Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-16 / 139. szám

1982. június 16. • PETŐFI NÉPE • 5 KIVÁLÓ PEDAGÓGUS: Vetéssy Katalin Vetéssy Katalint, a kecskeméti Katona József Gimnázium biológiá és földrajz sza­kos tanárát, az Oktatásügy Kiváló Dolgozó­ját a pedagógusnap alkalmából Kiváló Pe­dagógus címmel tüntette ki a művelődési miniszter. Bács-Kiskun megye középiskolai tanárai közül egyedül részesült ilyen elis­merésben. Kitüntetését június negyedikén vette át Pozsgay Imre minisztertől, a Par­lamentben rendezett ünnepségen. L w Telefonon kerestem meg azzal a kívánságommal, hogy szeretnék írni róla, elsősorban a pedagógus Vetéssy Katalinról. Meglepődés érződött válaszából. Szabadkozott: „Miért éppen rólam, hiszen másokat is kitüntettek, s én nem szeretem a nyilvánosságot, ráadásul rengeteg az elfoglaltságom.” iNagy nehezen mégis beleegyezett a személyes ta_ lálkozásba. Néhány perc múlva mosoly szökött ko­moly tanári arcára, beszédesebb lett, de önmagáról mindvégig keyeset mondott. Túlzott szerénységgel valahogyan mindig másra, másokra, tanártársaira terelte a szót. A legnagyobb öröme az, hogy a Ka­tona Gimnázium továbbtanulni szándékozó diákjai­nak mintegy hetven százalékát évről évre felveszik az egyetemekre, főiskolákra. S ez nem egykét ta­nár érdeme, hanem az egész tanári kar munkájának az eredménye.. Nem tudja — nem is szándékozza — pontosan megfogalmazni, hogy miért tüntették ki, hiszen nem csinál egyebet, mint tanit és nevel. Tizenhat éve tag­ja a .rangos Katona Ginjnázipm tantestületének. Ügy érzi: kartársaival és tanítványaival kölcsönö­sen Jó a-kapcsolata. Szeretik ä diákok. Izig-vérig pedagógus alkatra vall az a meggyő­ződése, hogy a fiatalok csak akkor érhetnek el jó tanulmányi eredményeket, Tia nem rettegnek sem a tanártól, sem a tárgytól. A jó tanár—diák kap­csolat mindennek a lényege; a kölcsönös bizalom. Ha ezt sikerül megteremteni, minden diák érdeklő­déssel, kedvvel tanulja a nehéznek tűnő leckéket is. Vitapartnereknek tekinti tanítványait a szó leg­szorosabb értelmében. Ha meggyőzik, igazat ad ne­kik, mert meggyőződése, hogy ezzel nem rombolja, hanem erősíti saját tekintélyét. Vetéssy Katalin egyébként tevékenyen részt vett a gimnáziumi biológia tantárgy fakultatív oktatásá­nak kísérleteiben, az új tankönyv kipróbálásában. Rapi Miklós BESZÉLGETÉS A SZARMATÁKRÓL MEG KOSZTOLÁNYI BÁCSKÁJÁRÓL Mit üzentek a jazig asszonyok Kőhegyi Mihálynak? Folyóiratokban, tudomá­nyos ' szakkiadványokban gyakran találkozhatunk Kő­hegyi Mihály nevével. Mi­vel sokan külföldön' is szá­mon tartott madarasi ása­tásairól tudtak csupán, meglepődve értesülnek ar­ról, hogy milyen széles kö­rű érdeklődése. 1981-ben harmincegy publikációja jelent meg a legkülönfélébb lapokban. A László Gyula emlékkönyvben is közölt egy professzorához méltó tanulmányt. Ä Vas megyei múzeumok értesítője adta közre Borostyángyöngyök szarmata sírokban című ri- portizgalmú összefoglalóját. Ez is, mint többi írása, táv­latos társadalmi, történel­mi háttérben ábrázolja tár­gyát, bővíti a nomád szarmaták és rómaiak kö­zött váltakozó nagyságú ke­reskedelemre vonatkozó is­mereteinket. Már régóta terveztem, hogy kifaggatom terveiről, de nehezen sikerült úgy igazítani a körülményeket, hogy leülhessünk jóízű be­szélgetésre. Az aranyos ke. délyű bajai régész közelé­ből ugyanis pironkodva sompolyog el a leverő ked­vetlenség, az ásító unalom. Egyik példaképe, Móra vi­díthatta föl bajos napokon így környezetét, mint aki antifutballista létére még a — hajdani — nagy Fradi összeállítását is bevágta, mert ehhez a „feltételhez” kötötte — maga is ízig-vé- rig bácskai lévén — a járá­si tanács elnöke az ásatás folytatásához kunyerált fo­rintokat. Mondanom sem kell tán: nőkről diskuráltunk elő­ször. Az utóbbi időben ugyanis előkelő jazig asz- szonyokkal foglalkozott — felesége tudtával — Kőhe­gyi Mihály. — A magyarországi szarmata leletanyag átte­kintése, a 13 éve megkez­dett madarasi temetőből előkerült tárgyak leltározá­sa nélkül meg sem kíséreld hetem az előbb-utóbb ese­dékes monográfia megírá­sát Összeszedtem az elő­kelő asszonyok eddig meg­lelt tárgyait. (Szinarany garnitúrákat is találtak.) A milliméterre azonos fülbe­valókat a Fekete-tenger északi partjainál készítet­ték. Ott vásárolták a Du­na—Tisza közi honfoglaló jazigok. Asszonyaik már itt vitték sírba az ékszereket. Töméntelen orosz és román szakirodalom átnézése után dolgoztam föl mindazt, ami e korai jazig sírokból kiol­vasható. — Gyűjtögette a bácskai vonatkozású Kosztolányi- dokumentumokat? Talált-e újabb érdekességeket? — Egyik ősé részt vett a Napóleon elleni nemesi fel­kelésben. Naprakészen tu­dósította hozzátartozóit a hadbaszállás eseményeiről nemrégiben előkerült nyolc­oldalas Levelében. A komá­romi várerődből panaszko­dott a 36 órás lovaglásra, a fejetlenségre, a rossz el­látásra. A köítőutód féle­ségének küldött epistolái sok jellemző apróságot tar­talmaznak Kosztolányi De­zső napi munkabeosztásá­ról, munkastílusáról és ter­mészetesen az - íróbarátok feleségeiről. Azt hiszem, in­dokolt a többes szám, mert — például — Hatvány La­jos mind a négy hitveséről szó esik.' Ha már a Nyugat híres költőjénél tartunk: ideje lenne publikálni Gár­donyi hozzá küldött sorait. Üdvözli a Négy fal között című kötetét, de rá jellem­zően az élet ^laposabb megismerésére biztatja, mert csak a lírával átlelke­sített élet adhat igazi szép­séget. Közöltem már Gár­donyi Dankó Pistának cím­zett leveleit. Megtaláltam a nótaszerző válaszait, vala­hol majd csak helyet szo­rítanak ezeknek is. — Jutott-e ideje régi anyakönyvek névtani föl­dolgozására, ez irányú kuta­tásainak folytatására? — Kapocs Nándor vállal­ta a munka zömét az ér- sekcsanádi keresztnév-ado­mányozások tanulmányozá­sánál. A kezdetben főként református faluban egyre több katolikus élt, így ki­váló alkalom teremtődött a különféle felekezetek név­adási szokásainak a kide­rítésére. — Jut ennyiféle feladat közt ideje azon gondolkod­ni, hogy milyen a közér­zete? — Mit mondjak? Nézze, huszonöt éve vagyok a szakmában. Most éppen le­veleket irkálok kollégák­nak, barátoknak, pajtások­nak. Ha nem lennének az ilyen írásos kapcsolatok, akkor vidéken megfulladna az ember. így is a számig ér a víz sokszor. Magán- levelezésem kétszerese—há­romszorosa a múzeuminak. Mennyi energiát visz el... — De azért tudja a Fradi összeállítását? — Még a tartalékokat is fújom. Az ilyen bohóságok tartják karban azt a mosta­nában sokat emlegetett közérzetet. Meg a munka, amiből van bőviben, sze­rencsére. Heltai Nándor KÉPERNYŐ Kockázat A biztonság, az óvatos állandóság jellemezte köz- életünket, gondolkodásmódunkat az ezerkilencszáz- hatvanas években. A korábbi kapkodások, megalapo­zatlan változások, felelőtlen ötletek után mindenki nyugalomra, folyamatosságra vágyott. A gazdasági tényeken alapuló tervgazdálkodás föltételezte, hogy nagyjából „holnapután” is az adott helyzetből szár­mazó körülményekkel számolhatunk. A világgazdasági helyzet megváltozása miatt mó­dosítanunk kellett szempontjainkat, a mindennapi gyakorlatot. Nyilvánvalóvá vált: csak akkor boldo­gulhatunk, ha vállaljuk az ésszerű kockázatokat, keressük a „másként, jobban, előbb" lehetőségeit. Mind fontosabbá vált az időtényező, a fogékonyság, az új eljárások, gyártmányok, gondolatok átfutási idejének rövidítése. Tetszik, nem tetszik: a rádió­ban, a televízióban egyre gyakrabban hallhatunk a korparancs-kockáztatásról, mint a fejlődés egyik fontos mozgatójáról. A gazdálkodásban meghonoso­dó, vagy majdnem meghonosodó stílus természete­sen kihatott a köztudatra, a társadalmi életre is. így érthető, hogy a magyar népgazdaság irányítói szívesen közreműködtek egy olyan nyilvános vitá­ban, amely iparunk, mezőgazdaságunk, külkereske­delmünk pillanatnyi állapotát vizsgálta. Régebben egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy párt- és ál­lami vezetők, akadémikusok ne féljenek attól, hogy egyik-másik megállapításukat túlhaladhatja az idő. A televízió szerda este sugárzott műsora vállalta azt a kockázatot, hogy nem mindenben azonosan ítélték meg a felszólalók népgazdaságunk színvona­lát. Jól tette a Kockázat, hogy megkockáztatta ezt a vitát, mert az ellentmondásos valóságról csak így alakíthattak ki reális képet1 a hallgatók. Jó lett vol­na. ha — nem a közreműködő tekintélyes személyi­ségekre való tekintettel, hanem a közérdekű téma miatt — alkalmasabb, „nézettebb” időben közvetít­hették volna a Magyar Közgazdasági Társaság tu­dományos tanácskozásán készített felvételeket. A felszólalók hangsúlyozták a rugalmasság, a gyors alkalmazkodókészség fontosságát az élet min­den területén, örültünk annak — például —, hogy az utolsó pillanatban megváltoztatták egy érdekes labdarúgó-mérkőzés kedvéért a műsort. Érdemes volt kockáztatni, az évad egyik legjobb mérkőzését él­vezhették a szurkolók, hála az igényeket gyorsan fel­ismerő műsorszerkesztőségnek. A június 9-i Kocká­zat-ót többen is végighallgatták volna, ha nem oly későn kezdődik! Töredelmesen bevallom, nem lát­tam a legutóbbi Felkínálom műsort. Mégis megkockáztatom azt az állí­tást, hogy a televízió leghasznosabb szolgáltatásai közé tartozik. Akarva* akaratlanul kiderült a közvetítések­ből, hogy még a jó, nyilvánvalóan közhasznú javaslatok, újítások is milyen közegellenállásba ütköznek esetenként. De azt a tanulságot is „felkínálfá”’, hogy nem minden új jobb, mint a régi. Az is előfordul, hogy értékesnek, célszerűnek látszó találmányok pillanatnyilag nem il­leszthetők gazdálkodási rendszerünk-, be, mert nem érik meg most a befek­tetést. Tudom, képtelen az ötlet, de érde­mes lenne egyszer megkísérelni a Felkínálom mérlegének elkészítését. Gondolom, jó néhány millióval let­tünk gazdagabbak a műsor révén, de nem elhanyagolható tudati gyarapo­dásunk sem. Érvek vitájában dől el egy-egy ügy sorsa. Olykor az érvek is hamisnak bizonyulhatnak, de ezt a kockázatot vállalni kell. —i —r (17.) Felszalad az első emeletre, s lassít az utolsó előtti ajtó előtt. Ez a hatos szám, igen. Aztán le­siet, és megnézi a névtáblán a harmadik emelet hatos számú lakása bérlőjének nevét. Az ada­tokat még ellenőrzi a levélszek­rényeknél, majd fütyörészve ki­lép a kapun. Órájára pillant: háromnegyed három. Ha mind­járt kap egy tizenötöst, még ér­demes visszamennie az intézetbe. Aztán csúsztat, ha Fabinyival si­kerül elintéznie ezt a két órát; ha meg nem — hát a szabadsága terhére ment ez is ... — Elvi- gyorodik. — De most legalább megérte! ... Még .idejében visszaér az intézetbe, Fabinyival elintézi az elintézendőíöet, és fél ötkor ro­han a kocsijához. Repeszt, ahogy tud; még a' csúcsban is ott van már ötkor Katiéknál. Hosszan, vadul csenget, s szinte beesik a sietve nyíló ajtón. — Megvan a nő! — Te zseni! — sikongat boldo­gan Kata, — Tudtam, ugye, tud­tam! És ki az? Lali zsebébe nyúl, a jegyzőfü­zetéért. — Szofyori Mária, Liliom utca {tizenhárom, harmadik emelet 'hat. — Ismered? — néz rá elragad­tatva a nénje. — Még nem. — De láttad?? — Láttam. — És? Milyen? Az öcs' összeszorított öklével mutatja: — Ilyen! — Na ja! — bólogat savanyú arccal Kata. — Azt gondolhattuk', hogy akármilyen külsővel nem lehetett behálózni az öreget! És az életkora? Lali széttárja karját. — Huszonegy? Huszonkettő? Nénje rámeréd, aztán rohan be Tibor szobájába. — Tibi! Tibi! Hallod? — Lalira bök, aki most lépett be mögötte az ajtón. — A pipi majdnem ti­nédzser! — Az öccséhez ugrik, csókot nyom az arcára. — Ez a ti­tán kinyomozta! — Fejét csóválja. — Istenem, most örülök csak iga­zán neki, hogy közbelépünk! Meg­látjátok, az öreg egyszer még há­lás lesz érte, hogy megmentettük ettől a végzetes őrültségtől, és megakadályoztuk, hogy a vesztébe rohanjon! — Reméljük — dünnyögl Tibor. — És? — kérdi hízelegve Kata —, mikor kezdesz akcióba, Lali- kám? 4 A fiú igazít nyakkendőjén, futó­lag a tükörbe pillant, és játékos fölénnyel mondja: — Vedd úgy, hogy az öreg há­zasságának máris lőttek! A másfél szobás lakáshoz — ős­régi ház! — úgynevezett személy­zeti szoba is járul; teljes hat négy­zetméterével ez a ház ifjabb úr­nőjének birodalma. A falon élet­nagyságú poszterkivágások, hatal­mas fotók, szalmaíonatok, rongy­bábuk: ahogy ez szinte törvény- szerű egy csak nem is oly régen húszéves lány esetében. A szoba megálmodója, megtervező je és be­rendezője a fal melletti díványon hasal, s egy vaskos tankönyvből tanul. Feje fölött, a polcon, har­sogva bömböl a táskarádió. — Megyek, szívem. Semmi válasz; a magnó üvölt, a lány magol. Az asszony behajol az ajtón. — Halkítsd már le, az istenért! A saját hangomat nem hallom! A leány most felnéz. — Mi van, mamikám? — Megyek be a postára! A lány az órájára pillant. — Hányra? — ötre. — Még jó, hogy idejében jelzik, ha hív! Hol is van most? — Azt hiszem Kölnben vagy Hamburgban. A leány dühöset fújtat. — Megkaphatnánk már azt a dög telefont! Ez az örökös befut- kosás a postára!... Az asszony mosolyog. — Biztosan azt akarja megkér­dezni. hogy mit hozzon neked ... — Pfü! — füttyent a. lány. — Kissé drága konzultáció volna, ke­mény valutáért! Az asszony arcáról leszikkad a mosoly. . — Ne idegesíts! Csak nincs va­lami baja? — Apának? — legyint a lány. — Ugyan! Te mindjárt a legrosz- szabbra gondolsz! Ha beteg: ho­gyan tudna telefonozni? — Ez igaz — bólogat az asszony. — De megyek, mert még lekésem a hívást... — Elkésem! — Bocsánat: elkésem. Mit üzensz neki? — Csókoltatom. — A leány hir­telen fölnevet. — És ha nagyon faggatódzik, hát egy kis kölnit hozhat éppen, ha már úgyis ott jár a forrásnál... Az asszony biccent. — Jó. De ezt csak akkor mon­dom meg neki, ha megígéred, hogy végre kivasalod a blúzaidat! Napok óta kerülgetem őket! — Jó — biccent lustán a lány. — De akkor hozz, légy szíves egy doboz Marlborót. Rémes, hogy mennyit szívok ilyenkor, vizsgák előtt! — Te gyárkémény! — zsémbel az asszony, aztán órájára néz. és szélvészként kirohan a lakásból. A lány föltápászkodik, nyújtód- zik, s arra gondolván, hogy a szel­lemi terhelés után határozottan jót tesz egy kis testmozgás, a va­salódeszka után néz, felállítja — odabent persze a nagvszobában, hiszen idekint el sem férne —, és vízzel hintvén a két napja száraz blúzait, vasalni kezd. Ekkor megszólal odakint a csen­gő. 19. Az ajtóban egy fiatalember áll, hatalmas táskával, és igyekszik megnyerőn vigyorogni. — Kezét csókolom. Megjött a Gelka! A lány már csukná is be az aj­tót. — Nem hívtuk a Gelkát, kérem! A fiatalember a táskáját a kü­szöbre ereszti; erre mondják, hogy patthelyzet. És vigyorog, vi­gyorog. — Az kizárt dolog kedves höl­gyem! A leány kétségbeesve rázza fe­jét; agyában villámgyors gondo­latok cikáznak. Az ajtót nem tud­ja becsukni! Egyedül van itthon! Mire segítségért kiálthat, a pasas már le is ütötte!... — De nem — dadogja ügyefo- gyottan. — Tessék elhinni, itt va­lami tévedés lesz! — S megint ta­szít egyet az ajtón; ám azt a ne­héz táska most is szinte beton­falként pattintja vissza a küszöb­ről. A fiatalember már belépett; lá­bával még az ajtót is igyekszik belökni maga mögött, miközben a táskájában keresgél. Egy karton­lapokból álló tömböt halász aztán ki a rengeteg szerszámi műszer közül, s lázasan lapoz bennük. — Itt van, ni! — kiált fel dia­dalmasan. — Jaj — Komorul az­tán el —, csakugyan nem önöktől jött a hívás, elnézést. A házból kaptunk igen sok bejelentést, hogy a vételt valahol egy rejtett hibaforrás zavarja, és én ezt sze­retném behatárolni... — Azzal, mintha engedélyt nyert volna az akcióhoz, máris indul beljebb. Táskáját a nagyszobában teszi le: most már egészen fesztelenül, sőt otthonosan mozog. — Megengedi? Akkor a munkát mindjárt el is kezdeném, a háztartásban levő elektromos készülékek vizsgálatá­val. Talán ezek valamelyike zár­latos! A házikisasszony bizonytalan mozdulattal vonja föl vállát — • érti is ő, mit jelent az, ha egy ké­szülék zárlatos! Ám mosolyodik el nyomban, mert a fiatalember az imént a vasalóért nyúlt, de kapja is azonmód vissza a kezét, s va­dul rázogatja. — A betyár mindenit! — Azt kár is bántani — mutat rá a lány. — Látja, remekül mű­ködik! Az ifjú ember kihúzza a kon­nektort a falból. — És ha valami rejtett hiba mégis? — A zsinórt a vasalódesz­kára fekteti, s megnézi mellette a blúzt. — Á, de szép! Matyó? — Kalocsai. — De remek mintája van! Le­lőhelye? A leány fölnevet. — Amszterdam. A fiú fölemeli a blúzt, nézegeti. — Remekül állhat! Csak azt sajnálom, hogy nem jöttem egy kicsit később, amikor már fölvet­te ... A leány arca merev, barátság­talan* nincs ínyére a bizalmasko­dás. — A vasaló, mint láthatja, jó.' Odakint szól a magnó. Mindjárt bekapcsolom a rádiót, hogy lássa: az is kifogástalanul működik. Nem hiszem, hogy nálunk van a kere­sett hiba! A fiatalember, mintha nem is hallotta volna amit hallott, cseve­gő, társasági hangon megkérdi: j —- Maga járt Amszterdamban? — Az apám — veti oda a lány. — Éppen Amszterdamban? — áknélkodik a fiú.. — Ott is. Gyakran van külföl­dön. A fiú otthonosan leül egy szék­re; lábát keresztbe veti. — Üzletkötő? A lány tűnődik, feleljen-e, vé­gül mégis kiböki: — Kamionvezető. — Hűha! Egyedül vezeti azt a döher nagy masinát? (Folytatjuk.) • Madarasi leletek közt. (Pász­tor Zoltán felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom