Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-24 / 95. szám

professzor, ÉVFOFtOUL Százhúsz év­vel ezelőtt, 1862. április 24-én született Pápán, és 84 éves korában, 1946 júniusá­ban hunyt el Budapesten Be- ke Manó mate­matikus, egyetemi akadémikus. A budapesti Tudományegyete­men szerzett matematika—fizika szakos tanári oklevelet, majd 1884-ben doktorátust. 1895-ben a budapesti Trefort utcai gyakorló főgimnáziumba nevezték ki ta­nárnak, s 1900-tól 1922-ig a bu­dapesti egyetemen volt profesz- szor. Elére állt a századforduló körül megindult matematikatani- tósi 'reformtörekvéseknek; jelen­tős szerepet vitt több nemzetkö­zi matematikai oktatásügyi konfe­rencián is. A Tanácsköztársaság megdöntése után‘ elmozdították állásából, megfosztották akadémiai tagságá­tól, majd 1922-ben nyugdíjazták. A felszabadulás után visszanyer­te akadémiai tagságát. Tudomá­nyos vizsgálatai a lineáris diffe­renciálegyenletek irreducibilitásá- ra. az analitikus függvényekre és az algebra egyes kérdéseire irá- nyvltak. Emlékere a Bolyai Já­nos Matematikai Társulat 1951-ben Beke Manó emlékdijat alapított; az évenként kiosztásra kerülő ki­tüntetéssel az eredményes mate­matikai oktatást, illetve matema­tikai népszerűsítő tevékenységet jutalmazzák. A MA VOSZ küldöttközgyűlése iA Magyar Vadászok Országos Szövetségének Bács-Kiskun me­gyei Intéző Bizottsága tegnap Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban tartotta megyei küldöttközgyűlését. A va­dásztársaságok küldötteit' Kata- niés Sándor, a megyei intéző bi­zottság elnöke üdvözölte. Megvi­tatták az elmúlt évi gazdálkodás­ról és a pénzügyi eredményekről szóló beszámolót, amelyet Simon György, megyei fővadász szóban egészített ki. Döntöttek a vadgaz­dálkodási alap felosztásáról. A küldöttgyűlés személyi ügyek tárgyalásával ért véget. BALESET MIATT: Siker Egerben Egerben rendezték meg a Nemzetközi Iskola Kupa és az Ifjúsági Közlekedésbiz­tonsági Kupa országos dön­tőjét, ahol Bács-Kiskunt négy-négy tagú kerékpáros, illetve segédmotor-kerék­páros csapat képviselte. Az eddigiektől eltérően mo^t a segédmotorosok szerepeltek jobban, csapatban ugyanis megszerezték az országos 3. helyezést. A csapat tagjai: Pólyák Zoltán, Hedrich Zoltán, Janicselc Csaba és Farkas László. Az egyéni­ben Pólyák az ötödik, Hed­rich a nyolcadik helyen végzett. A Nemzetközi Is­kola Kupa egyéni verse­nyében sikerült megszerez­nie Forgó Károlynak, a Béke téri Általános Iskola 8. osztályos tanulójának a hetedik helyezést, és így jogot nyert arra. hogy részt vegyen a III. KGST Ke­rékpáros Közlekedésbizton­sági Versenyen a magyar ősapát tagjaként Bulgáriá­ban. A HÉTVÉGE SPORTJA SZOMBAT LABDARÜGÁS Megyei serdülő bajnokság: Kecske­méti csoport: KTE II.—Hetényegyhá- za, Lajosmizse I.—Helvéciái MEDOSZ, K. MÁV—Kerekegyháza, Helvéciái Pe­tőfi—KSC, KTE III.—Lajosmizse II. Kiskunfélegyházi csoport: Kkfházi Szövetkezet—Tiszakécske I., H. Kun Béla—Lakitelek, KTE I.—Kkfházi Hú­sos, Tiszaalpár—Tiszakécske II. Kiskőrösi csoport: Kiskőrös—Tass, Kecel—Izsák, Kunszentmiklós—Har­ta, Csengőd—Akasztó, Soltvadkert I. —Soltvadkert II. Kiskunhalasi csoport: Jánoshalma I.—Kisszállás, Kiskunhalasi AC—Kis- kunmajsa, Harkakötöny—Tataháza, Bácsalmás—Jánoshalma I., Kkhalasi Spartacus—Tompa. Kalocsai csoport: Fájsz—Kalocsa I., Miske—Hajós, Sükösd—Császártöl­tés, Ersekcsanád—Kalocsa II. Bajai csoport: Vaskút—Madaras, Bajai TSZ SK—Bajai SK II., Bajai SK I.—Bácsborsód, Felsőszentiván— Hercegszántó, Gara—Katymár. (Vala­mennyi csoport mérkőzése 16.30-kor kezdődik.) ATLÉTIKA Építők SC országos ifjúsági verse­nye: Népliget, Építők-pálya, 15 órakor. CSELGÁNCS Ifjúsági MNK, Kecskemét: Városi Sportcsarnok, 10.30 órakor. GOKART I. OB-futam: Kecskemét, DUTÉP- stadion, 14 óra. KÉZILABDA NB II. női bajnokság: Középcso­port: DUTÉP—Jászberény, Kecske­mét, városi pálya, 16.30; Lőrinczi Fo­nó—Jánoshalma, Bp., 17 óra. Megyei bajnokság; Férfiak: KAC- MEDOSZ—Kecel, Kiskunhalas, 17 óra, Tiszakécske—Kiskunmajsa, Ti­szakécske, 16 óra Kalocsa—DUTÉP SC, Kalocsa, 16 óra. Nők: Harkakötöny—Kiskőrös, Har­kakötöny, 16 óra; Kecel—KAC-ME- DOSZ, 17 óra; Kiskunmajsa—Solt­vadkert, 17.30. KOSÁRLABDA Felszabadulási Kupa; nők: BSE— Kecskeméti SC, Bp., városmajori sportcsarnok, 16 óra. Férfiak: Volán SC—Bajai SK, Bp., Kavicsos köz, 15 óra. NB II. férfiak: Kkfházi Lenin TSZ SK—Hódmezővásárhely, Kkfháza, Kossuth L. u., 16.30. Nők: K. Vasas—Hódmezővásárhely, Kkfháza, Kossuth L. u., 18 óra. . TENISZ I. o. CSB. férfiak: BVSC—KSC, Bp., Tatai út, 11 óra. VlVAS Serdülő és ifjúsági vidékbajnokság: Miskolc, városi sportcsarnok, 9 óra. VÍZILABDA Serdülő bajnokság: Bp. Honvéd— KSC, Bp., Hajós u., 13 óra. Ifjúsági bajnokság: Szentes—KSC, Bp., Hajós uszoda, 14 óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB II.: Pénzügyőr SE—Kecskeméti SC, Bp., Pasaréti út, 16 óra, jv.: Pa- lOtai. Területi bajnokság: Tiszakécske— DÉLÉP, KTE—Lajosmizse, Nagyszé­nás-Baja, Füzesgyarmat—Jánoshal­ma, Bcs. Agyagipar—H. Kun Béla SE, a mérkőzések 16 órakor kezdődnek. Megyei bajnokság: Soltvadkert— Kalocsa, jv.: ifj. Molnár; Kkfházi Szövetkezet—Kiskunhalas, jv.: Kul- man; Fájsz—Tass, jv.: Breta; Harta —Mezőfi, jv.: Farkas; Kiskőrös— Izsák, jv.: Kiss; Radnóti—Sükösd, jv.: Karácsony; . Gábor A.—Miske, jv.: Szabó; H. Szamuely—Kecel, jv.: Csongrád megyéből. (A mérkőzések 17 órakor kezdődnek.) Megyei II. o.: Északi csoport: Kis- kunhaiasi Spartacus—Ksztmiklós, 10 óra; K. MÁV—Hetényegyháza, 10 óra* KMFSC—Helvéciái Petőfi, 10 óra; Ke rekegyháza—Kkfházi Húsos, 17 óra Csengőd—Harkakötöny, 17 óra; H MEDOSZ—Lakitelek, 17 óra; Tiszaal pár—Akasztó. 17 óra. Déli csoport: Bácsborsód—Császár- töltés, Hajós—Madaras, Katymár— Bácsalmás, Érsekcsanád—Felsőszent­iván, Bajai TSZ SK—Kisszállás, Ta- taháza-r-Vaskút, Hercegszántó—Tom­pa, a mérkőzések 16 órakor kezdőd­nek. Járási bajnokságok; Kecskeméti já­rás: Kunszállás—Ladánybene, Fülöp- háza—Szabadszállás, Nyárlőrinc— Ágasegyháza, Lajosmizse II.— Jakab- szállás, Lászlófalva—KTE II., Kun- peszér—Kkfházi Vasutas, a mérkőzé­sek 10 órakor kezdődnek. Kalocsai járás: Bátya—Szakmár, 10 óra; Solt—Dunapataj, Szalkszent­márton—Homokmégy, Úszód—Duna­vecse, Dunatetétlen—Dunaszentbene- dek, Apostag—Dusnok. (A mérkőzé­sek 17 órakor kezdődnek.) Területi NB-s ifjúsági- és serdülő­bajnokság: Sz. Dózsa—KSC, 14 óra. AUTÓSPORT Hírős Kupa slalomverseny 3. befe­jező fordulója: Kecskemét, ATI-pálya (Merkur-telep mögött), 9 óra. CSELGÁNCS Junior MNK: Kecskemét, városi sportcsarnok, 10.30 óra. Országos serdülő CSB: Bp., Me­gyeri úti sportcsarnok, 11 óra. GOKART OB-futam 2. napja: Kecskemét, DUTÉP-stadion, 9 óra. KÉZILABDA Megyei bajnokság: férfiak: Baja— Soltvadkert, Bácsalmás—Csávoly, 10.30 óra. Nők: Nemesnádudvar—Kisszállás, Lajosmizse—DUTÉP SC IT., 10.30-kor. KOSÁRLABDA MNK-mérkőzés: nők: Nagykőrösi Pedagógus—KSC, Nagykőrös, 11 óra. RÖPLABDA NB II. férfiak: H. Mezőfi SE—Pécsi VM, Kecskemét, Petőfi-laktanya, 13 óra, Bácsbokodi TSZ SK—DUTÉP SC, Bácsalmás, 11 óra. Nők: Dunaújvárosi Építők—Kalocsai SE, Dunaújváros, Római krt., 10 óra. SAKK OB I. férfiak: DUTÉP SC—Tipog­ráfia, Kecskemét, Kuruc krt. 14., 9.30- kor. Nők: DUTÉP SC—Utasellátó SC, Kecskemét, Kuruc krt. 14., 9.30 óra. TENISZ I. o. CSB, férfiak: Kecskeméti SC —NIKE FÁK, Kecskemét, 10 óra. VlVAS Serdülő és ifjúsági vidékbajnokság: Miskolc, városi sportcsarnok, 9 óra. VÍZILABDA OB II A: Kecskeméti SC—Ceglédi VSE, Kecskemét, 16.30 óra. Változás a kecskeméti színház programjában 'Lapunk tegnapi számában be­számoltunk arról, hogy csütörtö­kön reggel Dunaíöldvár és Cece között kecskeméti színészeket szállító autóbusz ütközött össze egy bútorszállító pótkocsis teher­autóval. Az autóbusz utasai kö­zül öten súlyosan megsérültek. Tömöri Pétert, a színház vezető rendezőjét kérdeztük meg: milyen gondokat okoz e váratlan eset az évad hátralevő programját illető­en? — Megnyugtatásul elmondha­tom, hogy a színház, a baleset okozta gondok ellenére nem áll le. Májusban és júniusban ugyan­annyi előadás lesz, mint amennyit meghirdettünk. Az egyedüli jelen­tősebb változás, hogy az évad nyolcadik — május 7-i — nagy- színházi bemutató előadása, a Két holdkóros című zenés vígjá­ték elmarad. Olyan szereplők es­tek ki a sorból, akiket már nem lehet pótolni. A darabot nem vesszük ki véglegesen a műsor­tervből: a jövő évadban bemu­tatjuk majd. Helyette május 7-én, pénteken, Miroslav Hornicek: Két férfi sakkban című komédiáját játsz szűk. Ez már „bepróbált” színda rab, műfajilag hasonló az elma radt színműhöz, s a rendezője is azonos: Illés István. A szereplők Bácskai János, Németh László ifjú Míjcsi Sándor, Réti Erika Csengeri Erzsébet, Vadasi Tünde, György János. A díszlet Szászfay György munkája. Más előadásainkon a beugrások nem okoznak problémát, a kama­raszínpadon sem változik a meg­hirdetett program. Továbbra is láthatja a közönség a Fehér há­zasság, a Pokoljárás, a Nagypapa látni akar benneteket című da­rabokat. S még egy új pódium­műsorra, Kovács Titusz Eszmélés című önálló estjére is sor kerül majd. A vezető rendező arra kérte szerkesztőségünket, hogy- tolmá­csoljuk a színházbarátok táborá­nak: megértést várnak tőlük. Ké­résének ez alkalommal teszünk eleget. —rapi— MŰSOR ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Április 24-én, szombaton 14 órakor: Csak tiszta forrásból. Pap Gábor mű­vészettörténész előadása. 15 órakor: Filmklub a Szexológiai Szabadegyetemhez. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Április 24-én, szombaton este 7 óra­kor: A medikus. A Debreceni Csoko­nai Színház vendégjátéka. Bérletszü­net. Előzetes Április 27-én, kedden délután 3 óra­kor: Ármány és szerelem. Ifjúsági A- bérlet. 27-én, kedden este 7 órakor: Ármány és szerelem. Főiskolás-bérlet. 28-án, szerdán délután 3 órakor Ár­mány és szerelem. Ifjúsági B-bér- let. 28-án. szerdán este 7 óra. kor: Ármány és szerelem. Jókai-bér- let. 29-én, csütörtökön, este 7 órakor: Ármány és szerelem. Arany-bérlét. 30-án, pénteken este 7 órakor: Ár­mány és szerelem. Ödry-bérlet. KELFMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ 29-én. csütörtökön este 7 órakor: Pokoljárás. Bérletszünet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: EGY ELVÁLT FÉRFI BAL­LÉPÉSEI. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő, amerikai filmvígjáték. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A VADÖLÖ. Német kaland­film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: REXI, A FOGORVOS. Színes lengyel mesefilm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart elő­adást. Stúdiómozi: 8 órakor, a Városi mozi épületében: MINDEN RENDBEN. Szí­nes, brazil film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: VADÁL­LATOK A FEDÉLZETEN. Színes szov­jet filmvígjáték. Háromnegyed 6 óra­kor: KERESZTAPA. Csak 16 éven fe­lülieknek! Dupla, III. helyárú! Kétré­szes, színes amerikai film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 4. 6 és 8 órakor: KÍNAI NEGYED. 14 éven . aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes, magya­rul beszélő, amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: ROBIN HOOD NYILA. Színes, magyarul beszélő, szovjet kalandfilm. 6 és 8 órakor: EGY ZSENI, KÉT HAVER, EGY BALEK. III. helyárú! Színes, magyarul beszélő olasz—francia westernfilm. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: TEG­NAPELŐTT. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! színes magyar film. BAJA Uránia mozi: fél 4 és 7 órakor: RÓ­JAK ÉS A MARCUS—NELSON GYIL­KOSSÁGOK. Dupla, II. helyárú. Csak 16 éven felülieknek. Kétrészes, színes, magyarul beszélő, amerikai bűnügyi film. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: KONVOJ. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes, magya­rul beszélő, amerikai kalandfilm. Hüfiri Arak Kecskeméten Sóska 30 Élő kacsa 50 (Ft/kg) Alma 8—20 Túró 30 Körte 20 Tejföl (liter) 35 Burgonya 5—7 Szamóca 300 Tojás (db) 1,50 Sárgarépa 35—40 Dió 30—35 Burgonya 6—7 Petrezselyem 28—40 Mák 140 Sárgarépa 25 Vöröshagyma 10—14 Tej (liter) 7 Petrezselyem 30 Fejes káposzta 20 Tejföl (liter) 50 Uborka 70 Kelkáposzta 20 Tehéntúró 40—50 Retek (csomó) 4 Saláta (db) 3—5 Sajt 100 Paradicsom 240 Karalábé (db) 4—10 Élő csirke (pár) 100—160 Hagyma 15 Paradicsom 200—220 Élő tyúk (pár) 160—280 Fejes káposzta 20 Paprika (db) 3—12 Tojás (db) 1,40—1,60 Saláta (db) 5 Uborka 45—60 Paprika (db) 6 Retek (csomó) 3,50—7 BAJÁN Hagyma (csomó) 4—5 Hagyma (csomó) 3—4 Alma 8—14 Fokhagyma 40 Élő csirke 45 Körte 20 Spenót 30 Élő tyúk 35 Dió 40 György és Márk: jeles napok áprilisban Szent György napján kihaj­tom a gulyámat — hangzik az ismert népdal, <a gyermekmon­dóka pedig így szól: Süss fel nap, Szent György-nap, Ker­tünk alatt ia Ikis bárány majd megfagy! Sokan tudják, hogy a régi naptárak áprilist Szent György havának hívták. Ápri­lis 24-ét, György napját jelen­tős, a természet megújulásá­hoz, a tavaszkezdéshez kap­csolódó dátumként tartották számon a régiek, nemcsak ná­lunk, de szerte Európában. Megünneplése még az ókorra nyúlik vissza. A~ rómaiak ek­kor köszöntötték Palist, a pász­toristent. Kiseperték az istál­lókat, vízbe mártott babér­gallyakkal meghintették, majd szalma lángjával megfüstölték magukat és a jószágot, meg­óvandó a bajtól, romlástól. Nálunk ezen a napon hajtot­ták ki a mezőre az istállóban telelt marhát. A jószágot a ka­puba 'fektetett láncon, vagy fejszén, ekevason, tojáson, a gazdaasszony kifordított szok­nyáján hajtották át. Se szeri, se száma a gazdálkodáshoz kapcsolódó György-napi hie­delmeknek. A régi néphit sze­rint <a Szent György éjszaká­ján húzott harmatban van a föld ereje. A bűbájosok más­nak a földjét fehér lepedővel húzták meg, az így gyűjtött harmatot otthon kicsavarták, pogácsát sütöttek Vele, s meg­etették iá tehénnel, hogy híz­zék és sok tejet adjon. Sokfé­leképp védték e napon a há­zat, és főleg az istállót a ron­tástól: zöld ágak kerültek aj­tóra, kapura, seprű, só, gatya­madzag az ajtóba,■ fokhagyma a tehén szarvára, körülfüstöl­ték az istállót. Régen ekkor szegődtek el munkába a pász­torok, a kocsisok, a cselédek, egyes helyeken e nap zajlott a falusi, városi tisztújítás is. A középkorban ekkor volt Buda városi tisztújítása is. Márk napját, április 25-ét búzaszentelőnek hívták. A szo­kás minden bizonnyal a római, Ambarvalia ünnepének folyta­tása. Rómában könyörgő kör­menetet jártak, Robigus isten­nek áldozatot mutattak be, hogy a vetéseket óvja. Még századunk első évtizedeiben is megünnepelték a mezőn a bú­zaszentelést. A néphit a meg­szentelt búzakalásznak különös erőt tulajdonított. Nógrádban, Hevesben a férfiak a kalapjuk mellé tűzték, az asszonyok könyvbe préselték. Másutt, ha a gyereknek gyulladása tá­madt, belefőzték a teájába, S e főzettel borogatták a fájós testrészeket. > ,, „ K. Gy. M. TAVASZ Ásóval, kapával, gereblyével felfegyverkezett kertészek munkamegbeszé­lést tartottak tegnap reggel a kecskeméti Szabadság tér parkjában. A kö­vetkező döntés született: A bokrok alját utoljára hagyjuk, hátha még Jobban is esni fog a hó! Tegnap, április 23-án, a tavasz 34. napja volt... n. m. NAPTÁR 1982. április 24. Szombat. Névnap: György. Napkelte: 5 óra 40 perc. Napnyugta: 19 óra 46 perc. Holdkelte: 6 óra 24 perc. Holdnyugta: 20 óra 33 perc. NÉVTÁR Ma a Györgyök ünnepük névnapju­kat. Keletkezett a görögből latinosított Georgius név régi magyarországi la- tinságú olvasatának a rövidüléséből. Jelentése: földműves, gazdálkodó. Ezen a napon köszönthetjük még a Bajánokat, a Becséket, a Bojánokat, a Bonifácokat, a Bónisokat, a Debórá- kat, az Egmontokat, az Egonokat, a Fidélákat, a Gasztonokat, a Gyöngy­virágokat, a Györgyiket, a Kászono- kat, a Melittákat, a Meliórákat és a Si­monokat. IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: gyakran változik a fel­hőzet. Már csak néhány helyen fordul elő zápor, főleg a nap ele­jén hózápor. Többfelé megélén­kül, egyre több helyen megerő­södik az északi szél. Folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet —3, plusz 2, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április 22-én a középhőmérséklet 5,1 (az 50 éves átlag 12,5), a legmagasabb hőmérséklet 8.5 Celsius-fok volt, a nap 6,9 órán át sü. tött, csapadék 0,2 milliméter hullott. Tegnap reggel 8 órakor 2, 14 órakor 5.9 Celsius-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet mínusz 0,2 fok. a légnyomás 1017,9 millibar (emelkedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Csorvá- scn megtartott 17. heti lottósor­soláson a következő számokat húzták ki: 9, 11, 14, 19, 89. (MTI) — Kecskeméti tanyák címmel nyílik kiállítás ma 11 órakor a kecskeméti Katona József Mú­zeumban. Romány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága első titkárának megnyitó beszéde után a műsorban fellép Kiss Je­nő, a Katona József Színház művésze, valamint az Óvónőkép­ző Intézet nőikara és a Kecske­mét Vonósnégyes. — Ki tud többet a Szovjetunió­ról? Vasárnap délelőtt fél tizen­egykor tartják a népszerű diákve­télkedő tévédöntőjét. A televízió nézői előtt is összemérik tudásu­kat az országos döntő első és má­sodik helyet elért csapatai. A két győztes iskola három évig hasz­nálhatja a Lapkiadó Vállalat ba- latonberényi üdülöházát, a leg­jobb nyolc csapat pedig szovjet­unióbeli jutalomutazáson ■ vesz részt. — MŰSZAKI ÉS TUDOMÁ­NYOS FILMNAPOK ’82 címmel az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában május 3-tól filmbemutatókat szervez. A filmek a Zsiguli kar­bantartásától az atomerőművekig, a rákkutatástól az ipari roboto­kig a tudomány és technika új­donságait mutatják be. — Az alkoholizmus elleni küz­delem társadalmi és jogi eszkö­zeiről, alkalmazásuk tapasztala­tairól tájékoztatta a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei közjogi munkabizottságát dr. Szi- kulai Lóránt egészségügyi főtaná­csos. A munkabizottság pénteki ülésén Nádasdi Miklós javaslatot terjesztett elő az állampolgári ismeretek című vetélkedő meg­szervezéséről a szakmunkásképző intézetekben. MEGGYVÁLOGATÓK • Meggyet válogatnak, osztá­lyoznak külföldi megrendelésre, exportszállításra a Magyar Hűtő­ipari Vállalat bajai gyárában az üzem dolgozói. A vevő kívánsá­gának megfelelően csomagolják a keresett, gyorsfagyasztott Pán- dy-meggyet. (Méhesi Éva felvé­tele) í Holnapi lapszámunkból * I §1 A negyedik oldalon Magazi­nunk fő témája a lakásépítés ■§ berendezés; Visszakapják, amit befizettek a jánoshalmi fiatalok. Hogyan építkezik az átlag nyugatnémet? A legdrá­gább ölletet a legolcsóbb cllcs- várjuk olvasóink jelentke- I zését most induló „Beliilnézet” | című sorozatunkhoz. Az ötödik oldalon tudósítunk egyebek kö­I zött a bajai művészeti életről. — A kiskunfélegyházi pus/.la. keresők és az alföldi paraszt­mozgalom címmel tart előadást Fekete János helytörténeti kuta­tó hétfőn 18 órakor a kiskunfél­egyházi Kiskun Múzeumban. A Honismereti Klub foglalkozására várják az érdeklődő vendégeket is. — ZENEI KLUB. A kecskeméti széchenyivárosi fiókkönyvtár ze­nei klubja a szokásostól eltérő időpontban tartja összejövetelét. A következő foglalkozásra ked­den délután 5 órakor kerül sor, ,.Tenor- és szopránáriák’' címmel. — Jubiláló orosz nyelvi tagozat. Harmincéves az ország legré­gibb középiskolai orosz nyelvi ta­gozata a pécsi Leőwey Klára Gim­náziumban. Az 1952 óta folyama­tosan működő tagozat több mint ezer diákot érettségiztetett eddig a világnyelvből. Az évforduló al­kalmából pénteken emlékünnep­séget tartottak a patinás iskolá­ban. Az orosz nyelvi tagozat em­lékünnepségével véget' ért az a féléves eseménysorozat, amelyet a Leőwey Klára Gimnázium fenn­állásának' 75. évfordulója alkal­mából rendeztek. — IRODALOMTÖRTÉNETI VÁNDORGYŰLÉS OROSHÁ­ZÁN. A Magyar Irodalomtörténe­ti Társaság idei vándorgyűlése pénteken kezdődött meg Oroshá­zán. A rendezvény színhelyéül Darvas József születésének 70. évfordulója alkalmából választot­ták a kiváló író'és politikus szü­lővárosát. A tanácskozás első két napjának témaköre: a Viharsarok irodalma, népe, társadalma. A tanácskozás befejező napján, va­sárnap kerekasztal-beszélgetést rendeznek a pikareszk regényről. (MTI) —PALFY JÓZSEF, a Magyar- ország főszerkesztője lesz a Kül­politikai fórum vendége április 26-án az Erdei Ferenc Művelő­dési központban. A fórum 19 órakor kezdődik az ifjúsági klub­ban. — Országos vásárok. Vasárnap országos állat- és kirakodóvásárt tartanak Szegeden, Hajóson és Albertirsán. Autóvásárt Kecske­méten, Szarvason, Albertirsán és Nagyatádon. KÉT CSATTANÓ Titkárnő: — Az igazgató úr azt üzeni, hogy házon kívül van. Látogató: — Mondja meg az igaz­gató úrnak, örülök, hogy nem jöttem el! * A műfordításokkal úgy áll a dolog, mint az asszo­nyokkal. Amelyik szép, az nem hű — és amelyik hű, az nem szép ... (A Berliner Zeitungból ollóztuk.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám :• 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába« ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi üt 6. 6001 Telefon í 20-468 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-236 X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom