Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
« • PETŐFI NÉPE • 1982. április 3. T örténelmi barátság Nincs életünknek olyan területe, amelyre ne terjedne ki immár csaknem négy évtizedes testvéri együttműködésünk a Szovjetunióval. Barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményünk sziklaszilárd alapja hazánk nyugodt, alkotó életének. Közös célunk: a béke védelme, a szocalizmus zavartalan építése. Kulturális kapcsolataink kiterjednek az oktatás, az irodalom, a művészetek minden ágára. Egyre gyakoribbak a kölcsönös látogatások, a tapasztalatcserék. A legszembetűnőbbek azok az eredmények, amelyeket a gazdasági együttműködésben értünk el. Hazánk energiaszükségletének oroszlánrészét a Szovjetunió fedezi, nyersanyagszállításai nélkülözhetetlenek iparunk számára. Kapcsolatainkban egyre inkább tért hódít a kooperáció és a szakosítás. A közös erőfeszítések meghatványozzák erőinket, új távlatok nyílnak a korszerű, világszínvonalú ipar és mezőgazdaság megteremtése előtt. Szovjet és magyar tudósok, szakemberek közösen dolgoznak azokon a megoldásokon, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a világ országainak nagy versenyében az élenjárók között legyünk. Ez fejeződik ki és válik mindennapi erővé a testvérmegyei kapcsolatokban is. Mint Romany Pál, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkára nyilatkozta: „Előadókat cserélünk a kiemelkedő politikai évfordulókhoz kapcsolódva. Sok száz pártéi tömeg szervezeti propagandista ismerhette meg a félsziget, illetve a Duna—Tisza köze nevezetességeit. A kalocsai és kiskunhalasi népművészet Szimferopolban, Kjevben és Moszkvában mutatkozott be a Szovjet—Magyar Baráti Társaság közreműködésével, a krimi művészeti csoportok elhoz. ták kultúrájukat a Duna menti folklórfesztiválra, <a grafikusok, festők és szobrászok művei Bács- Kiskun megyei kiállításokra jutottak el. Tovább szilárdultak a tanácsi, a szakszervezeti, az ifjúsági, a művészeti, a szöveti izeti, az egészségügyi, tudományos és és sportszervek kapcsolatai. A mezőgazdasági és ipari technológiák közvetlenebb és jobb megismerésére. hosszabb időre szóló szakembercseréket javasoltunk." V. Makarenko, az Ukrán Kommunista Párt Kr;' területi Bizottságának első is részletesen kifejtette 't a Szovjetunió című ’sadalmi és politikai fi Alt havi számában. Hol már az általánosságoktól akért beszélnek az ilyen p«.. _k : „A szovjet és magyar szakemberek kölcsönösen előnyös tapasztalatcseréje a következő években lehetővé teszi, hogy a szőlőtermesztési műveleteket — az eddigi 60 százalék helyett 80—85 százalékig — gépesítsük. Jelenleg több gazdaságunkban konténeres és csomagos módszerrel takarítjuk be a termést, ezt az eljárást részben Magyarországon dolgozták ki. Ugyanakkor Magyarországon megkezdték a Magaracs Intézet által kifejlesztett, a szőlővenyigék metszésére alkalmas APL—2,5 készülék sorozatgyártását.” Ami a jövőt illeti, tavaly augusztus 25-én vezető politikai szinten megállapodás született. Eszerint Bács-Kiskunban és a Krímben kétévente munkaprogramot dolgoznak ki a párt-, tanácsi, szakszervezeti, KISZ-delegációk, előadók, propagandisták, újságírók és az SZMBT—MSZBT-akti- visták kölcsönös látogatásaira, az időszerű kérdések tanulmányozására. Folytatódnak a területi szervek képviselőinek, a gazdasági és kulturális szakembereknek, a testvérvállalatok kiemelkedő dolgozóinak találkozói. Efcek természetesen a tapasztalatok kölcsönös átadását is magukban foglalják. S továbbra is utaznak egymáshoz a speciális turistacsoportok, sportolók, művészeti együttesek, és táboroznak az iskolások. • Egy fotó a testvérmegyei kapcsolatok emlék. könyvéből: Valentyina Jevgenyevna Mityajeva, a Szocialista Munka Hőse a kecskeméti Bense Sándorék Szimferopol téri lakásában. • Jól ismerik a Krímben a Lenin.renddel kitüntetett Juzs- naja Baromfifeldolgozó Vállalatot, a kecskeméti baromfi, feldolgozó testvérüzemét. Képünkön: V. Kozina állami-díjas dolgozó, a Szocialista Munka Hőse. • A Fekete, tenger partján Bács-Kiskun megyei úttörővezetők az Artek nevű nemzetközi úttörőtáborban. • A magyar gyártmányú fénytájékoztató berendezések — mintegy 200 „Visinform” tábla — kifogástalanul üzemelnek szovjet repülőtereken, sportcsarnokokban, pályaudvarokon. • Évente 150 darabot rendel ezekből a Leningrádban gyártott Kirovec—K 702 típusú, háromszáz lóerős traktorból Magyar- ország. • Leninváros. ban, a Tiszai Vegyi Kombinát létrehozása fontos szakasz volt Magyar- ország nehézvegyipari fejlesztési programjának megvalósításában. A TVK üzemei szovjet műszaki segítséggel épültek. Termékeik egy részét a Szovjetunióba exportálják. 4 Moszkva típusú dízel-motoros hajó. Építették a moszkvai hajógyárban magyar exportra. • Indulnak a Ladák a Volgái Autógyárból Magyar- országra. Hl A gárdaalezredes ELŐZMÉNY. Hosszas kutatás és az ezzel járó olykori szerencsés véletlen folytán egy második világháborús képhez jutottam. Az épületekről jöttem rá, hogy a témája Kecskemét felszabadítása. Az Arany János utca elején, a Sajtóház felöli oldalon egy páncéltörő ágyú áll. (A fotógyűjtemény címe: Sztálingrádtól Berlinig. Moszkva, 1960. Fotó: Jakova Rjukina.) Mögötte, négy harcos éppen tüzelésre készen. A parancsnok valamivel hátrább lehet. úgy, hogy védve is legyen, meg ki is lásson az ágyú páncélja mögül. Az ágyú csöve az Űj- kollégium irányába mutat. Elöl a megyei pártbizottság volt épülete — mai sajtóház — utána egy üzlet betört kirakata és közvetlenül, a lószerszám mellett a Farkas fodrászat. FOLYTATÁS. Kopogtatás az ajtón, nyilván vendég érkezik. A következő pillanatban középtermetű edzett alakjával Mihail Ivanovics Mohov gárdaalezredes, a Szovjetunió Hőse áll a küszöbön. A férfias kézfogás, a nyílt tekintet nagy utat megtett bátor katonát sejtet. Mindketten örülünk a találkozásnak, ö annak, hogy húsz év múltán sem feledkeztek meg azokról, akik részt vettek az ország és a megyeszékhely felszabadításában, én meg annak, hogy sok-sok keresés után végre ráleltem. Ez 1965. január 22-én történt. Naplóm legalábbis ezt rögzítette. És a legkisebb szünet nélkül megindul a beszélgetés, aminek főszereplője persze Mohov és mi néhányan körülötte, az emlékeket szívesen hallgató publikum. Közben a kora délutánból este lett és úgy tűnt, hogy már fogyóban vannak a témák, amikor eszembe ötlött az említeti; kép. Titkon az a remény élt bennem, hogy egyszer valakivel összehoz jó sorsom, aki képes szóra bírni az életük egyetlen pillanatában megörökített katonákat és elmondja hitelesen egy tüzelőállásba vont ágyú történetét. Elébe tettem a képet, űzetve az inkább álmodott, mint a biztosan hitt reménytől. Mohov kezébe vette. És a fény felé fordította. Én az arcát figyeltem, hiszen ez a belső áramlások legkifejezőbb tükre. Csupán másodpercek zuhantak a múltba és az alezredes arca elsápadt. Körülötte várakozó csend. De vajon mi történt ? . Mert Mohov felugrik, szeme fényesen izzik, ukránosan szőke haja a homlokára ereszkedik, s mintha húsz évvel előbb vezényszót kiáltana: eta moja masinka! Éz az én ágyúm! IRÁNY, ÉSZAK! Belgrád már szabad volt. Bobrovnyikov tábornok különleges tüzéralakulata parancsot kapott: a II. Ukrán Front alárendeltségében vegyen részt az október 29-én Budapest bevételéért meginduló támadásban. Egyik főváros a másik után. Mohov — akkor főhadnagy — és katonái mellében a szívvel együtt büszkeség is dobogott. Hosszú út állt már mögötte. Tizenkilenc éves fejjel, 1942 márciusában lett katona. Részt vett Moszkva védelmében, majd a sztálingrádi harcokban. A németeket üldözve a Donon is átkelt, és ott volt kisinyovi bekerítésüknél is. Románia után Jugoszlávia következett. S most megint új parancs: Pancsováról indulva megállás nélkül Kecskemét alatt kell az új harci állást elfoglalni. Az alakulat, amelyben Mohov ütegparancsok volt, a szükségnek megfelelően hol az egyik, hol a másik ukrán front arcvonalán harcolt. S mivel nagyobb német páncélos támadást, illetve ellenállást Kecskemét alatt vártak, nyomban meredeken északnak indultak. Talán közeleg a háború vége? Az évek óta melengetett vágyak kék egére azonnal felhő húzódik: Berlin még messze van. Nem lehetett elhessegetni ezeket a szüntelenül előbukkanó gondolatokat. A vontatók motorjai megnyugtatóan duruzsolnak; Künn koromsötétség. A nehéz felhők telt dézsája olykor meg-megcsurran, út, árok, szántóföld egyszínűén terül az oszlop elé. Úgy tapogatóznak, mintha az ismert társasjátékban a szemüket kötötték volna be. Városok, falvak már felszabadult, de azért még félénk, bizonytalankodó csöndje mögöttük. Sehol egy polgári ruhás lélek, így már az utat zászlóval jelző katonar lány is elűzi a magány érzetét. A legénység alszik, és ha az agyonkínzott idegek egyetlen sejtjében is futja az álomra, akkor bizonyosan valami boldogságot árasztó film pereg agyuk vetítő- vásznán. Már magyar földön járnak. Napokkal előbb itt még a németek volták az urak. Gyilkoltak, raboltak. Egymás után elnéptelenedett községek. Bizonyára sokan elmenekültek. HARC. Mire Kecskemét alá értek, este lett. Az eső vigasztalanul hullott. Mindenütt mély, ragadós sár. A nagy hadfelvonulás az utakat tönkretette. A katonák sokat szenvedtek emiatt, mert bizony nemegyszer a maguk erejével kellett pótolni azt, , amit a motorok már nem bírtak. A megérkezés után azonnal bevetésre kerültek. Másfél napon át váltakozó hevességgel tombolt a csata, amelyben valamennyi fegyvernem részt vett. Ezalatt a város alól az északi peremre sikerült verekedni magukat. S közben saját veszteség nélkül kilőttek három német tankot. A hadosztály-parancsnokság egy kis városszéli házban ütötte fel tanyáját, talán azért is, mert onnan nem menekült el senki. A többi porta az ürességtől ásíto- zott. A háziak kedves, egyszerű emberek az idegenkedés legkisebb jele nélkül. Valóságos oázis volt ez a háború poklában. Alig később nehéz volt otthagyni a sok emberi melegséget. Mohov a ház akkor tizenhat éves lányától egy fényképet kapott, amelyet még ma is nagy féltéssel őriz. S hogy félreértés ne essék, a kép személyi emlékei között található, amelynek „gondnoka” a felesége. De a városban is volt mit tenni, bár jelentős utcai harcokra nem került sor. Négy páncéltörő ágyújából hármat az északra menő útvonalak biztosítására rendelt, egyet pedig — helyét állandóan változtatva — a város szívében állított fel. (Ezek egyike volt az Arany János utcában). Itt is kijutott a hadiszerencséből. A vasútpark környékén kilőtt egy német rohamlöveget. Nagy kedve lett volna megnézni, hogy mi történt a páncél mögött, de rádión határozott parancs érkezett, hogy új állást foglaljon el. És közben történt némi kellemetlenség: a németek kilőtték az ágyú vontatóját. Mit volt mit tenni, a katonák az ágyúnak rugaszkodtak és kézzel vonszolták új tüfce- lőállásba. „ÓH, HA LENNE ERŐ!” Ezek azok a katonák, akik ott sürög- nek a képen megörökített különleges löveg mögött. Ezek azok a katonák, akik a szovjet haza sze- retetétől, a fasisztákat üldözve szabadságot hoztak Kecskemétnek. És Mohov újra a képet vizsgálja. „Óh ha lehne erő, hogy hátraarcot vezényelve az arcukat is meglátnám!” Az emlékezést sok rárakódás homályos!tóttá. Kecskemét után Nagykőrös, Cegléd következett. Majd Budapest- bekerítésében részt vett az ercsi átkelésben. Az itt tanúsított magatartásért kapta meg a szovjet katona számára legnagyobb kitüntetést: a Szovjetunió Hőse rendet. Azután a Dunántúl és Ausztria következett. Számára a háború Graznál ért véget, ott találkoztak az amerikai csapatokkal. i HÓSOK, HÓSOK. Mihail Iva. novics .Mohov egy a milliónyi felszabadító harcos közül. De az a katona, aki megjárta a háború poklát. Aki — a sors különös kegye folytán :— egyetlen egyszer sem sebesült meg, a háború mégis felejthetetlen nyomokat hagyott benne. Falujában, a Harkov környéki Izjumban egyetlen ház sincs, amelyikből ne hiányozna valaki. Bátyja a lábát vesztette, nagybátyja partizán volt és a németek agyonlőtték. A felesége ennek hallatára szívszél- hűdést kapott. És hol vannak bajtársai? A hatalmas termetéről híres belorusz Kozlov főhadnagy és a kuibáni kozáklány: Kazacs- ka főtörzsőrmester és egészség- ügyi felügyelő (igazi! nevén: Va- lentyína Parfjonova), akit mindenki tiszta szívvel szeretett. Nagy ára volt az európai népek szabadságának. De a sok-; sok áldozat új világot szült. S ennek a számunkra is megszületett új világnak volt egyik hőse Mohov gárdaalezredes. W. D.
