Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-18 / 90. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXVII. évi. 90. igám Ára: 1,40 Ft 1982. április 18. vasárnap «■I i í in..,. -. — I ■■ i " Wojciech Jaruzelski hazánkba látogat A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága és a Ma­gyar Népköztársaság Miniszterta­nácsa meghívására Wojciech Ja­ruzelski hadseregtábornok, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárának, a Lengyel Népköztársaság mi­nisztertanácsa, a nemzeti meg­mentés katonai tanácsa elnökének vezetésével a közeli napokban len­gyel párt- és állami küldöttség ér­kezik hivatalos baráti látogatásra hazánkba. (MTI) Púja Frigyes Svédországba és Finnországba utazik Púja Frigyes külügyminiszter Óla Ullsten svéd, illetve Pár Sten- báck finn külügyminiszter meg­hívására — április 19-én hivatalos látogatásra a Svéd Királyságba és a Finn Köztársaságba utazik. (MTI) VÁLLALKOZÓI SZELLEM ÉS KORSZERŰSÉG Élelmiszeripari berendezéseket gyárt az Április 4. Gépipari Művek Az utóbbi években szinte minden cik­künkben, amit az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi törzsgyáráról írtunk, csak az atomerőművi berendezések gyártásáról tettünk említést. Pedig a gyár az élelmiszer- ipar, a vegyipar, sőt a mezőgazdaság ré­szére is készít korszerű készülékeket, beren­dezéseket. S hogy ez nem elhanyagolt pro­filja az üzemnek, arról Szabó Lajos, a mű­vek műszaki vezérigazgató-helyettese tájé­koztatott. — Az Április 4. Gépipari Mű­vek valóban fontos szerepet vál­lalt az ország korszerű energia- hálózatának létrehozásában — mondotta többek között a vezér­igazgató-helyettes. — Termékeink megtalálhatók az összes nagy ipa­ri. hő- és villamos energiát szol­gáltató létesítményben, így a most épülő Paksi Atomerőműben is. Ugyanakkor modern vegyipari berendezésekkel járultunk hozzá az ország veg> ipari bázisának megteremtéséhez, szállítottunk Le. ninvárosba, Kazincbarcikára, Pét­re, Szolnokra, Százhalombattára. A kiskunfélegyházi gyár meg­alapítása óta fontos szerepet tölt be a korszerű magyar élelmiszer- ipar létrehozásában. Itt készültek azok a rozsdamentes saválló acél­ból. illetve alumíniumból gyártott készülékek, tartályok, amelyekre a söripar rekonstrukciójához, a nagyüzemi bortermeléshez, a fej­lett tejipar kialakításához volt szükség. Az élelmiszeripari gép­gyártás színvonalát egyébként je- leptős mértékben növeli nálunk az a tény, hogy atomerőművi be­meg fejlesztési célkitűzéseinket, s komplett egységek kialakítására törekedjünk. Ezért úgy döntöt­tünk. hogy három területre össz­pontosítjuk erőfeszítéseinket. — Szándékunkban áll részt venni kiskapacitású sörfőzőüze­mek létesítésében söripari techno- \ % (Folytatás a 2. fiidalon.) • A gyárban készült tartályok, beépítve egy borkombi­nátban. rendezéseket is gyártunk. Ezáltal ugyanis olyan kapacitás és gyár­tástechnológiák birtokába jutot­tunk, amelyek alapján jóval kor­szerűbb élelmiszeripari berende­zéseket tudunk készíteni. Mindez lehetővé teszi számunk­ra — hangsúlyozta Szabó Lajos —, hogy a jövőben sokkál inkább vállalkozói szellemben határozzuk Csárda — világszínvonalon Most vettük a hírt, ami­hez ezúton is gratulálunk:« lajosmizsei Tanyacsárda — a budapesti Hungária kávé­házzal együtt, elsőként az országban — elnyerte az Oro Verde című spanyol idegenforgalmi folyóirat ál­tal alapított Trofeo Inter- nacional de Turismo y Hos- teleria elnevezésű nemzet­közi Aranybika-díjak A csárdáról szóló képes be­számolónk a negyedik ol­dalon, a Magazinban olvas­ható. V A megyei műszaki hónap rendezvényei Az idén tizenhetedszer rendezik meg április 22. és május 27-e között a Bács-Kiskun megyéi műszaki hónapot. A MTESZ or­szágos rangú programját Rabi Bél a; az Ipari Minisztérium ál­lamtitkára nyitja meg Kecske­méten, a Tudomány és Technika Házában. Ezt követően több mint 50 értekezésre, szakmai napra, kiállításra kerül sor az iparoso­dó agrár megye városaiban, üze­meiben. Az új módszerek közre­adásából, bemutatásából a MTESZ valamennyi tagegyesüle­te részt vállal. A Magyar Agrár- tudományi Egyesület szervezete például tapasztalatcserét szervez a mezőgazdaság termelésszakoso­dásának időszerű kérdéseiről, a szőlő-gyümölcskultúra és az ál­lattenyésztő ágazatok jövőjéről. A rendezvénysorozat alkalmat nyújt a műszaki és az agrártu­domány kiválóságairól való meg­emlékezésére. Így Kandó Kál­mán munkásságát méltatják majd halálának 50. évfordulója alkalmából, ünnepséget rendez­nek a kecskeméti Miklóstelep százéves fennállásáról, s felidé­zik megalapítójának, Miklós Gyulának s szőlőhonosító tevé­kenységét. Az építőipari tudományos egyesület megyei csoportja „Épí­tőipari filmnapot” rendez április 2li-án Kecskeméten, május 26-án pedig lakásépítési ankétot tarta­nak ugyanitt. Az idén is nagy várakozás előzi meg áz „Ipar- jogvédelmi napot” és az újítók kecskeméti klubjának kiállítását a megyeszékhelyen. Május 5-én Baján tartják, a Magyar Hidro­lógiai Társaság helyi területi szervezetének rendezésében, a „ Dé l-magyarországi hidrológus napokat”, amelynek a többi kö­zött témája lesz a Duna hőmér­sékletének kérdése is. A “ kémikusok, az élelmiszer- ipari tudományos egyesületek közös rendezésében nyitják meg május 10-én Kecskeméten a X. vegyésznapot. Plenáris ülésükön nyolc témakörben hangzik él ér­tekezés szaktémákban, illetve a vegyészmérnök-képzésről. Kis­kunfélegyházán május 12-én ke- rekasztal-konfrenecia lesz, ahol a gépipari konstruktőrök cseré­lik ki véleményüket a mezőgaz­dasági és élelmiszeripari gépek gyártásáról. Az Országos Erdészeti Egyesü­let május 13-ára fenyőtermeszté­si ankétot hirdetett Kecskemé­ten, amelyen a szakma kiváló­ságai adják közre az örökzöld fával kapcsolatos termelési, fel­használási módszereket. Ehhez kapcsolódóan a faipari tudomá­nyos egyesület bajai csoportja a Duna-parti városban — május 14. és 23. között — bútorkiálli- tást rendez a környező városok bútoripari vállalataival közösen. A MTESZ legfiatalabb tagegye­sülete, a Magyar Meteorológiai Társaság kecskeméti csoportja a hazai jégelhárítási rendszer ta­pasztalatait tárja fel konferen­ciáján. A hónap kiemelkedő ren­dezvényeként tartják számon a „2. IAPS ’82”-t a Nemzetközi Alumíniumpigment kecskeméti szimpózionját, amit kiállítással kötnek egybe. A rendezvénysorozatot Burgert Rőbertnek, a Bábolnai Mezőgaz­dasági Kombinát vezérigazgató­jának „A mezőgazdaság fejlesz­tésének időszerű kérdései’] című előadása zárja. PÓTOLJÁK AZ ELÖREGEDETT ÜLTETVÉNYT Szőlő-, gyümöcstelepítés Köztudott, hogy gyümölcs­fát, szőlőoltványt soha nem a mának ültetünk. Elhibázott telepítéspolitikával hosszú évekre- károsan befolyásol­hatjuk az ágazat eredmé­nyességét. A növénytermesz­tés gyakorlatáról elmondha­tó az is, hogy a legtöbb kézi munkát a kertészet, ezen be­lül a szőlő- és gyümölcster­mesztő ágazat igényli. Az országos szőlőtelepítési prog­rammal nincs is baj, ahogy pénteken Kecskeméten, a Magyar Közgazdasági Társaság ankétjának résztvevői fogal­maztak. Ahhoz, hogy az ültetvények elöregedését megaka­dályozzuk, évente, országosan mintegy 3 ezer hektárnyi sző­lőt kellene telepíteni. Bács-Kiskun megyében élenjárnak, hi­szen az V. ötéves tervidőszakban 6 ezer 100 hektáron telepí­tettek jó fajtájú vesszőket, oltványokat. Az elmúlt évben 1200 hektárral gyarapodott a megyei szőlőterület. Az idei 1000 hektáros terv is jónak mondható. koztak az értékesebb Rizlingszil­váni, a Saszla. a Rajnai rizling, a Kékfrankos és az Oportó sza­porítóanyagának előállítására. A közösben ezt nem győzték volna, éppen ezért a tagoknak évente mintegy félmillió vesszőt adnak ki házi feldoldgozásra. A vállalkozó is jól jár, hiszen az egy főre jutó 10 ezer vessző munkadíjáért, 10— 15 ezer forintért mehet a szállítás után a szakszövetkezet pénztárába. A 16 ezer hektáros gyümölcs- ültetvényünk az országos tenyész. területnek mintegy 10 százaléka. Itt már nem lehetünk olyan biza­kodóak, hiszen tavaly mindössze 387 hektárt telepítettek. Az idei 374 hektáros terv sem fedezi a ki­vágásokat. Mivel oltvány és tőke nélkül ter­melés nincs, legfontosabb feladat a telepítés. Megyénkben jó né­hány gazdaság élenjár ebben. A Hosszúhegyi Állami' Gazdaság gyümölcstermesztési rendszere például a csonthéjasprogram meg­valósítása érdekében a VI. ötéves tervidőszakban 10—12 ezer hek­tárra szeretné tevékenységi terü­letét fejleszteni. A téli almánál a „piacos” fajtaváltáson túl, bőví. tik a csonthéjas gyümölcsök rész­arányát. A keceli Szőlőfürt Szakszövet­kezet esztendőről esztendőre gya­rapítja szőlőültetvényét. A nagy­üzemek között is élenjárnak a szé­pen gondozott 720 hektáros közös, valamint a 364 hektáros tagi mű­velésű szőlőjükkel. Az elmúlt terv­időszakban mintegy 600 hektárt jártak be tagjaik telepítőeszközök­kel. Volt olyan nap is, hogy ezer­nél is többen szorgoskodtak a ha­tárban. Tavaly például 77,8 hektá­ron kerültek fiatal vesszők a föld­be. Az idén ősszel újabb 70 hek­tárral bővült az ültetvény. A szaporítóanyag hiánya is ke­rékkötője lehet a telepítésnek. Ép­pen ezért Kecelen maguk vállal­Az úgynevezett perspektivikus szőlőfajták elterjesztése érdekében a Kecskemét-szikrai Állami Gaz­daság lakiteleki kutató-fejlesztő­állomásán törzsültetvényt hoztak létre. Évente mintegy 80—100 ezer oltványt állítanak elő. Elsődleges céljuk a telepítési program meg­valósításában részt vállaló kister­melők ellátása lesz. Úgy tűnik, hogy a kistermelői szakcsoportok telepítésének sza­bályozása megoldódott, ezzel a homoki szőlőtermesztő körzet to­vábbfejlődésére új lehetőség nyí­lik. A tavaszi telepítésekről a 3. oldalon közlünk képriportot. Cz. P. A BÜVÁRÜSZÓ VIADAL MÁSODIK NAPJÁN Országos csúcsok Kecskeméten, a fedett uszodá­ban szombaton délelőtt két újalbb női és férfi versenyszámmal foly­tatódott a Magyarország—NSZK könnyűbúvár uszonyos és búvár- úszó_páros viadal. A kecskeméti 'Szabó László a 400 m-es búvár­úszásban újabb, a válogatott via­dal során már a második győ­zelmét nagyszerű országos csúcs­csal araltta. A saját régi csúcs- eredményét javította meg. A nőd számokban kettős magyar siker­nek örülhettünk, a férfiaknál vi­szont az 1500 m uszonyos úszás­ban az NSZK Andreas Heinricke révén megszerezte első győzel­mét. A versenyszámok győzte­sei: Nők: 400 m uszonyos úszás Tóth K. (magyar) 3:59,3 országos csúcs. 1500 m uszonyos úszás Fabó É. (magyar) 15:18,7. Férfiak: 400 m búvárúszás Sza­bó L. (magyar) 3:19,5. országos csúcs. Mögötte a második Cle­mens 3:21,9 NSZK-csúcsot úszott. 1500 m uszonyos úszás Heinricke (NSZK) 14:27,7 NSZK-csúcs. Bács-Kiskun mezőgazdasági nagyüzemeiben mindenütt megtartották az ifjúsági par­lamenteket. Több mint tízezer 30 éven aluli fiatal mondta el véleményét közeli környezeté­ről, a munka feltételeiről. Volt olyan ifjúsági fórum, ahol csak egy-két fiatal kért szót, de néhány helyen, így például a jakabszállási Népfront, a szabadszállási Lenin, vagy a pálmonostori Keleti Fény Téeszben aktív, gondolatban és véleményben gazdag talál­kozót rendeztek. Ez az ifjúsági parlament­sorozat is sokat segített ab- - ban, hogy termelő erővé ala­kuljon át „az ifjonti hév és lendület”. Bebizonyosodott, hogy a 30 éven aluliak nem­csak kérni, de adni is szeret­nének. Kérni a tanulást, a to­vábbképzés lehetőségét. Te­lekjuttatással, kamatmentes kölcsönökkel, önköltséaes szállítással szeretnének minél előbb „fészket rakni”. Cserébe vállalták, hogy megnövekedett ismeretanya­guk birtokában nagyobb fi­gyelmet szentelnek közvetlen környezetüknek, elöljárnak a munkaversenyben, és a friss, új gondolatok termékenyítő hatása megmutatkozik majd a benyújtott, sikeres újítások számának növekedésében is. Számtalan helyen bebizo­nyosodott, hogy nem mindig a fiatalok tettrekészségével van baj, hisz alapvető mun­kaszervezési gondok mellett nem lehet szó eredményes munkáról. Például a hiányos anyagellátás gátja, kerékkö­tője lehet a folyamatos ter­melésnek. Balotaszáliáson, a kecskeméti Törekvés Tsz-ben és a móriegáti Petőfi Tsz-ben dolgozó fiatalok reklamálták: az erőgépek műszaki állapota olyan, hogy az már gátolja a hatékony munkát. Sok helyütt elmondták, hogy a megalakult újítási bi­zottságoktól aktívabb munkát várnak. A lajosmizsei Nép­front Tsz-nél például az „al­kotó if júság”-pályázat propa­gandájával voltak elégedetle­nek. A háztáji és kisegítő gazda­ságok helyzete, eredményes­sége a fiatalokat legalább annyira érdekli, mint az idő­sebb tagokat. Több helyütt, így Páhin, Soltvadkerten és Orgoványon szóbakerült a nagyüzemi, tagsági szőlőtele­pítés módja, lehetősége. A kecskeméti Alföld Szakszö­vetkezetben pedig az alkal­mazotti állományban levő fia­talok is szeretnék „fölös ener­giájukat” illetményföld mű­velésével hasznosítani. Ügy gondolom természetes, hogy a legszenvedélyesebb hozzászólások a lakáshelyzet­tel kapcsolatos kérdésekben hangzottak el. Sokan igazság­talannak tartották, hogy a fa­lun építkezők hátrányban van­nak a városiakkal szemben. Másképp fogadja őket az OTP s nem részesülnek a szociál­politikai kedvezményekben sem,„mint a városon lakók. Ezt ők, a szövetkezetben dolgozók igazságtalannak és méltánytalannak tartják. Ta- ■ Valóan fogalmaztak: a falun miért ér kevesebbet egy gyer­mek, mint városon? Hozzá­téve azt, hogy az országos rendelkezések a sajáterős la­kásépítési formát elméletileg támogatják, pedig ma már közhelyszerű megállapítás^ hogy a háztájiban termelt 1 árukra mekkora szüksége van a népgazdaságnak. A heves viták ellenére a fiatalok elismerték a szövet­kezetek erőfeszítéseit, amelyet a lakásgondok enyhitésére tet­tek. Talán az életkorukból adódik, hogy néhol irreális, a szövetkezetek erejét meghala­dó igényekkel is előálltak. Például a nagyösszegü, visz- sza nem térítendő kölcsönök­kel, ingyenes fuvarral az épít­kezések időszakáig. A szabadszállási Lenin Tsz fiataljai viszont azt javasol-' ták, hogy a KISZ által vég­zett társadalmi munkák érté­ke egy közös kasszába kerül’-. jön, és a KISZ-vezetőség ja­vaslata alapján ennek egészét, vagy egy részét építési tá­mogatás formájában használ­ják fel. Érdemes gondolkodni rajta. Az ifjúsági parlamentek so­rozata az idén is sok tanul­sággal szolgál. A javaslatok elhangzottak, a jogosnak ítélt kérésekkel foglalkoznak a szakemberek. A következő hó­napokban a megvalósításon fáradoznak. Közösen, a har­mincon túlinkkal együtt, mert igazi sikerre, eredményre csak így számíthatunk. Szabó Pál Miklós §ri¥>gn IIuhiTi i ngM ^ mm • A szőlőtelepítés embert, gépet próbára tevő munka.

Next

/
Oldalképek
Tartalom