Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-05 / 54. szám
* Negyszázhet ven évvel ezelőtt, 1512. március 5-én született, és 82 éves korában. 1594-ben halt meg Gerhard Kremer, más néven Mercator, flamand származású német térképész. Ha belelapozunk egy földrajzi atlaszba, elképzeléseivel, módszereivel ma is találkozhatunk. Mi tette időtállóvá munkásságát? Módszere — az úgynevezett Mer- cator-vetület —, amely először 1569-ben vált ismertté. Ennek lényege: a Földről vagy annak egy részéről úgy készül a térkép, hogy bolygónk felszínét a Föld középpontjából a Földet az egyenlítő mentén érintő henger felületére vetítjük; ezt a hengert egy síkra kiterítjük, s aztán a szélességi köröknek egymástól való távolságát olyan arányban módosítjuk, hogy a térkép minden pontján észak—déli és kelet—nyugati irányban mért torzítás ugyanaz legyen. Azonos pont körül tehát minden irányban egyforma a lépték, de a különböző földrajzi szélességekben már nem. Mercator térképeit hazánkban utoljára Comenius, a híres pedagógus használta a sárospataki kollégiumban. Azon a Magyaror- szág-térképen 38 vármegyét, 11 erdőt, 9 tavat, 6 hegyet, 66 folyót. 56 várat, 189 helységet ábrázoltak először Mercator-vetületben. S bár a térkép réges-rég elavult, készítési módszerét ma is világszerte alkalmazzák. Népfrontiilés Tegnap délelőtt ülésezett a Ha. zutias Népfront megyei bizottságának nő- és rétegpolitikai bizottsága. A Társadalom az idősekért mozgalom eddigi eredményeiről, és a további feladatokról dr. Dobos László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke tartott vitaindítót. A hozzászólások azt ^tükrözték, hogy az eddigieknél is nagyobb figyelmet kell fordítani az idős emberek helyzetének, közérzetének javítására. A városi és községi népfrontaktivisták e cél érdekében törekedjenek a helyi lehetőségek feltárására. Ezt követően a nemzetközi nőnap alkalmából Farkas József, megyei titkár köszöntötte a nép- trontmozgalomban tevékenykedő nőket, majd a kiemelkedő társadalmi munkát végzőknek kitüntetéseket adott át. Kiváló Társadalmi Munkáért emlékplakettet kapott a lászlófalvi népfrontbizottság asszonyklubja. Kiváló - Társadalmi Munkás kitüntető jelvénnyel jutalmazták az alábbi népfrontaktivistákat: Fekete Ferencnét (Kiskunfélegyháza), Kerekes Magdolnát (Kecskemét), Kozma Hubánét (Kis- kunmajsa), Szombathelyi Ist- vánnét (Baja), Deák Sándornét (Kalocsa), és Kajdenekker Jó- zsefnét (Kunbaracs). Anyakönyvi hírek KISKÖRÖS (1982. február 15—28-ig) HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Tombor Imre Zoltán és Szlovák Zsuzsanna, Takács Pál és Kullai Julianna. ELHUNYTAK: Haskó György (1899), Rideg Pálné Ambrus Mária (1905), Soski József (1919), Kecskés Pál (1909), Hangodi Lajosné Stigler Erzsébet (1894), Hazafi István (1908). Nitrolakk robbant fel Baján Lapunk tegnapi számában adtuk hírül, hogy súlyos robbanás történt Baján, a Kismotor- és Gépgyár 5. számú gyáregységének egyik műhelyében, amely tüzet is okozott. A tűzoltóságtól kapott tájékoztatás szerint a robbanást egy nyitott kádban tárolt, mintegy 40 liternyi nitrolakk okozta. A vizsgálat tovább folyik. ÜJ POSTAHIVATALOK A MEGYÉBEN • A VI. ötéves tervben Bács-Kiskun megyében tíz új községi postahivatal építését határozta el a szegedi postaigazgatóság. Ezek közül elsőnek a sükösdi hivatalt adják át, ez lesz az első hosszú idő óta. mely mellett szolgálati lakást is építenek. Építési tanácsadó hálózat Az Építésügyi Tájékoztatási Központ magánépíttetőknek ajánlott ház-, nyaraló- és társasházépítési tervei korszerűek, gazdaságosan kivitelezihetők, ezért egyre többen választják a tájékoztatási központ ajánlotta terveket. Tavaly' például a családi házak több mint ötven százaléka az ÉTK-dokumentációk alapján készült. i Az Építésügyi Tájékoztatási Központ az ajánlott tervek alkalmazásához tanácsadó szolgálatot tart fenn. Az ÉTK irodáiban, Budapesten és hat megyeszékhelyen: Győrött, Kaposvárott, Pécsett, Szegeden, DeHtecenben és Miskolcon építészmérnökök díjmentesen adnak felvilágosítást. Az egyre szélesedő, szinte az egész országra kiterjedő tanácsadó hálózat munkájában a tanácsok és az OTP szakemberei is közreműködnek. Napjainkban már több mint 600 szakember dolgozik országszerte. Ez a létszám lehetővé teszi, hogy akár kisebb településeken is megfelelő építési információkat kapjanak az érdeklődők. A tanácsadó hálózat szakemberei segítik kiválasztani az építési terveket, az engedélyezési eljárásról, a hitellehetőségekről, a tervek adaptálásáról tájékoztatnak. A kiválasztott tervet a tanácsadó hálózat segítségével az építtetők az információs irodákban megvásárolhatják, postán rendelve néhány nap alatt kézhez kapják. A tanácsadók nevét, címét a helyi tanácsoknál, OTP- fiókoknál kifüggesztett ÉTK-tá- jékoztató plakátok tüntetik fel. ^Holnapi lapszámunkból s_________________________ Egy ballószögi család mindennapi életét, munkáját, örömeit és gondjait mutatja be A mi családunk című képes riport a szombati Petőfi Népe harmadik oldalán. Ismét a negyediken találja az olvasó a Tudomány—technika rovatot, amelyben megemlékezünk a hetven éve született Kossuth díjas fizikusról. János- sy Lajosról, és bemutatjuk a Zöldségtermesztési Kutató Intézet kistermelőket segítő szaktanácsadó-szolgálatát. Az ötödik és hatodik oldalon a jövő heti rádió- és tv-musort közöljük, míg a nyolcadikon a minden hónap első szombatján jelentkező Mi. hol, mikor? összeállításban Bács-Kiskun megyei múzeumok, kiállítások, emlékházak és gyűjte- _ menyek adatai olvashatók. I Numizmatikai kiállítás Kiskunmajsán • Kiskunmajsán, hazánk egyetlen termelőszövetkezeti múzeumában állandó hely- történeti kiállítás mellett gyakori az időszaki kiállítás is. A múlt évi megnyitó után jelenleg numizmatikai kiállítást láthatnak az érdeklődők. A most bemutatott gyűjtemény — dr. Bicskei Rezső jászszentlászlói magángyűjtő tulajdona. A KISZ Központi Bizottsága a Művelődési Minisztériummal, a Népművelési Intézettel és a Népi Iparművészeti Tanáccsal egyetértésben pályázatot hirdetett a „Népművészet ifjú mestere” cím elnyerésére. A pályázat célja, hogy az ifjúság (amatőr és hivatásos művészek) körében elősegítsék a népművészeti szellemű alkotó- és előadói tevékenységet, a nemzeti hagyományok ápolását és továbbfejlesztését, a nemzetiségiek kultúráját is. A pályázaton 30 éves korig bárki részt vehet a következő művészeti ágakban: hangszeres népzene, népdal, néptánc, népmese; valamint 35 éves korig hímzés, szövés, fafaragás, fazekasság, kerámia, szövött technikájú szőnyeg, kékfestés, tojásfestés, kovácsoltvas-készítés, gyékény- és vesszőfonás, viselet, és más művészeti ágak. A Népművészet ifjú mestere címet egy alkalommal lehet elnyerni. A hangszeres népzene kategóriában pályázóknak az általuk használt hangszeren tízpercnyi hangszeres népzenei anyagot kell bemutatniuk, legalább két zenedialektus területéről. A népdalt választóknak tízpercnyi időtartamban zenekíséret nélkül kell népdalokat — négy lírai dalt vagy két különböző balladát, vagy balladahosszúságú szokáséneket — előadniuk. A néptáncos pályázónak tudni kell legalább két táncdialektus területéről kiválasztott két tánctípust, s a hiteles formakincsnek és a szerkezeti vonásoknak megfelelően legalább két-két percig szabadon rögtönöznie. Akik a népmesét választják, egyénig szép mesemondó stílusban legalább tíz népmesét kell előadniuk. A tárgyi alkotóművészet műfajában öt-öt, a szövött technikájú szőnyeg-kategóriában három önálló, szabadon választott méretű alkotással lehet pályázni. Az értékeléskor a saját gyűjtést előnyben részesítik. A pályázóknak — legfeljebb — tíz oldal terjedelmű dolgozatban össze kell foglalniuk a választott művészeti tevékenységük célját. Jelezniük szükséges, kitől és hogyan tanulták, mikor és milyen indítékok alapján kezdtek hozzá a művészeti munkához, milyen csoportokban működnek közre, saját gyűjtés esetén az adatközlőt is meg kell jelölniök, mesemondáskor pedig azt, hogy milyen környezetben, kiknek szoktak mesélni. A tárgyi művészet műfajában ismertetniük kell a beküldött munkák teohnikai megoldását, és rajzzal, illetve fotóval is illusztrálniuk a legfontosabb részleteket. Az előadóművészeti kategóriában a jelentkezéseket és a tárgyi népművészeti alkotásokat május 1. és 5. között kell beküldeni a KISZ Központi Művészegyüttes székházába (Bp., VII., Rottenbil- ler utca 16—22.). A Népművészet ifjú mestere cím odaítéléséről bírálóbizottság dönt. A népzene, a népdal, a néptánc és a népmese kategóriába jelentkezők később meghatározandó időpontban mutatják be tudásukat a zsűri előtt. A Népművészet ifjú mestere címet ez év augusztus 20-án Budapesten osztják ki. A kitüntető címmel oklevél, plakett és 3000 forint jutalom jár. A legjobb pályaműveket kiállítják, a legjobb alkotókat pedig meghívják az országos ifjúsági népművészeti táborokba. MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Március 5-én, pénteken, 18 órakor: Politikai szabadegyetem. A szocialista demokrácia fejlődései és ellentmondásai hazánkban. Előadó: Makara Péter (MTA). 19 órakor a Centrum Aruház zenés, műsoros divatbemutatója. 19.30-kor Molnár Miklós tv-operatőr diavetítéses élménybeszámolója Franciaországról. Előzetes: Március 9-én, kedden, 19 órakor Shakespeare: Hamlet. A Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Március 5-én. pénteken, este 7 órakor: Tűzijáték. Blaha-bérlet. MOZI Március 5-én. pénteken: Kecskemét Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÚJRA SZOL A HATLÖVETŰ. III. helyárú! Színes, magyarul beszélő, amerikai westernfilm. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 órakor: VÜK. Színes magyar rajzfilm. 8 órakor: HELGA ÉS MICHAEL. Csak 16 éven felülieknek! színes, nyugatnémet szexuális-felvilágosító film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A KISKECSKE BÁNATA. Színes szovjet mesefilm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást. Stúdiómozi: 8 órakor, a Városi mozi épületében: Moldován Domokos rendezői sorozat. Rövidfilm-összeállítás. VANKÓNÉ DUDÁS JULI: MAGYAR FAZEKASOK; „HÁLÁLNÁK HALA- LÄVAL HALSZ .. Kiskunhalas Fáklya mozi: 4 és 7 órakor: VÁGTATÓ HUSZAROSZTAG. Dupla helyárú! Kétrészes, színes szovjet film. Kiskőrös Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: SZABADLÁBON VELENCÉBEN. III, helyárú ! Színes, magyarul beszélő, francia bűnügyi fílmvígjáték. Baja Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: KÉK LAGUNA. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyárú! Színes amerikai film. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: AZ INKÁK KINCSE. Színos, magyarul beszélő, bolgár—nyugatnémet kalandfilm. Halálos motorozás Szerdán délután l órakor Kun- szentmiklós határában tragikus szerencsétlenség történt. Németh Sándor 17 éves ipari tanuló Kun- szantmiklós, Petőfi lakótelep A. épület 2. szám alatti lakos motorkerékpárjával gyakorlatlan vezetés miatt az útkanyarban kisodródott, és a Dunavölgyi Főcsatorna hídkorlátjának ütközött A motorkerékpáron utasként helyet foglaló Németh Sándor 43 éves raktáros, a motorvezető édesapja olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A motorkerékpár vezetőjét súlyos sérüléssel szállították a kórházba. HÍREK • HÍREK '-mm fBmmz III —MMIIII IWiaiBMIBl NAPTAR 1982. március 5. Péntek Névnap: Adorján. Napkelte: 6 óra 18 perc. Napnyugta: 17 óra 34 perc. Holdkelte: 12 óra 28 perc. Holdnyugta: 3 óra 32 perc. NÉVTÁR Ne feledkezzünk meg ma az Adorjánokról. Nevük a latin (H)adrianus rövidült módosulata. Jelentése: a Velence tartományban levő Hadria városából való férfi. E város nevéből származik az Adriai tenger neve is. Március 5-én tarthatják névnapjukat ezenkívül az Adriánok, a Frigyesek, a Ge- raszimok. az Olivérek, az Oliviák, az özsébek, a Virgilek és a Virgiliák. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: március 3-án a középhőmérséklet 5,3 (az 50 éves atlag 3,3), a legmagasabb hőmérséklet 11.3 Celsius-fok volt, a nap 10 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 1,5, 13 órakor 10,9 Celsius-fokot mértek. Legalacsonyabb hőmérsékletként 1.5 fokot mutatott a hőmérő. A légnyomás 1018.7 millibar (mérsékelten süllyedő) volt. Távolabbi kilátások szombattól keddig az időszak elején még jobbára borult lesz az idő, az országban többfelé várható eső, záporeső. Később felszakadozik a felhőzet, egyre kevesebb helyen lesz már eső, napsütéses időre lehet majd számítani. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mipusz 2, plusz 3 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5, 10 fok között. Jelentős mennyiségű '(legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 70 Százalékán várható. — Megyénk — az országos sajtóban. Lehet-e vásárolni Bátyán? címmel Egerszegi Csaba tollából jelent meg cikk a tegnapi Népszabadságban. Az újságíró egy, a község kereskedelmi ellátását bíráló, panaszos levél nyomába szegődött és örömmel tárta fel a kedvező változásokat. A február 27-i Neues Zeitung, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének hetilapja Farsang Császártöltésen cím alatt tudósít a községben megrendezett mulatság derűs forgatagáról és a helybeli néphagyományokról. — JUTALOMBÓL LJUBLJANÁBA. Az IBUSZ és a Bács-Kiskun megyei társadalmi szervek rendezésében 350 nő kelt útra tegnap: a hatnapos autóbuszút programjában ljubljanai, opatijai városnézés, bledi kirándulás, ist- riai körút és a postojnai cseppkőbarlang megtekintése is szerepel. Holnap egyébként két gépkocsi indul hasonló céllal Bécsbe. — Az év legjobb plakátjai. A Művelődési Minisztérium és a Magyar Hirdető a hagyományokhoz híven az idén is megrendezi az elmúlt esztendő legjobb plakátjait felvonultató kiállítást. A ma délelőtt 11 órakor a Magyar Nemzeti Galéria D épületének harmadik emeletén nyíló, az 1981. év legjobb plakátjai című tárlat március 14-ig várja a látogatókat. — HALAS BÉBIÉTELEK. Üjabb gyártmányokkal gyarapodik a Kecskeméti Konzervgyár bébiétel-kínálata: hamarosan kétféle halas ételt hoznak forgalomba, különböző zöldségkörettel. Ezzel együtt harmincháromra bővül a választék és megkezdik az úgynevezett junior darabos kon- zervek gyártását is. — ŰJ HÖLÉGFÜVÓ. Háztartási propán-bután gázpalackról üzemeltethető a kiskunfélegyházi székhelyű Április 4. Gépipari Művek új 'hőlégfúvója. A kis teljesítményű mozgatható hőforrás ott tesz jó szolgálatot, ahol nemhogy ártalmas, de kívánatos a füstgáz jelenléte, például az építőiparban, vagy az üvegházakban, fóliasátrakban. Az örményesi üzem terméke emberek közelében csak megfelelő szellőztetéssel alkalmazható. EZ LESZ A DIVAT • A Budapesti Ruházati Szövetkezet Divatszalonjai és az OKISZ Labor a napokban tartotta a tavaszi-nyári új modelljeinek bemutatóját a Duna Intercontinen- tál-szállóban. A képen: Ramona Szövetkezet kék-fehér csíkos sportöltözetei. — IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ. Tizenegy egyetem és főiskola ezer öntevékeny hallgatója vesz részt a dél-magyarországi felsőfokú tanintézetek március 13. és 15. között Kecskeméten megrendezendő kulturális seregszemléjén. A találkozóra Bács-Kiskun és Csongrád megyéből érkeznek a műkedvelő diákok. REMBRANDT-RÉZKARC A CSATORNÁBAN. Angliában egy hivatalból elloptak egy gyufásdo- boz nagyságú értékes Rembrandt- rézkarcot. A lopás ügyében letartóztatott tizennyolc esztendős fiatalember beismerte, hogy az ellopott rézkarcot ijedtében egy szennyvízcsatornába dobta. A rendőrség folytatja a kutatást a mintegy 6300 dollár értékű műkincs után. — A KIADOK ÍGÉRIK. Hamarosan a könyvesboltokban is kapható Herbert Marcuse: Ész és a forradalom — Hégel és a társadalomelmélet keletkezése (Gondolat). Kőszegi Imre: A jezsuiták végnapjai (Móra), Teknős Péter: Sárga villámcsapás (Móra), Csák Gyula: Az őszülés váratlan órája (Kozmosz), Székely Júlia: Valahol háború is van (Szépirodalmi), E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép (Európa) és Zilahy Lajos: A két fogoly (Szépirodalmi) című könyve; illetve a Börzsöny—Cserhát útikalauz és a Biológiai lexikon har/nadik kötete. AZ ORSZÁG ELSŐ ügyvédi szakszervezeti bizottságát választották meg csütörtökön Zalaegerszegen. A hazai ügyvédi kamarák tagjainak eddig nem volt érdekvédelmi szerve, mert nem tartoztak egyik szakszervezethez sem. Kérésükre a magyar szak- szervezetek tavaly megtartott XXIV. kongresszusa úgy határozott, hogy kamarai szakszervezeti bizottságot alakítva beléphetnek a közalkalmazottak szakszervezetébe. — féldrágakövekből, ezüstből, alpakkából és rézből készült nyakláncok, karkötők, fülbevalók, gyűrűk szemléltetik Zsanet Sztojcseva neves bolgár iparművész ötvösmunkásságát azon a tárlaton, amely csütörtökön nyílt meg Budapesten a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ kiállítótermében a nemzetközi nőnap tiszteletére. A tárlat március 28-ig tekinthető meg. | Az üzemegészségügy feladatai A munkahelyi ártalmak, a foglalkozási betegségek megelőzésében, a rehabilitáció megvalósításában jelentős munka vár az üzemegészségügyi szolgálatokra. Ennek gyakorlati feladatairól tartott előadást Kecskeméten, tegnap délután dr. Zsögön Éva, az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézet igazgató főorvosa, az új megyei kórházban megjelent üzemegészségügyi dolgozók részére. — Családi ház építéséhez telkeket készítenek elő Kecskeméten, a Felsőszéktón. A Búzavirág utca észak-nyugati oldalán alakítják majd ki a leendő utcasort. Az érintett területek helyrajzi számait az érdekeltek megtekinthetik a városi tanács I. emeleti hirdetőtábláján március 31-ig. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. Pályázat a „Népművészet ifjú mestere” címre