Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-09 / 57. szám

1982. március 9. • PETŐFI NEPE • 5 KÖNYVESPOLC Zsúfoltság a megyei könyvtárban A Katona József Megyei Könyvtárban a kora délután még viszonylag „szélcsendes". Az igazi „nagyüzem" fél öt körül kezdődik, mégis az olvasóterem egy-egy lexikonokkal, folyóiratokkal zsúfolásig megpakolt kutatóasztalánál ketten- hárman szoronganak, időnként dühös pillantásokkal méreget­ve egymást: ugyan miért terpeszkedik annyira a szemközt ülő, a neki rendelt fél négyzetméteren .. . ? •... És egy szűknek bizonyuló könyvfolyosó. (Tóth Sándor fel­vételei) A szorongok közül némi biz­tatás után két fiatalabb hölgy mondja el tapasztalatait. Kishegyi Viktória népműve­lő: — Tudományos feldolgozáshoz kerestem néhány folyóiratot. Ma csütörtök van. de a kért anyagot legfeljebb szombaton kapom meg. Képtelen vagyok megérte­ni, hogy a szállítókocsi miért csak hetente kétszer fordul a raktár és a megyei könyvtár között. Dobozi Eszter gimnáziumi ta­nár: — Ha most hirtelen a holnapi órámra kellene valami különle­ges irodalmat, vagy régebbi. 1975 előtt kiadott munkát elolvasnom, biztos hoppon maradnék. Az egyik könyvtáros meg is mondta, helyszűke miatt a hét évnél ré­gebbi kiadványokat valahol más­hol őrzik. Ez persze engem nem vigasztal. K. Viktória: — A megyei könyvtár a jelen­legi állapotában nem felel meg egy humánszakos főiskolai hall­gatónak. egy egyetemistának, de még egy gyakorló tanárnak sem. Lehetetlen itt akár vizsgára, akár tudományos dolgozatra készülni. Nemcsak azért, mert ketten alig férünk el egy kis asztalnál, ha­nem mert nem találjuk meg a leg­szükségesebb szakkönyveket sem, például világirodalmat, idegen nyelvi anyagot és a komolyabb tudományos munkák nagy ré­szét. Bizonyára nincs pénzük rá, talán azért nem vásárol­ják meg, vagy a jelenlegi terüle­ten úgysem férne el... D. Eszter: — Egy fiatal, pályakezdő értel­miségi fizetése a mai könyvárak mellett nem elegendő arra, hogy akár csak a felét megvegye a munkájához szükséges irodalom­nak. Pedig gondoljon bele, a könyv nekünk olyan, mint a mes­terembernek a szerszáma. A beszélgetésbe ..beszáll” har­madiknak Szabó Gábor negyedi­kes gimnazista: — Történelem-fakultációs osz­tályba járok a Katonába. Rend­szeresen szükségem van olyan szakirodalomra amelyet feldolgo­zásra ajánlanak az iskolában. A beszámolókra általában egy-két hetes határidőn belül kell felké­szülni. El se tudom képzelni, mi lenne, ha az osztályunk minden tagja egyszei -e keresné itt a meg­adott forrásán., agot. Bármilyen furcsán hangzik, jó néhányan a környékbeli községi könyvtárak­ban szerzik be a munkák nagy részét, meg onnan, ahonnan tud­ják. Az iskolai könyvtár? Ott a komolyabb szakmai anyagokból legfeljebb egy vagy két példány található. Előfordul, hogy abból is egy a tanár úrnál..'. Egyéb­ként én nem panaszkodom: a könyvtárosok nagyon rendesek, előteremtik, amit csak tudnak. És ez csak a dolgok egyik olda­la: például az olvasó szemével... P. E. • Zsúfolásig telt asztalok, egy i.csöndes” hétköznap délután ... ssssss x*x<«*x*x*x<*x«*»>»k •Xvw.vwXv.w.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.v.' yíííStóStytyííxw-x-x^ ’.V.V.V.V Tóth István zaklatott idők (61.) Csend... csend... csend. Végezetül az elnök mondott néhány biztató szót az új bri­gádvezetőnek. Csak úgy ímvnel- ámmal. Mikor felcihelődtek az asztaltól, rosszkedvűen morogta oda a párttitkárnak. — Ez azért nincs rendben. Hegy intézkedhetett a szövetke­zeti osztály a mi fejünk felett át. nyúlva? Bálintnak nagyon jólesett, hogy az öreg megvárta, és küsz­ködve a szavakkal, kijelentette. — Ha úgy érzed, Bálint... szóval, ha akarsz, más brigádba is átmehetsz ... Botos torkát ekkor megint erő­sebben szorongatta a keserűség. Hevesen intett nemet az ajánlat­ra. menekült a teremből. Mégis megtörténhetett. Bukott ember lett! Sötét volt, nedves, ködös sö­tét. Csend borult a világra. A bognárműhely ablakából fázós fénykéve szóródott a fészerben * széthányt kerekekre, saroglyák- ra. hordódongákra. Egy-egy fe­kete folt rázkódott, kúszott, majd ismét gombóccá merevedett a falnak támasztott.létrán: a gond­nok tyúkjai gubbasztottak az enyhelyen. Kietlenné vált az udvar, az ut­ca. a város Bálint körül. Undo­rodott az élettől. Az emberek el­lenszenves árnyakként osontak el mellette. A főtéren egy taxi haj­szálra az orra előtt zörgött el, de meg se rettent. Mariska már otthon volt. Meg­tört arccal, aggódva lépett hoz­zá. ahogy megállt a küszöbön, és kábultságából éledezve hunyor­gott. Kisfia idegenkedve nézte a já­rókából. Álmos, pattyedt volt már. fél arca, fülecskéje pirosra nyomódott a fekvéstől. Apró lá­bait kilógatta a rácson. Bálint reménykedve mozdult a kicsihez, belesimogatott borzas, szőke ha­jába. Nyúlt, hogy felvegye, de karja lehanyatlott, szája csüg­gedten megrándult. Most a gye­rek se nyújt vigaszt. Pedig de sokszor elmondogatták boldog, játékos estéken: „Ezért a kis de- zentorért érdemes élni. Ha más öröm nem maradna, a gyerek akkor is mindent pótolna”.. . Mennyi mindent másképpen kép­zel az ember a nyugalom, a bé­kesség napjaiban ... Végre találkozott tekintetük. Az asszonyka szokatlanul hal­vány volt, arcán mindkét oldalt durva ránc hasadt. — Tudom már én is... — mondta mély megértéssel. — Délután közölték velem is. Ku- bik elvtárs sem ért vele egyet, de a megyéről beleszóltak. Ért­sük meg — győzködték az itte­nieket —, termelőszövetkezeti városunk kirakat, az újfajta élet reklámja az ország népé szemében. A minisztérium azért akar a Május- 1. téeszből is min- taszövetkezetet kifejleszteni. Szükség ván minden brigádban a szakértelem mellett jó közös­ségi szellemre. Nem szóltam neked, pedig jó egy hónapja nap mint nap szó- bahozták, hogy jó lenne, ha be­szélnék veled. Valami baj van a brigádodban ... Mikor összekap­tunk veled, őszintén szólva én is csak rágalmazásnak fogtam fel a sugdolózást. Neked hittem ... Bálint felnyögött. szeme két­ségbeesetten összeszűkült. — Csak hittél?! — ordította. — Most már ezeknek hiszel? Hát senki, senki nincs mellettem?.-.. Eiiggv mellőlem! Ellökte magától az asszonyt, úgy, hogy az a pohárszéknek esett. Mariska homlokához kapott, s tágra nyílt szemmel, hitetlenked­ve meredt az urára. Ilyet még nem tett vele. De nem szólt sem­mit. Visszament Bálinthoz, gyön­géden vetni kezdte róla a kabá­tot. Az csak tűrte, válla megre­megett, és szégyenkezve vánszor- gott odébb. — Majd beszélgetünk erről, ha megnyugszol — karolta át férje nyakát. Éjjel kettőkor még mind a ketten ébren voltak. A falon a nagy diófa szélcibálta ágainak ár. nyéka bólogatott. Jól látszott egy felfelé kúszó macska alakja. Botos kesergett. — Hol voltak ezek a törtetők, intrikusok a nehéz időkben? Mi­kor még veled együtt jártuk sor­ra a tanyákat, úgy húztuk-von- tuk. csalogattuk a tagokat, jöj­jenek már dolgozni, szántani, vetni kellene... Ma már készbe jönnek. Nincs jobb dolguk, mint iűzelegni. ármánykodni. kit le­hetne kitúrni. Mariska pái’nája jól megned- vesedett a neki-nekiinduló konnypatákoktól. Némán hall­gatta a megrendült ember véget nem érő panaszát. — Te is kispolgár vagy — ítél­kezett róla a férje. — Ha hittél az igazamban, ki kellett volna állnod, mellettem. — Azt ne hidd. hogy nem tet­tem meg — védekezett elcsukló hangon Mariska. — Pártszerűt- len vagyok — ezzel torkoltak le. / — Mondd azt. hogy kényelme­sebb belenyugodni. Mint ahogy azoknak a híres, megsértődött elvtársaknak is kényelmesebb volt ravasz fortélyokkal téeszcsét szervezni, mint emberséggel. Ké­nyelmesebb volt tönkretenni en­gem, mint hogy önmagukat is megvizsgálták volna ... Gondolj csak • bele — a kezdet kezdetén hány ezren költöztek el váró* sulikból épp az erőszakos mód­szerek miatt... Köztük sok ren­des középparaszt. Persze így lehet kirakat városunk, ahol dukál mintaszö- vetkezetet alakítani. Ez is jó ürügy volt ahhoz, hogy „maga­sabb szempontokból” leváltsa­tok engem ... Higgyetek csak a hízelgőknek, a dogmarágóknak, fiázisokat szajkózóknak. sütkérez­zetek csak a tapsaik tüzében, csak aztán nehogy későn ébred­jetek. hogy hazugság vesz körül benneteket. Azt mondod, jobb is már így ... Lehet, de nehéz, nagyon- nehéz elviselni. De majd meglátjátok még. hogy nekem van igazam . . . Holnap megyek a rizsgátépítés­hez. Botok leváltása december kö­zepén történt. A következő év februárjában a megyei lap szerkesztője így szólt a mezőgazdasági rovat leg­ügyesebb munkatársának. — Pali. a vasárnapi lapba kel­lene egy kis publicisztika vala­milyen időszerű termelőszövet­kezeti problémáról. Nincs a tar­solyodban ilyen téma? Az újságíró beléböngészett no­teszába. — Megírtam mind. ami érde­kes volt... De két órán belül lesz. Átszaladok a megyei ta­nácshoz. Tíz perc múlva már ott loholt az árkádos épület folyosóin. Egyik szobából ki. a másikba be. A gépállomási Igazgatóságon feljegyzett néhány esetet arra nézve, mennyire nem becsülik meg egyes helyi vezetők a jó szakembereket X téeszben kö­böknek tekintik a mezőgazdászt, akinek a fenekén még ott van a tojáshéj, ezért figyelembe se ve­szik a tanácsait. Ugyanabból a faluból gyorsan más járásba he­lyeztek át egv kiváló gépállomá­si technikust. Szakmai kérdések­ben nem egyezett a véleménye a JB gépállomási 'titkáréval, s hogy megmentsék a pártfegyelmitől; máshol^ kerestek neki helyet. Üj környezetében kapva-kaptak raj_ ta, s hamarosan minisztériumi kitüntetést kapott. (Folytatjuk) Csíki László: Kirakat Csíki László a második For­rás-nemzedék tagja. Lassan a de­rékhadhoz tartozik, azok közé. akik az utóbbi évtizedben kér­tek, követeltek helyet maguknak a magyar irodalomban. Keveset tudunk róla, pedig költészetével jó néhány éve bizonyította, hogy a romániai magyar nyelvű iroda­lom erőteljes egyénisége. Drá­máit szülőföldjén többször bemu. tatták. A kecskeméti színház a határon túli magyar drámák bemutatóinak sorában mostjátsz- sza a Nagypapa látni akar ben­neteket című darabját, és Mis­kolcon is most készülnek egy másik színművének bemutatásá­ra. A Magvető Könyvkiadó nem­régiben adta közre prózai köte­tét. A kolozsvári költő, próza- és drámaíró sok mindenben hason­lít hazai nemzedéktársaihoz. Iz­gatja az azonosságtudat, ápolja a történeti örökséget, és keresi a társadalmi lehetőség által ki­jelölt helyét. Saját múltja, a „há­borúban ottmaradt”, apa nélkül felnevelkedett nemzedék élete ér­dekli. Azok közé a-., fiatal értel­miségiek közé tartozik, akik te­hetségük, szerencséjük és akara­tul; révén kiröppentek ifjúságuk színhelyéről: látszólag teljesen elszakadtak felnevelő osztályuk­tól. s mégis ezernyi — bár egy­re vékonyodó — szállal kötőd­nek apáikhoz, közük van azok életéhez. Kíváncsian kutatják, hogy milyenek lennének, ha azok maradtak volna, ak-ik voltak, mi­lyenek lennének, ha ott marad­tak volna ifjúságuk városában. (Az asszony, a gyermek és a fér­fi, Cirkusz, avagy búcsú az if­júságtól). Áz elszakadni, de va­lahová tartozni dilemmája gyor­san változó korunkban olyan ál­talánosan izgalmas kérdés, amely nemcsak az értelmiség sajátja. A két lehetőség közötti választás gondjának megoldása nem egy­szerű kérdés, csak etikus, tisz­tességes emberek fogalmazzák meg, és azok keresik a választ is. Csíki írásai azt bizonyítják, hogy etikus, alkotó ember. Nem a nagy történelmi sors­fordulók, a társadalom robbanás­' szerű változásai érdeklik — nincs is ilyen emléke. Történetei * általában jelentéktelennek lát­szanak, mégis bonyolult kapcso­latokról, általános emberi, társa, dalmi és történelmi igazságokról szólnak. A kötet nagy része sa­ját élményből táplálkozó írás. de még a legszemélyesebben is in­kább mellékszereplő az író. Az­zal válik igazán hitelessé, hogy sokszor csak a megfigyelő, az apró részletekre is ügyelő sze­repét vállalja. Történetei nem a fényképezőgép pontosságával má­solt világot vázolják, mégis úgy érezhetjük, hogy mi is megél­tük, megélhettük volna Csíki hő. seinek sorsát. (Családi kör. Az idegen város, Kirakat). Ezek az emberek tehát hősök — írta a kecskeméti színészeknek darabja bemutatójára. „Persze színpadi hősök — a szó minden értelmé­ben. És megtanultuk, hogy a hő­sök tragikusak. Ebben az esetben talán (és többnyire) azért, mert egymással játsszák azt a való­ságnak tűnő játékot, amelyet egy egész társadalomban élniük kel­lene. hogy ne csupán a kirakat­ban. a színpadon Jegyen szere­pük. Csakhogy az ilyen történél, mi nyilvánossághoz se erejük, se alkalmuk. Ppsztán annyira tár­sadalmi lények, hogy a társada­lom előítéletei alakították olya­nokra, amilyenek." Helyszíneit valóságos elemek­ből építi, mégis, amikor szerep­lői ebben a közegben mozognak, a történet az első pillanatban va­lószínűtlennek hat. Címadó írása játék a valósággal — a Katona József Színházban bemutatott darab változata — bútorüzlet ki. rakalában játszódik, egy másik olyan idegen városban, mely már-már emlékeztet a kafkai atmoszférára. Csíki többműfajúsága érződik ebben a kötetben is. A „Kama­szok” szimbóluma a költőt jelzi, a „Bevándorlók" a drámaíró vé­nát bizonyítja. Jogos lehet a kér­dés: árt-e a többműfajúság az írónak?e Ez a kötet azt igazolja, hogy nem. Élvezet olvasni Csíki Lászlót, mert erőteljes tehetség­ről árulkodik, ahogy ember, és társadalomismeretére támaszkod­va. a látszólag kis dolgokról be­szélni tud. Komáromi Attila EGY HOZZÁSZÓLÓ ÉSZREVÉTELEI fen-e a kultüra?: A Kritika című folyóirat — Hernádi Gyula bevezető cikkével vitát indított Áru-e a kultúra címmel. Hermann István filozófus, Bernáth László kritikus, Hock Róbert aka­démikus, Kerékgyártó István irodalomtörténész és mások után a mélykúti művelődési ház igazgatója, Barcsi Antal is kifejtette véleményét a lap hasábjain erről a fontos kérdés­ről. Erről beszélgettünk vele a napokban a munkahelyén. — Olvasta az egyes vitacikke­ket. •Mit gondolt közben a témá­ról?-4 Rákossy Gergely írta egy­szer: „Áz egyik parton az el­mélet, másikon a gyakorlat, s az egyik. parton nem víz höm­pölyög. hanem harsogó röhögés”. Olyanok vitatkoznak a közmű­velődés. a kultúra egészéről, akik csak a saját szűk szakterületüket látják. — Mi indította a hozzászólás­ra? — A felháborodás. Az, hogy tulajdonképpen tehetetlenek va-' gyünk. Az egész kérdés nem a vitákon múlik. A "művelődés ügyét — sajnos — sokszor szűk­látókörűén kezelik egyesek ... — Vágjunk hat a közepébe: áru-e a kultúra? — Nem az a lényeg. hogy az-e .. . Hanem, hogy aki mond­juk napi tizenhat—tizennyolc órát dolgozik, az is kapjon vala­mit. Én nem értek egyet azok­kal, akik azt állítják, hogy úgy­mond a népnek nincs igénye. Azokkal, akik hangoztatják: nem kell a népnek semmi komo­lyabb. Kérdezem: ismerik az ilyenek a népet? Szerintem a programokat igenis az emberek­hez; a tömegekhez kell igazítani. Ezt az előadásokra, a kiállítások­ra, az ankétokra és a vetítésekre egyaránt vonatkoztatom. Itt jegy­zem meg. hogy szerihtem komp­lex programok kellenek. Enélkül má már igazi eredményt lehetet­len felmutatni a közművelődés­ben. — Nem kötözködésnek szá­nom: de kérem, hogy konkrétab- bap válaszoljon a feltett kérdés­re. — Jó. Hát igenis áru a kultúra! Legalábbis a mai viszonyok kö­zött az. Ám nem mindegy, hogy miiven árut adunk a népnek. Ezen van a hangsúly. — Milyet adjunk? — A legfontosabb véleményem szerint az, hogy milyet igényel­nek az emberek. Ezt lehetetlen figyelmen kívül hagyni! — Mi van akkor, ha mondjuk túlzottan csak a Csárdáskirály­nőt vagy a magyarnótát akarják többen? — Abban az esetben kövessünk el mindent, hogy megértessük az emberekkel: más is van, más is kell. Hogy mit veszítenek akkor, ha beszűkül az érdeklődési kö­rük. Amint már említettem: sok­sok színvonalas, alaposan előké­szített, komplex kulturális mű­sorra, programra van szükség. — Fel tud mutatni ilyen ered­ményt? — öt éve vagyok itt, s a leg­több erőfeszífésem abban merült ki idáig, hogy összehangoljam a lehetőségeket áz igényekkel. — S ez mennyire sikerült? — Sajnos, csak részben. — Mit gondol, mennyiben függ az egyén anyagi helyzetétől mű­velődési törekvése, kulturális érdeklődése? — Érthetetlen számomra, hogy egyesek szerint a pénzbeli dol­gok az akadályozói a művelődés­nek. A kultúra iránti éhség, hogy úgy mondjam, egészen mástól függ. Nem sértésnek szánom, de sok ember nagyon is tehetős anyagilag, s közben füle botját sem mozdítja a kultúrára. — S arról mi a véleménye, hogy a többség a silányat, a giccseset óhajtja? Igaznak tartja ezt az állítást? — Egyáltalán nem. Meggyőző­désem, hogy többen vannak azok, akik az értékeset, a komolyat, a tartalmasat akarják, várják. — Mégis: a helyzet jobbítása érdekében mit tartana nagyon fontosnak? — A szemléletváltozást. Azt, hogy a ' művelődés irányítói, szakemberei mellett minden ve­zető — a gazdasági is — értse meg. hogy a nép műveltségének gyarapodása nélkül lehetetlen hosszú távon a társadalom, az ország fejlődése, épülése. V. M.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom