Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-31 / 76. szám

1982. március 31. PETŐFI NÉPE • ^ SPORT-SPORT - SPORT BIRKÓZÁS CSELGÁNCS E. Kovács János jó eredménye a potsdami versenyen Nagyszabású nemzetközi csel­gáncsversenyt rendezték Pots- damban, ahol 15 nemzet képvi­selői küzdöttek az érmekért. A kecskeméti cselgéncsozók közül E. Kovács János a 95 kg-os súly­csoportban szerepelt sikerrel. Az első mérkőzését az NDK- beli Brandt — a múlt évi junior EB-győztes — ellen vívta E. Ko­vács és biztosan győzött 3 jukót (3 pontot) érő akcióval. Másod­szorra magyar ellenfelet kapott a Bp. Spartacus versenyzője, Du- bovszki személyében. Egyhangú bírói döntéssel a kecskeméti ver­senyző győzött. A csoportelsősé­gért a kubai Gomez ellen az első percben kokát ért el, majd a 4. percben földiharc után leszorí­tással győzött. A döntőben a múlt évi EB 3. helyezett NDK-beli Rettig volt az ellenfele. Az első percben egy ígéretes E. Kovács-akoiót a bíró állított meg. A 3. percben egy támadásnál E. Kovács indítását szabálytalannak ítélték és csui büntetést kapott. Mivel több ér­vényes akció nem volt, így Ret­tig nyert, s E. Kovács János má­sodik. □ □ □ Budapesten az ifjúsági II. kor- csoportos csapatbajnokságon is ezüstérmes a KSC csapata. Ered­ményeik: KSC—Ű. Dózsa 6:2, KSC—(Debreceni Dózsa 3:3 (se­gédpontokkal a KSC győzött), KSC—Bp. Honvéd 5:2. A döntő: Bp. Spartacus—KSC 5:3. Vég­eredmény: 1. Bp. Spartacus, 2. Kecskeméti SC (edző: Sebők Al­bert). A KSC csapatából Deák és Zsoldos szerepelt végig egyenle­tesen és jól. □ □ □ Budapesten az országos II. o. felnőtt rangsorversenyen 65 kg- ban 1. Csernyus (KSC), 71 kg. 2. Keszthelyi (KSC), 78 kg 3. Ker- sits (KSC). ÖKÖLVÍVÁS Gönczi bronzérmes A csehszlovák ökölvívó-szövet­ség nagyszabású nemzetközi ver­senyének színhelye Usti inad Le­bern hatalmas méretű jégcsarno­ka volt. Az idén 13. alkalommal rendezett versenyen 12 nemzet képviseltette magát teljes csapat­tal. A magyar együttesben a szak­vezetői tisztet Balzsai Károly, a KSC vezetőedzője töltötte be, s a válogatottban több kecskeméti ökölvívó is helyet kapott. Az 54 kg-os súlycsoportban a kecskeméti Lakatos és Kincses már az első fordulóban 3:2 ará­nyú vereséggel kiesett. A 60 kg- ban Gönczi először a bolgár Ma- rinov ellen győzött, majd a ku­bai Prez elleni második mérkő­zésén nyert 5:0 arányú pontozás­sal. Sajnos ezen a mérkőzésen megsérült, s a döntőbe jutásért a bolgár Blagojev ellen 3:2 ará­nyú pontozásos vereséget szenve­dett. Ezzel 3. lett. A 67 kg-ban a KSC-hez az el­múlt hónapban igazolt Csató is győzött az első mérkőzésén, pe­dig ellenfele az EB-ezüstérmes lengyel Krecsmarek volt. A má­sodik mérkőzésén is vezetett a kubai Villa ellen, ám egy tenye­res ütéstől megsérült, s az orvos nem engedte tovább versenyezni. A 71 kg-ban Gál az NDK-s Knesch elleni győzelem után a bolgár Sztojanovtól 3:2 arányú pontozással kapott ki. — Nagyszerű versenyt rendez­tek a csehszlovák vendéglátóink — összegezte a látottakat Balzsai Károly edző. — A versenynek 133 indulója volt, tehát jóval több, mint például a Honvéd Kupán. Mintaszerű rendezésben és lát­ványos külsőségek közt folyt a verseny. Kár, hogy az utolsó na­pon, a döntőben már nem szere­pelhettünk. A magyar csapatból Gönczi Róbertnek a kubai Prez elleni mérkőzése a verseny egyik legszebb csatája volt, s nem vé­letlen, hogy Gönczi különdíjat is kapott. A többiek közül Kincses teljesítményével vagyok elége­dett, mert nyert mérkőzést vettek el tőle, és Csató is jól küzdött. Csak balszerencsés sérülése aka­dályozta a jobb eredmény eléré­sében. Sz. Z. KOSÁRLABDA NB II -es mérkőzések Mezőberény—Kkfházi Vasas 68—41 (26—10) NiB II. női. Mezőberény. Ve­zette: Zákány. Vasas: Törtei! (4), Bottlik (2), Gál (8), Dányi (8), Bor.bás (2). Csere: Kiss É. (9), Rigó (2), Ha­lász (2), Görög (2), Bertalan (2). Edző: Bódi Tivadar. Kkfházi Lenin Tsz SK—Mezőbe­rény 91—64 (41—34) NB II. férfi. Mezőberény. Ve­zette : Zékány. Lenin Tsz SK: Csáki (16), Bódi S. (15), Hevér (22), Papp (2), Ná- dasdy (16). Csere: Tóth (10), Du­dás (5), Maros (3), Görög (2). Ed­ző: Bódi Sándor. Vaskúti Bácska—Szegedi Postás 81—50 (39—18) NB II. férfi. Vaskút. Vezette: Eleméri, Halász. Vaskút: Vörös (19), Brassói (24), Csátaljai I. (4), Csátaijai P. A Petőfi Népe totó-tanácsadója Csak olasz mérkőzések, rangadóval A totó 14. heti, április 4-i szelvé­nyén csak olasz mérkőzéseket talá­lunk. A szelvény érdekessége, hogy a Juventus Firenzében lép pályára a Fiorentína ellen és ha bármelyikük győz, eldőlhet az első helyért vívott küzdelem. A további helyeken is je­lentős mérkőzések találhatók. Nehéz 90 perc vár a kiesőjelöltekre, még akkor is, ha hazai pályán fogadják ellenfelüket. A B-osztály nyolc mérkőzéssel sze­repel a szelvényen. A feljutásra esé­lyes csapatok közül csak a Palermo és a Pisa együttese játszik otthoná­ban, míg a többiek idegenben lép­nek pályára. Lesz egy rangadó is, a Palermo Verona összecsapás, mely­nek végeredménye újabb helycseré­ket idézhet elő. Tippjeink: 1. Ascoli—Genoa. Olasz A-osztály. Az elmúlt fordulóban azonos gól­nélküli döntetlenre végeztek. A Ge- noát változatlanul fenyegeti a kiesés réme, és ezért számára minden pont­nak nagy a jelentősége. Tippünk: x, 1. 2. Catanzaro—Udinese. Olasz A-osz- tály. Mindketten vesztesként fejez­ték be vasárnapi mérkőzésüket. Tippünk: 1, x. 3. Cesena—Avellino. Olasz A-osz­tály. A Cesena a veszélyes zóna kö­zelében, míg a vendégek a középme­zőnyben tanyáznak. A két együttes közül a Cesenának kell jobban a pont. Tippünk: x. 4. Como—Internazionale. Olasz A- osztály. Az Internek, mivel kikapott vasárnap Rómában, veszélybe ke­rült a 3. helye. A Como sorsa meg­pecsételődött. Az Inter Comóban is esélyesebb. Tippünk: 2. 5. Fiorentma—Juventus. Olasz A- osztály. A két együttes egyenlő esély- lyel harcolt a bajnoki cím megszer­zéséért. A rangadómérkőzésen mind­három eredmény előfordulhat. Tippünk: x, 1, 2. 6. Milan—AS Roma. Olasz A-osz- tály. A Milan nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét (lehet, hogy most sem?) vasárnap az Ascoli ellen és így továbbra is a kieső zónában tartózkodik. A Roma rangadón fek­tette kétvállra az Intert, de nem tu­dott feljebb kerülni, mert a Napoli is nyert idegenben. Tipnünk: x. 1. 7. Cavese—Perugia. Olasz B-osz- tály. Az elmúlt torduló meglepetése a Cavese Varesében elért győzelme volt. A Perugia is nyert és szorosan a nyomában van az élmezőnynek. Tippünk: x. 8. Brescia—Sambenedettese. Olasz B-osztáiy. A két együttes jóval a vá­rakozás alatt szerepel. A múlt heti eredményük azonos, mindketten a kiesés ellen küzdenek. Tippünk: x, 1. 9. Foggia—Bari. Olasz B-osztály. A Bari is tagja annak a csoportnak, akik még eséllyel küzdenek a feljutá­sért. A Foggia közel áll a veszélyes zónához. Tippünk: x. 10. Lazio—Pistoiese. Olasz Ö-osz- tály. Rangadómérkőzés, ahol döntő lehet a hazai pálya előnye. A Vero­na várja jobb pozícióból a mérkő­zést. Tippünk: x, 1. 12. Reggiana—Catania. Olasz B-osz­tály. A Reggiana változatlanul a ki­esés elkerüléséért küzd. A Catania reményei a feljutásra tűnőben van­nak. Tippünk: x. 13. Rimini—Varese. Olasz B-osztály. Meglepetés a Varese hazai veresége, mellyel veszélybe kerülhet még a fel­jutás is. A Rimini pontszerzése el­lenére is a kieső helyen tanyázik. Tippünk: x, 2.-h mérkőzés: 14. Pisa—Cremonese. Olasz B-osz- tály. A listavezető pisaiakat nem le­het megállítani. A vendégek a kiesés ellen harcolnak. Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. I. (—), Kun vári (9). Csere: Nagypál (5), Kulisity (6), Pék (14), Tas­nády (—), Nagy L. (—). Edző: Vinkó László. Alföldi Olajbányász—Vaskúti Bácska 81—65 (43—30) NB II. férfi. Szolnok :(j.00 néző. Vezette: Kovács, Várnai. Vaskút: Vörös (6), Nagypál (II), Csátaljai I. (6), Csátaljai P. (10), Kunvári (14). Csere: Tasnády (8), Petrity (6), Medgyesi (4), Kuli­sity (—), Kürtösi (—). Edző: Vin­kó László. Vaskúti Bácska—Mezőtúri FSE 84—64 (40—23) NB II. férfi. Mezőtúr. Vezette: Hutai, Nagyházi. Vaskút: Vörös (18), Nagypál (12), Csátaljai I. (6), Csátaljai P. (4), Kunvári (33). Csere: Medgye­si (4), Tasnády (4), Petrity (3), Kulisity (—), Kürtösi (—). Edző: Vinkó László. Elnökségi ülést tartott a lovasszövetség A megyei lovasszövetség el­nöksége hétfőn délután tartotta idei első tanácskozását Kecske­méten a Magyar-Szovjet Barát­ság Tsz központjában. Dr. Kosa Antal a szövetség elnöke a meg­hívott vendégek között köszön­tötte dr. Posváncz Lászlót, a me­gyei pártbizottság osztályvezető­jét és Borszéki Lajost, a megyei sporthivatal elnökét. A lovassport múlt évi ered­ményeiről, s az idei versenynap­tár-tervezetről dr. Lörincz Ist­ván, a szövetség főtitkára szá­molt be. Egyebek között elmond­ta, hogy a sportág tovább öreg­bítette Bács-Kiskun jó hírét. Ver­senyzőink nemcsak az országos bajnokságokon, hanem a nemzet­közi versenyeken is példásan megállták a helyüket. Ez biztató alap arra, hogy sikereik idén tovább folytatódjanak. Az idei versenyek rendezésé­ben Bács-Kiskun megye több al­kalommal lesz érdekelt, mint ed­dig bármikor. Kecskemét lesz a házigazdája a négyesfogatok me­gyei s országos bajnokságának. Az I. fordulót május 28—29—30- án rendezik meg Borbáspusztán. A kettesek számára Hetényegy- háza. Hercegszántó és Kecel biz­tosít majd jó versenyzési felté­teleket. A lovasversenyek közül idén is a hagyományos kiskun- halasi nemzetközi ugróverseny lesz a legrangosabb megyei ren­dezvény. • Tihanics és Ambrus yidékbajnok !llSí • A versenybíró Tihanics (KSC) győzelmét hirdeti ki az országos vidékbajnokság döntőjében. Öröm és bosszúság bőven kiju­tott megyénk versenyzőinek Szombathelyen az ifjúsági II. kcs. szabadfogású vidékbajnokságon. 48 kg-ban a papírforma szerint Budimácz (BSK) és Tihanics (KSC) volt esélyes a bajnoki cím­re. Sajnos Budimácz első mérkő­zésén megsérült. Tihanics négy kétvállas győzelemmel került a döntőbe, ahol az abonyi Horváth 8:l-re elhúzott az első félidőben. Ezután Tihanics 9:8-ra szépített, majd tussolta ellenfelét. 56 kg- ban Kiss (Kkfháza) 6. helyen ju­tott tovább. 65 kg. Kovács Zoltán (KSC) négy szép győzelem után ismét a tatabányai Hengerrel vív­ta a döntőt. 5:4-es vezetésnél Henger javára ítéltek 2 pontot szabálytalan fogásért, így a tata­bányai fiú nyert, Kovács ezüst­érmes. 70 kg. A kiskunfélegyhá­zi Ambrus Tibor hibapont nélkül szerezte meg a bajnoki címet. 87 kg-ban Farkas (BSK) 6. helyen megállt sérülés miatt. Borbás (KAC- MEDOSZ) is 6. helyezést szerzett. Nehézsúlyban Dobos (KSC) erőtlenül birkózott és ere­jéből csak a 3. helyezésre fu­totta. A másik ágon Benyó (Kun- szentmiklós) nagy lelkesedéssel és némi szerencsével, kiharcolta a 2. helyezést. Ilonka Ferenc a Szondi SE-ből nemrégiben leszerelt és a KSC-be visszaigazolt 100 kg-os .szabadfo­gású versenyzője kihasználva a székesfehérvári „helyismeretét” 3. helyezést szerzett. Országos döntőbe való kerülése a kötött­fogásban kellemes meglepetés. Tíz egyesület 93 birkózója küz­dött Makón a meghívásos terüle­ti szabadfogású serdülő verse­nyen. A KSC három versenyzőt indított. Az 57 kg-ban ifj. Kele­men, 72 kg-ban Ignácz, 78 kg- ban Jakab első helyezést szerzett. K. S. VÍZILABDA Ifjúsági rangadót nyert a KSC Kecskeméti SC—Bp. Honvéd 11—10 (0—2, 2—2, 5—2, 4—4) KSC: Fáy — Vancskó (1), Mar­ton, Nagypál (2), Hegedűs (2), Csillag (3), Jenei. Cs.: Benda, Gálik, Nagy (3), Hrabina. Edző: Magó Gábor. Izgalmas mérkőzésen nyert a KSC ifjúsági csapata, a néha túl keményen játszó fővárosi együt­tes ellen. Serdülő mérkőzés: KSC—Volán SC 19—8 (4—1, 7—1, 3—3, 5—3). KSC: Kovács — -Király, Má­riás (2), Berki (11), Bodnár 1, Tasi (3), Bán, Cs.: Nagy O., Ga­ray (2), Sárközi, Erdélyi. Edző: Mészáros János. TEKE Területi egyéni verseny Kecskeméten Várakozáson felüli, színvona­las versenyen dőlt el a továbbju­tás a kecskeméti területi férfi egyéni tekebajnokságon. A MÁV tekecsarnokában 48 versenyző két pályán küzdött a továbbju­tást eldöntő első 6—6 helyezésért. Eredmények. 1—2-es pálya: 1. Sötét (DÉLÉP SC) 468, 2. Fehér (Szolnok) 456, 3. Tösi (Borsod) 454, 4. Liipták (MÉMTE) 447, 5. Durst (Özd) 44, 6. Faragó (DUT- ÉP SC) 439. 3—4-es pálya: Rigó (DMVSC) 465, 2. Berényi (HMSE) 461, 3. Szunyogh (K. MÁV) 456, 4. Jéger (Agria) 455, 5. Futó (Borsod) 450, 6. Szőke (Borsod) 449. A Somoskőújfalun megrende­zésre kerülő női területi verse­nyen Határ Ilona a kecskeméti MÁV versenyzője 439 fás telje­sítményével az 5. helyen tovább­jutott az országos bajnokságra. A nemzetközi súlyemelőélet egyik legrangosabb versenyét, a Pannónia Kupát az idén is Tatabányán rende­zik meg június 1. és 5. között (egy­ben világkupa-forduló és magyar baj­nokság is) a tatabányai városi sport- csarnokban. — Minden előzetes várakozást fe­lülmúl a külföld érdeklődése —■ mon­dotta Aján Tamás, a nemzetközi és a Magyar Súlyemelő Szövetség fő­titkára. — 25 ország részvételére szá­mítunk, s valamennyi földrész kép­viselteti magát. Ausztrália például 17 fős küldöttséggjel jelzett. Az európai SAKK Váratlan vereség a férfi OB I-ben DUTÉP SC—Bp. Vasas t:8 Az országos csapatbajnokság I. osz­tályának V. fordulójában hazai kör­nyezetben váratlan vereséget szenve­dett a kecskeméti együttes. Bár szo­ros mérkőzésre volt kilátás a megerő­södött fővárosiakkal szemben, ilyen eredményre azonban kevesen számí­tottak! Hosszú idő óta először az ifjú­sági versenyzők mentették meg a csa­patot a nagyarányú vereségtől, ami örvendetes. Sok hibával játszott a gár­da, s az összeállítás is csak az utolsó pillanatban változott, ami még tetézte a hibákat. A mérkőzést a hazaiak szempontjából a gyenge teljesítmények jellemezték! Részletes eredmények: Grószpéter nk. m.—'Tompa nk. m. 1:0 Varasdy fm.—M. Kovács nk. m. 0,5:0,5 Forgács m.—Káposztás fm. 0,5:0,5 Kormányos m.—Balogh B. m. 0,5:0,5 Lovass I. m.—Tábor m. 0:1 Abel m.— Flórián nk. m. 0:1 dr. Erdélyi mj.—Hevér m. 0,5:0,5 Salánki mj.—Titkos m. 0,5:0,5 Brandies mj.—Havasi m. 0M Csala mj.—Hévízi mj. 0:1 Sáros! mj.—Kunszt mj. 0,5:0,5 Pólyák mj.—Létay m}. 0:1 Mészáros I. o.—Nemes II. o. lrO* Zöldi I. o.—Patz II. o. 1:0 A forduló további eredményei: Miskolci Medicor—Bp. Honvéd 3,5:10,5, MTK-VM—Bp. Tipográfia 8,5 :5,5, Bp. Vasas Izzó—Bp. Statisztika 9:5, Zalaegerszegi TE—Bp. Volán 5:7 (2), Tapolcai „Mereszjev” HSE—Deb­receni Universitas 7,5:5,5 (1). A Pécsi MSC—Bp. Spartacus mérkőzés IV. hó 23-ra halasztva. A férfi OB I. állása: 1. Bp. Honvéd 5 4 1 — 48 2. MTK-VM 5 4 1 — 42,5 3. Bp. Volán 5 4 — 1 38,5 (2) 4. Tapolcai .,M.” 5 2 2 1 35 (1) 5. DUTÉP SC 5 2 — 3 35 6. Bp. Vasas 5 3 — 2 34,5 7. Bp. Vasas Izzó 5 2 — 3 33,5 8. Pécsi MSC 4 2 1 1 32 (14) 9. Bp. Statisztika 5 2 — 3 32 10. ZTE 5 2 — 3 31,5 (2) 11. Bp. Spartacus 4 2 — 2 29.5 (14) 12. Bp. Tipográfia 5 1 — 4 29 13. Debreceni Uni. 5 1 — 4 28 (1) 14. Miskolci Medicor 5 — 1 4 24 NŐI OB I.: DUTÉP SC—Bp. Vasas 1,5:0,5 Kurucsainé—Máthé E. 0,5:0,5, Kuru- csai Margit—Varga A. 1:0. Szép győ­zelem a magasabb minősítésű főváro­siak ellen. A forduló további eredményei: Miskolci Medicor—Bp. Honvéd 1:1, MTK-VM—Bp. Utasellátó 1:1, Bp. Va­sas Izzó—Bp. Statisztika 0,5:0.5 (1), ZTE—Bp. Volán 0,5:1,5. Bp. Volán II.—Bp Spartacus 1:1. Mereszjev HSE —Debreceni USE 0,5:1.5. A bajnokság állása: 1. MTK-VM 5 3 2 — 7,5 2. Bp. Spartacus 5 3 2 — 6,5 3. Bp. Volán 5 4 — 1 6,5 4. DUTÉP SC 5 2 2 1 6 5. Debreceni Uni. 5 3 1 1 5,5 6. Tapolcai ,,M.” 5 1 3 1 5,5 7. Bp. Statisztika 5 1 3 1 5 8. Bp. Volán II. 5 1 2 2 5 9. Bp. Honvéd 5 1 3 1 4,5 10. Bp. Utasellátó 5 1 2 2 4,5 11. ZTE 5 — 4 1 4,5 12. Bp. Vasas 5 1 1 3 3,5 13. Bp. Vasas Izzó 5 — 2 3 2 14. Miskolci Medicor 5 — 1 4 2 A DUTÉP SC csapatai a következő, VI. fordulóban 1982. április 18-án, Bu­dapesten. a Volán csapata ellen ülnek asztalhoz. Az utolsó fordulókban mu­tatott teljesítmény nem lesz elegendő az élmezőnyhöz tartozó közlekedésiek ellen! OB II. NYUGATI CSOPORT: A IV. forduló eredményei: Kecskeméti TE—Bp. Utasellátó 4:10 (a mérkőzésről részletes eredmény nem érkezett (Magyar Viscosa—Bp. Vasútépítők 4. :6,5 (3), Bp. Postás—Bp, Pénzverő 5.5:6,5 (2), Bp. Medicor—FTC 7:7. Veszprémi Volán—Ganz Villamos- sági 8:6, Paksi SE—Tatabányai Bá­nyász 6:7 (1). Nagykanizsai Vasas Iz­zó-Győri KTMF 2,5:9,5 (2). A bajnokság állása: 1. Bp. Postás 4 3 1 — 32 (2) 2. Győri KTMF 4 3 1 — 32 (2) 3. Bp. Utasellátó 4 2 — 2 31,5 4. Veszprémi Volán 4 3 — 1 31 5. Bp. Vasútépítők 4 3 — 1 28,5 (3) 6. Bp. Pénzverő 4 1 2 1 28 (2) 7. Bp. Medicor 4 1 1 2 28 8. Magyar Viscosa 4 1 1 2 26 (3) 9. Tatabányai Bány. 4 2 — 2 26 (1) 10. FTC 4 1 1 2 25 11. Ganz Villamossági 4 1 1 2 25 12. Nagykanizsai V. I. 4 2 — 2 24,5 (2) 13. KTE 4 — 1 3 23.5 14. Paksi SE 4 — 1 3 23 (1) Öt földrész súlyemelői a Pannónia Kupán országok java ászaival készül Tata­bányára, miután az idén csak ősz­szel találkoznak a legjobbak, a ljubl­janai VB és EB keretében. Az idei Pannónia Kupa iránti érdeklődést mutatja, hogy a Magyar Televízió mellett az Egyesült Államok egyik tv-társasága is közvetíti a versenyt a tengeren túlra. A Pannónia Kupa előtt a Magyar Súlyemelő Szövetségnek még egy jelentős eseménye lesz: május 31-én, 11 órakor a Testnevelési Főiskola aulá­jában tartják a 25 éves szövetség ün­nepi ülését. (MTI) A nehéz helyzetben levő KTE csapa­ta a következő. V. fordulóban 1982. április 18-án, a fővárosban az FTC el­len mérkőzik! « HÍREK: — A DUTÉP SC szakosztálya április 3—17. között rendezi meg versenyter­mében idei nemzetközi mesterverse­nyét. A versenyen indul: Hausner (csehszlovák), Antonov (bolgár), Szí­nes, Gyantár és Polajzer (jugoszláv), Tischbierek (NDK), Tichy (csehszlo­vák). Perényi és M. Kovács (magyar). Forgács. Varasdy, Salánki. Kormá­nyos, Abel. Brandies és Pólyák (vala­mennyi DUTÉP SC). Az ünnepélyes megnyitóra április 3-án (szombaton). 14 órakor kerül sor a verseny színhe­lyén. A 'fordulók naponta 15 órától kezdődnek! . — A KISZ Bkkm.-l Bizottsága, a DUTÉP SC szakosztálya és az „Arany­homok” Szálló gazdasági és társadal­mi vezetése közös rendezésében 1982. április 4-én (vasárnap) 9 órai kezdet­tel Kecskeméten, a Szálló éttermében ..sakknapra” kerül sor. Ennek kereté­ben Verőczi Zsuzsa és Portisch Lajos nagymesterek élménybeszámolót, majd szimultánt tartanak. Az érdeklődők­nek egyéni villámtornát is rendeznek. Nevezni a helyszínen 9 óráig lehet. — A megyei csb. III. 21.-1 forduló­jában elmaradt Kalocsa—KTE serdülő­mérkőzés miatt a versenybíróság egy büntetőpont levonását rendelte el a KTE II. csapatától! Gfmes György MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 8.30: Tévétorna 8.35: Iskolatévé: Deltácska 9.05: Stop! Közlekedj okosan! 9.15: Delta 9.40: Szolgák és más urak. 10.35: Szórakoztatás Svédországban 11.20: Lehet egy kérdéssel több? 14.25: Iskolatévé: Szülők iskolája 15.05: Deltácska 15.25: Hogyan tanítok tévével? 16.25: Hírek 16.30: Himalája-trilógia 16.55: Egy kislány naplója 18.30: Foglalkozzunk a foglalkoztatás­sal 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hiradó 20.00: Családi kör 20.50: A hét műtárgya 20.55: Koncz Zsuzsa műsora 21.25: Nemzetközi stúdió 22.05: Televíziós mesék felnőtteknek 23.10: Tv-híradó 2. MŰSOR: 19.30: Haydn: Évszakok-oratórium A szünetben: Kb. 20.45: Tv-híradó 21.55: Szép szó ÚJVIDÉKI TV: 16.45: Műsorismertetés (szerb-horvát nyelven) 16.50: Tv-híradó, 1. (szerb-horvátul) 17.15: Válogatás a világ mesekincsé­ből (Zágrábi Televízió) 17.45: „Play off” — első forduló — kosárlabda-mérkőzés helyszíni köz­vetítés Újvidékről magyar nyelvű kommentárral 19.15: Honvédelem (magyarul) 19.45: A Duna menti országok népze­nei találkozója elé 20.15: Rajzfilm 20.30: Tv-híradó, 2. (magyarul) 21.00: Filmoszkóp. Bemutatásra kerül Werner Herzog nyugatnémet rende­ző Nosferatu című vámpírfilmje. 23.00: Tv-híradó, 2. (szerb-horvátul). KOSSUTH: 8.27: Világablak 8.56: Mi a könyvsiker Magyarorszá­gon? 9.06: Honegger kamarazenéjéből 9.42: Kis magyar néprajz 19.05: Amikor én még . . . 10.J5: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Népzene Málta szigetéiről 11.00: Versenymüvek 12.35: Kisoroszi „kiszorítás” 12.55: Operaslágerek 13.25: Dzsesszmelódiák 14.29: Kagylózene 15.05: Kritikusok fóruma 15.15: Rahmaninov-dalok 15.28: MR 10—14 16.10: Éjszakai vonat. Gerhard Rentzsch rádiójátéka 17.07: Apróságok. Riport 17.32: Holnap közvetítjük 17.57: PATRIA — népzenei hangle­mezsorozat 19.15: A zene nem ismer határokat 20.05: Könyvklub 20.59: Nóták 21.29: Kapusi Rózsa riportja 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Angol madrigálok 22.45: Folyamatosság vagy újrakezdés? Beszélgetés Korom Mihály Magyar- ország Ideiglenes Nemzeti Kormá­nya és a fegyverszünet című köny­véről 23.00: Operarészletek 0.10: Novai Gábor táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Népdalok 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: A 04, 05, 07 jelenti 10.00: Zenedélelőtt 11.33: A Szabó család 12.03: Énekszóval, muzsikával 12.33: Tánczenei koktél (3.30: Labirintus 14.00: Kettőtől fél ötig 16.11: Nóták 16.40: Fiataloknak! 17 30: Ötödik sebesség 18 33: Nosztalgiahullám 19 15: Kíváncsiak Klubja 20.05: Sanzonfelvételeinkből 20.33: Ilkie Brooks felvételeiből 21.18: Operettfelvételekből 22.00: Nóták 22.lil- Barátság slágerexpressz 2120: Spirituálék 3. MŰSOR: 9.00: Magyar művészek operafelvéte­leiből 9.45: Helmuth Rilling orgonái 10.32: Magyar zeneszerzők 11.05: A Dunánál 11.25: A Chase együttes története 12.30: Reneszánsz muzsika 13.07: Étrendünkbe kerüj-e a szója? 13.27: Richard Strauss: Az árnyék nél­küli asszony. Háromfelvonásos ope­ra Közben: 14.36: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok 17.12: öt földrész zenéje 17.27: Fúvöshangverseny 17.53: Horváth Anikó csembalózik 19.05: Népdalok 19.15: Vallomás a műfordításról 19.35: Haydn: Az évszakok Közben: Kb. 20.40: Egy pálya vonzásában Kb. 22.00: Kovács Andor gitárfelvéte­leiből

Next

/
Oldalképek
Tartalom