Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-23 / 145. szám

1982. június 23. • PETŐFI NÉPE • FELVÉTELI ELŐZETES II. Esélyek a budapesti egyetemeken A bölcsész szakokra sok — matematikai pályára kevés a jelentkező* Megyék szerint még nem osztályozták a fővárosi egyetemekre beküldött felvételi ké­relmeket. így arról nincs adatunk, hogy há­nyán jelentkeztek megyénk középiskoláiból, de feltételezhetően sokan szeretnék tudni: vgm-e esélyük a bejutásra? Megjósolni ezt annál is nehezebb, mivel csakis a felvételi vizsgaeredmények adhatnak végleges választ arra, hogy volt-e ok az izgalomra? A kilá­tások nem rosszabbak, de nem is kedvezőb­bek, mint a korábbi években. Az Állatorvostudományi Egye­temen 100 helyre 400-an pályáz­nak. Itt a középiskolás biológia— kémia anyagból kell Írásban és szóban vizsgázni, és ettől teszik függővé az idei pontszámot, amely tavaly meglepően magas — 17,5 — volt. A Budapesti Műszaki Egyetem­re összességében többen jelent­keztek, mint tavaly, de nem min­den kar iránt növekedett az ér­deklődés. Legvonzóbb az épí­tészmérnöki kar. ahol másfélsze­res a túljelentkezés: 100 helyet 260-an szeretnének betölteni. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a követelmény már tavaly is nagy volt: 17 pont. Építőmérnöknek még egyszer annyian mehetnének, mint építésznek, és ehhez mér­ten viszonylag alacsony a más- félszeres túljelentkezés. A gé­pészmérnöki keret 250, a felvéte­lizők száma: 429. A vegyészmér­nöki karon szerencsét próbáló 164 tanuló közül 100-nak van esélye a bejutásra. A villamosmérnöki karra csaknem 400 elsőévest vár­nak és 760-an jelentkeztek. A ha­józási főiskolai szakon 60 helyre 120-an pályáznak, és szintén két­szeres a túljelentkezés a közleke­désmérnöki karon is, ahol a töb­bihez viszonyítva meglepően ala­csony — 14,5 — a múlt évben kialakult pontszám. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, mert itt nehezebb összeszedni 14 pontot, mint másutt ennél többet. Az egyetem valamennyi karán aláp- vető követelmény a matematika— fizika alapos Ismerete. Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem természettudományi ka­rára a tavalyinál valamivel ke­vesebben jelentkeztek, de egyes szakok iránt megnőtt, vagy válto­zatlanul nagy az érdeklődés. Ilye­nek a biológia—földrajz szakok, ahová a kívántnál többen, míg a matematika—fizika és a matema­tika—kémia szakokra annyira ke­vesen pályáztak, hogy gondot je­lenthet a helyek betöltése. A gyengén szereplő vizsgázókat ugyanis nem veszik fel. A böl­csészkaron a helyzet változat­lan: a tavalyihoz hasonlóan most is ezernél többen várakoznak fel­vételre. Ötször annyian, ahányat fogadhatnak. Valamelyest veszí­tett vonzerejéből a pszichológia, de művészettörténeti szakra tíz­szeres, filozófiára nyolcszoros, könyvtár szakra hétszeres a túl­jelentkezés. A népszerűségi lis­tán a magyar—történelem szak vezet: több mint 200-an küzde­nek majd meg a 30 helyért. Az írásbeli vizsgák június 23-án, a szóbelik június 28-án kezdődnek, és július 3-án fejeződnek be. A Kertészeti Egyetem termesz­tési karára az idén kevesebb fel­vételi kérelem érkezett, mint ta­valy. Ennek ellenére, a felvehető létszámhoz képest három és fél­szeres a túljelentkezés, ami az előző évekhez képest emelkedő. Itt azt is elmondták, hogy min­den évben Bács-Klskun megyé­ből érkezik a legtöbb felvételiző. Első helyen állunk a megyék kö­zött, nemcsak számszerűségben, hanem felkészültségben is. Kö­zépiskolásainknak jó hírük van az egyetemen, és ezt remélhetően a mostani vizsgák is öregbítik. Mire számíthatnak azok. akik a Marx Károly Közgazdaságtudo­mányi Egyetemet vették célba? — A szokásos — két és félszeres — túljelentkezésre, és rendkívül szigorú „megméretésre” mate­matikából és történelemből, il­letve politikai gazdaságtanból, vagy a választás szerinti szak­tárgyból. A beadott metematika- dolgozatok alapján máris kedve­ző kép alakult ki a közgazdász­jelöltek képességeiről. Elég sok a jó dolgozat, tehát nem biztos, hogy felvesznek mindenkit, aki a vizsgán megfelelt. Kivéve azo­kat, akik a legmagasabb — 19— 20-as — pontszámot elérik. A Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem általános orvosi ka­rán a tavalyihoz hasonló az ér­deklődés: háromszorosa a keret­számnak. Fogorvosnak 160-an je­lentkeztek, a beiskolázhatók szá­ma: 60. A gyógyszerészkarra ta­valy 170-en, az idén valamivel többen — 200-an — pályáztak. Várhatóan feleannyian kezdhe­tik majd meg tanulmányaikat ősszel, ha a felvételi vizsgaköve­telményeknek megfelelnek. Az esélyek nem egyformák. Vannak egyetemek, ahol csak „másfelen”, másutt pedig tízen is versengenek egy helyért. Elő­fordulhat, hogy valakinek már 15 pont is elég lesz az „üdvösség­hez”, de abban biztos lehet: in­gyen ezt sem adják. A mezőny elég szoros vagy telített, a mér. céket egyre magasabbra állít­ják. Csak a legjobbak kerülnek be. Még oda is, ahol nincs nagy tolongás.. Vadas Zsuzsa HONISMERET — HELYTÖRTÉNET „Vitézekről szép ének” „Emlékezzünk a király végház árul, Körös mellett az Vég-Gyula várárul, Vég-Gyuilában gyulai vitézekrül." Ezek a vitézek „Vég-Gyulábul szépen kiindúlá’ nak”, „Tömörkénnél Tiszán általmenének. Kecskemétnek pusztájára ménének, Napló helyre homok völgybe érének, Az homokot híjják Bogac-homoknak. Mikoron az nap immár feljött volna, Homok tetején őrállót hagytak vala.” Történelmi, irodalmi és nyelvi emléket őriz me­gyénk egyik jellegzetes tájáról ez az 1560-as évek­ből származó terjedelmes — ötvennyolc három­soros szakaszból álló — költemény, amelyből most idéztünk. Szerzője ismeretlen, de jeles verselő. Megtudjuk a versből, 'hogy Kecskemét pusztáján, Bugacon van egy homok völgy, benne napló hely, a homok tetején pedig őrálló lehetőség (kunhalom). Megyénk helynevei között ma is gyakran előfor­dul a napiás: a pásztoremberek pihentető, itató ál­lomása. Ilyen napló helyen pihentek meg a végvári vitézek is, akik átjöttek a Duna—Tisza közére sze­rencsét próbálni: hátha tudnak valamit zsákmá­nyolni a töröktől, mert „Hat holnapja hópénzünket nem láttuk, Szolgáinkat csak hazugsággal tartjuk, Lovainkat zabszalmával hizlaljuk.” Találkoznak is egy 500—600 főnyi török csapat­tal, megütköznek, sok magyar elesik, a többi megfu­tamodik, a török üldözi őket... De azután a törö­kök „Falka barmot távoly földön látónak, Magyar seregnek azt alítják vala, A törökök rajta rémültek vala.” Azaz: az ellenség egy távoli baromcsordában fel­mentő magyar sereget sejt — és elmenekül. Érdemes lenne ennek a csatának a helyét meg­keresni Bugacon, az akkor is, ma is állattartó tá­jon! Megemlíti ezt a homokos vidéket Csokonai Vitéz Mihály is, amikor Somogyországból Debrecenbe tart­va átutazik rajta: . . „Általkeltem a Dunának Szőkén zajgó habjain S a Kecskemét pusztájának Széllel bélelt szirtjain. ... ki e kis tartományba Keresztülmenni talál, Közemberbe, kapitányba Termés kún szivet talál. Éljenek ősök portáin Soká az illy emberek. Kiknek illy hires és fájin Mind szívek, mind kenyerek." Kecskemét pusztájának nincsenek ugyan „szirtjai”, de vannak hullámzó homokdombjai. Figyelmet ér­demel az is, hogy Csokonai használja a kecskeméti tanyavilágban ma is gyakran elhangzó fajin szót. Talán itt ragadt rá!? Bognár András Harc a homokkal és a mocsárral A Mária Terézia-féle úrbér­rendezés idején (1768—1769) így jellemezték határukat a kiskő­rösiek: ......Magunk határában a' m i kevés földünk vagyon, Trá­gyázás nélkül a' Gabonát meg­tenni. ... Valami Kevés Homo­kos Legelő Mezőnk is van. Or­szágit Úttyában lakunk, és azzal valamivel több borunk el kél. Ellenben kárunkra szolgál hatá­runkban: hogy majd harmad ré­sze olly zsombokos, hogy sem szántani, sem pedig egyéb hasz­nát nem lehet venni, egy része azon kívül igen homokos ... ma­gunk határábul épen nem élhe­tünk, hanem azon kívül magunk Uiaságától és másoktul Is Pusz­tát árendálni kéntelenítettünk ...” Ugyanezt a képet festi Kiskő­rösről és környékéről Balta Antal 1793-ban készült térképe is. Fu­tóhomok szinte az egész mai Er­Kiskőrös dötelek, Okördi, Páhi, Kaskan- tvú, Bócsa, Csábor és Bőszér, az akkor a városhoz tartozó vagy árendált puszták. Mocsaras, víz­járta terület húzódik Kunszent- miklóstól egészen Bajáig. Az „Átokcsatorna” még nem vezette el a vidék vizeit. De már ez a térkép is szőlőt — szlovákul uin- cast jelöl a mai öregszőlők he­lyén. Azaz a kiskőrösiek már a hely­ség újratelepülése után azonnal megkezdték a harcot a mocsárral és a homokkal. Erdei Ferenc ír­ja: „Ha a kecskeméti homok .arany’... ez csak ,réz’. Zordabb, soványabb és szikesebb. Ez a ho- ntólt keményebb ellenfele a ter­melőmunkának, mint a könnyű kecskeméti. A segítség azonban itt is ugyanaz: szőlő, gyümölcs, akác és nyárfa.” A homokkal való közelharcot kisparasztok vívták meg. Azok a kisparasztok, akik már 1767-ben büszkén vallották magukról: „Szabad jobbágyok vagyunk, és itt a Helységben meg Adózván, Kinek hová tettszik (magát meg­jelentvén, és szokott Tized Pénzt az Uraságnak le tévén) el me­hetünk.” Kiskőrös máig-fejlődésének az alapja az a rengeteg görnyedt- hátú erőfeszítés, munka, amelyet a szlovák és kunmagyar parasz­tok végeztek el az elmúlt két és fel évszázad alatt, hogy meghó­dítsák a mocsarakat és a homok- sivatagot. Petőfi városának mai gazdagsága, virágzó szőlő- és gyü­mölcskultúrája ennek a kapával vívott háborúnak az eredménye. Dulai András Szobrok a munkahelyen # Pálfy Gusztáv: Sárkányölő. (22.) — Őszig pihenek — sóhajt a lány. — Rád fér! — nevet Lali. — És aztán? — Elhelyezkedem. — Néztél már állás után ? — Még nem. Eddig mással vol­tam elfoglalva! A fiú hümmög, majd homloká­ra üt. — Te, most jut eszembe! A nő­vérem talán segíthetne! Egy im- pex vállalatnál dolgozik, a vezér titkárnője. Lámpással keresik az önálló levelezőket! A lány a fejét rázza. — Tanítani akarok, mondtam már. — De értsd meg, így sokkal többet keresnél! — Te meg értsd meg, hogy a pénz nem minden! Lali lecsapja poharát. — Te három nyelven beszélsz, kisfiam — felkapja kezét, muta­tóujját odadörzsöli a hüvelykuj­ja begyéhez —, de ez háromszá­zon! A.leány vállat von. — Nekem elég az a három. — Nincsenek további terveid? Ez volt minden vágyad az élet­től: ez a kemény borítóba kötött kartonlap? — Ugyan. De ezze\ érem el, amire tizenöt éve készülök. — És? További terveid? Nem akarsz egyszer férjhez menni? — Dehogynem! — üti fel a fe­jét Mária. — Mint a legtöbb nő. Miért épp én ne akarnék? — Nahát! — biccent elégedet­ten a fiú. — Akkor viszont nem értelek: nem szándékozol lakás­ra, bútorra gyűjteni? A leány hallgat. — Vagy talán mégis értelek — mondja a fiú lehangoltam — Ezek szerint van már valakid, aki fölöslegessé teszi a kuporga- tást, mert mindent tálcán hoz ... Mária ránéz; szeméből düh lö­vell. — Azt hittem, azért hívtál ide ma estére, hogy ünnepelj, és nem azért, hogy cikizz! A fiú merőn figyeli a voná­sait. — Még nem kaptam választ — mondja konokan. — Vanre már gazdag férjjelölt, berendezett la­kással ? A lány a homlokáig pirul hir­telen dühében; poharát az asz­talra csapja. — Ad egy: semmi közöd hoz­zá! — Az ujjával mutatja. — Ad kettő: itt sem érdekel a pénz! Vedd végre tudomásul: ha én szeretnék valakit, azzal albérlet­ben is elkezdeném! Lali kihörpinti borát; szeme közben még mindig a leány ar­cán. Aztán lassan elmosolyodik, és biccent. — Tőled kitelik, elhiszem! Csütörtök. Talán a nyolcadik azóta, hogy Katáék összevesztek — de mert Lali vállalta, amit vállalt, az asszony nem váltotta be akkori fenyegetését, és azóta is szépen megrendezi a meleg, családi otthon soros szertartásait csütörtökönként. Ma éppen az igazgatót, Szász Bálintot várják vacsorára; a má­sik kettő később érkezik. Nyolc­ra jön Szász, kilencre Fülöp és Réz. Ám hét óra körül — éppen a vacsora készítése közben — váratlanul betoppan Lali. Tibor nyit neki ajtót, de Kata, amint megismeri a hangját, kikiabál a konyhából. — Ide gyertek, Lalikám! És ;mesél j! A fiú belép, beleszagol a leve­gőbe. — Pörkölt? — Paprikás csirke. No, mesélj! A kulcsért jöttél végre? 'Lali egy szusszanásnyi szünetet tart, bekap egy apró uborkát, az­tán tűnődve így szól: — Szerintem igazad volt, Kati­kám. — Ez természetes — nevet a nénje. — De ezúttal miben? •V A kislány csakugyan nem lehet nagyon szerelmes az apó­sodba. — No ugye! — sóhajt mélyet Tibor. — Megjósoltuk! — Honnét veszed? — kérdi Kata. — Ezt talán ne részletezzük — mondja sejtelmes mosollyal a fiú. — Elégedjünk meg a tényekkel. — Mégis! Mondott valami ilyesmit a kis nő? — Tibor izga­tott. Lali rácsodálkozik. — Ugyan! Csak nem képzeled, hogy szóiba hoztam az öregedet! Kész lebukás lett volna! — Hát hogy kezdtél hozzá? — nyílik — el Kata tekintete is. 25. — Mintha Imre bácsi a vilá­gon sem volna! Világos? Abból indultam ki, hogy ha nagyon akar, hát úgyis beszél róla... A nők előbb-utóbb kibökik, ami a bögyüket nyomja! — Hajaj! — sandít Katára Ti­bor. — Hiszen honnan is tudhatnék én az öregről!? Ha kirukkolok vele, talán az egész dolog gya­nússá válik... — Született Sherlock Holmes vagy, öcsikém! — Szépen, óvatosan indítottam. És a kislányt mindvégig úgy ke­zeltem, mint egy szabad nőt! Kata kezében megáll a hagy­mavágó kés. — És? Mennyire jutottatok? Adjam a kulcsot? — Rátérek — mondja Lali kur­tán. — De előbb talán egy-két szót Mariról. Valamit szögezzünk le, mindjárt az elején: az öreg­úrnak nincs ám rossz ízlése! — Hát igen — sóhajt Tibor. — Mi, Kovácsok ... Lali elréved. — Én aztán igazán cinikusan kezdtem hozzá — megrendelésre gyöngén megy még neuem egy­előre az udvarlás ... Sőt, ettől az ügytől kétszeresen is undorod­tam: egyrészt, mert kötelező volt, másrészt, mert már látatlanban utáltam azt a férjvadász fruskát, aki nem átall egy családi házért a nagyapjához hozzámenni... — És? — kérdi Kata nyomot­tan. Nem nagyon tetszik neki a hosszú bevezetés. — És ahogy múlt az idő, ahogy egyre jobban és jobban megis­mertem az egyéniségét, úgy vál­tozott meg a véleményem arról a lányról... Kata idegesen nevet. — Aha! Itt jön a felelősség, meg a milyen jogon gázolok a más emberek életébe — amiről egyszer a telefonban lamentál­tál... A fiú komolyan bólint. — Igen, itt jön. Amíg nem voltam biztos a kislány érzel­meiben, nem akartam az életét feldúlni! — Azért ez derék dolog, Lali­kám — ver a vállára Tibor. — Sokkal komolyabb ember vagy, mint hittem! No és végül is mi­lyen a kis nő? — Minél több időt töltöttem vele, annál inkább meg tudtam érteni az apádat — feleli a fiú csöndesen. — Nofene! — Tibor idegesen dobol a konyhaasztalon. — Új fordulat! — Szóval azt mondod: az öreg jól választott? Lali széttárja karját. — Hát nézzétek, ha harminc, és nem hatvan körül jár: a le­hető legjobban! Mária nemcsak kívül szép — belül Is teli van ragyogással! Tibor rámered. — De szépen mondtad! —• Mo­solyog. — Mi van, sógor? Csak nem fogtál komolyabban lángot? — Ugyan! — kiáltja Kata. — Tárgyilagos. Mindig is ilyen volt! De a lényeget, Lalikám! Mennyi­re jutottatok? Szakít a kedvedért az öreggel? Lali bólint, — Remélem. — Miből gondolod? —, kérdi felvillanyozva a nénje. A fiú mély lélegzetet vesz. — Abból, hogy megkértem a kezét, és igent mondott. Arról vi­szont, remélem, ő is hallott, hogy a bigámiát mifelénk büntetik! Kata megfordul, rámered. — Megkérted?! — Meg én. — Jó, jó — legyint dühösen Kata —, játékból! Így beszéltük meg. Másképp nem tudnád rob­bantani a kapcsolatukat. Megké­red, ő szakít az öreggel, együtt jártak egy darabig, aztán sajnála­tos módon közbejön valami... A fiú bólogat (Folytatjuk.) Megírtuk annak idején a szerintünk jó kezdeményezést: egy nap, egy szobor a munkahelyen. A SZÜV-ben — a Szá­mítástechnikai és Ügyvitelszervező Vál­lalatnál —, ahol már eddig több hasznos kulturális kezdemé­nyezés tanúi lehet­tünk, kigondoltak egy érdekes módszert a képzőművészet meg­szerettetésére. Ennek az a lényege, hogy egy kecskeméti mű­vész naponta egy-egy művét viszi a dolgo­zók, a közönség elé. Pálfy Gusztáv szob­rász, aki vállalkozott a kísérletre, rendel­kezésükre bocsájtot- ta alkotásait. Már az első napon nagy volt az érdek­lődés. Az egyik be­járati sarokban, ahol kialakítottak egy vonzó, szép környe­zetet a művek be­mutatására, kezdet­től fogva meg-meg- álltak az érdeklődők, a kíváncsiak. El-el- gyönyörködtek a na­ponta változó szobrokban, ismer­kedtek ezen keresztül a művé­szettel, az alkotó világával. Nem volt olyan nap — teljes egy hó­napon keresztül —, amikor ne lett volna beszédtéma a képzőművé­szet. Íme egy-két példa arra, hogy miként fogadta a közönség a kez­deményezést: „Először furcsának találtam, hogy a kiállítási sarokká átalakí­tott paraván közötti posztamen- sen csak egyetlen szobor árvál­kodik. Ám később mindig vára­kozással léptem be az előcsarnok­ba, hiszen naponta helyet cserél­tek egymással a művek. Ez a rendhagyó tárlat észrevétlenül, csendben szerettette meg magát velünk. Hozzáteszem, hogy a leg­kedvesebb meglepetés anyák nap­ján ért: amikor a gyönyörű ger- beracsokor mellett egy anyát gyermekével ábrázoló szobor né­zett ránk. Akkor azt éreztem: ez nekem szóló köszöntés is.” Ezt vallotta Wagner Gáborné. És mit irt Szabó Ilona brigád­vezető Dénes László műszakve­zetővel abban a közös levélben, amelyet Leitner László igazga­tónak címeztek? Idézünk a so­raikból: „Mindannyiónk egybehangzó véleményét tolmácsoljuk, ami-. kor üdvözöljük a kiállítást, ami­kor dicsérjük a kezdeményezést. A művészet ilyen formában való népszerűsítését nagyszerű do­lognak tartjuk. Véleményünk sze­rint ei a kiállítási forma egya­ránt jó a művésznek és a közön­ségnek. Javasoljuk más művé­szek hasonló módon történő be­mutatkozását”. És végül a munkahelyi vezető, az igazgató így nyilatkozik: „Nem mindegy számunkra, hogy dolgozóinkat milyen hatások érik munkahelyükön. Azt akarjuk, hogy minél jobban ide kötődje­nek, hogy szeressék a munkahe­lyüket. S persze az sem közöm­bös számunkra, hogy aki nálunk munkálkodik, az mennyire lesz művelt, jó ízlésű, tájékozott em­ber, aki a világ bonyolult dolgai között képes eligazodni. Hát mi ezért csináljuk ... ilyen céllal is­mertetjük a művészeteket, az al­kotókat és az alkotásokat.” V. M. I ft

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom