Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-10 / 58. szám

1982. március 10. • PETŐIT NÉPE • 5

JÓ KEZDEMÉNYEZÉS - VITATHATÓ KIVITELEZÉS

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar ifjúsági hangversenyei

A Kodály-centenárium évében természetes, hogy minden muzsikus, hivatásos vagy műkedvelő művészeti együttes igyekszik minél többet műsorára tűzni Kodály Zoltán műveiből. Az énekkarokat az évforduló tiszteletére rendezendő találkozók, versenyek és fesztiválok is ösztönzik, míg a zenekarok jórészt saját teljesítőképességük, felkészültségük és kezdeményezőkészségük alapján vállalkoznak a zeneszerző műveinek megszólaltatására.

A centenáriumi megmozdulások sorában dicséretes törekvés Kodály népszerű dalművének, a Háry Jánosnak ifjúsági hangversenyen való bemutatása. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Kemény Endre karmester vezetésével vállalta e korántsem egyszerű feladatot, melynek megoldásához partnereket is talált Németh Aliz és Bordás György énekművészek, Körber Tivadar műsorismertetö és Zeke László narrátor személyében. A jószándékú kezdeményezés kivívta a felügyeleti szervek és más illetékesek egyetértését s jelentős anyagi támogatását, megkezdődtek a próbák, s ma egymást követik az előadások városon és falun egyaránt. Február 24-én Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központ színháztermében hallgattuk a Háry-kereszt- metszetet, immár nem rendhagyó zenélő óra keretében, hanem ifjúsági hangversenyen.

Egyetlen előadás alapján nyilvánvalóan nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy sorozat sikerére vagy sikertelenségére vonatkozóan. Az is tény, hogy a rendelkezésre álló cimbalom fülsértő hamissága kihat a teljes műsor megítélésére is. Még a jelenetek felcserélését is magyarázhatjuk az ifjúsági koncertek dramaturgiájának szokásos követelményeivel, a jeleneteken belüli kihagyásokat is menthetjük idő- és kapacitáshiánnyal. De arra már nem találhatunk mentséget, hogy mindaz, ami a zenében lezajlott, nem ragadta meg a gyerekek figyelmét, pedig gondolom, nem kell különösebben magyarázni, hogy az ifjúsági koncerteknek egyedül ez a célja.

Valószínű, hogy a három—négyszáz gyerek többsége ismerte.már lemezről a felhangzó részleteket, tehát számukra az élő zenei előadás egyszeri és megismételhetetlen jellege, az itt és most születő alkotás jelenthette volna az igazi élményt, nem a

puszta megszólaltatás, a már ismerős dallamok ismételt meghallgatása. Egyedül a deák kezdő tüsszentésénél örvendeztek az új felfedezésnek, egyébként inkább figyeltek az olykor alig érthető narrátorszövegre, s ha egy-egy jobban megoldott, kidolgozottabb részlet után tetszésnyilvánításra ragadtatták volna magukat, ebben korlátozta őket a kérő figyelmeztetés: csak a műsor végén tapsoljanak, a közös éneklés után.

Közhely, hogy a gyermekek akkor élvezik igazán az ilyenfajta előadásokat, ha azoknak maguk is aktív részesei valamilyen formában. Erre a koncertszerű forma is rengeteg lehetőséget kínál, s az ilyenfajta ismeretterjesztésnek meg is van a bevált gyakorlata. Pusztán annyiról van szó, hogy a jelenlévők figyelmét nemcsak a cselekményre, hanem elsősorban a zenéré kell irányítani, s a kiemelt zenei elemeket fokozott gonddal kell megszólaltatni a kiválasztott részletek előadásánál.

Kodály maga is írja: „Egy zenemű tartalmát csak a zene nyelvén keresztül lehet megérteni: Magát csalja, aki azt hiszi: már érti, ha címét és programját elolvasta.” Megfelelő előkészítéssel szinte minden lényegeset meg lehet értetni és éreztetni i gyermekekkel, s ezt az előkészítést nem lehet csak az iskolára bízni, hiszen ott nem áll rendelkezésre a teljes zenekar ... Az ismertetésnek ezt a módszerét viszont csak olyanfajta előadás nélkülözheti, mely önmagában hű képet ad a műről, a hangzás minőségével, tisztaságával, a részletek kidolgozottságával, szuggesztív erejével hat, s nem szorul semmiféle kiegészítésre.

Az ilyen hangverseny, legyen az ifjúságnak vagy felnőtteknek szánt sorozat része, nem hagyna kérdőjeleket egy jószándékú vállalkozás megvalósításának sikerét illetően. H. A.

ÉRDEMES MEGNÉZNI

A székesfehérvári István Király Múzeum

A székesfehérvári István Király Múzeum az ország legré- gibb múzeumai közé tartozik, az 1873 óta fennálló gyűjtemény 1929-ben költözött jelenlegi épületébe. A múzeum kilencszázezer- nél több tárgyat őriz, a Magyar Nemzeti Múzeum mellett a legnagyobb hazai gyűjteménynek tekinthető. Régészeti anyaga a legjelentősebb, említésre méltó a néprajzi gyűjtemény (csákvári fazekasság, kismesterségek, népi bútorok) és az elmúlt évtizedekben kifejlődött képzőművészeti gyűjtemény, modern magyar anyagával. Igen gazdag a -múzeum könyvtára (35 000 kötet).

Jelenleg két állandó kiállítás látható: Fejér megye az őskorban és a római korban témájú régészeti és Székesfehérvár 1000 éve című várostörténeti kiállítás, A régészeti kiállítás a megye területén talált legfontosabb leleteket mutatja be, az őskori rész-ben a bronzkori földvárakon talált edényekkel, csont- és bronzeszközökkel. A kiállítás római kori részében a megye legszebb római tárgyai mellett Gorsium leleteiből kap válogatást a látogató, köztük az első táci Venus bronzszobra is látható. A várostörténeti kiállítás a régészet és történet eszközeivel ad képet Székesfehérvár szerepéről az ország történetében. A kiállítás három részből áll, a látogató körsétát tesz: a jelenből indul el és oda tér vissza. A város jelentősége országos viszonylatban a középkor folyamán volt a legnagyobb — mint az ország egyik központja, a királyok koronázó- és temetkezővárosa. Ebbőil adódóan a kiállításban a legnagyobb hangsúlyt a középkor bemutatása kapta. De helyet kapott a török kori vár, a XVIII—XIX. századi Fehérvár, végül a jelenkori város bemutatása, amely története során először vált ipari központtá.

A múzeum udvarán és kőtárában a megye területén talált római kőemlékek, sírkövek, mérföldkövek állnak.. A kőtár melletti szabadtéri szoborparkban mai magyar művészek, elsősorban Schaár Erzsébet és Vilt Tibor szobrai láthatók.

Az István Király Múzeum 1962 óta egyben a megye múzeumainak központja, irányítója is. amióta a magyar múzeumok megyei szervezetben működnek.

Székesfehérváron jelenleg az István Király Múzeum épületén kívül még öt kiállítás várja a látogatókat.

A középkori Romkert István király bazilikájának romjait mutatja be szabadtéri múzeumként a hozzátartozó kőtárral. A Csók István Képtár nagyarányú kiállítóterével főként a múzeum időszaki képzőművészeti kiállításainak ad helyet. Jelenleg a sorozat 10. tárlata, az-50-es évek hiűvé- szete látható.

A hangulatos, copf stílusú Bu- denz-házban látható az Ybl- gyűjtemény. A Fekete Sas patika. az ország egyik legszebb barokk patikája, 1975-től nyílt meg mint múzeum. A Fekete Sas patikával szemben, az egykori jezsuita rendház barokk épülete az István Király Múzeum legújabb egysége. A múzeum adattára, műhelyei, előadóterme mellett az I. emeleten az Új magyar képtár első négy helyisége nyílt eddig meg. Négy művész: Bokros Birman Dezső, Vajda Lajos, Ország Lili és Kondor Béla válogatott alkotásai jelzik egyelőre a leendő képtár körvonalait.

Az ötödik kiállítóhely a Csók István Képtár melletti Smohay- ház belső épülete, ahol Schaár Erzsébet szobrászművész hagyatéka kapott helyet.

• A középkori Honikért, István király bazilikájának maradványai.

H Jobb oldali képünkön: az

1. táci Venus, római bronzszobor Gorsi- umból.

• Az alsó képen: a Fekete Sas patika részlete. (Fotó: Gelencsér Ferenc felvételei — KS)

Tóth István

zaklatott idők

j yiJJ «r.lii JOLn

(62.) Kiváló glosszatéma lett volna már ez is, de még keresni kellett volna hozzá több konkrétumot. amire viszont most nem volt idő. Felkiáltójel figyelmeztetett a noteszban, hogy feltétlenül sort kell keríteni további adatszerzésre.

A termelőszövetkezeti osztály komor szobájában három óriási íróasztala közül csak egyiknél ült a gazdája. Legtöbbször így volt ez, mert a főként paraszti környezetből idekerült alkalmazottak szívesebben dolgoztak kint a „területen”. A most bentlevő tisztviselő — kopaszodó, kis bajszos kun ember, régimódi szemüveggel — épp egy halom kimutatásból okoskodott össze egy újabbat. Felnézett, mikor az újságíró benyitott, de menten belemerült munkájába, és kapkodó mozdulataival adta a látogató tudtára, hogy nagyon sietős a dolga.

— Szervusz — köszönt nyugtalanul, kényszeredett mosollyal. — Jaj. alig várom már, hogy befejezzem. Németh elvtárs égy órára várja. Beszámol a megyebizottság ülésén . . .

A riporter érezte, látta, menynyire fölösleges most, de hát mikor örülnek egy hivatalban az újságírónak. Neki pedig szállítania kell az anyagot a vasárnapi lapba.

— Sok új téesz alakult? — tekintett bele kicsavarodott nyakkal az egyik kimutatásba.

— Az elmúlt hónapban tizenöt. Erre a hónapra huszonöt az előirányzat. eddig tizenhárom megvan, pedig még az első dekádban járunk.

— Szabad? — kérte el az egyik feldolgozott mellékletet a vendég.

— Ö. hogyne — hagyta rá készségesen az előadó. — Foglal.! csak helyet. — örült, hogy addig is megszabadulhat, míg elbogarászik.

A köpcös, agyas-fejes újságíró hamar kiirkálla a neki érdekes lételeket. Felállt, s a papírt lógatva az ablakhoz ment. A gémberedetl fákon nem sok néznivaló akadt, annál több az átelleni kollégium vasrácsos kis erkélyén. Két szép diáklány hajolt hátra, s kacarászva csapkodott a helyiségből kitóduló füstbe. Hallatszott, amint mondják: ..Biztosan eldugult a füstjárat. Jól

nézünk ki, nem tudunk fűteni!" Seregiek egyet, amitől szoknyájuk magasra lebbent. Sztrelkó Pál szeme felcsillant. Homlokát az ablaküveghez nyomta, hogy minél jobban kiélvezhesse a szoknyák engedte gusztusos látványt. A lányok is észrevették, s még »elevenebben ficánkoltak. Hátra-hát- ra villogtak, s szólhattak is, mert egy harmadik kislány is csapódott hozzájuk. Szemezni kezdtek a fiatalemberrel, de hogy az felmosolygott rájuk, onnét a földszinti kilátóból, mind a hárman elkomolyodtak. Másra igyekeztek figyelni, és szép lassan visszahúzódtak. Aztán csak nevetésük pukkant, ahogy a küszöböt át- ugorták.

A fiú nagyot sóhajtott, nehezen jött el az ablaktól.

Körmendi, az előadó is észrevette a néma flörtöt, de hogy ne szolgáltasson ürügyet holmi csevegésre, még szigorúbban összpontosított, böködte tollával a rubrikákat. De nem menekülhetett.

— Körmendi elvtárs — hallhatta — nem tudnál példát említeni olyan esetről, hogy valakit leváltottak a téeszben, mert ba- sáskodott?

A tisztviselő töprengésbe fojtotta bosszúságát, aztán belenyugodott a változtathatatlanba. Szaporán pislogva emelte fel tollát.

— Várjál csak! — dünnyögött, s nagy robajjal kirántotta fiókját. Kivett egy nagyalakú jegyzetfüzetet, lapozgatta, oda-vissza, végül megtalálta, amit keresett. — Van itt egy tipikus eset. Osz- tályertekezleten számolt be róla egyik instruktorunk.

Fővonalakban ismertette Botos Bálint fegyelmi ügyét.

— Ez csak eléggé tipikus, nem? Ti már úgy színezitek, ahogy akarjátok. Te úgy is nagyon értesz ahhoz ... Nnna — ebből jó kis riportot hozhatsz ki — csapta vissza megkönnyebbülten jegyzetét a fiókba. De már kapta is elő újra.

— Hopp. még egy jó ziccer! — Rálapozott az előbbi helyre, új- jával követte a sorokat. — Igen ez az. Szóval össze lehet kapcsolni az ügyet pártkérdéssel is. Ennek a Botosnak a felesége funkcionárius, ezért nem merték őt bírálni.

Sztrelkó lázasan jegyzetelt, s mintha szárnya nőtt volna, repült vissza a szerkesztőségbe.

Az információból igen hatásos kispublicisztika született.

Pár napra rá Botos Bálint a borbélyhoz ment. A kultúrpalotánál régi ismerősébe, az asztmás könyvtárosba ütközött.

— Hát te még élsz, Botos egy- komám ? — ésétt néki 'tisztulás hangon.

— Hogyhogy?

— Azok után, amin átestél. Fenerossz lehet, annyi bizonyos. Hiába, egyszer fel, másszor le. Na szevasz!

Máris faképnél hagyta. Botos sebe megipt felszakadt. Nem ez az első eset, hogy ilyen lekezelően, kurtán-furcsán álltak szóba vele, mióta lecsúszott. Ez a könyvtáros is. Bognár Botond — egykor leventeoktató — menynyire körülajnározta azelőtt. Végnélkül sorolta, milyen új mezőgazdasági szakkönyveket, regényeket, szakmai útmutatókat szerzett be az olvasóknak. Most- már nem érdeke a bizonygatás a benne dúló demokratikus lélekről, a könyvtár reklámozásáról. Egy közönséges téesz-tagnak nincs befolyása a vezetőségre, amely közvetve beleszólhat a városi könyvtár ügyeibe is.

Nem is a megszokott fodrászüzletbe ment. Ne sajnálkozzanak rajta az ismerős helyen.

— Parancsol? — udvariasko- dott a rózsaszín arcú, édeskés modorú mester, míg a fejtámaszt megfelelő magasságra kapcsolta a tarkójánál. A tükörben figyelte., s várta vendégétől a választ.

— Mindent — felelte Bálint, és kényelmes fekvést keresett a fejének.

— Igenis. így ferdén vágjam az oldalszakállt, vagy vízszintesen — illesztette oda az ollót a borbély, mindkét fazont szemléltetve.

— Ahogy eddig volt.

— A hosszából sokat vágjak? — emelt fel egy fogásra való üstököt a figaró, majd beleszántott a fésűjével.

— Ne sokat — rendelte Bálint, és megörült, hogy végre megértették egymást. Elmerülhetett saját gondolataiba. Az üzletben nem látott ismerőst. Elnézte magát, mennyire lesoványodott. Szeme fáradt, borongós. Felfedezte, hogy szemöldökét állandóan összehúzza. Ügy rászokott, hogy most szinte fájt a homloka bőre. amikor akaratára — kisimult egy pillanatra.

Fodrászatban ritkaság a csend. Ha a vendég nem hajlamos beszélgetésre, a mesterek egymást provokálják. Közben majdcsak ráharap valamelyik témára a vendég. Csokornyakkendős, finomkodó mozgású, ősz borbély vetette be most a csalétket.

— Olvastátok? A megyei lap vasárnapi száma végre K.-ról is közölt valamit.

— Ja, az a téeszcsás cikk? —

reagált unottan a neki háttal dolgozó kolléga, s ollójával elcsapott a válla fölött. Jelezve, hogy nem borbélyműhelybe való téma.

— Na azért nem szeretnék annak a Botos brigádvezetőnek a helyében lenni — védte kezdeményezését az ősz hajú. — öregem — görbítette le a száját —, ha rólam úgy írnának, napokig nem mernék az utcára menni... Egy vadember lehet az. Fejébe szállt a „sarzsi”, képes volt megverni egy tagtársát. A múltban ilyenekből lettek a zupás őrmesterek.

Botos Bálintnak a szívverése is elállt. Állát a nyakába kötött kendőbe süppesztette. Akarta, nem akarta — másfelé nem is mert volna nézni —, a tükörben látnia kellett, mint pirul el jobban, jobban. Zavartan elhajolt az olló és fésű alól. Nagynehezen benyúlt a fehér lepedő alá, sokáig kínlódott, míg sikerült elő- halásznia zsebkendőjét. A borbély türelmesen várt.

— Tudják, ki volt az a leváltott brigádvezető?

— A városi pártvébé tagjának, az agitpropos Botosnénak a férje.

— Azért az újságírók a jót is észrevehetnék nálunk. Régen írtak komolyabb cikket rólunk, akkor is kötekedtek. Szerették vol- ■ na elvitatni tőlünk az egri dalosversenyen kivívott első helyezésünket.

— Ááá, kilógott ott a lóláb. Fájt nekik, hogy a megyeszékhelybeliek második helyre szorultak.

Bálint fellélegzett. Csakhogy elterelődött „róla” a figyelem. A csokornyakkendős azonban kitartó volt.

— Azért becsülni kell azt az újságírót — állapította meg har- cias pózban. — Meg merte bírálni a brigádvezető feleségét is, pedig az rangos funkcionárius.

— Hagyjuk ezeket a pártügyeket! — intette le az öreget egy hullámos hajú fiatal, mert észrevette, milyen idegesen viselkedik a kopaszodó kartárs keze alatt lévő vendég. Lehet, hogy ez is funkcionárius. Milyen nekipirult! Még majd bajuk lesz belőle, hogy ilyesmiről politizálnak a szalon- ban.

Botos feje már lüktetett. Legszívesebben el is hagyta volna a borotválkozást, de fél arcán már tocsogott a pamacs.

Ki kellett innia a méregpoharat.. . Kitették a világ szeme ele. Nézzétek, itt van egy brigádvezető, akinek munkássága tipikus példa arra, hogyan nem szabad dolgozni. Még ennek a fodrászatnak a tárgyai is őt sokszorozzák meg. A körbefutó tükrök egymásnak mutogatják őt. A nikke- lezett kancsók, fényes dobozok, csillogó üvegek itt őt tükrözik, egyik torzabban, mint a másik.

(Folytatjuk.)

KÉPERNYŐ

Feleki Kamill és vendégei

Ifjú színészek figyelik-e vajon, tanulják-e vajon: mennyire tiszteli Feleki Kamill a közönséget?

Szenvedélyes hivatásszeretettel állította össze emlékező műsorát. Elegánsan, étvágygerjesztőén tálalta a vendégeitől kapott műsorfalatokat. Olyan aprólékos gondossággal díszítette, nyújtotta át az egyes fogásokat, mintha nem tudná: a garnírung olykor többet ért, mint a túlcukrozott, túlfűszerezett étek. Még így is sokszor elhitette velünk, hogy igazi lakoma ízeit érezzük a hozott anyagokból készült vendéglátósokon. i

Udvariatlanság lett vőkia Fe-' lekitől, ha elpanaszolja: egykori kollégái bizony silányságokkal nehezítették a íőszakács dolgát. Hunyorított megbocsátóan: ki tudná nála jobban, hogy a harmincas évek magyar vígjátékai micsoda gügyeségekkel rontották a közízlést, mennyi ócskasággal, bugyutasággal tömték a szórakoztatóipart. Aranyos, jószívű ember ez a hetvenévesen is fiatal házigazda. Egyéniségének derűje, sugárzó humánuma még a bóvlis giccset is bearanyozza és elhiteti velünk, hogy az ostoba jelene* tek kalodájában kínlódó színész is nagy művész. Többre lenne képes, ha kinyújtózkodhatna, ha a kispolgári társadalom több szépséget, igazságot, nagyságot engedélyezett volna.

Feleki Kamill sorozatából is kiolvasható: milyen szerencsések voltak az új rendet megélő művészek. Jó néhányan az utóbbi negyedszázadban mutathatták meg, hogy mit is tudnak.

Így is kicsit zártkörűnek érzem a Feleki Kamill és vendégei sorozatot, noha kitűnő gazdája sok társulatnál dolgozott, sok nagyszerű művész tartozott baráti körébe. De kötik a lehetőségek, a rögzített, a raktárakban föllelhető felvételek, filmek. Éppen itt a bökkenő. A szinte kizárólag üzleti alapokra helyezkedő ántivi- lágban csak „a biztos sikerre” számító műsorokat örökítették meg, csak a legnépszerűbb művészeket szerepeltették. Azok felejtőd- tek el, akik végsőkig kitartottak művészi elveik mellett, akik hivatásukat szolgálták és nem az olcsó sikerek kiszolgálására törekedtek.

ítélet és igazság

Kis országban élünk. szinte mindenki találkozott történelmi események szereplőivel, részese, közvetlen tanúja volt sorsdöntő eseményeknek. Sohasem felejtem el, hogy milyen büszkén lengettem harmadikos elemistaként a tanító úrtól kapott , papírzászlót szülővárosomban a' miniszterelnök ünnepélyes fogadásán. Két óra elmaradt, hogy időre beállhassunk a sorfalba. Otthon hallgathattam a rádióban Darányi hírhedt beszédét. Dehogy gondoltam akkor, hogy a nagy csinnadrattával — kis elemisták kivo- nultatásával is — bejelentett program mennyi gyászt zúdított családunkra, milyen károkat okozott közvetlen környezetemben is.

Amikor néhány év múlva egy másik dunántúli városban véletlenül megláttam utcán sétálgató utódját, nyiladozó értelmemmel már az is foglalkoztatott: miként üzenhetett háborút ez az elegáns, műveltnek látszó férfi. Éppen I. István koporsóját nézegette elgondolkodva a székes- fehérvári rómkertben, amikor megpillantottam. Máig is gyakorta tűnődöm azon, mi járhatott az eszében, érezte-e felelősségét, döntései súlyát ez a világlátott, tapasztalt politikus. Mi kötözte

szinte az utolsó pillanatig a nemzetvesztőkhöz, miért nem próbált valamit jóvátenni szörnyű tévedéséből, bűnéből.

A Thurzó Gábor novellája alapján készült Málnay Levente- tévéfilm láttán értettem meg: a németbarát politikus a legveszedelmesebb emberfajtából való. Azok közül „az eminensek” közül, akik mindenáron teljesíteni akarják, amit tőlük elvárnak, amit tanácsadóik, példaképeik sugallnak. Fikarcnyit sem menti az ítélet és igazság Hánzely Imrét, azaz Bárdossyt, csak környezetét, legfőbb tanácsadóját is a vádlottak padjára ülteti. ítéletet mond a rövidlátó, konzervatív, gyáva barátok, az időben lelépő urak fölött.

Az ilyen művekre mondható: fontos alkotás. Láthattunk-hallhat- tunk jobban megcsinált tévéfilmet, megrázóbb történeteket, de aki odafigyelt, az a pap és a politikus beszélgetésébe belehallotta a Donnál elpusztultak jaját, a deportáltakat szállító tehervonatok zakatolását. Rádöbbentette a nézőket, hogy hová vezettek az elpufogtatott szólamok, mit takartak a katonazenés parádék, milyen tanácsadókra füleltek az ország vezetői.

Heltai Nándor