Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-24 / 70. szám

1982. március 24. ® PETŐFI NÉPE ® SZÉT UTÁN ÉSZET Megalapozottabb tudás, jobb eredmények Tavaly kezdett a kilencedik évfolyam, s ha ehhez hozzá­számítjuk az egyéves előkészítőt, akkor csaknem egy évti­zed már az az idő, amelyre a SZÉT visszatekinthet. Ehhez a visszatekintéshez, s egyúttal a jövő lehetőségeinek felvázolá­sához kértük Gyöngyösi János segítségét. A kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola főigazgatói hi­vatalának vezetője kezdettől fogva ott van a szakmunkások előkészítő tanfolyamának szervezésénél, s munkaköréből adódóan figyelemmel kíséri a SZET-es diákok sorsának ala­kulását a főiskolán, sőt azon túl is. SZOBORLELTÁR, PEREM- ÉS ELŐVÁROSI TERVEK, ÚJ TAGISKOLA, IDEGEN NYELVI LABORATÓRIUM Múltról, jelenről, jovorol a bajai tanácsnál Megyénk legdélibb városában mintegy félszóz nyilvánosságnak szánt szobor ta­lálható. Ady Endre, Nagy István, Gagarin, Jeliky András, Kiliegl József, Lenin, Tótih Kálmán, Türr István, Déry Frigyes, Her­man Ottó, Bogdánffy Ödön, Bereczki Má­té vonásait örökítették meg bronzban, kő­ben, betonban, fában, többnyire ismert művészek. A hét egyházi vonatkozású plasztika közül a /Mater Dolorosa a leg­értékesebb. Kútfigurális szobrot Mis'kolczy Ferenc készített először Baján 1937-ben. Olyan hangulatos alkotások követték a föl- szabadulás után a Merkur-vízköpőt, mint a városi tanács udvarát szépítő Korsós nő, Mikus Sándor munkája. A Tanítóképző Főiiskola udvarán nyolc­van éve látható Olvasó lány ismeretlen osztrák művész tehetségét dicséri. Feltű­nő: az új közintézmények révén milyen sok képzőművészeti alkotással gyarapodott Baja. A FJÜKÖN előtt áll Balázs István Anyaság című bronzszobra, a Ganz Villa­mossági Műveknél Kirch mayer Károly Elektromosság című kompozíciója, Bara- nyi Károly Táncolók-ját a Kismotor- és Gépgyár. Szegedi úti bejáratánál helyez­ték el. Medgyesy Ferenc a Jelky-emlékművön kívül két szobrot készített a város számá­ra. (Sajnos, a Lovas című holléte isme­retlen,) Az érdekes és értékes adatokat Baja vá­ros történelmi emlékhelyek katasztere cí­mű kiadványból tudom. Harcos István fő­előadó állította össze a köztéri szobrok, emléktáblák jegyzékét. Fölsorolja a mű­emlékeket és a műemlék-jellegű épülete­ket, közli a hősi emlékműveken, márvány­táblákon olvasható neveket, feliratokat. Bemutatja a munkásmozgalmi, történelmi emlékhelyeket is. Névmutatóval kiegészítve, apróbb szer­kesztési módosításokkal érdemes lenne nagyobb példányszámban is sokszorosíttat- n,i, árusíttatni Harcos István közhasznú összeállítását. Jaszenovics Sándor tanácselnök-/helyet­testől és munkatársaitól a peremkerületek • Idén befejezik az Újváros építését. • Ohmann Béla: Neptun. (Pász­tor Zoltán felvételei) fejlesztéséről kértem és kaptam tájékoz­tatást. Ebben a tervidőszakban elsősorban a külső kerületek korszerűsítésére szer­veznek társadalmi akciókat. Gondos köz­mű-előkészítéssel igyekeznek megkönnyíte­ni a magánépítkezők dolgát. A Márton- szállási út környékét öt ütemre bontott terv szerint rendezik. Itt továbbra is több­szintes sorházakat épitenek. Ebben az ötéves tervben több előváros, peremkerület jut gázhoz. A lakossági se­gítséggel bővülő hálózat nagyobb térsé­gek bekapcsolását teszi lehetővé. A kis- csávolyi Varga István úttól induló gerinc­vezeték több csatlakoztatással szállítja majd a viszonylag olcsó energiát. Társulatok alakulnak a szennyvízelve­zetés korszerűbb megoldására. Arra törek­szenek, hogy Baja minden polgára mielőbb komfortos környezetben élhessen. A Vöröskereszt térre ÁBC-áru'házat épi­tenek. Megnyílt a Bokodi úti és a Somo­gyi Béla úti presszó is, ami a kereskedel­mi ellátás további javulását jelzi, illetve ígéri. Jó hirt kaptunk Szabóné Fátrai Klára osztályvezetőtől. Ősszel megnyílik a Kun Béla úti új tagiskola. Itt, a DUTÉP volt munkásszállásán kezdi meg működését — tájékoztatása szerint — az első bajai ál­talános iskolai nyelvi laboratórium. Fel­menő rendszerben építik ki az angol ta­gozatot. Ősszel a harmadikosok látnak a fontos nyelv tanulásához. A lehetőségek szerint olyanokat vesznék föl az első osz­tályba, akik kilenc évesen neki akarnak vágni az angol-elsajátítás nem könnyű útjának. A nyolc tantermes, ebédlővel, szertárak-, kai kiegészített új tagiskola tehermente­síti az újvárosi, eléggé zsúfolt központi iskolát. —i —r KÉPERNYŐ Köszönjük! El-eljátszom a gondolattal: miként élnénk, ha a televízió kimaradt volna történelmünkből, minden­napjainkból. Kevesebben vagy többen járnának színházba, hangversenyre? Bizonyára csak körülmé­nyesen szerezhetnünk jegyet egy-egy mozira, de ab­ban nem vagyok biztos, hogy ilyen jól mennének a színházak. Hiszen éppen otthonunk állandó ven­dége keltette föl sokak érdeklődését e művészeti ág iránt. Kevésbé tájékozottan igazodnánk el a külhoni ese­mények özönében, ebben sem kételkedem. Akadnának, akik nem tudnák, mit csináljanak szabad idejükben. Magam mindig találok tennivalót, számos ismerő­sömhöz hasonlóan sohasem unatkozom, „azelőtt” is be-beültem színházba, koncertre. Mégis nagyon bán­tana, ha a tévé kimaradt volna az életemből. A képernyőn látott gyönyörű pillanatokat sajnálnám, kimondhatatlanul. Az elmúlt hét is megajándékozott ilyenekkel. Na­gyon tetszett Palotai Boris Zárójelentés címmel be­mutatott két novellájának feldolgozása. A Drága professzor úr-ban ismét kitűnően szerepelt Borbáth Ottilia, a kecskeméti Katona József Színház művé­sze, aki egy-két év alatt a legjobb magyar színé­szek közé emelkedett. Okos intelligenciával for­málja meg a rábízott figurákat. Mindegyikhez tesz valamit saját egyéniségéből, anélkül, hogy hitelte- lenítené a megírtat. Ezért, így válnak életszerűvé, meggyőzővé a rábízott asszonysorsok. Az Euthaná- zia Iglódi István pályájának egyik legszebb állomá­sa. A megkerülhetetlen, a tudott időpontú halállal küszködő, a nehéz tusában jemberül helytálló házas­pár Káldi Nóra és Jordán Tamás sugárzóan szép alakításában maradandó élmény. Többletet ad, arra tanít: csak ilyen fölemelt fejjel, csak így együtt sza­bad és érdemes élni az utolsó pillanatig. Jordán Ta­más neve bizonyára szóba kerül- majd a tévékriti­kusok díjainak 1983-as szétosztásakor. Most láttam csak Kassák Lajos és Horváth Z. Gergely közös alkotását az Egy ember és a töb- biek-et. Főhőse másként „nehéz sorsú”, mint Palotai Boris elbeszélésének házaspárja. Iszonyú korban, iszonyú szegénységben, iszonyú kilátástalanságban is képes emberként fönnmaradni. Éjjeliőrként szin­te kiközösítve is benne marad a dolgokban, van vé­leménye a világról és tudja, mit kell tenni megvál­toztatásáért, ha eljön az ő ideje, letűnnek a gazda­sági válság terheit kizárólag a kétkeziekre hárító tőkések és fegyveres kiszolgálóik. A kettes műsor­ban szombaton este bemutatott filmre bizonyára so­káig emlékezem. De Vitray újabb remekléséről sem feledkezem meg. Sohase érzeleg. Csak közli: ilyen a világ. Ve­gyük tudomásul. Testi és lelki sérültek nyüzsögnek köröttünk. Ne sajnáljuk őket: tekintsünk föl rájuk. Akaraterőt, kitartást, céltudatosságot, hitet tanul­junk tőlük. Legutóbb a Hét-ben a hallássérültekről készített riportját csodálhattuk. Biztosan fölépítik új sportcsarnokukat. Tudja a riporter, hogyan, mi­ként kell megnyomni „a jóság síró vágyának” csa­tornáit, hogy meginduljon az ajándékáradat, kez­dődjenek a munkafelajánlások. Már ezért érdemes volt időt és pénzt fordítani a riportra. De jóval töb­bet adott, mint e mégis csak gyakorlatias, szüksé­gességét tudva is szűk kört érintő, néhány száz em­beren segítő testedzőhely-ügynek az előmozdítása. A hallássérültek sajnos nagy táborának önbizal­mát növelte, közérzetét javította! Lám, milyen nagyszerű teljesítményekre képes néhány sorstár­suk! De — és ez a legfontosabb — hozzásegít eb­ben a veszedelmes, szörnyig veszélyekkel fenyegető években a jósághoz, táplálja humánumunkat, elhi­teti: „az ember mégsem sárkánytog-vetemény”. Lel­ki tisztulást, emelkedést köszönhetünk az ilyen mű­soroknak. Heltai Nándor BÁNYAIS NAP — A tehetséges és valamilyen oknál fogva továbbtanulni nem tudó szakmunkások számára kí­vánta megnyitni az egyetemek, főiskolák kapuit az új rendelke­zés — mondja Gyöngyösi János. — A kiválasztás 1973-ban kezdő­dött, s még abban az esztendőben beindultak az első tanfolyamok is. A SZÉT akkor még csak a műszaki felsőoktatási intézmé­nyekre terjedt ki. Később kibő­vítették a kört több egyetemre és főiskolára is. — A szakemberek az alapvető­en helyes elképzelések között azonban felfedeztek néhány, az újjal óhatatlanul is együtt járó problémát. — Igen, az elsőt rögtön a ki­választásban. Ugyanis először csak érettségi nélküli szakmun­kások jelentkezhettek. Azok te­hát, akik a saját erejükből kö­zépiskolát végeztek, gyakorlatilag kizárták magukat e nagyszerű lehetőségből. Holott ők már úgy­mond bizonyítottak. A vállalatok sem voltak elég körültekintőek a válogatáskor ... Kitöltötték a részükre előírt ke­retszámot, de nem nagyon néz­tek előre. — Végül is a legjobbak beke­rültek az egyetemekre, főiskolák­ra, és 1974-ben elkezdték a tanu­lást. Négy-hatezer forintos átlag- fizetésért, a nappali tagozaton ... — Ez volt a másik gond, bár szerintem a kisebbik. Ugyanis azt a többi diák is látta, hogy meny­nyit dolgoznak, hajtanak a SZET- esek. Rengeteget kellett pótolni­uk — az egyéves tanfolyam kevés a felzárkózáshoz —, s azt is tud­ta mindenki, hogy a családosok milyen áldozatot hoztak a tanu­lásukért. — Kaptak ehhez megfelelő se­gítséget is? — Természetesen. A munkahe­lyüktől az anyagiakat, a?.»intéze­ti oktatóktól pedig az elméletit. Néh'á az Vólt az érzésünk, már- már túl is terheljük őket. Ná­lunk, a főiskolán is különböző konzultációkon, délutáni, esti foglalkozásokon, vizsgaelőkészí­tőkön vettek részt — csoda, hogy bírták. — A CAMF — lévén itt há­roméves képzés — az elsők kö­zött bocsátott ki szakmunkásból lett üzemmérnököket. — Tizenhármán kezdtek ná­lunk 1974-ben, s hatan, mintegy ötven százalékuk kapott diplomát. Ez az arány a műszaki egyete­meken, ahová akkor a jobbak kerültek, 69 százalék volt. — Hogyan illeszkedtek be újra a régi munkahelyükön a felsőfo­kú képesítés birtokában? — A végzősök általában üze­meik műszaki osztályaira -kerül­tek, s nem a munkapad mellé. Ez természetes, hiszen ezért tanul­tak. Ám üzemmérnökként -kezdő műszakinak számítottak, s ebből az is következett, hogy a régi fi­zetés már nem járt, az új pedig alacsony vólt. Ez az érintetteknél konfliktusokat idézett elő. A vál­lalatok sem tudták, mit is kelle­ne csinálni. Szerencsére ez a bizonytalan­kodás nem tartott sokáig, az üzemmérnökök többsége képzett­ségének megfelelő munkát ka­pott, és egy általánosítható fel­mérés szerint 83 százalékúk ugyanannyit, vagy többet keres, mint korábban, míg a maradék 17 százalékból 14 a féléves diplo­mával éppen csak ismerkedik az új munkaterülettel. — Az itt említett gondokon enyhítendő, az évek során számos módosítást hajtottak végre a ren­deletén. — A SZÉT 1976-ban kibővült, és létrejött az ÉSZET. Vagyis et­től kezdve az érettségizett szak­munkások is jelentkezhettek. Vál­tozott az is, hogy most nem az előkészítő bizottság veszi fel a hallgatókat. A SZÉT-esek is ugyanazt a dolgozatot írják, mint a többiek, s az oktatási intéz­mény maga dönt a felvételről. Előrelépés, hogy a munkahelyek valóban azokat javasolják egye­temre, főiskolára, akikre hosszú távon számítanak. Ez azt jelen­tette együttesen, hogy a színvo­nal alaposan megnőtt. — Az utóbbi időben mégis csök­kent a jelentkezők száma... — Jobbára csak 1979-ben és 80- ban. Az ok az ösztöndíjrendszer­ben keresendő. A havi átlagfiize-' tést ugyanis 1979-ben központilag meghatározott ösztöndíj váltotta fel, ám az elérhető 3500 forint a többségükben családos embere­ket visszatartotta. Ezen azonban újra változtattak, így a csökkenés megállt. A GAMF-on -nem volt lé­nyeges visszaesés. Most például 9 első és másodéves, öt harmad­éves, valamint két levelező hall­gató tanul nálunk. És milyen eredménnye^o'A — Jól. Az átlaguk jobb, mint az évfolyamátlag. Különösen a -gyakorlati tárgyakat sajátítják el magas szinten. A minőségi javu­lást az is -mutatja, hogy a beirat­kozottak 70 százaléka végez, szem­ben a korábbi ötvennel. — A tizedik esztendőre meg­szűntek hát'"az „új" továbbtanu­lási forma szülte gondok? — Mostanság sem a munkahe­lyeken, sem a főiskolákon nem­igen hallok panaszokat. Eltekint­ve a fizetéstől, amelyről azonban megjegyzendő, hogy ebből már meg lehet élni. s ezt az, áldoza­tot érdemes vállalni a továbbta­nulásért. A SZET-es hallgatók nem ér­zik, hogy erejüket meghaladnák a feladatok, s ezáltal az idegi fá­radtságnak, a kudarcélménynek is elejét vettük. Mindez döntő mértékben a megalapozottabb tudásnak, az ÉSZET-nek köszön­hető. Véleményem szerint en­nek a módszernek van igazán jö­vője — mondotta befejezésül Gyöngyösi János. Váczi Tamás Több mint hatszáz diák népe­sítette be szombaton egész napos mozgalmi és kulturális rendez­vény alkalmával a Megyei Mű­velődési Központ valamennyi he­lyiségét. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium és Egészség- ügyi Szakközépiskola tanulói méltóképpen emlékeztek meg a FIN tavaszi ünnepeiről és a KISZ megalakításának 25. év­fordulójáról. Ez alkalommal be­mutatkozási lehetőséget kaptak az iskola amatőr művészeti cso­portjai, szólistái, s kiállították az Alkotó Ifjúság pályázatra be­küldött legjobb diákmunkákat. Gazdag műsorukban szerepelt egyebek között irodalmi és zenei fakultatív program, valamint külpolitikai fórum. Az iskola KISZ-bizottsága, az ottani peda­gógus KISZ-alapszervezet, vala­mint a Megyei Művelődési Köz­pont KISZ-alapszervezete által rendezett egész napos esemény r diákbállal zárult. Wí*: Tóth István zaklatott idők (72.) — Jaj, még a vébéülés anya­gai is fel kell vennem. Azóta vége van a gyűlésnek. A tanácselnök megvár, megbeszéltük. Köszönte a szíves vendéglátást. Rontóné lekicsinylőén állapította meg magában: „A marha! Ebből se lesz nagy újságszerkesztő ...” Sztrelkó meg nem kis öniróniá­val sóhajtotta az est hűvösébe: ..Hej, hej, a mindenit!... Pedig lehet, hogy a mennyországban majd az orromra húzzák az elsza­lasztott . . .” Rontóné pedig mérgesen kapott bele a megyei lapba, amikor har­madnapra a szép tárcát olvashat­ta Botosékról. Róla viszont egy megveszeke­dett sort sem írt az a bitang! • * Monoki nagy szerelmetessége alaposan lelohadt egy fülledt nyá­ri éjszakán. Ekkoriban már csak azért kártyázott, hogy könnyeb­ben találkozhasson Donnert Teri­vel. Kisebb veszteségek nem in­gatták meg egyre szilárduló anya­gi helyzetét. A disznófelvásárlás, kolbászgyártás ügyes megszerve­zése mesés hasznot hajtott min­den üzlettársnak. Neki is kilenc­venötezer forintja — szép tőkéje volt tehát, jórészt takarékbetét formájában. Elhatározta, hogy vasfegyelemmel, józansággal any- nyi pénzt ver össze, amennyiből néhány hold szőlőt meg egy csinos házat vásárolhat majd valamelyik Pest környéki faluban. Ott örök­re megbújhat, K.-on elfelejtik, és öregségére meglesz a nyugodt megélhetése. Ahogy „kémjei” — hasonszőrű ingázók — jelentették, arrafelé okosabb parasztok élnek, nem dőlnek be olyan dukk-neki- Samu! hebehurgyasággal a téesz- csés propagandának, mint azok a ■nagypofájú, kódus kun ..cseppgaz- dák”, kubikosok, napszámosok. Az emlékezetes éjszakán Teri nem volt olyan locska-fecske, mint máskor. Vele alig törődött, mintha ott se lenne mellette az ágvon. Sóhajtozott. bágyadtan hányta-vetette végtagjait, szemé­ből kihunytak azok a csintalan szikrák, amelyek máskor még haj­naltájt is bizsergetően pattogtak. Csakugyan anyás szelídség párá­zott nagy fekete szemén, mikor egyszerűen bejelentette. — Vén kujon; — gyerekem lesz. Monoki abban a pillanatban felfogta a veszélyt. Még majd egy gyerektartást varr a nyakába ez a kis cafra. Ha egy nő meggaba- lyodik, és rámondja a szeretőjére — „ez a gyerekem apja” — nincs mentség. Eljárást kérni az apaság megállapítása iránt? — még csak ez hiányozna! Ijedtében otrombán elröhögte magát. — Akkor te is bekaptad a kefét. — Talán nem is lennél rá büsz­ke, nem örülnél neki, ha kiderül­ne, hogy te vagy az apja? Te, az öreg gavallér, túl az ötvenen! Most már igazán égnek állt Monoki haja, de nem szólt sem­mit. Ravasznak kell lenni — gon­dolta. Kifelé fordult az ágyon, mint aki pontot tett a téma vé­gére. Pár perce meg ragadozott szeme az álmosságtól, de ezekben a pillanatokban minden fáradtság kiröppent belőle. Elmúlt a má­mor, érzékszervei józanul észlel­ték a környezetet. Az éjjeliszek­rény áporodott furnérszagot árasz­tott, ami furcsán keveredett a ru­hák. ingek kölnivel szelídített testpárájával. Az ovális, metszett toalett-tükör polcán pont vele szemben csillogott egy szivárvány­színekben játszó porcelánszob­rocska. Leszegett fejű bika hátán pocakos, petyhüdt képű kínai ka­paszkodott. Pucér fenekét kétség- beesetten préselte a megvadult ál­lat gerincéhez. Monoki idegesen kapta el jróla a tekintetét. A lány érzelmesen ábrándozott. — Emlékszel, második találko­zásunkkor miket összehordtam az élet értelmetlenségéről? Barátja kapott a kérdésen. — Igen, igen... Olyasmiket mondtál, hogy nevetséges mifé­lénknek távoli jövőről tervezget­ni, utódról gondoskodni. Még en­gem is meghökkentettél a kije­lentéseddel, hogy ha gyereked születne, világrajötte után föld­höz csapnád... Most meg én mondom, más se hiányozna ne­ked, mint a gyerek. Nem anyá­nak való nő vagy te... Egy jó orvos, és kész. Megéri azt a pénzt. A lány mintha elengedte volna füle mellett öreg udvarlója sza­vait. ellágyulva folytatta hangos gondolkodását. — Lehet, hogy meghülyültem, de most egész másképp érzek . . . Lesz valakim, akihez igazán tar­tozók. aki igazán az enyém. — Te csakugyan bolond vagy — gúnyolódott a férfi. — Mikfen jártatod az eszed ... Nemigen hitte, nem tudhatta, igazat beszél-e a lány, de mégis szerette volna élesebb inzultus nélkül megérni a reggelt. Akkor aztán illa berek, nádak erek — feléjük se néz jó darabig. Ha való­ban terhes a lány, addig meg­gondolhatják, érdemes lesz-e őrajta kereskedni? Olyat tán nem képzelnek, hogy ekkora korkü­lönbséggel, nős létére összeköti az életét a lányukéval?... Hát­ha nem kerül sor kenyértörés­re?... Azért még meg akart bi­zonyosodni. — Csak ugratod öregapádat, ugye? Becsaptál, te kis mocskos! — fordult meg, s erőltetett nyá­jassággal, cirógatón a lány háló­inge alá nyúlt. Keze akarata el­lenére megrándult, vissza is kap­ta. Égette Teri testének merev, szögletes tapintású feszességé. Ez már nem az izmok játékos meg- feszülése. Most már valóban meg­rendült. — Ni, csakugyan ... — Hízeleg­ve karolta át kedvese derekát. Engedte, hadd áradozzon a ter­mészet legcsodálatosabb ajándé­káról, az anyaságról. Csak eszébe ne jusson az apaságról beszélni. Óvatosan kell innét megfutamod­ni, hiszen Terit nem intézheti el olyan könnyen, mint valamikor a falusi cselédlányokat. Anélkül, hogy az ijesztő fogas kérdésről szó esett volna ak­kor éjjel, sikerült egyelőre meg­lépnie. Messze elkerülte azután a magányos villa környékét is. Az üzlet nem igényelt már állandó kapcsolatot, az összeköttetések ki­alakult láncán minden ment a maga kitaposott útján. A cégtár­sak mindegyike végezte a maga dolgát. Teri se háborgatta. Sőt! Egyszer a villamoson találkoztak. A lány — láthatóan benne az időben — egy fiatal férfival volt nagy beszédben a peronon. Kar­ján necc lógott, benne kemény fe­delű, vastag irodai könyvekkel. Monoki a felszállás után vette észre őket. Szólni se bírt a várat­lan szituációban. Annál inkább a lány. Ahogy fészkelődés közben nekik ütközött, s féloldalasán odafordulva bocsánatot kért, Teri megszólította. — Szervusz, Sanyi bácsi! Mire Monoki magához tért — főként a „Sanyi bácsi”-zás miatt —. már a folytatást hallhatta. — — Bemutatom legjobb barátomat, leendő ... Itt félbehagyta a mon­datot; Monokit mint kedves régi ismerősét említette a fiatalem­bernek. Pár mondatot váltottak, eközben újságolta a lány, hogy nem segédmunkás már az építő­vállalatnál. — Kiemeltek, bérel­számolói tanfolyamot végeztek. Ha az öreget marta is a sajgó fájdalom — érezte, hogy végleg tovasodiódott mellőle a vénségére még ajándékul kapott ifjúság —, annyit jószívvel konstatált magá­ban, hogy — „egzisztenciája van a lánynak.” (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom