Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-06 / 104. szám

1982. május 6. • PETŐFI NÉPE ® 5 Az ismeretterjesztés eredményei A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bács-Kískun megyei elnökségének legutóbbi ülésén jóváhagyta azt a do­kumentumot, mely a társulat május 15-én sorra kerülő me­gyei küldöttgyűlése beszámolójának a tervét tartalmazza. Ezt követően kerestük fel Konfár Sándort, a társulat megyei titkárát, s arra kértük, fogalmazza meg főbb vonásaiban: mit tart az elmúlt ötévi ismeretterjesztés eredményeinek. A többi között elmondta, hogy megyeszerte növekedett a TIT rendezvényéi iránti érdeklődés, és ez önmagában véve is komoly eredménynek számit. Sokat je­lentett, hogy ebben az időszakban alakultak meg a társulat községi csoportjai, illetve szervezetei Bács-Kiskunban is. Ma már a kis- t és nagyközségek ötvenhat százalékában működnék TIT-sej- tek. A szervezeti bővülés azt is eredményezte természetesen, hogy a korábbinál szélesebb körben és eredményesebben be tudtak kap­csolódni a közművelődés egészé­be. • , Megnőtt az előadói konferenci­ák jelentősége, öt év alatt több mint négyszázharminc ilyen ösz- szejovetelt tartottak megyeszerte. Ezeken jó lehetőségük nyílt a TIT tagoknak és a társulaton kívüli értelmiségi előadóknak arra, hogy rendszeresen érintkezzenek, esz­mecseréket folytassanak'. Sok TIT-szervezet működött példamutatóan. Közülük is kie­melkedik a társulat kecskeméti városi és járási, valamint a bajai járási szervezet munkája. A kecs­kemétiek jól ki tudták használ­ni a Tudomány és Technika Há­za által nyújtott lehetőségeket. Példásan együtt tudtak működni más szervekkel, főként a Haza­fias Népfront városi bizottságá­val és a KÖJÁL egészségnevelé­si osztályával. Az utóbbi években örvendete­sen nőtt az idegen nyelvek irán­ti érdeklődés. Jelenleg csaknem ötszázan tanulnak a TIT kecske­méti nyelviskolájában. Az is figyelmet érdemel —, mondotta a megyei titkár —, hogy a szervezet városon és falun egyaránt rugalmasan reagált a hazai és a külföldi politikai, gaz­dasági és kulturális fejlemények­re A nemzetiségiek körében vég­zett ismeretterjesztésnek új len­dületet adott a Csátalján ilyen céllal létesített, megyei program- maj működő klub. Előrelépés tör­tént a környezetvédelmi ismere­tek terjesztésében. Ez a Kiskun­sági Nemzeti Park szakemberei­vel való jó együttműködésnek köszönhető. Ugyanez mondható el az IBUSZ-szal és más utazási irodákkal közösen szervezett tu- ristautakrol. Az utóbbi időben je­lentősen megnövekedett a túrák közművelődési értéke. Nőtt a mezőgazdasági ismereíterjesztés iránti érdeklődés is. Évek óta kü­lönösen sikeresek a1 háztáji gaz­dálkodók, a kiskerttulajdonosok számára rendezett előadások, elő­adássorozatok. Mintaszerűen folyik a munkás- szállásokon az ismeretterjesztés. A TIT az ifjúság széles körét hó­dította meg sokszínű előadásai­val, bemutatóival. E téren azon­ban még vannak további lehető­ségek. Keresni kell — s keresik is — azokat az ismeretterjesztés! formákat, melyekre a munkás- fiatalok is jobban odafigyelnek. A külterületeken, tanyavilágban megtartott TIT-rendezvények a kecskeméti járásban voltak a legsikeresebbek. E járásban or­szágosan is példát mutattak a nyári ifjúsági építőtáborokban szervezett komplex ismeretter- jesztéssel. R. M. SZARMATA KORI FÜLBEVALÓK A kunpeszéri lelet Ez év márciusában Kovács László kun­peszéri lakos, a Parasztbecsület Tsz dolgozói ja a kitermelt homokbánya területén nagy­méretű arany fülbevalópárt talált. A terme­lőszövetkezet vezetőinek bejelentése alapján és hathatós támogatásával megindult, s az­óta is folytatódó hitelesítő—leletmentő ása­tás megállapította, hogy a lelőhelyen szarma­ta kori halomsír-területbe temetett kisebb korai avar női sírcsopórt pusztulhatott el, amelyek egyikéből a. fülbevalópár származ­hatott. A földmunkákat a Felsőpeszér területén létesített kavicsbányá­hoz vezető egykori földút megerő­sítése, korszerűsítése tette szük­ségessé. E földút mentén van a kitermelt homokbánya. Hozzá alig több mint egy kilométerre ta­lálható az egykori Peszér-Adacs, ahonnan a nemesfémbeváltó út­ján 1894-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek korai avar női sírokból származó leletek, köztük egy hasönló fülbevalópár. Így a szerencsés véletlen csaknem kilencven év múltán lehetővé tet­te, hogy az ez idáig közelebbről ismeretlen lelőhelyű tárgyakat ugyancsak a felsőpeszéri út men­tén fekvő homokdombból szár­maztassuk. A fülbevaló csüngődíszének alapformája csúcsával lefelé füg­gesztett háromszög alapú pira- miá, vagy tetraéder. Éleit üreges arany golyósor keretezi, lapjain a háromszög alakú, belül köralakú rekeszekben valószínűleg színes üvegbetét lehetett, amelynek egy- része talán még a használat fo­lyamán elveszett. A piramis csú­csán hármas golyócskákról egy nagyobb gömbdísz csüng, a for­rasztások helyét mindenütt mák- szemnyi arany golyócskákból ké­szült „granuláció” fedi el. A fe­dő- vagy zárólap csúcsain bordá­Valószínűleg az ő igényük és ízlésük alapján, a műhelyeikben dolgozó bizánci iskolázottságai mesterek .készítették e tülbevaló- kat is, melyek legkorábbi előfor­dulását Dél-Oroszországban szov­jet kutatók az V. századra, vi­rágkorát a VI. századra, egyes darabjait a VII. század elejére keltezik. A Kárpát-medencében megtalálható tucatnyi példány több típusváltozata közül az avar honfoglalás korából, a VI. század végéről viszonylag kevés leletet ismerünk. A kunpeszéri fülbe­valópárokhoz legközelebbi hason­lóságot mutató példányok java­részt a VII. század elejére, leg­feljebb első felére keltezhetők. Így e leletek a közelben talált kunbábonyi avar fejedelmi lelet­hez közeli karból származnak, de valamivel — esetleg néhány évti­zeddel — annak eltemetését megelőzően készülhettek, illetve kerülhettek földbe. H. Tóth Elvira tudományos, főmunkatárs A Megtekint-' hető a kecskeméti Katona József Múzeumban. zott szalagból készült oszlopocs- kákon ugyancsak üreges golyó ül, a fülbevaló karikáját szélesebb szalagból készült foglalat emeli ki. E fülbevalótípus — amely sok­oldalú művészi felkészültséget igénylő remek ötvösmunka — elterjedése a Kaukázus vidékétől a Fekete-tenger mellékének vá­rosain át a dél-oroszországi sztyep­pékig és a Kárpát-medencéig nyomon követhető. Ez egyben cáfolja azt a régóta uralkodó közhiedelmet, amely szerint e fülbevalók Bizánc terü­letén készültek volna. A keretező arany golyócskák, ékszerek igaz­gyöngysor keretezését, a nagyobb gömbök pedig azok gyöngy, vagy drágakő díszítését utánozzák. Feltehető ezért, hogy e díszítő stílus a drágaköve^ és igazgyön­gyök hazájából, a dél-ázsiai szub- kontinensről terjedt el Iránon át mind Bizáncba, mind Közép- Ázsia uralkodóihoz, s jutott el e közvetítők útján a délkelet-eu­rópai nomád fejedelmekhez. A fa becsülete ___ TJóra áll az idő, jó, hogy be­g yütt már az a fa! — mondta az édesanyám. Hogy hon­nan a jó égből állapította meg ezt éjfél keze edtén; mikor az orrun­kig is alig láttunk, máig sem tu­dom. ■Tett még két hasábot az újon­nan rakott cserépkályhára, ma­gára húzta a dunyhát és a fal fe­lé fordult. illlendő lett volna „jóéccakát” vagy valami effélét mondanom, de ő akkorra már a fal felé for­dult, és magára húzta a napot. Én meg ott ültem a kockás, irka­lapok előtt; némi rokonságot érezve azokkal a madarakkal, amelyek belefáradtak a mai mag­gyűjtögetésbe. Mert elfáradtam én is. Elfá­radtam a régen gyakorolt fahúz- kodásban. Reggelre aztán nagy fehér pó­lyákba bugyolálta november ezt a Bakony-alji kis falut. „Kedves Barátom! Kár, hogy nem tudtál szabad­ságot kiíratni Pedig vártunk, még a ma reggeli busznál is. így aztán később indulhattunk az er­dőbe fáért...” Nem. Ez nem jó. Át kell húzni keresztben. Meg fog a barátom sértődni. Bár nem én akartam mindenáron ráerőszakolni a fa­gyűjtést. Q ajánlkozott. Tehát. „Kedves A...! Sajnálhatod, hogy nem jöttél ki ebbe a kike­rics-virító őszi erdőbe! Tudom, kevesen vagytok a rovatnál. De hát úgy beszéltük meg, hogy te fogod megmenteni, . legalábbis, megírni a FA BECSÜLETÉT. (Töviit töröm, s — nem — a galy- lya jut — emlékszel-e?) Azét a fáét, amelyet úgy tíz évvel ezelőtt már egyszer „eltemettünk”. Elte­mettünk az avar és a csalit ' alá. Eltemettük, mert jött négy keré­ken az olaj. Gurult a falvakba is — aránylag olcsón — a ké­nyelem. Ma, ahogy belelapoztam az ál­talatok szerkesztett újság apró­hirdetés-rovatába; 'megdöbben­tem az plajkályhák végkiárusítá- > sán! Mint legutóbb olaszországi utamon a Ponte-Vecohió-i végki­árusításokon. Pontos, adatokat gyűjthettél volna, hogy nálunk hányán épí­tettek be NDK-s, osztrák, nyugat­német olajégőfejes kazánokat a kétszintes házak pincéibe? Édesanyám padlásán két olaj- kályha vár jobb sorsra. Mintha szamárra a fül, mintha a sci-fi díszletei... Rámaradt... És ott fog maradni, miint a petróleum- lámpa, mint az én vaskorcsolyám, mint a gázlámpa, mint az > üres puskapatronok, mint egy, Bródy Sándor-npvelláskötet a tulipános sorozatból; az egerek csemegéi­nek. Mert vannak még egereink. Az emberiség nem öregedhet meg, csak az ember, öregem! A fa megnő, kidől, elkorhad. Az erdő sohasem! Mit mondjak még? Maradt Ne­ked fél tábla szalonna, fél üveg pálinka és egy évre elegendő ózon a nikotinos tüdődbe. Küldhetnék Neked fagyöngyöt egy vers kellékeinek, elárvult madárfészket, ökörnyálat, hogy összeférceld az amúgy is szét- foszló nyarainkat az ősszel. Eszembe jutott nagymama. Két Áz óvónőképzés műhelyében Beszélgetés dr. Krajcsovszki József igazgatóval Hosszú, régi, sárga épület: az óvónőképzés kecskeméti műhelye. Az elsősök ott jártamkor pszicho­lógiaórára mentek. Az udvaron apró gyerekek sétáltak az óvónő­jelölttel. A gyakorló óvodában az ebédhez készülődtek. □ □ □ Dr. Krajcsovszki Józseffel, a kecskeméti óvónőképző Intézet igazgatójával beszélgettünk. — Milyen szerepet tölt be fel­sőoktatásunkban az óvónőkép­zés? — A felvételi rendszer alap­ján az érettségizettek juthatnak be a felsőfokú óvónőképzőbe. A tanító- és tanárképző főiskolák­kal sok azonos tankönyvet hasz­nálunk. Sajnos, az óvónőképzés csak két évet vesz igénybe, holott minden további pedagógusképzés 3—4—5 éves. Ez állandó sérel­münk is, de nem az évek száma miatt, hanem olyan tartalmi fe­szítéseink léteznek, amelyek in­dokolttá tennék a hároméves kép­zést és a főiskolai rangot. Mire gondolok? Két év alatt nehezen oldható meg az az általános ala­pozó munka, ami minden peda­gógusképzésnél fontos. Sok min­dent sietve, hézagosán tudunk elvégezni: csonka a marxista oktatásunk; a legfőbb tevékeny­ség, a játék megismertetésére is csak egy félév jut. A körülmé­nyek most felcsillantották a re­ményünket. Az egyik párthatáro­zat kimondja, hogy közelíteni kell az óvónőképzést a tanítóképzés­hez. Ebben integrálási lehetősé­get látunk, s az első lépéseket már meg is tettük. Felvettük a kap­csolatot a bajai tanítóképző fő­iskolával, kidolgoztunk egy kí­sérleti tervet, amivel az illetéke­seknél jelentkeztünk. — Milyen elképzeléseik van­nak? — Egy huszonnégy fős kiscso­portban próbálnánk ki az egysé­ges alapozású képzést. Két éven keresztül együtt tanulna a leendő óvónő és tanító. A harmadik év­ben pedig két szakra válna az oktatás. Ennek az lenne az elő­nye, hogy betekinthetnének egy­más munkájába is. Jobban átál­lítható lenne az ilyen képzésű óvónő a tanítói munkára, és for­dítva. Először kísérleti tantervet kell összeállítanunk, talán 1983- ban indítanánk az első csopor­tot Egyelőre azonban a vizsgá­lódás és az előterjesztés stádiu­mánál tartunk. — Ez a hipotézis egyezik okta­táspolitikánk integrálási elgon­dolásaival. A legutóbbi figyelem­re méltó kezdeményezés a pécsi főiskolai és egyetemi tanárkép­zés összevonása. Vagy a másik: az egységes középiskola kialakí­tása. Ezúttal pedig az óvónő- és tanítóképzés közelit egymáshoz. — Szándékaink egybeesnek a közoktatás távlati fejlesztésével. A háromtól tízéves korosztállyal való együttes foglalkoztatás első kapcsolódó láncszeme az alapozó, felzárkóztató óvodai munka. A másik periódus 10—18 évig, a felső tagozat és a középiskola idő­szakáig tart. A pécsi modell azért jó, mert ott öt év alatt olyan ta­nárokat képeznek, akik a felső­tagozatban és a középiskolában is taníthatnak. A mi koncepciónk az óvoda és az általános iskola alsó tagozatára adna diplomát. A sajátosságokról azonban nem szabad lemondani; tehát az óvó­nőből nem szabad tanítót „vará­zsolná”. — Hogyan alakul ma Bács me­gyében a képesítés nélküli és a képesített óvónők aránya? — Bács-Kiskun megye előny­ben van a környező megyékkel szemben, hiszen itt felsőfokú óvónőképző és szakközépiskola is segít a helyzet jobbátételében. Igaz, Kalocsán megszűnik a kö­zépfokú óvónőképzés. A levelező oktatást is tervszerűen irányí­tották, a képesítés nélküli óvónő­ket folyamatosan beiskolázták. Még mindig igen magas (ötszáz körüli) a levelező hallgatóink lét­száma. □ □ □ Megnézzük a 200 személyes gyakorló óvodát. Délelőtt tízig tartanak a foglalkozások, utána utcai sétához készülődnek a ki­csik és óvó nénijük, Nagy Márta elsőéves óvónőjelölt. — Egy hétig vagyok a kiscso­portosokkal — mondja Márta, mi­közben figyelemmel kíséri a kis­gyerekek öllözését. A gyakorlat végén nekem is kell tartanom egy foglalkozást. Óvónőképző szak- középiskolában végeztem Foton. Ehhez a pályához nemcsak a gye­rekek szeretete nélkülözhetetlen, hanem a rátermettség is fontos. — Hogyan sikerültek az első vizsgák? — Pszichológiából és pedagó­giából ötöst kaptam, a márxista tantárgy már kevésbé sikerült. A szakmával kapcsolatos gyakorla­ti jegyeim is jók lettek. Felöltöztek a gyerekek, Márti „néni” elindul velük az udvar­ra, ahol szabadon mozoghatnak. Én pedig Mezei Ferencné vezető óvónővel folytatom a beszélge­tést. — A hallgatók nyolc csopor­tunkhoz vannak beosztva. Itt le­hetőségük nyílik felkészülni a pályára, a csoportot vezető óvó­nők segítségével. Vannak olyan diákok, akik néhány éves óvodai gyakorlat után jöttek Kecskemét­re továbbtanulni. Nekik valami­vel könnyebb a dolguk. Gyer­mek- és hivatásszeretet nélkül senki sem boldogul ezen a pá­lyán ... — Ügy tudom, fiúk is jelent­kezhetnek az intézetbe. — Tavaly két fiú hallgatónk végezte el az óvónőképzőt. Az idén Barla Gábor diplomázik. A gyerekek hamar elfogadták őket, ragaszkodtak az „óvóbácsikhaz”. □ □ □ A februári hónap szakmai gya­korlata ismerteti meg igazából a hallgatókat a pályával. Az óvó­nőképzés két évében 2, 4, illetve 8 órás óvodai gyakorlaton vesz­nek részt a hallgatók, ehhez csat- lalkozik a végzősök egyhónapos „kihelyezése”. Ezenkívül az óvo­dai foglalkozások módszertanából is kell bizonyítaniuk az első év­ben. Vajon elegendő-e az elmé­leti tantárgyak mellett a gyakor­lati órák száma? Erre a kérdésre újra az intézet igazgatója, dr. Krajcsovszki József válaszol: — Azt hiszem jó az arány az elmélet—gyakorlat egységében. Ez nem jelenti azt, hogy nem kel­lene a gyakorlaton is változtatni, differenciáltabb foglalkozásokat megszervezni, a mikrotanítások- ra nagyobb figyelmet fordítani. Ehhez természetesen szükséges az a bizonyos harmadik év ... Saj­nos, a gyakorló óvodánk csak ötven százalékban biztosítja a gyakorlás lehetőségét. A város óvodáiban is fogadnak bennün­ket. A zsúfolt helyek azonban nem adnak műhelyjelleget. Ebben az évben a minisztérium lehető­vé tettéi hogy a négyhetes ösz- szefüggő területi gyakorlat végén a zárófoglalkozást is ugyanazon a helyen végezze a hallgató. Eddig erre a gyakorló óvodánkban vagy a város más óvodáiban került sor. Ez az új megoldás könnyí­tés, talán a minőségen is javít­hat, hiszen négy héten keresztül ismerkedhetett a gyerekekkel, az óvodai környezettel, a kollégák­kal a vizsgázó óvónőjelölt. Borzák Tibor Illés Sándor: Az utolsó napok Ű ttörő-találkozó Az úttörőőrsök első országos ta* lálkozójának Komárom megye ad otthont, június 24—28. között. Az összejövetelen mintegy há­romszáz pajtás vesz részt, akik ismerkednek majd a (tájjal, a ven­déglátók csapataival, a környék nevezetességeivel. A sportrendezvények mellett szellemi vetélkedőre is sor kerül. álló hétig fosztott kukoricát a Pap-tagban, mert egy nyaláb „fán” rajtakapták, kilencszáz- húsztól ötvenötig egyfolytában. Ugye, milyen mesebélinek tűnik? •Eszembe jut. Hogy-hogy eszem­be jut? Ma — de mivel éjfél jó­val elmúlt — tegnap késő délután történt. Amikor Albert barátom­mal, a fuvarossal a második for­dulóért mentünk; megállít a si- heder erdész. — Ma nincs „fa-nap”! Majd csü­törtökön jöjjenek a következő fordulóért! Hiába a „lámpás”, a deré'kalj- ban elrejtett hála-bor; vissza kellett fordulni üresen. Pedig a fuvar ugyancsak kemény dió er­refelé. Mégis becsülöm ezt az erdészt. Vissza akarja és vissza fogja adni a fa becsületét! (Látod, nem kell még újságcikk sem.) Ha van már Centrum-hétfő, húshagyó kedd, kupaszerda; Qe- gyen „fa-csütörtök”! így van rendjén a világ — mondaná az én Piavét és Ameri­kát megjárt öregapóm. A mielőbbi fa-aprítás reményé­ben üdvözöl barátod: Pátkai Tivadar Az író, ám elsősorban az újság­író-szerkesztő Illés Sándort új re­génye, Az utolsó napok kapcsán nem árt ismételten bemutatnunk: tizenkilencedik kötetében ugyan­is teljesen új oldaláról ismerhet­jük meg. S ha most nem mond­hatnánk el, hogy Illés egyike azoknak a tehetséges literátorok-. nak, akik a jugoszláviai Vajda­ság magyar irodalmát a mai, ki­tisztult, ám sokáig a provinciális jelzővel illetett állapotából euró­pai színvonalra segítették emelni, nem volna nehéz az új regény mondanivalójából kihallani az ap­ropót, ami voltaképpen inspirálta a szerzőt egy olyan eredeti, ed­dig prózánkban aligha ismert né­zőpontból megirt történet papírra vetésében, amiről fiatalabb honfi­társaink bizony, nagyon keveset tudnak. A történelem nem egy­szer kényszerül olyan fejezetek kihagyására, amiről a krónikások azt hiszik, hogy érdektelen, pedig hányszor, de hányszor többet, ér­tékesebbet mondanának az utó• kornak, s maradandóbb is lenne nemzedékről nemzedékre szállva, mint a száraz tények, a szigorú aspektusok. Illés Sándor új regénye éppen ezeket a kihagyott fejezeteket is­merteti, bemutatva a második vi­lágháború elvesztését, jó előre je­lezve azt a soviniszta hadvezetés­nek. S hogy ennek, hány szeren­csétlen, ártatlan ember esett áldo­zatául, és teljesen értelmetlenül, mi minden anyagi és erkölcsi ér­ték semmisült meg 1944 végétől 1945 elejéig, arról hiteles képet nyújt Az utolsó napok. Illés Sándor a négyszázötven oldalas új regényében — mond­hatni — a maga élményeit mond­ja el színesen, mindvégig lebilin- cselően, valóban romantikus előadásban. Ezért is egyszerű és világos minden fejezete. Szinte érezni olvasás közben, hogy ott él, ott halad, megy együtt a ka­tonákkal, a menekülőkkel, a Bácskából, pontosabban a Zom- bOr környékéről menekülő ma­gyarok, svábok között... Mert va­lóban így is történt. S így gyüjthette kalangyá- b a azután a rengeteg élményt, szerezhetett magának olyan ki- veszhetetlen benyomásokat, el nem homályosuló emlékeket, amiknek kiforrása, letisztulása után — harmincnyolc esztendő mélységeiből előszedve és újra mindent átélve — hozzáfoghatott az Utolsó napok megírásához. Hadd ismertessük befejezésül . a Szépirodalmi Könyvkiadónak a kötet borítójára nyomtatott re­cenzióját: „... katonai alakulatok életén keresztül láthatjuk a má­sodik világháború gyászos végki­fejletét, olyan emberek sorsában, akik szülőföldjükről elűzve, kite­lepítve, kiürítve a Dunántúlon át Szombathelyre, majd onnan az ausztriai Passauba jutnak ... Az olvasmányos regény széles körű érdeklődésre tarthat számot — az akkori menekülés, otthonvesztés sok embernek lett kitörölhetetlen emléke, élménye." Illés Sándor új regényét nem­csak idehaza, hanem szülőföldjé­nek minden városában, falujában izgatottan olyássák majd a még élő kortársak, bajtársak — és mindenki, akinek ilyen, vagy olyan lelki és testi sebekkel sikerült át­vészelni egy borzalmaiban még soha nem látott, de mindenkép­pen esztelen vérontást és rombo­lást; olyan megdöbbentő önpuséj. títást, amiből jó volna, ha okul­nának, akik újabb tömegpusztí­tással, felbecsülhetetlen javak és alkotások lerombolásával ijeszt­getik a Föld népét, az embe­riséget — felelőtlenül veszélyezte­tik a világbékét! Vass Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom