensége, az erőszakos szövetkezetfejlesztés, a tagosítás, a déli ha­társáv, a délszlávok és a zsíros parasztok on­nan való kitelepítése, a mezőgazdaságot ter­helő kötelező biztosítás, és ami mindezeknél több, a bizalmatlanság politikai szemléletként való érvényesítése nehéz esztendőket hozott az országra. A józanság, az egyet nem értés a bűnök közé számított. Számos volt az em­beráldozat — elsősorban a kommunista ve­zetők köréből. Igaz, közben korszakos eredmények birto­kában voltunk. Államosítás, munkás- és pa­rasztvezetők, a korábban elnyomott osztályok arcképvAzlat TÖRTÉNELMI HÁTTÉRREL Gyurkó László gyermekei az egyetemeken tanulhattak stb. A légkör azonban megváltozott. A munkás- osztály hatalmát országos és helyi kiskirályok formálisan gyakorolták, mit sem törődve nagyszerű eszméinkkel. A párton belüli elv­telen harc mégin'kább nehezítette a helyzetet. Ra-jkot kivégzik. Kádárt és még sokan má­sokat bebörtönöznek. Nagy múltú párt- és ál­lami vezetők halálra ítéltetnek, vagy az élet­fogytiglani börtön szörnyű terhével ülnek cel­láikban. Egy ország alkotni vágyó közösségén úrrá lett a félelem. Már nem is magyar, ha­nem valamiféle zsargon nyelven beszéltünk, amely különböző sosem hallott kifejezésekkel akarta elködösíteni a valóságot. Ha valaki nem tudott „brusúrául”. annak nem sok ke­resni valója volt a közéletben. Műlelkesedést lehet pillanatokra kelteni, de tartósan nem. És akkor egy esemény: Sztálin halála. Utána a szovjet vezetés gyorsan változtatott irány­vonalán, amely hatással volt a magyar poli­tikára is. Ezt az 1953. júniusi központi veze­tőségi ülés határozata igazolja. Ha ez végre­hajtásra kerül, akkor — Gyurkóval együtt sokan vallják — elkerülhető az 1956-os ellen- forradalom. Erre azonban nem kerülhetett sor. Kádár János 1954-ben történt szabadulása­kor ott folytatta, ahol 1951-ben kényszerűen abbahagyta. Bár korábban vezető szereplője volt a Magyar Kommunista Párt 1945. máju­si Országos Értekezletének, majd 1946 őszén az MKP III. kongresszusának, és 1948-ban az Egyesülési Kongresszusnak, előbb első titkár lett Angyalföldön, majd a szomszédos Pest megyében. Vajon melyek a faktorai annak a kezdet­ben ösztönös, majd rövid idő múltán tudatos kommunista magatartásnak, amelyek Kádár Jánost életútján vezérelték? A felsorolás hosz- szúra nyúlna, ezért néhány alapvető jellem­zőt vetek papírra, bizonyára kevesebbet, mint azt Gyurkó László tette. A munkásélet, és munkássors tisztánlátása (még elméleti fel- vértezettség nélkül is), és annak felismerése, hogy aki dolgozik, annak jogai is vannak. A töretlen önérzet, amelyet csak erősített a bör­tönben töltött hét év, a realitások felismeré­se, az illúziók elvetése a jövőbe vetett hit elveszítése nélkül. Az író mondja ki azt az alapvető politikai tételt, hogy „ezt a mozgal­mat csak akkor lehet megismerni, ha a színét és visszáját egyaránt ismerjük”. Azt viszont Kádár János mondja: „A valóságot semmi­lyen elméletnek nem tudtam alárendelni”. Ez mindvégig Kádár János politikai ars poétiká­ja. Azokkal az emberekkel kell élni, dolgoz­ni és boldogulni, akik egy országban adva vannak. Ehhez az ő szavaival hadd tegyem hozzá: „Én még sohasem találkoztam olyan emberrel, aki érdektelen. Minden ember ér­dekes”. S Kádár János nemcsak a folytonosan változó helyzetet volt képes szubjektivitás­tól mentesen megítélni, így volt a saját ' sze­repével is. .jAmiben a párt azokban az évek­ben hibázott, az az én hibám is”. Nem véletlen, hogy az ellenforradalom idő­szakában ő lett a párt első titkára, s napok­kal később a párt újjászervezésének vezetője. Keserves időszak volt ez, tele reménytelen­séggel, sokak hitvesztésével. De a munkás­hatalom jogfolytonosságán semmi és senki sem vehetett erőt. 1956. november .elsején nagy bizakodással hallgattuk Kádár János rádió­beszédét. majd olvastuk másnap ugyanazt a Népszabadság első számában. Akkoriban mondta Kádár János: „... végül az a párt lesz a legerősebb Magyarországon, amelyik a legtöbbet tett a magyar népért”. S. hogy ki tett a legtöbbet, az a vártnál hamarabb el­dőlt. Kádár János az ellenforradalom utáni ma­gyar élet minden fontos kérdésében — időt- állóan fogalmazva — állást foglalt. Gyurkó ezeket jól csoportosítja. Sokszor szólt a hatalomról, amelyet min­denkor népszolgálatnak és nem uralkodásnak nevezett. A hatalom buktatóiról is: „Az ön­teltség és az elbizakodottság igen nagy ve­szélyt jelent a hatalom kivívása után a párt számára”. Ebből kitetszik az a szándék is, hogy — nem felejtve a korábbi sajnálatos tapasztalatokat — figyelmeztessen a közösség- ellenes magatartásra. Kádár János eddigi életét sok-sok érdekes vonás fémjelzi. Internacionalizmusa világ­szerte közismert. Sohasem akart utólag oko­sabbnak látszani, mindig vállalta az értelmes kockázatot, a nép minden rétegét belülről akarta megismerni; munkáját mindig be­csülettel látta el (a felszabadulás előtti idő­szakban is); fegyelmezett (ami nemcsak az illegalitásban volt kötelező), puritán, s tűrő­képessége vitathatatlan. Mindig becsülte a bizalmat erősítő aprómunkát. Vallotta, hogy: ..A politika feladata, hogy az átlagember fe­jével gondolkodjék”. S talán ide kapcsolható annak a bibliai bölcsességnek a megújhodá­sa is, amiszerint „Aki nincs ellenünk, az ve­lünk van.” Kádár János csupán részben említett veze­tői tulajdonságainak köszönhető, hogy a párt és a kormány élén biztosította a munkásha­talom folytonosságát, s erre épülve a mező- gazdaság szocialista átszervezését (ezzel a munkás—paraszt szövetség megújulását), a nemzeti egységet, a szocialista gazdaság rege­nerálódását, s hazánk nemzetközi megbecsült­ségét. Gyurkó Lászlót elismerés illeti jelentős vál­lalkozásáért. de leginkább azt a személyisé­get. akiről írt. a hetvenedik születésnapját tartó Kádár Jánost. W D „KÖSZÖNÖM, MINT SORSOM SZÉP AJÁNDÉKÁT...” író—olvasó találkozó Lakiteleken A tőserdei Bagolyvárban a sza­badban pirult flekken gyönyörű­ségei után azt mondta 1982. jú­nius elsején Larisza Vasziljeva, az egyik legnépszerűbb orosz köl­tőnő: „Köszönöm a vendéglátók­nak, köszönöm, mint sorsom szép ajándékát ezt a mai napot.” Tü­csökkórus kísérte az új hónap első napjának vége felé elhang­zó1 vallomásos szavakat, és a la­kiteleki' nemzetközi írótalálkozó­ra összegyűlt külföldig és magyar Írók, kritikusok, házigazdák tap­sa követte a rokonszenves asz- szony pohárköszöntőjét. Minden­ki úgy érezte: helyettem is szólt a 14 kötetes költő. Valóban jól sikerült találkozót nyugtázott az ünneplő tapszene. A Magyar Írók Szövetsége meg­hívására a könyvhét alkalmából hazánkba látogató írók-költók itt összegezték élményeiket, ta­pasztalataikat, ismerkedtek a ma­gyar faluval, a Kiskunság kul­túrájával. A mindig figyelmes Lezsák Sándor körültekintő prog­ramja lehetővé tette, hogy tájé­kozódjanak kertészetünk erecL menyeiről. Különösen örült az összehasonlítás alkalmának Lí­dia Vadkertiova, aki a szőlőmű­velés emberformáló hatásáról, a költészet és a szívvel, hozzáértés­sel végzett munka hasonlatossá­gairól ír könyvet. Lovicsek Béla, a Csemadok volt titkára meg a lakiteleki cíterazenekaraak és kórusnak örvendezett — gyönyö­rűen játszottak a Petőfi Sándor (Művelődési Házban rendezett író—olvasó találkozón —, mert már hallott a Szlovákiában több­• Az emelvényen a lakiteleki nemzetközi írótalálkozó vendégei: Földeák Iván, Larisza Vaszilje­va, Alekszandr Plitcsenko, Eliska Horelova, Vojtech Kondrot, Li­dia Vadkertova és Lovicsek Béla. szőr vendégszereplő együttesről. Aligha gondolta a magyar iro­dalom népszerűsítéséért a közel­múltban a Munka Érdemrend ezüst fokozatával kitüntetett Voj­tech Kondrot, hogy a Holt-Tisza mentén találkozik újból az Alma Atában 14 esztendővel ezelőtt ha­sonló . rendezvényen megismert Larisza Vasziljevával. A némi technikai felújításra szoruló kulturális intézmény elő­csarnokában összegyűltek is alig­ha sejtették, hogy a Szibériában rendkívül olvasott Alekszandr Plitcsenkótól jóízű, elgondolkod­tató történeteket hallhatnak a távoli táj, tőlünk messze élő. de sok tekintetben oly közeli embe­reiről. A főként a gyermekek, kedvence Eliska Horelova Cseh­szlovákiából a magyar kisdiákok- ' kai is azonnal megtalálta a kon­taktust azon a tartalmas, szép irodalmi találkozón, amelyen Le­zsák Sándor és Földeák Iván mű­fordító mutatta be a vendégeket és Pálfy Margit előadóművész tolmácsolta a vendégek egy-egy írását, s amelyet Szécsi Margit koronázott meg gyönyörű versé­nek elmondásával. A könyvheti rendezvényen részt vett Gera Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője. H. N. MÉG KAPHATÓ ILLÉS ENDRE NYOLCVANEVES Nemzedékek tanítómestere A Felvidéken született egy kis faluban, ott, ahol a Szapolyaiak- nak volt és van kápolnájuk, Csü­törtökhelyen. „Abban az alig megtalálható kis felvidéki falu­ban, melynek különös neve a hét egyik napját rebbenti fel, s ahol Zápolya János építtetett egy szépségében és magányosságá­ban különélő kápolnát. Azt mond­ja magáról, hogy magányos, véz­na kisfiú volt, aki a varázslatos tátrai erdőben már gyerekkorá­ban kéreste a csodát, és akit már akkor megfogott annak a magá­nyos kápolnának a szépsége. In­nen került az „eretnek városba”,, a Felvidék Sienájába, Lőcsére. Itt töltötte diákéveit, ebben a gyö­nyörű városban, amely persze elsősorban a gyermekkori em­lékekben szép, amikor felnőtt­ként tér oda vissza, mint min­denkinek, neki is összezsugoro­dik. Időközben a vézna kisfiúból erős, művelt, gondolattéremtő if­jú lett, akire különösebben még a lőcsei tanár, a katedrán ülő Pantagruel se hatott. Aki pedig maga volt Szabó Dezső, és fran­ciát tanított a lőcséi gimnázium­ban, szertelenül, szabadosán, sza- bódezsősen. Innen kerül Illés Endre Pest­re orvostanhallgatónak. De már akkor író akar lenni. „És hogy megismerjem az embert, a tes­tét és a megtámadott lélek árul­kodó vallomásait: orvosnak kel­lett lennem'. Néhány hónap múl­va egy kirakatban felfedeztem Einstein könyvét, nyolcvan ol­dalon mondta el a relativitás el­méletét, és én elszédültem a he­lyéről kimozdított, kitágult vi­lágtól. Korányi Sándor volt a legkedvesebb tanárom". Mert a mindenség szerelmese volt, a tu­dásé, a műveltségé, s mindenek­előtt az élmény, az igazi élmény felfedezésének szomjazója, aki­nek szenvedélyévé vált megtalál­ni a világ dolgaiban — de min­denekelőtt az emberben — a lé­nyeget. Nem tudok magyar írót, aki oly szenvedélyesen küzdene a mondattal, a szavak helyérté­kével addig, amíg tévedhetet­len érzéke szerint nemr pontosan azt fejezi ki, amit ő akar általuk kifejezni. Mesterségünk, hivatá­sunk legtudósabb tanára. Ha vol­na kritikustanszék ebben az or­szágban, ő kellene hogy legyen a professzor, de ha volna íróiskola, ott is neki kellene igazgatónak lennie, mert ma senki nem tud többet a magyar irodalom stílus- lehetőségeiről, mint ő. Persze nem tudósként; mindig mindenütt az élmény lényegét kereste, azt akarta tetten érni, azt a sajáto­san egyedit, amitől az alkotó az, aki. Leghíresebb kötete, a Kréta­rajzok csak 1957-ben jelent meg, de mégis, már korábban is, min­den élő kortárs tanult tőle. Mert vannak már fiatalkorukban olyan emberek, akik nemzedé­kük tanáraként biztos értékrend­meghatározók, tájékozódási pon­tok. Először novellái láttak nap­világot a Pesti Naplóban, Szabó Lőrinc, Kodolányi János, Illyés Gyula, Tóth Aladár voltak a ba­rátai, Babits és Mikes a segítői, de ez még csak a készülődés ide­je. Sokáig tartott az erőgyűjtés korszaka. Ezalatt írt irodalom- és színházi kritikát, esszéket, portrékat, és' kialakította azt a követendő kritikusi alapmaga­tartást, amelynek kulcsszavai: a megértés és a megértetés. Min­dig minden analízissel a meg­értett lényeget nyújtja át az ol­vasónak, oly tisztán és világosan, hogy szinte csodálkozunk: hát ilyen egyszerű ez? A napilapok­ban, folyóiratokban jelentkező széles ívű munkássága a két világháború között az egész ma­gyar irodalmi életet átfogja, és ez nemcsak tárgyi értelemben van így, de szellemében is. Ahogy Kolozsvári Grandpierre Emil ír­ta róla: „ízlésének határai mesz- sze meghaladják írói birodalmá­nak határait”. Emiatt hosszú évtizedek óta ő a magyar irodalom egyik legfon­tosabb szerkesztője. Sokszor mondták róla és jogosan, ő az nekünk egyszemélyben, ami volt az ő fiatalkorában Babits, Mikes, Osváth. S ez nem túlzás. Illés Endre élő irodalmunk lektora, ideális szervezője, akinek hozzá­értése, támogató hite sok gene­ráció tehetséges alkotóját segítet­te felnőni, és akinél — különösen ebben az elmúlt 25 évben — csak nagyon kevés ember tehetett töb­bet az alkotó magyar szellemért. Esszéi, tudós kritikái mellett két olyan területe van az iroda­lomnak, ahol maradandót alko­tott. Az egyik a novella, a másik a dráma. Fura módon nincsenek regényei, noha novellafüzérei egy sajátos írói i világ mitológiai körképét adják. Összefüggően ol­vashatók, és mint egy totális nagyregényben felfedezhetők benne az elmúlt ötven év ma­gyár életének összes fontos tí­pusai; a megértés és a kegyetlen pontosság egymásra vetülésében. Drámái, a hazugok, a törtetők, az értelmetlenül fél életet élők, az élet elől elfutók, az önmagukat becsapok színpadi vizsgálatai, de nem egyszerűen novelláinak drámai vetületei, sokkal inkább emberismeretének, az ebből fa­kadó élményvilágnak nagyító­üveg alá helyezett képei. Az em­beri jellem, a pszichikum ana­tómiai vizsgálatai ezek a színpa­di műv^k. A drámai cselekmény szinte érdektelen bennük, és ha nem az, csák azért nem, mert se­gít felkutatni a jellem velejét, felvillantja annak éles pillanat­képét. Illés Endre 80 éves. Életműve ma is friss, alkotó szellemisége átívelő híd a Nyugat nagy nemze­déke és élő irodalmunk között. Mindnyájunk tanítója. Szigorú, szerető segítője mindannak, amit mai irodalomnak nevezünk. Kö­szönet érte. Szalontay Mihály Lassan végéhez közeledik az ünnepi könyvhét. A vásárlási láz alábbhagyott, és jó néhány köny­vet már hiába is keresnénk a sátrakban és az üzletekben. Még nem késő azonban, hogy a könyv­barátok figyelmébe ajánljunk olyan műveket, amelyek kapha­tók, és esetleg hiányoznak az otthoni könyvespolcról. Az idén új sorozatot indított a Szépirodalmi Könyvkiadó Klasz- szikus Zsebkönyvtár címmel. Az olcsó, papírkötésű, de igényes ki­vitelű kötetekkel a kiadó nagy példányiszámban teszi hozzáfér­hetővé azokat a klasszikus mű­veket, amelyek iránt állandó az érdeklődés. A sorozatban első­ként Arany János Csaba-trilógia és Madách Imre Az ember tra­gédiája című művei jelentek meg. Bertha Bulcsú húsz új elbeszé­léssel jelentkezett az ünnepi könyvhétre. Stílusa az elmúlt években megváltozott, hangja ke­ményebb lett, kiélezett élethely­zeteket ábrázol. A kötet írásain végigvonul az' önmagunkkal és a világgal való szembesülés igé­nye. Dobat Péter Vadon című regé­nye izgalmas olvasmánynak ígér­kezik. A mű középpontjában a szabadságharcos Bátiszy Kristóf alakja áll, aki a Magyar Légió bevonulását előkészítő^ különít­mény élén fegyverekkel és az egykori kormányzó több ezer pél­dányban sokszorosított üzeneté­vel megrakodva 1859 nyarán megközelítette Magyarország ha­tárát. A Tények és tanúk sorozat leg­újabb köteteként most jelent meg első ízben Balázs Béla Nap­lója. Szellemi életűnk egyik leg­érdekesebb egyéniségének baráti beszélgetései, önelemzései, vers-, dráma- és novellatervei méltán számot tarthatnak a nagyközön­ség érdeklődésére. A könyvheti újdonságok közé tartozik 'Truman Capote, a nép­szerű amerikai író novellásköte­te, a Mozart és a Kaméleonok. A gyűjtemény három részre ta­golódik, az elsőben hagyományos írásai, novellái szerepelnek, a kö­tet gerincét a Faragott koporsó című ténykisregény alkotja, a harmadik részben pedig interjú-, novellákat olvashatunk, amelyek­ben megszólal többek között Ma­rilyn Monroe és egy amerikai gyilkosságsorozat nyomozója. A XX. század francia próza- irodalmának egyik legnagyobb alakja Julien Green. Első, 1926- ban írt. regénye, a Hideg pokol, most az Európa gondozásában jelent meg. A lélektani regény klasszikus hagyományait követve mutatja be, miként sodródnak a tragédia felé múltszázadi hősei az emberi kapcsolatokat el­emésztő fösvénység miatt. Schlett István A szociáldemok­rácia és a magyar társadalom 1914-ig című munkájában a szo­cializmus eszméjének magyaror­szági kibontakozását és megerő­södését ' vizsgálja. Bemutatja, hogy miképpen fogadták a dua­lizmusban a különböző szocialis­ta irányzatokat a kor magyar po­litikusai, tudósai és művészei. A magyar irodalom története 1945—1975. negyedik kötete első ízben nyújt teljes képet a cseh­szlovákiai, jugoszláviai, kárpát­ukrajnai és romániai magyar iro­dalomról, ott élő irodalomtörté­nészek segítségével. A kötet egy­ben elsőként ad áttekintést a nyugati magyar irodalomról is, amelyről sem itthon, sem külföl­dön nem készült még irodalom­történeti igényű összefoglalás: ■ Passuth Krisztina a Bauhaus egyik vezéregyénisége, a magyar származású Moholy-Nagy László munkásságát elemzi monográfiá­jában. Bemutatja festményeit, szobrait, fotogramjait és montá­zsait, filmkísérleteit és díszleteit, pedagógiai és publicisztikai te­vékenységét. A kötet a Corvina gondozásában jelent meg 44 szí­nes és 210 fekete-fehér képpel. K. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom