Petőfi Népe, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-04 / 102. szám

I 1982. május 4. kedd PETŐFI NEPE • ■ A KORINTHOSZI-CSATORNA EGYIK ÉPÍTŐJE Emlékezés Türr Istvánra Száz esztendővel ezelőtt, 1882. május 4-én kezdték meg a Korinthoszl-csatorna építését. Európa legjelentősebb tenger­közi csatornája a Peloponnészoszt Attikával összekötő földszo­rost vágja át, 1893-ig épült s az a nagy jelentősége, hogy megrövidíti az Egei-tenger és az Adria közötti hajóutát. Hossza 6345 méter, fenékszélessége 22 méter, mélysége pe­dig 8,5 méter. Egyik tervezője és építője Türr István, az olasz felszabadítás! harcokban oly nagy szerepet játszó ma­gyar szabadságharcos, Garibaldi vezérkari főnöke, Baja szü­lötte. Korabeli források, a műszaki alkotások .történetével kapcsola­tos leírások, tanulmányok egy­behangzóan szólnak arról, hogy a Korinthoszl-csatorna létesítő* sének gondolata több mint két és féd ezer éves. A gondolat és a megvalósítás korai kezdeménye­zéseinek folytatásában, a csatorna tényleges megépítésében döntő részt vállalt két magyar, Türr István, és Gerster Béla. Korinthosz és az Eglnai öböl közt mintegy 20 kilométer hosz- szú, legkeskenyebb szakaszán 7 kilométer széles földszoros, amely­nek tengerszint feletti legmaga­sabb pontja 250 méter, legmé­lyebb pontja 80 méter, átvágását Néró indította meg 67-ben rab­szolgákkal, hadifoglyokkal. A munka folytatása azonban az 1980-as évekig váratott magára. A közbülső, mintegy 18 században többször és többen is foglalkoz­tak az építés gondolatával, így Hadrianus, majd a középkorban a velenceiek. A tőkés fejlődés következtében felerősödő gazdasági és kereske­delmi kapcsolatok, a bonyolultab­bá váló nemzetközi viszonyok és a Szuezi-csatorna sikere a görö­göket arra ösztönözte, hogy újra kezdeményezzék a jórészt már feledésbe ment csatorna építé­sét. A görög kormány 1869-ben hozott törvényt a Korinthoszl- csatorna építéséről. A feladat megoldására, a csa­torna létesítésére és működtető sére a nagy nemzetközi tekin téllyel, tapasztalatokkal rendel kező Türr István kapott megbí zást 1881. évi május 20-án. Tűr egyik munkatársát, Gerster Bé­la mérnököt küldte a helyszínre a tervek előkészítése céljából. Közben Párizsban 30 millió frank tőkével megalakította a csatorna- építő- és üzemeltető részvénytár­saságot. 1861. szeptemberében Velencében á nemzetközi föld­rajzi kongresszuson ismertette a csatornaépítés előzetes tervét. A kongresszus nagy megelégedés­sel nyugtázta az elgondolásokat, és a levan.tei kereskedelem érde­kében szorgalmazta a mielőbbi .megoldást. Türr levélben konzultált a ter­vekről Ferdinand Lessepssel, a Szuezi-csatorna építőjével is. A bécsi földrajzi társaságban — a tervet népszerűsítendő — elő­adást tartott. A csatorna építésé­re Türr magyar vállalatot szer­vezett. 1882. április 22-én — a gö­rög király, a királyi család és több miniszter jelenlétében — nagy erővel megkezdték a mun­kát. Helyes műszaki elgondolás­sal és jó szervezéssel Indult a munka, a vállalat hibás pénz­ügyi tranzakciói azonban hama­rosan érezték kedvezőtlen hatá­sukat. A lendület lefékeződött. A • Türr István. • Lenn: a Korinthoszl-csatorna. kivitelezés során vált nyilvánva­lóvá, hogy a talajviszonyok, az időjárás stb. előre kellően szám­ba nem vehető nehézségeket okoztak. A feladat volumenére jellemző, hogy 11 millió köbméter földet és kemény sziklát kellett megmozgatni. (Csak összehason­lításként említjük meg, hogy a kiskörei Tisza II. vízlépcső új mederátvágásában 2,6 millió köb­méter földet emeltek ki.) A robbantásoknál 1,2 millió kilogramm lőport és 450 000 kilo­gramm dinamltot használtak fel. így a kivitelezés a (tervezettnél lényegesen több, nehezebb mun­kát, az előirányzottnál nagyobb költséget és hosszabb időt igé­nyelt. Az alaptőke 1886-ra elfo­gyott. Türr, aki ezekben az évek­ben a csatornaépítés helyszínén lakott, az anyagiak előteremtése érdekében újabb szervezőmunká­ba kezdett 1886-ban 30 millió frank értékű részvényeket bo? csájtottak ki, de csak 10 millió értékűt tudtak elhelyezni. A tár­saság 1890. február 12-én fize­tésképtelenné vált (a munkálatok addig 42 millió frankot emész­tettek fel.) A' vállalatot egy 5 millió frank tőkével alapított gö­rög részvénytársaság vette át, és a Türr—Gerster ^tervet és mun­kamódszert követvén a munká­latokat 1893-ban fejezték be. Fi­gyelemre méltó az is, hogy a csa­torna módot adott a különböző műszaki technikák alkalmazásá­ra és tökéletesítésére. A * csatorna tehát elkészült. Hossza 6345 méter, fenékszélessé­ge 22 méter. Mélysége víz alatt 8,5 méter. Két végén védett ki­kötők és két kisváros létesült. A csatornát 1893. augusztus 6-án nagy ünnepséggel adták át, s azó­ta is élénk forgalmat bonyolít le. Türr István (Baja, 1825. au­gusztus 11. — Budapest, 1908. má­jus 3.), gazdag, sokirányú élet­művének csak egyik mozzanata a Korinthoszi-csatornával kap­csolatos tevékenység. Más nemzet­közi és hazai vízügyi vállalkozá­sai — pl. a Danien-földszoros át­vágása (a későbbi Panama-csa­torna), a Ferenc-csatorna re­konstrukciója és tápcsatorna- rendszerének megépítése —, kezdeményezései, szervezőképes­sége, széles körű ismeretanyaga a nemzetközi és a magyar víz- gazdálkodás nagyjai közé eme­lik. A hős katona a gazdaság, a kultúra, a béke munkása lett. Dr. Faludi Gábor Tavaszi történet Bánatosan' álldogált az öreg- ember a kiskapuban. La­pátja, gereblyéje a kerítésnek tá­masztva pihent; mire sem ment velük. A földes úttesten éktelen­kedő buckákat az arra haladó traktorok olyan keményre tapos­ták, hogy ásó, lapát, öregember tehetetlennek bizonyultak. Pedig milyen szépen eligazgatta az árokpartot, simára gereblyézte az úttestet, alighogy kiment a föld­ből a kora tavaszi fagy, A hosszú tél után jól esett végre a szabad­ban serénykedni, s az öregember büszke volt, hogy az ő portája előtt lett legelébb tiszta, rendes az utca. De nemcsak örömöt, bosszúságot is hozott ez a bolon­dos április. Előbb csak egy kerek, sötét folt jelent meg az út közepén, majd nőni, hízni kezdett, meg- fényesedett, s kis idő múltán — utat találva a rögök között — csorogni kezdett az árokba a víz. „Csőtörés” — rémült meg az öregember, és az elmúlt tavaszra gondolt, amikor lefektették az ut­cában a vezetéket. A gondosan tartott, salakkal hintett úttestet, fűvel vetett árkot órák alatt föl­dúlták a gépek, s a csákányos, lapátos, gumicsizmás emberek. Persze akkor nem sajnálta iga­zán, hogyan is sajnálta volna, hi­szen a vezetékes vizet ő is na­gyon várta, csapot szereltetni is szándékozott, ha nem is be a házba, de legalább az udvarra. De most ez a csőtörés, itt a háza előtt!... Az öregember tanácsta­lanul nézett körül, mint aki se­gítséget vár, ■ csak még nem tud­ja, merről jön a megváltás. A csákányos, lapátos, gumi- csizmás, nagyhangú em­berek sokáig zuhogtak, ástak, kia­báltak, mire rábukkantak a meg­repedt csőszakaszra. Akkorra már jókora gödör ásítozott az utca közepén, s a kidobált földdel csaknem színültig telt az árok. „A nemjóját” — szomorodott él az öregember a pusztítást lát­va. Aztán arra gondolt, talán meg Iteiiene vendégelnie a mun­kásokat egy pohár borral, úgy bi­zonyára gondosabban végeznék el a munkát. De mire á 'szatyorral a kezében a boltból hazabakta­tott, bizony nem talált ott egyet sem közülük. „Hát már elmen­tek?” — hökkent meg az öreg­ember, de aztán megnyugodott. „No, akkor majd holnap” ... De a munkások nem jelentkez-' tek sem másnap, sem harmad­nap. Az öregember akkor alapo­sabban Is szemügyre vette a munkájukat. „A csövet azt meg­foltozhatták” — vélekedett, mert a víz elapadt. De a gödröt bizony , csak úgy felébol-nagyjából te­mették be a lapátos emberek. plőbb megpróbálta maga — ■*“' ásóval, lapáttal — rendbe­hozni az elcsúfított utcát, csak amikor már látta, hogy az nem sikerülhet, akkor gondolt arra, hogy segítséget kellene kérnie. Honnan? Kitől? Talán a Molnár Anti fiától, aki éppen amott kö­zeledik? Hej, ha legalább a ke­resztnevét tudná ennek a gye­reknek !... Erőltette az eszét az öregember, de mindhiába. Ám a Molnár fiú nem sietett el, mint máskor, egy kurta „jó napot”-tal mellette. Megállt, a feje búbjára tolta a sapkáját, a buckára sandított, és azt mondta: — Hát ezt jól megcsinálták magának, ;papa! Az öregembert hirtelen elfogta a pulykaméreg. SIKERT HOZOTT A KÖZÖS TÁRLAT Kecskeméti zománcművészek szovjet kiállításon Mint annak idején beszámoltunk róla, közös tűzzománc­művészeti kiállítást rendeztek Moszkvában a magyar és szovjet képzőművészeti szövetség együttműködési munka­terve alapján. A Kuznyeszkij moszt utcai termek másfél száz alkotást mutattak be. Cikkünk szerzője a magyar delegáció tagjaként vett részt a sokoldalú magyar—szovjet kulturális együttműködésnek ezen a kiemelkedő eseményén. XXOOJKECTBQ < A Bács-Kiskun megyei támo­gatással Kecskeméten működő zománcművészeti alkotótelep he­tedik éve fogad szovjet és hazai vendégeket. A nyaranta öthetes időtartamra ideérkező művészek közös munka során ismerked­nek a szakmai tudnivalókkal, tapasztalatot cserélnek. A Bács- Kiskun megyei Tanács, valamint a helyi Zománc- és Kádgyár Iá* ■nógatásával, Kátai Mihály mű­vészeti vezetésével a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Mű­szaki Főiskolán, meghatározott program szerint végzett, rend­szeres munka eredményeként lát­hatta a szovjet nagyközönség a gazdag termést. Az érdeklődést tovább fokozták a televízió, saj­tó és a rádió híradásai. Zamkov Vlagyimir, a Szovjet Képzőművészek Szövetségének titkára — hazájában ismert al­kotóművész — a megnyitón el­hangzott beszédében köszönetét mondott a magyar félnék, az al­kotótelep házigazdáinak, az ed­digi erőfeszítésekért, a munkafel­tételek megteremtéséért. Ki­emelte. hogy a tárlat célja a szov­jet művészeti élet figyelmének felkeltése az együttműködésben rejlő, sokrétű művészi lehetősé­gek, az eddig elért alkotói ered­mények iránt. Ily módon is se­gítik a tűzzománcművészet szov- jetunióbeli fejlesztését, felhasz­nálását az építészetben, díszítő-. iparművészeiben, design-ban. A magyar zománcművészetet Kátai Mihály, Petrilla István, Ra­vasz Erzsébet és mások nagy kö­zönségsikert aratott alkotásai kép­viselték. A házigazdák művei je­lentős része inkább a kísérlete­zés jegyeit hordozta magán. Ez talán abból adódik, hogy a Szov­jetunió területén élő népeknél — annak ellenére, hogy évszázado­kon keresztül, elsősorban a Kau­kázusban ismert volt a tűzzo­mánctechnika — az utóbbi idő­ben főleg csak az ötvösművészet­ben (ékszerművészetben), aján­dék- és használati tárgyak dí­szítésénél alkalmazták *a tűz­zománctechnikát. Örömmel tapasztalhattuk, hogy e kiállításon már a magyar mű­vészektől, s elsősorban Kátai Mi- hálytól tanuló, különböző mű­fajokat képviselő szovjet alko­tók az ékszereken kívül épüle­teket díszítő murális alkotáso­kat, táblaképeket, ötletesen és újszerű felfogásban megoldott térkompoziciókat mutattak be. A tűzzománcot más anyagokkal és technikákkal együtt is próbálják! hasznosítani. Gagajnisz Jurisz, rigai ipar­művész az alkotótelep munkájá­ban részt vett szovjet művész­társainak véleményét összegezte: „A szocialista országokL között Magyarország vezető helyet fog­lal el a tűzzománcművészetben ... Az évente ismétlődő találkozók ihlető hatásokkal járnak. A kí­sérletezés során új technológiai fogások jönnek létre, s a művé­szek — vendégek és házigazdák — között aktív véleménycserére nyílik lehetőség. Kecskeméten különböző művészi stílusban ké* o BbCTABKA riPOM3BEJIEHWÍ XXflCáKHHKQB CCCP m BHP\ szült alkotások gyűjteménye ta­lálható, amelyek értéküknél fog­va hozzájárulnak a tűzzománc­művészet további fejlődéséhez.” Úgy érzem, mint a kiállítási katalógus magyar előszavának szerzője, hogy e moszkvai közös kiállítás méltó összegezése volt az eddigi tevékenységnek, a kö­zös alkotómunka eredményeként elért sikereknek^ A nemzetközi kulturális esemény egyben ' fi­gyelmeztetett az együttműködés tartalékaira is. S mint Kulakov Vagyim moszkvai festőművész a kiállítási katalógusban megje­gyezte: „Akadnak még technikai és alkotói kérdések, amelyekre a további együttmunkálkodásban kell választ kapniuk művészek­nek, építészeknek, technológu­soknak”. S ehhez — ugyanúgy mint eddig, vagy még körülte­kintőbben és fokozottabb mér­tékben — érdemes mindennemű támogatásban részesíteni a tűz­zománc nemzetközi alkotótele­pét Kecskeméten. Sári Katalin művészettörténész — De meg ám, fiam, hogy az a!... — tört ki belőle a keserű­ség . — Na nekem mennem kell — nyújtott kezet a fiatalember. — Hanem a gödörre... — intett az állával a buckák felé. — A gö­dörre most már ne legyen gon ja! ár tudom! — örült meg ■ másnap az öregember, amikor a fiút meglátta. Lacinak hívják ezt a gyereket! Laci egy ormótlan talajegyen­gető gépet vezetett. A társai Tra­banttal jöttek. Nem telt bele egy óra, és az út olyan volt, mint an­nak előtte. A munka nagyját a gép végezte el, a többit az ásót, lapátot ragadó fiatalok. Még a gereblyét is kivetTék a mindenütt ott lábatlankodó öregember ke­zéből. — Ez a mi brigádunk, papa! — kiáltotta a fülébe Molnár Laci. — A fiúk, a munkatársaim! — Hát azt úgyis gondoltam — vidámodott meg az öregember, hogy aztán elbizonytalanodjon is­mét. Nem is tudom, hogy köszönjem meg! Csak amikor már elmentek, vá­gódott az eszébe a szatyorban fe­lejtett bor. „Vén bolond!” —kor­holta magát. — „Legalább egy pohár borral megkínálhattad vol­na őket!” Nézte, forgatta az üveget, az­tán egyszer csak fölnyitotta: Any- nyi poharat készített ki az asz­talra, ahányan a -brigádosok vol­tak. Meg még egyet: magának. Valamennyit színültig töltötte. — Egészségetekre, fiúk! — mondta, s koccintott mindegyik­kel ... Később kiment, hogy megnézze, tényleg rendben van-e az utca. Rendben volt. De a kapufélfába kellett kapaszkodnia, mert érez­te, hogy szédül. „No nézd csak, még majd megárt!” — gondolta boldogan. Sitkéi Béla Kérek egy autogramot! Pillantsunk be a magyar popzene világába. Kér­dezzük meg: ki az egyik legnépszerűbb énekesnőnk. Bizonyosan Kovács- Kati neve is elhangzik. Fiata­los, gyors mozgású. Olykor „kiabálva” énekel, más­kor szenvedélyes olasz melódiákat ad elő. Sokoldalú énekesnő, állandóan a reflektorfényben van. SZOT- dijas, több táncdalfesztivált nyert, legutóbb nívó­díjat kapott. Kovács Kati portréja több beszélgeté­sünk alapján rajzolódott meg. □ □ □ Első beszélgetés (életéről, pályakezdéséről). — Verpeléten születtem, Egertől nem messze. Itt rövid ideig laktunk. A legkedvesebb gyerekkori emlékeim Egerből származnak, ahol ma is él édes­anyám és testvérem. Nagyon szerettünk barangolni a város szűk utcáiban, az egri várban, a katakom­bákban. Az Eger-patakban csónakáztunk is ... A helyi Gárdonyi Géza Gimnáziumban érettségiztem. Szerettem már akkor is a zenét, a komolyat és a könnyűt egyaránt. Otthon énekeltem, csak úgy a magam szórakoztátására. Az érettségi után állást kerestem. Éneklésre nem gondoltam, már csak azért sem, mert közepes osztályzatom voit ebből a tan­tárgyból. A Ki mit tud?-on, mint orvosírnokot kon­feráltak be. Az 1965-ös versenyen első díjat kaptam a táncdalénekesek kategóriájában. Majd az 1966-os. első táncdalfesztivál következett. Akkoriban az újságok így írtak az énekesnőről: „A dal elsöprő sikert aratott. Szerepe volt Kovács Kati érdekes, rekedtes, vagyis mostanában divatos hang­jának, indulatokat kavaró „vad” hangvételének, mely a népszerű gitáros világszámok hangulatkö­réhez közelítette a számot.” — örültem a kritikának, s annak,* hogy a Nem leszék a játékszered című dalommal végre „berob­banhattam”. Bár sok problémám akadt. Mint min­denkinek, nekem sem volt könnyű elkezdeni... So­kan mellém álltak, s rádiófelvételeim is szaporod­tak. Külföldön is meg-megfordultam. Az újságírók gyakran felkerestek, írtak rólam, s egyre több kedvelőm, rajongóm is akadt. □ □ □ kecskeméti koncert Második beszélgetés (egy után filmjeiről, lemezeiről). — Kardos Ferenc 1967-ben hívott filmezni. Nehéz volt átállni, főleg ä gyors beszédstílusom miatt. Ün­nepnapok, Az eltávozott nap, Fényes szelek, Hold­udvar, Fejlövés, A hamis Izabella. Ezek voltak a filmjeim. 1969-ben' a Pécsi Filmfesztiválon az év legjobb női alakítása díját kaptam meg. Azóta elfe­lejtettek, s ez így is van rendjén. Üj arcok, tehet­ségek jönnek a filmvilágba is. Az énekesi pályámon viszont tovább haladtam. A lemezkészítés terén eleinte nem kényeztettek el. Két nagylemezem je­lent meg akkoriban. Majd az LGT együttessel még két lemezt készítettünk. Koncz Tibor szerzeményeit az Intarzia című LP-n énekeltem, összesen tíz nagylemezem jelent meg itthon. Két diszkóleme­zen is énekelek. Minden dal újat hoz nekem, ha Presser, Szörényi, vagy Koncz Tibor, Adamis Anna írja is azokat. Szeretek mindig új zenészekkel dől­tlíD íu(( gozni. Így az Express, a V73, LGT, Gemini, V-Mo- to-Rock, Univerzál együttesek kísértek lemezeimen, koncertjeimen. Harmadik beszélgetés (a világhírnévről, a több mint tíz éves pályájáról). — Világhírnév ... Nem ábrándozom ilyesmirőL De ha már kérdezted, elmondom a véleményem. Olyan dalok kellenek ehhez, amelyekben ott az egyéniségünk, és rengeteg munka. Többször hívnak külföldi fellépésekre, az idegen közönség is jól is­mer már, persze ez még nem elegendő a hírnévhez. Tíz év az úton című dalomat szántuk összegzés­nek, 1976-ban. Azóta újabb évek jöttek, több tucat dallal, lemezzel... . □ □ □ Kovács Katit sokan kedvelik. Dalai még akkor is visszacsengenek fülünkbe, ha már régen vége a koncertnek, vagy a lemezt a tasakba tettük. „Ha megkérdezed, hol tartok? / Csak ennyit mondhatok: / Tíz év az úton, ez nagyon sok,/ te nem is gondo­lod, s nem is tudhatod!” — énekelte öt évvel ez­előtt ... Borzák Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom