Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-28 / 123. szám

1982. május 28. • PETŐFI NÉPE • 5 A GONDOK MARADNAK Felújítják a kiskunhalasi művelődési központot Hónapok óta hagy a felfordulás a Kiskunhalasi Qózon István Mű­velődési Központban. KivUl-beltll teljesen felújítják a közművelődés ügyéhez már rég nem méltó in­tézményt. A munkát a városi ta­nács költségvetési üzeme végzi, mintegy két és fél millió forint költséggel. Egyebek között speciális eljá­rással szigetelik az épület vizes falait. A termek gázfűtést kapnak. Lebontják az udvari kócerájt —, mely egy klubnak is otthona — és újat építenek helyette. A város más részén — bontásterületen — találtak egy csodálatosan szép ko­vácsoltvas-kaput. Ezzel cserélik ki a -művelődési központ környe­zetrontó kapuroncsát. Őszre megszépül a ház. Mégsem mondhatjuk el ez ügyben, hogy minden rendben van. A felújítás­ra természetesen szükség volt, ám ezzel az égvilágon semmit sem ol­danak meg az alapvető gondból, a helyszűkéből. Túl kevés helyi­ség áll rendelkezésre ahhoz, hogy színvonalas, változatos programo­kat szervezzenek, hogy legalábbis megközelítően ki tudják elégíteni a harmincezer -lélekszámú város lakóinak differenciált közművelő­dési igénveit. Több kis szobára lenne szükségük a szakköröknek, kluboknak és az egyéb kiscsopor­toknak, melyek a közösségi mű­velődés legfontosabb, legjobban bevált formái ma már Kiskunha­lason és másutt is. Oj . művelődési központ építésé­re a jelenlegi anyagi lehetőségek mellett természetesen gondolni sem szabad. A bővítés valamiféle módián azonban mindenképpen gondolkodniuk kell azoknak, akik felelősök Kiskunhalas közművelő­désének jelenéért, jövőjéért. R. M. M Az udvari rész jelenlegi állapotában. (4.) Te ezek biztosan egyedül élnek...” „Nyilvánvaló”. „Az estéiket egyedül töltik...” ■ ,[Koruk után ítélve alighanem — vigyorgott ő akkor. — Az egyet­len Fülöp Gézát most nem szá­mítva, szerintem a tévé bemon­dónőin (kívül más nő nemigen fordult elő a másik kettő laká­sán ...” „Eléggé sivár lehet az életük” — sóhajtott Kata. „Hát eléggé...” „Nem lehetne valahogy segíte­ni rajtuk, mit gondolsz?” Emlékszik, gonoszul elmosolyo­dott akkor, az ilyen kínálkozó al­kalmakat egyszerűen nem volt ereje elszalasztani: „Nem hiszem — rázta fejét saj­nálkozva. — Bár, amilyen szexis vagy mostanában, neked talán mégis sikerülne...” „Pimasz! — vert a szájára Ka­ta. — Komolyan beszélek!” „Mire gondolsz?” „Meghívhatnánk őket néha va­csorára ...” „Mind a hármat?” — meredt rá •dermedten az asszonyra, a kér­dést nyomban gyakorlati oldalá­ról szemlélve. „Ugyan! Vacsorára mindig csak egyet... Utána feketére a másik kettőt is. Mondjuk nyolcra jön Szász, megvacsorázunk, kilenc­kor becsönget Fülöp és Réz. A következő héten Fülöp jön nyolc­ra, a másik kettő kilencre." „Rotáció” — vigyorgott akkor ő. „Pontosan. Olcsó és eredmé­nyes!” „Például — kérdezte akkor, egy kissé bambán. — Milyen szem­pontból ?” „Ideszoknak — intett Kata. — Lassan ez -lesz a második ottho­nuk.” „És?” „De tikkadt a fantáziád, hal­lod! Hogyhogy és? Fél év múlva lélegezni sem tudnak már nélkü­led!” „És?” „Melléjük nősz! Azt csinálsz magadból odabent a gyárban, amit akarsz!” „Fantasztikus!” — mondta ő ak­kor. „Semmi fantasztikum! — 'rázta fejét Kata. — Száraz matematika. Te vagy a mérnök, neked kellett volna, hogy eszedbe jusson!” ’ Igaza lett. Fél év sem telt el, és megszületett a csoportvezetői megbízatás. Esztendő múlva az osztályvezetői. És a második év végére Kovács Tibor mérnök a termelési főosztály vezetőjévé lé­pett elő, idősebb kollégái nagy bánatára, akiknek Szász Bálint igazgató magyarázta aztán nagy buzgalommal, hogy ne érzékeny­kedjenek, értsék meg az idők sza­vát, a vállalatvezetőség is csak arra hallgatott, amikor — „meré­szen előléptetvén az ifjú kádere­ket” — Kovács főmérnököt a mű­szaki igazgató helyettesévé nevez­te ki. Ennek már kereken egy esztendeje. — Te, főművem, te! — simít most végig Kata Tibor arcán. — Tulajdpnképpen sajnállak elhagy­ni! — Hát ne hagyj el! — mondja Tibor mohón. Az asszony komolyan néz rá. — Holnap estig nem. De jövő csütörtökig már mindenképpen! Tibor dühösen legyint. — Ennyi idő alatt még a stock­holmi út ügyét sem tudom dűlőre vinni! Holnap este megbeszélem Gézával, de Bálint bácsit csak a jövő csütörtökön tudom megagi­tálni. Egy ilyen kiküldetés az igaz­gató áldása nélkül nem megy! — Sajnálom — von a vállán Kata. — Vannak dolgok, amik nem mennek más dolgok nélkül. Például a balatoni villa sem megy a rákospalotai ház eladása nélkül! Tibor egyetértőén bólint. — Gyerekkorunkban ügyanis mindkettőnket az asztal körül ker­gettek, ha nem a saját villánkban nyaraltunk a magyar tenger kies habjainál! 5. Kata szinte belesápad hirtelen támadt dühébe; férje gunyoros hangja most a velejéig perzseli. — Terkáéknak is van már, Esz- teréknek, Mariéknak, sőt még azoknak a nyomorult Richterék- nek is! — kiáltja elfúló hangon. — — Hát mi meddig várjunk? Ne­künk talán nincs jogunk egy kis nyaralóhoz? — Jogunk éppen van — düny- nyögi Tibor. — Csak módunk nincs rá. A kettő nem ugyanaz! Az asszony megint lecsap a szé­ke karfájára.'' — Nekem kell az a villa, nem érted? Nekem kell! — Hogyne érteném.. 7 — Tibor keserveset sóhajt. — Mit lehet ezen nem érteni? — Ugyan! — fortyog tovább Kata —, ha értenéd, nem velem vitáznál, hanem a minél emberibb érveken törnéd a fejed, amelyek­kel az apádat jobb belátására bí­rod! Értesd meg vele, hogy aggó­dunk a sorsáért! Hogy féltjük az egyedülléttől, és meg akarjuk kí­mélni a magányos öregségtől! Eh­hez csak joga van egy gyereknek?! — Ez viszont vitathatatlan! — biccent Tibor. — No végre! — veri össze a te­nyerét Kata. — Csakhogy eddig eljutottunk! — Körülnéz; a föl­fordult szoba, a szétszórt, s össze- haj igáit bútorok látványától csak­nem émelyeg a gyomra. — És ha holnap úgy jössz haza... — Már holnap? — mered rá Ti­bor. — Zakariás a hét végére várja a választ! És én végre rendet aka? rok magam körül, mert nyugod­tan akarok aludni! / Világos? Vagyis ha az öreg holnap nem adja be a derekát, holnapután megyek az ügyvédhez! — Tibor a száját rágja. — Megindítod a válópert? — kérdi nagy sokára. — Meg én! És esküszöm neked, ez a holnapi lesz az utolsó vacso­ra ebben a meghitt családi fé­szekben, ha gz öreged nem tér végre észhez! A gyár igazgatósági épülete még a század legelső évtizedében épült, s hiába tatarozták négyszer is azóta (ezerkilencszázhuszonhat- ban az új pengőből, harminchété ben a háborús rendelésekből, negyvennyolcban az új forintból, ötvenkilencben az új optimizmus­ból), eredeti jellegéin, amely egy vidéki kisváros indóházához vagy egy külteleki elemi iskolához tet­te hasonlóvá, egyik alkalommal sem tudtak változtatni. Mélabús, vöröstéglás, egyemeletes épüle- tecske ez, ha keskeny folyosóin két ember elmegy egymás mel­lett, mindkettőnek tanácsos ho- morítania. _Az emeleti folyosó végén van a főnökség sasfészke: jobbra az utolsó ajtó Fülöp műszaki igazga­tóé, mellette nyílik — a folyosó­ra merőlegesen — Szász igazgató előszobájának ajtaja, bal kézre meg, Fülöpével átellenben, Ko­vács Tibor főmérnöké. Amilyen kopottak kintről az ajtók, falak, olyannyira elegáns minden belül­ről. Mutatós, modern bútorok, szép szőnyegek, vonzó képek és kerámiák, valamint kevésbé von­zó grafikonok a falon. (Hja, a kül­földi partnerek elé nem lehet ki­tálalni a vállalat gondjait.) (Folytatjuk.) GYERMEKÉVEK-GYERMEKÉLET • Avatás a kecskeméti Tóth László úttörőcsapatnál. Tudósítóink jelentik [Érdekes eseményről küldte be­számolóját a KECSKEMÉTI BU- DAY DEZSŐ iskolából Oláh Rita. „Az elmúlt vasárnap — szól a levél — zsúfolásig megtelt a Helyőrségi Művelődési Központ nagyterme, ment Itt került sor a katonacsaládok gyermekeinek hirdetett rajzpályázat eredmény- hirdetésére. összesen csaknem kétszáz pályamunka érkezett, amelyek közül negyvenötöt küld­tek tovább a bíráló bizottság tag­jai, Miskolcra. A legkülönfélébb technikával készült alkotások kö­zül külön dicséretet kapott isko­lánk ötödikes úttörője, Gönczy Gabriella. De továbbjutott két kisdobosunk — Sánta Mónika és Veres Csaba — valamint négy úttörőnk — Farkas Krisztina, Ily- lyés Zoltán, Szerednyei Attila és Sajós István — pályamunkája is. Izgalommal várjuk a további eredményhirdetést, mert tudjuk, a legjobbak három napra Zán- kára mehetnék!” A riporter-raj MÉLYKÜTRÖL küldött levelet. „Felejthetetlen él­ményről írunk, amely számunkra szórakoztató volt, de egyben tu­dásunkat is bővítette — olvashat­juk levelükben. — Nemrégiben csapatunkhoz látogatott Szvetnik Joachim bácsi, aki falunk szülöt- | te, világhírű restaurátor, aki a ' magyar koronáról, annak hazaho­zataláról, történetéről tartott dia­képek vetítésével egybekötött előadást. Bemutatta a koronázási jelvények, ékszerek és a palást képét is. Előadása után válaszolt kérdéseinkre, majd autogramot kérhettünk tőle. Erdei dalverseny Jaj mit láttam Gyerekek! Ilyen hogy is Lehetett? Álmomban én Erdőn jártam, Gyönyörködve Ott sétáltam Pintyek, rigók, Cinegék, Varjak, szarkák, Gerlicék, Gyíkok, csigák ..7 Barátom! Ott gyűltek Egy faágon, Csak nézi a Napsugár, E sok madár Mit csinál? Gyik, csiga itt Mit keres? No, Lacika Ne nevess! ‘ Mert ott voltam Ott biz ám! Láttam, ültek Fenn a fán, Még a gyík is Odament, A magasba Megpihent, És a csiga ...' Nem csoda, Két nap alatt Ért oda, No, a versenyt Kezdjük el. Ki legszebben Énekel, A dalversenyt Megnyeri, Amit akar Kérheti. Szól a varjú. 7 7 Jaj, de kár! Megijed a Sok madár, Nagy ijedten Elrepül, Csiga s a gyík Egyedül, Ottmaradnak, Gyik morog! Nem tetszik biz E dolog Vajon hogyan Döntsem el, Hogy ki hogyan Énekel?!... Fejem koppant, Éreztem, Megijedtem Ébredtem, Csiga mászott Nyakamon, Elgurult a Kalapom. Elgurult A mesevég —, Így történt ez, Nagyon rég! Opauszky László Érdekes volt az a foglalkozás is, amelyet Mészáros György — ugyancsak községünk szülötte — tartott. Jelenleg az Európa-esú- csot tartó ejtőemyőscsapat tag­ja, aki örömmel emlékezett arra az időre, amikor úttörőként Ba­latonién yv esen táborozott. Be­mutatott különböző ejtőernyőket, felszereléseket is. Színes hangos­filmek segítségével érzékeltette az ejtőernyőzés szépségeit. A talál­kozó befejezésekor számos raj- és őrsi naplóba írt szellemes so­rokat kedves vendégünk, az út­törőcsapat hajdani tagja. Kisdobos-őrsvezetőtől, Gáspár Ritától is hosszú levelet kaptunk, TASSRÓL. „Az elmúlt hetek során két nagy kiránduláson vehettünk részt: voltunk megyénk székhe­lyén, Kecskeméten, majd kirán­dultunk Budapestre. Kecskeméten megtekintettük a Naiv Művészek Múzeumát, a Szórakaténusz játékházat és a Katona József Múzeumiban levő kiállításokat, Budapesten teljesült nagy vá­gyunk: utalhattunk az úttörővas- úton! A Normafától a Hűvösvöl­gyi megállóig mentünk, vittük magunkkal az őrsi naplókat, min­denütt írtak kérésünkre néhány sort emlékbe nekünk... A ki­rándulás alkalmával megtekintet­tük a Hadtörténeti Múzeumot Js. A két hasznos túráért köszönet illeti a helyi Dózsa Termelőszö­vetkezetet is, ahonnan az autó­buszt kaptuk...” RÉCÉDRŐL Kriston Éva út­törő-tudósítónk két fontos ese­ményről küldte beszámolóját. Az első az, hogy felelevenítet­ték a nemesnádudvari úttörőcsa­pattal tartott barátságot! Ven­dégül látták a Hunyadi Mátyás út­törőcsapat tagjait, megmutatták iskolájukat, közösen táncoltak a szakkörben, majd kézüabdamecs- cset vívtak! Az uzsonna elfogyasz­tása után a fogathajtó-versenyről szóló filmet nézték meg, majd valahányan egy nagyszabású diszkón vettek részt! • A másik hír egyben személyes öröm is. Éva és két társa Bodor Virág és Csordás Viktor köszönt­hette Kiskőrösön a járási vörös­keresztes értekezlet résztvevőit az elmúlt napokban. Rajvezetőjük, Szabadi Ferencivé hármukat vá­lasztotta ki, tartotta méltónak az eseményen való részvételre, sze­replésre. Búcsúzunk a KUN FEHÉRTÓI úttörőcsapat Kállai Éva rajának tagjaitól, akik nyolcadikosok let- .tek, és az elmúlt négy esztendő folyamán annyi ügyes kisriportot, élménybeszámolót, hírt küldtek rovatunknak. Sok kirándulásuk­ról is kaptunk beszámolókat, hi­szen bejárták egész megyénket, és hazánk minden nevezetes vá­rosát, helyét. A raj nevéhez szá­mos komoly eredmény fűződik, és ebben nyilvánvalóan a raj min­den tagjának eredménye benne van! Kazinczy-díjas tagjaik van­nak, Kiváló őrs kitüntetésük van, országos pályázatokon szerepel­tek sikerrel... és most búcsút mondanak az úttörőmozgalom­nak ... A búcsú jegyében Kordás An­namária küldött levelet. „Április első napjaiban indul­tunk dunántúli utunkna, — írja Annamária. — Székesfehérvár, Zirc, Pannonhalma, majd Győr. következett Jártunk Fartődön, majd Sopronban ebédeltünk. Ez­zel a várossal igyekeztünk alapo­sabban megismerkedni, majd in­dultunk Kapuvárra. Jártunk Nagycenken, láttuk a Széchenyi- mauzóleumot, és a kastélyt Utunk negyedik napján Kőszegre indultunk, majd Simontornyán keresztel haza, Kunfehértóra. Ezt láttuk „Dunántúl ’82” kirándulá­sunkon! SZEREMLiÉRŐL érkezett a kö­vetkező beszámoló, Hegedűs Ist­vánná csapatvezető írta. Köszönt­jük soraival a csapat minden tag­ját „Szeretnie évszázados hagyo­mánya a szőttes'készítés. A sze­relmiéi szőttesek a világ mitiden tájára — még Dél-Afrikába, Jo­hannesburgba is — eljutottak. A község fiataljainak azonban egy­re kevesebb lóhetősége nyílik e ma is élő népi hagyomány folyta­tására. Csak az idősebbek azok, akik ismerik az eredeti szeretnie! motívumokat, akiktől eltanulhat­ják a szövés technikáját Ez ad­ta az ötletet az úttörőcsapatnak, hogy szövőszakkört hozzon létre, s ezáltal elősegítse szövőhagyo­mányok megerősödését. A szakkör létrehozásában a legnagyobb segítséget a Bajai Háziipari Szövetkezet nyújtotta, Csankó Tibor, a szövetkezet kö­zelmúltban nyugalmazott elnöke így szólt erről: / — Elsősorban az a gondolat ve­zetett bennünket, hogy a falu népművészetét felújítsuk, az öre­gek helyébe fiatalokat tudjunk kinevelni. Ha úgy fogjuk fel, hogy a magyar népművészet egy gyönyörű virágcsokor, akkor eb­ben a községben annak egy olyan különleges szála nőtt már évszá­zaddal ezelőtt, mely mindenkép­pen megérdemli, hogy tovább őrizzék. A fél éve működő szakkör szőt­teseit a Tudományos-Technikai Űttörőszemle járása kiállításán arany oklevéllel minősítették. Csankó Tibor szakmailag így ér­tékeli a pajtásak munkáját: — Nagyon meglepődtem a szak­köri munkadarabok láttán. Az el­telt rövid idő alatt nem hittem volna, hogy ezek a gyerekek ilyen eredményeket tudnak produkál­ni. S ami a legmegfogólhb volt számomra, az az, hogy valóban a legrégibb szövőhagyományokat elevenítették fel, amelyekkel én magam is már 50—55 évvel ez­előtt találkoztam a faluban, és ez már akkor is régi hagyománynak számított Nem az újat, a díszí­tett elemeket alkalmazzák, ha­nem az egyszerűbbet ami .tulaj­donképpen jellemző erre a falu­ra. A szakkör vezetője a nyugdíjas Ézsi Lajosné, Juci néni. Munká­ját nagy lelkesedéssel és kiváló pedagógiai érzékkel végzi. — Hogyan kezdte meg szakkör- vezetői munkáját — tettem fel a kérdést — Először a takácscsomózással kezdtük, mert ez a szövés alap­művelete. Utána a felvetést és a szövőszékre való ún. feltekerést végeztük el. Láttam azt, hogy a gyerekek mindezt örömmel fi­gyelik, tanulják, tehát akarják. Ez már lelkesített, bár először nagyon féltem. Nem hittem azt, hogy a gyerekekben ennyi mun­kakedv van. Egyre gyakrabban kerestek fel, így a szakköri órá­kat megduplázva sokszor szomba­ton és vasárnap is szövéssel töl­tötték el szabad idejüket. Így tud­tuk ilyen rövid idő alatt elérni ezt az eredményt. Jelenleg is na­gyon sok a munkánk, ballagási tarisznyákat szövünk a nyolcadik osztályos pajtásoknak. A szakkör tagjaitól megtud­tam, hogy a szülők is figyelem­mel kísérik munkájukat. Gyak­ran látogatják a foglalkozásokat. Van olyan szakköri tag is, aki­nek — az eredményeken felbuz­dulva — már szövőszéket is vet­tek, hogy otthon is szőhessenek. A csapatvezetőség további ter­ve, hogy a községi KISZ-szel együttműködve biztosítson lehe­tőséget arra, hogy a nyolcadik osztályos pajtások az úttörő szö­vőszakkörből .kinőve’ a KISZ- szervezet keretein belül gazda­gíthassák az addig szerzett .szö­vőtudományukat’ •. S így valósul meg igazán a közös cél.' • A költségvetési Üzem dolgozói a nedves falakat szigetelik. • Ez lesz az új kapu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom