Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-01 / 77. szám

1988. április 1. • PETŐFI NÉPE • 5

KAVEHAZ? TERMEKBEMUTATO? KÖNYVTÁR?

„Tudok csinálni sírót, kacagót

y y

Vitassuk meg: mi legyen a Centrumban?

Igen, egészen pontosan a kecskeméti Centrum Áruházban, a református templomra támaszkodó egykori bazárépületben. A lapunk által kezdeményezett nyilvános sajtóvita első fordulójában az eddigi nézetek, elképzelések alapján közvetlenül is érdekelt szervek, szervezetek és intézmények képviselői kapnak szót — nyilvánvalóan saját érdekeik védelmében.

Nagy Ferenc, a HUNGARHOTELS kezelésében lévő Aranyhomok Szálloda igazgatója:

— Mivel a szűkén vett belvárost érinti a kérdés, úgy gondolom, egy olyan vendéglátó komplexum kellene oda, ami az egész városból, régóta és nagyon hiányzik. Például egy kávézó, vagy egy söröző.

Mert egyik sincs. Mi — ha a tárgyalásokat, siker koronázza — kettős funkciójú üzemegységet létesítünk: nappal kávéház, éjszaka bár lenne. És helyet kaphatna ott a cukrászüzemünk is. Nem szabad elfelejteni, hogy ma már — főleg szezonban — akkora

a turistaforgalom, oly sok a gyalogos városnéző idegen, hogy képtelenek vagyunk mindenkit leültetni, kulturáltan kiszolgálni. Oly szép, hangulatos a városbelső, hogy feltétlenül beleillik a képbe, és kellemes színfolt is lenne egy teraszos nosztalgia- kávéház. Külföldön nagy kultusza van most az ilyesminek.

Kovács István, a Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője:

— Mint köztudomású: fő

feladatunk a megyébe érkező turisták ellátása mindenféle információval,

programokkal, szállással stb.

Jelenlegi irodánkat rég kinőttük: ma már magunk sem .férünk el, nemhogy az érdeklődőket is fogad-hvi **juK,'<ítáfBilásüI: egyre no" az-Dnimázsiója. Bács-Kiskunnak | és Kecskemétnek, es hamarosan két új szállót is nyitunk, amit itt is értékesíteni akarunk. Az . áruház műszaki osztálya helyén alakítanánk ki egy fogadóteret, ahol. mindenféle szolgáltatást — információ, prospektus- és szuvenírárusítás, csomagmegőrzés, ruhatár stb. — igénybe vehetnének vendégeink. A kirakatban többnyelvű, hangosított városismertető diafilmeket vetíthetnének. Az emeletre kerülnének irodáink, a pincében pedig idegenforgalmi klubot, drinkbárt

csinálnánk. Az épület többi részére nem tartunk igényt, de azt hiszem, jól megférnénk bármilyen profilú üzlettel, intézménnyel.

Pfenning Gyula főkertész, Bács-Kiskun megyei Tanács:

— Megyénk hagyományosan mezőgazdasági árutermelő körzet, kimagasló mennyiségű és minőségű összhozammal. Probléma- máink immár évek óta visszatérően az értékesítéssel, a piaccal vannak.

Hányszor előfordult már, hogy az ország más tájain hiányzott a zöldség, mi pedig nem tudtunk mit kezdeni a rengeteg paprikával, paradicsommal! Na- mármost: ha egy ilyen frekventált helyen nyithatnánk egy termékbemutató termet és kapnánk néhány üzletkötésre alkalmas helyiséget, az egész biztosan konkrét gazdasági eredményekkel, bevételnövekedéssel járna. Emlékezzünk azokra a bizonyos áru. tőzsdékre, ahová csak a mintát vitte a termelő, s ahol megfelelő partnert talált a kereskedő! E megoldás sok más előnye mellett érdemes még megemlíteni, hogy tetemes szállítási költséget lehetne megtakarítani vele; nem kell ugyanis az árut fölöslegesen hurcolászni, minek következtében minőségét is jobban megőrzi.

Kriston Szidónia, a Bács-Kiskun megyei Könyvtár munkatársa:

— Nyomorult helyzetünk érzékeltetésére hadd mondjam el,, hogy könyvállományunknak majdnem a fele, folyóirataink közül pedig — az utolsó öt évfolyam kivételével — valamennyi 10—15 kilométerre levő, megüresedett tanyai iskolákban van elhelyezve.

Hetente kétszer, kedden és pénteken jár ki a kocsi és előfordulhat, hogy vizsgázók, tanulmányírók, kutatók legsürgősebb kérését csak több napos, vagy akár egyhetes késéssel .tudjuk teljesíteni. Kurrens szépirodalomból, diákok kötelező olvasmányaiból is csupán egy-két példányt tárolunk bent, jóllehet van belőlük bőven. Bizonyára mindenki egyetért velünk abban, hogy a könyvtár össztársadalmi szükséglet, s hogy a jelenlegi állapot már tarthatatlan. Van egy elképzelésünk: ha átmenetileg — amíg az új megyei könyvtár el nem készül — beköltözhetnénk a Centrum helyére, a galérián fono- tékát, a teraszon folyóiratolvasót rendeznénk be és afféle libresszóként be lehetne építeni a kölcsönzőterembe egy kávézót is. Szerintem szívesen fogadná a közönség, a többi javaslatunkkal együtt.

K. F.

A világjárók, az utazás megszállottjai, a szép tájak és a népi művészet kedvelői, ha Erdélyben járnak, nem mulasztják el, hogy Korondra ellátogassanak. Ebbe a székely faluba, a Hargita tövében1, ahol szinte az egész falu a fazekas népművészet művelője. Apáról fiúrá száll régóta már ez a „szép tudomány”, ez a közkedvelt mesterség. A hangulatos Tószeg utcában, a 895. szám alatt találjuk Babos Miklós fazekast, éppen munka közben.

Míg jár a keze-lába, beszél csak egyre, lelkesen, felszabadultan és szellemesen.

— Születni kell erre, és nagy érzés kell hozzá! Kötözzék be a szemem, tudok csinálni akkor is sírót, kacagót, mindenféle fejeket, alakokat, edényeket.

A bal lába mozdulatlan, a jobbal forgatja a. korongot. Kérem, hogy meséljen önmagáról.

— Szülő nélkül nevelkedtem. Biztattak: az élethez hozzá kell fogni. Mentem Vásárhelyre iskolára. Elém tettek egy görög istenszobrot, hogy rajzoljam le. Sikerült. De később cipő, ruha kellett, otthagytam a tanulást. Inas- kodtam, majd a szállításban dolgoztam, teherkocsin. Amikor meg gépkezelő lettem, mindjárt mintázni kezdtem, ha állt a motor. Ügyes vagyok, mondták, és én örültem. Vplt egy aranyember, a mesterem, Izsák Márton, ő sokat segített.

I Babos Miklós az árcsói' vásárban.

Közben csingilingi, zörög-zúg a masina. Babos Miklós megáll, fejét oldalra hajtva szemléli. Elégedettnek látszik.

— Érik, alszik most az anyag. CsicsiskáL Megnézik a kemencét? Jövök előre.

Gyönyörű tányérokat, vázákat, mindenféle használati és díszítési tárgyakat látunk. Egy tréfás kancsón a felirat: „Szőlőtőke, venyige, ha szomjazol, jer ide!” S a másikon: „Jó a bor és ízletes, ha e lyúkból Ízleled”.

— Nehéz munka ez, de szép. Elismernek, becsülnek, nem panaszkodom. De, tudja, mi fáj nagyon, ha eszembe jut? Hogy az Aranyos völgyében, Tordán születtem, és régen elkerültem onnan. Azóta nem jártam arrafelé. Nehéz volt az életem mindig. Most már jobb, nem panaszkodom. A szövetkezetnek dolgozunk, a feleségemmel, fiammal együtt. Látja, a házat is bővíthetjük már. Havonta ötszáz darabot készítünk a szövetkezetnek. V. M.

Ösztöndíjasok kiállítása

• Gyulavári József fotója.

Két fiatal bajai alkotó — Velekei József Lajos grafikus és Gyulavári József fotós — jelenleg a megyei tanács megértő támogatását élvez, heti, mint ösztöndíjasok dől. gozhatnak zavartalanul. A jelenleg látható közös tárlatuk is bizonyítja: nem érdemtelenül kapják az ösztönző biztatást. A József Atttlla Művelődési Központ földszinti bemutatótermében tették lehetővé az első közös szereplésüket.

Velekei művei mesések és groteszkek töbhnyire. A tragikus és tragikomikus életérzések sugárzódnak a falakról. Ha olykor kevésbé meggyőzőnek tűnik iS az élménynek a látvány szintjére emelése, a fiatal művész mégis figyelmet érdemel. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Gyulavári fotói arról tanúskodnak, hogy állandóan életközeiben van, mélyen átéli a látványt, és a jelek szerint irtózik a kitalálásoktól, a mesterkélt megrendezésektől. A népélet, a munka, s az ember a természeti környezetben: ez az, ami elsősorban izgatja. Kár, hogy e jelenlegi kiállítás — a gondatlan kivitelezés miatt — nem mutathatta meg a fiatal alkotó igazi tehetségét. Nyilván sor kerülhet még erre hamarosan.

Emlékezetes

A vonat éjfélkor érkezett

találkozó

A dolgozók kecskeméti általános iskolája ez évben ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Annak pedig húsz éve, hogy megkezdődött a tani- tás a felnőttoktatási intézmény középiskolai tagozatában. A kettős jubileumot több rendezvény gazdagítja, teszi emlékezetssé tanárok é§ tanítványok számára.

Ezek egyikére a napokban került sor. Az iskola Kömszomol téri dísztermében azok az öregdiákok találkoztak, akik a Dolgozók Gimnáziumában és Szak- középiskolájában érettségiztek a két évtized alatt. Maradandó élményt nyújtó, jelentős esemény volt ez az intézmény életében. Jó alkalom volt ez a számvetésre, a közös iskolai élmények, az eredményes vizsgák örömeinek a felidézésére. A tanárokra is ^visszaemlékeztek. Arra a kilencvenkilenc óraadó pedagógusra is, akik a húsz év alatt nagy türelemmel foglalkoztak a dolgozó középiskolásokkal, $ hozzá segítették őket a kései érettségi bizonyítvány megszerzéséhez. Ezerkilenc- százhatvankettő óta ■ ezerötszá- zan fejezték be sikerrel gimnáziumi, illetve szakközépiskolai tanulmányaikat, s jutottak hozzá ahhoz a további lehetőséghez, hogy — legalább is a jobb tanulók — felsőfokú oktatási intézményekben folytathassák tanulmányaikat.

Valamennyien nem mentek, nem mehettek el a találkozóra. Annyian viszont ott voltak, hogy alig fértek be a nagy díszterembe. Az együttlétet az iskola irodalmi színpadának színvonalas műsora tette kellemesebbé.

Emlékezetes találkozó volt.

—rapi—

Ji. . háború véget ért. A földeken valahonnan keletről jött, hosszú szőrű, mokány lovak magyartarka tehenekkel együtt húzták az ekét. Szántani kellett. Az eke mögött öreg emberek, asz- szonyok, serdülő gyerekek ballagtak. A falu postásának is sok dolga volt. Szinte nyomorékká húzta féloldalát a táskája. Sokat irt a Vöröskereszt. Röviden, világosan, úgy, hogy az egyszerű parasztasszonyok is megértsék: eltűnt, elesett.

Esténként az odamaradottak lelki üdvéért gyújtott gyertyalángok tántorogtak a kihalt utcákon. Halvány imbolygásuk egy- egy reménysugár haldoklása volt, amelyre szemfedőként a csendben osonó éjszaka borult. A sápadt parasztházák nádkucsmájuk alatt jótékonyan rejtették él a könnyes szemű életet. Éjfél felé aztán megélénkült minden. Szinte az egész falu életre kelt. A vonat éjfélkor érkezett. Asszonyok indultak az állomásra.

' Mentek hangtalanul egymás mellett, egymás mögött. Egyik sem számolta meg, hányadik éjszaka rója az utat otthonától az állomásig. Mentek minden éjjel kitartó szívóssággal az éjféli vonathoz. Az állomás kicsiny, pet- róleumszagú váróterme megtelt velük. A peronon a vaskorláthoz dőltek, szorosan egymás mellé. Egy irányba néztek: arra, amer- ről az éjféli vonat érkezett. Meglazították fejkendőjüket, tekintetüket le nem vették az éjszakáról, s mozdulatukba merevedtek, amikor kattant a szemafor.

A vonat dübörgése mindig egyazon pontról hallatszott. Onnan, ahol az országút keresztezte a vasúti síneket. Innen csapódott

a várakozásba tágult szemekbe a mozdony fénycsóvája, és ahogy közeledett, ügy pásztázta végig a megriadt reménybe kövült asz- szonyarcokat.

Az asszonyok tekintete rémülten követte az egyre szelídebben dohogó mozdonyt. A vonat megállt. A kalauz egyszer kiáltotta a falu nevét, aztán emberfürtök hullottak le a vagonokból, rohanó lábak csiszolták a salakos utat, és egyszerre értek a szűk kijárathoz. Bakaruhás emberek kiabálták saját nevüket, egymást préselve a kijáraton, mások a korláton átugorva nevezték meg torkuk szakadtából magukat, majd hirtelen váltva, ott sejtett hozzátartozóikat szólították. Az asszonyok ugyanígy. Vékony, zokogásba fúló asszonykiáltások hívták a párjukat, és nekimentek a bakaruhások tömegének, kezükkel'mint a sűrű bozótban csináltak maguknak helyet, hogy elérjék visszakapott emberüket. Aztán hirtelen megváltozott a kép. Akik megtalálták egymást, úgy ölelkeztek össze, mint a folyondár az életet adó anyafölddel.

Akik hiába vártak, hitetlenkedve néztek a távolodó vonat után. Ott álltak a peronon, és nézték az egyre távolodó fénypontot, amig bele nem süllyedt a puha éjszakába. Másnap megindulták a hazaérkezettekhez. Hátha tudnak az övékről. Sokan voltak, akikről szomorú igazságot mondtak, másokról, örömhírt, megint másokról semmit sem tudtak.

Aztán ugyanúgy, mint előző nap, jött az éjfél. Akik tegnap hiába vártak, új reménnyel fogták lámpácskáikat, és megindultak az állomás felé.

A várakozók között volt Emília édesanyja, Kiss Mátyásné is. Sok éjszaka várt hiába, míg egyszer megjött a férje. Titokban érkezett: lopakodva, hogy senki meg ne lássa, senki meg ne tudja, mert ez az életébe kerülhet. Azért mégis pusmogták a faluban, hogy látták valahol hazafelé jönni, de aztán hogy nem jelent» meg mégsem, megfeledkeztek a szóbeszédről; nem emlegették többet. Mással voltak elfoglalva. Egy napon szitkozódó emberek jöttek mindenfelől a községháza elé. Szónokok teremtek közülük, akik a nép haragjáról beszéltek, amely elsöpri az úri világ minden maradványát. Neveket soroltak fel, akik nemrég még hatalmaskodtak felettük. És minden névnél kiabálták: kötelet neki.

Elsőnek g volt leventeoktatót, Kevermesit fogták el. Magas, szikár, horgas orrú ember volt, szeme úgy üjt orra tövében, mint a sasnak, kihúzott, egyenes derékkal járt. Tipikus példánya volt a suttyó parasztfiúkat idomító honvédőknek. Akik hozzá jártak leventébe, nevét az úristennel együtt emlegették még évtized múltán is. Ma is csodának tartom, hogy akkor a tömeg kezében életben maradt, pedig igencsak ütötte, aki érte. Aztán ketrecbe zárták, közszemlére tették, és aki akarta, leköpködte. Rövidesen bíróság ítélkezett felette.

Mi, gyerekek izgatottan figyeltünk mindent. Roppant érdekes volt a felfordult világ. Az eseményeket otthoni rejtekhelyéről remegő lélekkel figyelte Kiss Mátyás. Házuk padlásáról követte fürkésző szemmel a falu életét, az utcán elhaladókat, és amit a

szomszédok a zárt kapuk mögött cselekedtek nagy titokban, az előtte úgy pergett le, mint egy színházi előadás.

Kiss EmíliáróU ekkor már évek óta úgy tudtuk, hogy hadiárva, hogy édesapja a háborúba veszett. Emília ezt mondta: nekünk is, tanárainknak is, és mindenkinek, aki kérdezte édesapjáról. Már nem várták haza. És ezt mindenki megértette. Hiszen már megjött, *aki megjöhetett. Az állomásról elfogytak' az éjféli várakozók és az érkezők.

A háborús élményeket az új események halványították.

Kiss néni közben hordta haza . a mosnivalót nap nap után, amit önmaga választott börtönében a férje mosott éveken keresztül. És hordta magában a nagy titkot, hogy rejtegeti emberét az egész világ elől. A nagy titok súlyát Emíliával osztotta meg, aki sem gyermekként, sem nagylányként még véletlenül sem törte meg a hosszú hallgatást Mindaddig, amíg az élet nem kényszerítette rá. Szerencsére. Akkor már tizenöt év telt el azóta, hogy egy éjszaka hazalopakodott az édesapja, és magára zárta saját tulajdonú celláját.

Tizenöt év. Mi minden történt ezalatt! Az emlékezés homályába vesztek a néphatalom tanulóévei. Évek óta nem tűntek el emberek a faluból, hogy egy idő után kis csomagjukkal a hónuk alatt, sápadtan, lötyögő ingnyakkal tétován kászálódjanak le a sokat megélt, egykedvű állomáson.

Emília is asszony lett. Férje nagy tekintélyű szakember, politikailag művelt, elvi hovatartozása egyértelmű. És itt a nagy titok, amit egyre nehezebb a két nőnek hordani, meg a nagy kérdés: van-e értelme? Hiszen tizenöt év alatt minden megváltozott! Másként uralkodnak a törvények. És tizenöt év alatt Kiss Mátyás egészsége is megromlott. Orvos kellene, meg szabadság. Az emberek közé kellne mnni, nemcsak a padlásról nézi őket bűnbocsánatért esdeklő tekintettel. Mikor nem is bűnös. Nem vétett senkinek. De ki hiszi ezt el neki? És Emília férje döntött.

Hallgattam őket az irodában. Elbeszélésük nyomán visszalépdelt a múlt. Élt a faluban egykor egy szegény községi kocsis. Híres volt szókimondásáról, meg arról, hogy sehogy sem állhatta az urakat, sem a rendszerüket. Az úri rend- • rol alkotott véleményét nem tartotta magában. Akkor is mondta, amikor nem kellett volna. Egyszer valaki csendőrkézre adta. Elvitték, börtönbe csukták, nem jött haza többé, ott halt meg a maga igazságáért. Családja, fiai itthon siratták meg. Sokat pusmogtak a faluban arról, hogy tulajdonképpen ki adta fel a csendőröknek az öreg Strankát, de hogy ki volt, senki nem tudja azóta sem.

A szóbeszédbe keveredett Kiss Mátyás neve is, még akkor, araikor a fronton volt. Hazafelé jövet találkozott »valakivel, aki azt mondta, hogy az öreg hozzátartozói le akarnak vele számolni apjuk haláláért. Ettől a beszédtől és a padlásról látott jelenetektől riadt meg, és vonult önkéntes száműzetésbe tizenöt évre. Bár Stranka bácsi hozzátartozói soha senkit nem illettek bosszúval, nem is kerestették soha Kiss Mátyást, még akkor sem, amikor elterjedt a hír: látták hazafelé jönni a fogságból.

Aztán Kiss Mátyás élőjét. Jelentkezett a hatóságoknál, ahol azért egy kis hiba akadt a kréta körül: nem volt személyigazolványa. Ezt nem vették tőle jónéven.

Árvay Árpád

ú

• Velekei József Lajos grafikája