Petőfi Népe, 1982. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-16 / 63. szám

1982. március 16 • PETŐFI NÉPE • » Tájház Kiskunmajsán Ismét szaporodott eggyel a népi múltat idéző, megörökítő tájházak száma. Kiskunmajsán, az Ady Endre utca 54. számú régi parasztházat vásárolta meg e célra a helyi Jonathán Ter­melőszövetkezet. Ugyanaz a téesz, mely egy évvel ezelőtt a majsai helytörténeti gyűjteményt alapította. A közelmúltban hírt adtunk az új tájház megnyitásáról, most P^dig bemutat- juk az intézményt. A 19. század elején épült ház tisztaszobájában és szabadké- ményes konyhájában eredeti bútorok, háztartási felszerelések láthatók. A belső szobát múlt századi festett hartai sváb és erdélyi szász bútorokkal rendezték be. Ezeket dr. Bulyovszky Gyula kiskunmajsai főorvos ajándékozta a tájháznak. E szo­ba falait Járitz Józsa festőművész ajándék képei díszítik. A tájházat — a Félegyházi úti helytörténeti múzeumban történt előzetes bejelentés után — bármikor megtekinthetik az érdeklődők. • Szahadkéményr* konyha. • A tisztaszoba, utcára néző ablakkal • Az új tájház uteai frontja. Festett hartai sváb ágy és komapad a belső szobában. Az utcai szoba búboskemencéje. (Paskuj Iván felvételei) Tóth István zaklatott idők (t>6.) — Mit nem tűrsz, szarjankó?! — ütötte fejbe bütykeivel a gye­reket Koczog. Pista felszisszent. Nem a fájda­lomtól, hanem a sértéstől. — Kevés volt? Ehun még egy! — vágta volna pofon a legényt, de az kivédte karjával az ütést, és rámarkolt apja két vállára. Az apát elöntötte a düh. — Még kezet mersz emelni rám?! — rontott neki a fiának akkora erővel, hogy Pista zuha­násával bevitte az ólajtót. A gyerek elfelejtett minden szü­lői tiszteletet. Felugrott, s derékon kapta apját, de úgy, hogy két karját is leszorította. Mind a ket­ten a földre hüppentek. Az öreg nem azért került alulra, mert gyengébb volt. Nem számított rá, hogy a fia bírókra kél vele. Feje a gyerek hóna alá szorult, érezte a fiatal izmok acélos roppanását. Egymásnak feszülve hempereg- teg. sarkuk felvágta a gyér füvű talajt. Pista érezte a karistolt föld s a tépett fű illatát, orrát megcsapta apja nyálszagú lehel- lete. A következő pillanatban kisza­badult szorításából az apja. s kurta nyakával ledobta magáról. Nyomban rá is ugrott, karjával, nehéz testével, lábainak vaska­pocs szorításával maga alá gyűr­te a zsenge fiatalembert. S ami­kor az menekülni próbált alóla, patkós csizmájával hatalmasat rú­gott a sípcsontjába. A gyerek már félelmében küz­dött. Szeme majd kiugrott, ak­korát roppanton rajta a vén cu­dar. S mikor kínjában az apja arcába karmolt, az a szájába váj­ta ujjait. Hasadt a hús, csurgott a sikamlós vér. — Teee! — hördült retteneteset Koczog. s még egy utolsót gyúrt, dobott a fiún. Az csak egy viny- nyogást hallatott, s vérébe fúrva arcát, mozdulatlanná ernyedt. — Ne félj, nem döglesz meg, kutya! — hagyta ott az apja, és ugyancsak felhasított bőrén má­zolva szét a vért, q kúthoz botor­kált. Sokáig mosta magát, azután egy veder vízzel visszament fiá­hoz, és a fejére zúdította, Koczogné mindebből semmit se látott. Akkor sikoltott nagyót. amikor Pista véresen, sárosán be- támolygott. — Egy percig se maradok to­vább ebben a házban — nyögdé- cselt a gyerek, és leroskadt a fe­jőszékre. Apja felé se nézett. Miután anyjától elbúcsúzott, s már a bejáróúton vánszorgott. akkor ordított utána az apja. — Pusztulj a környékről is! Áruld be az apádat... A kur­vádnak is megmondhatod, hogy az apját én. Koczog István lőttem meg negyvenhatban. Pista előtt elsötétült a világ. Éjfél lett. mire beért nagyany- jáékhoz. Addig nem feküdt le, míg meg nem írta búcsúlevelét. Benne ilyeneket: „Olyasmit tud­tam meg. ami lehetetlenné teszi házasságunkat. Negyvenhatban az én apám lőtt édesapádra. El­jöttem a háztól. Én nem tehetek róla, hogy ilyen apám van. Küldd vissza a leveleimet, majd én is átadom a tieidet a DISZ-ben. I Többet nem mondhatom, írha­tom Neked, hogy csókollak. Fe­lejts el. — Pista.” Piroska mint az alvajáró ba­rangolt utcáról utcára, miután a levelet megkapta s elolvasta. Na­pokig alig lehetett szavát venni. Éjszakánként el-elsóhajtotta. — Vissza lehet-e hozni, ami egyszer elveszett? Elővette a Pistától kapott, sza­laggal átkötött leveleket. Kibon­totta a köteget, és sorban szét­hajtogatta a leveleket. Nem látta a sötétben a betűket, de kívülről tudta valamennyit. Mikor „végig­olvasta” őket, újból egybekötöt­te. s közéjük dugta a barackma­got is. Ez a kis motyó volt kezében másnap este a DlSZ-gyűlés vé­géig. Ö is, Pista is megvárta, míg mindenki elmegy. Ketten marad­iak a regi. meghitt helyiségben, amely ezekben a percekben eRy idegen város idegen várótermé­nek tűnt. ahonnan ismeretlen messzeségbe indulnak szomorú vonatok. Elsőnek Piroska indult kifelé. Az ajtóban megállt, mosolyt erőltetett vértelen szájaszélére. úgy várta meg a fiút. — Te se haragudj — suttogták egyszerre, s kicserélték a két könnyű kis csomagot. Könnyű? Olyan nehéz volt az, majd a föld­re húzta őket. Kezet se mertek fogni egy­mással. csak menekültek. Egyik erre. másik arra. Pár nap múltán Piroska búsla­kodva nyitott be a IV. pártalap- szervezet irodájába. A párttitkár hívatta, ö azonban alig figyelt Sebők Gyula szavára, aki pedig szinte meghatódott ünnepélyes­séggel közölte vele a nem min­dennapi hirt. — Piroska, figyeltük eddigi mozgalmi munkádat. Mindig hű­ségesen teljesítetted a feladatokat ifjúsági alapszervezetünkben. Is­merjük szüléidét, büszkék lehet­nek rád ők is ... Mit szólnál hoz­zá, ha a párt elküldene DISZ-is- kolára? Javaslatokat kértek az itteni fiatalok közül. Mi rád gondoltunk. Ha jól elvégzed, utána városi DISZ-vezető lehetsz. Boldog szabadkozást, szerény húzódást várt a párttitkár, de ar­ra nem számított, hogy még sír­va is fakad a lány. — Nana — simogatta meg —, azért nem kell úgy elérzékenyül- ni. Sokáig nem kapott választ. Vég­re felemelte fejét a lány. s külö­nösen mosolygott. — Engem ne küldjenek, Sebők elvtárs. Óvónőnek megyek, ittha­gyom K-t. — Hát ezt a bolondságot ki ta­lálta ki? — Nem bolondság ez, titkár elvtárs . .. Gyermekekben rtem csalódik úgy az ember, mint a felnőttekben. A titkár elkomolyodott. — Mi van közietek? — kér­dezte halkan. Piroska nagy bizalommal, ön­kéntelenül is derűsebben nézett rá. — Ezt is tudják az elvtársak? Őszintén elmondott mindent. Még talán fölengedettebben, mintha anyjának, apjának kelle­ne feltárni gondját. A végén megszabadult attól a bénító nyo­mástól, ami utóbbi időkben gyö­törte. — Éppen ezért jót tesz neked, ha elmégy iskolába. Kikapcso­lódsz mostani környezetedből, bánatodból. Meglásd, az idő min­dent rendbe hoz. — Nem nagyon hiszem, de majd meglátom — tétovázott Pi­roska. A taggyűlés egyhangúlag helye­selte Csenda Piri DISZ-iskolára küldését. Biztatással várták, hogy reagál a határozatra. Ö pedig felállt, de hosszú pil­lanatokig nem jött hang a tor­kan. Messze, hátul a legsarok- ban Koczog Pista támasztotta a falat; a fehérnél több szín nem­igen volt az arcában. Mikor ked­vese megszólalt, lehajtotta a fe­jét. — Köszönöm a megtiszteltetést, elvtársak, de én mégse megyek — jelentette be bágyadtan Piros­ka. — Már várom a választ kér­vényemre. Óvónő leszek. A tagság meghökkent. A ja­vaslat szeretetteljes indoklása után nem erre számított. Sebők Gyula zavart köhécselése pöccint- gette a csendet. Idegesen kereste a taggyűlés elnökének pillantá­sát. Az pedig tanácstalanul tárta szét két tenyerét, s az asztalt dí­szítő virágváza mögül kérdőn meredt a résztvevőkre. Végül is a párttitkár találta fel magát. Pro form — formaságból — feltartotta a kezét, hogy szót kér. Mivel az elnök ezt se vette észre, felmelkedett. — Ejnye kislányom, csak nem hagyod szégyenben az alapszerve­zetet. A meghívód is itt van már nálunk. Elfogadtak... A DISZ- központ, érted? Ilyen megtiszte­lő döntést nem utasíthatsz, visz- sza ... Nagy sokára állt fel, és szólt amolyan minden-mindegy hang­súllyal Piroska. — Legyen úgy, ahogy az elv­társak akarják — és visszaeresz­kedett. Néhány fölemelt kar tétován integetett, páran szólásra jelent­keztek. A titkár sokat sejtető hu_ nyorítással, kézmozdulattal vi- szakoztatta őket. A taggyűlés után még ottma­radt a vezetőség. Az elnök rögtön az iskolai behívó után érdeklő­dött — kinél van? — mert ő nem látta. Sebők elvtárs kunco­gott. (Folytatjuk.) MOSZKVAI LEVÉL Jelen van kultúránk / • Interjú készült Törőcsik Marival. Bevallom őszintén, hogy egy moszkvai ismerősöm adta az ötletet e cikk megírá­sához. Felhívott te­lefonon: vett két je­gyet a KGST-palota hétvégi koncertjére, tartsak vele. Aztán a két évvel ezelőtti moszkvai magyar kulturális hét máig élő élményeiről be­szélt. Azóta kutatja a hétvégék kulturá­lis programtengeré­ben a magyar ese­ményeket. Én meg — kapva az ötleten — elhatároztam, hogy utánajárok, mit is kí­nál a szovjet főváros egy szerény, fesztivál- és ünnep­mentes hét végén a magyar kul­túra kedvelőinek. Szól az Esti dal A színházi és hangverseny- program mindig izgalmas válasz­tékot kínál. Például Igor Ojsztrah koncertezik a konzervatóriumban, a Kreml-palotában az Aidát ad­ják elő parádés szereposztásban a Bolsoj művészei. Itthon van­nak Mojszejevék — ritka ese­mény ez —, s három egymást kö­vető estén kápráztatják táncuk­kal a Csajkovszkij-terem közön­ségét. De Moszkvában vendégsze­repei a leningTádi Minatür Szín­ház is, élén a bölcs humorfeno- mén Arkagyij Rajkinnal. Játszik a Taganka Színház és Obrazeov bábszínháza, fellép az Alekszand- tov együttes, balettvirtuózok ad­nak estet a Nagyszínházban. Mielőtt beleszédülnék e gazdag­ságba, magyar nevekkel találko­zónk: Kertész Ákos özvegyek című darabját játssza az egyik vezető színház, a Sztanyiszlavsz- kij. Ugyanekkor az Operettszín­ház az itt rendkívül népszerű Kálmán Imre Marica grófnőjé­vel — és minden jegy elkelt táb­lával — fogadja nézőit. Évszá­zados elismertség övezi Liszt Ferencet: moszkvai vendégsze­replése óta közkedveltek és ál­landó koncertdarabok az alkotá­sai. A Csajkovszkij-konzervató- rium kistermében Borisz Petrov zongoraestjén hódolhattak neki kedvelői, de lesz Liszt-hangver­seny a jövő héten is. Jó alkalom a szombat, vasár­nap az olvasásra, lemezhallgatás­ra. Mit kínál ezekből Moszkva? A Kalinyin sugárút kétemeletes Melódia hanglemez-áruházában — a mindig kapható Bartók- és Liszt-lemezek mellett — most Sárai Tibor és Dávid Gyula le­mezeit kínálják a magyar zené­vel megismerkedni akaróknak. De csodálatosan szói Kodály Esti dala is az Észt Akadémiai Kórus előadásában. S kell-e szebb szom­bat esti zene a meleg szobában? Petőfi baskír nyelven A Druzsba (Barátság) könyves­bolt magyar osztályának válasz­tékát igazán csak egy katalógus­ban lehetne felsorolni. Így aztán mindössze három kötetet említek meg — sok otthoni könyvbarát irigységére. Kapható Bárczy Já­nos Zuhanóugrása, Kolozsvári Grandpierre Emil önéletrajzi re­génye, s előlem vitték el Nagy László háromkötetes összegyűjtött verseinek utolsó példányát. Ter­mészetesen a Druzsba szépirodal­mi kínálatából nyelvi okok miatt csak a magyarul tudók válogat­nak. De a képzőművészeti és fotóalbumaink, lakáskultúrával foglalkozó kiadványaink szinte a pult alól fogynak el. Nem lenne teljes a kulturális „étlap”, ha elfeledkeznék a fo­lyóiratokról, hetilapokról. A Li- tyeraturnaja Gazdában, mint ál­talában, most is van magyar vo­natkozású cikk. Arról ír a szov­jet irodalmi újság, hogy A. Mir­zagitov, a szovjet írószövetség vezetőségének titkára átadta a Moszkvába látogatott magyar kollégájának, CsdJc Gyulának Petőfi Sándor baskír nyelvű kö­tetét — a magyar és szovjet író- szövetség 1982-es együttműködési tervének aláírása alkalmából. A gyönyörű kivitelű Tyeatr (Színház) című folyóirat a rigai Operettszínház előadása kapcsán ír „Magyarország büszkeségéről", Kálmán Imréről, aki „egyszer maga vallotta be, hogy müvei nem férnek egy lapra Lisztével, de aki négyéves korában már el tudta énekelni Liszt 11. rapszódiá­ját.” Ugyanez a folyóirat emlékezik meg a kamerovói Lunacsarszkij Színház korábbi vendégszereplé­séről, s az általuk bemutatott Bánk bánról. Nógrádi Róbert rendezését a Moszkvában turné­zó tucatnyi színház egyik legegy- üntetűbb, legstílusosabb, legtel­jesebb előadásának minősíti B. Makszimova, kiemelve a fősze­replők kitűnő teljesítményét. Törőcsik Mari a Körhintán És hogy is feledkezhetnék meg a hét számomra legkedvesebb cikkéről? Ez így kezdődik a Szovjetszkij Ekran (Szovjet Film- újság) lapjain: „Emlékeznek? Ünnepélyesen szól a muzsika, a vásári körhinta, átvéve a zene tempóját forog, s rajta arcát a napnak emelve, léggömbbel a ke­zében nevet a falusi kislány, Ma­ri. Szédületes sebességgel utoléri és vakmerőén, mindenki szeme láttára megcsókolja őt a fiú, Ma­tyi.” Valóban, emlékeznek még erre? A Körhintából való a jele­net, s A. Trosin idézi fel Törőcsik Marival készített interjúja beve­zetéseként. Törőcsik Mari, mond­hatom nyugodtan, saját ünnepi hetének volt moszkvai díszvendé­ge, hiszen filmjei retrospektív ve­títésére érkezett ide. Népszerűsé­géről, a szovjet nézők szeretettel­jes emlékezetéről nemcsak a telt­házas vetítéseken, hanem tucat­nyi közönségtalálkozón szerezhe­tett erőt adó élményeket. Tervem szerint itt végződött volna a leltár, de mint a mesében, úgy folytatódott tovább a hétvégi moszkvai magyar program. Va­sárnap este bekapcsoltam a tévét, és nem hittem a szememnek. Ruttkai Évát, Venczel Verát, Kiss Manyit, Gábor Miklóst láttam a képernyőn. (Ki hiszi el nekem otthon e mesébe illő, váratlan be­fejezést?) Színes csokrot formál a ma­gyar kultúra állandó jelenléte. Bizonyítja, hogy a földrajzi távol­ság nem akadályozhatja barátok között egymás értékeinek megis­merését, becsülését, bemutatását. És Moszkva igazán jó házigazda­ként fogadja kultúránk követeit. Hálás vagyok moszkvai ismerő­sömnek, azért is, hogy jegyet szer­zett a KGST-palotába. Nem bán­tam meg, hogy vele tartottam. Nagy Kati és a Kerekperec együt­tes igazán meleg hangulatot va­rázsolt a Moszkva folyó partjára. Farka« Gábor ÉKSZERKIÁLLÍTÁS • Ötvösművészek munkáiból ékszerkiállítás nyílt Budapesten az Iparművészeti Vállalat Űri utcai bemutatótermében. A képen: Szilá­gyi Ildikó alkotásai. /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom